Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a négy
történelmi egyház közös sajtó tájékoztatóján 2005. december 5-én a
következőképpen magyarázta meg a jelenlévő újságíróknak az egyházi
intézmények finanszírozásának történelmi, jogi hátterét:

A rendszerváltás után megalkotott első törvény, az 1990. évi IV. törvény
elismeri az egyházak számára a közszolgálati intézmények alapításának,
fenntartásának a jogát. Ebbe oktatási, kulturális, nevelési, szociális,
egészségügyi intézmények beletartoztak, ahogyan ezt a törvény
kifejezetten említi is. Ugyanakkor a törvény garantálja, hogy ezekre a
tevékenységekre az állam az állami hasonló intézményekkel egyenlő
normatív támogatást biztosít. Ez nem valami különleges kiváltság volt,
ez nem a nyugat-európaiak által irigyelhető kedvezményezett helyzet
volt, hanem egyszerűen a legelemibb szükségszerűség. Amikor ugyanis az
egyházak ilyen jellegű intézményeket tartottak fenn 1948, az államosítás
előtt, akkor ezeknek működési alapjaik voltak, amelyek történelmileg
alakultak ki. Ezeket a gazdasági alapokat, termelő eszközöket
ellenszolgáltatás nélkül elvonták, ugyancsak az egyháztagoknak a
jelentősebb magántulajdonát is. Tehát bölcsen tudta azt a törvényhozó,
hogy semmilyen más reális lehetősége az egyházaknak nincsen arra, hogy
ilyen intézményeket működtessenek, csak az, hogyha az állam az
állampolgári jogegyenlőségre tekintettel ezeknek az intézményeknek a
számára is egyenlő állami finanszírozást biztosít. Ezek után az 1991.
évi XXXII. törvényben – a megújult magyar kormányzat – mintegy késztette
az egyházakat, hogy ilyen intézményeket pedig vállaljanak és vegyenek
át. Ez úgy történt, hogy semmilyen termelőeszközt vagy más tulajdont nem
juttattak vissza az egyházaknak, csak az 1948 előtt vagy
istentiszteleti, vallási életre szolgáló vagy pedig ilyen közszolgálati
célra használt épületeket. Tehát pontosan ezeket az épületeket kívánta a
magyar állam akkor visszaadni azzal a feltétellel, hogy azokat az
egyházak hasonló célokra fogják használni. Tehát strukturálisan a
törvény beépítette azt a késztetést, hogy az egyházak vegyenek át ismét
ilyen intézményeket és igyekezzenek ezeken a területeken széleskörű
tevékenységet kibontakoztatni. Természetesen szó sem lehetett arról,
hogy a régihez hasonló léptékben kerüljön erre sor, pl. az oktatásban a
60 % fölötti részesedés helyett a jelenlegi 5 % körüli katolikus
részesedés az erőinknek a végső határát jelenti. Tehát a társadalmi
realitást is figyelembe kell venni, amikor ezekről a problémákról
tárgyalunk. Az ezt követő években az egységes normatív állami
finanszírozás az összes ilyen szektorba tartozó intézmény vonatkozásában
megváltozott; részekre osztották, egy részét áthárították az
önkormányzatokra, az önkormányzatoknak juttattak bevételi forrásokat
akár az adókból, az önkormányzati adófizetési lehetőségekből vagy
önkormányzati vagyonokból. Ehhez képest az egyházi fenntartású
intézményeknek ezt a különbözetet nem kívánták megadni. Az ebből fakadó
vitáknak, problémáknak, gyakorlati szükséghelyzeteknek a szorítása
idézte elő a meg-megújuló tárgyalásokat, majd az 1997-es Szentszéki
Egyezményt, illetve az azt követő egyéb egyezményeket más egyházak és a
Magyar Köztársaság között. De azóta is újra meg újra azt tapasztaljuk,
hogy bizony át-átstrukturálják ezeknek a közszolgálati intézményeknek a
finanszírozását, megosztják a normatív támogatást, más-más forrásokat
kapcsolnak be, de mindig olyan jelleggel, hogy azoknak egy részéből az
egyházi fenntartású intézmények kimaradjanak. Miután ezek az intézmények
állami megbízásból, állami feladatot átvállalva végzik tevékenységüket,
ugyanolyan magyar állampolgárok javára, akik az adójukat befizették,
tehát ezeknek az állami finanszírozását a jogegyenlőség kívánja meg, nem
pedig különleges kiváltság. Ennek az összefüggésnek az eredménye az,
hogy évről évre meg-megújuló alkudozás kezdődik, amikor különbség
keletkezik az önkormányzati, az állami és az egyházi fenntartású
intézmények finanszírozásában. Az idén a költségvetési törvény
tervezetében jelentős különbség bukkan fel újra, - nem először a
történelemben! Most nagyjából az a szerkezete, hogy csökkentették a
normatívákat, majd az állami és önkormányzati intézmények részére pl. a
kistérségi társulásokon keresztül megnyitották az ezt pótló másik
finanszírozási csatornát, ezt azonban a jogszabályok értelmében az
egyházi intézmények nem vehetik igénybe. Ezzel egyenlőtlenség
keletkezett a finanszírozásban, ezért kívánjuk, hogy ezt a költségvetési
törvény tervezetének módosításával szüntessék meg, állítsák helyre
valamilyen technikával az egyenlő finanszírozást.”