2022.10.10. html-2022/magyar-hang.htm C.21239 - 244

„Fejjel lefelé is jónak kell lennie”

Ficsor Benedek interjúja Váli Dezsővel a Budai Hang számára

Több mint harminc éve kizárólag a műtermét festi, alkotásait sokáig nem engedte külföldre, itthon pedig a legtöbbet elajándékozta, elzárkózva él, még az ablakot is lecsiszolta, hogy ne zavarja a kilátás, a honlapján mégis minden részletet megoszt magáról. 80 éves lett Váli Dezső festőművész, akivel a születésnapja alkalmából a 22 legfontosabb könyvről, a „buta festőkről”, a zsidó temetőkről, Isten köpenye szegélyéről és a Lukács fürdő úszómesteréről beszélgettünk.

– Amikor az interjúra érkezve beléptem a Margit körúti épületbe, szomszédai éppen a lakók által önnek szervezett születésnapi ünnepségről beszélgettek. Aktív részese a közösség életének?

– Ez egy nagyon jó, nagyon erős lakóközösség, ezt elsősorban a gondnokunknak köszönhetjük, aki kérés nélkül segít, mindenkivel elbeszélget, összetartja a házat. Kétszer terjesztettem föl a II. kerület díszpolgára címe. De az önkormányzaton azt hiszik, az élsportolók fontosabbak egy igazán jó házmesternél. Most felelevenítjük a ház őszi vására (járvány előtti) hagyományát; hosszú asztalokon bárki kirakhatta portékáját, közben fő a pörkölt, és az egész ház összegyűlik az udvaron. Egy alkalommal én egy festményemet kínáltam eladásra, „használt kép” felirattal 999 forintért. Most annyi a különbség, cserebere nem volt, pörkölt igen, és a főprogram, hogy engem felköszöntenek. Én is készültem meglepetéssel számukra. Nem nagyon kapcsolódom be a közösségi életbe, elzártan élek, de megcsinálom, ha valami jó eszembe jut. Korábban egy faliújság a lépcsőházba – általam Zelk versekkel gyarapszik, de tettek már föl Pilinszky-szöveget is. Csináltam egy „VIDD ÉS HOZD” polcot, ahova mindenki leteheti megunt könyveit, és elviheti, ha valami megtetszik.

– Az elzárkózás művészi szükséglet vagy alkati kérdés?

– A főiskolás éveim közepén egy ötlet, hogy szobám ablakát, ahonnan gyönyörű kilátás volt a Gellérthegyre, pauszpapírral takarjam le. Sorsváltoztató életötlet volt, a lényegi okát ma is csak sejtem. Távoli a kapcsolat, de hasonló gyökerű lehet, hogy érettségi után Senecát olvasva elajándékoztam az akkor háromszáz kötetes könyvtáramat. Azóta 20-22 könyvem van, alig-alig cserélődnek. A szomszéd szobában Kata könyvtára három-négyezer kötet lehet. Valószínűleg alkatilag képtelen vagyok a SOK-ra, kevés információt tudok befogadni. Ha színházba mentünk, az első felvonás után hazakéredzkedtem, hogy ennyi bőven elég volt. Kata ismer, el is engedett.

– Mi a 22 legfontosabb könyv?

– Ma már verseskötetek, az egyetlen próza, ami ötven éve, a József és testvérei. Kívülről tudom. Annyira gazdag szöveg, Thomas Mannak három mondatában annyi a gondolata, hogy bárhol ütöm föl, feltölt.

– És a versek?

– Korábban Szabó Lőrinc is, ma Illyés Gyula és Zelk Zoltán. Apám meghalt a második világháborúban, Zelkkel, mint egy pótapával, illetve inkább mint idősebb baráttal beszélgetek. Csodálatosan érzelemgazdag, sokat szenvedett, de sosem nyafogott sorsa miatt. Rajtuk kívül költő, akiket őrzök és visszatérően olvasok, Oravecz Imre és Rakovszky Zsuzsa.

– Képeinek állandó témája a műterme, évtizedek óta festi ezt a letisztult teret az ablakkal, a festőállvánnyal és a székkel. A valóságban ugyanolyan rend és fegyelem fogadja a belépőt, mint a festmények befogadóját.

