dátum: 03.2.1.                     cím: interju                          fájl: PU/PAPAI                     C.7160

 

 

Pápai Emese:

Beszélgetés Váli Dezső festőművésszel

                                                                                                              /kézirat maradt/

 

Budapest, Kaposvár, most Győr, majd a kecskeméti Cifra Palota, ezek gyűjteményes kiállításának állomásai. Kitől származott a tárlat ötlete? Mi indította el és tartja mozgásban ezt a vándorlást?

 

Az említett városok kértek tőlem kiállítást. Az induló, Ernst múzeumit én kezdeményeztem, a 60. születésnapomra. Ésszerű volt azután a többi kiállítást erre fűzni, nagy munka a képeket összegyűjteni. Az időpontokat aztán a múzeumok egymás között egyeztették. Így szerveződött össze ez a road-show.

 

"A szupermarket-típusú karácsonyozás elkerülésére kihirdettem a családban, hogy mindenkinek csak egy verset adok (nem sajátot) és egy verset is kérek, csak." -írta decemberben. Ehhez a konzervatív vagy még inkább puritán kijelentéshez képest kissé különösen cseng egy olyan ultramodern kifejezés, mint a "road-show". Milyen viszonyban áll az iróniával, illetve mit tudhatunk a költő Váliról? Ha jól emlékszem, ilyen rovattal nem találkoztam a honlapján?

 

Az iróniával lyó viszonyban vagyok.
Néhány fiatalkori szerelmes és szerelmetlen versen kívül egyebet nem írtam. (Naplót írtam, azt tíz éve ki is adták.) A versek váratlanul, néhány éve lettek nagyon fontosak az életemben, egyméteres könyvtáram szinte kizárólag 20. századi költők kötetei. Illyés, Szabó Lőrinc, Zelk.

 

Beszéljünk most egy kicsit Győrről, tárlata legújabb állomásáról, ahol a nemzetközi művésztelep kapcsán már több alkalommal is megfordult. Milyen kötődései vannak a városhoz és milyen érzésekkel, reménységekkel érkezett?

 

1957 és 58 nyarán itt a bencés rendházban nyaraltam. Egy atya megkülönböztetetten kezelt, 14 évesen, részben ő indított el a pályámon. Sokat köszönhetek neki. A kilencvenes évek közepén még élt, amikor a Nemzetközi Művésztelepre -olyan jól tudtam itt dolgozni - kétszer is meghívattam magam.

 

Ez egy igen érdekes kérdés. Engedje meg, hogy faggassam erről egy kicsit, ha úgy tetszik lokálpatriotizmusból. Ki volt az az atya, és mi volt az a meghatározó útravaló, amit tőle kapott?


Egy bencés paptanár, meghalt már. 1957-ben kezembe adta a Knaur Abstrakt lexikont, elvitt Pannonhalmára, végig mindent megmutatott, külön a képeket is. Még régen nem tudtam, hogy egyszer festeni fogok (15 évesen), mikor leendő művészként kezelt.

A ’90-es években gondolom találkozott az atyával és elmesélte művész-, illetve élettapasztalatait…

 

Nem, addigra ő már elzárkózott a világtól, beteg öregember volt.

 

Nyilvánvalóan kívül-belül szerzetesi alkat. Hogyan történt, hogy a vallásos indíttatás és eredendő hajlama ellenére más irányba kanyarodott az élete, más hivatást választott?

 

A rendszeres és fegyelmezett élet szeretete nem elég ehhez. Egy pap nem lemond valamiről, hanem nagyon akar valamit. Én semmit nem akartam nagyon, amíg a festést meg nem találtam, érettségi előtt. Napirendem, ami az 5.23-as vekkerrel kezdődik, nekem egyszerűen menedék az élet bonyolultságával szemben.

Kamaszkora óta szisztematikusan fel számolja felhalmozódott könyveit, tárgyait, ’87-ben szétajándékozta festményeit, viszont a klasszikus értelemben vett Váli Múzeum helyett egy olyan kész virtuális múzeumot hagy az utókorra, amely mindenki számára elérhető a jól ismert www. vali.c3.hu internetcímen. A honlapot 2000 óta szerkeszti, bővíti, jelenleg 4350 fájlt tartalmaz, beleértve szellemi- és munkanaplóját, a naponta aktualizált a váliNEWS-t.


Igen, számítógépre vittem minden festményemet, minden rajzot és fotót, a kezdetektől, 1959-től. Az utolsó pillanatok voltak; negyven éves diafilmjeim igencsak fakulnak. És a képek rég szerteszét. És most legalább ebben a formában átadom a Kedves Utókornak...

Ez egy olyan példaértékű archiválási módszer, ami legalább annyira természetes manapság, mint amennyire első látásra meglepő. Mit tud még ehhez hozzátenni?

 

Egy Babits-összes könnyen hozzáférhető. Ott van az ágyam mellett. De ki ismeri (használja) az Ékszerkereskedő vasárnapja (A/77/06) - képemet, ami '77-ben a Grand Palais-ban szerepelt, majd megvette a minisztérium, és húsz éve egy múzeumi raktárban porosodik?! Ki tud róla? Képet nézni nem kötelező. De akinek szüksége lenne rá: ne rajtam múljon.

Köszönöm a beszélgetést.