2008.6.26.           fájl: html-2008/bartok-radio-vali-news-szoveg.htm       C.09

A deske.hu könyvből készült a Bartók rádió számára ez a szövegválogatás.
Beolvastam 2008. 6.23-24. Válogatta és a műsort szerkesztette Zoltán György.

1	Pannonhalma	1:48
2	Tegnap igen megdorgált	0:20
3	Egy hétig felvételiztettem	1:33
4	Pannonhalma kissé dühös	0:56
5	Nagyon szeretem	2:02
6	Katarzis	0:53
7	Kazinczy Ferenc leveleiből	0:37
8	Kaptam egy fontos	1:38
9	Kedves Ludwig Múzeum	1:14
10	A mennyországban majd	0:31
11	A/75/27, pár éve vette	0:40
12	Minek élünk	0:41
13	E-mail beszélgetés	0:38
14	Ádám megörvendeztetett	0:24
15	Katának adom	0:26
16	Több évtizedes tévelygés után	0:31
17	A mai kép	0:24
18	PR. közlemény	0:12
19	Egy fiatal kolléga	0:29
20	Sok-sok próbálkozás után	0:44
21	Az emberek mennyi	1:07
22	Ha lehetne	0:26
23	Reggeli után	0:32
24	Ezt a kép hátára.	0:34
25	Tegnap Szegeden	0:46
26	Esterházy összehúzott	0:27
27	Anyácskám az ünnepekre	0:27
28	Szerdán kifelé a hajnali miséről	0:52
29	Elmondom, ahogy történt	3:46
30	Pünkösd hétfő	1:13
31	A Tudomány úgy tartja	0:58

1993. július 3.

Pannonhalma. Anzelm összehozott hivatalos ellenfelemmel, Szilveszter atyával, aki a hegyen a műtárgyakért felelős, ő még egy elleniratot is szerkesztett Népszabadság-cikkem nyomán, most nekem is ismertette. Közben meséltem neki 36 évvel ezelőtti illegális bencés cserkész élményeimről, hogy tizenhat évesen – életemben először – engem Gerő atya kezdett tehetségként kezelni, határozott gesztusokkal, egy festőnővel is összehozva, német művészeti lexikonokkal, műtárgyszemlélési különkirándulással, Győrből, ahol nála nyaraltam. Elmondtam kedvenc gondolatomat a giccsről, épp a kritizált Mária-szobor kapcsán. Hogy ugyanis hányszor kell egy csecsemőt naponta kakiból kimosni, hogyan és miből lehet utazás közben ugyanannyiszor tiszta pelenkát produkálni (gyapottermés? puha fűcsomó?). Hányszor kell szoptatni, kezdetben, éjszaka is fölkelve, négyóránként?! És hogy én ennek a megjelenítését hiányolom a leheletszépségű, lebegő mosolyú Máriákon.

Egy másik ellenvetésére ezt válaszoltam: Drága atya, tedd szívedre a kezedet, mi lett volna a levél sorsa, ha én ezt, mindezt a püspöki karnak írom, zárt borítékban?! Hosszan dorgált, közben teasüteményét rágicsáltam, nagyszerű cellája van a barokk szárnyban.

1994. szeptember 8.

Tegnap igen megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig a műtermet festem. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni.

1995. április 26.– május 9.

Egy hétig felvételiztettem leendő főiskolásokat. Tízszeres túljelentkezés, első fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett lefaragni. A zsűrik délben kezdődtek, előtte aludtam két órát, hogy bírjam. Napi 160 ember. Rajzaik alatt mappában otthoni rajzok és tervek. Egy gyerekkel 60-100 másodpercet foglalkoztunk, ez elég is volt a döntéshez. Nagyon kellett figyelni, egy ember sorsáról van szó. 12-en szavaztunk, hat igennel továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos rajzlap, olvashatatlan aláírás, kulturálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap bemutattam a zsűrinek egy rajzot, hogy én elfogult vagyok, ez itt barátom fiának a rajza, mondanának véleményt, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs tétje, a fiú nem akar művészeti főiskolára jelentkezni. 11-ből 2 igen szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam, harminchárom éve evvel vettek föl a főiskolára. Nevettek.

1995. november 14-16.

Pannonhalma kissé dühös volt 93-ban Népszabadság-cikkemre, hogy giccsek is vannak falain, de létrehozott egy bizottságot, s lassan mindent kipucoltak, hála Istennek. Most a maradékot is, merthogy szétverték a gimnázium épületét (benne a régi kápolnát, mindent). Anzelm szeptemberben föltelefonált, szerezzek nekik kölcsönbe kortársaktól festményeket. Jó néhány telefon, némi szaladgálások, szombaton nyitottunk az így összegyűjlt anyagból egy kiállítást. Szerencsés ötlettel így, ünnepélyesen adták át a diákoknak a képeket. Anzelm biztatta őket: merjenek elutasítani, s közben merjenek kérdezni!

1996. május 20.

Nagyon szeretem ezt a Lukácsból hazafelé-sétát, mindennap, 7.50-kor. Még minden zárva. Böjti napon nem nézem meg a cukrászda hűtött kirakatát: dobostorta, dobosrolád, valami amorf habos, nagyon jó lehet, mert okker és fehér. Az amerikai(!) papírbolt kirakatában múltkor egy csodálatos emeletes fadoboz, vörösre lakkozva, benne 80! színes ceruza. Ilyet még nem is láttam. Rögtön hívtam Vojnichot, nem akarja-e megvenni a férjének. Az árat hallva fölsikoltott. Eltűnődtem, fordulhat-e úgy életem, hogy színesceruza-rajzokkal százezreket keresek. Egy sarokkal arrébb már eszembe jutott, hogy a színeket sajnos lehet keverni is...

10 éve volt egy pillanat az életemben, amikor módomban lett volna emeletes redőnyös tolltartót szerezni. Talán a Fény utcai piacon.

A szomszédos csirkehúsbolt viszont gyönyörű. Egyetlen hosszú acél-üveg hűtött pultsor, s mint Barcelonában: művészi rendben a végtagok, fajtánként. A Kata tud egy igazi jó halboltot is. Ott az eladók is kedvesek, szerinte. A könyvpavilon bezárt, a helyiséget, állítólag gyógynövények számára, újrapolcozták, mázolták hibátlan fehérre, most úgy áll, üresen, éve már. A bár, két házzal arrébb, galériát és lila csigalépcsőt kapott. Már csempézték, mikor hirtelen leállt az építkezés, kirakatát azóta ellepték a plakátok. Manhattan és Bronx, keveredve.

2000. május 30.– június 3.

Katarzis. Legalábbis nekem az volt: Kiment a villany a kecskeméti művésztelepen egy este. Nekem még csak hagyján, de egy erre összegyűlt szobrászcsapat, a nagy műteremben vagy nyolcan, komputereken dolgoztak, együtt. Tudtam, hogy ott nagy a baj. (Pokrócba csavarodva) lementem hozzájuk, hogy amíg sötét van, hoztam egy verset. És egy gyertya fénye mellett Zelk Zoltán Sirályának mind a 84 szakaszát felolvastam. Közben könnyeztem. Teljes csöndben ültek a sötétben. Utána fölálltam, épp akkor kigyulladt a villany.

2005. január 4.
Kazinczy Ferenc leveleiből

„Az a kérdés: mi a nemzeti? Te azt tartod, hogy a te bajuszod... az én beretvált bajuszom is az... Berényi Párizsból hozott nadrágja anti-nemzeti volt. Később mások olyan nadrágot hordtak, s íme, az már nemzeti... jól tette-e Vajk, alias Szent István, hogy elhagyá Ázsiából hozott vallását, a nemzetit és itt megkeresztelkedék?”

2005. január 26.
Kaptam egy fontos szöveget, megint Gábortól.

Nyugat, 1921. / 4. szám / Móricz Zsigmond: Nemzeti irodalom
Némelyek számára lelkesítő jelszó ma a modern magyar irodalomnak nemzetietlenné való bélyegzése. Idegen kultúra, idegen eszmekörök hirdetője szerintük a mai magyar irodalom. S ezzel szemben követelik a tiszta magyar nemzeti irodalom megteremtését.

...Hogy lehet az, hogy Kazinczyt, akinél senki sem tett többet arra, hogy a magyar nemzeti szellem elveszítse eredeti színeit, levesse a gubát s a bocskort s nyugati ruhába öltözzön: örök kárhozatra nem ítélték…

...Mintha egy ideális nemzeti irodalom az volna, amely semmit sem kapott kívülről, mindent maga termelt ki s maga fogyaszt is el. Ilyen nemzeti irodalom soha sem volt a világon, még egy Fidzsi-szigeti bennszülött törzs sem tudná megcsinálni.

...A nemzet ugyanis az összes pártok, elemek, akaratok egysége. Nemzeti irodalom pedig: az összes magyar nyelven írók műveinek egyetemessége. E határon belül lehet régiókat és különböző dús vidékeket találni: de kidobni, kiközösíteni belőle semmit se lehet.

2005. június 2.

Kedves Ludwig Múzeum!
A nekem megküldött letéti szerződésük félreértésen alapul. Én tettem szívességet, hogy kérésükre (nem Műterem - sorozat, hanem Műterem - ikonfal című) munkámat 1996-ban letétbe kölcsönadtam, és nem fordítva.
1. Érdekes ezek után a szerződésben rám vonatkozó négy „köteles” szó.
2. Érdekes, hogy munkámat beleegyezésem nélkül a múzeum kölcsönadhatja bárkinek.
3. Különösen szellemes, hogy a művek (haza)szállítása „a letevőt terheli”.
És hogy ezt 15 napon belül köteles megtenni.
4. Még egy apróság. A kilenc kép együttes (biztosítási) értéke csakugyan hárommillió forint.
De az 1996-os árszinten. Ma ennek kb. a háromszorosa.
Szívélyes üdvözlettel.

2006. február 11.
A mennyországban majd engedélyt kérek, hogy első időkben a világegyetemet egyetlen Excell-táblázatba szerkesszem. Vagy legalább a felét. Addig is, e napokban hajnaltól a honlapfőoldalak múzeuma. Időrendben, megnézhetően.
Aztán fekszem, ablak elsötétítve? Vagy mise, uszoda?

2006. május 8.

A/75/27, pár éve vette egy úr valahol. Mikor megmutatta, jeleztem, hogy átfesteném. Megtörtént. Tetszett neki. Aztán most beadta a tavaszi Virág Judit-féle aukcióra, 360 ezer kikiáltási árral. Az előbb kaptam a telefont, 1,6 millióra verték fel. (Kapok majd 4% követői jogdíjat.) Nincs mese, régi képeket kellene festenem.

2006. május 9.
Minek élünk, ha a világ nélkülünk is ilyen gazdag. Megnéztem a Kieselbach-galériában a május 19-i aukció képeit. Nem gondoltam volna, hogy egyszer Tornyai János (1869–1936) egy munkáját beemelem a világ legszebb képei közé. Téli táj lila fényekkel.
Olaj, 27 centi az egész. És eredetiben még finomabb, párásabb.
280 ezerrel indul, ó, ó, ha gyűjtő lennék, most...

2006. augusztus 1.
E-mail beszélgetés Q.-val:

...Deske, ahogy szentelésükkor a papok „idézetet” választanak, te melyik mondatot választanád?
Régóta van: angol rendőr: I am on duty / szolgálatban vagyok 
De a szovjet pionírköszöntés is gyönyörű: buty gatov, vszigda gatov! / Légy kész, mindig kész!

Erre mondta egyszer rég Kata: Ne lennél mindig annyira szolgálatban!

2006. szeptember 2.
Ádám megörvendeztetett egy amerikai honlap cikkével, adataiból kiderül, hogy a legelső blogosok között vagyok a 2000-es kezdésemmel. Ez jó. Az ember avval dicsekszik, amivel tud. Hát föltettem a fogadóoldalra ezt a dátumot is.

2006. december 24.
Katának adom – most, ebédkor – a teljes CD-zenegyűjteményemet, Gregoriántól és Bachtól Armstrongig. Én már átléptem ezen a technológián. Nálam a komputerben, MP3 formátumban. Úgyhogy nem ajándék, lepasszolás.

2007. február 23.
Több évtizedes tévelygés után ma 11-kor arra az elhatározásra jutottam, hogy egy műterem legyen világos. Eddig az oldalablakok takarva, munka közben zavart az onnét-fény.
De most.
A fóliafüggöny odébb került, a két reflektor mögött látszik, dróton lóg.
Minden megváltozott.

2007. március 14.
A mai kép, A/07/09. Ez egy tiszta mondatnak tűnik, de egyáltalán nem vagyok nyugodt, ez az irány mégiscsak a semmi szélén táncol. Mégiscsak be kéne állítani egy virágcsokros csendéletet lila drapériával.

2007. április 11.
PR. közlemény: Hallom, hárommillióért cserélt csendben gazdát egy képem. Ez jó.

Egy fiatal kolléga megkért, segítenék kiállítását előkészíteni; válogatás, véleményezés, előrendezés. Keserves volt visszautasítani, nagyon számított rá. De hát annyira idegen, nem értem, miről beszél. Kezedbe adnak egy nagy köteg verset, spanyol nyelvűt, hogy szerkessz belőle kötetet. Ott van az orrod előtt, nem?!

2007. április 15.