– A rend tartópillére az életnek. Van festőszerszámom, amit harminc éve nem használok, de tudom, hogy hol van, ha kellene. Ez talán valóban összefügg képeim szűk világával. Hogy ezek műteremképek miről szólnak? Az igazán jókra van egy formulám; miszerint egy remekmű egy villámvillanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét. Akár műterem, akár egy leábrázolt lenge öltözékű nőszemély. Ezt ugyan különböző szinten érzékelik az emberek, de átéli mindenki.

– Függetlenül attól, hogy milyen a festmény? Akár giccs is megmutathatja a köpeny szegélyét?

– Nehéz kérdés, viaskodom vele, mert kedvem ellenére való a válasz. Ha Mari néni tiszta örömet érez a kép láttán, amelyen két kiscica játszik a gombolyaggal, akkor minden megtörtént. Hitem szerint minden jót végül is Istentől kapunk, így nincs különbség aközött, hogy engem egy Mark Rothko-festmény, mást pedig egy giccs tesz boldogsággá.

– Mark Rothko, a lett születésű amerikai festő képein csak színes téglalapokat látunk, amelyek a gombolyagos cicákkal ellentétben nem adják könnyen magukat. Sokan csak legyintenek az absztrakt alkotásokra, mondván, „ilyet mindenki tud festeni”.

– Egy amerikai házaspár kápolnát építtetett Texasban Rothko öt alkotásának, vagyis van, aki meghallja e képek üzenetét, de kétségkívül vizuális kultúra, a szem és a lélek tanultsága kell hozzá. Léteznek persze zseni nézők is, akik előképzettség nélkül is ráéreznek egy absztrakt festményre.

– Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy „a jó festő buta”. Mit jelent ez?

– A festés nem agymunka. A munkát az agyalás tönkre is tudja tenni. És festőket időnként kényszerítik olyan helyzetekbe, hogy képeikről beszéljenek. Ritkán hasznos. A festő túl sokat tud a képről, de ugyanakkor semmit; érdemi döntései tudat alatt születnek. És a néző oldala: a kép befogadása sem agymunka. Mindenki a saját múltjában fölhalmozott élményekre épít, és ez mindenkinél más.

Az én munkám az, hogy felvigyek egy okker szín mellé egy szürkét, és megtaláljam, hogy ez mikor lesz jó. Felviszek öt-tíz-huszonöt változatot, és szerencsés esetben a huszonhatodiknál felrobban a vásznon. A tehetségem abban áll, hogy olykor eljutok idáig. De hogy két szín miért tud ilyen fantasztikus módon együttműködni, az megfoghatatlan, az evilágon túli történet.

– Legendás képmegsemmisítő hírében áll, művei közel felét ítélte már pusztulásra. Mikor nem kegyelmez?

– Nem hisztériából dobok ki képet, az néha egyszerűen az utolsó munkafázis. Egy képem átlagban háromnegyed év, ha nem áll össze, akkor még egy ideig próbálkozom vele. Ha akkor sem megy, szétfűrészelem. Ihlet pillanata, mikor észreveszem, hogy hiszen ez a kép rossz. Hogy ez reménytelen.

– Volt, hogy egy művéről évtizedek múltán változott meg a véleménye?

– Természetesen voltak ebben is selejtjeim. Nem sok. Az első húsz évben készült képeim nagy részét kidobnám, ha lehetne. Rosszak talán nincsenek köztük, de nem elég, ha csak jók, és nem több. Nem erősek. A Makláry Galériában a most szeptemberi kiállításomon egyetlen gyűjtő, Horn Péter kollekciójából mutattak be huszonhét képet. Péternek nagyon jó szeme van, hetven képem van nála. Annyi elég is lenne belőlem. Chagall hány képére emlékezünk? Tízre?

– Másik elhíresült szokása, hogy elajándékozza a festményeit. Jótékonyság vagy marketing munkál ebben a gesztusban?

– Egyik sem. Negyvenkét évesen rájöttem, hogy nem kellene megvárni, amíg meghalok, hogy a képeim elkezdjenek működni. Mint mikor a hűtőszekrény zsinórja nincs bedugva a konnektorba. Egy év munkájával szétajándékoztam őket. Nem jótékonyság, önzés, használjanak. Tudtam, a magyar értelmiség azon része, amely fogadná munkáimat, nincs képvásárlásra szocializálódva, vagy nem engedheti meg ezt magának.

