94.11.3. C.4355
Németiné,
Mészáros Julianna
Városi Múzeumigazgató
Győr
Kedves Júlia!
Nekem ugyan egy vagyonba került ez a mai néhány
telefon Győrbe, de úgy tűnik, nem volt hiába.
Rögzítem megbeszéléseink eredményét, az adakozni
szándékozó művészek felé is.
1. A Magyar Ispotában az ajándékozandó anyag egy
részét lehet most elhelyezni. Ebből ideiglenes kiállítás nyílik 94. december folyamán, ünnepélyes
megnyitóval.
2. Az ajándékozandó teljes anyagot addig Győr
részben a kecskeméti Cifra Palotából, részben Budapestről, Szüts Miklós
műterméből hazaszállítja, ahová összegyűjtöttük a képeket.
3. A Kulturális Bizottság befogadó igene után az
ajándékozási szerződést meg lehet kötni, a most megbeszélt feltételekbe a
művészek bele fognak egyezni. Vagyis: az anyag végleges helyére várhatóan két
év múlva kerül. Addig a Város ideiglenes megoldást talál, akár időszakonként
változó helyszínekkel. Az évenként három hónapnyi, helyi kiállítás időszakától
eltekintve az anyag nagy része /minimum három kép fejenként/ falon lesz.
Megfelel az a megoldás is akár, hogy a bútortörténeti anyaggal egy térben
kerüljenek képek falra.
Az ajándékozási szerződés megkötésére Klimó
Károlytól eltekintve a művészek engem fölhatalmaztak. A szerződésbe, úgy
gondolom, mindkét fél érdeke lenne belevenni, hogy közös megegyezés után a
képek később lecserélhetőek. Így idővel még jobb lehetne a gyűjtemény.
másolat: Kolozsváry Ernőnek /Váli Dezső/