2018.10. html-2021/konyvbemutato-2018.htm C.20339 -354
Juhász Anna és Váli Dezső beszélgetése,
A. Napló könyvbemutatója a Kieselbach Galériában, 2018.10.
JA.:
Köszöntjük önöket a Kieselbach Galériában. Nagyon jó hír 2018-ban, hogy egy kivételes életmű albumának és egy kamara kiállítás megnyitóján nagyon sokan együtt vagyunk itt délelőtt.
Dezső! Miért pont most. Ismerjük az F. Naplót, a C. Naplót, a B. Naplót. Három éve pedig a versek bemutatója volt. Minek az összefoglalása ez a bizonyos A. Napló? És miért pont most, 2018-ban? Hetvenhat éves korában ez egyfajta összegzés? Cél volt, hogy most jöjjön ki ez az album?
VD.:
Hetvenötödik születésnapomra találta ki Németh István a kiadó barátom, aki minden könyvemet eddig is kiadta, aztán most a hetvenhatodikra sikerült. Ez ilyen egyszerű.
JA.:
Elvileg két hete is itt ültünk volna, de kaptam egy telefont Dezsőtől, hogy állj, vissza az egész, újranyomják a könyvet. Mi történt?
VD.:
A kivitelezés egy kritikus pillanatában történt egy kis elkapkodás, malőr, egy hibás, nem optimális technikai sort választottak, amibe én beleegyeztem, mert nem értettem hozzá, és ezért a könyv második fele, a kis képek 85 százalékosra sikerültek. Ezer példány kompletten be volt kötve, kemény borítóval, készre. Tekintve, hogy magamtól a közepes képeket se szeretem, két hetes tépelődés után azt mondtam, kértem, hogy zúzzák be. Ez megtörtént és a második fele újra lett nyomva, és gyönyörű.
JA.:
A könyvében írja, hogy az egyik, amit tanult Kalkuttai Szent Teréztől az az, hogy interjúban csak semmi új gondolat ne legyen, a szokott, tisztességesen kidolgozott paneleket használjam.
VD.:
…nagyon okos nő volt.
JA.:
Az A. naplóval kapcsolatban bennem felmerült, azt gondolom, hogy akik ismerjük magát, vagy akár az interneten olvasók, ezt az egész hihetetlen részletességű dokumentálást - szinte azt mondanám, hogy őrület. Ebben a könyvben minden le van írva, vagy majdnem minden. Miért csinálja ezt?
VD.:
Miért élek?
JA.:
Miért dokumentál ennyire részletesen? Örömet okoz? Ez egy kényszer?
VD.:
Mánia. Két vagy három fázisa van ennek a történetnek. Az egyik az, hogy nem volt apám, és kerestem okos, felnőtt férfiakat, akikkel a problémáimat megbeszéljem. Elmentem autóstoppal Győrbe egy pap barátomhoz, amikor az első kamaszkori zűrjeim kezdődtek. Tudtam, hogy elfelejtem a válaszai felét az izgalomtól, ezért fölírtam. A naplóm körülbelül ebből ered, aztán erre rászoktam.
JA.:
Most egy kicsit máshonnan nézzük. Ez a fajta dokumentálás felszabadít, ezzel lerak egy terhet? Úgy érzi, hogy mindenkinek szüksége van arra, hogy lássuk minden lépését? Ez magának egy jó érzés?
VD.:
Nem. Ez így adódott a nettel, hogy nem havonta írom össze a naplóimat, hanem naponta, mert blog formájában az interneten megjelenik. Iszonyatosan jó játék. Kétszer élek meg mindent. Hazafelé az uszodából látok a járdán egy kis virágocskát, az gyönyörű, az élet győz a járda fölött. Hazamegyek, le van fotózva és megírom, hogy ez az élet. Két hónap múlva a Moszkva téren megszólít valaki, hogy azóta másképp nézem a Mártírok útját. Ez nekik jó. Bocsánat, én tanítok, meg szórakoztatok együtt.
JA.:
Azt írta, hogy írva mindent kétszer élek át. Ez az a kétszer átélés, hogy dokumentálja. Végignéztem, ír a családjáról, ír az eseményekről, ír arról, amit lát a világban és persze így valamennyire látjuk Váli Dezső életét. Mikor imádkozik, mikor megy úszni, hogy meglát egy állati finom ételt, és aztán azt mondja, hogy hú, ezt most nem eszem meg, mert túlsúlyos vagyok, 5 kg feleslegem. Nekem picit úgy tűnik, hogy ez egy nagyon erős kötöttség. Váli Dezső mikor beszélget? Mikor szabadul föl?
VD.:
Nincs kivel beszélgetni, otthon ülök egyededül egy szobában negyven éve. Katával beszélgetek egyedül.
JA.:
Elég nagy sokan vagyunk ebben a nagy teremben, azért lenne kivel beszélgetni. Sőt, fel is sorolja, hogy kiket olvas, kik a barátok.
VD.:
Nem élek nyitott életet. Nem beszélgetek.
JA.:
Váli Dezső nem él nyitott életet? Nem tudom, hogy ezzel ki ért egyet, ki nem.
VD.:
Látni, az más kérdés, a műtermemben élek és halok meg, ilyen csöndesen történik tulajdonképpen. Az írásban pedig, nem affektálok, az a legfontosabb, hogy a szép szavakat, az igazán jó szavakat megkeressem. Van úgy, hogy úszás közben fél óra alatt egyetlen mondatot fogalmazok.
JA.:
Nekem a hit, a vallás és a kitárulkozás összefüggnek. Az a gondolata, hogy Isten mindent lát, vagy mindent tud. Van-e valami köze a vallásnak a kitárulkozáshoz? Azt mondja, hogy nem él társaságban, nem beszélget sokat, szerintem ez mégis egyfajta kitárulkozás. És a vallás ugyanígy fontos része a maga életének. Lát-e ilyen összefüggést?
VD.:
Jó kérdés. Végül is van összefüggése. A feleségem, meg sokan szeretnék, hogyha én az egyházi struktúrában sokkal intenzívebben részt vennék. Nem alkatom másokkal együtt dolgozni. Nekem nem megy. A hittérítés, a hit örömének az elterjesztése, ez az otthoni komputer mellett történő formája, ez ül. Tehát azt hiszem, hogy egy koldust írok le, vagy egy készülő képemet, tulajdonképpen átjön rajta, hogy hittel élek. Tehát ez egy látens hittérítés is.
JA.:
Elmondja, hogy a mai nap eddig hogy zajlott?
VD.:
Ugyanúgy. 5:13-kor lecsaptam a vekkert, akkor egy óra imaóra. Ebbe beledisznólkodtam 15 percet az elején, mert valamit nagyon le akartam írni. Két perccel később is fejeztem be az egészet emiatt. Uszodába kocogás, közben bemegyek mindig a ferences templomba. Ez nagyon megtetszett, nem nagyon mondok ott semmit, már kitettek egy térdeplőt, és csak letérdelek. A térdelés póz tulajdonképpen mindent kifejez, nem kell dumálni. Az úszás ma nem nagyon jól ment, nem találtam meg a ritmusát. Nagyon kellene nekem egy edző. Nem hülyéskedek. Azt az amerikai gyorsúszás stílust tanulom évek óta, freestyle swimming, minden mozdulata más, nagyon bonyolult, és nagyon szeretném szépen csinálni. Csak azért, mert akkor még nagyobb örömöm van benne. Ma ünnep van, ma többet úsztam gyorsban, mert ez volt az ajándékom magam számára..
JA.:
Mondta, hogy ma ünnep van. Tegnap találkoztunk, eljött hozzám.
VD.:
Nagyon szép lakása van. Gyönyörű. És a kisgyermek az sírva is aranyos.
JA.:
Egy óra telt el, miután elment, és kaptam magától egy üzenetet, hogy már kint van a VáliNews-on. Tehát ahogy megtörténnek az események, eltelik egy óra, és már fönn van, ami magának fontos volt. Azt emeli ki, azt írja le, ami fontos volt egy napjában? Nyilván nem lehet mindent, minden pillanatban leírni.
VD.:
Öt-tíz mondatot írok le, annyi gondolatom van egy nap, nem több, azt viszont leírom. Egyszer megüzenték, hogy mit üzenne az utókornak, és én egy mondatot tudtam mondani, ez is panelem persze. Egyet tudok a kedves utókornak üzenni, hogyha elgurul a radírod, akkor azonnal mássz be az ágy alá utána. Ez egy életszabály és elegendő egy életre. Én hozzászoktam, hogy mindent azonnal megcsinálok. Egy óra múlva azért volt magánál egy sms.
JA.:
Tényleg panelek, hátha nemcsak az lesz. Ami nekem feltűnt, hogy nagyon sok tényleírás van a naplóban, hogy mi történik. Kerestem az érzelmeket, kerestem azokat, amikor érzelemmel ír egy emberről, mondjuk Katiról vagy Zsófiról. Itt az lesz a kulcs, hogy emberektől érzelmekkel ír. Nyilván a legtöbb érzelem és kétely önmagához szól. Az a szó, hogy önző, nagyon sokszor le van írva a naplóban, és a kutyáról. Ott le van írva, hogy másfajta érzés nyílt meg, másfajta szeretet nyílt meg.
VD.:
Úgy van. Amit aztán átvittem a gyerekre, valóban.
JA.:
Tegnap, amikor belépett a lakásba, és meglátta a gyermeket a karomban, egy három hónapos gyerekről van szó, négyszer szólt a kisbabámhoz és mind a négyszer azt mondta, hogy „jaj de édes kiskutya”. Mind a négyszer, pedig tudja a nevét. Nem?
VD.:
Egyébként nem, ha tudtam is, azonnal elfelejtettem. Ennek az az eredete, hogy a saját unokáimnak a nevét nem tudom megjegyezni. Tegnap reggel mondtam sorba imádkozásban az embereket, akikért imádkozom, és a Kingánál 5 másodpercig meg kellett állni - ez egy agyi hiba. 5 másodpercig nem tudtam felidézni a Kinga unokám nevét. Úgyhogy mindenki kiskutyám, a feleségem is, mindenki.
JA.:
Akkor ez egy jó klub, ahova a gyerekem beletartozik. Kiírtam olyan gondolatokat,
amiket önmagáról, önmagához írt.
73’ – én itthon leszek jó festő.
74’ – a szeretet új fajtája, a kutya
74’ – tűnődő ember szeretnék lenni
76’ – ha gyerek lesz megszűnnek infantilis önös problémáim
VD.:
Nem szűntek meg.
JA.:
78’ – karrierista vagyok valóban, a tisztesség határain belül és gondolom az is maradok.
VD.:
Igen. Definiálni kéne a fogalmat. Persze az életem a munkám, és egy kicsit tágabban értelmezem a munkaköri leírásomat, mint általában a festők. Egészen odáig, hogy fél órára pontosan adminisztrálom, hogy hol van a képem, és mi történik vele. Magam keretezem. Annak az az eredete, hogy nem volt pénzem keretezésre, és voltam belsőépítész, kitaláltam egy otthon megcsinálható keretet, ahol még enyvezni se kellett. Nem is tudja, hogy az milyen fontos dolog. Azóta működik és bevált, a legutóbbikat már nem, de a kereteket is én csináltam. A fegyelmezetlenségem, mert hogyha én ezt tízesével csinálnám, semmi baj nem lenne. Ha egy ilyet elkezdek, akkor mindig ötvenet csináltam és állatira kifáradtam a harmadik nap, és nem tudom okosabban csinálni.
JA.:
Ez egyfajta rend? Nem is a rendszer szót mondom. Nem is tudja elképzelni a képét egy másik keretben?
VD.:
Az a szakszerű válasz, hogy félkészen már beleteszem a keretbe, és egy keretnek kb. négy színe az önárnyékkal, ami a képbe beletartozik. Van, amikor egy hófehér kép szétesik keret nélkül. Ez ilyen értelemben együttműködik. Nagyon tehetséges keret lenne alkalmas ehelyett, nagyon kitalált másfajta csak. Van olyan, hogy valami csicsa keretbe bekerül, a gyűjtő visszajön, kéri, hogy csináljak hozzá Váli keretet, mert az az autentikus.
JA.:
78’ – mit várok egy házasságtól, ha egyszer tökéletesen magammal vagyok elfoglalva.
VD.:
Igen, lehet, hogy minden házasságnak valamennyire problémája, az enyémnek nagyon. Mit válaszoljak erre részletesebben? Milyen irányban?
JA.:
78 óta ez mennyit változott? Ezt bárhonnan nézzük, az negyven év.
VD.:
Jó kérdés. Ezeket nem nagyon mérem. Azt hiszem, hogy ugyanannyira vagyok önző, mint ahogy megszülettem. Ez a válasz. Valamennyivel differenciáltabban gondolkodom. Például van az a második gyöngy a rózsafűzérben, hogy a kánai menyegző… kicseréltem a szövegét és azt mondom, hogy az az Úr irgalmasságára vonatkozik. Mert ez az irgalom, ez nekem egy új, nagy tanulság. Jézus miért nem csinált a borból vizet? Sokkal értelmesebb lett volna egy menyegzőn, ne rúgjanak be a barmok. Azt mondta, hogy srácok, hát csináljátok. Ez tiszta irgalom – az én fogalmaim szerint. Szeretet, de leginkább irgalom. Ez gyönyörű, és ez pofáncsapott.
JA.:
Nagyon érdekel, ez egy világ, ahogy maga írja, mindent megfigyel, mindent leír, mindent megszűr. A műteremablaknál is a homályos üveg, minden meg van szűrve, de igazából ennek az a lényege, hogy itt viszont már nem kell szűrni, mert itt viszont nem szólhat bele senki.
VD.:
Semmibe nem szólhat bele senki. A megszűrésnek az az izgalmas fázisa, míg eljutok az őszinteségig és a fontosig. Ezért jó az írás, mert egyre absztraktabb, egyre világosabb, és egyre kevesebb szerencsés esetben az önáltatás.
JA.:
A napló önmaga az a műfaj, amit én írok le és eltelik száz év és az már irodalomtörténeti dokumentum lesz, hisz le van írva. Ami le van írva, az nem feltétlenül igaz, de mégis abból fog kiindulni majd száz év múlva egy kutató. Az írásnál maga mindig őszinte? Vagy arra törekszik? Volt olyan, hogy magát fülön csípte? Van olyan, hogy átírok? Volt olyan, ami bennmarad, nem tud aludni tőle, másnap másképp akarja megírni. Van ebbe változás, változtatás?
VD.:
Hazahoztam egy papírzacskóban 4 kg krumplit, és betettem a helyére. Az már a struktúránkban nem az én munkám lett volna, mert zavaró is esetleg, hogy rossz helyre teszem. Mégis a helyére tettem és a zacskót kidobtam, és utána megdicsértem magam magamban, hogy milyen rendes srác vagyok. Egy perc múlva kaptam észbe, hogy dehogy, a barna papírzacskó ronda volt. Az ember azonnal hazudik magának. Elsőre megdicséri magát és áltatja magát. Baromi nehéz eljutni a valódi őszinteségig. Ennek ez a nagy játéka. Négyszázan olvasnak naponta, hogy dicsekedjek, ez a legfőbb értéke, azt hiszem, hogy ez érződik, hogy nagyon igyekszem. Tök nem érdekel, hogy elolvassák, bocsánat, magammal van dolgom.
JA.:
Bocsánat. Nem érdekli, hogy elolvassák-e?
VD.:
Örülök neki 10 percig, de tök nem érdekes.
JA.:
Ha valaki ingyen adja a könyvét több száz embernek, akkor azért szeretné, hogy elolvassák. Szerintem ez fontos.
VD.:
Nem. Eddig tart az én munkám. Az, hogy ingyen adom a könyvet, az pedig egy baromi racionális dolog, számítás következménye. Számoljon utána, ezt a könyvet 5.000,- Ft-ért árulják, nekem, amit kifizettem, darabonként, 9.400,- Ft-ba került. Ha én ezt 5.000,- Ft-ért eladom, azonnal veszítek 4.400,- Ft-ot, úgyhogy sokkal jobb ingyen adni.
(nagy nevetés)
JA.:
Kérdés, hogy ki és hogy árazta be.
VD.:
Én, mert valamit kellett mondani. A múltkori könyvemet hülyéskedésből 2.002,- Ft-ra mondtam, mert bosszantanak 2.999, ezt már láttam negyven éve Franciaországban. Bejön, de gusztustalan.
( nevetgélés)
JA.:
Amikor itt ültünk három éve, 2015 decemberében, kértem, hogy olvasson fel egy verset. Nem saját verset mondott, pedig nyilvánvalóan arra gondoltam, hanem Zelk Zoltánt. Arra gondoltam, hogy van egy ember, aki nagyon sok mindent megmutat, és ha egyébként felmegyünk az internetre, biztos sokan nézik a deske.hu-t… nagyon precíz, áttekinthető rendben ott van minden, a grafikák, a naplók, az interjúk, a versek, azok akiket olvas, a saját versei. Megmutat mindent, és ha itt ül közönség előtt, akkor mégse vállalja magát? Mégse mondja el a sajátját? Arra rá is akartam kérdezni, hogy azt miért csinálta?
VD.:
Kicsit becsaptam magát, kicsit ízléstelen poén volt. Így készültem, mert a mai napig nem rendeztem, kicsit túllövése volt a létnek tőlem egy kötetet kiadni. Egy alkalom volt arra, hogy azt mondjam, hogy bocsánat, a Zelk Zoltán egy nagyon nagy költő, és hogy ezt valahogy ott is el tudjam mondani. Nem volt igazán illedelmes dolog, vagy helyes dolog tőlem, ezért történt.
JA.:
Én ezt nem vettem magamra, azt gondoltam, ez egy gondolat volt magától, hogy nem mond sajátot. Visszagondolok a műtermére, ahol találkoztunk pár hete, akkor néztem, hogy mi van az ágy mellett, mi az a könyv, ami ott van fixen. Az egyik Zelk Zoltán volt, kitámasztva, kinyitva, bejelölve, aláhúzva, igénybe véve, feldolgozva. Itt is saját maga helyett egy mestert?, egy példát?...
VD.:
…nem példa, egy nagy ember.
JA.:
Egy nagy ember versét mondja a saját verse helyett, akkor magát hátrateszi, vagy pedig őt akarta kiemelni? Ő annyira fontos, hogy a saját verseskötetének a bemutatóján is inkább őt mondta, vagy pedig a sajátját nem szeretette volna.
VD.:
Nem, egy kicsit szégyelltem a szituációt, hogy elmondja a saját versét egy jó festő és rossz költő.
(kuncogás)
JA.:
Van olyan vers, amivel elégedett?
VD.:
Persze.
JA.:
Hány verse született eddig? Ezt tudja fejből?
VD.:
Nagyságrendben 150. Loptam a gondolatot és helytelenül Oravecztől, akinek kiderült, hogy 2-3 prózamondata úgy meg van fogalmazva, hogy az versnek számít. Az Oravecznél elhiszem. Most már magamnál is. A kiadófiú Németh az utolsó pillanatig ki akarta venni a kötetből, hogy is van ez? … az utcán vagyok. De gyönyörű melle van annak a lánynak. Az utca túloldalán. Dicsőség neked Uram. Ezt bevettem, mint verset, nem biztos, hogy helyes. Szóval így értem, hogy egy nagyon koncentrált gondolat, aminek linearitása van, illetve mozgása van, és ha valahonnan valahova eljut, azt magam iránt való udvariasságból kineveztem versnek.
JA.:
A honlapon van egy ilyen pont: Verstár. Megnéztem, hogy kitől van a legtöbb. Van, akitől csak egy-egy. Nagy Lászlótól 3 vers van.
VD.:
Nem olvasom. Egyáltalán. Igen.
JA.:
Azokat nem olvassa? Azokat föltette, mert szereti őket?
VD.:
Valahogy elém került és föltettem, mert nagyon jók, föltettem. Bocsánat, de Franciaországban és Új-Zélandban is olvasnak, és a verseskötetekhez még egy pár éve nem lehetett hozzájutni, ma már az interneten igen. Ebből látja, hogy tényleg kiket szeretek. Egyébként ez egy válogatás.
JA.:
Ez egy egyedi válogatás. Oravecz Imrét most említette, tőle nagyon sok van. Aki még nagyon jelentős, ugye Zelk Zoltán, akiről szintén beszéltünk, és a könyve ott van az ágya mellett.
VD.:
Ügyes fiú.
JA.:
Nézzük, hogy ki volt a legtöbb. Petri, Várady Szabolcs és Rakovszky Zsuzsa. Ők azok, akiket most kiemelne? Őket ajánlja nekünk olvasni?
VD.:
Őket ajánlom olvasni. Hogy kik a fontosak, nem tudom, mert nem olvasok már, nincs semmi tájékozottságom. Illyés Gyulát kifelejtettük, ő nagyon fontos. Nem vagyok érdeklődő típus. Nem vagyok rá alkalmas, vagy a tehetségem, vagy az időm, hogy kortárasakat ismerjem, egyébként tájékozódjak, erre nincs időm és energiám. Tökéletesen kielégít ez a három ember. Gondolom valószínűen halálomig.
JA.:
Találhatna még egy olyan embert, aki a fiatalok közül olyan élményt tudna adni, mint Zelk Zoltán. Nincs ilyen hiánya, hogy esetleg még kiegészíteni ezt a 5-6-7-et, aki az életét betölti, egy újjal? Nincs hiány egy új hangra?
VD.:
Nem vagyok érdeklődő típus.
JA.:
Volt még pár könyve az ágya mellett. Ezek váltakoznak, vagy mindig ugyanazok?
VD.:
Majdnem pontosan húsz éve. Igen, az a húsz könyv a könyvtáram, igen.
JA.:
Még kettőt mondjon, aki ott van.
VD.:
Szabó Lőrincet nagyon szeretem, most éppen 10-15 éve nem olvasom. Pilinszky persze ott van, de ma már inkább udvariasságból, mert unom. Arany János, szegényt kidobtam, három kötetet, 1-2 éve. Egyszer már vissza is vásároltam, aztán megint kidobtam. Részben nem tudom, hogy miért annyira jó, részben egy pár versét szeretem. Szomorú és ahhoz nincs elég lelkierőm, tehát arra nincs szükségem. És József Attila is ott van, udvariasságból. A mi generációnknak ő volt az istene, nem szívesen használom ezt a szót, de ez a legpontosabb. Ő is egy olyan szomorú ember, akihez nincs lelkierőm, nincs szükségem rá.
JA.:
Azt jól láttam, hogy a Zelk Zoltán könyv egy sima fehér papírral be volt borítva? Jól emlékszem, hogy a borító is le van szedve, semmi, ami más…
VD.:
Nekem van az egyetlen Zelk összesem a világon, mert két kötetes az életgyűjteménye, és azt össze szikszóztam egy kötetté. Nemcsak tréfa kedvéért, hanem azért, hogy mindig együtt legyen, hogy ne kelljen választani, hanem ahol felütöm, az legyen meg ott.
JA.:
A Biblia ott van?
VD.:
Nincs. Azt feladatból olvasom, reggel az imaórában. Sőt, azt nem is ott, hanem reggelente a hivatalos papi zsolozsmát olvasom az internetről, akkor az aktuálisat elolvasom mindig.
JA.:
Ezt szerettem volna kérdezni, hogy mit jelent magának a Bibliája? Tehát akkor nincs.
VD.:
Dehogynem. Agyon van firkálva, mert amíg nem volt internet azt használtam. Sőt, az elején tele van romantikus New York, meg Zürich, meg Bécs, minden város ahol jártam. Vasárnap misére kell menni, hogy az ottani evangéliumot tudjam, hogy micsoda, azt eleve azért vittem is magammal. Illetve, amíg nem volt internet, addig a Bibliát használtam a reggeli imádkozáshoz.
JA.:
Picit még a könyvre visszatérünk. Most beszéltünk a naplórészről. Van egy olyan rész, ahol azokról az emberekről van szó, azokról az alkotókról, akik magának fontosak. Az a világ tud-e bővülni? Klee egy olyan ember, aki vissza- visszatér a munkájával.
VD.:
Most megint megszerettem. Rengeteg rossz képét láttam Norvégiában, meg a Metropolitan Museumban. Újra fegyelmezni kellett a gondolkodásomat, hogy menjek már én a francba, a főművek a fontosak.
JA.:
Tehát ez a világ tud bővülni? A könyv kapcsán azt mondta, hogy nem érdeklődő, hogy nincs ott egy Simon Marci, vagy Závada Peti, akinek a szuper jó könyveit elolvasná. Ez képzőművészetnél tud bővülni, vagy ugyanúgy az a tíz ember van, aki nagyon meghatározta a maga világát, akire érdeklődő volt. Ezt írta is, hogy ide meg oda ment kiállítást, műveket megnézni.
VD.:
Ma is elmegyek, feladatból, ami fontos kiállítás. Itt se vagyok érdeklődő típus. Amikor először mentem nyugatra, másfél hónapra kiengedtek, akkor 110 múzeumot és kiállítást néztem meg, de nem a kortársakat. Ott nagy a szórás a hibára. Ott is van zseni nyilván, de arra nincs időm.
JA.:
Jól értettem, hogy túl nagy a szórás a hibára?
VD.:
Nagyon. Persze. Naponta 8-10 kiállításra kap meghívót a szakmabeli, vagyis én. Ezért írtam cikkeket, meg próbálkoztam többszörösen, hogy csinálják vissza, ami a szocialista időben nagyon jó volt, hogy kétévenként egy Tavaszi Tárlat legyen. Botránynak tartom, szegény Fekete Gyurka most valamennyire visszahozta, de hülyén, mert ötévenként van csak, mert a közbülső évek az építészeknek, népművészeknek kellenek. A festőknek évente kellene, sokkal többen vannak, és sokkal több a munka.
JA.:
Az egyik legjobb része ennek a kötetnek maguk a festmények, dokumentálva; cím, méret, évszám és az, hogy kinek a tulajdona. Van olyan képe, amiről nem tudja, hogy hol van?
VD.:
70, kb. Naponta változik. Aukcióról… megkérdeztem a Virág Juditot, egy nagyon fontos ikonfalam, bocsánat, de hova ment a kép? Azt mondta, hogy nem mondhatja meg. Akkor küldtem egy borítékot a tulajdonosnak, hogy ajándékozok egy festményt neki, csak mondja meg, hogy hol van a kép, titokban tartom a nevét, de hogy tudjam, mert kiállításra kellhet. Nem válaszolt, és ehhez joga van. Harmadik lépésben megkérdeztem a Virág Juditot, hogy annyit mondjon meg, hogy Magyarországon van a kép vagy külföldön. Azt mondta, hogy vagy Magyarországon, vagy külföldön, és igaza van, mert neki ez a dolga.
JA.:
Ez rossz érzés, ez zavarja, hogyha van olyan képe, amiről nem tud? Ennek az elképesztő dokumentálásnak egy hibája? Nem a maga hibája, hanem az élettől, tehát ez egy hiány, amit megélt?
VD.:
Nem hiány, ez is a rendszer része.
JA.:
Egy egészen elképesztő gondolat volt magától, hogy sok képet elajándékoz, másoknak ad, így kaptam én is, hogy az életteremben ott legyen. Naiv a kérdés, de szeretném, hogyha erről picit beszélnénk, hogy együtt éljünk Váli Dezsővel, hogy ott legyen, nemcsak sok gyűjteményben, hanem az emberek életterében, a maga által megálmodott vizualitás. Akkor ez megint magának egy fontos dolog, a munkájának a része, nem csak megfesti, aztán a sorsára engedi a képet, hanem maga el is dönti, hogy hol, és nagyon sok helyen ott legyenek ezek a képek.
VD.:
Húsz éves koromban olvastam Senecát. Akkor a már elég nagy könyvtáramat egyből kidobtam, elajándékoztam a volt osztályfőnökömnek. Azóta nem szeretem azt, ami nem feltétlenül szükséges. 84-ben, akkor kb. negyven éves voltam, akkor jöttem rá, hogy nem kell megvárnom a halálomat, hogy az otthon lévő háromszáz kép elkezdjen működni, mert nem működik. Úgy nem működik, mint egy frizsider, hogyha nem dugják be a konnektorba. Akkor kitaláltam ezt, hogy szét kell ajándékozni. Eltettem két szériát, hogy kiállításra mégis legyenek képek. Nálam minden radikalizálódik, időnként hibásan is, aztán azokat is elajándékoztam. Azóta rájöttem, hogy ez egy jól működő szisztéma. Azonnal mondta a mesterem, Sugár Gyuszi, hogy nem fogják megbecsülni, mert ingyen adod. Mondtam, hogy belefér.
JA.:
Csak saját képek vannak a műteremben?
VD.:
Az sincs. Amin dolgozom. Nem fogadok el műtárgyat, nagyon sok lenne természetesen. Kitolok velük, akiknek ajándékozok, nem tudják, de az egy házasság. Avval foglalkozni kell, arra vigyázni kell.
JA.:
Mármint a képpel.
VD.:
A képpel, az nem úgy van… Mindig hozzámondom, hogy másnap továbbajándékozhatja, semmi közöm hozzá.
JA.:
Akinek maga ad egy képet, azt továbbajándékozhatja.
VD.:
Persze, semmi közöm hozzá, csak lehetőleg tudjam. Ez így jól működik.
JA.:
Arról már többször beszélgettünk, hogy mennyi minden benne van ezekben a
naplóbejegyzésekben. Tényleg bárhol kinyitja az ember…
79’ – Nem forgatlak tovább Zsófi, mert szédülök. Nem dűlsz szét – Zsófi. A
műanyagok nem eltörékenyek. Zsófi hányban született?
VD.:
75-ben.
JA.:
Tehát négy éves.
VD.:
Nem, retro visszajelzés, fiatalabb volt valószínűleg. Két éves korában fogadtuk örökbe.
JA.:
Van olyan, ami tabu, amit nem ír le? Amit tudatosan nem?
VD.:
Van, persze.
JA.:
Elmondja, hogy mi az, amit biztos nem fog, vagy nem írt meg ebben a kitárulkozásban, a naplóban?
VD.:
Ami igaz, de a nyilvánosság számára romboló.
JA.:
Mondjon rá egy példát. Ezek érzések vagy tények? Életesemények vagy a saját érzései?
VD.:
Ezt nem tudom így hirtelen. Mondjuk a határeset az az volt, amikor leírtam, hogy Hitler a felebarátunk, mert ez igaz egyébként a hívők szerint. Még ezt lehetett volna folytatni, de ennél… ez ugye sértő, ez egy ütő mondat, egyébként igaz, de vannak pontok, ahol nem… Ja igen! Volt egy ilyen megbocsájtás listám, hogy kinek kell nekem megbocsájtani. Egy lelkigyakorlatot tartottam és ennek kapcsán írtam. Most összehasonlítottam a honlapomon a harmincéves listát, aztán ami megjelent könyvben. Egy gondolatot a szerkesztő valószínűleg kihúzott. Az a mondat, hogy megbocsájtasz-e azoknak a cigányoknak, akik ebbe a létbe születtek és ezért nagyon sok rosszat eltanultak. Ez igaz. Nem helyes. Nem helyes Hitlertől a lehányt lépcsőházas fiúig ebbe a listába, mert ez valóban olyan módon differenciált és figyelmes végiggondolást igényel, hogy az nagyon könnyen félrevisz.
JA.:
Amikor készítettük elő ezt a programot és fogalmaztuk. sajtóanyagot, maga írta azt a mondatot hozzá, hogy ez az utolsó napló, utolsó könyvnapló.
VD.:
Affektálós mondat. Többet az életben nem lesz 9millió 4százezer forintom. Így se volt, de a gyűjtőim összeadták. Megvan az A. napló. Valaki megkérdezte, hogy festek-e ezek után még képet. Az nagyon tetszett az a mondat.
JA.:
Benne van még az 1980-as Szüts Miklósos kiállítás megnyitó szöveg, abban úgy van a végén: Váli Dezső minden nap fest, Váli Dezső a barátom. Így fejeződik be.
VD.:
Nem olvassa fel? Az gyönyörű.
JA.:
Addig, amíg kikeresem, mondja el, hogy Váli Dezső minden nap fest most is?
VD.:
Igen. Ehhez az a panelem, hogy minden nap festek, csak zoknit is kell vásárolni. Tehát az élet, és nem is tréfa, egy festésórához négy háttéróra munka tartozik, legalább.
JA.:
1980, Kisduna Galéria – Szüts Miklós
Váli Dezső két citrompótlóval és négy kanál cukorral issza (a világ legrosszabb) teáját.
Váli Dezső életében a legnagyobb fényűzés az aszkézis.
Váli Dezső imád autót vezetni, (sajnos) soha nem fél vezetés közben.
VD.:
14 balesetem volt egy év alatt.
JA.:
És ezeket maga okozta?
VD.:
Mindig én voltam a hibás. Persze.
JA.:
Váli Dezső épített egy 24x24 cm-es negatívméretű fényképezőgépet.
Váli Dezső az elmúlt négy évben mindennap tanult egy órát angolul.
VD.:
Így tanultam meg angolul, szótárral, otthon. Reggel héttől nyolcig.
JA.:
Nézte a szótárát és tanulta a szavakat?
VD.:
Dehogyis. Nem, azt tudtam, hogy nem tudok memorizálni. Elkezdtem régi indián művészet könyvet fordítani angolból, a nulláról egy szótárral. Első nap három mondatot fordítottam le, aztán később többet.
JA.:
Váli Dezső fölnevelt egy bernáthegyi kutyát.
VD.:
Így van. Aztán elvittem kivégeztetni, mert rájöttem, hogy ez egy öregember életformája, hogy neki naponta háromszor kutyázni kell, és a félútról visszafordultam, hogy ez helytelen, és akkor találtam neki egy debreceni luxusvillát, elajándékoztam.
JA.:
Mikor gondolta ezt, hogy ez egy öregember életformája? Nemcsak az, hogy valakire figyelni kell, valakiről gondoskodni kell? Az egy öregember életformája?
VD.:
Az, hogy nyolc órakor minden honnét, akkor még ez probléma volt, föl kellett állnom, hogy bocsánat, a kutyám bepisil. Én egyébként ilyen percnéző ember vagyok, ennek összes előnyével és hátrányával együtt.
JA.:
Igen, észrevettem tegnap is, 10 óra 7 perckor érkezett meg hozzám, és azon izgult, hogy el kell indulnia, hogy ideérjen 11 órára, miközben csak 20 perc, állandóan nézte az óráját, hogy nehogy elkéssen.
VD.:
Ez udvariasság, igen.
JA.:
Váli Dezső naplóját mikrofilmen őrzi, hogy tűz, árvíz vagy földrengés esetén megmenthető legyen.
VD.:
Ez meg is történt. Ugyanis több ezer oldalas naplómat, hogy mit fontoskodom én, eltéptem, és kidobtam az egészet. Másfél év után rájöttem, hogy tévedtem és véletlenül György Petrinél ezért tanultam meg mikrofilmezni, minden megvolt. Nagyon nagy munkával visszafotóztam az egészet.
JA.:
Váli Dezső csináltatott egy fosztott pihével bélelt hálózsákot, amiben télen is lehet szabadban aludni.
VD.:
Az első hátizsákot magamnak csináltam, annak három rétege volt, kapucnival, párnával a fejem alatt. Szerettem. Erdélybe avval mentünk, semmi szükség nem lett volna rá, de abban aludtam kint a réten.
JA.:
Váli Dezső magának csinálta. Ez mit jelent?
VD.:
A szó szoros értelmében. Vettem vadászvásznat, vettem bélésanyagot. A férfi zakókban, akkor tanultam meg, hogy van valamilyen habszivacs szerű merevítő, és azt használtam hőszigetelésnek.
JA.:
Váli Dezső reggel jógázik.
VD.:
Azt 14 évig csináltam, de aztán 1999 június 27-én elmentem a Lukács uszodába és akkor arra áttértem.
JA.:
Váli Dezső a múltkor azt írta: lehet, hogy a házi koszt jobb, mint a konzerv, de nem marad utána doboz.
VD.:
Így van.
JA.:
Váli Dezső imádja az édességet és a rock and rollt.
VD.:
Így van. Katával néha még rockizunk. A feleségemmel rock and rollozunk a műteremben.
JA.:
Betesznek zenét és ott táncolnak a készülő képek között?
VD.:
A készülő képek a falon vannak, van hely és van Kata.
JA.:
Váli Dezső (állítólag) remekül síel.
VD.:
Végig amatőr voltam és végig tanultam, mert a mozgását szerettem, vagy szerettem volna. Az egy gyönyörű mozgás, legalábbis a zakopanei mélyüléses, elől vállas stílus, ezt tanultam egész életemben. Most már kiöregedtem belőle. Két éve abbahagytam, odaadtam fiamnak a lécet. Nehéz abbahagyni bizonyos dolgokat. Tanulom.
JA.:
Utazni még utazik?
VD.:
Körülbelül most fejezem bel. Hál’ Istennek Kata elment egy hétre Rómába, és hál’ Istennek nekem nem kellett menni.
JA.:
Furcsa ez a hál’ Istennek, mert a naplóban egy helyen olvastam, hogy nem igazán a szíve csücske Róma. Ebben volt, lett változás?
VD.:
Nem. Egyszer volt egy kiállításom Rómában húsz éve, akkor hál’ Istennek a kisfiamat el tudtam vinni egy pár napra, körbenéztünk. Nagyon nem érdekel az a város. Olaszországból a trecento érdekel, de nagyon sok mindenre érzéketlen vagyok, a reneszánszra, barokkra, az antik görögre, az antik rómaira. Nincs rá szükségem. Morandi meg észak Olaszországban van, akit szeretek.
JA.:
Váli Dezső legjobb barátja Paul Klee, a festő.
Ez így jó, hogy a legjobb barátja?
VD.:
Nem. Akkor az volt. Klee-vel sok bajom van. Legütősebb, vagy legmarkánsabb Mark Rothko, aki olyan minden és olyan semmi egyszerre. Ő egy olyan vér tehetség, nem tehetség, persze zseni. Ő mondja, egy kis litván zsidó, hogy aki a képeim előtt imádkozik. Ez pontos.
JA.:
Váli Dezső nem szeret festeni.
VD.:
Tényleg nem szeretek festeni. Túl nehéz nekem. Ez is egy affektált mondat. Nem vagyok olyan tehetséges, vagy olyan alkat, hogy ezt olyan vidáman, mint Raffaello, vagy nem tudom mi… 48% a selejtem.
JA.:
Az imént, negyed órája azt mondta, hogy Váli Dezső jó festő, csak rossz költő. Nem szereti csinálni, de jónak tartja magát.
VD.:
Persze, jó vagyok, ha lehetne, még 600 képemet fölfűrészelném, a fölfűrészelt 1061 mellett. Bőven elég lenne 200 jó kép. Egyébként, mint Chagall-tól is, meg Braque-től is. A fölkészülésnek kéne magánügynek maradni. Szerintem. Persze ez sem igaz, de ez egy vélemény.
JA.:
Az életműveket ha nézzük, Ady Endre verseit, csak az a tíz kéne, vagy az az öt, ami kiemelkedő? Ki dönti el, hogy melyik a jó? Maga az alkotó döntené el, hogy melyik képe jó?
VD.:
Ez egy típusos kérdés, és igaza van.
JA.:
Váli Dezső mindennap fest.
VD.:
Majdnem mindennap festek, csak most már kb. 2-3 óránál többet nem bírok. Fizikailag nagyon fárasztó. Dörzsölöm az asztalon, az borzasztó munka. Kata múltkor felajánlotta, hogy mutasd meg, én dörzsölöm egy kicsit helyetted.
JA.:
Váli Dezső a barátom.
VD.:
Igen. Most már egy évben háromszor érintkezünk, ez nem szűnik meg, Szüts Miklós, nagyon sokat tanultam tőle, meg ő is tőlem.
JA.:
Mikor indult ez a barátság?
VD.:
A pontos dátumot nem tudom, 75-ben. Zebegényi Szabadiskolában tanítottunk együtt, megszerettük egymást.
JA.:
88-tól festi a műterembelsőt. Teljességgel kizárt, vagy elképzelhető, hogy lesz még más témája Váli Dezsőnek?
VD.:
Semmit nem tudok a holnapomról. Ez nem elvi kérdés. Lezárni tudok, indítani nem. Leraktam a zsidó temetőket három év után.
JA.:
Miért csak három év volt?
VD.:
Elkezdtek romlani a képek, kőrfűrészeltem az összeset. Nem voltak jók. A nonfiguratívnál, vagy előtte, az kb. ugyanez volt, ott megrémültem a szabadságtól és valahogy mozdulni kellett. Az absztraktnál egyetlen pont megváltoztat egy képet, mert semminek nincs értelme, konkrét értelme, az egy szörnyű szabadság. A zsidó temetőknél világos volt, hogy romlottak. Nem tudom, egy képnél nem tudom, hogy öt perc múlva mi lesz vele.
JA.:
Magának mi a szabadság? Amit mi látunk, akár témában, akár naplóban, ez egy folyamatos, nekem úgy tűnik, hogy kötöttség. Amikor ott voltam magánál, jött egy email, azonnal megnézi, hogy ki írt. Szinte nem tud belemélyedni valamibe, mert megnézi, hogy mi történt még a párhuzamos világban.
VD.:
Levelekre válaszolok azonnal. Nem nézem meg a világot. Nem. Televíziót nem tudom bekapcsolni, a Kata szobájában van. Öt éve volt egy Zelk nagy műsor, amit valahogy meghallottam és gondoltam, hogy feltétlen meg kell nézni. Kata nem volt otthon, és nem tudtam bekapcsolni a televíziót, annyira nem nézem. Fölhívtam a Zelknét, hogy bocsánat, muszáj hozzá elmennem, azt mondta, hogy sajnos nem lehet. Mondtam, hogy muszáj és akkor megnéztem. Ennyi.
JA.:
Nem tudja bekapcsolni. Van a világ, amiben magát folyamatosan dokumentálja, és az a világ, mondjuk a televízió, ahol mindenki más van. Mi az a gát, ami miatt nem tudja megnyomni a gombot?
VD.:
Effektív technikailag nem tudom, hogy hogy kell. Soha nem nézem, soha nem kapcsolom be, és van alatta egy kis doboz, amin gombok vannak, és nem tudom azok mit jelentenek.
JA.:
Mi a szabadság Váli Dezsőnek?
VD.:
Nem tudom, nem érdekel a probléma. Nem foglalkozom evvel a fogalommal. Most valamit ki kellene találnom.
JA.:
Nem, nem. Az is jó, ha nem.
VD.:
Evvel a fogalommal nem foglalkozom. A szabadság egy belső dolog. A Petri szegény a fél életét evvel elhuzakodta, hogy a külső szabadság, és azt hiszem, vagy azt képzelem, hogy olvastam is nála, hogy rájött, hogy ez hülyeség, mert a szabadság belül van. Tök nem attól függ, hogy mit ír a Népszabadság.
JA.:
Nyilvánvaló. Lesz a dedikálás, és itt a szomszéd teremben van egy film. Arról még mond egy pár szót? Ha jól tudom, akkor ezt a fia készítette magával, ez biztos, hogy egy nagyon őszinte dolog. Ha ő készít egy filmet az apjáról, akkor vélelmezem, hogy olyan dolgok is elhangzanak, vagy úgy, ahogy talán nekem, vagy egy külső riporternek nem mondja el. Ez igaz?
VD.:
Nem. Nem igaz. Mindenkinek mindent elmondok, amit kérdeznek. A könyv végén van egy dvd, amire kb. 30 film ráfért volna és kb. annyi film is van rólam. István kiadóval beszéltük, és nagyon sok munkával eldöntöttük, eldöntöttem, hogy egyedül a fiam 48 perces interjúja legyen, mert annak ellenére, hogy a fiam, olyan minőségű, ami minden fölött van. Olyan egyértelműen jó mű, gyönyörű, olyan snittjei vannak a rohadtnak, gyönyörű, gyönyörű.
JA.:
Mennyi ideig készült a film?
VD.:
Én nem emlékszem rá, Miki azt mondja, hogy 3-4 napig csinálta velem ezt az interjút, amiből összevágta. 84-ben kezdődött, aztán együtt voltunk Amerikában pár napot, ott még utána akart forgatni, aztán abból nagyon kevés került ebbe bele, most hozzáigazította, úgyhogy ez a végleges változat most lett kész egy-két hónapja.
JA.:
A műteremben készült? Ami magának a legfontosabb.
VD.:
Fontos?! Ez se jó megközelítés számomra, hát ott élek, ott csinálom a dolgaimat. Igen.
JA.:
Köszönöm szépen, adok lehetőséget a többieknek is. Lehet jönni Váli Dezsőhöz a könyvvel, lehet jönni dedikáltatni.
VD.:
Nem muszáj, nem muszáj dedikáltatni. Köszönöm, hogy itt vannak.
JA.:
Köszönjük szépen, hogy eljöttek hozzánk.
(taps)