A teljes szövegek megtalálhatóak

a C. napló kéziratban, melynek másolata

az MTA. Kézirattárban van;

Bp. V. Roosevelt tér 9.

2001. 01. 3. / Magyar Nemzet

MŰTEREMBE ZÁRT HATÁRTALAN VILÁG

CD-romra vett életmű, kétmilliós leütés az aukción - beszélgetés Váli Dezső festőművésszel

P. Szabó Ernő

...igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a Kieselbach Galéria aukcióján. Különösen Váli Dezső festőművész egyik munkájáért folyt erős licit, új tulajdonosa végül kétmillió forintért vásárolta meg a művet. A művésszel kapcsolatos másik hír, hogy a karácsonyi könyvvásárra jelentette meg azt a CD-romot, amelyen minden, 1959 óta készült alkotása látható...

- 1978-ban meglehetősen provokatív módon kockákra szabdalva elrontott műveit állította ki, arra bíztatva a kritikusokat, hogy állítsanak össze jobb műveket a töredékekből.

- Nem bosszút akartam állni a kritikusokon akkor, fricskának szántam. Sok csacsiságot leírtak akkoriban (is), ami talán nem is lett volna baj, ha a kormányhoz közel álló lapoknak nem lett volna rejtett - vagy nem is olyan rejtett - hatalmuk. Egy henye mondat elég volt ahhoz, hogy többéves kiállítási tilalom következzék. A kritika nem volt ártatlan akkoriban. Erre céloztam, s nem személyes sértettségemet fogalmaztam meg. Megsértődni nincs időm. Egyébként is, rólam csak jót írtak.

- Nem bírálták, mondja - nonfiguratív korszaka után. 1984-ben mégis váltott, figurális képeket kezdett festeni.

- Mert észrevettem, hogy romlanak a képeim. Elvesztettem a hitem és a reményem a nonfiguratívban (népnyelven: absztraktban). Iszonyú teher volt: a képet percről percre, korlátok nélkül, tökéletesen meg lehet változtatni; ennyi döntés szinte elviselhetetlen. A figuratívitás, az ábrázolás mégiscsak határokat szab: egy sámli mégsem lehet nagyobb, mint az ablak. Aztán, ami ettől fontosabb, hiába tagadjuk, a téma a kép befogadásához tartozik, annak az előszobája. Az ott hátul egy hegylánc, milyen messze van... s már ott repülök én is. Egy gyenge figurális kép elindíthat egy gondolatot, egy közepes nonfiguratív kép tökéletes nulla...

-Ki lehet-e tekinteni ebből a képzeletbeli műteremből a kortárs művészeti élet általános kérdései, problémái felé?

- Nem igazán tudom, mi történik odakinn. Azt tudom, hogy azok, akikkel a kecskeméti alkotóházban találkozni szoktam, örülnek, hogy egyáltalán ki tudják fizetni az ott-tartózkodást egy-két hónapra, ami létfontosságú a számukra, lévén, hogy sokuknak nincs saját műterme. Az is kétségtelen viszont, hogy a művész napi ezerötszáz forintot fizet, de a ráeső költség négyezer forint, s a különbözetet valakinek vállalnia kell. Talán Kecskemét városának, aki most a Magyar Alkotóművészek Egyesületétől átvette a házat, jelent valamit, hogy művek megszületését segítheti elő...