95.2.14. 21.10. C.4439

Stúdió '95 /TV1.

/helyszín: Eve Art Galéria. A beszélgetés közben festményeket és műtermem saját régi fotóit is mutatják./

előzetesként kiemelve:

V:..Hogyha fontos információra van szükségem, sürgősen, akkor nem a rádiót kapcsolom be, hanem a lemezjátszómat...

Érdi Sándor:...a színész játszik, a festő fest, és ez valószínűleg így is van rendjén. Váli Dezső tucatnyi képe a Király utcai Eve Art galériában látható. E télvégi alkonyon ebben a minigalériában találkoztunk, hogy eltűnődjünk: mi dolga a művésznek ebben a kusza, érthetetlen és tán megértésre és megismerésre nem is nagyon érdemes világban. A képeken ismét a műterem. Csupaszon, kopáran, gyönyörűen. Mesélj egy kicsit ezekről a képekről, kérlek!

Váli: A műtermem. Nyolcadik éve csinálom. Már mindenki nagyon unja. Nem tudok én erről semmi okosat mondani. Még mindig itt vagyok. Még mindig ezt festem.

É: Azt szokták mondani, hogy az ember sejtjei hét évenként kicserélődnek. Gyakorlatilag, amikor elkezdted, -nyolc éve volt- és ma már egyetlen sejted sem ugyanaz, csak ez a téma. Mi köt hozzá?

V: Nem tudom. Találtam egy szerkezetet, egy látványt, egy pár színt, és még mindig érdekel.

É: Ezeket a képeket festhette volna valaki, akit mondjuk börtönbe zártak. Vagy legalábbis valami fajta furcsa cellába. Méghozzá egy kopár, egy üres cellába, amiben csak a legszükségesebb bútorok vannak.

V: Mondják. Annyian mondják, hogy még lehet, hogy valami igazság is van benne. Ebből én annyit tudok , -és ez nagyon kevés- hogy például a puritán, a szerzetesei élethez mindig rendkívül vonzódtam, úgy mint egy kisgyerek a puskához, mondjuk, és ez a hajlamom akár kivetül. Én ezt próbálom a hétköznapjaimban is megvalósítani, és aztán úgy kiüresítem magam, hogy magam sem tűröm, és átcsapok az ellenkezőjébe. Hát evvel küzködöm. Inkább ebből talán annyi igaz, hogy a kevés, a kevéssel megvalósítás, az mindig érdekelt. Szóval a sokkal, a többel alig tudok valamit kezdeni. De egy barát, egy tekintet, egy könyv egy nyárra, ezt értem.

É: Mondd, van ebben valami az agnoszticizmusból? A világ kuszasága, átláthatatlansága, átfoghatatlansága az ami riaszt, vagy ami erre a furcsa bezárkózásra késztet?

V: Nem, én azt hiszem, hogy Isten által rendezett a világ és ezt elfogadom. De kétségkívül, én nagyon kevés információt tudok befogadni. Nagyon kevéssel tudok szembesülni, és óvom magam a túlzott mennyiségű élménytől. Nem tud a feleségem velem moziba menni, mert nem bírom el az élményt. Kijövök félidő után, túl sok mindent láttam, az nekem elég egy hétre, borzasztó. Úgyhogy sose tudom meg, hogy megölték-e vagy nem.

É: Az nem is biztos, hogy baj. Az érdekelne, hogy végül is itt köröttünk alapvetően megváltozott a világ ez alatt a -mondjuk- nyolc év alatt...

V:...én erről nem tudok...

É: ... mióta ezt a sorozatot fested...Nem? Hát itt sokféle érdekes politikai esemény történt. Elmúlt egy társadalmi rendszer. Aztán jött egy másik, választások voltak...

V: ...festéket lehet kapni...

É: Csak ez érdekel?

V: Majdnem.

É: Lehet így igazán élni? Vagy csak így lehet igazán élni?

V: Hogy tisztességtelen-e ez, ezt kérdezed.