Sok-sok próbálkozás után ma megvan ez a fotó, a Margit-híd budai följárója, ahogy uszodába menet, vasárnap reggel, üresen, ellenfényben. (Szakembereknek: SONY T100, a SONY T9 utódja, ez bizony a legújabb modell, 5x optikai zoom, 8,2 Mb., és kisebb zajeffektus. Kritikusoknak: a felvételbe utólag nem nyúltam bele, a színekbe se, csak unsharp mask 80%, de azt minden fotóra rá kell tenni.)

2007. április 28.

Az emberek mennyi mindennel veszik körül magukat. Esténként televízió, telefonálgatások, társaság, egyik könyv a másik után. Én, ha kalandra vágyom, reggel az utca másik oldalán jövök haza. Ritka élmény, mert a 17 év alatt csak néhányszor. Idegen arcok, idegen boltok. Gyógynövénybolt, sícipőbolt havas hegycsúcs fotóval, órásmester, és ami különösen: egy második antikvárium. Vágyni ugyan nem vágyom semmire, de átfutom a kirakatát, s közben a zsebemben egy szakadt nejlonzacskót moncsolgatok. Felséges.
Aztán hazaérve, megetetem a lovakat, elrendezem a portát, majd kiülök a kapu elé a kispadra, s köszöngetek az arra elhaladó ösmerősöknek. Eltelik a nap.

2007. május 25.

Ha lehetne, egész nap komputer előtt ülnék.

Szerencsére, lehet.

De azért ma befejeztem az utolsó tavaszi képet, A/07/07.

Ha ugyan.

(A HA felfüggesztve, mert a képet estére elvitték.)

2007. július 7. Töreki

Reggeli után, ha egy kis eszem van, vissza kellett volna feküdni, rosszul is alszom mostanában satöbbi. De ahogy Lázár Ervin? mondja, legalább a (napi) kudarcig el kell jutni.

Nyomaszt, hogy már hét vége, és csak most kezdem a munkát.
Ma egy farostlemezt teljesen befedtem festékkel. A/07/28.

2007. november 22.
Ezt a kép hátára: Ez volt a legkedvesebb képem. Kérem,szíveskedjék értesíteni, hová került. Köszönöm!

Az Igen, szerelem – A/82/21-et beadtam a Legelső Magyar Kortárs Aukcióra, a Virág Judit Galériába. Igazából nem tudom, miért. Az utolsó, amit magamnak tartottam. Élettürelmetlenség.

2007. november 25.

Tegnap Szegeden Képcsarnok-aukció. Megint előkerült egy harmincéves képem, Vörös csendélet – A/75/51. Indul 45 ezer forinttal. Az ilyen árfekvésnek nem nagyon örül az ember. Akkor megnéztem a honlapjukon, még mindig ez a legmagasabb, nekik ez a stratégiájuk. Este barátom üzen, nagy licit, több telefon, fölverték 900 ezerre. Kihez kerülhetett?
Pedig nem jó kép. Úgy látszik, divatba jövök, mint a zöld retikül.

2007. december 7.

Esterházy a kiállításon összehúzott szemmel rám néz, és lassan, tagoltan:

– Akármi hülyeségeket írsz a blogodba, a képek gyönyörűek.
– Te olvasod?
– Nem.
A válasz halk ellentmondásosságán még tűnődöm.

2007. december 23.

Anyácskám az ünnepekre Kaposvárról taxival haza Pestre; mondja, 66 éve lakik ebben a lakásban, szereti. Vittem neki ádventi koszorút. Jól megszídott, hogy sok fölöslegeset irkálok ide. Nevetnem kellett: mért nem szült tehetségesebbre.

2007. december 23.

Anyácskám az ünnepekre Kaposvárról taxival haza; mondja, 66 éve lakik ebben a lakásban, szereti. Vittem neki ádventi koszorút. Jól megszidott, hogy sok fölöslegeset irkálok ide. Nevetnem kellett: mért nem szült tehetségesebbre.

2008. január 11.

Szerdán kifelé a hajnali miséről a kapuban találkozunk. Azt mondja, nagyon szép az új könyved, a főnökeim kaptak a kiadótól, én nem. Nekem nincs pénzem rá, nagyon drága... és kerek, nyílt, ártatlan tekintettel mosolyog rám. Jó, mondom, péntekre hozok. Mára becsomagoltam, és mellé tettem karácsonyra kapott nélkülözhető könyveimet, meg egy kötött kardigánt, legyen az is az ő gondja. Ha már. De az élet bonyolult, nem jött. A könyvet a sekrestyébe, a ferenceseknek, velem nem lehet kitolni, a többit szórványosan közterületen helyeztem el.

2008. január 31.

