Szia, 

Most "végeztem" Vele... 

Át is gondolhatnám jobban, de inkább írok most, még akkor is ha kissé nehezen jönnek a szavak.

Érdekes érzések kavarognak bennem, úgy gondolom, ha ugyan nem is először, de újra felnőttem, felnőhettem itt a körúton és ezt legfőképpen Neked köszönhetem.

Tőled tudom, hogy Isten tagadása, tragédiának érezni mindazt amin átmentek. Én mégis úgy gondolom, hogy az, vagyis azzá is válhatott volna ha nem váltatok volna mind, az egész család hőssé ezen a próbatételen.

Megrendítő volt újra olvasni azt, amik történtek és egyszerre mégis valahol jó volt újraélni picit mindazt, amiben én is részt vehettem. Nem kissé szorongok azon, hogy mennyire egocentrikus ezt is érezni a részemről. Nekem mégis rengeteget jelent a barátságunk. Az egész egy nagy tündérmese, amiben sosem gondoltam volna, hogy részem lehet valaha.

Nem csak a beszélgetéseket, meg azt a sok minden közös élményt köszönöm, hanem mondhatni mindent. 
A vizuális kultúrám, már ami van, azt Neked köszönhetem. Azt, hogy beleláttam a magaskultúrába, hogy rengeteget tanultam a hitemről... az a rengeteg könyv, olyan könyvek, amiket nélküled sosem vettem, vehettem volna a kezembe. 

Meg hát basszus, a barátságod! Igyekszem, megszolgálni....

Visszaolvasva is elbizonytalanít ez az énközpontúság, mármint, hogy ezt is felhozta belőlem ez az új könyved. Ez a könyv a Katáról és Rólad szól és a lentről érkező megbecsülés könnyen érezhető tiszteletlenségnek, de én mégis nagyon becsüllek és büszke vagyok Rád, ahogy minden percben helyt állsz!

A könyv szuper, igazán jól átadja ennek az időszaknak a hangulatát. Jó lenne találni rá egy igazán megfelelő szót, hogy milyen is volt olvasni... talán érzelemgazdag...

Üdv.:

Tamás 

Famulusod

u.i. A náthád miatt nem szerettelek volna terhelni a kicsinyességeimmel, de a dedikálásnál a rangomat majd még pótolnod kell a könyvben... :-)