Bár kérdéseimre nem nekem, hanem a honlapjának válaszolt, mégis köszönöm sorait. (Az űrkorszakban talán ez érthető is...) Én azonban a tisztelet és a személyes kontaktus híveként mégiscsak Váli Dezsőnek, az embernek válaszolnék. "Az igazságok rendje a mű, az igazságok halmaza a giccs. "- írta soraiban. Én azonban úgy látom, (a fogalom-használatával élve) hogy az igazságok rendje, az igazságok halmazából épül fel, vagyis a kettő elválaszthatatlan. Hogy a halmazokat ki hogyan tudja egymás mellé rendelni, nos attól válik valaki iagazán művésszé. Engedje meg azonban, hogy ne menjek el szó nélkül a következő tényező mellett. Ön igazságokról beszél. Tisztelt Váli Úr! Ön szerint hányféle igazság létezik? Mert szerintem igazság csak egy van. Napjainkban divatos az igazság több vetületéről értekezni, különösen a politikai közéletben. Ez szomorú tendencia, ugyanis elmossa a határokat, zülleszti az értékeket. A művészet célja az érték megőrzése. Ha azonban egy művész átveszi a politika szóhasználatát és eszközrendszerét, az fölöttébb veszélyes üzenet. Igazságokról beszélni felveti az intellektuális dilettantizmus lehetőségét. Kérem tehát, hogy fejtse ki bővebben (akár nekem, akár a honlapjának), hogy mit értett igazságok alatt és ennek tükrében, ha lehetséges közelítse meg egy másik oldalról a giccs fogalmát.

Válaszát érdeklődéssel várva, tisztelettel: Miklósvölgyi János

Tisztelt Váli Dezső!
 

Miklósvölgyi:

Kedves Váli Dezső!

Úgy gondolom, nem a válaszom, hanem agresszivitással való megvádolásom a fölösleges. Ezen vádja ismételten csak a kérdések megválaszolása előli menekülésének érzetét erősíti. A sikertelenségtűrést, mint elengedhetetlen feltételt említette a jó művésszé váláshoz. Ez igaz, de legalább ennyire fontos a kritikák helyes kezelése is. Én elfogadtam néhány szavas kritikáját, de részletesebb kifejtést kértem. Ön ezelől kitért, többszöri kérésemre is. Az absztrakttal szembeni egyik legalapvetőbb fenntartásom a következő: nem képes létjogosultságát fajsúlyos érvekkel alátámasztani, néhány elcsépelt közhely állandó ismételgetésén túl képtelen az önigazolásra. Az Ön hozzáállása nem segíti e kép kialakulásának cáfolását, ellenkezőleg, pontosan ezt igazolja. A kritikát nehezen viseli és ahelyett, hogy megfontolná azt, vádaskodásba kezd. Ki tűri hát jobban a kritikát? Képeit megnézve azonban el kell ismernem, hogy alkotásai, akárcsak a legnívósabb konyhabútorok, az Ön által említett arány, forma és színérzéknek a próbáit nagyszerűen kiállják. De nem hallgathatom el, hogy mindezen feltételek megléte önmagában kevés. Egy alkotás akkor válik igazán magasabbrendűvé, ha lélekkel töltött és húsba vágó üzeneteket hordoz a jövő nemzedékei számára. Ezeknek a kritériumoknak való megfelelést azonban nem tapasztaltam munkáin. Kérem tegye fel a kérdést, legyen őszinte önmagához és válaszoljon saját magának, ha már nekem nem hajlandó! Elképzelhető, hogy valóban van alapja az ilyen típusú hiányérzetnek? Tisztelt Uram, higgye el, nem áll szándékomban provokálni Önt és őszintén sajnálom, hogy rendszeresen félreért, de tényleg érdekelt volna, hogy hogyan vélekedik a művésztről egy olyan irányzat képviselője, mely irányzat sokak szemében nem alkalmas arra, hogy a művészetet hitelesen képviselhesse. Nem tagadhatom, hogy már folynak az előkészületei annak a könyvnek, mely az absztrakttal szembeni legalapvetőbb fenntartásaimat fogalmazzák meg és Önnek a reakciói nem, hogy kivédenék érveim jogosságát, hanem sokkal inkább alátámasztják azt. Természetesen rövid levelezésünk közzététele biztosan tanulságos példa lesz az olvasók számára, de még egyszer mondom, a válaszok előli konzekvens menekülése alighanem azt az álláspontot fogja erősíteni, hogy az absztrakt egész egyszerűen képtelen létjogosultságát fajsúlyos érvekkel alátámasztani, sokkal inkább választja a kérdések előli kitérés aligha üdvözítő stratégiáját. Sajnálom tehát, hogy félreértett, mint ahogyan sajnálom azt is, hogy helyettem eldöntötte, hogy tanulni márpedig nem akarok senkitől, és őszinte sem vagyok önmagamhoz. Természetesen olyan emberektől, kik képtelenek a tanításra nem áll szándékomban tanulni, így az Öntől való tapasztalatszerzés lehetőségét végérvényesen feladtam, de arra kérem, hogy sértettségén túllépve lássa be, hogy mások helyett eldönteni, hogy mit is akarnak valójában, a tűzpiros háromkerekűn összekapó gyermekek színvonalát idézi. Szívből kívánom ugyanakkor, hogy meglássa őszinte érdeklődésemet és legyen képes felülemelkedni előítéletein.

Tisztelt Váli Dezső!

Engem arra tanított az élet, hogy legyek mindig tárgyilagos és egyenes. Ezt szeretném Öntől is kérni. Olvastam levélváltásunkat a Váli news-on és be kell vallanom, amit ott láttam egy kis szomorúsággal töltött el. Ön ugyanis csúsztat. Ha közli a levelezésünket, akkor kérem azt teljes terjedelmében tegye, úgy tisztességes. Ön részleteket emelt ki és általam fontosnak tartott részeket cenzúrázott. Egyszerűen kitörölte. Semmi kifogásom az ellen, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhető legyen kissé egyoldalú párbeszédünk, (ellenkezőleg, nagy örömmel tölt el, hogy sokak olvashatják a történteket) de kérem, hogy ne manipulálja mondandómat. Ezért tisztelettel kérném, hogy azt a levelemet is közölje teljes terjedelmében, amelyben a giccsről alkotott elképzelését és definícióját illetem kritikával, valamint Pap Gábor művészettörténész nevét is nyugodtan közölheti, mint olyan személyét, aki feltétel nélküli elismeréssel kommentálja munkásságomat, hasonlóan Pogány Gáborhoz, aki a Képcsarnok művészettörténésze. Furcsának tartom ugyanakkor, hogy a katalógusban szereplő harminckettő képből pontosan ezt sikerült kiválasztania (erőteljes célzatosságot vélek felfedezni e döntésében, Ön biztosan érzi, hogy mire gondolok), hisz ezáltal közel sem lehet teljes képet kapni törekvéseimről. A teljesség igénye nélkül és a sportszerűség kedvéért kérem rendelje a szóban forgó kép mellé, a Magányos cédrus, a Jézus születése, a Zarathustra, vagy a Harmincnégy éves magyar értelmiségi című képem valamelyikét (címmel feltüntetve) és akkor a manipulció gyanúja sem merülhet fel bennem a továbbiakban. Köszönöm, hogy meghallgatott és rendkívül sajnálom, hogy jelentkezésemet támadásként élte meg, pedig semmi mást nem szerettem volna, mint válaszokat kapni egy olyan embertől, aki teljesn más festészeti irányvonal elkötelezett híve, mint jómagam. Elzárkózását és a válaszok konzekvens megtagadását mind a mai napig nem értem, de biztosan jó oka van rá, hogy eképpen cselekszik.
Üdvözlettel: Miklósvölgyi János

Tisztelt Váli Dezső!

Engem arra tanított az élet, hogy legyek mindig tárgyilagos és egyenes. Ezt szeretném Öntől is kérni. Olvastam levélváltásunkat a Váli news-on és be kell vallanom, amit ott láttam egy kis szomorúsággal töltött el. Ön ugyanis csúsztat. Ha közli a levelezésünket, akkor kérem azt teljes terjedelmében tegye, úgy tisztességes. Ön részleteket emelt ki és általam fontosnak tartott részeket cenzúrázott. Egyszerűen kitörölte. Semmi kifogásom az ellen, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhető legyen kissé egyoldalú párbeszédünk, (ellenkezőleg, nagy örömmel tölt el, hogy sokak olvashatják a történteket) de kérem, hogy ne manipulálja mondandómat. Ezért tisztelettel kérném, hogy azt a levelemet is közölje teljes terjedelmében, amelyben a giccsről alkotott elképzelését és definícióját illetem kritikával, valamint Pap Gábor művészettörténész nevét is nyugodtan közölheti, mint olyan személyét, aki feltétel nélküli elismeréssel kommentálja munkásságomat, hasonlóan Pogány Gáborhoz, aki a Képcsarnok művészettörténésze. Furcsának tartom ugyanakkor, hogy a katalógusban szereplő harminckettő képből pontosan ezt sikerült kiválasztania (erőteljes célzatosságot vélek felfedezni e döntésében, Ön biztosan érzi, hogy mire gondolok), hisz ezáltal közel sem lehet teljes képet kapni törekvéseimről. A teljesség igénye nélkül és a sportszerűség kedvéért kérem rendelje a szóban forgó kép mellé, a Magányos cédrus, a Jézus születése, a Zarathustra, vagy a Harmincnégy éves magyar értelmiségi című képem valamelyikét (címmel feltüntetve) és akkor a manipulció gyanúja sem merülhet fel bennem a továbbiakban. Köszönöm, hogy meghallgatott és rendkívül sajnálom, hogy jelentkezésemet támadásként élte meg, pedig semmi mást nem szerettem volna, mint válaszokat kapni egy olyan embertől, aki teljesn más festészeti irányvonal elkötelezett híve, mint jómagam. Elzárkózását és a válaszok konzekvens megtagadását mind a mai napig nem értem, de biztosan jó oka van rá, hogy eképpen cselekszik.
Üdvözlettel: Miklósvölgyi János

Tisztelt Váli Dezső!

Engem arra tanított az élet, hogy legyek mindig tárgyilagos és egyenes. Ezt szeretném Öntől is kérni. Olvastam levélváltásunkat a Váli news-on és be kell vallanom, amit ott láttam egy kis szomorúsággal töltött el. Ön ugyanis csúsztat. Ha közli a levelezésünket, akkor kérem azt teljes terjedelmében tegye, úgy tisztességes. Ön részleteket emelt ki és általam fontosnak tartott részeket cenzúrázott. Egyszerűen kitörölte. Semmi kifogásom az ellen, hogy a nyilvánosság számára is hozzáférhető legyen kissé egyoldalú párbeszédünk, (ellenkezőleg, nagy örömmel tölt el, hogy sokak olvashatják a történteket) de kérem, hogy ne manipulálja mondandómat. Ezért tisztelettel kérném, hogy azt a levelemet is közölje teljes terjedelmében, amelyben a giccsről alkotott elképzelését és definícióját illetem kritikával, valamint Pap Gábor művészettörténész nevét is nyugodtan közölheti, mint olyan személyét, aki feltétel nélküli elismeréssel kommentálja munkásságomat, hasonlóan Pogány Gáborhoz, aki a Képcsarnok művészettörténésze. Furcsának tartom ugyanakkor, hogy a katalógusban szereplő harminckettő képből pontosan ezt sikerült kiválasztania (erőteljes célzatosságot vélek felfedezni e döntésében, Ön biztosan érzi, hogy mire gondolok), hisz ezáltal közel sem lehet teljes képet kapni törekvéseimről. A teljesség igénye nélkül és a sportszerűség kedvéért kérem rendelje a szóban forgó kép mellé, a Magányos cédrus, a Jézus születése, a Zarathustra, vagy a Harmincnégy éves magyar értelmiségi című képem valamelyikét (címmel feltüntetve) és akkor a manipulció gyanúja sem merülhet fel bennem a továbbiakban. Köszönöm, hogy meghallgatott és rendkívül sajnálom, hogy jelentkezésemet támadásként élte meg, pedig semmi mást nem szerettem volna, mint válaszokat kapni egy olyan embertől, aki teljesn más festészeti irányvonal elkötelezett híve, mint jómagam. Elzárkózását és a válaszok konzekvens megtagadását mind a mai napig nem értem, de biztosan jó oka van rá, hogy eképpen cselekszik.
Üdvözlettel: Miklósvölgyi János

Kedves Váli Dezső!
Úgy gondolom, nem a válaszom, hanem agresszivitással való megvádolásom a fölösleges. Ezen vádja ismételten csak a kérdések megválaszolása előli menekülésének érzetét erősíti. A sikertelenségtűrést, mint elengedhetetlen feltételt említette a jó művésszé váláshoz. Ez igaz, de legalább ennyire fontos a kritikák helyes kezelése is. Én elfogadtam néhány szavas kritikáját, de részletesebb kifejtést kértem. Ön ezelől kitért, többszöri kérésemre is. Az absztrakttal szembeni egyik legalapvetőbb fenntartásom a következő: nem képes létjogosultságát fajsúlyos érvekkel alátámasztani, néhány elcsépelt közhely állandó ismételgetésén túl képtelen az önigazolásra. Az Ön hozzáállása nem segíti e kép kialakulásának cáfolását, ellenkezőleg, pontosan ezt igazolja. A kritikát nehezen viseli és ahelyett, hogy megfontolná azt, vádaskodásba kezd. Ki tűri hát jobban a kritikát?

