dátum: 99.4.27. cím: Jánossy Györgyné file: LM/JANOSSY1 C.6045
Drága Boriska,
megkaptam
felkérő levelét. Nagyon szerettem Gyurkát, és ha valaki, én igazán nagyon sokat
köszönhetek neki, nagyon sokat tanultam tőle. Korrektúrái, beszélgetések, élet
a Főiskolán.
Fogalmazni is tudok
valamelyest. Harminc év távlatából talán össze tudnék szedni pár tartalmas
anekdotát.
Ha nincs a
feladat előre fölparcellázva és elosztva, más is ezt fogja tenni. Területek
kimaradnak, alapos elemzések hiányoznak. Mikor a magam egyik könyvéhez 40 szerzőtől
kértem cikkeket, pontos feladatot adtam: mindnek küldtem egy reprodukciót,
abból induljon ki.
Két hónap alatt
csak a felületesség. A fölkért építészt nem ismerem, de láttam, mikor az
enyéimet csinálták, a szerkesztéshez nem elég a területen jártasnak és okosnak
lenni, az igen nagy gyakorlatot kívánó, önálló szakma.
Ha nem értek
félre valamit, és csakugyan ez konstrukció:
Ilyen
indulással biztosan nagyon gyenge lesz ez a könyv.
És lelövi egy
komoly megjelenését.
Hirtelen
kétféle utat látok.
1. Feleségem
néprajzos, szakmájukban szokásos nagy tudósok tiszteletére (élő vagy holt)
emlékkötetet készíteni. Ilyenkor a szakma fiókban tartott, még meg nem
jelentetett, és egyáltalán nem a témára vonatkozó tanulmányait szedi elő,
bevett szokás. Ha lenne néhány építész, aki ír is?! Esetleg ismerős író, költő?
De még így is problematikus.
2. Egy kötet
Gyurkáról. (Nem kettő, mint Zsófi említette volt, az hiba volna. Grafikái nem
érdemelnek külön kötetet.)
Ez viszont nem
két hónap, ez leginkább két év egy profi szerzőnek, aki majd ezt elvállalja.
Erre előbb-utóbb biztosan sor kerül. Maga ehhez most annyiban tudna
hozzájárulni, ha vesz 20 papírdossziét, és a meglévő papírokat elkezdi
csoportosítani, hozzáírva, amit még erről maga tud: életrajzi adatok, ősök, barátok
jegyzéke, tanítványok, mikor hol dolgozott, utazásai, hobbik, írásai,
levelezése, pályázatai, meg nem valósult tervei, hogy hol lehet ezeket a
terveket fölkutatni stb. stb.
szeretettel
üdvözli: