Kedves Váli Dezső Úr! Kedves Művész! 

Én csak az egészhez vezető folyamatban tudok gondolkodni, talán ezért vagyok itt Győrben még művészettörténész.
Számomra egyféle múzeumi kiállítás létezik, mert az önmagában egyfajta minőség, jóllehet, nem sok múzeumi kiállításról mondható el, hogy „múzeumi” minőséget testesít meg. S nem is csupán a múzeumok hibájából, bár ők is tehetnek róla. Ebből is következik, hogy minden múzeumi kiállítás – bárhol rendezem – múzeumi kiállítás, és a más múzeumban rendezett kiállítás is természetszerűleg azonos a múzeum falain rendezett kiállítás fogalmával. 

Már kétszer részt vettem olyan csoportos „mélybeszélgetésben” múzeumba egyáltalán nem járó emberekkel, ahol a múzeummal való szembenállás okait végül nem tudták megmagyarázni a résztvevők, viszont a beszélgetés során saját maguk ébredtek rá arra, hogy mennyire értelmetlen az elhatárolódásuk.

Például ezért is hiszek abban, hogy szükség van a múzeum falain kívüli, mint ahogy a más múzeumokban rendezendő kiállításokra is, arra, hogy kiterjessze a múzeum a falait egy városra, egy régióra és még távolabb, és ne várja passzívan a látogatókat.  

S akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen elmaradott szellemi környezetben kell múzeumi minőségre törekedni, ami hatványozottan meghatározza a múzeumok mindennapi tevékenységét. 

Mit tehetek, hogy elhigyje, hogy a művészeti múzeum a művészekért van, mint ahogy a művészetért, tehát a különböző korok legjobb művészeiért és a szellemi progresszivitásért? S persze, azért is, hogy épségben maradjanak a művek és a lelkek. 

De valóban elegendőnek tartja ma elégedetten ülni egy 120 ezres kisvárosban a múzeumi falakon megvalósuló kiállítás mellett?  

Ha azt mondja igen, akkor újragondolom a jövőre vonatkozó minden múzeumi tevékenységemet és tervemet.                                                                    

Barátsággal üdvözlöm:

                                   N. Mészáros Júlia