2020.11.05.         11. magánlevél           html-2020/borocz.htm     C.19495

Böröcz Balázs - VD. nov. 05. - nov.10.

 

 

Kedves Balázs! Nyomaszt ez a történet, magát tisztességes embernek tudom. Hallgattassék meg a másik fél. Igaz-e, hogy Mikivel osztozkodásnál diktálta a feltételeket, és oly módon, hogy minden résztétel a maga javára forduljon?
Ja , és ha ez igaz, van-e módjában majd Mikinek valamiben segíteni, hiszen maga sokkal jobb módú és sokkal tehetségesebb üzleti dolgokban.

Hát ennyi…d.

 

Kedves Dezső, köszönöm Önnek megtisztelő megkeresését és kérdéseit. 

Mikivel közel évtizedes üzleti kapcsolatunkat több hetes szóbeli és írásbeli egyeztetési folyamatot követően korrekt, tisztességes, üzleti-baráti érzelmi szempontokat is figyelembe vevő megállapodással, bő fél éves kifuttatással (júliustól december végéig beírt munkák még közös elvégzése) zártuk le. 

A lezárás fő szempontjai a következők voltak, melyeket egy mindkettőnk által szövegezett és egyeztetett megállapodásban rögzítettünk:  

            - ami közösen jött létre az elmúlt évek alatt, ahhoz közösen, egyenlő módon és korlátozás nélkül férjünk továbbra is hozzá és szabadon használhassuk őket további boldogulásunkban (archívum elérése, ügyfelek elérése, referenciák használata, kapcsolatok használata) 

            - az eszközöket elfeleztük, ha nem tudtunk valamit pontosan elfelezni akkor közösen megállapított értékegyeztetéssel elszámoltunk egymás felé 

            - a bejött pénzeket / fennálló tartozásokat szintén elszámoltuk 50-50%-os osztásban 

            - egymást és a közös múltat tiszteletben tartva a másik jó hírnevét nem rontva kommunikálunk egymásról, és (üzleti) partnereinket nem vezetjük félre 

A lezárás részeként mindezeket - az esetleges utólagos félreértések elkerülése érdekében - két példányban írásban rögzítettük és aláírásunkkal közös megegyezéssel hitelesítettük.  

A jövőben önállóan, külön-külön keressük boldogulásunk útját. Így történt.. 

Továbbra is tisztelettel, és jó egészséget kívánva: 

Balázs
 

Köszönöm, Balázs, a gondosan részletező válaszát! d.

[Miki aztán ugyanerről egy másik történetet mesélt el.]