dátum: 01.10. cím: fájl: PU/ ARTLIMES C. 6745/1

A tatabányai ART LIMES folyóirat válogatása közlésre

Váli Dezső

Levelek Le Meux-be

99.6.2.

faxváltás J-vel

J:

Mi újság ott nálatok? Én eléggé beteges vagyok az utóbbi időben; valaki köhhent egyet, és máris torokgyulladásom van. Megjött az első tel. számla: délben, este 10 után és hét végén olcsóbban lehet kommunikálni. Neked melyik idő jobb? Valamint: nagyon terhesnek érzem a komplikáltságomat; mi az egyszerűség titka? Továbbá: mit tennél, ha egy nap felfedeznéd, hogy a baby-sittered hónapok óta használja a telefonodat?

Jó étvágyat!

én:

Miki nem bukik matekból (havi 5000 ft.) viszont bukásra áll kémiából. A kompjúteren viszont egyre jártasabb. Elromlott a sebességmérőm, a rendőr megbüntetett, mert átmentem a pirosban, nem működik a színes nyomtatóm, Zsófi lakásán elromlott a bojler, fogorvoshoz kell menni, és fáj a fejem.

Ez az időpont 2-ig jó, aztán alszom. Egyél sok C, vagy valamilyen más vitamint.

Miki bukásán reggel Katával összevesztünk.

És álmos is vagyok.

Valamint Zsófi novemberben szül.

J:

Sikerült megvigasztalnod.

Ha van kedve kijönni hozzánk, szívesen látnám nyáron.

Kékkút, 99.8.13.

Szia, kedves J!

Nem véletlen volt, nem így sikeredett – ezt így akartam. Nemcsak neked nem írtam, anyácskámat is alig látogattam, sehova se, bicikli meghívásra is csak egyszer. Akkor is csak a lelkiismeretem, hogy a kondíció, meg a megtiszteltetés. Nem szoktak engemet hívogatni, sehova.

Összes képeim kompjúterbe etetése.

Nagy munka volt, boldogító.

Az Úr, szegény, teljesen profi lett szoftver ügyekben, ahány beszámolót, helyzetelemzést végig kellett hallgatnia reggelenként. Meg hencegést.

Fiam dögkeselyű módjára keringett szobámban az új kompjúter körül, hiába. Teljes csőlátás, három hónapig tartott, július végén fejeztem be. Három hónap? Inkább négy. A monitor és a szkenner még márciusi, kecskeméti történet. Lassan kiderült, még mi minden kell, s áprilisban aztán mindez együtt volt az ehhez-csinált kétméteres asztalon. Végül még százezerért egy diaszkenner is, aztán elkezdtem kezelésüket megtanulni. Nem fog gyorsan a fejem. A szakkönyvet persze átvettem, de az nem úgy van. Csinálni, próbálni, aztán még tízszer, kétségbeesve pillantgatni a mennyezetre, akkor egyszer csak megvan! De addigra rég nem tudom, hogy is jutottam idáig. Új próba, jegyzetelve. Egy idő után a papírcetliket el lehet dobni, beemelve. Mint például ez a most véletlen idekerült †, ezt már én tettem a gépre, neki saját billentyűje van, az R betű. Kidobott képek mellé teszem, főleg. Változatait is tudom:

†††††††††.

Párhuzamosan tanultam a programokat és kezdtem beolvasni festményeim diáit. Az elsőket hetekig, sokszorosan. Akkor kezdődött a sajthegy átrágása oda és visszafelé is. Hatszázhúsz festmény. A szkennelés még csak hagyján, az 10-12 darab óránként. De minden gondosságom[1] ellenére a 35- 40 éves diapozitívek egy része már elszíneződött, vörös, s karcolások, megvilágítási hibák. Volt festmény, amin háromnegyed órát dolgoztam. Egy képet kb. tíz módon lehet megváltoztatni, javítani. Halálos izgalom volt egy-egy új lehetőség kikísérletezése.

Hanem a színek. Milyen lehet ez a tizenöt éve egy keszthelyi lakásban őrzött képem? Rossz fotója kezemben. Amivé most alakítom, az lesz igaz 50 év múlva. Szüts-csel beszéltem erről, érintőlegesen, telefonon. (Sokan segítettek így vagy úgy, és felváltva hívtam négy embert, ha végleg elakadtam). Szóval, ha én most némileg improvizálva egy jó színvilágot teremtek, avval mégiscsak valami igaz történik, mert engem tükröz. Hogy szerintem ennek az 1968-ból való képnek ilyennek kéne lennie.

Szüts szerint ezek a reprók úgyis csak halvány idézetek, legyenek egyszerűen a lehető legszebbek. Igaza van, persze. S ha netán annyira fontos lenne, majd utána mennek és lefotózzák az eredetit. Meg a 6x6-os diám is jó minőségűek. Csak ezeket most nem tudtam használni.

Ilyenformán hamar világossá vált, lehetetlen lett volna ezt a munkát másvalakivel elvégeztetni, vagy az utókorra hagyni. Gyerekeim fölajánlott segítsége sem – ez alkotómunka.

Múltak a hetek a gép mellett, háttal a szobának és világnak. Már volt mit lapozni. Akkor jöttek összes rajzaim. Ehhez építenem kellett egy szerkezetet üveglapokból és fenyőfából, egy vassín darab, fényképezőgép, szigetelőszalag, két rigli, egy rajztábla, amivel a 6x6-os negákat kisfilmre tudtam tenni. Négy sorozat próbafelvétel, előhívva és értékelve, majd több száz felvétel. Ami végül mind hibás. Az egyik reflektor fénye tükröződött az objektív fém peremén. Szemétbe az egész. A berendezés is.

Idegennek hatott rajzaim között az a három plakátterv, amivel még a pápalátogatáskor bíztak meg, meg a Mozgó Világ folyóirat címlap tervem. Ezeket töröltem innét, fotójuk a naplómban. Aztán: túl sok vázlatrajzom maradt, bár el szoktam tépni őket. Ezen alig tudtam segíteni, szétszóródtak a világban, gyűjtőknél.

A rajzok után az úgynevezett művészfotóim. Itt másfajta, hátborzongató dilemma: ez a játszótéri Mikica-fotó nem jó, (ez inkább csak fénykép), de nekem szívhezszóló. Hova jutottam. Nemcsak lefekvéskörüli toporgásaimon látom koromat. Akkor legyen egy külön dosszié a Mosoly Albuma? Tényleg, tegyem a portrékat külön? (Magamról is őrzök jó fotókat, a művész munka közben, miközben személyi jogaimra hivatkozva amatőröknek rég nem engedem, hogy fotózzanak.) Aztán itt vannak huszonöt évre visszamenőleg magam tervezte utcai kiállítás-plakátjaim, ez egy jó sorozat, de ez sem ide való. Minden munka leggyönyörűbb része a rendszer megtervezése. A mennyországban az első évben majd csinálok egy világtáblázatot.

Aztán döntöttem. Maradjon együtt az egész, franciasaláta, ahogy eddig volt. Erdélyi dombok, fotók tanítványaim munkáiról, Ernst múzeumi kiállításom, sőt, repróm; Picasso halat eszik.

Képek, rajzok, fotók, 1300 darab.

Egy hónap közben Pilismarótra, július, megkértek művésztelepet vezetni. Ott két egymásba rakott fémvázas széken ülve csináltam ugyanezt, estig. Uszoda ugyanúgy, csak Visegrádon, autóval, s két fiú velem. Megjegyzendő, az 1200 méter (java gyors) másfél év munka után most először: könnyedén.

Következő elérendő minden fölösleges, modoros mozdulatelemtől megszabadulni, olyan egyszerűen úszni, mint a Willendorfi Vénusz. Ehhez jó lenne egyszer videón látni magam. És a csillagködök távolában: ha mégis megtanulnám a lábtempót. Fárasztó, semmit nem gyorsít, de szép.

A kartempómat most dicsérték, hogy jó ez a hosszú kinyúlás, s nem is kell gyorsabban úszni, inkább majd nagyobb erővel… Jó vicc. Ha bírnám. Még júniusban, házassági évfordulónkra ajándékom volt, hogy ne legyek aznap annyira fáradt, fele távot úsztam[2]. (Bár nem ezen múlik.) Ismétlem, csak júliustól bírom. Most augusztus, Balaton, most semmi. Csak kék csík fölött tudok úszni.

Maróton négy képet kezdtem el, mindössze.

Közben többször is leírtam diadalmasan: ma lettem kész. Aztán még jó néhány pepecselő nap. És idei festményeim például még le sincsenek fotózva. Valamint az archívum halálomig bővül, míg csak ki nem hull megfáradt kezemből a

Egyszerre a teljes boldogság, – bár olykor majd belegebedtem – és a teljes magány. Nagyon csinálok valamit, haladok, épül a ház. De mit lehet ebből megosztani? Hogy végre megtaláltam, hogyan lehet a „radírt” méretre állítani. Hogy egy életlen képsarkot több fokozatban kontrasztosabbá tudok tenni. Udvariasan mosolyog a világ, szeme a messzeségbe réved. Bár ez sem igaz. Tanítványaim a kedvemért bevezették az ebédelést, naponta a már megterített asztalhoz invitáltak. Gépem mellett csokoládémikulást találtam, hogy ezt a Mesternek, ha nem bánja, hogy lejárt a szavatossága– És a szobában lábujjhegyen jártak.

Pilismarótra egy igen vékony kis Márai naplót vittem, az utolsó kötetét. Fanyarul mindíg úgy véltem, zavaróan rendetlen világképe méltó betetőzése volt öngyilkossága. Most megértettem, sajnálom. Felesége fokozatosan épült le szeme láttára, hónapokig ápolta, a végén hosszú kórház. Napi hatvanezer forint a számla. Akkor fél év alatt meghalt fogadott fia és a testvére is. Hónapokig nem találkozott emberekkel, utcán félvakon botorkált, félt a kórháztól, a hosszú haldoklástól. Szegény.

Vasárnap Dömösre jártam korai misére. Aztán a nap avval telt, hogy hősiesen igyekeztem nem dolgozni.

Kompjutert igazíttatni pedig Esztergomba jártam be. A műhelyben tábla:

USER ERROR!

REPLACE USER,

AND PRESS ANY KEY TO CONTINUE![3]

Igaz vidéki szívélyesség, mindenben segítettek, semmi rohanás.

Még egy fölirat, ez a műteremnek bérelt tantermünkből:

TŰZRIADÓ TERV. 1. A TÜZET ÉSZLELŐ AZONNAL TŰZ VAN KIÁLTÁSSAL AD RIASZTÁST

Pilismarótról Pestre érve kászálódom a kocsiból, hazaérkeztem, hazaérkeznék, fejbevág egy látvány. Mint egy karambol. A Margit körúti kapunk két szárnya kiemelve, a huszonhét év alatt megszokott szétrohadt sötét előteret csempézik, halványszürke nagy lapok. Műtő. Idegenbe érkeztem. A változástól, az idő szagától mindig felriadok, halálomról van szó. A legmélyebb az időélmény. Armstrong trombitája. Ilyen nehezen tűrném a változásokat? Nem nagyon akarnék többet költözködni.

Marót után két nap itthon. A Lukács zuhanyozójában az angolszász jogrendszer anomáliáiról van szó, furcsa ítéletek, elfogult esküdtszék.

Valamiért Pestre is be kellett mennem. Nem értem én ezt a Belvárost, különösen a Kiskörúton belüli részt. A Főiskolán, mikor szabad szombatjaink lettek, bejártam oda, az Idegennyelvű könyvesboltba, Csók-galériába. Már akkor mindig megzavarodva értem haza.

Még postára adtam Berlinbe Kurtágnak egy újabb keretet, már nekem kínos, elnézést is kértem. De bevallották, hogy a rajzom arany rámája ronda, én viszont ragaszkodom a keretezéshez. Unokája rajzai mellé tűzte, az ágya fölé.

És most Kékkút.

Ide csak a notebookot hoztam, magamnak – neked, írni. Igaz, a képeim már ezen is velem vannak. Mit csinálok, ha ezt a levelet befejeztem? Remélem, olvasok. Egy Olbracht kötet 1955-ből, „…hét vidám történet az Osztrák-Magyar monarchia és az első Csehszlovák köztársaság idejéből”, Mai szovjet elbeszélők, benne az Emberi sors, aztán Bokréta volt Románia kalapján, az olimpikon tornászlány tönkremenésének és 1989-es disszidálásának története, meg egy olvasmányos nyelvszociológia. Ez egy nyelvész klubtárstól kértem kölcsön. Olyan érdekesen beszélt…

Amúgy reggelente hetek óta Mózes öt könyve. Elképesztő, ahogy az Úr szervezési, jogi, orvosi, iparművészeti és haditechnikai utasításokat ad a pusztában.

Otthon pedig vár a Majdnem Befejezett Mű, már végleges formában a legnagyobb része, három CD lemezre írva. Ezért volt bölcs Miki, hogy így a fölírást, ahogy kész egy fázis, otthon, azonnal meg tudom csinálni. Zárt rendszer. (Folytonosan készítek biztonsági másolatokat, nem lenne erőm még egyszer belekezdeni.)

Az 1. számú lemez egymagában is teljes, ezen minden munkám megnézhető (most írnak hozzá Győrben lapozóprogramot[4]).

A borítót is megterveztem. A belsején használati utasítás. A lemez elején pedig leírom, hogy bizony a legpocsékabb képeim is itt vannak…

Teljesen kész a 2. és 3. lemez, ezekről nyomda (kisméretű) reprodukciót tud csinálni. Talán egyszer erre is sor kerül. Ebből a háromlemezes változatból a fontosabb könyvtáraknak, szakmai archívumoknak gondoltam ajándékozni.

Mindeközben ilyen gondok is, pld. az opuszjegyzékkel: barátom nevét hét év után se tudtam megjegyezni, ezért a címjegyzékben egy utalószó, amit a FIND keresőprogram azonnal megtalál. S mellette a megjegyzés: feleségét is tegezem. Vagy. Egy vevőm, jónevű gyűjtő, titkosíttatni kérte magát. Most mit csináljak. Életem végéig külön listát vezessek a nyilvánosság számára? A kettős adatvezetéssel nagyon csínján kell bánni, tévesztésveszély.

Végül ezek egy utolsó, pirosra színezett oszlopba kerültek, amit a CD-n egyszerűen elhagyok.

Mami meséli, a múltkor böjtölésből három napig nem nyitotta ki kompjuterét. 80 éves. Meg meséli, húgom be volt oltva, hogy nem minden igaz, amit neki az iskolában mondanak. Így 15 éves korára hitte el, hogy Magyarországon is van gólya.

Közben itt hatodszor csapom agyon ugyanazt a sáskát – tényleg - a sportzsák kemény fenekével. Délidő, a padlásszobában fővök, 50 fok, derékig meztelenül. De lent a szobában szúnyogok vannak. Meg Miki. Kata a faluban társasél. Hogy Marika néni meghalt a télen, fia most részegségében betörte a fejét, a tapolcai kórházban fekszik. Cserhalmi színész nem tudta, a csirkecombok a mélyhűtőjében a miénk és megették a lányával. A másik betelepült színész fiatal feleségét még a szomszédba se engedte át, az most biciklin meglógott, válóper, már árulják úszómedencés házukat. Egy izraeli bebíró az eddig tiltott területen villát épít, habár engedéllyel, tiltakozás. Második kocsma nyílt a faluban. DerPaliék[5] megjöttek, meg kéne látogatni őket. A templomkörüli ágyást fölszántják, lehet onnét virágtöveket vinni, lehetne, de már mind elvitték. Hanem a Bolt megérkezett Európába, este 10-ig nyitva, rozskenyér, és nekem nagyméretű gumikesztyű[6] megrendelve, hétfőre hozzák. A főtéri feszületet nem elbontották, hanem elvitték restaurálni, nagyon szép lesz. Augusztus huszadikán falumise, háborús emlékmű avatás, zászlóavatás?! és az egész falunak ingyenvacsora a kővágóörsi étteremben, különbusz. Katának és Mikinek belépőjegy. Nekem sajnos rossz a gyomrom.

Nehezen indult ez a nap. Kata 6.30-ra kért ébresztést, hogy első péntek. Meghalt az ábrahámhegyi papbácsi, már tavaly csak csoszogott, így csak reggel van mise. Biciklivel menne.

Végül fáradtsága legyőzte. Nyolckor Mikit keltem, vinném Tapolcára, gégészetre, ma másodszor fogják pungálni, a kocsi nem indul. Elküldöm autóstoppal, hogy majd-ha, utána megyek. Van épp erre a célra egy ORVOSHOZ táblám a történelmi múltból, mikor nem volt kocsink; de ezt nem akarja használni, elindul. Csak egy gyertyát bírtam kicsavarni a négyből, gyenge a sérült kezem. Negyed óra múlva mégis elindul az autó. Végignézzük, ahogy egy kisfiú fülét kezelik, végig ordított. Ámbár differenciáltan. „A másik fülemet… neeee”, ebből reményt, és párbeszédre való hajlandóságot vettem ki. Avval riogatták és egyben vigasztalták is, így nem kell a kórházba visszafeküdnie. Erre is reagált. Külön jajgatott anyjának és az orvosnak. Nem volt teljesen fejvesztett.

Mikinek inkább az érzéstelenítés fájt. Ámbár a jókedélyű hentesméretű orvos minden erejével tudta csak áttörni a csontot az arcürege felé. A hét elején a pesti SzTK-ban ez egy orvoskisasszonynak harmadszorra sem sikerült, három tűt görbített el. Végül Mikit elengedte kezelés nélkül. Klassz, nem? Ide lefelé a kocsiban már rosszul volt, a maga csendes módján megkért, ne gesztikuláljak, fáj a feje.

Pungálás után postára, ajánlott válaszlevél az Adóhivatalnak, csudálkoznak, hogy tavaly csak ennyit kerestem, és hogy lennék szíves ezt egy kicsit megmagyarázni. Hétoldalas kérdőív. Csak hát én két éve kapott New Yorki tízezer dolláros ösztöndíjammal eléggé le vagyok fedezve. És hogy nem kerestem? Nem gyütt vevő…

Posta után még Tapolcán elemvenni Kata biciklilámpájába. S mit látok a polcon, bicikliláncot, másfél métereset. Jó drága, de Mikinek kellene. Orvos utáni eufóriában megveszem. Ő a kocsiban vár. Adom neki. „Nem számzáras?, zöld?” Nem, ez kulcsos, mondom rezignáltan. Akkor az én szocializmusban eltört gerincemmel kínlódva visszacsinálni az üzletet…igaz, vettem közben egy pót-pót svédkulcsot is, amit mindig az asztalomon tartok, annyira szép.

Mi baj volt még. Itthon az igazolványát nem találjuk. A tető a tavaszi nagy viharokban több helyen átrozsdált, kilyukadt. Százezer? Miből? A padlásfal belső pereme végig meglazult. Ránk dőlhet. Le kell bontanom.

És az idei időjárás következménye: szúnyoginvázió. Kata nem tudom, hogy bírja órákig a kertben. Én mindenesetre.

Kékkút indítása a szokásos volt. Első nap tüzet csináltam, másnap vizet. Tavaszi esőzések, húsz centis sár az akna fenekén. Vízóra, elzárócsap valahol alatta. Gumicsizma, gyalogsági ásó, görnyedés, szúnyoghad. Harmadnap melegvíz. Bekötöttem a húszméteres gumicsövet, amit a Nap felmelegít a kertben. A végén zuhanyrózsa. Most az épületgépészet további egysége következne, a szart kellene kimerni a retyiből. Egy 18 éves szemétdombot elhordani. Csalántalanítani a közlekedőutakat. Kerítést javítani. Esténként persze, kánikula után.

Közben körletrend a padláson, az az én életterem. Tízkötetes könyvtáram leporol, vasládából[7] a tartalék zoknik. Lehoztam egy Arany összest, nem volt erőm a másodpéldányt kidobni. Eddig háromszor vettem meg, pedig nem olvasom, zavar rezignáltsága. De szeretem a közelemben.

Kata első fáradtsága múltával nekiesett a kertnek. Miki két tárgyból bukott, álmatagon forgatja kémiakönyvét. Én nagy munkámat befejeztem, most majd rémült nézés a semmibe, mint az a görnyedt férfi a csónakban, a Szixtusz kápolnában.

Zsófiról valamit. Gömbölyödik. Katának sikerült megállapodnia a haszonélvezeti joggal bíró nénivel (tudod mi az?[8]), hogy végleg megtűri. Ennek fejében hatvanezer forintot kért. Ki fogjuk fizetni.

Ja, ezt az egészet még nem tudod. Húgom pár éve vett egy helyes kis másfél szobás, központi fűtéses nyaralót a Németvölgyi úti temetőnél a Rend számára, maradt pénzből. Mami, a volt tulaj: Mária néni, meg néha mi, ki-kimentünk a gyönyörű kis kertbe, fél napokra. Mikor Zsófi bejelentette nekünk a Hírt, észbevettem, ferencvárosi bérlakását ugyan miből fogja bébi mellett fizetni. Hazaköltözni nem akar. Szerencsére. Részben ideje megtanulnia élni, részben állandó konfliktusaik - számomra legalábbis - terhesek. Kata, bár segítőszándékkal, folyton jelen van. Itt hagytad a szennyes ruhádat mért mész vizes hajjal utcára edd meg még ezt a kenyeret. Zsófi meg morcos kedveiben ösztönállatka.

Interurbánolok Erzsébetnek. Kölcsönadta a házat, ingyen, csak a rezsi. Akkor még a (89 éves életvidám) volt tulajdonossal írattam alá mellékesen egy papírt (két tanú), hogy ő is beleegyezik. Később ezt az aláírást nagyon megbánta… Zsófi tisztaságfogalma különbözik az övétől. És lassan rá kellett jönnie, ahogy tárgyai sorra elmozdultak, hogy negyven év alatt, még férjével épített élete foszlik most szét.

