dátum: 02.1.                        cím:                       fájl: +/ALDOZASHOZ                                         C.6853

 

Áldozás előtti imák

 

2. Mindenható örök Isten, íme, egyszülött Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak szentségéhez járulok. Úgy közeledem, mint beteg az élet orvosához, mint tisztátalan az irgalom forrásához, mint vak az örök dicsőség fényéhez, mint szegény ügyefogyott az ég és föld Urához. Kérlek azért végtelen irgalmadra, légy kegyes betegségemet meggyógyítani, szegénységemet meggazdagítani, és mezítelenségemet betakarni: hogy az angyalok kenyerét, a királyok Királyát, uralkodók Urát oly tisztelettel és alázattal, annyi töredelemmel, áhítattal és tisztasággal, olyan hittel és jó szándékkal vegyem magamhoz, amint az lelkem üdvösségére a leghasznosabb. Engedd, Uram, hogy testednek és vérednek ne csak szentségét, hanem erejét és kegyelmeit is érezhessem. Mindenható Atyám, add, hogy Fiad szent testét úgy vehessem magamhoz, hogy ezáltal Jézus titokzatos testének részese lehessek, annak tagjai közé számítsak. Engedd, hogy a kenyér színe alatt rejtőző kedves Fiadat, kivel most földi vándorlásomban akarok egyesülni, egykor az örökkévalóságban színről színre is megláthassam. Aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

(A világi lelkipásztorok kiegészítő kézikönyvéből.)

 

3. Kérlek téged, Uram, Jézus Krisztus, e világnak Megváltója, a te szent testednek és vérednek áldozatáért, melyet vigasztalásunkra rendeltél: adj nekem oly tiszta szívet, mellyel méltán járulhatok asztalodhoz. Te mondottad, Uram, hogy aki e kenyérből eszik, és e pohárból iszik, benned lakozik, és te őbenne, és nem hal meg soha. Azért, ó, igaz Kenyér és Bor, gyógyítsd meg az én szívem sebeit, hogy érezze szerelmednek édességét, és kívüled ne tudjon semmi gyönyörűséget, ne kedveljen semmi szépséget, ne kívánjon más szeretetet.

Ó, tisztaságos Kenyér és Bor, amely magában foglal minden gyönyörűsét, add, hogy ezzel tökéletesen megelégedjék az én lelkem. Te légy zarándokságomnak úti kenyere és megfrissítő itala, a mely erőt adjon gyarlóságomnak, hogy az Isten szent hegyére fölérhessek. Ó, szent, eleven, szép, tiszta kenyér, amely az égből szállott alá és ételt adsz e világnak, jöjj be az én szívembe és alakítsd azt tiszta hajlékoddá.

Uram, én valóban nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. De mégis bátorsággal járulok szent testedhez és véredhez, mivel te hívsz engem, méltatlan szolgádat, és azzal mutatod meg végtelen irgalmadat, hogy nemcsak az igazakat és egészségeseket, hanem a bűnösöket is jóvoltodban részesíted.

Jöjj be, Uram, az én hajlékomba, mint régen Zakeus házába, és adj az én szívemnek oly tökéletes jóságot, hogy tekívüled ne keressen világi vigasságot, hanem teveled megelégedjék, most és mindörökké. Ámen.

(Pázmány Péter)

 

5. Istenem, nézd el, engedd el, bocsásd meg vétkezéseimet, amelyeket Teelőtted akár szóban, akár cselekedettel, akár gondolattal, akarattal vagy akaratlanul, tudattal vagy tudattalanul elkövettem. Mindet bocsásd meg, mint jóságos és embereket szerető; és a Te tisztaságos Anyádnak, mennyei szolgáidnak és Szent Hatalmaknak és minden szenteknek közbenjárásai által, akik időtlen időktől kedvedben jártak, engedd meg nékem, hogy elítéltetés nélkül vegyem magamhoz a Te tisztaságos Testedet és drága Véredet, lelkem és testem gyógyulására és gonosz gondolataimtól való megtisztulásomra. Mert Tied az Ország és a hatalom és a dicsőség az Atyával és a Szent Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.

(Aranyszájú Szent János)

 

6. Hiszem, Uram, és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia, ki a világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok.

A te titkos vacsorádnak részesévé fogadj ma engem, Istennek Fia: mert nem mondom ki ellenségeidnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás, hanem mint ama gonosztevő, megvallak téged: emlékezzél meg rólam, Uralkodó, midőn eljössz a te országodba! Emlékezzél meg rólam, Szent, midőn eljössz a te országodba! Ne váljék, Uram, ítéletemre vagy kárhozatomra a te szent titkaidban való részesülés, hanem testem és lelkem meggyógyulására.

