2026.01..                            html-2026/kosztolanyi.htm       C.23151 -152

Egy alkalommal így nyilatkozott – az akkoriban nem hívő – Kosztolányi egy pap-költő barátjának a liturgikus évről: „Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt. November 1-jén, amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe, és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait. Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra… Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az „Ó fényességes szép hajnal”, kezdetű ódon ádventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az ádventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének” neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. – Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül. – De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az ember, és azt mondjátok neki: Elég volt! Hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot, hogy mindenkinek szenvednie kell. A Kálváriára járatjátok az embereket, és a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét. Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. De nagyszombaton felzúgatjátok a Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul az öröm mámorában ujjongó körmenet. – Alleluja! Föltámadt Krisztus e napon. A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a feltámadás, a tavasz.

Olyan szép mindez, hogy az Egyházhoz akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem bennünk. Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a színeket, és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember játékszerét, a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az Egyházat törölné el.”