É: Nem. Csak lehetséges-e? Én például valószínűleg furán érezném magam, ha nem lennék azonnal informálva a világ összes -hát lehet, hogy nem is olyan- fontos dolgáról, csak én gondolom róluk, hogy fontos...

V: Nézd, én egyszer pimaszul azt mondtam, hogy ha fontos információra van szükségem, sürgősen, akkor nem a rádiót kapcsolom be, hanem a lemezjátszómat. És én ezt körülbelül így is élem. Nem vagyok erre büszke. Az is egy része az életnek, és örüljön, aki annak örül. Rembrandt jobb festő mint én, de én vele vitázom, nekem ő az aktuális probléma. Vagy most az Arany János bácsi, aki papírgalacsinokat fricskált a Tudományos Akadémián, mert unta a beszédeket, és a Jókaival fricskáztak egymásnak papírgalacsinokat. Ő bökverseket, Jókai pedig karikatúrákat pöckölt vissza. Nagyszerű.

É: Az ember persze némi felületességgel azt gondolná, hogyha az embert nem zárják be egy ilyen szűk térbe, hanem önként vállalja ezt a szűk teret, akkor e mögött azért működik valami fajta megvetése mindannak, ami kívül marad eszen a szűk téren. Igaz ez?

V: Ez sokáig igaz volt. Most már eljutottam oda, hogy tudom, hogy vízmester vagy a kabinos ugyanolyan fontos ember mint én, -bocsánat.

É: Ismét a Lukácsból való példa...és mondd, történetesen ha nyolc után hazamész, és nem haza mennél, és találkoznál mondjuk villamoskalauzzal, bolti eladóval...nem érdekel, hogy róluk is megbizonyosodj, hogy ugyanolyan fontos emberek, érdekes emberek, mint... a kabinos..?!

V: Nem, nem. Én este fél tizenegyig dolgozom. Az nem pontosan és nem csak azt jelenti, hogy festek, de a munkámmal vagyok elfoglalva... tökéletesen elfoglal.

É: Mondd, azért megakadt-e a műtermeden kívül valami máson is a szemed? Szóval mondjuk ha egyszer már nem a műtermedet festenéd?!

V: Már nagyon szeretném nem a műtermemet festeni, és egyenlőre a kisfiam ötleténél tartunk, aki azt mondta: "Apu, hogyha annyira mondják már, hogy hagyd abba a műterem festését, hát akkor ezentúl fessed az én szobámat!" Ezen még nem látok túl. Ha találnék új témát, el fogom kezdeni, mert félek, hogy romlanak a képeim. Tehát ismétlem magam, unalmasak, gyengék...évek óta félek ettől. Hál' Istennek még nem annyira, mérhetően gyengék, hogy feltétlen és robbanásszerűen abba kellene hagyni. Vagy legalábbis én így látom.

É: Én nem akarlak rábeszélni, hogy hagyd abba.../nevet/

V: Sokan beszélnek rá, és lehet, hogy igazuk van..

É:Pusztán azt firtatom, hogy valami motoszkál ott... és mondd, voltál már a kisfiad szobájában, úgy igazán körülnézni?

V: Hogy voltam-e a... kérdés jó. Kevesebbet pingpongozom vele, mint szeretné, pedig ott van a pingpong asztal. A kérdés jó. Igen. Lelkiismeretfurdalás: van, a világgal szemben. Ezt húsz éves koromban már tudtam, és akkor ezt úgy fogalmaztam nagyon pimaszul, hogy a beteg nagymamámat látogassam-e meg, amikor evvel jót teszek neki, vagy fessek-e, amikor a világgal teszek jót?! Persze válasz nincsen. Természetesen alkalmanként kell kitalálni.

É: És te mit választottál?

V: Hun ezt, hun azt, hála Istennek. Hun ezt, hun azt, igen. De tudtam, hogy van választás. Azt hiszem elég kevés az ember játéktere, a tehetsége és a tehetségtelenségei annyira meghatározzák. Azért a kevés válaszért vagyunk felelősek.