Hiszem, Uram, és vallom, hogy ez, amiben részesülök, valóban a te valóságos és legtisztább tested, s a te valóságos, elevenítő véred. Kérlek, add, hogy ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára és az örök életre. Ámen.

(Aranyszájú Szent János)

 

7. Felséges Urunk, Jézus Krisztus Istenünk, akinek egyedül van hatalma megbocsátani az emberek bűneit; mint jóságos és embereket szerető, nézd el minden tudatosan vagy tudattalanul elkövetett vétkezéseimet, és méltass arra, hogy elítéltetés nélkül részesülhessek a Te isteni, dicsőséges, tisztaságos és életadó Titkaidban, ne kárhozatomra, sem pedig bűneimnek szaporítására, hanem megtisztulásomra és megszentelésemre és az eljövendő örök életnek és Országnak zálogául; védelmezőm legyen és segítőm, az ellenség elhárítója és vétkeim sokaságának eltörlője. Mert az irgalom és a könyörület és emberszeretet Istene vagy, és Neked dicsőséget zengünk, az Atyával és a Szent Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökké. Ámen.

(Damaszkuszi Szent János)

 

 

 

 

 

 

 

8. Templomodnak kapui előtt megálltam, de a rossz gondolatimtól még nem szabadultam; Te mégis Krisztus Istenem, aki a vámszedőnek megigazulást adtál, a kananeus asszonynak megirgalmaztál, és a latornak a Paradicsom kapuit megnyitottad, nékem is nyisd meg a Te emberszerető irgalmadat, és fogadj be magadhoz engem, aki hozzád járulok és megérintelek Téged; ahogyan befogadtad a paráznát és a vérfolyásos asszonyt; mert emez ruhádnak szélét illetvén, azonnal gyógyulást nyert, amaz pedig tisztaságos lábaidat ölelvén, bűneinek bocsánatát vette. Én nyomorult tehát, aki egész Testedet merészelem magamhoz venni, meg ne égjek; hanem fogadj engem is, mint azokat, és világosítsd meg lelkemnek érzékeit, megégetve bennem a bűn gonosztetteit, szűz Szülődnek és a Mennyei Hatalmaknak közbenjárása által. Mert áldott vagy mindörökkön örökké. Ámen.

(Damaszkuszi Szent János)

 

9. Nem vagyok méltó, felséges Uram, hogy lelkem hajlékába betérj; de mert Te magad, mint embereket szerető, bennem akarsz lakozni, bizakodva járulok Eléd. Parancsolod, hogy nyissam fel a kapukat, amelyeket alkottál, és bejössz hozzám emberszereteteddel, amint mondottad; bejössz és megvilágosítod elsötétült értelmemet. Hiszem, hogy megteszed ezt; hiszen nem kerülted el ama paráznát sem, aki Hozzád közelített, sem a bűnbánó vámszedőt nem taszítottad el, sem a latort nem űzted el, aki felismerte a Te országodat, sem megtért üldöződet nem hagytad meg olyannak, amilyen volt; hanem mindazokat, akiket a bűnbánat vezetett Hozzád, kedveltjeid közé soroltad Te, aki áldott vagy mindig, most és időtlen időkig. Ámen.

(Aranyszájú Szent János)

 

10. Uram Jézus Krisztus, én Istenem, nézd el, engedd el, könyörülj, és bocsásd meg nékem, bűnös, nyomorult és méltatlan szolgádnak minden bűneimet, vétkeimet és hibáimat, amelyeket ifjúságom óta eddig a napig és óráig elkövettem, akár tudattal, vagy tudattalanul, akár szóban, akár cselekedetben, akár emlékezetben, akár gondolattal, akár szándékban, vagy bármelyik érzékemmel. És a Téged szűzen szülő Anyádnak, a tisztaságos és Örökszűz Máriának közbenjárására, aki egyedüli csalhatatlan reménységem, oltalmazóm és üdvösségem, méltass engem arra, hogy elítéltetés nélkül részesüljek a Te tisztaságos, halhatatlan, életadó és félelmetes Titkaidban, bűneimnek bocsánatára és az örök életre, megszentelésemre, megvilágosodásomra, megerősödésemre és meggyógyulásomra, lelkem és testem egészségére; gonosz gondolataim, emlékezéseim, balhiedelmeim és a sötét és gonosz szellemek éjjeli rémképeinek eltörlésére és teljes megsemmisítésére. Mert Tied az Ország és a hatalom és a dicsőség, a tisztelet és hódolat, az Atyával és a Szent Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Amen.

(Aranyszájú Szent János)