Mékli Attila prédikációjából 2021.01.01. Wekerle telepi templom

Karácsony előtt egy művész ismerősöm fölhívott, hogy annyira szeretne megáldozni Karácsony ünnepe előtt. Nem nagyon öreg, de ahhoz már elég idős, hogy ne nagyon mozduljon ki otthonról ezekben a napokban – és hogy ugyan már, vinnék-e neki Oltáriszentséget? Mondom, hát hogyne vinnék!, mindjárt kerítünk rá teret, időt. Aztán elmentem hozzá, imádkoztunk, megáldozott. Rám néz, azt mondja – te Attila, volna még egy órád? Egyébként nem szokott lenni. Tehát amikor ilyen helyzet elé kerülök az életemben…, te viccelsz? Hogy lenne? De akkor valahogy éppen úgy jött ki, hogy volt egy órám, és nem akartam neki azt mondani, hogy nincs. Igen, van egy órám, mondd mit szeretnél? Azt mondta, te figyelj, most hívtak föl délután - festőművész az illető -, hogy leszabták az anyagot az üzletben, lehetne érte menni. Lehet, majd harmadikán, meg az azutáni napokban is érte menni, de most jött a telefon délelőtt, de olyan jó lenne, ha ezt még sikerülne. Na de cipekedni kell, a faanyagot vinni, meg a keretnek valót – mondom: menjünk! Elmentünk, lepakoltuk a másfél évre szóló alapanyagát, most másfél évig festhet újra, mert le vannak szabva a farostlemezek, meg a szegélylécek, meg mindenféle. Ahogy jöttünk haza, elkezdett szabadkozni, hogy te annyira sajnálom, nem is tudom, hogy sajnáljam-e, hogy olyan furcsa ez, bocs, hogy megkértelek erre. Mondom, nem viccelj, hát volt rá időm. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy azért csinálta ő ezt, mert ő így működik. Elmondta, hogy tulajdonképpen én úgy vagyok, és van ezzel egy vitám az ismerőseim körében, hogy én mindig az előtte lévő villamossal szerettem volna elmenni. A vita valahogy arról szól, hogy már győzködik az ismerősei, hogy ne viccelj, most rohansz a villamos után a megállóba, most 6-8 percet nyersz vele. Hát mi az a 6-8 perc? Azt mondta ez a bölcs ember, hogy az nem 6-8 perc. Mert hogyha én azt elérem, én azt nyerem vele, hogy szinkronba leszek önmagammal. Egyszerűen én úgy élem az életemet, hogy ami az asztalomon van, szeretném minél hamarabb kisöpörni és elintézni és a végére járni… emiatt értettem őt nagyon, én is szoktam tudni így működni, hogy azonnal és rögtön, és ami csak belefér. Hogy például észrevettem ehhez hasonlóképpen magamon, és talán ez… nem szoktam rejtett, titkos üzeneteket küldeni senkinek prédikáció közben, de azt jó, ha tudjátok rólam, hogyha mondjuk emailokra azonnal nem válaszolok, akkor általában nem tudok válaszolni rá, mert utána betemet a többi. És hogy ez egy lehetséges működés, hogy valaki azt mondja, hát én így tudom megélni az időt, és nem az a 6-8 perc, hanem az, hogy én egyszerűen önmagamhoz térek, és fölveszem önmagam életének a ritmusát, és nyitottabb tudok lenni arra, hogyha üres az asztalom, akkor tulajdonképpen nyitott lehetek az élet inspirációira, az újra, és akkor tudok vele foglalkozni, hogy föltűnik valami új és eldönthetem, hogy ennek most adok teret vagy nem adok teret. De hogyha ott nem tiszta az az asztal, akkor egyre jobban betemet az élet, betemet az idő, hát mi új tud abból aztán megszületni. Vagyis valójában, és ezt is szeretném nektek kívánni, hogy ne csak a reális időbe vessetek gyökeret, hanem a saját időtökbe is.