97.10. TA/RIPORT1 C.5145

Horváth Gergely interjúja a Petőfi Rádióban,

/Reggeli csúcs/ adás: 97.10.22. 6.55

(az adásban elhangzott , vágott szöveg)

H.: A következőkben egy sajátos életrajzból fogok idézni, szeretném, ha reggeli vendégünk elmondaná, hogy kire ismert a következő mondatokból. Tehát: születtem: 1942, diploma: 1967, első kiállítás: 69, önálló kiállítás: 19, külföldi szereplés: 14, olajkép eddig 826, ebből megsemmisítettem 507-et, köztulajdonban van 43, magántulajdonban: 161, díj: 10, kitüntetés: 1, gyerek: 2, ez összesen: 6961, és volt mindez tíz éve. Szerinted ez elég?

–Hát akkor elég volt, de ezek a számok azóta változtak. Gyerek maradt a kettő, kitüntetés körülbelül ugyanannyi, a képek többek, az elpusztítottak is sokkal többek, köztulajdonban is sokkal többek vannak, az életkorom is sokkal több. Egyébként az összeadás nem stimmel, azt kiderítette valaki, egy barátom...

H: De a születési dátum az igen...

–Az pontos , 42. Tehát 55 éves voltam egészen közei időpontban.

H: Ebből a név nem derült ki, hajnali vendégünk Váli Dezső festőművész, akinek ma nyílik kiállítása, sőt egy életéről szóló monográfia is megjelenik. Köszönjük szépen, hogy így, hajnalban a vendégünk. Úgy tudom egyébként, hogy Önnek ez a hajnali időpont már nem annyira hajnali, hogy öt óra után kel...

–A Ferences barátokkal együtt mondom reggel 5.50-kor a hajnali zsolozsmát, onnét megyek át a Lukács uszodába, 7.05 körül szoktam érkezni. Harminc percet úszom, atuána megveszem a fél kiló kenyeret. Feleségem mindig morog -hogy lehet ezt udvariasabban kifejezni- mert szégyellek nem feketehátú kenyeret hazahozni, hogyha azt adnak a kezembe. Ez egy kis probléma. Utána együtt reggelizünk, s akkor elég keservesen, -de akkor már nincs más megoldás-, elkezdek dolgozni.

H: Ebből az iménti, tíz évvel ezelőtt született önéletrajzból az derül ki, hogy Ön rengeteg képet fest...

–Hát, mihez viszonyítjuk a rengeteget...?! Én évente körülbelül 30-35 képet kezdek el, ami nem olyan rettenetesen sok, -54 hét van egy évben- most ennek a fele, vagy a felénél valamivel kevesebb minden évben a selejt. Ez egy elég tisztességes arány, ami megmarad, az ami működik és él. Nem festettem olyan nagyon sokat. Sok rosszat festettem, úgy könnyebb kimondani a mondatot...

H: Igen, Ön rengeteg rombol is egyben saját képeiből. Mi ez a képrombolási vágy, vagy tevékenység, tett...

–Nézze, ha süt egy palacsintát, és elégeti, hát mit csinál vele?! Hát ki kell dobni...

H: Gondolkodom, hogy ennyire égettem oda...

–Igen, gondolkodni szabad és helyes, sőt időnként kötelező, dehát van egy fok, egy megpörköltségi fok, amikor már az előszobában is érezni már a szagot. Akkor ez a helyes megoldás... De mért kellene minden szemetet megőrizni?Az a környezetszennyezés egy formája, nem? Én műtermeket festek, a saját műtermemet festem és rajzolom tíz éve, szörnyű hosszú az idő..

H: Nem unalmas ez...?

–Rémesen unalmas.. a kisfiam azt mondta, hogy apu, ha már ennyien mondják, hogy fessél valami mást, akkor fesd ezentúl az én szobámat...

H: És mért tart ki a műterem mellett?

– Egyszerűen semmi okát nem látom annak, hogy arrébb lépjek, mert ahogy az ember elkezd egy képet, két színt föltesz, az önmagát elkezdi vezetni, az egy más problematikáról szól

H: Ön intenzíven ír is...

– Ez úgy indult, hogy nem voltak igazán okos emberek gyerekkoromban köröttem, félárva voltam, apám orosz hadifogságban ottmaradt valahol Kurszk mellett, s megszoktam, hogy a problémáimat leírom és megpróbálom megfejteni. S addig írtam, addig írtam, amíg értettem, hogy mi a baj, s akkor már könnyű volt egy megoldásért tanácsot kérni valakitől, vagy akár az is megszületett papíron. Szóval ebből született. Majd ez, miután problémáim már nincsenek, csak feladataim, ma már ez egy más irányú dolog, ma egy Franciaországban élő barátnőmnek havonta leírom a mai magyar világot, -elsősorban magamat, és ami körülöttem van-, hogy el ne felejtse teljesen ezt az országot.

H: És miket ír egy ilyen levélben?

– Az a helyezet, hogy megyek reggel az uszodába, és az arcok mások, mint három évvel ezelőtt... vagy a Margit körúton a boltok hónapról hónapra változnak. A kirakatok stílusa változik. Ahogy az ország változik, mi ezt alig vesszük észre, mert napról napra, mint a kisfiam, vagyis nagyfiam, ahogy nő napról napra, nem veszem észre, de mégis szédületes dolgok történnek...

H: Miért nem festi le ugyanezeket az arcokat, a hajnali Margit körutat, a Lánchidat, havonta egyszer...

– Hát az nagyon komplikált munka lenne. Nem tudnám, melyik híddal kezdjem, fázna a kezem, elrepítené a szél a vásznat, szörnyű konfliktusos..., nem is tudok rajzolni hidat például...

...(zene)

H: Köszönjük Váli Dezsőnek e kora hajnali vendégeskedést, tárlata ma este hat órakor nyilik az Ernst múzeumban.