2022.12.    03. irodalom rólam                html-2022/gyorgy-p.htm                C.21334 - 337

György Péter:
Váli Dezső (Deske) – a tetőponton

„Apókám!

Te nekem egy olyan ember vagy, aki nagyon tisztán látod az Istenhez vezető utat, borzasztóan törekszel, hogy elérd, és nagyon sok munkát szánsz rá, de olykor elbotlasz. Az egész életed egy koncentráció, ami – gondolom, tudom – néha neked is iszonyú nagy teher. Egy keresztút. És én éppen attól látlak nagyon őszintének, és tisztának, mert ugyanezt látom a képeidben és a viselkedésedben. Küzdés, elbotlás. – Szép munkának tartom az életed."

(Váli Zsófia szövege – Váli 1997-es kötetében:

Régi zsidó temető - sötét kő - A/84/49,  olaj, farost, 60x60 cm, 1984., 
        Váli Miklós tul.  

Apókám!

Nagyon szeretem a zsidó temető képeidet, mert azt hiszem, ezek ábrázolnak téged a legteljesebben. A kép „Sötét kő” igazán te vagy nekem. Benne érzem az összes tulajdonságodat. Nagyon finom, érzékeny a színvilága, gyönyörűek benne a találkozások. A kép egészére tekintek, nincsenek benne kiemelve motívumok, és mégis részletgazdag. A háttérben a kis fehér kő éppoly érdekes, mint az első kőben a csillag vagy a gallyacska hátrébb. A kövek elhelyezkedése a belső barázdáltságodat mutatja. Nagyon tiszta, őszinte a kép látványa. Nyitott. A fekete kő a te borongó, szomorkás lelkedet adja, nem rejtegeted benne magadat, a mibenlétedet. Abban a fekete kőben vállalod a földi valóságot. Az önzés is eszembe jut róla. Egy szép, tiszta életet élni vágyó ember elbukásait érzem ott. (Bár ez az egész talán már belemagyarázás.) Túlontúl ismerlek ahhoz, hogy függetleníteni tudjam a látványt tőled. Te nekem egy olyan ember vagy, aki nagyon tisztán látod az Istenhez vezető utat, borzasztóan törekszel, hogy elérd, és nagyon sok munkát szánsz rá, de olykor elbotlasz. Az egész életed egy koncentráció, ami gondolom, tudom, néha neked is iszonyú nagy teher. Egy keresztút. És én pont attól látlak nagyon őszintének, és tisztának, mert pontosan ugyanezt látom a képeidben és a viselkedésedben. Küzdés, elbotlás.
Szép munkának tartom az életedet.

Régi zsidó temető (nyugalom) - A/85/10,
olaj, farost, 60x60 cm, 1985., 
Yad Vasem, (Jeruzsálem) tul.

 A Makláry Galériában, a Horn Gyűjteményben lévő Váli-képeket mutatták be, igazán komoly közönség előtt, s döntően néma csendben, mert az igazi figyelem a kép és a néző között van, s a vernisszázs – ha igazán jó képek találkoznak azoknak a tekintetével, akik tudták, miért jöttek el – csendet teremtő, ünnepi alkalom, amelyben a beszédnek is súlya van. Váli hívei - ha nem tévedek – pontosan felismerték, hogy mit is jelent mindaz, amit (hadd hívjam így) Deske fest. Nyoma sincs benne az aktuális tendenciák követésének, vagy még inkább diktálásának, munkásságát a meggyőződése formálja, alakítja. Mármost a helyzet az, hogy az 1963 óta rögzített életmű első, általa absztrakt korszakként említett éveit (1969-83) az autonóm művész régi zsidótemetők közti képeinek sora követte. S közben, még ugyancsak 1987-ben a műtermes képek kezdődnek - amint ő maga fogalmazott – az 1997-es Váli című kötetében. 
Lásd: Az örök vadászmezők felé - A/1973/29 és a
Végül is mindegy - A/1974/02 című, úgy vélem, nem véletlenül azonos méretű, és a 60x60-as és 90x90-es műteremképeknél jóval nagyobb képeket, melyek mintegy az egész kiállítás emblémáiként is érthetőek,tekinthetőek, vagy tekintendőek. A zsidótemető-képek 1984 és 1987 között készültek.

 (S itt meg kell említenem, hogy a kecskeméti alkotóházban és Budapesten készült kép, a 
Régi zsidó temető (Emlék I.) - A/1985/05 hosszú évtizedek óta van nálunk a falon. Végleg és ajándékba kaptuk.  S amúgy a szekrény és két méter választja el az 1987 óta nálunk lévő
Homo contemplator (A tűnődő ember) - A/1968/12című, 1968-ban festett képtől. S egy szobával odébb ott van az
Üres műterem - A/2014/54 2014-ből. Mindezt azért írom itt le, mert Váli képeivel együtt élni részben a festő barátságának cáfolhatatlan bizonyítéka, másrészt, mindennap találkozunk, s hol kora reggel, hol az éjszakába nyúló munka után is nézem, mint is festett, mint is alakul az élete.)

    Váli Zsófia – akit kisgyermekkora óta ismerhetek - nagyon igazat állít, amikor apja hitéről, s annak a mindennapi valóságot és a festői munkásságát egyaránt meghatározó erejéről beszél.  Azaz, Váli nem rituális, azonosítható tárgyakat, épületeket, fest, ellenben a magányt és az univerzumot egyaránt jelentő Műtermének folyamatos átalakulását- A műterem tehát nem egyszerűen a mű keletkezésének a háttere, ha tetszik, műhelye, hanem elválaszthatatlan része a műalkotásnak. A Műterem mindannyiunk számára fontos tanulságokat hoz elénk: a festészet tere adott alkalommal a festészet tárgya maga. S ezért is tart ki Váli annak ábrázolása mellett.  Mert ez az igazság, s ez minden másnál fontosabb. Váli nem keres, úgymond, érdekes és egyedi témákat, hanem kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy a képeit megtekintő barátai, ismerősei, vagy épp a kiállítás számára ismeretlen látogatói egyaránt hozzáférhessenek ahhoz, amit az alkotás teremtette metamorfózisnak hívhatunk. S ezt lehetetlen nem komolyan venni, lehetetlen nem a felismerés tárgyaként látni. Váli nem fest semmit azért, hogy az azáltal jusson előbbre a kortárs művészeti világban, intézményekben.

S itt – a vége felé – szeretnék visszatérni a zsidó temetők kérdésére. 1984-ben a zsidó temetők java része elhagyott volt, s jelentését is vesztette, annak megfelelően, ahogy a 80-as években a Holokauszt is inkább marginális esemény volt, mintsem a XX. századi magyar társadalom mindenki számára döntő jelentőségű emléke. Váli hivő katolikus, s pontosan tudta és tudja, hogy ami történt, az rá is tartozik, amint vallása sem engedheti meg, hogy egyszerűen elfelejtse azokat, akiknek pusztulásáért ő maga nem felel. A zsidótemetők sorozata félreérthetetlen, kikezdhetetlen metafora – ma is. A Holokauszt emlékét egy különös mondat őrzi: ’Auschwitz a legnagyobb magyar temető.’  Ami így akár igaz is lehetne, de ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a magyar zsidóság nagy részének léte ott és akkor ért véget. Nem pusztán az életük, de az emlékezetük is. S ehhez képest Váli zsidó temetői valódi sírkövek, alattuk holttestek, csontvázak, épp úgy mint megannyi más temetőben.