96.5.11. LH/STRINDB3 C.4674
Svéd Királyság Nagykövetsége
1146 Bp. Ajtósi Dürer sor 27/a
Váli Dezső festőművész
vagyok, 53 éves. A könyvkiadáshoz csak annyi a közöm, hogy néhány éve kiadták
30 évig írt naplómat.
1980 óta
próbálkozom Magyarországon kiadatni Strindberg önéletrajzának utolsó, IX.
kötetét, címe: Egyedül. Remekműnek tartom, de nem ez a legfontosabb. Hiszek
benne, hogy gyerekeink sok mindent megtanulhatnának ebből a kis könyvecskéből –
ha ismernék. 1922-ben adták ki Budapesten, igen jó fordításban (ellenőriztettem),
kis példányszámban, ma a könyv már ismeretlen nálunk. Legutóbb a Magyar Kulturális Alapitvány támogatását
próbálkoztam megszerezni, de az, érthetően, kevés pénzét a mai magyar írók
támogatására fordítja. Könyvterjesztésünk most, a változás éveiben szinte
összeomlott. Kiadót szereztem ugyan, aki örömmel vállalná, a szöveget már
kompjuterbe is írta, szerzői jogokat tisztázta, de kiderült, anyagi segítség
nélkül a könyv ma Magyarországon kiadhatatlan.
Ötletem a
következő. Ha Önöknek kedvük és lehetőségük lenne erre, szíveskedjenek 500 példányt megrendelni e készítendő könyvből. Hozzávetőleg 1000 forintból
lehetne elkészíteni egy szépen formált példányt. Erre a fedezetre a könyvet ki
lehetne adni. A példányokat Önök
például kisebb vidéki-, és iskolai könyvtáraknak ajándékozhatnák, így lassan
beoltódna a magyar kultúrába ez a mű.
Nagyon örülnék,
ha mindez sikerülne...
A kiadó (Három
lelkes fiatal ember mindössze)
"Új
Mandátum Könyv Bt."
1055 Bp. Falk
Miksa u.18.
t/fx: 131-88-44
vezetője:
Németh István
Szívélyes
üdvözlettel:
Váli Dezső
Munkácsy díjas
festő
1027 Bp. Margit
krt 64/b
t/fx: 202-7945
mellékelem két
utóbbi fogalmazványomat ez ügyben (C.4413, C.4514), és egy másolati példányt az
1922-es kiadásból. Ez utóbbit majd kérném vissza, nagy kincsem.