Vasánap délben

Az eső ugyan elállt, az ég sötét maradt, borús vasárnapnak indult. Kata napok óta gyengén, ágyban, Normafa-séta ma nem lesz, délelőtt én is aludtam egyet. Nem pihentetett. Dél felé nehezen kászálódva hozzá, avval, hogy sétálnunk kellene. Még pihennék előtte kicsit, mondta és lehunyta a szemét. Mikor újra, előbb enni kéne, mondta. Fordultam a konyhába. Hoppá, ezt az új gyógyszert fél órával étkezés előtt kell. Mozsár, összetörtem, fecskendőbe. Tehát újabb fél óra. Vasárnap van idő fáradtnak lenni. Flakont föllógat, a csepegtetés igen lassúra állítva, a doktornő szerint csökkentheti napok óta tartó hányingerét. Már öltözködünk. A rituális mondat, hívd a liftet. Kézenfogva a már nem nedves járdán. Tóth Árpád sétány? Nem, csak ide a parkba. Az első méterek, valamit meséltem éppen. És elcsuklott a hangom, váratlan ragyogás, kisütött a nap. Az ég üzent. Könnyek.