Zsófi rendezi be életét és lakását, költözés után azonnal beszerzett két új macskakölyköt. (A régi meglógott.) Hogy ez bébi mellé nem az igazi, hidegen hagyja. Kata nagyon bemozdult, új feladat, bébi réklit nézeget, lehet, ő fogja a gyereket megszülni. Zsófival most ez ügyben nagyon összejöttek, hosszan csevegnek telefonon, vásárolnak, pusmognak.

Én meg házat mosógépet telefont kompjutert egy plüssoroszlánt szereztem neki, költöztettem. Szobája kifestését nem vállaltam, de könyvespolcot még építek. A heti szemét szállítást már ő rendelte meg.

Sokszor alszik újabban nálunk. Soha nem a szobájában, Katánál. A leejtett tévét Kata nem javíttatja meg, így éjszakába nyúlóan beszélgetnek. Terhesruhát varr magának. Kertjében palántázik. Társasága megvan. Trabantja is megvan, olykor egyik barátja fuvarozza. Úgy látszik, jogosítványhoz a vizsgát nem teszi le, éve húzódik, pedig fizetném. Az Iparművészetire felvételizett, esti tagozat, heti két bejárással, tipográfia, nem vették föl. Továbbra is Szüts stúdiójában dolgozik, befogadták.

Kékkútra talán lelátogat a hét végén, barátokkal és mikrobusszal.

Zsó Istentől bocsánatot kért, és aztán levélben tőlünk is. És hogy tudja, ez számunkra is milyen többletterhekkel jár.

Mivel Isten megbocsátott neki, kik vagyunk mi, hogy…?!

Kaland szülőnek lenni. Volt szerelmem meséli, (építész, reggel négykor kutyát sétáltat, majd 40 órát dolgozik, este felvigyázza nagyszámú unokáit), hogy érettségizett fiát látja délelőtt, amint a díványon keresztrejtvényt fejt.

Petri Gyurkáék júniusban kölcsönkérték házunkat, s lementek egy hétre nyaralni. Bekerülünk a magyar irodalomba. A feleség nagyon meg volt elégedve, és le is kaszáltatott, Gy. szerint jó volt, „már amennyire egy nyaralás jó lehet”. Ezt ismerem, értem. Egy nagyon régi verse szól is erről. Cigarettát venni, majd otthon bezárkózni, lehúzni a rolót, kihúzni a telefont, és csöngetésre nem kimenni.

Kisértem Katát a piacra. Erotikus élmény. Ahogy a nők szeme lázasan csillog és kutat a legszebb-legolcsóbb barackok irányában.[9] Bocsánat, de vizsláknál láttam ilyet, ha előttük eszem. Lenyűgöző intelligensen tudnak ilyenkor az emberre nézni…

E témakörben még az jut eszembe, reménytelen dolog a háztartási munkát szimmetrikussá tenni. Egy egészséges nőt érdekli a függöny tisztasága, egy egészséges férfit nem.

Megjött az ehavi Új Művészet, fiatalok munkái. Látom, generációmmal kövületté váltunk. Olajfestés??! Tudom, éppoly tehetségesek és hogy ők a jövő, ha legyintek is. A festészet általában valamit el akart magyarázni, a templomfreskók. Ezek a fiúk is nagyon el akarnak mondani valamit, csak másodlagos nekik, mivel, hogyan. Talán mi vagyunk zárójelben, ez a párszáz év, kezdve az öncélú trecento városképekkel. Én színekkel tanítok szavakkal elmondhatatlant, egy puha Mondrian.

Anzelm testvér életformát változtatott. (Nem nősült meg.) Bakonybélbe visszatelepültek a Bencések, s most, hogy leérettségiztette osztályát, útjára engedték Pannonhalmáról. Emlékszel, régóta remeteségre vágyott. Négyen vannak, valami kis nyomdai meg kerámia munkából fognak élni. Festményemet magával vitte. Próbáltam belőle kiszedni, mennyire akar (tőlem is) zártabb életet. Azt hiszem, még nem tudja. E-mail címét megadta, igaz, az egy tapintatosabb forma, mint a telefon. Meglátogatható, de kevesebbet fog Pestre mászkálni. Búcsuzásképp diákjai a budai Ciszter gimnáziumban egy Moliere darabot adtak elő, rendezésében. Kata meg is nézte, süteményt vitt nekik.

Rendtársával volt nálam a hírrel. Kérdeztem, négyükből hánynak van humorérzéke. Új kaland, hát elkezdi.