– 2006-ig, a közgyűjteményeket leszámítva nem engedte külföldre a műveit, ezzel gyakorlatilag kizárta magát a műtárgypiacról.

– Igen, úgy gondoltam, nem a nyugatnémet fogorvosoknak, hanem a mi unokáinknak festek. Van kollega, aki ebből épített műtermet magának. Nem vagyok világra szóló művész, műveim szétkallódnának a világban. Az itthoni kultúrkör a megfelelő léptékű terepem. Egy képem igazán akkor működik jól, ha beleilleszkedik környezetébe. Ha nézői tudják, ki az a Derkovits, mi a hatos villamos és mi Szentendre.

– Életmódját többször nevezték már szerzetesinek, visszavonultsága, szigorú időbeosztása és puritánsága okán. Érez magában valami szerzetesit?

– A napirend és az életem rendje technikai kérdés, a működéshez fegyelemre van szükségem. Mondta ismerősöm, hogy latens Asperger-szindrómám van; egy pszichológus barátom szerint ez hülyeség, mert valójában mániás depressziós alkat vagyok. Szerencsére ma az első fele működőben.

Szükségem van a mechanikus rendre, mert így egyszerűbb élni. 5:23-kor vekker, netán keserves lenne ágyból kelni, ha adnék magamnak lehetőséget ezen elgondolkozni. 6:50-kor indulok az uszodába, harminc hossz. Ott pár éve elrontottam a jövőmet avval, hogy egyszer kevesebbet úsztam a szokottnál, merthogy túl fáradt. Azóta ez a lehetőség minden nap megkísért.

– Az önkéntes korlát az igazi szabadság – fogalmazott egy interjúban a húga kapcsán. Az idén februárban elhunyt Váli Erzsébet 1971-ben disszidált, és a salzburgi Nonnbergben belépett a bencés nővérek kolostorba. A rendszerváltást követően hazatért, és Kaposszentbenedeken megalapította a Porta Pacis kolostort. Kettejük életmódjában nem nehéz felfedezni a párhuzamokat.

– Közvetlen kapcsolat biztosan nincs életvitelünk között, ötven évig távol egymástól. De az alkatból is adódó életmódválasztások… Van benne hasonlóság, és talán eredményeiben is. Ahogy Pilinszky mondta, eljuthatunk a derűhöz.

– Megtalálta a derűt?

– A feleségem nem gyógyítható betegsége okán először élek halálközelben. Két óránként etetem, egy anyuka szerepköre; ennél szorosabb kapcsolat nem létezik… Váratlan virágzás, úgy megszerettem, mint hajdan, udvarlás idején.

– A betegségről azt mondta egy interjúban, hogy azt is megköszöni Istennek.

– Életre eligazító Szent Pál, hogy mindent meg kell köszönni; hiszen minden jó, amit föntről kapunk. Ha megfelelően fogadjuk.
Isten ezt az ajándékot tartotta számunkra most a legfontosabbnak.

– A korábban említett Pilinszky Jánost gyakran emlegették katolikus költőként, amit rendre visszautasított: „költő vagyok és katolikus” – válaszolta. Az ön művészetét mennyire határozza meg a katolikus hite?

– Ezek csak szavak, amiket egyik dobozból a másikba rakosgatunk. Nyilván átüt képeimben a világom. De hogy ebből a néző, a befogadó mit hall meg, azt nem érdemes általánosítani. Mert az egyedi; tapasztalatától, műveltségétől, érzékenységétől függ. Ezért nem érdemes általánosítani. Igen, katolikus vagyok, katolikus módon mosok fogat, vásárlok kiflit, és festek.

– Híres, több évig festett sorozatában zsidó temetőket jelenített meg. Ezek is szakrális gyökerű alkotásként születtek meg?

– Nem volt gyökerük. Felteszek egy színt, és elkezdem a képet. Ebből három éven keresztül zsidó temető lett. Annyiban érdemes megkülönböztetni a műtermes képeimtől, hogy itt valóban van egy történelmi-érzelmi többlet, ami a témából adódóan rárakódik a képre. Reggeli imám nagy része ószövetségi zsidó zsoltár.
Egy festményemnek fejjel lefelé is jónak kell lennie.

– Mégis nehéz elvonatkoztatni a témától.

– Pár éve kiadtak egy monográfiát a festményeimről, a dedikáláskor szöveget is pecsételtem a kötetekbe, hogy:
NEM MŰTERMEK
NEM TEMETŐK
KÉPEK

Figyelmeztetés. Egy festmény esetén a témából szoktunk elindulni; tájkép, meztelen néni, virágváza. De ez mindenkor még csak küszöbe a háznak. Ahol, ha nem indulunk el a lépcsőn fölfelé, szinte semmit sem kapunk meg, ami a miénk lehetne.

– Fizikai bezárkózásával párhuzamosan folyamatosan tájékoztatja a közönséget az életéről, gondolatairól a honlapján olvasható, Válinews című hírlevélben. Hogy fér össze a visszavonulás az online kitárulkozással?

– Ez a nyitottság véletlenül jött létre, csupán gondolkodás-melléktermék. Addig csiszolom naplómban a mondatot, amíg már nem hazudok önmagamnak, és eljutok a lényegig. 1990 óta írtam leveleket barátomnak, Franciaországba, havonta postáztam. Aztán, 2000-ben, hogy elindult a honlap, adódott, hogy ezek ott jelenjenek meg. És nem havonta, hanem naponta, képekkel gazdagítva. E feljegyzések – kerülném a szót, de így pontos – tanítanak is, nem csak szórakoztatnak; mert segítséget nyújthatnak az olvasóknak életük rendezésében. Egy világítótorony azt mondja, hogy „itt vagyok”, aki pedig látja a fényt, konstatálja, hogy „én meg itt”.

– A politika gyakran megtalálja, és használja eszközként is a neves művészeket. Önt a közéletből való kivonulás mentette meg ettől?

– Magyarországon a festők nincsenek a társadalmi élet fősodrában, periférikus jelenségek. És én meg még ebből a körből is kilógok, zárt életemmel. Nincs közéleti szerepem. Vágytam tanítani, aztán egy év az Iparművészeti Főiskolán, azonnal abbahagytam, hogy erre nincs többletenergiám.

– Hét éve egy interjúban mégis úgy fogalmazott, hogy mindkét oldalon utálják. Mivel haragította magára őket?

– Egy későbbi interjúban ezt visszavontam, hogy ez egy nagyon buta mondat volt. Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy engem utáljanak. A festők nem fontosak. Senki nem kéri őket, hogy fessél már valamit. A társadalom először sandán nézi, lassan tudomásul veszi, végül elfogadja a művészeket. És kezdi használni munkáikat. Ez természetes is, egy művész mindig kilóg a sorból.

Az életről gondolkodásomat nem a napi politika határozza meg. A feleségem követi az eseményeket, időnkét próbálja elmesélni, hogy ki mit mondott. Úgy gondolom, hogy Isten dönt az eseményekről, ő gondolta úgy, hogy most sajnos háborúnak kell lennie. Krisztus Pilátust figyelmeztette, semmi hatalmad nem lenne, ha nem kaptad volna fölülről…

– Hogyan éli meg a háborút?

– A sátán kuncog. Ez a krízis alighanem megváltoztatja Európát. A migránsok befogadásával elindult egy visszafordíthatatlan folyamat.

– Miként változhat meg Európa sorsa?

– Csendben morálisan elzüllött Európa nyugati fele a két-három generációnyi Isten nélküli békében, hogy mindent szabad és mindenkinek igaza van. Magzatot meg lehet ölni. Az iszlám pedig erős, és nagyon tudja, mit akar.

– Az iszlám veszélyeztetné a kontinenst?

– Most úgy tűnik, hogy valami nagyon meg fog változni. A muszlimok istenhívők, komolyan veszik a hitüket. Akármilyen idegen számunkra a sokszor militáns attitűdjük, emellett, úgy tudom, hogy valóban valami tisztaságot képviselnek. Bár ez nem a keresztény morál… nem tudom, nem értek hozzá.

– Mi mikor veszítettük el ezt a tisztaságot?

– A reneszánszban kezdődött, aztán a francia forradalom, ahol szerzeteseket százával öltek meg. A felvilágosodással megszületett a tévhit, hogy az ember a világegyetem központja. Előtte rend volt, nézünk meg egy Vas-megyei román kori templomot. Nyugat-Európa olyan elképesztően magabiztos, amint jómódban él, de nem a hit értékei szerint. Szolidaritás és mértéktartás helyett a korlátlan gazdagodás és pazarlás.

