Szurcsik József megnyitója, Esernyős Galéria 2023.02.17.
LÓRÁNT JÁNOS DEMETER 

Közelítő távolodás

Minden szempontból érdekes egy olyan életművet szemlélni, amelynek ennyire aktív a jelenléte, hiszen nemcsak évtizedes távlatokra tekint vissza, hanem éppen, hogy előre néz, mintegy jövőlátó optikát szerkesztve a szemünk elébe.

Üdvözlöm Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Lóránt János Demeter festőművészt, Munkácsy-díjas, Érdemes művészt, akinek 85. születésnapját és vele együtt sok évtizedes alkotói életművét is ünnepeljük itt, az Esernyős Galéria termeiben ezzel a kiállítással.

Örömmel említem meg e-helyütt azt is, hogy ennek a kiállításnak az ötlete olyan emberektől származik, akiket a képzőművészet szeretete, hogy ne mondjam a festészet iránti rajongásuk hozott közel az alkotóhoz. Az alkotó – gyűjtő kapcsolat mára elmélyült barátsággá erősödött. Az itt látható művek valamennyien a Völgyi-Skonda és a Nóra gyűjtemény megbecsült darabjai. Ezért engedjék meg, hogy máris köszönetet mondjak – talán mindannyiunk nevében is – Skonda Máriának, Völgyi Miklósnak, Simon Nórának és dr. Szabó Andrásnak, hogy gyűjteményükből elhozták nekünk ezeket a kitűnő alkotásokat és e születésnapi tárlat időtartamára láthatóvá tették kincseiket mindannyiunk örömére.

Itt jegyezném meg, hogy Lóránt János Demeter születésnapi kiállításához egy vadonatúj katalógus is készült, amelyben az itt látható minden egyes alkotás képe megtalálható, így – amennyiben magukkal visznek egy-egy példányt, ezentúl odahaza is élvezhetik a mester műveinek reprodukcióit, így tovább gyönyörködhetnek a gyűjtemények jeles darabjaiban.

Amikor Skonda Mária és Völgyi Miklós felkértek Lóránt János Demeter válogatott - mondjuk így - életmű kiállításának megnyitására, nagy örömmel mondtam igent. Sok évtizeden keresztül figyeltem, követtem, sőt divatosan szólva „bekövettem” Lóránt János Demeter munkásságát. Már fiatal koromban megfigyeltem, hogy az ő festészete mennyiben és miért más a kortársaihoz képest. Érdekelt, hogy az a művészi megfogalmazásmód, amit a hatvanas évek második felétől teljes tudatossággal és következetesen épít, hogyan ejti rabul az ösztönös művészi áramlás energiáit, hogyan akkumulálja azokat, majd önmagából erőt nyerve hogyan transzponálja személyes élményeit sajátos karakterű műtárgyakká. Kérem, nézzék el nekem, hogy nem bocsátkozom az egyes művek elemzésébe és nem fogom ismertetni a mester ­- egyébként gazdag pályaívét, jelentős kiállításainak sorát vagy díjait, hiszen minderről olvashatnak akár az előbb említett katalógusban is. Sokkal inkább arról beszélnék, amelyeket régóta szerettem volna elmondani Lóránt János Demeternek, történetesen arról, hogy mit gondolok én - mint néző vagy fiatalabb pályatárs - a művészetéről és arról az alkotói személyről, amely számomra vált láthatóvá az ő alkotásait szemlélve.

A következőkre jutottam:

Lóránt János Demeter pályája elején eldöntötte, hogy festményeit nem a természet leírásának metodikáját követve készíti majd el. Poétikus megfogalmazású festményein a monokróm hangulatú, redukált jellegű színhasználat volt a jellemző, ám a festői értékek érvényre jutása ennek ellenére minden esetben határozottan megvalósult. Ezt nagyon kevesen tudták és tudják elérni. Úgy hiszem, hogy ennek az az oka, hogy számára nem a klasszikus értelemben vett látvány-leképzése a fontos, hanem maga az élmény látványa. Így, mint tapasztalati tényezőt dolgozza inkább fel magában azt, ami körülveszi, ezért sokkal inkább a sajátos és egyéni véleményformálásban teljesedik inkább ki és ezért válik egyéni karakterűvé művészete. Hozzáteszem, hogy a sokágú, személyes élménygyűjtés és a különböző természeti, társadalmi, közösségi jelenségekkel való indikatív tapasztalatgyűjtés Lóránt János Demeter számára viszont szinte kötelező, vagy jobban mondva elkerülhetetlen, mert hiperérzékeny figyelmét mindig is az emberi viszonyok megfigyelésére fókuszálta. Ebben a fókuszban természetesen az ember belső világának megmutatkozása érdekelte, ezeket kutatta, értelmezte és dolgozta fel a képalkotás során. Úgy is mondhatnánk, hogy az emberi magatartásformák és viselkedési minták váltak Lóránt János Demeter motívumaivá, tematikát épített belőlük és készített mindezek feldolgozásával „Lóránt” műveket.

Igazából ettől is olyannyira figyelemre méltó figuráinak őszinte esendősége, vagy a művész gyengéd iróniájának bája, mert sosem kifigurázza vagy karikírozza alakjait, sokkal inkább erős humanizmusából kiindulva a szeretet, a megértés, sőt az együttérzés öleli át alakjait a művész megfogalmazásában. Az emberábrázolás egyik legnehezebb változatát műveli Lóránt János Demeter, hiszen az ő vizuális nyelve nem egy modell karakterazonosságának, „élethűségének”, anatómiai pontosságon alapuló realizmusát célozza, hanem az emberség igazságát, az emberi élet törékenységét, az egyén szabályokba nem igazítható mozgalmas dinamizmusát fogalmazza meg.