Borit meghívtam és beállt közénk, talán írtam már. Még Zsófival együtt hordtam óvodába, színésznő lett. Most tért meg, György atya készítette föl. Tele van örömmel. Májusban egy imaest végén nyaggatni kezdett, névnapom alkalmából, hogy mit szeretnék, úgy igazán. Szabadkoztam. De tényleg, mondjam meg. Mondom, egy lány mellét simogatni. Nevetett, jó, de addig is – Akkor megjelöltem a Mohos sziklát, fiatalkoromban olvastam, a háború előtt adták ki. Megkaptam. Nagyon tehetséges ez a Steinbeck, és nagy szamár, ami a világképét illeti. Szeretem. Érdekelt halála dátuma, megnéztem a Larusse-ban, megdöbbenésemre a 15 soros szócikkben három éles kritikai megjegyzés, ami egyébként mind igaz. Enciklopédiában?!

Illetve. Jut eszembe. Múltkor néztem a 100 éves Pallas lexikonban a Kossuth címszót. Kényes helyzet. Eszméin átlépett az ország, de szavakban, jelszavakban nem. És volt bátorságuk mindezt finoman megfogalmazni. Mindig azt hisszük, hogy szüleink hülyék.

Kata vett egy drapp kardigánt. Elneveztem fogalmazásgátló[10] ruhának, és megjegyeztem, hogy sokezer ártatlan asszony tisztességét meg lehetett volna óvni a balkán háborúban, ha ilyeneket osztanak szét közöttük… Azóta nem hordja.

88 éves rákos apósom, a Nagyapa, kezdi értelmét veszíteni, négy gyereke, meg a házastársak ügyeljük. 20 percenként kell WC-re kísérni, majd megnézni, visszatette-e a pelenkát. Már keveri az unokáit. Békés, jó kedélyű, szelíd, hálás. Én nem váltam be igazán, mert rám szólt, hogy ő el tudja látni magát, hagyjam, s erre nem tudtam mit mondani. Egy kompjuter-könyvet jegyzeteltem a szomszéd szobában. Ebéd után aludtam. Így egy idő után kihagytak az órarendből, igaz hamarosan beszereztek egy erdélyi asszonyt, aki ott is lakik. Egyszer elkísértem a sebészetre, megint vérzett. Ismerős karizmatikus orvos a fenekébe dugott egy vastag üvegcsövet, bevilágított, s megmutatta nekem a vörös rákos sejthalmazt. Aztán kiégette a felületét. Egy darabig ez segít. Kisöreg közben egyszer feljajdult a fájdalomtól.

Még annyit, egyik unokája egy szép kis márványlapot ajándékozott neki, a konyhába. Később szóba került a dolog, Nagyapa csendesen, kissé indignálódva megjegyezte, hogy ezt még

korainak tartja. Urnafülke fedlapnak nézte.

Én eddig csak egyet tudtam, hogy Thomas Mannnal, most hallom a rádióban, hogy sakkkör, és roszszszívű.

Hanem Spiró írt egy fergeteges egyfelvonásost, Szappanopera címmel. A legkényesebb problémák sorra, a zsidó kárpótlások anomáliái, hogy a gyilkosok utódaitól hány dollárt kapni egy megölt szülőért. (Barátaim többen nem fogadták el.) Hogy most hirtelen üzlet lett zsidónak lenni, a külföldi bankok, de a zsidó szervezetek is lenyúlják a pénzeket. Hogy ma is vannak zsidólisták. Van szó benne adócsalásról, újgazdag brókerről, nagyon mai léhűtő nagylányról. Nagyon jó. Melegen gratuláltam neki, e-mailen.

Irodalmár barátom szerint a darab csupa közhely, minden eleme rossz, de valahogy mégis összeáll. Szerencse, hogy nem értek hozzá.

Az e-mailről jut eszembe. Elsősorban Mike kedvéért tettük a gépre ezt a programot, aki időközben belépett egy levelező hálózatba is, főleg vicceket küldözgetnek. Amikor tanulnivaló-torlódás miatt pár napig nem nézte a postáját, 320 levél gyűlt neki. Tiltani nem szoktam, kárörvendve nevettem. Azóta már kilépett.

Volt még egy szertelensége, mintha magamat látnám. Szerzett valahonnét, és fölrakott a mi gépünkre 900 betűtípust, hadd legyen választéka mindenféle grafikai ötlet esetére. Csak azt felejtette el, hogy ennyi kezelhetetlen. Keresném az idézethez használt másik betűmet…

Szerinted miért szereti kétszázezer éve minden gyerek a hintázást?