Elmondom, ahogy történt. Távolabbi ismerős, hírek jöttek felőle, Mária néni bajban van. Hogy nyugdíjas állásából kitették, nagyon szűkösen él, és ördögi körforgás, gázkályháját nincs pénze javíttatni, ezért méregdrága villannyal füt. Pár napja fölmentem hozzá, tudom, a kályha lyukából a máriaüveget kipiszkálva általában gyufával be lehet gyújtani, a gyújtószerkezet szokott csak beporosodni. Sikerült. És közben rémülten néztem körül. A pici szoba dohos, vacakokkal iszonyúan zsúfolt és térdig újságkötegekkel tele, csak szűk folyosó a közlekedésnek, de az ablakhoz már nem lehet eljutni. Ami dohos párnákkal félig takarva a tönkrement tok és betört üveg miatt. A szobácskában félhomály.
Elmerengtem. Ez az ember csúszik lefelé. Legtöbbünkben benne az ösztönös, mohó gyűjtőszenvedély, ami talán itt - értelmetlenül és más lehetőség hiányában -  ebben csapódott le. És egyedül élvén, a szellemi deformálódásra nem volt kontroll. A polcokon púpozva többezer könyv, ami szintén csak önáltatás, hazugság. Pedig amúgy önismerő, szuperintelligens.
A kályhának együtt örültünk. Aztán szembefordultam vele: - Mária, tudod, hogy elkezdtél meghülyülni? - Tudom. - Háromszázezer forintért megveszem ezeket az újságokat, ha ezen a héten elintézzük. - Hülyéskedsz, Deske! - Nem. A Moszkva téről hozok két munkásembert, levisszük.
Nem könnyen válaszolt. És a lélek kétségbeesett kapkodása az időnyerésre: - van ismerős pedagógus, majd az úttörők elviszik a MÉH-be.  - Talán, valamikor, és kapnak érte 300 forintot.
Sóhajtva beleegyezett. Kezet fogtunk.
Úgy terveztem, egy visszutasíthatatlan összeggel lefizetem a szomszéd telken lévő parkoló őrét, oda cipelnénk, aki majd részletekben beteszi a kukába. Aztán a Jurányi utca sarkán megláttam egy konténert, oldalán telefonszám. - Hogyne, elég egy nappal előbb megrendelni, a legkisebb három köbméteres, 16 ezer plusz áfa. Tegnap megtörtént az akció, végül két igen tehetséges festőfiúval. (Illetve azon már túl, már rég jó művészek.) Ha már konténer, abba a dohos párnák is belefértek, egy múltszázadi, sohahasznált kompjuter. Közben - egyetlen mailváltás - rendeltem neki egy műanyag ablakot meg egy erkélyajtót. Egyedi méret, három hét múlva kész.
Azt mondta a végén: Huszonöt év fölgyűlt dolgai. Kösz. Folytatni fogom a rendrakást.

2008. május 12.
Pünkösd hétfő, ünnep, reggeli édes napsütés, uszodából kijövet nem akaródzott mindent a szokásos menetrend szerint. Hát a Duna-part felőli kijáraton át, a fotó onnét; F/08/070, lapos ellenfény. Aztán keresztül az árnyas parkon, a híd alatti aluljáró. Ott egy gyrosz, vagy hogy hívják; igen, mindent tegyen rá, igen, lehet csípős is.
A hatos villamos - ünnepnap - nem sietett.
Addig ernyedten tétlen üldögélés a padon.
Leszállás nem a Mechwart-ligetnél, hanem a Széna tér, ahol tágas, ahol szemközt nagylombú fák és középkori városfal.

Békés reggel. Ritka ajándék.

De ami a legfontosabb: vettem egy ledes fejlámpát. Baromi erős. Három ceruzaelem a tarkó felől. És villogósra is lehet állítani. Bár az nem szükséges a villanyszereléshez.

2008. május 29., csütörtök

A Tudomány úgy tartja, nála nincsen fontos és fontatlan adat, mindenre szükség lehet, egyenértékű, bárki, bármely részterülettel foglalkozik. Most erre egy markáns példa.
Ugye, nem olyan érdekes, hogy a Közelkeleten úgy kétezer éve mi volt az űrmérték. Ezt valaki kiturkászta.

Egy mérő az negyven liter. A korsók két-három mérősek voltak. Jézus a kánai mennyegzőn a bajban lévő vendéglátó családot kisegítendő 600 liter első osztályú bort varázsolt; fölös mennyiség. Amiből kiderül stílusa. Alapinformáció.
A rámosolygós jókedvű nagyvonalúság.