– Az egymást követő válságok sem figyelmeztethetnek bennünket a pazarlás veszélyeire?

– Sokat gondolkodtam, hogy milyen előnyei lehetnek a jelenlegi helyzetnek, ami mindenkit elgondolkodásra kényszerít, hogy takarékoskodnunk kell. Lecseréltem a hűtőt és a bojlert kisebbekre, gáz helyett klímafűtés lesz, és nem fűtöm fel a lakást 24 fokra.

– Visszatérve a hit és az értékek elvesztéséhez, a vallást politikai célokra felhasználó hatalom, és az annak behódoló egyházak is eltántoríthatják a hívőket, nem gondolja?

– Pál apostol korában komoly viták folytak a kereszténységen belül a hit torzulásai miatt. Nem tudom, most milyen a helyzet, nem tudok behódoló egyházakról. Nincs rálátásom a dologra, tévét nem nézek, és kevés okos emberrel érintkezem.

– Bár már fiatalon festőnek készült, a Képzőművészeti helyett az Iparművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol belsőépítészetet tanult. Tanulmányai mennyire befolyásolták a térformálását, a belsőépítészet hatását láthatjuk a műterméről készített festményein?

– Egy rokokó fotelgarnitúrának helye lehet egy helység berendezésében, a letisztultság inkább a puritán alkatomból következik. Igen, műveltséget szereztem a térszervezésben.

– Friss diplomásként bekerült Finta József tervezőcsapatába, dolgozott a Duna Intercontinental (ma Marriott) szállodán is.

– A főiskola elkezdése már festőnek készültem, de a főiskola után valamiből meg kellett élni. Diplomamunkaként egy Városligetbe, föld alá épített Kelet-Ázsia-múzeumot terveztem, statikájával, tereivel, bútorzatával együtt; Finta ezt látva hívott meg csapatába. Ők akkor már egy éve reggeltől estig az első dolláros épület tervein dolgoztak. Én a negyedik munkanapomon négykor letettem a ceruzát, és hazamentem festeni. Attól a perctől kezdve átnéztek rajtam, természetesen.

– Meddig maradt tervező?

– Ott háromnegyed évig dolgoztam, onnét a Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalathoz, belsőépítésznek. Annyira kellett nekik szakember, hogy elfogadták hatórás munkaidő igényemet, ami akkor Magyarországon szinte ismeretlen volt. Délelőtt terveztem; hanglemezbolt az Írók Boltja mellett, antikvárium a Ferenciek terén…, délután háromkor már festettem.

– A belsőépítészet sosem kerekedett felül a festészeten?

– Hamar szerelmes lettem a belsőépítészetbe - gyönyörű szakma -, és el is adtam a festőállványomat. Az építészet az egyik legmagasabb rendű tevékenység, papok és pedagógusok munkájához mérhető. Komplex látásmódot és hatalmas tudást igénylő feladat. Ami hatalmat is ad a szakemberek kezébe. Negyedévesként lakástervezésnél megtapasztaltam, ha egy pofafalat egy méterrel arrébb teszek, az anyuka kevesebbet fog veszekedni a gyerekeivel.

– Mikor tért vissza a festészethez?

– Amikor felvettek az Iparművészetire, leírtam a naplómba, hogy most ruhatárba teszem a festészetet, és csak az a dolgom, hogy a leltári cédulát öt évig megőrizzem. Ötödévre elbúcsúztunk egymástól a főiskolai szerelmemmel, és ez a keserves időszak segített abban, hogy fogcsikorgatva bár, de újra elkezdjek festeni. Délelőtt a diplomamunka, otthon, délután már képek.

– Mi lett a festőállvány sorsa?

– Az egyik évfolyamtársamnak adtam el, és tőle is vásároltam vissza. Most is itt áll a műteremben.

– A Lukács fürdő úszómestere évtizedekkel ezelőtt azt tanácsolta önnek, hogy ne fesse tovább a műtermét, keressen új témát. Hogy áll a kereséssel?

– Igen, Józsi mester karon fogott, és meg is mutatott a szomszéd kórházelőtér falán egy virágcsendéletet, hogy ilyesmire gondol. Nem keresek új témát, eddig jó a régi. Ha látnám, hogy tartósan romlik a színvonal, abbahagynám, ahogy a zsidó temetőket. De ez nem rajtam múlik.