Filip Tamás 2015.

RE:

Öt óra huszonhárom.
Váli most fölkel, ha eddig
nem tette volna. Ez az utolsó
perc, hogy napja ne dűljön össze.

A hajnal ott ring a hálón,
csupa elvétett ugrás
nyoma hullámzik vele, mint
karcsapásoktól az uszoda vize.

A smirglizett ablakon a fény
helyett csak derengés jön be,
hogy beoltsa önmagával a teret.
Őáltala és Ővele.

Az ágy alá gurult radír
nem látható, de a képeken
mégis ott van, akár a szeretet.

És ha a barlang homálya
már nem lesz elég neki --
csukott szemmel fog festeni.