dátum: 99.4. fájl: TA/NADORMEG C. 6033

Nádor Tibor festő és Mohácsi András szobrász kiállításának megnyitóbeszéde.

A kiállítás nyílik: 1999 május 7-én 6 órakor, ARTUS Stúdió, Bp. XI. Bocskay út 90.

Nyikoláj Petrovics Kamanyin ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a Szovjetoroszországgal együtt nőtt fel. Tíz éves korában már egy sorban kaszált édesapjával. Majd a Komszomol katonai repülőiskolára küldte. Férfivá az első ötéves terv időszakában érett, amikor a Szovjetunió elmaradott országból nagyhatalommá fejlődött. 1934-ben az egész világot bámulatba ejtette a szovjet repülők sarkvidéki hőstette. Kamanyin a párt Központi Bizottságától és a szovjet kormánytól azt a feladatot kapta, hogy a Csukcsföldön át közelítse meg O. J. Smidt táborát, és társaival 5 kétfedeles repülőgéppel mentse ki a -Cseljuszkin- expedíció 104 tagját az örök jég birodalmából. E nagyszerű hőstett alkalmából vezette be a szovjet kormány a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetunió Hőse címet.

Kaminyin a háború előtti években elvégezte a repülőakadémiát és dandárparancsnoki beosztást kapott a könnyűbombázóknál. A Nagy Honvédő Háborúban már tábornok, az 5. csatarepülő hadtest parancsnoka. A hatvanas években pedig az űrhajósok kiválasztásával és képzésével bízták meg.

Részlet Nyikoláj Petrovics Kaminyin: Letcsiki i koszmonavtü című önéletrajzi regényéből. A helyszín: Vlagyivosztok körzet, 1931.

--Ahogy visszagondolok a múltra, életem során sokszor kellett repülőtéren kívül leszállnom. De ez volt a legnehezebb, beosztottjaim életükben először hajtottak végre kényszerleszállást. Számukra a mocsárral körülvett faluszéli kaszálón végzett szerencsés landolás nagy győzelem volt. A közeli vasútállomásról szikratáviratot küldtem a parancsnokságra. Három óra múlva vasúti hajtányon megérkezett Ogar századparancsnok, és a szerelők csapata. Természetesen megérkezésükig mi sem tétlenkedtünk. A szomszéd falu parasztjainak segítségével kiszabadítottuk a gépeket a bozótból, lekaszáltuk a pohánkát, kivágtuk a bokrokat, és egészen tűrhető kifutópályát készítettünk. Hossza meghaladta a kétszáz métert.

A századparancsnok fogadására rendbe hoztuk magunkat, mint valami díszszemlére. A gépeket is szép sorba állítottuk.

-Századparancsnok elvtárs! -a csoport kényszerleszállást hajtott végre. Áldozat nincs, a repülőgépek üzemképes állapotban vannak. A pályát felszállásra előkészítettük.

-Ne siess, Kamanyin. Mára elég volt ennyi is-

Aztán megszemlélte a pályát, lépésekkel kimérte, majd nekem szegezte a kérdést:

-Biztos benne, hogy ekkora kifutópályáról sikerül felszállni?

-Fel lehet szállni, de megfigyelő nélkül, és maximálisan tehermentesíteni kell a gépet. Üzemanyagot is csak épp annyit töltsünk, amennyi kell,- volt a válaszom.

-Nem fél? Ilyen tenyérnyi helyről-

-Felszállok.

-Engedélyezem.

A gépemet felkészítették felszállásra. Kiszerelték a fedélzeti géppuskát, a fényképezőgépet, a navigációs eszközöket. Vang Hsziung, a megfigyelőm nem szállt be a hátsó fülkébe. A repülőgép így összesen 300 kilogrammal könnyebb lett. Kézzel elgurítottuk a pálya legvégére. Négy-négy ember fogta a gép jobb és bal szárnyát, két szerelő belekapaszkodott a farokműbe, hogy lefogják a repülőgépet, míg a motor eléri a kellő fordulatszámot. Amolyan katapultszerű indítás akart ez lenni.

Óvatos gázadással fokoztam a gép fordulatszámát, a gép már remegett, de nem mozdult el a helyéről. Aztán a parancsnok fölemelte a karját, s a következő pillanatban hirtelen leeresztette. Az emberek egyszerre engedték el a szárnyakat és a farokművet. Teljes gázt adtam. A gép megugrott, farokműve enyhén megemelkedett, s mind sebesebben száguldott-egyenesen a mocsár felé. Tisztában voltam a veszéllyel, nagyon jól tudtam, hogyha a gép a szántó végéig nem szakad el a földtől, már nem száll fel, kerekeivel belesüpped a zsombékba, nagy sebességgel átbukik és kigyullad. A gép szinte nyüszített már, hogy emeljem a magasba, de kis sebességgel a felemelkedés halálos veszélyt rejt magában. Csak a felszállópálya legvégén húztam magam felé a kart, felrántva a gépet. S már a levegőben is voltam. Sebességem még csekély volt, szinte csodával határos módon függtem a levegőben. Néhány másodperc múlva már növeltem a magasságot, szabályosan körözni kezdtem a leszállópálya fölött. Hamarosan Prihogyko gépe jobbról mellém csatlakozott. Leadtam az egyezményes jelet, hogy a többi pilótát ne hagyják felszállni. A századparancsnok legalább olyan világosan látta a felszállás nehézségeit, mint jómagam, s kitette a keresztet. Ez azt jelentette, hogy mi repüljünk el, a másik három gép pedig itt marad a kényszerleszállás helyén.

A repülőtéren A. F. Klisejko hadosztályparancsnok, a repülődandár parancsnoka fogadott bennünket. Azonnal hozzá siettem és jelentést tettem.

-Hadosztályparancsnok elvtárs, a repülőtérre húzódó köd miatt-

-Hagyja csak, mindent tudok-, vágott szavamba Klisejko. Igaz, hogy valamennyi gép épségben maradt?

-Igaz, hadosztályparancsnok elvtárs

-Köszönöm, Kamanyin elvtárs. Tolmácsolja valamennyi pilótának köszönetemet. Önt bizonyára legalább annyira megviselték a nehézségek és a veszély, mint bennünket- Nekem ezen a mai napon megőszült a hajam.

Este a felsorakozott Lenin-század előtt a századparancsnok felolvasta a dandárparancsnok parancsát. A kényszerleszállást sikeresen végrehajtó repülők mind elismerésben részesültek. Engem a dandárparancsnok egy órával jutalmazott meg. A parancsban megintették Ogar századparancsnokot, mert a repülés megszervezésénél nem vette kellően figyelembe az időjárási viszonyokat. Ogar ragyogott a boldogságtól, mert súlyosabb büntetésre számított--

Tisztelt közönség, lehet, hogy csak én látok hasonlóságot a harmincas évekbeli szovjet pilóta és fiatal művészeink mindennapi élete között?! A gondolat majdnem pogány, mégis igaznak tűnik: a feladatot halálosan egyedül kell megoldanod. Nekikészülődéskor társaid még segíthetnek, felszálláskor azonban már csak annyiban, hogy elengednek. A géppuskát, a fényképezőgépet és Van Hsziungot, a kísérőt a földön kell hagynod. Munkád nyaktörő mutatvány, a magad életét kockáztatod. Siker esetén kapsz egy karórát.

Kérem, szeressék Nádor Tibort és Mohácsi Andrást, legalább annyira mint Klisejko hadosztályparancsnok szerette és féltette beosztottait.

A kiállítást megnyitom.