Érdekes megfigyelni, hogy a festő minden egyes alkotása alapos megfigyelés alapján épül műtárggyá, alakjainak egyéni története pedig szinte egy-egy komplett mesét formál a néző számára. A megfigyelés-megismerés-megértés, mint hármas indíték egyesül a festői készségekkel és hiteles, sőt érvényes képi történetekké varázsolja ezeket a meséket. Úgy hiszem, hogy létezik egy sugárzóan hatalmas erő, amely a gyengédeknek adatik meg, így Lóránt János Demeter gyengédsége feltétlenül ebből az erőből táplálkozik. Hangsúlyozom az a történetmesélés, alakformálás, helyzetábrázolás és kompozícióépítés, amivel ő dolgozza, gyúrja, érleli ki műveit, azaz alakítja műtárgyakká, csakis a megértő, elfogadó, befogadó, szociális érzékenységgel bíró, erős egyéniségének és intellektusának köszönhető. Csak így lehetséges az, hogy sohasem ítélkezik műveiben, természeténél fogva így sosem áll a haragvók vagy gyűlölködők oldalára, hanem ellenkezőleg. Teljes személyiségével, vagyis alázatos nyitottsággal, segítőkészséggel, az életigenlés megtestesítő humanizmusának birtokában készíti festményeit. Ha megnézzük, sőt végig kísérjük életművének karakterét – erre egyébként ez a kiállítás remek alkalmat nyújt – akkor az is jól látható, hogy az évtizedek alatt miként változnak műveiben a hangsúlyok, hogyan módosul a színhasználat, a témaválasztás és a figurák, vagy a környezeti és táji elemek megfogalmazása során, továbbá az is, hogy mégis miként lesz összetéveszthetetlenül és karakteresen Lóránt kép minden festménye és grafikája, vagyis minden alkotása.

Nem kritizál, nem kigúnyol, nem lobogtatja markában a mindent-tudás birtoklevelét, neki nincs is erre szüksége, mert teljességgel a helyén van, nincsenek ilyesféle gyengeségeknek kitéve, mivel önértékelésében nem zavarja őt össze a zajos és acsarkodó külvilág zaja. Nagy szerencséje, hogy kellő empátiával, de nem kevés humorérzékkel és bölcsességgel tudja kezelni a világban zajló nemkívánatos jelenségeket, így az emberi tuljadonságoknak, az életünkben működő különböző motivációknak derűs oldalát látja inkább érdemesnek a képi kibeszélésre. Ezt csak olyan ember tudja megtenni, aki aggódik a világ problémái miatt, aggódik az emberért, közben pedig megérti a különböző hatások nagyon különböző mechanizmusát is.

Nincs kétségem afelől, hogy pontosan ezért lehetséges az, hogy munkái, alkotásai bármikor, bármilyen időszakban is készültek, időtlenekké váltak létrejöttük pillanatában. Ennek következtében éppen annyira szólnak a ma emberéhez, a mai fiatalokhoz is ezek a művek, mint a korábbi idők fiataljaihoz vagy öregjeihez. Ha megfigyeljük, figurái és színhasználata mindig zavarba ejtően maiak. El tudnám képzelni egy-egy festményét, mint egy animációs film kockáját, szinte kibuknak a képből a művész jól megfogalmazott történetei. Figyeljük csak meg, hogy a szereplők - még ha ácsorognak is egy festményen, még ha maguk a képek - természetüknél fogva statikus állapotban is vannak, képesek művei versenyre kelni az animációs filmek domináns zakatolásával!

Őszintén szólva én ezt igencsak nagy dolognak tartom!

Nézem a képeket.

Tényleg bámulatos, hogy a „lóránti” szofisztikált groteszkség mennyire szerethetővé transzformál bizonyos emberi tulajdonságokat. Ezen a ponton tartom fontosnak kijelenteni, hogy művei semmiképpen sem egyfajta illusztrációk sorozata, ahogy nem is karikaturisztikus jellemrajzok sokasága. Talán nem is érdemes így nézni ezeket a műveket. Minden szereplő esendősége önnön drámájából fakad, ugyanakkor Lóránt János Demeter mélységes jellemrajzai minden komolyság ellenére is hordozzák a komikum derűjét is.

        Jó látni, hogy milyen nagy hozzáértéssel, mondhatni „jó szemmel” válogattak a gyűjtők és fejlesztették gyűjteményüket, és nagyon jó, hogy mindezeket az alkotásokat most mi is szemügyre vehetjük, ráadásul Lóránt János Demeter 85. születésnapján!

Gratulálok a művésznek, gratulálok a Völgyi-Skonda és a Nóra gyűjtemény tulajdonosainak - köszönjük szépen a kiállítást nektek!

Köszönjük Halmai Róbertnek és az Esernyős Galériának!

Köszönjük a kiállításlátogatók megtisztelő figyelmét!

Beszédem végén Lóránt János Demeter festőművészhez fordulok, hiszen nem maradt más hátra, mint hogy köszöntselek is nagy tisztelettel:

Isten éltessen sokáig, kedves Mester!

Éljen a szabadság!

Éljen a művészet szabadsága!

Békét mindenkinek!