Képeit megnézve azonban el kell ismernem, hogy alkotásai, akárcsak a legnívósabb konyhabútorok, az Ön által említett arány, forma és színérzéknek a próbáit nagyszerűen kiállják. De nem hallgathatom el, hogy mindezen feltételek megléte önmagában kevés. Egy alkotás akkor válik igazán magasabbrendűvé, ha lélekkel töltött és húsba vágó üzeneteket hordoz a jövő nemzedékei számára. Ezeknek a kritériumoknak való megfelelést azonban nem tapasztaltam munkáin. Kérem tegye fel a kérdést, legyen őszinte önmagához és válaszoljon saját magának, ha már nekem nem hajlandó! Elképzelhető, hogy valóban van alapja az ilyen típusú hiányérzetnek?

Tisztelt Uram, higgye el, nem áll szándékomban provokálni Önt és őszintén sajnálom, hogy rendszeresen félreért, de tényleg érdekelt volna, hogy hogyan vélekedik a művészetről egy olyan irányzat képviselője, mely irányzat sokak szemében nem alkalmas arra, hogy a művészetet hitelesen képviselhesse. Nem tagadhatom, hogy már folynak az előkészületei annak a könyvnek, mely az absztrakttal szembeni legalapvetőbb fenntartásaimat fogalmazzák meg és Önnek a reakciói nem, hogy kivédenék érveim jogosságát, hanem sokkal inkább alátámasztják azt. Természetesen rövid levelezésünk közzététele biztosan tanulságos példa lesz az olvasók számára, de még egyszer mondom, a válaszok előli konzekvens menekülése alighanem azt az álláspontot fogja erősíteni, hogy az absztrakt egész egyszerűen képtelen létjogosultságát fajsúlyos érvekkel alátámasztani, sokkal inkább választja a kérdések előli kitérés aligha üdvözítő stratégiáját.

Sajnálom tehát, hogy félreértett, mint ahogyan sajnálom azt is, hogy helyettem eldöntötte, hogy tanulni márpedig nem akarok senkitől, és őszinte sem vagyok önmagamhoz. Természetesen olyan emberektől, kik képtelenek a tanításra nem áll szándékomban tanulni, így az Öntől való tapasztalatszerzés lehetőségét végérvényesen feladtam, de arra kérem, hogy sértettségén túllépve lássa be, hogy mások helyett eldönteni, hogy mit is akarnak valójában, a tűzpiros háromkerekűn összekapó gyermekek színvonalát idézi. Szívből kívánom ugyanakkor, hogy meglássa őszinte érdeklődésemet és legyen képes felülemelkedni előítéletein.
H.

Bár a Harmincnégy éves magyar értelmiségi portréja lemaradt, tárgyilagosságát mégis köszönöm. Ha megbántottam valamivel, azt szándékom ellenére tettem és azért bocsánatot kérek. A művészetről alkotott elképzeléseink vélhetőleg soha nem fognak találkozni, de ez a tény nem gátolhat abban, hogy jó egészséget, hosszú életet és sok boldogságot kívánjak Önnek. Ha nincs ellenére, akkor pedig a kiállítására is ellátogatnék valamelyik nap. Üdvözli Miklósvölgyi János.
 

Bár utolsó megjegyzését törölte, a tényeken mit sem változtat, hisz megírta. Kirohanása nem volt úriemberhez méltó. Sajnálom, hogy elragadtatta magát, így újabb két, önmaga által felállított kritériumnak volt képtelen megfelelni. A türelemnek és a szellemi intelligenciának. Ideje lenne elgondolkodnia azon, hogy a többi négy pont teljesíthető-e még egyáltalán? Ezen a ponton tényleg szeretném lezárni a történetet. Eddig hittem benne, hogy civilizált hangnemben tudunk szót váltani. Tévedtem. Lefekvés előtt azonban két dolgot még ajánlanék figyelmébe. Ady Perc emberkék után című versét és egy tükröt. Üdvözlettel és sajnálattal: Miklósvölgyi János