A ferencesek nyárra összevonták a hatos és a hetes misét, fél hétkor kezdenek, káderhiány. Át kellett gondolnom a reggeli menetrendet, a hét órás uszodába érkezéshez ragaszkodom, 10 perccel később már idegenekkel vetkőznék. Fölmerült az esti mise lehetősége is. S szembesülnöm kellett vele, mennyi reggeli gyakorlatomban a megszokotthoz ragaszkodás, az üres forma. Hát bizony.

Végezetül mit tudnék neked mellékelni?

Népszabadság 99.6.2.

Új Péter: NYÁRHOMOK.

Nem lehet a gyereket hazapofozni az óvodából.

A gyerek ridegmarha, nyáron ki kell hajtani a mezőre, aztán elvan. Tejet, azt nem ad, sőt. Kumisz egy gyerek.

Ott van most a gyerek félmeztelenül, mocskosan, kábé, mint egy autószerelésből hazafelé verekedésbe keveredett és sárba tiport szénbányász varacskos disznó, az izzadsága (kétségtelen, és aligha behozható előnye a gyereknek, hogy akkor sem büdös, ha izzadt, ellentétben, ugye, mivelünk, akik hiába fujjuk a parfüm deot drágáért nyakló nélkül, ilyen melegben fürdés után egy perccel már kiver a szag, szabadulni nem bírunk) vastagon tapad a száraz, szálló kosz, mert a gyerek rúgja, vagy nem rúgja, akkor belefekszik, de most áll a homokozó közepén, szívja magába a homokot, a talpán keresztül, elképzelhetetlen mennyiséget tud tárolni magában, ruhában, cipőben, hajban, a test rejtett hajlataiban, bőrfelületen, a gyerek egy homokszivacs, nincs mese, ha kvarc, legyen kvarc, beledobni mindenestől a kádba/mosógépbe, nagy nyomású vízsugárral és aljas kemikáliákkal (intelligens mosópor vagy sok hülye szappan) megpróbálni időlegesen megszabadítani a makacs szennyeződésektől, ettől persze még az egész lakás homokos lesz, ropog minden a fogunk alatt, homok fut a szőnyegen, egy kis kunság, mezővédő erdősáv, dűnék keletkeznek az ágyban, vidáman vándorolnak, fövenyre heveredünk este, aranyhomok, napernyők, színes koktélok, másfél méteres szívószálak, mérges beduinok hajtanak tevekaravánokat, a teve a sivatag tengere, a napi hőingás 50-60 fok.

Mindegy, szóval a focitól izzadt gyerek, mocskosan, ott áll a homokozó közepén, hóna alatt labda, gyufaszállábak közepén két szétfocizott térd, azért a plez az úr, piros a fél feje, hozott valaki korai cseresznyét - ez a nyár szobra itten, senki ne mozduljon!

Nagyon tud írni.

Sziasztok! Keresztfiúnknak külön! Milyen lehet most. Ez idő tájt gyorsan változnak.

Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá! Gyorsan a szőlőhegyre, napot, napmúltát nézni. Augusztus 11. van, délidő.

---

[1] Fotóvegyésszel konzultálva, egy ideig hűtve tároltam a diáimat, elötte a Normafánál, tiszta levegőn lezárva a dobozt, Utóbb meg erre a célra szerzett savmentes papírzacskókban tartottam a filmeket.

[2] Kata meg gesztenyepürét vett, és kivételesen egész délelőtt ágyon heverésztünk, igaz, hullafáradtan.

[3] Képernyőn megjelenő utasítások paródiája: „A gépkezelő okozta a hibát! Cseréld le, és nyomj meg egy gombot a munka folytatásához!”

[4] A beszerezhetőkkel copyright problémák vannak, meg aztán a magamvágta szűk ösvényen akarom vezetni a nézőt. Semmi tallózás háromcentis (preview) képek alapján.

[5] Svájci magyar emigráns, azért a német névelő.

[6] Lukács uszodát átépítik, a másik medencébe szorultunk. Az ismeretlen terepen nagyon odacsaptam a kézfejem egy csempeélhez, bukóforduló közben. És közben mosogatni kellene.

[7] Ugyanis az egerek.

[8] Hogy házát eladta a bencéseknek, de haláláig használhatja. Ezt vidéken úgy emlegetik, hogy a nénié az élvezet.

[9] Ma Kata szó szerint mesélte ugyanezt rólam, vasboltban találkoztunk

[10] Gyerekek értik így: fogalmazásgátló tabletta…