OEUVRE-CD 1.

                        nincs visszatartott copyright,

                        korlátozás nélkül fölhasználható

                lminden festmény, grafika, és a fontosabb

                  fotók nézőképei, lapozóprogrammal

                lkönyvek szövegei

                lopuszjegyzék

                lC. napló tartalomjegyzéke

                léletrajz

                lgrafikák és fotók, nyomda számára (TIFF)

                   (a 2. és 3. lemezen pedig a festmények)

Mindeközben ilyen gondok is, pld. az opuszjegyzékkel: barátom nevét hét év után se tudtam megjegyezni, ezért a címjegyzékben egy utalószó, amit a FIND keresőprogram azonnal megtalál. S mellette a megjegyzés: feleségét is tegezem. Vagy. Egy vevőm, jónevű gyűjtő, titkosíttati kérte magát. Most mit csináljak. Életem végéig külön listát vezessek a nyilvánosság számára? A kettős adatvezetéssel nagyon csínján kell bánni, tévesztésveszély.

Végül ezek egy utolsó, pirosra színezett oszlopba kerültek, amit a CD-n egyszerűen elhagyok.

Mami meséli, a múltkor böjtölésből három napig nem nyitotta ki kompjuterét. 80 éves. Meg meséli, húgom be volt oltva, hogy nem minden igaz, amit neki az iskolában mondanak. Így 15 éves korára hitte el, hogy Magyarországon is van gólya.

Közben itt hatodszor csapom agyon ugyanazt a sáskát -tényleg- a sportzsák kemény fenekével. Délidő, a padlásszobában fővök, 50 fok, derékig meztelenül. De lent a szobában szúnyogok vannak. Meg Miki. Kata a faluban társasél. Hogy Marika néni meghalt a télen, fia most részegségében betörte a fejét, a tapolcai kórházban fekszik. Cserhalmi színész nem tudta, a csirkecombok a mélyhűtőjében a miénk és megették a lányával. A másik betelepült színész fiatal feleségét még a szomszédba se engedte át, az most biciklin meglógott, válóper, már árulják úszómedencés házukat. Egy izraeli bebíró az eddig tiltott területen villát épít, habár engedéllyel, tiltakozás. Második kocsma nyílt a faluban. DerPaliék[10] megjöttek, meg kéne látogatni őket. A templomkörüli ágyást fölszántják, lehet onnét virágtöveket vinni, lehetne, de már mind elvitték. Hanem a Bolt megérkezett Európába, este 10-ig nyitva, rozskenyér, és nekem nagyméretű gumikesztyű[11] megrendelve, hétfőre hozzák. A főtéri feszületet nem elbontották, hanem elvitték restaurálni, nagyon szép lesz. Augusztus huszadikán falumise, háborús emlékmű avatás, zászlóavatás?! és az egész falunak ingyenvacsora a kővágóörsi étteremben, különbusz. Katának és Mikinek belépőjegy. Nekem sajnos rossz a gyomrom.

Nehezen indult ez a nap. Kata 6.30-ra kért ébresztést, hogy első péntek. Meghalt az ábrahámhegyi papbácsi, már tavaly csak csoszogott, így csak reggel van mise. Biciklivel menne.

Végül fáradtsága legyőzte. Nyolckor Mikit keltem, vinném Tapolcára, gégészetre, ma másodszor fogják pungálni, a kocsi nem indul. Elküldöm autóstoppal, hogy majd-ha, utána megyek. Van épp erre a célra egy ORVOSHOZ táblám a történelmi múltból, mikor nem volt kocsink; de ezt nem akarja használni, elindul. Csak egy gyertyát bírtam kicsavarni a négyből, gyenge a sérült kezem. Negyed óra múlva mégis elindul az autó. Végignézzük, ahogy egy kisfiú fülét kezelik, végig ordított. Ámbár differenciáltan.„A másik fülemet... neeee”, ebből reményt, és párbeszédre való hajlandóságot vettem ki. Avval riogatták és egyben vigasztalták is, így nem kell a kórházba visszafeküdnie. Erre is reagált. Külön jajgatott anyjának és az orvosnak. Nem volt teljesen fejvesztett.

Mikinek inkább az érzéstelenítés fájt. Ámbár a jókedélyű hentesméretű orvos minden erejével tudta csak áttörni a csontot az arcürege felé. A hét elején a pesti SzTK-ban ez egy orvoskisasszonynak harmadszorra sem sikerült, három tűt görbített el. Végül Mikit elengedte kezelés nélkül. Klassz, nem? Ide lefelé a kocsiban már rosszul volt, a maga csendes módján megkért, ne gesztikuláljak, fáj a feje.

Pungálás után postára, ajánlott válaszlevél az Adóhivatalnak, csudálkoznak, hogy tavaly csak ennyit kerestem, és hogy lennék szíves ezt egy kicsit megmagyarázni. Hétoldalas kérdőív. Csak hát én két éve kapott New Yorki tízezer dolláros ösztöndíjammal eléggé le vagyok fedezve. És hogy nem kerestem? Nem gyütt vevő...

Posta után még Tapolcán elemvenni Kata biciklilámpájába. S mit látok a polcon, bicikliláncot, másfél métereset. Jó drága, de Mikinek kellene. Orvos utáni eufóriában megveszem. Ő a kocsiban vár. Adom neki. „Nem számzáras? zöld?” Nem, ez kulcsos, mondom rezignáltan. Akkor az én szocializmusban eltört gerincemmel kínlódva visszacsinálni az üzletet...igaz, vettem közben egy pót-pót svédkulcsot is, amit mindig az asztalomon tartok, annyira szép.

Mi baj volt még. Itthon az igazolványát nem találjuk. A tető a tavaszi nagy viharokban több helyen átrozsdált, kilyukadt. Százezer? Miből? A padlásfal belső pereme végig meglazult. Ránk dőlhet. Le kell bontanom.

És az idei időjárás következménye: szúnyoginvázió. Kata nem tudom, hogy bírja órákig a kertben. Én mindenesetre.

Kékkút indítása a szokásos volt. Első nap tüzet csináltam, másnap vizet. Tavaszi esőzések, húsz centis sár az akna fenekén. Vízóra, elzárócsap valahol alatta. Gumicsizma, gyalogsági ásó, görnyedés, szúnyoghad. Harmadnap melegvíz. Bekötöttem a húszméteres gumicsövet, amit a Nap felmelegít a kertben. A végén zuhanyrózsa. Most az épületgépészet további egysége következne, a szart kellene kimerni a retyiből. Egy 18 éves szemétdombot elhordani. Csalántalanítani a közlekedőutakat. Kerítést javítani. Esténként persze, kánikula után.

Közben körletrend a padláson, az az én életterem. Tízkötetes könyvtáram leporol, vasládából[12] a tartalék zoknik. Lehoztam egy Arany összest, nem volt erőm a másodpéldányt kidobni. Eddig háromszor vettem meg, pedig nem olvasom, zavar rezignáltsága. De szeretem a közelemben.

Kata első fáradtsága múltával nekiesett a kertnek. Miki két tárgyból bukott, álmatagon forgatja kémiakönyvét. Én nagy munkámat befejeztem, most majd rémült nézés a semmibe, mint az a görnyedt férfi a csónakban, a Szixtusz kápolnában.

Zsófiról valamit. Gömbölyödik. Katának sikerült megállapodnia a haszonélvezeti joggal bíró nénivel (tudod mi az?[13]), hogy végleg megtűri. Ennek fejében hatvanezer forintot kért. Ki fogjuk fizetni.

Ja, ezt az egészet még nem tudod. Húgom pár éve vett egy helyes kis másfél szobás, központi fűtéses nyaralót a Németvölgyi úti temetőnél a Rend számára, maradt pénzből. Mami, a volt tulaj: Mária néni, meg néha mi, ki-kimentünk a gyönyörű kis kertbe, fél napokra. Mikor Zsófi bejelentette nekünk a Hírt, észbevettem, ferencvárosi bérlakását ugyan miből fogja bébi mellett fizetni. Hazaköltözni nem akar. Szerencsére. Részben ideje megtanulnia élni, részben állandó konfliktusaik -számomra legalábbis- terhesek. Kata, bár segítőszándékkal, folyton jelen van. Itt hagytad a szennyes ruhádat mért mész vizes hajjal utcára edd meg még ezt a kenyeret. Zsófi meg morcos kedveiben ösztönállatka.

Interurbánolok Erzsébetnek. Kölcsönadta a házat, ingyen, csak a rezsi. Akkor még a (89 éves életvidám) volt tulajdonossal írattam alá mellékesen egy papírt (két tanú), hogy ő is beleegyezik. Később ezt az aláírást nagyon megbánta... Zsófi tisztaságfogalma különbözik az övétől. És lassan rá kellett jönnie, ahogy tárgyai sorra elmozdultak, hogy negyven év alatt, még férjével épített élete foszlik most szét.

Zsófi rendezi be életét és lakását, költözés után azonnal beszerzett két új macskakölyköt. (A régi meglógott.) Hogy ez bébi mellé nem az igazi, hidegen hagyja. Kata nagyon bemozdult, új feladat, bébi réklit nézeget, lehet, ő fogja a gyereket megszülni. Zsófival most ez ügyben nagyon összejöttek, hosszan csevegnek telefonon, vásárolnak, pusmognak.

Én meg házat mosógépet telefont kompjutert egy plüssoroszlánt szereztem neki, költöztettem.Szobája kifestését nem vállaltam, de könyvespolcot még építek. A heti szemét szállítást már ő rendelte meg.

Sokszor alszik újabban nálunk. Soha nem a szobájában, Katánál. A leejtett tévét Kata nem javíttatja meg, így éjszakába nyúlóan beszélgetnek. Terhesruhát varr magának. Kertjében palántázik. Társasága megvan. Trabantja is megvan, olykor egyik barátja fuvarozza. Úgy látszik, jogosítványhoz a vizsgát nem teszi le, éve húzódik, pedig fizetném. Az Iparművészetire felvételizett, esti tagozat, heti két bejárással, tipográfia, nem vették föl. Továbbra is Szüts stúdiójában dolgozik, befogadták.

Kékkútra talán lelátogat a hét végén, barátokkal és mikrobusszal.

Zsó Istentől bocsánatot kért, és aztán levélben tőlünk is. És hogy tudja, ez számunkra is milyen többletterhekkel jár.

Mivel Isten megbocsátott neki, kik vagyunk mi, hogy...?!

Kaland szülőnek lenni. Volt szerelmem meséli, (építész, reggel négykor kutyát sétáltat,majd 40 órát dolgozik, este felvigyázza nagyszámú unokáit), hogy érettségizett fiát látja délelőtt, amint a díványon keresztrejtvényt fejt.

Petri Gyurkáék júniusban kölcsönkérték házunkat, s lementek egy hétre nyaralni. Bekerülünk a magyar irodalomba. A feleség nagyon meg volt elégedve, és le is kaszáltatott, Gy. szerint jó volt, „már amennyire egy nyaralás jó lehet”. Ezt ismerem, értem. Egy nagyon régi verse szól is erről. Cigarettát venni, majd otthon bezárkózni, lehúzni a rolót, kihúzni a telefont, és csöngetésre nem kimenni.

Kisértem Katát a piacra. Erotikus élmény. Ahogy a nők szeme lázasan csillog és kutat a legszebb-legolcsóbb barackok irányában.[14] Bocsánat, de vizsláknál láttam ilyet, ha előttük eszem. Lenyűgöző intelligensen tudnak ilyenkor az emberre nézni...

E témakörben még az jut eszembe, reménytelen dolog a háztartási munkát szimmetrikussá tenni. Egy egészséges nőt érdekli a függöny tisztasága, egy egészséges férfit nem.

Megjött az ehavi Új Művészet, fiatalok munkái. Látom, generációmmal kövületté váltunk. Olajfestés??! Tudom, éppoly tehetségesek és hogy ők a jövő, ha legyintek is. A festészet általában valamit el akart magyarázni, a templomfreskók. Ezek a fiúk is nagyon el akarnak mondani valamit, csak másodlagos nekik, mivel, hogyan. Talán mi vagyunk zárójelben, ez a párszáz év, kezdve az öncélú trecento városképekkel. Én színekkel tanítok szavakkal elmondhatatlant, egy puha Mondrian.

Anzelm testvér életformát változtatott. (Nem nősült meg.) Bakonybélbe visszatelepültek a Bencések, s most, hogy leérettségiztette osztályát, útjára engedték Pannonhalmáról. Emlékszel, régóta remeteségre vágyott. Négyen vannak, valami kis nyomdai meg kerámia munkából fognak élni. Festményemet magával vitte. Próbáltam belőle kiszedni, mennyire akar (tőlem is) zártabb életet. Azt hiszem, még nem tudja. E-mail címét megadta, igaz, az egy tapintatosabb forma, mint a telefon. Meglátogatható, de kevesebbet fog Pestre mászkálni. Búcsuzásképp diákjai a budai Ciszter gimnáziumban egy Moličre darabot adtak elő, rendezésében. Kata meg is nézte, süteményt vitt nekik.

Rendtársával volt nálam a hírrel. Kérdeztem, négyükből hánynak van humorérzéke. Új kaland, hát elkezdi.

A Fioretti közösségről valamit. Próbája volt hitelemnek, hogy egy estén minden előzmény nélkül bejelentettem, az egyik fiútól most végleg elbúcsúzunk, elküldöm, a nyári lelkigyakorlatra sem jöhet már. Mondtam, fájdalmas, és nehéz lesz elfogadni, mert erről semmi többet nem mondok (neki sem). Fegyelmezetten voltak teljesen zavarodottak. Egyikük az izgalomtól dadogva még annyit kérdezett, hogy ugye morális oka van a hallgatásomnak?

(Megkínlódtam a döntést.)

András. Bőven és gyönyörűen imádkozik. Múltkor, mikor egymásért, belelendült, hogy sokat tanult Deskétől, ahogy az tud nemet mondani, ahogy szakmai idejét óvja, és hogy

hullanak körülötte az emberek, mint a legyek

ezt a mondatát aztán zavartan kijavította. Többen elmosolyodtunk.

Gábor. Tékozló fiú, visszatért, rendszeresen jár, újra. Hála Istennek újra munkahelyen, s nem önmagába zárva. Bankban fordító, sokat dolgozik, jól érzi magát. Teológiai esszéket ír, néha fölolvas belőle.

Erzsi. Továbbra is egy iskola könyvtárosa. Elvégeztettek vele egy kompjuter tanfolyamot. Kántorkodik is, és látogatja az egyházi megmozdulásokat. Egy nehezebb éve volt, megint rá került a sor, ő volt házuk ügyintéző gondnoka. Vett egy mandolint, hogy Gábor hiányában is legyen mindíg zenénk. A dalok kiválasztását inkább ránk bízza.

Borit meghívtam és beállt közénk, talán írtam már. Még Zsófival együtt hordtam óvodába, színésznő lett. Most tért meg, György atya készítette föl. Tele van örömmel. Májusban egy imaest végén nyaggatni kezdett, névnapom alkalmából, hogy mit szeretnék, úgy igazán. Szabadkoztam. De tényleg, mondjam meg. Mondom, egy lány mellét simogatni. Nevetett, jó, de addig is- Akkor megjelöltem a Mohos sziklát, fiatalkoromban olvastam, a háború előtt adták ki. Megkaptam. Nagyon tehetséges ez a Steinbeck, és nagy szamár, ami a világképét illeti. Szeretem. Érdekelt halála dátuma, megnéztem a Larusse-ban, megdöbbenésemre a 15 soros szócikkben három éles kritikai megjegyzés, ami egyébként mind igaz. Enciklopédiában?!

Illetve. Jut eszembe. Múltkor néztem a 100 éves Pallas lexikonban a Kossuth címszót. Kényes helyzet. Eszméin átlépett az ország, de szavakban, jelszavakban nem. És volt bátorságuk mindezt finoman megfogalmazni. Mindíg azt hisszük, hogy szüleink hülyék.

Kata vett egy drapp kardigánt. Elneveztem fogalmazásgátló[15] ruhának, és megjegyeztem, hogy sokezer ártatlan asszony tisztességét meg lehetett volna óvni a balkán háborúban, ha ilyeneket osztanak szét közöttük... Azóta nem hordja.

Időélmény, ez is. Te gyerek! Tudod te, ki az a Cseke László? A te zenei magaslovadról lefelé nézve? Már öreg ember. Évtizedekig vezette a Szabad Európa kívánság-műsorát. Legendás figura, Csepelen egy szocialista brigádot neveztek el róla. Lett is botrány. És most föltűnt itthon a Sláger Rádióban[16] szombat délelőtt, annakidejéni budapesti klónjával, Komjáti Györggyel közösen csinálnak egy műsort. Hangja a régi, és anekdotázik: kapott egy levelet még Münchenbe, vajon az ő fia e, akit a múlt héten bekonferált (nem tudom, hogy írják:) Charlie Cheeke vagyis „Csabi Cseke”.

Tudod mi a komoly előnye az időmúlásnak, az öregedésnek? Nálam? Szerszámaim sokkal jobbak. Mit kínlódtam én régebbenkézi fúróval, rossz rókafarkú fűrészemmel.

88 éves rákos apósom, a Nagyapa, kezdi értelmét veszíteni, négy gyereke, meg a házastársak ügyeljük. 20 percenként kell WC-re kísérni, majd megnézni, visszatette-e a pelenkát. Már keveri az unokáit. Békés, jó kedélyű, szelíd, hálás. Én nem váltam be igazán, mert rám szólt, hogy ő el tudja látni magát, hagyjam, s erre nem tudtam mit mondani. Egy kompjuter-könyvet jegyzeteltem a szomszéd szobában. Ebéd után aludtam. Így egy idő után kihagytak az órarendből, igaz hamarosan beszereztek egy erdélyi asszonyt, aki ott is lakik. Egyszer elkísértem a sebészetre, megint vérzett. Ismerős karizmatikus orvos a fenekébe dugott egy vastag üvegcsövet, bevilágított, s megmutatta nekem a vörös rákos sejthalmazt. Aztán kiégette a felületét. Egy darabig ez segít. Kisöregközben egyszer feljajdult a fájdalomtól.

Még annyit, egyik unokája egy szép kis márványlapot ajándékozott neki, a konyhába. Később szóba került a dolog, Nagyapa csendesen, kissé indignálódva megjegyezte, hogy ezt még korainak tartja. Urnafülke fedlapnak nézte.

Én eddig csak egyet tudtam, hogy Thomas Mannnal, most hallom a rádióban, hogy sakkkör, és roszszszívű.

Hanem Spiró írt egy fergeteges egyfelvonásost, Szappanopera címmel. A legkényesebb problémák sorra, a zsidó kárpótlások anomáliái, hogy a gyilkosok utódaitól hány dollárt kapni egy megölt szülőért. (Barátaim többen nem fogadták el.)Hogy most hirtelen üzlet lett zsidónak lenni, a külföldi bankok, de a zsidó szervezetek is lenyúlják a pénzeket. Hogy ma is vannak zsidólisták. Van szó benne adócsalásról, újgazdag brókerről, nagyon mai léhűtő nagylányról. Nagyon jó. Melegen gratuláltam neki, e-mailen.

Irodalmár barátom szerint a darab csupa közhely, minden eleme rossz, de valahogy mégis összeáll. Szerencse, hogy nem értek hozzá.

Az e-mailről jut eszembe. Elsősorban Mike kedvéért tettük a gépre ezt a programot, aki időközben belépett egy levelező hálózatba is, főleg vicceket küldözgetnek. Amikor tanulnivaló-torlódás miatt pár napig nem nézte a postáját, 320 levél gyűlt neki. Tiltani nem szoktam, kárörvendve nevettem. Azóta már kilépett.

Volt még egy szertelensége, mintha magamat látnám. Szerzett valahonnét, és fölrakott a mi gépünkre 900 betűtípust, hadd legyen választéka mindenféle grafikai ötlet esetére. Csak azt felejtette el, hogy ennyi kezelhetetlen. Keresném az idézethez használt másik betűmet...

Szerinted miért szereti kétszázezer éve minden gyerek a hintázást?

A ferencesek nyárra összevonták a hatos és a hetes misét, fél hétkor kezdenek, káderhiány. Át kellett gondolnom a reggeli menetrendet, a hét órás uszodába érkezéshez ragaszkodom, 10 perccel később már idegenekkel vetkőznék. Fölmerült az esti mise lehetősége is. S szembesülnöm kellett vele, mennyi reggeli gyakorlatomban a megszokotthoz ragaszkodás, az üres forma. Hát bizony.

Végezetül mit tudnék neked mellékelni?

Májusból egy szövegem, meg egy tárca, azt begépelem neked.

NÁDOR TIBOR ÉS MOHÁCSI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSÁNAKMEGNYITÓBESZÉDE.

Nyikoláj Petrovics Kamanyin ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a Szovjetoroszországgal együtt nőtt fel. Tíz éves korában már egy sorban kaszált édesapjával. Majd a Komszomol katonai repülőiskolára küldte. Férfivá az első ötéves terv időszakában érett, amikor a Szovjetúnió elmaradott országból nagyhatalommá fejlődött. 1934-ben az egész világot bámulatba ejtette a szovjet repülők sarkvidéki hőstette. Kamanyin a párt Központi Bizottságától és a szovjet kormánytól azt a feladatot kapta, hogy a Csukcsföldön át közelítse meg O. J. Smidt táborát, és társaival 5 kétfedeles repülőgéppel mentse ki a „Cseljuszkin” expedíció 104 tagját az örök jég birodalmából. E nagyszerű hőstett alkalmából vezette be a szovjet kormány a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetúnió Hőse címet.

Kaminyin a háború előtti években elvégezte a repülőakadémiát és dandárparancsnoki beosztást kapott a könnyűbombázóknál. A Nagy Honvédő Háborúban már tábornok, az 5. csatarepülő hadtest parancsnoka. A hatvanas években pedig az űrhajósok kiválasztásával és képzésével bízták meg.

Részlet Nyikoláj Petrovics Kaminyin: Letcsiki i koszmonavtü című önéletrajzi regényéből. A helyszín: Vlagyivosztok körzet, 1931.

„...Ahogy visszagondolok a múltra, életem során sokszor kellett repülőtéren kívül leszállnom. De ez volta legnehezebb, beosztottjaim életükben először hajtottak végre kényszerleszállást. Számukra a mocsárral körülvett faluszéli kaszálón végzett szerencsés landolás nagy győzelem volt. A közeli vasútállomásról szikratáviratot küldtem a parancsnokságra. Három óra múlva vasúti hajtányon megérkezett Ogar századparancsnok, és a szerelők csapata. Természetesen megérkezésükig mi sem tétlenkedtünk. A szomszéd falu parasztjainak segítségével kiszabadítottuk a gépeket a bozótból, lekaszáltuk a pohánkát, kivágtuk a bokrokat, és egészen tűrhető kifutópályát készítettünk. Hossza meghaladta a kétszáz métert.

A századparancsnok fogadására rendbehoztuk magunkat, mint valami díszszemlére. A gépeket is szép sorba állítottuk.

-Századparancsnok elvtárs! -a csoport kényszerleszállást hajtott végre. Áldozat nincs, a repülőgépek üzemképes állapotban vannak. A pályát felszállásra előkészítettük.

-Ne siess, Kamanyin. Mára elég volt ennyi is...

Aztán megszemlélte a pályát, lépésekkel kimérte, majd nekem szegezte a kérdést:

-Biztos benne, hogy ekkora kifutópályáról sikerül felszállni?

-Fel lehet szállni, de megfigyelő nélkül, és maximálisan tehermentesíteni kell a gépet. Üzemanyagot is csak épp annyit töltsünk, amennyi kell,- volt a válaszom.

-Nem fél? Ilyen tenyérnyi helyről...

-Felszállok.

-Engedélyezem.

A gépemet felkészítették felszállásra. Kiszerelték a fedélzeti géppuskát, a fényképezőgépet, a navigációs eszközöket. Vang Hsziung, a megfigyelőm nem szállt be a hátsó fülkébe. A repülőgép így összesen 300 kilogrammal könnyebb lett. Kézzel elgurítottuk a pálya legvégére. Négy-négy ember fogta a gép jobb és bal szárnyát, két szerelő belekapaszkodott a farokműbe, hogy lefogják a repülőgépet, míg a motor eléri a kellő fordulatszámot. Amolyan katapultszerű indítás akart ez lenni.

Óvatos gázadással fokoztam a gép fordulatszámát, a gép már remegett, de nem mozdult el a helyéről. Aztán a parancsnok fölemelte a karját, s a következő pillanatban hirtelen leeresztette. Az emberek egyszerre engedték el a szárnyakat és a farokművet. Teljes gázt adtam. A gép megugrott, farokműve enyhén megemelkedett, s mind sebesebben száguldott...egyenesen a mocsár felé. Tisztában voltam a veszéllyel, nagyon jól tudtam, hogyha a gép a szántó végéig nem szakad el a földtől, már nem száll fel, kerekeivel belesüpped a zsombékba, nagy sebességgel átbukik és kigyullad. A gép szinte nyüszített már, hogy emeljem a magasba, de kis sebességgel a felemelkedés halálos veszélyt rejt magában. Csak a felszállópálya legvégén húztam magam felé a kart, felrántva a gépet. S már a levegőben is voltam. Sebességem még csekély volt, szinte csodával határos módon függtem a levegőben. Néhány másodperc múlva már növeltem a magasságot, szabályosan körözni kezdtem a leszállópálya fölött. Hamarosan Prihogyko gépe jobbról mellém csatlakozott. Leadtam az egyezményes jelet, hogy a többi pilótát ne hagyják felszállni. A századparancsnok legalább olyan világosan látta a felszállás nehézségeit, mint jómagam, s kitette a keresztet. Ez azt jelentette, hogy mi repüljünk el, a másik három gép pedig itt marad a kényszerleszállás helyén.

A repülőtéren A. F. Klisejko hadosztályparancsnok, a repülődandár parancsnoka fogadott bennünket. Azonnal hozzá siettem és jelentést tettem.

-Hadosztályparancsnok elvtárs, a repülőtérre húzódó köd miatt...

-Hagyja csak, mindent tudok-, vágott szavamba Klisejko. Igaz, hogy valamennyi gép épségben maradt?

-Igaz, hadosztályparancsnok elvtárs

-Köszönöm, Kamanyin elvtárs. Tolmácsolja valamennyi pilótának köszönetemet. Önt bizonyára legalább annyira megviselték a nehézségek és a veszély, mint bennünket... Nekem ezen a mai napon megőszült a hajam.

Este a felsorakozott Lenin-század előtt a századparancsnok felolvasta a dandárparancsnok parancsát. A kényszerleszállást sikeresen végrehajtó repülők mind elismerésben részesültek. Engem a dandárparancsnok egy órával jutalmazott meg. A parancsban megintették Ogar századparancsnokot, mert a repülés megszervezésénél nem vette kellően figyelembe az időjárási viszonyokat. Ogar ragyogott a boldogságtól, mert súlyosabb büntetésre számított...”

Tisztelt közönség, lehet, hogy csak én látok hasonlóságot a harmincas évekbeli szovjet pilóta és fiatal művészeink mindennapi élete között?! A gondolat majdnem pogány, mégis igaznak tűnik: a feladatot halálosan egyedül kell megoldanod. Nekikészülődéskor társaid még segíthetnek, felszálláskor azonban már csak annyiban, hogy elengednek. A géppuskát, a fényképezőgépet és Van Hsziungot, a kísérőt a földön kell hagynod. Munkád nyaktörő mutatvány, a magad életét kockáztatod. Siker esetén kapsz egy karórát.

  Kérem szeressék Nádor Tibort és Mohácsi Andrást, legalább annyira mint Klisejko hadosztályparancsnok szerette és féltette beosztottait.

  A kiállítást megnyitom.

?_::?ÓÜÖ)(=/%!+”'^{~!@#$%^&*()_+?><M”'}

(A notebookon is új program, keresem a pontosvesszőt.)

Népszabadság 99.6.2.

Új Péter: NYÁRHOMOK.

              Nem lehet a gyereket hazapofozni az óvodából.

              A gyerek ridegmarha, nyáron ki kell hajtani a mezőre, aztán elvan. Tejet, azt nem ad, sőt. Kumisz egy gyerek.

              Ott van most a gyerek félmeztelenül, mocskosan, kábé, mint egy autószerelésből hazafelé verekedésbe keveredett és sárba tiport szénbányász varacskos disznó, az izzadsága (kétségtelen, és aligha behozható előnye a gyereknek, hogy akkor sem büdös, ha izzadt, ellentétben, ugye, mivelünk, akik hiába fujjuk a parfüm deot drágáért nyakló nélkül, ilyen melegben fürdés után egy perccel már kiver a szag, szabadulni nem bírunk) vastagon tapad a száraz, szálló kosz, mert a gyerek rúgja, vagy nem rúgja, akkor belefekszik, de most áll a homokozó közepén, szívja magába a homokot, a talpán keresztül, elképzelhetetlen mennyiséget tud tárolni magában, ruhában, cipőben, hajban, a test rejtett hajlataiban, bőrfelületen, a gyerek egy homokszivacs, nincs mese, ha kvarc, legyen kvarc, beledobni mindenestől a kádba/mosógépbe, nagy nyomású vízsugárral és aljas kemikáliákkal (intelligens mosópor vagy sok hülye szappan) megpróbálni időlegesen megszabadítani a makacs szennyeződésektől, ettől persze még az egész lakás homokos lesz, ropog minden a fogunk alatt, homok fut a szőnyegen, egy kis kunság, mezővédő erdősáv, dűnék keletkeznek az ágyban, vidáman vándorolnak, fövenyre heveredünk este, aranyhomok, napernyők, színes koktélok, másfél méteres szívószálak, mérges beduinok hajtanak tevekaravánokat, a teve a sivatag tengere, a napi hőingás 50-60 fok.

              Mindegy, szóval a focitól izzadt gyerek, mocskosan, ott áll a homokozó közepén, hóna alatt labda, gyufaszállábak közepén két szétfocizott térd, azért a plez az úr, piros a fél feje, hozott valaki korai cseresznyét - ez a nyár szobra itten, senki ne mozduljon!

Nagyon tud írni.

Sziasztok! Keresztfiúnknak külön! Milyen lehet most. Ezidő tájt gyorsan változnak.

Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá! Gyorsan a szőlőhegyre, napot, napmúltát nézni. Augusztus 11. van, délidő.

99.11.11-15 Kecskemét.                                 J-62      C.6236

Szia, J-62!

Önidézet, (hogy Radnóti Sándort idézzem a Váli-monográfiából):

Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá. Gyorsan a szőlőhegyre, napot nézni.

                                                                  ...ez a 61. levelem vége. Miki haverjával valahol elakadhatott a strandról jöttükben, így hát csakugyan egyedül, föl a dombtetőre. Onnét a Balaton keleti öbléig ellátni, Tihanyon túlra. Jobb felől pedig a Szentgyörgyhegy, Badacsony. A tapolcai medence. Az elsötétedés előtti percek már túlvilágiak voltak. Nem csoda, ha eleink (és fura módon egy picit Kata is) a világvégétől féltek. Különös hideg fények, a színek valahogy intenzívebbek. A madarak elhallgattak, csönd. Előkerült a papírból készült védőszemüveg[17], a nap helyett csakugyan fekete korong, majd lassan a keskeny fénylő napkarély. Közben hideg! szél támad. A komor árnyékhatár a vízen lassan vonul Kenese felé, mintha felhő. Kísérteties, mondom, de valahogy ösmerős is, napok múltán jöttem rá, honnét. Hát Csontváry, de a kecskeméti festők is a századfordulón, és még oly sokan! Hány különösen- megvilágított tájat találtak ki eleim! De akár a zsidó temetőim is. Mint mikor egyszer lefekvéskor ágyam szélén üldögélve elnézegettem a térdemet, valahogy olyan ismerős volt. Írtam már?! S aztán rájöttem, honnét. Évekkel korábban egyszer lerajzoltam...

Vissza a földre. Nyár vége, irány haza. De előtte még Révfülöpön megszerzem az igazolást, hogy szennyvíz-csatornánk közcsatornába bekötése szabályszerűen történt, ellenőrizve, és így engedélyezik a használatbavételt. Magyarország. Semmit nem ellenőriztek, nem vettek át. Nincs is csatornánk, nemhogy bekötve. Szerencsére ez senkit nem érdekel, sőt. Hiszen ezentúl dupla vízdíjat fizetünk.

Az egész arra jó, hogy most a csatornabekötést ingyen adják, sőt ennek birtokában most ingyen bekötik a gázt is. Amit mi szintén nem köttetünk be, se pénz, se ok... de ha netán egyszer utódaink, nekik már engedély is, csapcsonk is...

Végre Pest, újra Lukács. Hajnalonta útközben megnézem, ahogy a Margit híd vonala belevág a pesti házakba. A kelő nap is arrafelé. Próbálom megfigyelni, ahogy a fényreklámok, a kandeláberek és villamosvezetékek belerajzolnak az égbe. Aztán egyik reggel lefoglaltam magamnak az egészet. Azóta aMargit híd fölött az ég az enyém!

Az öltőzőben vitatkozunk, egy festőnek vagy egy röntgenorvosnak kell-e kevesebbet gondolkodnia.

Miki, iskolai bajok, másik iskola? Azt mondja, nem fog jobban tanulni, ha itt marad, tudja. Mondom, ha ezt eldöntötted, akkor biztosan így is lesz. De a dolog mélyebb nála, a tanárok, és főleg a légkör. El kell higyjem neki. De augusztus végén gimnáziumot találni, jót, ahova át is veszik?! Lehetetlen feladat. Katának eszébe jut valami, lázasan telefonál. És a harmadik telefonnal megcsinálja, sikerül neki!!! Mindössze húsz perc alatt!

A ferences Róbert atya épp úton van, de az esztergomi portás megadja a számát. Szerencsére a mobilja bekapcsolva. Hogyne, emlékszik volt hittanos tanítványára, és a karizmatikus találkozókon is... Természetesen nincsen hely az esztergomi ferences gimnáziumban, de mégis van, mert tegnap egy tanítványa váratlanul elbúcsúzott tőle, egyetlen üres ágy a kollégiumban. Ő éppen a harmadikosok osztályfőnöke, magához szívesen átveszi. Csak még egy kérdés, atya, nem biztos, hogy bírjuk fizetni, mennyibe kerül a kollégium? Ó, az olcsóbb, mintha otthon lenne, 6-8 ezer forint havonta...

Csoda.

Csak másnap markol a szívembe, hogy Miklós most itt hagy, az együtt-életnek vége. Szerettem. Még érettségi után talán visszajön, egy más ember. Ha nem megy valahova messzire, Európába, egyetemre.

A Pilisen át Esztergomba vezető hegyi szerpentinen majdnem egy fának rohantam.

Veni Sancte, Miki világosszürke zakójában, egy percre látjuk messziről a bejáratnál a sokszáz bevonuló diák között. Magas szőke fiatalember, mosolyogva beszélget valakivel. Mi a szülők padsorában. Áldozunk.

Levonulás az étkezőbe, utolérjük, ideges rövid technikai mondatváltások, már alig figyel ránk. Aztán a sötét országúton a kocsiban kettesben, öreg szülék, Dorogon át, haza. Otthon villanyt gyújtunk, leülünk. A szobák üresek.

Havonta egyszer jöhet haza.

De ő jókedvvel ment el.

Mehetett volna összeszorított fogakkal is.

S hogy magát is sarkantyúzza, a nagy tanulóterembe kérte magát, ahol tanári felügyelet. Négytől nyolcig! stúdium, (közben vacsora), telefonon a rövid szünetekben lehet elérni. Ha a melléket sikerül fölkapcsolni, és ha a folyosón éppen jár valaki a készülék közelében, s odahívja Mikit, ha az esetleg a közelben van.

Ne telefonálj, üzente, zokogta egy megrázó tárcájában Tamás István Amerikába férjhezment nagylányának 86 októberében, az Élet és Irodalomban. Köszönetképpen ismeretlenül postáztam neki egy keretezett rajzomat, Badacsonytomajba. Később találkoztunk is, párszor meglátogattam. Most halt meg.

Aztán Miki sürgősen maga után kérette a biciklijét, a gitárját, fölvette a jazz-zongorát és az ógörögöt fakultatíve. Meg váltás ágynemű, diákigazolványhoz fénykép, pénz kirándulásra, pénz mozira, az igazgató kibérelte az esztergomi mozit: a világperemier után pár héttel az egész iskola megnézte a Csillagok háborúját.

Kiügyeskedte, többször hazajött már. Ilyenkor gyorsan az elmaradt e-mail levelezések, telefonok, barátok és ügyintézések, alig látjuk. Hozza a szennyes ruhát, pénzt kér, hátizsákba pakolja Kata tepsi süteményét. Egy bemozdult fénykép.

Októberben három napos szünetjük, utána lelkigyakorlat. Megintcsak Kata, észbevette, itt az alkalmas idő, telefonok a János kórházba, hogy kivegyék Miki manduláját, régóta esedékes, most már sürgető. Így alig mulaszt, ez most fontos. Harmadnap már pizsamában téblábol itthon, láthatóan unatkozik, most nekem jut eszembe valami, két telefon. Másnap reggel szólok neki, gyere fiú. Átmegyünk a szomszédba, ahol több nyugati- és egy magyar művészeti kiadó raktára. Mondom, nézz körül, válassz, amennyit csak akarsz, bármennyit.

Mind nagy album, sokkilós képeskönyvek, ládában cipeltük haza. Románkor művészete,Egyiptom, a Reneszánsz. Kortárs európai építészet négy kötetben, amerikai kettőben, ázsiai egyben. Vaskos Picasso kék-rózsaszín, külön kötetben Picasso és a kubizmus, aztán tipográfiai példatár, Betű-lexikon, Giotto. Mór építészet. Van Gogh két kötetben. A kerttervezés története, képeskönyv ez is, persze angolul. Nem emlékszem mindenre, egy kisebb könyvtár, másfél óra alatt.

Az történt, a Vince kiadó tulajdonosa másfél éve képet akar tőlem az irodájába. Valahogy nem jött össze a dolog, de egyszer említette, bartelben is lehetne, ő könyvet adna.

Most megbeszélve még lefelé alkudtam, elég nekem a kép (nagyker) árának a fele. Neki ezt mégiscsak zsebből kell kifizetnie, gondolom. Csodálkozott, belement. Még így is sem tudtuk a keretet elkölteni, a karácsonyra bejövő tételek kimazsolázása még hátra van. Azt már majd Miki nélkül, bár leginkább számára. (Percre meginogtam, de továbbra sem gyűjtök könyvet.)

Zsófinak egy album kölyökmackókkal, és pingvinekkel, 14 éves keresztlányomnakamerikai lakóházépítés, rögtön el is küldtem neki.[18] Hallom, technikai érdeklődésű, ilyet otthon nem lát, pályaválasztás előtti évek. Technikatörténeti képeskönyvet szerettem volna, de az nem volt.

Szeptemberben végig lázasan a CD-írása. Evvel is szerencsém volt, így alig-alig gondoltam Mikire. Tavaly megundorodtam e halott múzeum őrzésétől, kiállításra előkészített művészfotóimat elajándékoztam. Most kölcsön egy hétre, s amit kellett, beszkenneltem. A zsidótemető fotóalbumot úgy, hogy abból akár újra nyomható, sőt, jobb minőségben. Három nappal a határidő előtt lettem valóban és végleg készen. Akkor csináltam vagy húsz példányt, amit október elsején, a megnyitómon szét is szórtam. A megnyitókártyáról a galériás lefelejtette a megadott szövegemet, így Zsófi ötletére csináltattam egy bélyegzőt, hogy minden képemet, rajzomat, könyvemet CD-re írtam, ára 1000 forint. Ezt ráütöttem a meghívókra. Életművem -Szüts szavaival- tűz, árvíz, földrengés esetére bebiztosítva, szétszórva.

Esterházynak, Nádas Péternek postán adtam föl, külföldön voltak, a Frankfurti könyvvásáron, ahol idén a magyarok díszvendégek. Nagy cirkuszok előtte a sajtóban, ki mennyi pénzt lopott, mit és mit ne fordítsanak le, láttam a Főiskolán egy ronda könyvállvány makettet is. Véletlenül a monográfiám is kint volt, Az EVE-Art galéria standján, akinél épp a kiállításom. Vitt volna képet is, de nem engedtem. Árusította volna.

Addigra a CD-n már igazi, nyomtatott színes borító, repróval. Képzeld, egy barátom telefonon fölajánlotta, megcsinálja nekem. Akkor már csak Szütsöt kellett megkérnem, tenné rá a föliratot a kép közepére, nekem nem sikerült, akárhogy próbálkoztam.

A monitor mellett pár papírzsebkendő, műemlék. Miki mindig odakészítette magának.

Egy példányt bevittem az Új Mandátum kiadóba. István barátom belenézett, megörült neki, ilyen Magyarországon még nem volt. Az ezredéves megemlékezések keretében akarná kiadni, egy mai magyar művészek oeuvre-sorozat első darabja lehetne. Etalon, ezentúl már csak ennél jobbat szabad... Az más kérdés, lesz-e még, aki így össze tudja szedni az anyagát.

Ez lesz az ötödik közös munkánk.

A lemezt korszerűbb formátumba teszi át, hogy internetre is. Szerez a tv archívumából néhány régi interjút, és beleválogatna hivatalos levelezésemből, azokat szereti. Iratna valakivel egy előszót. Ezek voltak a hirtelen-ötletei. Rögzítettem, bár úgyse lesz, minden haszonról eleve lemondok.

Korszerűbb formába áttenni... ez egy külön történet. Lefagyott[19] a gépem, baj van. Sürgős. Barátomat hívom mobilján, ő éppen útban Szombathely felé, de megad egy számot. Így aztán egy alig ismert másik fiú igazítja a notebookomat. Mesélem neki, hogyan írattam a CD-hez saját lapozóprogramot, és hogy nem hibátlan, mert stb. Mogorván szerel, mondja sietős, péntek dél van, mindjárt indulnia kell, felesége is várja. Közben azért a programomba is belenéz. Slassan feszesebbek lesznek a mozdulatai, látszik, figyel. Eltelik tíz perc, fél óra, eltelik egy óra, másfél óra, továbbra is komor és szótlan, gépel, nézi a monitort. Közben az asszonyka telefonál, hogy a vendégeknek a combokat meg kell venni, őt elküldi, hogy vedd meg egyedül, majd megyek...

Akkor hozzámfordul: ki lehet javítani, megcsinálom én ezt neked...

Vakuszerelőmmel jártam így, 1992 június. Ormótlan, házilag barkácsolt trafós kapcsolódobozt vittem be hozzá, hogy vakuimat hálózati áramra akarnám kötni, a ceruzaelemek helyébe már paknikat faragtam fenyőfából, kartácsszög-érintkezőkkel. Csúcstechnikához volt szokva, riportereknek dolgozott. Jót nevetett rajtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni, és hogy nem inkább tölgyfából kellett volna-é? Aztán elkomolyodott, félretolt, majd egy órát bütykölt, végül bocsánatot kérve, hogy csak egy Trabant-izzója van, azt tudja beleforrasztani, nem túl elegáns...És nem fogadott el pénzt...

Születésnapomra azt kértem, családtagjaim néznék meg, mit csináltam ennyire négy hónapon át, megmutatnám a CD-t. Előbb-utóbb majd sort kerítenek erre is. Miki meg kérésemre lefotózott gyorsúszás közben, amit aztán a Lukács számára készített kiállításplakátomra tréfából rá is tettem. Így be tudnak azonosítani a sporttársak. Látványos felvétel. Gönyörű-szabályos-ernyedten lóg az alkarom... A képet Szütsnek telefonon; vagyis e-mail-en elküldtem. Válaszként öt új festménye érkezett...

Egy újabb házi feladatot kaptam az öltözőben. Gábor barátom mostanában Weöressel foglalkozik, vagyis nemcsak olvassa, hanem körbe is pisili a témát. Most Várkonyi Nándort idézi: „W. megírta egy nem létező ország irodalomtörténetét, ez biztos, mert olvastam.” Viszont sehol föl nem lelhető, sehol semmi utalás, érdeklődjek már utána. Néhány nap múltán viszem a választ: „Tegnap bejött az egyetemre X., a Weöres kutató. Várkonyi szövegét ismeri, (aki nem megbízható forrás), de semmi nyom egyebütt. Talán most majd a Károlyi Amy hagyatékból valami, de nem valószínű.” Gábor megdicsérte az én szakszerűségemet...

A kabinossal jóba vagyok. Egy reggel a korlátra könyökölve néz minket, kikiabálok neki, jegyezzen már föl néhány szót, mert elfelejtem. Többször is kellett fordulnia. Kabinoldalra írta, krétával. A CD kezelési útmutatójához jutott eszembe valami. Azt a néhány mondatot három napig fogalmaztam.

Új biciklilopási mód Pesten. A tolvaj az utcán lelakatolt gépre egy óvatlan pillanatban rátesz még egy lakatot. Mikor mesélték, fölnevettem. Zseniális.

Mindeközben átépítik a Lukácsot. A mi medencénk szétverésével kezdték, összeszorulunk a másikba, ami most se 22 se 26, hanem közepelt 24 fokos. Féltem a hidegtől, de váratlanul jól bírom. Egy sávba soroltam a térképész alezredessel, aki mint egy torpedó, nincs tekintettel senkire, és semmire, gyorsúszásban. Kértem tőle korrektúrát, bizalmába fogadott, engem nem rúg. Tanácsára erőltetem a lábtempót. Megjegyzendő, láb közötti bójával (úgy gyorsabb) pár hosszon át bírom vele az iramot. Negyven éve Lukácsos.

Az átépítés az Európai Uniós csatlakozás jegyében, nemzetközileg vízforgató berendezésre vagyunk kötelezve. Átszóltam a nádkerítésen a csempézőnek, szintbe fúgázzanak[20], fölsérti a csempeél a tenyeret (nálam a talpat). Büszkén nézett vissza rám: „Az EU-szabványban két milliméter a fúgamélység, ez nem versenymedence.” Mondom, akkor legalább ívesen...

December közepére lesznek kész. Sok klubtárs elmaradt az építkezés zűrössége és a zsúfoltság miatt. A decimális pénzrendszerre áttérés idején Angliában (épp akkor jártam ott) egy asszony beírt az újságba, miért nem várnak az ilyen változtatásokkal, amíg az öregek meghalnak?!

Ha a biciklilopási szisztéma nem ugrana be: jön a tulaj, nyitja a lakatját, s akkor beleakad a másikba. Ha nem jut eszébe visszatenni a magáét, s úgy megy el telefonálni segítségért, fűrészért...

Mikinél egy probléma volt, olasz nincs, német van, sőt a többieknek már harmadik éve. Tanára szerint kezdje csak el az elsős tankönyvből, őt külön fogja kezelni és osztályozni. Megpróbáltam segíteni a helyzeten:

Kedves Tanár Úr!

Mike mesélt Önről, így Önnek is köszönöm, hogy fiam máris valamennyire jól érzi magát Esztergomban. Nem lehet most könnyű neki.

Ha 30 éves volnék, Istenuccse megpróbálnám. Gyönyörű dolog lehet oxigénpalack nélkül megmászni a Mount Everestet. (Én még Csomo Lugmának tanultam).Habár nem ismerve az olasz nyelvet, de ismerve az angolt és a németet, valamint ismerve a fiamat , a dolog nem fog menni.

Köszönöm a mentőötletet, hogy két fiú segítsen neki behozni a két év hátrányt a német nyelvtanulásban-, nem fog menni, tudjuk.

Kérem az Ön szíves hozzájárulását -nyilvánvalóan ez az első lépés-hogy a fiam fölmentessék a második nyelv tanulása alól.

És most jön a neheze. Én ugyan vállalnám a leutat, de az Igazgató Úrral való találkozással van egy kis bibi. Pár éve megsemmisítette egy képsorozatomat, és lehetséges, hogy ez ügyben azóta is neheztel rám. Igaz, írtam erről egy cikket a Népszabadságba-, mellékelem, hogy értse.

Úgyhogy másodfokú szívességkérés. Természetesen csak ha lehetséges, és nem hágja súlyosan át a protokollt, valamint a határokat. Hogy használva a kérvényemet, nem tudnák ezt a kérést házon belül, csendben elintézni?!

Ha az egyszerű fölmentés valami okból nem lehetséges, alternatív megoldásnak tartanám, hogy Miklós fiam továbbra is ott ül az órákon, és rezzenetlenül-szelíden egy távoli pontra néz.

Köszönöm, bármi is...

Szívélyes üdvözlettel:

Hát ez nem sikerült, hogy náluk a német kötelező. De ahogy hallom, már van egy kettes, egy hármas, négyes és egy ötös szódolgozata, így jobban áll, mint a többiek. Megegyeztünk, ha talál olasz tanárt, fizetem. (Közben kijózanodva, az ógörögöt leadta, hogy szülei ellenzik.)

Istenem, hol már az a világ, Katával habár magyarul, de cirill betűkkel leveleztünk, ha netán szülői kézbe kerülne...

A kecskeméti uszodában még oroszul is ki van írva, hogy férfi öltöző, ellágyultan betüzöm.

Még egy Miki ügy. Szokatlan módon interurbán telefonál Esztergomból, ez-az, majd megpendíti, autóvezető tanfolyam indul az iskolában, persze kedvezményesen... Egyet nyelek, féltem a pénztárcámat és féltem az autómat, de ez úgyis elkerülhetetlen, mondom persze! Nem remélte, nagyon vidám lett. Év végére meglesz. Itt nincs aggodalom, már sztrádán is engedtem egyszer vezetni, tavaly, mert épp mindketten nagyon álmosak voltunk.

A kiállítás megnyitóján vettek egy képet, Zsófinak jeleztem: most! Családi utazás a zuglói bababoltba. Többórás válogatás után egy vadonatúj babakocsi, méregdrága, csikicsuki, táskatartós, minden. Ráadásául nem macimintás piros-sárga. Szüts figyelmeztetett, itt mostan nagy kiadások fognak bekövetkezni, pénzt félretenni, szokni, csinálni, szépen, csendben, noha szeretjük a heroikus gesztusokat... Hogy például a papírpelenka rettentő könnyítés, az pár év alatt párszázezer forint lesz.

Munkahelyén hajolgatni-emelgetni kellett, orvosi tanácsra októberrel táppénzre ment, most otthonát rendezi. Könyvtárát utána vittem, a könyvespolc is meglett két nap alatt. Tizenhétezer a faanyag, nála szabtam le, hokedlin, egy csodálatos rókafarkú fűrésszel,rajzért cseréltem. Barátai kötelező szívességből kimeszeltek nála, nagyon szép szobát rendezett be maguknak. Pelenkázó asztal a fehérre festett sublótja. Három nagy képem az ágya fölött. Csak fürdőszobáját elönti a víz. Már a nyáron tudtam, óvtam, a derítőaknája nincs ekkora fürdésekre méretezve. Aztán most sürgős érdeklődések, régi iratok és tervrajzok böngészése. Majd egyetlen nap munkával egy csángó fiatalember a házat a kert szélén húzódó szennyvízcsatornába szép csendben bekötötte. Estére már a munkaárkot is eltüntette. Talán öt helyről kellett volna engedély. Ezen is túl vagyunk.

Megkérdeztem, nem lehetnék-e ott a szülésnél, mint Líz barátnőnknél is édesapja?! Két napig gondolkodott, majd levélben elhárította, hogy szégyenlős, és nem szeretné, ha ez a figyelmét megosztaná. Igaza van.

Nem is hinnéd, mindeközben milyen jó képeket fejeztem be, októberben, tizenkettőt. Már lefényképeztem, az újabbCD-másolatokon rajta vannak.

A múltkor gyónok a ferenceseknél az aranyos Teofil atyánál, mondom hogy a munka sokszor a család elé kerül... azt válaszolja: Vedd előre az Istent, utána a többieket, és a végére magadat. Akkor megleled a lelki békét.

Milyen gyönyörű! Milyen egyszerű!

Penitenciának valami komolyabb önmegtagadást választhatok: 24 órát nem kaparom a fejem.

Kiállításomat említettem. Kettő is volt, egyik a debreceni Művelődési ház ruhatárában, a kivezényelt húsz takarítónő tomboló lelkesedése közepette. A meghívón jelzett gitárszóló elmaradt. A másik októberben már, a Király utcában. Szüts nyitotta, ha nem felejtem el, otthon majd aranyos beszédét idemásolom neked. Ja, meg Vásárhelyen kaptam egy 83.333 forintos díjat Őszi Tárlaton.

Hölgyeim és Uraim!

Andrea és Maria Maccaferrinek 1890. július 20-án Bolognában fiúgyermeke született. Utóbb három lány született még: Anna, Dina és Maria, kik anyjukkal együtt a fiúnak egész életén keresztül társai maradtak. (gli saranno vicine per tutta la vita...).

A fiú 13 éves korában festette első ismert (valljuk meg elég rossz kis) virágcsendéletét. (Fiori, 1903).

Tizenhét éves korában beiratkozik a bolognai Művészeti Akadémia előkészítő kurzusára, majd a következő évben már másodévesként folytatja tanulmányait. Az egész életében „minden újra igen fogékony” mester ebben az időben Vittorio Pica: Gli impressionisti francesci című könyve fekete-fehér illusztrációi révén ismerkedik meg a francia impresszionisták és különösen Paul Cezanne műveivel. Többízben még Firenzébe is elutazik, hogy a nagy elődök: Giotto, Masaccio és Uccello munkáival eredetiben is megismerkedhessen.

Első külföldi utazására csak később (66 éves korában) kerül sor.

1913-ban megvédi diplomáját. Ettől az évtől kezdve egészen 1929-ig az Elemi Iskolák tanára Bolognában. (hogy ez pontosan mit jelent, azt egyik életrajzából sem sikerült megfejtenem; legvalószínűbb, hogy valamiféle beugró rajztanár-tanfelügyelő Jolly Joker volt).

1913-ban még egy igen jelentős esemény történt: a család ebben az évben utazott először Grizzanaba, egy Bolognához közel eső nyaralóhelyre, itt születtek az első Tájképek, egyébként az elkövetkező félszáz évben az összes Paesaggio itt született.

A diplomavédés utáni néhány év megmaradt termésének többségét a futurista kísérletek teszik ki, melyek - mint a futurista művek nyomós többsége - kapitális nagy baromságok.

1915-ben behívják katonának, de hamarosan rossz egészségi állapota miatt leszerelik. 1915 és 1917 között a betegeskedésen kívül idejének javát azzal tölti, hogy addig elkészült műveinek nagy többségét megsemmisíti. Mielőtt elhamarkodott véleményt formálnánk, hadd idézzem itt Váli Dezsőt, aki egy interjúban a saját, gyengének tartott képeinek elpusztítása miatt ért szemrehányásra a következőt válaszolta: „Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam.”

1918-19-ből (rézkarcain kívül) három csendélet maradt ránk, még ezek a metafizikus-kubista csendéletek sem igazán jelzik, hogy a következő évben két tökéletesen érett, mámorítóan gyönyörű csendélettel ajándékozza meg a világot. (Natura morta, 1921, Düsseldorf, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Natura morta, 1920, Bologna Galleria Communale d'Arte Moderna „Girgio Morandi”).

Itt kell megjegyezzem, hogy Morandi képcímei a továbbiakban sem mutatnak sokkal több változatosságot.

1920-tól Morandi életpályája a felületes szemlélő számára egyenesvonalúnak tűnhet: tanári karrierje is szépen emelkedik, 1926-ban már a bolognai Művészeti Gimnáziumban a figurális ábrázolás tanára, és még ebben az évben kinevezik a Művészeti Akadémia új létesítésű Metszéstechnikai Tanszékére.

A már említett két 1920-as csendéletét követő általam ismert 161 olajfestmény, 23 akvarell, 40 ceruzarajz és 38 rézkarc nyomós többségében legfeljebb kompozíciós rendjében, színhangjában különbözik, de művészi kvalitásában alig.

1940 után a kompozíció fokozatosan megváltozik: néhány banálisan szimmetrikusan komponált virágcsendélet után a csendélet tárgyai kezdenek csoportba, zárt tömbbe rendeződni, hogy a legközismertebb Morandi csendéletek előhírnökei legyenek.

1942-ben még egy jelentős esemény történik: Budapesten megszületik ”zöldszínfélvak” társa és kollegája, Váli Dezső. Köztudomású, hogy Váli is nagy teherrel indul útnak: édesapja a háborúból-hadifogságból soha nem tér haza, így Váli is egész életét női hozzátartozók körében éli le, csak az utóbbi másfél évtizedben kerül másik „férfi” a házba kis- illetve ma már kamaszfia személyében.

Mindkét mester korai opuszainak többsége magángyűjteményekben van, így ritkán láthatók. (Morandi egyik korai csendéletét Benito Mussolini vásárolta meg.) A második világháború természetesen Morandi életművét is alapvetően befolyásolja: a háború kitörését követően Grizzanaba költözik, ahol nélkülözvén a megszokott csuprokat, (melyeket Bolognában, a Via Fondazzá-n felejtett!) főleg tájképeket fest.

A következő jelentős év 1959: ekkor kezd el Váli festeni. Egyik mestere tanácsára 62 és 67 között felfüggeszti a festést: építésznek képzik az Iparművészeti Főiskolán.

Már a korai Váli és Morandi opuszok láttán is egyetérhetünk Umbro Appolonióval:

„In the overcrowded and often uncertain world of contemporary art Morandi and Váli appear as fixed points”.

Nem feledkezhetünk meg a látszólag konkrétabb ábrázoláshoz való visszatérésről: mindnyájan ismerjük a Zsidó temető sorozat legszebb darabjait, majd az ezt követő Műterem sorozat opuszait.

Így jutottunk el a demokrácia vértelen győzelmének időszakához, mely Váli művészetében is nagy változást hozott: az addigi 40x40 cm-es méretről halálugrásnak tűnő döntéssel áttért az 50x50 cm-re.

Nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg Morandi 1943, és halála: 1963 között keletkezett vízfestményeiről. Ezek a lapok tükrözik talán legszűkszavúbban Morandi művészetének grandiózus egyszerűségét, és mélységét.

Lehámlik minden múlandó, elmállik minden hétköznapi: nincs villanyszámlás, de nincs svájci bicska sem.

Torokszorítóan egyszerű képek.

Csend van és béke.

Talán a „Műterem a Margit körúton” hordja ugyanezt az áhitatot. Vagy a Műterem - szürkület 94-ből...

Élet és halál mezsgyéjén a csöndet.

Mint ahogy szerzőink valamelyike mondotta egy interjúban: „a halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él műtermemben, kipislog az ágyam alól...”

Morandi elment hatvanháromban. De ittmaradt nekünk vígasztalásunkra az üres műtermek megszállott ábrázolója, hogy őrizze tűzhelyünket.

Álmainkat, otthonos kis depresszióinkat.

Jeleket küld, mint a norvég szigetek csúcsán a fáklyás emberek.

A kiállítást megnyitom.

Mennyi ötlet, nem?! És tele szeretettel.

Szakmai hír még, hogy évekig érlelődött, s most végre döntve, jelentkeztem a Műcsarnoknál, 2001-re szeretnék náluk egy kiállítást: Szobafestők - élők és holtak címmel. A listán néhány kollega,Szüts a cigányszobáival, Vojnich a gyárenteriőrjeivel stb., s a holtak: Czimra Gyula, Gruber Béla, Nagy Balogh, Czóbel, Barcsay, Vajda Lajos. (Nem biztos, hogy helyes lesz mindannyiukat szerepeltetni.) Őka harmadik teremben.

És most itt, Kecskeméten, csak két hétre. Tovább nem merek maradni, kellhetek, akárcsak mint sofőr, Zsófi szülhet. Hetek óta nyavalygok valami száraz influenzafélével, de azért naponta elkezdek egy képet. 60 x 60 cm, műterem... Az estékre pedig négy feladatot hoztam le, te vagy a harmadik. Az opuszjegyzék átírása a kiadói CD-re, ez pár nap volt. Az IGEN katolikus ifjúsági lap kért tőlem tízezer betűt a művészetről. Mondtam, ha lehetne kissé konkrétabban... Akkor az újságírónő megírt tíz kérdést, utánam küldte ide faxon. Úgy jött ki a lépés, hogy végül egyetlen kérdésnél leragadtam.

Most telefonált, hogy megkapta a floppyt, köszöni, rendben.

Apám csomagjában kanál...

Az IGEN levele itt, a Kecskeméti Alkotóházban ért utol. A benne leírt kérdés apám halálához kötődik, egy Oroszországból hazatért hadifogoly levele kapcsán, szövege a Váli-c. monográfiában (festő vagyok) jelent meg, két éve:

Kistemplomtanya 1946.X. 17-én.

Mélyen tisztelt Nagyságosasszony!

Tudom jól, hogy egy szomorú kötelesség teljesítését mulasztottam el, akkor amikor Nagyságosasszonyt azonnal megérkezésemkor nem értesítettem szegény férje Dezső haláláról. - Amikor Debrecenben múlt hó 7-én megérkeztünk és ottan az adatainkat fölvették kérdezték, hogy tudomásom van-e arról, hogy valamely bajtársam meghalt.- Ekkor én Dezső halálára vonatkozó adatokat bemondtam, amelyet ott nyomban írásba is foglaltak.-- Személyesen akartam fölkeresni Nagyságosasszonyt, de annyira gyenge voltam még akkor, hogy erre egyedül nem mertem vállalkozni.

Szegény Dezsővel mindig egy táborban voltam. - Őt közelebbről Szapahován ismertem meg - egy és ugyanazon időben kerültünk be a szanatóriumba.- Mindketten teljesen legyengülve kerültünk oda. Sokat szenvedtünk.

Ápolgattam szegényt - julius 13.- vagy 14.-én hajnali órákban halt meg - nem sokáig szenvedett.-- Amikor meghalt az egész vagyonkája, holmija egy kis vászon zacskóban volt, dohány kanál szappan kettő lap; kettő érem és egy kereszt. Holmiját a főszanitész magához vette, azzal, hogy azokat a parancsnoksághoz kell leadni.

Fogadja mély fájdalmában Nagyságosasaszony őszinte részvétemet, kezeit csókolja

Csikós Nándor

Tehát a kérdés:

- Tárgyi apai öröksége: egy kis vászonzacskó, amelyben „dohány kanál szappan kettő lap kettő érem és egy kereszt” lapult. És a szellemi?

57 éves vagyok. Apám halálakor három éves. Amit tudok róla, anyácskám kevés meséi. (Csak néhány közös évük volt.) Maradt a lakás, a tárgyi környezet „üzenete”, amibe beleszülettem, amit a jól síelő, operabarát banktisztviselő maga után hagyott; fotelek és üvegvázák a negyvenes évekből, a Pallas nagy lexikona, cigánylány csörgődobbal a falon. Két könyv, amit mindig, a frontra is magával vitt: Dante, és Ady összes. Hogy vagyok ezekkel? A cigánylányt észre se vettem, a Pallas múlt századi ábrái elbűvöltek. „Szövőgyári gépterem, Anglia, XIX. század első harmada”; Adyt most szerettem meg, három éve, ámulattal. Hihetetlen koncentrált. Csakugyan a vers a legtömörebb információtárolási forma, amit az emberiség valaha is kitalált (Hankiss Elemér szerint). Dante: egy-két fejezetét olvastam, nem használom. Azt hiszem, értem, mit akart mondani.

SZELLEMI ÖRÖKSÉGEM egy tábori levelezőlap, apám halálát érezve hadifogságból üzent nekem. Anyám érettségim alkalmából a zafírköves pecsétgyűrűvel együtt adta át -volna. Nem vettem át. Negyven év múltán, mostanában kérdeztem felőlük, rég nincsenek meg. Anyácskám emléke szerint a levél család- és hazaszeretetre buzdított. Hogy én annakidején miért...?! Radikalizmusom mellett bizonyára gyávaságom is. Talán féltem egy kőbevésett tízparancsolattól. Hogy halott apával nem lehet vitatkozni. Saját házamat akartam építeni, saját téglából. (Ami persze csacsiság. Akkor Camust és Senecát se szabadott volna olvasnom, akik akkoriban átrajzolták éveimet, életemet.) A gyűrű pedig: addigra már túljutottam a gyűjtögető - halászó - vadászó életmódon. Hogy a szellemi javak mértéktelen gyűjtése mellé is kérdőjelet tegyek, ez évtizedekkel későbbi történet. Schmal Károly grafikus barátomnak volt bátorsága ezt egyszer egy nyilatkozatban fölvetni.

A CSALÁDSZERETETRŐL, ami a levélben. A jövő hónapra nagyapa leszek. Szakmám magányosságra szoktatott. Vagy fordítva. A szeretetre lassan megérek, vagyis lassan megértem, mit jelent a másik ember. (Aki nem pont olyan, mint én.) A művészek kávéházi időtöltései, átivott éjszakái mögé iszonyú társhiányokat képzelek. Netán lelki ürességeket. Vagy csak megint nem értek valamit. Bár a narkózisvágyat értem, ez a szakma olykor majdnem elviselhetetlen. Makkai püspök írta Adyról, hogy azért ez a borgőzös élete, mert nem volt elég tehetsége zsenivoltát elviselni. A művész egy sohanincsteteje hegyet mászik. A csodálatos Morandi normális volt, noha mintapolgár? Ötven évig vázát és poharat festeni?! Karinthy mondja, értsétek meg, én mindig úgy gondolkozom, ahogy mások életükben egyszer, zuhantukban, az ötödik és negyedik emelet között.

Alkotó ember. Szerencsés esetben, családban, hárman-négyen veszik körül, elviselik, gondozzák. Pótolják szükségszerű csonkaságait, óvják, önmagától is. Vesznek neki zoknit, perecet, elküldik nyaralni. Cserébe, jajj cserébe... hagyjuk. „A dolgozó népet szolgálom.” Valamint a kisdedeket és a nyugdíjasokat.

A HAZASZERETETRŐL. Ezt inkább húgom örökölte. Szakmám nemzetek fölé lát. A pártirodákon fogalmazott jelmondatok kirekesztők, nevetségesek.

Ámbár. Nem hazaszeretet, hogy nagyon szeretem Zelk Zoltánt...

Vak szemgödör. Halott sirály.

Kiholt a tenger: medre már

vak szemgödör. Halott sirály

lelke vijjogva visszaszáll...(Sirály)

                                                             ...és Illyés Gyulát, a ronda Corvin áruházat, a 18-as villamost, a Szabadság-hidat, a kecskeméti főtér sétányát...?! Nem, ez nem hazaszeretet. Ez vonzalom. Pontosítsunk. Szeretni azt jelenti: dolgozni érte, tenni érte. Vagyis elsősorban nem érzelem. (Még házastársaknál sem.)

Tehát hazaszeretek például:

1. Képeimet (múzeumoktól eltekintve) nem adom el-, nem engedem ki külföldre. Ezt mindig elmondom: unokáimnak-unokáidnak festek, nem a müncheni fogorvosoknak.

2. Most négy hónapi munkával CD-ROM-ra írtam minden képemet, rajzomat, teljes oeuvre katalógus. Hiszek benne, hogy azon túl, hogy jó játék volt, ez nemzetszolgálat. Egy jó kép segít élni és meghalni. Petri György összes versei az ágyam mellett, kézközelben. De ki látja (használja) az Ékszerkereskedő vasárnapját, amit kiállítottam Párizsban a Grand Palaisban '78-ban, majd a Minisztérium megvette egy műcsarnoki kiállításról, nagyszerű, azóta raktárban. Ezért a CD.

3. Liftünkbe egy időben Van Gogh-reprodukciókat ragasztottam (a gyerekek mindig letépték).

4. Másfél évtizedes kilincseléssel elértem, hogy 72 év után újra kiadják Strindberg Egyedül c. önéletrajzi kötetét. Húszévesen ebből a könyvből tanultam meg sétálni.

5. '81-ben a norvég királyi művészeti ösztöndíj egy hónapját átsíeltem. A lesiklópálya tetején a bodegában kiváló almalevet árultak. Sibakancsomba pakolva hazahoztam egy üveggel, s telefonkönyvben megkeresve a megfelelő fórumot, leadtam azÉlelmiszeripari Kutatóintézetnek, nem tudnánk-e ilyet itthon is csinálni. (Akkoriban még nálunk nem volt ilyesmi.) Nagyon örültek neki.

- APÁMCSOMAGJÁBAN DOHÁNY... Nem iszom nem dohányzom nem tévézek nem éjszakázom nem nőzők nem érdem. Okom van rá. Fiatal koromban még nem volt zacskóstea, időtakarékosságból rászoktattam magam a forró (csap)vízre.

- APÁM CSOMAGJÁBAN KANÁL... Készenléti eszköz. Tanulom. Hogy figyeljek-, fogadni tudjam, ami elém kerül. Egy gondolatot, egy ellenvéleményt. Antikváriumban érdemes idegen polcokon is böngészni. Uszoda-öltözői beszélgetéseink hozama: húsipari géptanból már kollokválni tudnék. Egy barátnőmtől karácsonyra jó érzékkel múlt századi biológia könyvet kaptam volna. Csak sajnos zavarta, hogy könyveimet olvasás után továbbajándékozom. Kivéve a József és testvéreit.

- APÁM CSOMAGJÁBAN SZAPPAN... Első szerelmemnek megígértem, hogy ezentúl mindennap mosok fogat. Tartom. A nyakamra is sokat panaszkodtak. Szerencsére 10 éve a Lukács uszodában reggelente leázok. Fél óra, 1210 méter.

- APÁM NYAKÁBAN KERESZT... Én Mária érmet hordok, egy öreg apáca tukmálta rám 10 éve Pannonhalmán, lelkigyakorlaton, akkor még nagyon idegenkedtem ettől. Aztán fontos lett. Csak mindig leesett a karikájáról. Akkor a szintén nyakamban hordott tartalék-slusszkulcsra ragasztottam szigetelőszalaggal. Egy kis jegyzetfüzet is lóg mellette a zsinóron. Reggel az uszodában nem érthetik, vetkőzéskor miért csókolom meg ezt az egészet.

aszkézis = lényegre figyelés

aszkézis = lényegre figyelés

aszkézis = lényegre figyelés

Közben Anyácskám itt két napra. Most meg Kata, miatta kértem ezt a sarokműtermet, ehhez nagyobb háló tartozik, napfényes.

Kata kipihenni jött most leadott Zsolnay könyvét, nagy hajtásban volt, és két konferencián is szerepel az ősszel. Sok idejét szánja Zsófira, beszélgetnek, vásárolnak, tervezgetnek.

Szóval most Kecskeméten, Kata szobájából a napsütötte parkunk sárga lombjaira látni, csakugyan gyönyörű. Kata ágyból nézi, mint mondja, akár órákig. De jó neki. Nekem három perc után csinálni kell valamit.

Uszoda most csak az első napokban (az influenza miatt), de az izgalmas volt. Egy itteni fényképész ismerősünk már csak békauszonnyal úszik, megerősödött a lába, az ezret húsz perc alatt. Nocsak! Kölcsönadja. Mintha propeller. Másnap újra. Fantasztikus. Hogy ő segítene a vásárlásban. Készségesen az uszodába rendeli mobilján a boltost másnap reggel fél nyolcra. Csak délután gyanakodni kezdtem, interurbán a Lukács igazgatóságra: nem, Pesten egyetlen uszodában sem szabad használni... Sajnos.

Világpolgár ez a fotós. Jómódú. Nyáron hajót bérelnek, járják a tengereket. Volt mindenütt a világon.[21] Ő kérdezte tavaly Miklóst, nem akar-e egzotafát venni Délamerikából, egy fél erdőnyit, csak egy megkötés, neki kell hazaszállítani.

Most kérdezem, mi lett a fával? Avval bizony baj lett. Két magyar megvette, belefektetett 70 és 100 milliót, utat építettek az őserdőbe és elkezdték kitermelni. Teherautókat béreltek, indult a szállítás, mikor egy trópusi vihar elmosta az autókat, utat, mindent. Az ottragadt fát pedig egy! hónap alatt szétrágják a férgek, permetezni kéne, ez nem Európa... S most mi lesz? A magyarok várják a brazil kormány ígért kárpótlását, ami kb. kiteszi az indulótőkéjüket...

Lám. Ezek szerint ma már őserdővevő magyarok is vannak.

Hoztak egy viccet: Mi az? Kicsi, piros és gömbölyű?

Egy nagyon elcseszett[22] nagy kék kocka.

Meg egy kiszólás:

olyan hideg van, hogy a macska eltörik a kanyarban...

Emlékeztet arra, amivel annakidején az iparművészetis kollégisták fenyegették egyik évfolyamtársunkat: vigyázz, mert eltöröm a zoknidat!

Mi történt még Kecskeméten? Hagyományosan autójavíttatás, itt egyszerűbb. Valamint váratlan fordulattal, vettem egy irodai forgószéketa városszéli nagyáruházban. Gyönyörű. Gurul. Karfája van, gázteleszkóp, magassága karral állítható, sok éve vágyom rá. Luxus? Egy kiállítás tablójáról írtam le a nyáron, Parancs János írja a Szegénységről versében:

ma már tudom

a tartalék

romlékonyabb mint a gomba

a fölösleg kártékonyabb

mint a jégeső, mint a sáskajárás

csak aki mindenét szétosztja

kegyelmet csak az remélhet

A negyedik munkára valószínűleg nem futja már. Az utolsó évek hozzád-leveleit szerkesztettem volna sajtó alá. Nem akarom még kiadatni, nem látok világosan. Talán inkább egy új C. napló kötet keretében kellene...

Kecskemét, vasárnap délelőtt. Szüts helyett a tolókocsis cigány előírásosan kap tőlem egy ötszázast. A főtéren egy 25 év körüli fiú kéreget, gömbölyded, jólöltözött, nehéz beszédű, mert enyhén értelmi fogyatékos: November negyedikén volt a névnapom. Tessen már szolgálni néhány forinttal. Ezt egy költő írta neki?! Hibátlan. Adtam is. Szokásosan megnézem Farkas István Piros asztal körül képét, szokásosan csodálatos. Múzeum után pedig körbeautózva körletünket, összeírtam húsz utcanevet Szüts itteni lakótelepi festményeihez, képcímnek. Eddig fantázianeveket adott, de fölmerült, biztos jók lennének az igaziak is. Megküldöm neki faxon. Gizella tér, Klebersberg Kunó út, Csokor utca, Búzaszentelő utca, Levendula utca, Klapka utca.

A Fioretti. Andris váratlanul meglépett. Félig meddig már ő vezetett minket, szerettem, hiányzik. De megértem, egy nálunk sokkal dinamikusabb, fiatalosabb nagy közösségbe ment át: Új Jeruzsálem. Csövesek között térítenek, járnak Erdélybe, nagy apparátussal, sok emberrel. A Városmajorban csütörtök esténként nyitott imaestjeik, a kistemplom tele érdeklődő fiatalokkal. Nagy éneklések, kézrátételek, tanuságtevések.

Hát ilyesmi bizony nálam-nálunk nincsen.

Egyházi hír még, fontos, az én életemet is befolyásolja. Talán nem hallottad:

Október 31-én Augsburgban a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség egyezményt írt alá, mely lényegében a lutheránusok felfogását osztja, hogy

„az ember egyedül a hit alapján és Isten kegyelméből üdvözülhet (igazulhat meg). A jó cselekedetek nem feltételei, hanem gyümölcsei az üdvözülésnek.”

Belső, budai ferences ügy, hogy hajnali misénket végleg áttették fél hétre. Most a kollegák aláírásokat gyűjtenek a hat óra visszaállításáért. Kolos atya szerint 30-35 aláírás szükséges, hogy a plébánia foglalkozzon a kérdéssel. Most sokan elmegyünk a mise végi zsolozsmáról, késő van. A változtatás mellékhozama, hogy egyúttal zenés mise lettünk, nem nagyon örülök.

Szerény igényű levelem:

Kedves Kolos atya!

György atyának jeleztem, kérdeztem az orgonista véleményét is. Megtudtam, te vagy döntési helyzetben ez ügyben.

Ha egyetértesz, a következő javaslatom lenne: a (reggeli) miséken maradjon el az éneklés a kenyér és bor fölajánlásakor. Ez szerintem fontosabb szöveg, semhogy ne halljuk-imádkozzuk. (Én előző napi munkámat ekkor szoktam fölajánlani. Csak ingadozom még, hogy a festmény inkább kenyér vagy inkább bor kategória...)

Tudatták velem, hogy mikor zene és mikor népének, ez egyházmegyei szabályozás tárgya, nem lehet változtatni.

Szép karácsonyt, ha addig nem írnék újra!

Keresztfiunknak áldásom.

99.12.23.                                                   J-63                            C.6258

Sziasztok!

Most kaptam észbe.

Kinga, november 28, advent első vasárnapja, 3,5 kg,50 cm, egészséges,

halbiológusnak vagy pedikűrösnőnek szánjuk.

Boldog karácsonyt!