94.3. C4192
Drága Anzelmo!
Katától hallom, Fioretti nyári
lelkigyakorlat ügyében vérfrissítés szükségességét emlegetted. Jó lett volna
hallani a szövegkörnyezetet, amúgy sem szeretem a közvetített híreket. Kata
egyébiránt régebbóta emlegeti nekem, hogy szeretnél valamit változtatni, hogy
tavaly a pannonhalmi munkások egy csoportjával össze akartál volna minket a
nyáron vonni- ő ebből /is/ erre következtetett. Maradtam annyiban, amíg nem rúg ki minket, maradunk. Úgy
gondoltam, hogy neked mekkora munka, netán teher vagyunk, az a te gondod. Nem
vagyunk élcsapat, bizonyára. Katával ebben nem egyezem, szerinte, és talán szerinted is, valahol előbbre kellene
tartanunk. Nekünk, Fiorettinek. Lehet, hogy ebben nem látok tisztán, de ezt
sosem tűztem célul magunk elé. Úgy gondolom, ez csak az Úristennel bizalmasan megbeszélhető magánügy, amit kívülről,
minekünk lehetetlen, tehát fölösleges mérni. Hogy képessége és teherbíró
képessége arányában ki hol tart.
Hanem most májusban Tamás atya hazatér
Ausztráliából végleg. Tréfaféle, vagy igazság, szeretné megalapítani
valamiféleképp a magyar karizmatikus egyházközséget. /Közösségünk minden
jövedelmei egytizedét csekken már el is kezdtük erre a célra megküldeni a
Karinformnak./ Mindenesetre meghívtam a rendes évi lelkigyakorlatunkat
megtartani, el is vállalta. Hogy végleg viszatérünk-e hozzá, azt döntse el a
jövő. Találkozónk időpontját két szempont határolta be, ahogy ezt Tamással
egyeztettem is. Egy, hogy a nyár végére könnyebb mindnyájunknak egybegyűlni,
kettő, hogy az iskolai dolgozók még ráérjenek. Ez Erzsi, Ildikó és Anzelm.
Szeretném, illetve fontosnak tartanám, hogy velünk tarts. A fene udvariaskodik. Tamás biztos nagyon örülne szintén
neked, de nem ez a fontos. Mindig kicsit szomorúan gondolok csuhás barátaimra-
féltékenység- nekik egy vagyok a tanári éveikkel egyre halmozódó barátaik,
ismerőseik között. De ezt csak zárójelben. A közösség szempontja: amíg
teherbíró képességed bírja, vagy némileg még az fölött is, szeretném
kapcsolatunkat valamiféle rendezett formában meg és fönntartani. Azért
rendezett- mert az egyebeket gyakran elnyeli az élet. Lelkigyakorlatot más is
tud tartani. A személyiséged, vagy hogy fejezzem ki, fontos nekünk. Legalábbis
nekem- bocs- soha nem a verbális tanításaid voltak a legfontosabbak. Noha
ezirányú buzgóságod mindig lenyűgözött. /Fölkészülésed alapossága. Ha akarod,
egyszer elmondom mindenféle véleményeimet és javaslataimat minderről./
Tehát a lelkigyakorlat ideje augusztus
15-20 között körülbelül. Helyszín megszervezése még hátra van, talán majd a
Fioretti is belesegít. Én szívesen venném Pannonhalmát, de ezt még se veletek,
se a Fiorettivel, se Tamás atyával nem egyeztettem. Részetekről mehetnénk-e
egyébként?
Kecskeméten vagyok egy századfordulós
műteremházban. Kata hírével a dolog
most lett hamarjában megbeszélendő, így mindezeket megírás előtt a Fiorettivel
nem egyeztettem.
A mellettünk lévő telken állatkert van. Te
tudtad, ha az oroszlán púposan fekszik, akkor a gyomra fáj neki?!
Nem vagy egy nagy levélírós. Hát akkor már
csak ezért is, jó lenne, ha Pesten jártodban főlkeresnél. Itt zöldell a barka.
94.3.9.
másolatot kap a
Fioretti.
ölel: