AB-AEGON: TÜKÖRKÉP 1997. 06.

(Somogyi Gábor kérdései)

A gondok hasonlítanak a cipőiparéhoz

BIZTOSÍTOTT KORTÁRS MŰVÉSZ

A Munkácsy-díjas Váli Dezső (55) képeit már megcsodálhattuk az operaházi kiállításon. Ezúttal lapunk kérdéseire válaszolt, kissé rendhagyó módon, hiszen akét könyv szerzőjeként is jegyzett festőművész saját kezűleg írta le a cikket.

-Melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják, amelyek eddigi életpályájára rányomták a bélyegüket?

-Mik foglalkoztatnak leginkább. Hogy fiamat -most kerül gimnáziumba- hogyan segítsem tovább, mert még nem tudja, miért, mihez tanul. Hogy szokjon érettebb önértékelésre? Foglalkoztat Illyés Gyula okossága és toleranciája, amint kollegáit, Szabó Lôrincet, Sárközi Györgyöt elemzi. Esszéit olvasom újra, ámulva. Izgat egy hír, tegnap levelet kaptam Hollandiából, megkerült egy tíz éve ott elárverezett képem. Foglalkoztat, kéne venni egy tartalék úszószemüveget. Foglalkoztat még, kitôl lehetne szerezni egy táska-kompjutert a nyárra, egy könyvön dolgoznék, úgy könnyebb lenne a Balatont elviselni.

Ez az életem. Ezekôl építem képeimet is, mi másból, - akár temetôt ábrázol, mint tíz éve, akár egy műteremsarkot, mint mostanában. Hogy aztán mindebbôl mi olvasható ki egy festményemben? Nem feladatom elemezni, nem is nagyon lennék alkalmas rá.

-Hogyan látja a képzôművészetek és képviselôik helyzetét napjainkban?

-A török hódoltság idején igen keserves volt kadmium-sárga olajfestékhez jutni. De túl a tréfán, nem hiszem, hogy vannak könnyebb és nehezebb korok. Isten nem téved. Csak változnak a terhek. Szörnyű lehetett járványtól rettegni, jelzik városainkban a „pestisszobrok”; -a Szentháromság szobrok. Arany János balladájában leírt életunt öngyilkos asszony nem is annyira nevetséges, mint inkább szánandó, netán senki nem tanította meg, hogy érdemes lehet másokért élni. Hogy milyen a képzôművészek helyzete ma? Érdektelen. Sokféle. Ugyanazok a gondok és örömök, mint mondjuk, a cipôiparban.

-Létezik-e valamiféle mecenatúra ma Magyarországon?

- ...különben családommal már rég éhen haltam volna. Nem másból, csak a képeimbôl élek, huszadik éve. Hihetetlennek tűnhet, de vannak emberek, akiknek nagyon fontos tud lenni egy-egy festmény. Olykor erejükön felül vásárolnak. Ezek boldog emberek.

-Hogyan fogadta az ÁB-AEGON pályázatát, amelyben végül is elnyerte a támogatást?

Muszáj szerénykednem? Petôfit egy városka határában rezesbanda fogadta. A kocsin mellette ülô barátja megbökte: – Na, ehhez mit szólsz, Sándor?! –Ez nekem kijár!

...érdeklôdéssel várom a folytatást. Ha az embertôl egy képet megvesznek, az jó dolog, de az még nem mecénálás. Egy tartós, kétoldalú, becsületes kapcsolat persze könnyebbé tenné az életem.

-Mit jelent ez a támogatás Önnek?

-Ezt még nem közölték velem. Tényleg, kedves Vezérigazgató Úr, nincs véletlenül kölcsön egy használaton kívüli notebookja? 5 RAM megabájtos is elég lenne...