Életpályáján mik voltak azok a fő pontok, amelyek hatással voltak a művészetére?

Folyamatosan minden hatással van az emberre, mert amit befogad utcán járva, iskolában, gyereket nevelve, tulajdonképpen abból áll össze az élete. Amit egy képben elmond, az szerencsés esetben az életének a konzekvenciája; a legtöbb, amit tud. Illetve az az, ami ő maga. Ezt tudja elmondani.

Van esetleg valamilyen alkotási folyamat, ami jellemző szintén a művészetéhez? Hogy hogyan dolgozik tulajdonképpen.

Hát az nem olyan nagyon érdekes. Tíz óra tájban, fél 11-kor, amikor elég világos van a műteremben – kezdek el dolgozni. Ma már nem naponta, és ma már csak két, két és fél, három órát bírok festeni. Ha egy képet elkezdek, akkor egy kis apróka kis vázlattal indítok, amit fölteszek egy lemezre. Nagyon gyorsan színekkel lefestem, hogy a rémületes ürességet eltüntessen, és aztán így indul.

Szabadjáték / Szobák kiállításon vagyunk, és a szobáknak nagyon sokféle jelentése van, ezt Szurcsik József kifejtette. De talán ami legaktuálisabb, a koronavírus és a karantén. Ön, mint művész, ezt a fajta bezártságot hogyan élte meg?

Úgy éltem meg, hogy a Lukács uszoda zárva volt ezek alatt a hónapok alatt, úgyhogy hetven..., azt hiszem, hetvenhat éves feleségemmel minden délután fölmentünk a Svábhegy oldalába és egy háromnegyed órát tollaslabdáztunk. Ennyi volt az én életemben a különbség.

Alkotott sokat a karantén alatt?

Nem, ötven éve otthon dolgozom és egyedül, ugyanabban a műteremben, körülbelül ugyanavval az életritmussal, nem nagyon változott a munkaintenzitásom.

Esetleg nyert valamennyi ihletet ebből a fajta bezártságtól? A koronavírus valamilyen hatással a művészetére volt?

Nem volt. A képek és a képek tartalma az előttem is rejtett. Egy képnek a végső értelme, egy műalkotásnak a legvégső értelme az, hogy egy villámvillanás idejére Isten köpenye szegélyét megmutatja. De ezt én tudatosan nem tudom belefesteni. Ez az üzenet egyébként mindenkinek másképpen hat, és mást mond.

A szobák ön számára mit mond ez a fogalom?

Nekem életterem egy bezárt, egy üres szoba, ahol dolgozom. Az is zavar, hogy kilátok az ablakon, úgyhogy negyven éve lesmirgliztem, hogy ne lássak ki. Szemközt egyébként akkor még egy minisztérium volt, úgyhogy be is láthattak volna, de nem az zavart. Nem, hanem akkor ha dolgozom, akkor valamilyen értelemben legyek egyedül. Legfeljebb a feleségem beszól, hogy kellene egy tejfölt fölhozni, és ez rendben van.

Magáról a műről. Ki választotta ezt a képet? Szurcsik József kurátor úr, vagy esetleg ön?

Én választottam, mert ez vadonatúj és ezt szeretem. Nem adtam neki választási lehetőséget, bevallom. Véletlen, vagy nem véletlen, most valahogy így, azt hiszem ez a harmadik ikonfalam, ami létrejött. Nem volt szokásom az elmúlt ötven évben.

Tetszene tudni még egy kicsit arról beszélni, hogy látva a kiállítást, ez a kép hogy kapcsolódik a kiállításhoz? ...vagy van bármi olyan gondolat még, amit nem tetszett elmondani és még…

Gondolat az van, csak mi jusson erről eszembe. Hát igen. Jó. Ez a Szobák kiállítás, véletlenül, én ugyan fölöslegesnek tartok ilyen címeket adni, de ez nekem nagyon bejött, mert több mint harminc éve szobát festek, szobabelsőt, műterembelsőt. Már sokan jelzik, hogy nagyon ideje lenne abbahagyni. Ahogy elnézem a korábbi évtizedek képeit, nagyot mozdult ez a téma, és evvel a tartalom is. Úgyhogy egyenlőre nem félek attól, hogy ismétlem magamat. Maradtam a műtermeknél. Mikor megkérdezik újságírók, nem tudom, hogy holnap vagy holnapután mi lesz ebből. Előre nem tervezek, arra nincsen képességem. Ennyi.