94.12.25. C.4392
(Kárpáti-)
Kedves Tamás!
Két és fél éve kezdtem szervezni egy állandó kiállítást
azok számára, akiket én ma itt festőnek tartok. Mindenféle reménytelenségek és
bukfencek után a dolog most, teljesen váratlanul -három napja- sikerült.
Megnyílt egy állandó kiállításunk, ami a győri
Városi Művészeti Múzeum kortárs állandó képzőművészeti kiállításának a magja
lesz. A hely elképesztően szép. Győr
régi részében van az ország egyik legszebb barokk épülete, a Magyar Ispota, két
kis átrium udvarával, az egyikben egy Borsos szobor, talán ismered is, ha nem,
nézd meg minél hamarább. A mostanáig regnáló polgármester, Kolozsváry Ernő /a
műgyűjtő/ ezt rendbehozatta, és múzeum számára rendezte be. Megvette bele Váci
Péter bútorgyűjteményét, amiben még középkori műtárgyak is vannak, meg egy
faragott középkori Krisztus korpusz, evvel a tárlattal most novemberben
nyitottak. Az emeleti szinten ebben az épületben kaptunk két termet, illetve 95
januártól összesen négyet. Az induló csapat számára olyan szerződést kötöttem
az újonnan kinevezett városi múzeumigazgatóval,
hogy ez az anyag [évi legfeljebb három hónap változó kiállítási időszakától
eltekintve] folyamatosan falon lesz, itt, vagy Győr valamely másik múzeum
épületében. Várható ugyanis, hogy
néhány éven belül befejezik az
Esterházy kastély szintén múzeummá alakítását, s lehetséges, hogy ha a mi
anyagunk akkorára duzzad, oda átkerül. Az sem csúnya ház, a Széchenyi tér
sarkán.
Én ezt a kortárs gyűjteményt úgy képzeltem el,
hogy mindenki egy kis önálló kamara anyaggal szerepeljen. Az eredeti
elképzelésem- fejenként k.b. 5 mű- nem sikerült, átlag három képet ajándékoztunk a Múzeumnak. Erre hívnálak
Téged is. Formálisan az én munkám a szerződés aláírásakor ugyan befejeződött,
de a múzeum arculatának kialakításában - súgóként- egyenlőre továbbra is részt
veszek. Néhány embert még javasoltam, közöttük Téged. Örülnék, ha adnál nekik
két-három képet.
Ha kedved van ehhez, kérlek írj, vagy telefonálj
az igazgatónőnek, vagy szólj nekem.
N.
Mészáros Júlia igazgató
Városi
Művészeti Múzeum
9022
Győr, Rákóczi Ferenc u. 6
Nagyon
kedves fiatal asszony, és ért a képekhez.
Végezetül a lista. Akik már falon lógnak:
Kovács László / a stukkós/, Kovács
Péter, Molnár Péter/ talán nem ismered, elbújva él
Kecskeméten, kiváló/, Tölg-Molnár Zoli, Szüts Miklós, Vojnich
Erzsébet, Váli.
És akiket most hívtam, és jönnek is: /Csak a te
válaszodat nem tudom még./
Klimó Károlytól három nagyon szép
lapot választottam,
Krajcsovics Éva, Fehér Laci, El Kazovszkij és M.
Novák András /nem tudom, láttad-e a Vigadó- kiállítását két
éve, az nagyon jó volt/. Mást én nem is hívok.
Hát ennyi. Szeretettel üdvözöl: