2023.04.                            html-2023/fosszilis-angyalok.htm       C.21519

fosszilis angyalok

(Deskének egy Muzsnay képről)

nincs értelme megmondani öreg barátjának, mi mindent mozgat benne, hogy apja sosem tért vissza a fogságból, a gyerek gyász az ötödiken, nem emelet, hanem hatvány, mi mindent ezért utál, mi mindent ezért szeret, legfőképpen mert nem tud róla, hosszú időbe telt, mire rájött, azért a barátja, mert őt is egy gyerek gyászban ragadt anya nevelte, és ezért sírja el hirtelen magát a magára vigyázó előtt, és látja a tükröződésben, ahogy ez vigyáz az angyalokra is, anyja nem fél, egész árva lett, félárvaságában lépett ki az anyja az elektrosokk felé. és mire onnan hazatért már nyelőcsőrákkal fizetett a sparhelten megpirított kenyérérét, az ő anyja is, hányszor kaparta a pirítósról a szénné égett részt, látja a megfeketedett morzsánál kisebb reszeléket, angyaleledel, persze a történet így is fosszilis marad, anyja visszatérő mondata, úgysem tudnak segíteni, a gyereké, aki hiába lett orvossá, a szüleit már nem menthette, és akkor úgysem tudnak rajta sem segíteni az orvosok, jobb disszimulálni, akkor szólni, mikor már majdnem késő, addig meg rejtegetni a tünetet, a kitakarásban úgyis minden tünet, zelk, mint minden mindenekben, a csak szerelmi versben hiteles petőfi,  a haza, a kárpátok, ha nem mit nekem, az alföld, ami sirályt fogságba ejt, mi a haza annak, kinek apja nem jött haza, a végtelen tágasságba a délibáb is hajnalra vár, de végtére is, talán anyja és barátja ezért vendégelnek meg gyakran tudtukon kívül angyalokat, anyja nekik adja a sz’énné égett részt, a fosszilis angyaloknak, és mintha mi sem történne, többé semmisem lényeges, csak minden átlényegül, az idő hódolata már a hódoltsági idő