2026.09.. AI Zelk modorában Kata születésnapjára  html-2026/katanap.htm    C.23650 -653

Nyolcvanhárom

Nyolcvanhárom év.
Az idő nem kérdez,
csak ül az ablakpárkányon,
mint egy későn érkező madár,
s nézi, hogyan világosodik.

Ennyi év alatt
mennyi emberi szó
rakódik le bennünk —
arcok, kezek, utak,
egy-egy hegytető kékje,
ahonnan messzebbre látni,
mint ahová el lehet jutni.

És mennyi könyv,
mennyi ember,
mennyi régi történet
marad az emberben,
amikor már leteszi a tollat.
A tudomány is ilyen:
nem múlik el,
csak lassan belénk költözik.

S te őrizted, gyűjtötted
az emberek emlékezetét,
a nép életének apró jeleit,
mintha tudnád:
amit ma jelentéktelennek látunk,
holnap talán
az egész múltunk lesz.

Közben két gyermek
nőtt föl melletted,
két külön égbolt alatt,
s te csak nézted őket,
ahogy elindulnak —
talán egy kicsit
a te lépteid nyomán is.

Aztán jöttek a nehezebb napok.
Van betegség, amely
nem akar elmenni,
csak leül az ember mellé,
és ott marad.

De te nem adtad neki
az egész házat.
Csak egy szobát.

A többit meghagytad
a jókedvnek,
a jó szónak,
a másokon való segítésnek,
s annak a különös, szelíd rendnek,
amelyben még a nehéz napnak is
megvan a maga helye.

Reggel pedig
jöhet a kakaó.

Mert vannak nagy dolgok,
amelyekről sokat beszélünk,
és vannak fontos dolgok,
amelyeket egyszerűen
meg kell inni.

A szoba levegője is számít.
Ablakot nyitni,
ha kell.
Beengedni valamit
abból a világból,
amely odakint tovább él.

S ha az éjszaka
nem akar aludni,
hát majd alszik az ember
máskor.

Az idővel lehet beszélni.
Nem mindig hallgat ránk,
de néha enged.

És egyszer csak
megint ott állunk
egy hegytetőn.

Alattunk a város,
fölöttünk az ég,
s egy pillanatra
nem fontos,
hány év van mögöttünk.

Csak az fontos,
hogy fönt vagyunk.

Hogy még látni lehet.

Hogy még van,
akinek integetni.

Hogy még van,
akit várni.

Hogy még van
egy pohár kakaó,
egy nyitott ablak,
egy jó szó,
egy vasárnapi harangszó,

és van ez a mai nap,
amelyet neked adtunk,
de valójában
te adtál nekünk:

nyolcvanhárom évből
egy kis fényt,
egy kis türelmet,
egy kis derűt,

s azt a tudást,
hogy az élet nem attól szép,
hogy könnyű,

hanem attól,
hogy még a nehézben is
akad valami,
amin — csendesen —
mosolyogni lehet.

Isten éltessen.
S legyen még sok hegytető.