1986.10..                            html-2025/tamas-istvan-1.htm       C.22516

Kedves Tamás István!

Nem tudom, hogy Ön kicsoda. Kár.

/Feleségem járatja-/ az ÉS-t, nemigen szoktam megnézni. Ugyanis egyetlenegy dolgot hallok ki belőle, örökké: hogy a /magyar/ zacskóstej folyik. Ez ugyan igaz, de a nemzeti szomorúság állapotából nem továbblépni, etikátlan.

Most olvastam „Viszontlátásra tegnap” dolgozatát. Aztán még egyszer. Aztán a feleségemnek odaadtam. S végre eszembe jutott; mégiscsak aránytalan, hogy ehhez én 7,50-ért jutottam hozzá. /Még akkor is, ha az én kiállításaimon 5 Ft. a belépti díj./

Szóval, ezért a mellékelt rajzom cserébe.
/Az én ajándékozásról fölépített fogalmaim szerint: nyugodtan továbbajándékozható!/

Most kiderült, - kicsit nehezíti az ügyet – hogy Ön nem pesti. /Vagy talán csak itt is – ott is? – lehet - /

Hát akkor most nekilátok postai csomagot csinálni.

Valahonnan hullámpapírt kéne szerezni./

Feleségem az előbb bejött a fürdőszobába, segíteni nekem a teregetésben: „a lányunkat meg majd nem adjuk!”

És ezen nevettünk egy kicsit, nem túl vidáman.

Igen, azt is nehéz kimondani, hogy „szeretlek”.

86.10.14.

Köszönöm a cikkét.

Szeretettel üdvözli:

Váli Dezső