95. 4.5. leírva: 95. 5. PU/ESZT-INT C.4511

Esztergomi rajzkiáll. megnyitása után egy riporter…

Rádió Esztergom

Számára / nem tudom, mennyi ment adásba, mikor

(magnóról, nem a teljes szöveg)

V: Csakugyan a 25. kiállításom, úgy adódott, körülbelül évenként esett egy. Ahova hívnak, megyek. Úgy gondolom, ez is a munkám egy része.

– Itt kétféle anyagot látunk. A belsô terem gondosan, sok-sok vonallal elkészített grafikái, és a középsô terem vonalas grafikái...

V: Abból adódik a stíluskülönbség –rettegtem is, hogyan fog összeállni– hogy 30 év munkáiból válogattam. Huszonöt éve nem volt rajzkiállításom. A válogatás esetleges volt, mert nem akartam a múzeumot avval terhelni, hogy darabonként kelljen a munkákat kölcsönkérnie és szállítania, így aztán néhány nagyobb gyűjteménybôl és a Nemzeti Galériából kértem be rajzokat.

– Engedje meg, hogy a rádióhallgatóknak bemutassuk. Meséljen valamit a kezdetekrôl.

V: Nagyon késön kezdtem a szakmát. Azonnal ki kell igazítanom magam, mert a kisfiam szokott rajzolni, s ennek kapcsán ismerôsök kérdezik, van-e hajlama rá. S azt szoktam válaszolni, teljesen mindegy, mert a képzôművészeti tehetség nem hasonló a zenei vagy matematikai tehetséghez, ami gyerekkorban megmutatkozik már. Ez a kamaszkor után szokott elindulni. Érettségi körül találtam meg a festést. Kollázsokkal kezdtem. Anyám a hátam mögött megmutatta munkáimat egy festô-rajztanárnak, akkortól fordult komolyra a dolog.

– Beszéljen, kérem, a rajzairól.

V: Nekem a rajz általában csak elôkészületi fázis a festéshez. Kivéve, amikor a Salgótarjáni Múzeum kétszer is meghívott egy-egy grafikai szimpózionra, mindenféle technikai lehetôséget biztosítva. Akkor rezet karcoltam, hidegtű technikát kipróbáltam. Aztán rendellenes módon ezt színeztem pasztellel, monotípiával kevertem- ezt az igazi grafikusok talán megbocsátják nekem. Rendszerint ceruzával rajzolok, ha valamit keresek. Nyári pihenéseim melléktermékei a pác és tusrajzaim.

- - -

– Plakátja is műtermet ábrázol...

V: Húsz éves játékom, hogy az összes kiállításplakátomat ugyanavval a tipográfiával csinálom, mindig új műteremfotóval.

– Ez a racionalitás, ez a rendszeretet, ez a mérnök ember, ez a műszaki embernek a rendszeretete, vagy egész művészi világát is ilyen racionálisan építi?

V: A kérdés kétágú. Az életem, munkakörülményeim, a szerszámaim valóban racionálisan szervezettek. Rendezetten élek. És ettôl élesen szétválik az, amit én a képekkel csinálok, ott kútba esik mindenféle intellektus, mindenféle linearitás, mindenféle tervezés, ott sötétben tapogatózás van. Omlás után a sötétben négykézláb kiutat keresô bányász képe, ami a helyzetet leginkább jellemzi.

– Ez a négykézláb mászó bányász tulajdonképpen mit keres?

V: A következô pillanat lehetôségét, és soha többet. A fényre kijutás irányában. A következô színt, formát. A képcsinálás technikai kérdés, és nem több. Nincs megcélzott mondanivaló, nincs magasröptű gondolat.

– A képeit ezek szerint strukturálisan építi fel, és nem gondolatilag?

V: Se-se. Alkalmilag. Létezik számomra -mondjuk- 300 féle barna szín. Ha a 202-es helyett a 204-eset használom, a kép értelme, tartalma tökéletesen megváltozik. Egy ilyen változást elôre nem tudok kiszámítani. A festés makettezés, vagyis próbálkozások sorozata. Ha ez kiszámítható lenne, akkor ez tervezhetô,- mérnöki munka lenne.

– Mit akar kifejezni, mi a mondanivalója?

V: Én természetesen gondolkodó ember vagyok, tehát a világról, a művészetrôl, a korunkról, divatokról, a gazdaságról megvan a magam véleménye. De a művészet minden látszat ellenére soha nem áll egy gondolat vagy eszme szolgálatában. Egy jó mű jól kifejez egy szellemiséget, de ez nem tévesztendô össze egy buzdító szólammal. Ilyen értelemben nem létezik számomra külön vallásos, szakrális művészet sem. Egy jó kép, mint végsô pontra, Istenre mutat, beszélhet akár munkásosztályról, mint Derkovitsnál. Ugyanakkor egy Golgota is lehet káromkodás, ha a kép rossz.

– Ez a rend, vagy rendszeresség Önnél: a teremtés rendje?

V: Erre még sose gondoltam. A rendnek több rétege van. Van egy technikai szintje, ami munkakörülményeimet biztosítja. Van egy napi rendem, egy munkarendem. Van egy rendje, hogy várhatóan a következô hetekben mit fogok festeni. Ennek a technikai háttere pontos rend szerint van elôkészítve, hiszen tudnom kell elôre, mekkora, és mennyi lemezt alapozzak le. A világképemben a dolgok fontossági sorrendje adott, tudom, hogy a paradicsomsalátának és a szentmisének mi a helye az életemben. Rendek vannak, mint mindnyájunknál. A képek aztán már a maguk törvénye szerint történnek.

– Amikor nem fest?

V: A festésen kívül tulajdonképpen semmit nem csinálok. Családi élet. Nyaralás.

– Könyvek, zene?

V: Félművelt vagyok, nincs átfogó olvasottságom, több, mint 10 évemet elvitte Thomas Mann. Mellette valahogy minden jelentéktelen volt. Most kezdem a verseket: Arany János és környéke, a XX. század is. Hankiss Elemér szerint a világ legkoncentráltabb információátadási lehetôsége a vers. Maiaktól Rakovszky Zsuzsát, Petrit, Oraveczet olvasok.

Zenében teljesen féllábú vagyok. Néhány évig sok Bartókot hallgattam, munka közben. Rájöttem, nem lehet, az nem olyan zene. Viszont leülni a fenekemre, és úgy zenét hallgatni, az nem megy. Talán majd egyszer.

– Elôször találkozunk, megenged egy megjegyzést, olyan belsô nyugalmat áraszt...

V: Nézze, ez igaz, és az ellenkezôje is igaz. Imádkozó ember vagyok, és a napi kínjaimat, baromságaimat, problémáimat és sérüléseimet, a bűneimet és az örömeimet is: naponta rendezem. Ugyanakkor tele vagyok belsô nyugtalanságokkal, és tulajdonképpen ezért is áldom a sorsot. Ironikusan azt szoktam mondani, egy nyugodt ember sört iszik a lugasban, és jól érzi magát. Nem fest.

– Befejezésképpen: tervek, vágyak, jövô...

V: Nincsen terv, nincsen vágy, nincsen jövô. A holnapi munkanapom kezdetéig szoktam ellátni. Olyan jómódú vagyok, -a múlt héten vettünk egy mikrohullámú sütôt- hogy amire szükségünk van, megvan. Szerény igényekkel. Remélem ez nem fog változni. A munkámban a dolgok lényegébôl adódóan nincs, és nem lehet tervem. Fogalmam sincs, ez a műterem ciklus meddig tart még. Szeretnék egyszer még újra elmenni New Yorkba, újra megnézni a múzeumokat, ahol a múltkor majdnem meghaltam a boldogságtól.