95.3.4. C.4458

TV.2 19.45-

Picasso-K - a sorozat címe

Kováts Albert beszélget velem

Közben Eve-Art Galéria-beli felvételek, totál, ottani képeim, képrészletek, az ottani beszélgetésünkből felvételrészletek. Majd felvételek a műtermemben, tárgy- és képrészletek, gőzőlgő teát töltök, Miki is látszik egy-egy pillanatra, műterem-atmoszféra, ezek a legjobb felvételek.

K: Dezső, te most műterembelsőket festesz. Előzőleg sírköveket festettél. Korábban volt egy absztrakt korszakod is. Miért van szükséged arra most, hogy műterembelsőket fessél?

V: Nézd, rátaláltam erre a témára. A kérdés lényege, és azt hiszem, nagyon udvarias formában te is ezt kérdezed, hogy miért festem még mindig ezt...

K: Nem, nem ezt akartam tudni, hanem hogy miért van szükséged ábrázolásra a képcsináláshoz. Holott korábban...

V: Értem. Ez egy igazi titok, és nem tudom. Azt tudom, hogy amikor körülbelül 10-12 éve a nonfiguratív képeimet abbahagytam, előtte valamifajta furcsa fáradtságot éreztem. Nem én voltam fáradt, hanem a képeim. És onnét a tematikusba léptem ki, a temetőkhöz, ami természetesen egy önáltatás. Hiszen a képek ugyanúgy absztrakt rend szerint formálódnak, a formák, a ritmusok, a szimmetriák, a sűrűsödések. De talán nekem valamifajta kapaszkodóra volt szükségem. Fogalmam sincs.

K: Ez tehát egy támasz...

V: ...segítség..

...segítség, amibe festői ösztönöket be lehet akasztani.

V: Nagyon pontosan mondod. És ahogy Bernáth Aurél mondta, hogy mi festők tudjuk, hogy a téma egy másodlagos, olcsó ürügy, a képfestés munkához. Tudjuk, hogy nem a virágról van lényegében szó, a vázában. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy akkor miért nem tesszük oda eredetiben, akkor még illata is van, háromdimenziós, meg lehet fogni, netán harmatos is. Hát persze, csak ürügy.

K: Ezek szerint nincs éles választóvonal a nonfiguratív és az ábrázoló képek között?

V: Ez egy nagyon nehéz kérdés. És miután nagyon kényes volt ez az átlépés felnőttkorom delén, ezen sokat gondolkodtam. Nincs igazi végeredmény. Nem látom világosan. Azt hiszem, hogy egy gyengébb tematikus kép jobban elcsúszik. Ezt az egyet meg tudtam fogalmazni. Egy mankó. És egy picivel könnyebb, talán.

K: Te most az alkotó szempontjából fogalmaztad meg, de egyúttal talán a néző szempontjából is, mert a nézőnek is könnyebb...

V:...inkább. Inkább neki könnyebb, nekem nem. Nekem csak annyiban, hogy mikor elkezdek egy képet, akkor nem a teljes világ van körülöttem 360 fokban, hanem egy szegmense, mert körülbelül tudom, mit fogok elkezdeni. Egy nonfiguratív képnél egy formát, egy színt megváltoztatok, a kép tökéletesen másról szól. Bár itt is. Mégis, egy territóriumon belül vagyok, ahol nagy szakadékok talán nincsenek. Ennyi.

K: Akkor még egyszer megkérdezem, kicsit másképpen, hogy van-e elvi különbség a...

V: Nincs. Elvi természetesen nincsen. Szoktam mondani, diákoknak is, hogy fordítsák fejjel lefelé a képet, nemcsak a magukét, hanem Chardint, vagy Gaugint is, ha jó a kép, úgy is jó, úgy is hibátlan. Ennyi a téma. Előfordult, hogy a Műcsarnokban beszélgettem egy barátommal egy nagyon jó kép előtt, és húsz perc után azt mondja, ott az a figura a dombon...addig nem vettem észre, hogy figurális. Annyira nem érdekel. Dehát ez egy fontos lépcső, sokaknak. Ne becsüljük le. Van aki innét tud elindulni. Persze, mindig az a félő, hogy félreinformál. Tudjuk. A Van Gogh virágai másról beszélnek, mint az öreg Munkácsy párizsi virágai, és ráadásul az öreg Munkácsyéi éppen olyan jók. Gyönyörűek. Csak más.

K: A kép festésének megkezdésekor milyen szerepet játszik a látvány, a motívum nálad? Ez egy benned rejtező motívum, vagy szükséged van rá, hogy lásd is?

V: Nem, nem látom. Furcsamód én nonfiguratív képeimnél is sokszor indultam fotóimból. Zsidó temetőimnél is, sokszor. És most, nyolc éve, amikor elkezdtem ezt a műterem témát, véletlenül, vagy nem véletlenül, szintén egy fotóból indultam. Az orrom előtt volt a műtermem, nem azt rajzoltam le, hanem egy, a műtermemről készített fényképemet. De elég világosan megfogható helyzet, amikor az ember ellebeg a témától. Legutóbb voltak nálam érdeklődők, és keresték azt a fehér sámlit, amit annyiszor megfestettem, szabadkozva, zavartan mondtam, hogy nincs olyan. Használok motívumokat a műtermemből persze. Hiszen például a műteremablakom kiosztása olyan szép, hogy annál jobbat nem tudnék kitalálni, és miután szoktam használni ezt a motívumot, átveszem. Dehát körülbelül ennyi. És a térérzet, atmoszféra, amit esetleg le lehet fényképezni, de az már magánügy.. A térérzet bennem, ami inkább egy nagy üres térnek a képzete, mint a valósága. A valóságban ott tárgyak vannak. A kereteimet ott készítem. Ilyenkor az egy zsúfolt tér, asztalosműhely. Fotózok, akkor az egy komplett fotólabor. Ott élek.