dátum: 2006.5.8.       címzett: Győr Múzeum - VD.      fájl: gyor-06-5-8.htm                    C.8549

 

Kedves Váli Dezső Úr!

Köszönöm a levelét. Közben sokfelé jártam, és vártam a zsinagóga működtetésével kapcsolatos önkormányzati döntést is, ezért nem tudtam előbb érdemben válaszolni, amiért elnézését kérem.
Nem tudnám elképzelni, hogy az itt alakuló kortárs gyűjtemény, ami az Önök adományától kezdődően gyarapodik múzeumunkban, bármely mértékű fogyatkozást is szenvedjen!
Bár sokat veszítettem a türelmemből az utóbbi másfél évben, változatlanok a céljaim – állandó kortárs művészeti kiállítás.
Az egyetlen jelenlegi nagyobb kiállítóterünk – a Napóleon-ház – (ma délelőtt végleg eldőlt) szerencsére felszabadul, így hat havi saját múzeumi falainkon belüli nyitvatartást két részletben meg tudok oldani mindaddig, amíg a ház teljes felújítása megkezdődik.
A felújítási időszakban vándorkiállítást szeretnék szervezni, mert utána már nem lesz rá lehetőség.

Tisztelettel, barátsággal: N. Mészáros Júlia                                   

 

Köszönöm levelét, kedves Júlia!

A körlevelet azért írtam, mert úgy tűnt, ez a zárszó; befejezte a levelezést.
Most és továbbra is bízom a SZEBB JÖVŐBEN. És persze Magában!
Szeretem Győrt.
 
szívélyes üdvözlettel: 
deske.hu