dátum: 05.4.15 címzett:fájl: csontos.htm C.8039-8141

Tisztelt Művész Úr! 

Mint ahogy telefonon bemutatkoztam önnek, Cs. Katalin vagyok, az ELTE Kulturális Menedzser szakának végzős hallgatója. Szakdolgozatom témája: a kortárs magyar képzőművészek önmenedzselése. Témaválasztásomat indokolta, hogy sok olyan fiatal képzőművész él környezetemben, aki az egyetemről, főiskoláról kikerülve néhány éven belül kisodródik a szakmából sokszor egész más területen találva magának megélhetést. Saját megélésük szerint kényszerpályán mozognak. Dolgozatom írásakor ennek miértjeire keresem a választ.[...] Kérem, írja le, mik voltak azok a mozzanatok, amik a pályán maradását segítették? A társadalom...? Mennyire tudatosan építi fel munkásságát? Esetleg: milyen tanácsokkal tudna szolgálni a pályájukat most kezdő friss diplomás képzőművészek számára?
K.

Kedves Cs. K.!
1./ "Mik segítették pályáján...?"
Húsz éves koromban eldöntöttem, hogy nekem nem lesz időm megsértődni ebben a szakmában. Tehát nem a sértődöttség mondatja velem:
Egy festőnél  a társadalom részéről szinte csak hátráltató tényezők léteznek, különösen a kezdő években, évtizedekben. Lakás-, pénz-, szereplési lehetőség stb. hiány.
A társadalom nem kér és nem vár új műveket, legfeljebb eltűri, netán később elfogadja. És ezt tulajdonképpen meg lehet érteni. A társadalom a mindenkori megbízható középszerre szeret építkezni. Ebből a művész kilóg. Ezt nemcsak most, öregedve gondolom így.
(Megkeresem ehhez egy régi katalógusszövegemet.)

            Mi az előörs?
            Az előörs néhány vállalkozó, előreküldött katona,
gyorsanmozgó alakulat, nagy önállósággal.
            Háborúban megkeresi a járható utat
            (a többiek számára)
            ha hazaér: dupla porció.
            Ha aknára lép: az ő baja. De a főtörzs
            megtudja: arra ne menj!
            Úgy hasznos, ha messze jár.
            A festő munkáját ilyennek gondolom.
            89.7.

Nem a társadalom segít, hanem emberek. Evvel-avval, baracklekvárral, jó szóval. Mama, házastárs, jó barátok. Szerencsés esetben. Akinek ez nem elég, lemorzsolódik. És ez megint csak rendben van. Ehhez a munkához kb. hétféle tehetség (adottság) kell, ebből az egyik az erő.

2./ "Mennyire tudatosan építi fel pályáját?"
Nyilván múlt időre gondolt. Ma már...
Vagyishogy milyen döntéseket hoztam. Lássuk.

a./ Csakugyan eldöntöttem, hogy nem leszek irigy, és nem fogok megsértődni. Hét évig hívtak meg egy rangos zártkörű kiállításra, és mindig kizsűriztek, ennek ellenére minden évben újra küldtem. Avval, hogy az én munkám a küldés, az övéké a zsűrizés. A nyolcadik évben aztán szerepeltettek, sőt, onnét a képet a Nemzeti Galéria megvette. Pár év múlva visszakértem, mikor rájöttem, mégsem elég jó, avval, hogy bármit és bármennyit választhatnak helyette. Két nagyobb képet vittek, meg egy négymétereset, igaz, azt csak letétbe. Örültem neki. A visszakapottat pedig az orruk előtt megsemmisítettem. (Igazolandó evvel azt is, hogy nem egy német milliomosnak szántam.)

    b./ Ambiciózus voltam, természetes volt, múzeumi minőséget céloztam meg, hogy annál alább nem adom. Ez persze nem ment, bár igyekeztem. Az elmúlt 46 évben képeimnek összességében több, mint a felét megsemmisítettem.

c./ Eldöntöttem, hogy ha hívnak, megyek. Ez a munkám. Vannak rangos kollegák, akiket vidéki kiállításon soha nem látni. Szerintem ott is emberek élnek. A dolgozó népet szolgálom. Meg a nyugdíjasokat és a gyerekeket.

    d./ Az első tíz év után kitaláltam (eldöntöttem), maradjanak itthon, egy kultúrkörben a munkáim, s nem is adok el külföldre.  Egy londoni és egy New York-i kiállításom is ezért maradt el, pedig csak egy képet kértek, eladásra. De nem vagyok én akkora művész, hogy a világra szétszórjam magamat. Argentínában látnak egy jó magyar festményt, csettintenek, és másnapra elfelejtik. Tudom, hogy ez támadható elv, meg is teszik, elegen. Még az is lehet, hogy igazuk van. Mondják, hogy Unió, meg minden. De ki fog Münchenből egy képet egy kiállítás idejére hazaszállítani? Hacsak nem Monet és barátai.

e./ Amíg nem tudtam képeimből megélni, néhány napba sűrített reklámgrafika, fotózás. Festés: pénzért semmi alku. Három év után abbahagytam a zsidótemető sorozatot, mert az anyagot gyengülni láttam. Bíztatnak is, kezdjem újra...  Mondom nekik, legközelebb református temetőket...
Nagyon hosszú piros autóm lehetne. Egyszer az Alpokban síelni. Ami fájdalmasabb: gyerekeimnek angoltanár.

Ehhez tartozik, persze igyekeztem a vágyakban is mértéket tartani. Hajnali vekker. Munkarend. Semmit nem gyűjteni, halmozni. A szellemet, lelket és testet is karbantartani. Ez utóbbit napi sporttal.

f./ Egy igazán jó képnek múzeumban a helye. Érdektelen, hogy ők nem tudnak rám pénzt szánni. Ajándékoztam. És egy 87-es döntéssel szinte mindenemet, annak a pesti értelmiségi rétegnek, akinek ez kell, de nincs pénze rá, vagy nem tanulta meg, hogy erre költsön. Rájöttem, nem érdemes megvárnom a halálomat, hogy képeim szétszóródjanak és működni kezdjenek. Egyébként ezért, hogy néhány vevő kissé meg is sértődik; most mér' nem ingyen?!

g./ Szerencsésen mindig volt hol dolgoznom, de ha nem lett volna is: eldöntöttem, soha nem fogok építkezni. Látom és tudom, mennyit-, éveket visz el.

    h./ Képeim 95 százaléka a köz számára nem látható, halott anyag. Ilyen szempontból egy költő szerencsésebb. Ezért tettem föl a netre minden képemet, többéves munkával, hogy legalább ilyen zanzásított formában...  Az már alkati kérdés - nekem játék - hogy számozom őket és nyilvántartást vezetek, tudom minden képemről, hogy néz ki, mekkora és éppen merre jár.  Ez is a neten: deske.hu
Bár evvel senkinek nem vétek, szinte szégyellem, de ezt a 450 megás honlapot fölajánlottam a Széchényi Könyvtárnak. Állományba vették, halálom után is megmarad. Korábban a Tudományos Akadémia Levéltárának adtam golyóstollal vezetett opuszjegyzékemet; írásaim másolatát, stb. Elfogadták, őrzik.
Kár, hogy ettől nem leszek egy centivel sem jobb művész. De amit csináltam, az legalább...

most az i./ következne, kedves Katalin, még lehetne ezeken gondolkozni, de legyen elég. Bár megpróbáltam elkerülni, mégiscsak elvitte a munkaidőmet... Végül nekem is érdekes volt.
Most viszont idő van, elmosom az ételhordót és indulok.
Szívélyes üdvözlettel: