2023.06.                  html-2023/csizma.htm                                         C.21618 - 619

Godot Gal. kiáll. 2023.10.11., megnyitószöveg

Hölgyeim és Uraim, egy körülbelül 100 éves történet, Tamás István publikálta "Vízparton könnyebben felejt az ember" kötetében.

Főhőse  Khalturin anarchista, az 1880. február 17-iki Téli Palota elleni robbantásos merénylet főszereplője - 89 halott -, későbbi kommunista apparátcsik.
Az első szovjet belgrádi követ. 1937-ben kivégezték. Később utcát neveztek el róla.

És akkor a  történet.

Az újonnan kinevezett szovjet követ tehát közeledett Belgrád felé. A szerb királyi csendőrség pedig a peronon és a pályaudvar csarnokában gyülekező s dühtől tomboló orosz emigránsokat igyekezett féken tartani, kordonokkal elszigetelni, mert nem titkolták, hogy a kommunista küldöttet meglincselik, felaprítják, széttépik. A vonatot megállítani már nem lehetett. A protokoll-tisztviselők falfehéren tipródtak, a csendőrök a korbácsaikat és a fegyvereiket szorongatták, a fehér emigránsok százai rázták az öklüket, üvöltöttek.

A vonat befutott. Khalturin szalonkocsija a pályaudvar közepén, az első sínpáron állt meg. Percnyi csend. Csak a szerb külügyminisztériumi protokollcsoport tagjainak a lihegése hallatszott, amint át akarják verekedni magukat a tömegen, hogy a diplomáciai illem szerint fogadják a követet. A kocsi ajtaja még csukva. Vasúti alkalmazottak nagy nehezen szőnyeget terítettek a lépcső alá. A hivatalos vendégvárók is odaértek, megtépve, télikabátjaik gombjai leszakadozva, cilinderük összelapítva.

Kinyílt a szalonkocsi ajtaja. Az emigránsok tömege felzúgott, majd amikor Khalturin asztalos megjelent a felső lépcsőn, velőtrázó ordításban tört ki. A követ rálépett az első lépcsőfokra. A szemek vérben forogtak, az ordítás ha lehet még jobban felerősödött, a karok fenyegetően emelkedtek a levegőbe.

Egy óriástermetű feketeszakállas férfi, kék orosz ingben, derekán selyemövvel, átszakította a kordont és a követ felé rohant. A csendőrök a nyomában, de nem lehetett megállítani. Khalturin -- honnan is tudott volna hibátlanul öltözködni? -- a frakknadrág alatt rövidszárú orosz csizmát viselt. Amikor lábát a pályaudvar kövére tette, a sín mellé, a szakállas férfi, aki a markában valamilyen gyilkos szerszámot is szorongatott, rámeredt, elejtette a vasat - az öreg író, aki nekem mesélte, nem emlékezett rá, hogy kisebb revolver volt-e vagy kés -, kimeredt szemmel nézte a csizmát, majd térdre borult:
- Bátyuska! Bátyuska! - és átölelte Khalturin lábát -, Te a Szent Oroszország földjéről jössz! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
A tömeg zúgása lassan elcsitult, a szemekből kihunyt a gyilkos tűz, az emigránsok is térdre borultak, az öklök kinyíltak, tenyerekké váltak, és esengve nyújtóztak Khalturin felé - Áldj meg bennünket, bátyuska, te a Szent Oroszország földjéről jöttél! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
És Khalturin asztalos, a párt neveltje és hű fia, akivel a gyorstanfolyamon bizonyára elolvastatták azokat az erőszakos hülyeségeket is, amiket filozófia címén Lenin a vallásról összekontárkodott, s aki bolsevista maradt 1937-ig, azaz élete végéig, frakknadrágja alatt az orosz csizmában, fekete szalonkabátban, cilinderben, fehér sállal a nyakában, kiterjesztett kézzel, a pravoszláv liturgia szavaival zokogástól elfúló hangon megáldotta a belgrádi emigránsok térdeplő tömegét: - "Krisztus feltámadott!"

 Köszönöm  a figyelmüket. A kiállítást megnyitom.