Le Meux

111. levél J.-nek, Le-Meux váliNEWS

2004. JÚNIUS

Június 1. kedd 05:11

Fotókiállítás.

Az ember egy ilyen munkától hanyatt esik.

Kétszer.

Amit és ahogy.

Feltétlen megnézem.

Sebastião Ribeiro Salgado: Exodus

Ludwig Múzeum, Budavári palota,

június 27-ig,

hétfő kivételével 10-18 óra között, csütörtökön 20 óráig

10:20

Öreg barátnőnk pár hete kórházba került, üzentem neki, egyen sokat és fekvőtámaszok. Aztán rossz hírek jöttek, halálhírét vártam. Ma megjelent az uszodában, igaz, hogy még csak felöltözve. Igazi öröm. Még meg is hízott egy kicsit.

Június 2. szerda22:03

Megnéztem az Exodus - fotókiállítást a Várban. Ha előbb látom, és csak utána beszélek, még ennyit se tréfálkoztam volna. Itt elakad a szó. Vagy kilenc terem. Az ember egy idő után már nem látja a hogyant, csak a témát. Az élő rettenet, a borzalom. És mennyire egyarcú a szenvedés. A fotós végigjárta Ruandát, a mexikói határsértőket, a tuszikat kontra hutuk, Vietnam, orosz emigránsok végső búcsúja rokonaiktól, legyilkolt parasztokat sirató brazil asszonyok, játszó gyerekek drótsövény mögött, akik már a lágerben születtek. Éhezők, haldoklók, vándorlók, reménytelenek, várakozók. Nyomor, nyomor.

Az Istenhívő némán kitárja a karját az ég felé.

Jövök hazafelé, aztán itthon az ebéd.

És sorra a következőket teszem a látottak mellé:

- Hatszáz forintot fizettem a parkolásért, merthogy kocsival mentem kiállításnézni. Ruanda.

- A menzaebéd bőséges volt, ámbár közepes minőségű. Ruanda.

- Egy kérdéses képemhez keretet kezdek csinálni, hátha attól elbillen a holtpontról. Ruanda.

- Egy telefon, félúton van a dolog, talán sikerül egy képet eladnom. És mellé egy néger kisfiú arca.

Kamaszkorom végén véletlen épp egy exodus-leirásból tanultam meg, hogy mérhetetlenül gazdag vagyok. Akkor is, ha nem telik tátrai síelésre. Ez a könyv; Steinbecktől az Érik a gyümölcs, földjüket vesztett parasztok tömeges vándorlása Kalifornia felé, ha jól emlékszem, ahol gyümölcsszedés-munkában reménykednek. S ahol sztrájktörőként fogadják őket. Öreg teherautókon, közben szülés, halál, szenvedés. Tanulságos volt, egy életre.

A Passió filmet nem néztem meg. Most mégis láttam.

Június 4. péntek 09:54

Most kaptam, http://hampage.hu/kozlekedes/sinek.htmlbelenéztem, tényleg fantasztikus! Budapest rég eltűnt villamosvonalai, fotókkal. A zugligeti 58-as! Ami valaha 81-es volt (mi tudjuk). Lefényképezve akkor és most, a maradék sínek, a története, hogy vakvágány, minden.

A weboldal vendégkönyvébe:

Gratulálok, nagylélegzetű munka! Csak Ön merényletet követ el az emberiség ellen, amennyiben nem emlékezik meg külön fejezetben a legendás 18-as villamosról: még novellát is szólnak róla. (Ha mégis, csak nem találtam meg, bocs.)
Még egy. Négy nappal az 58-as villamos megszűnte után tudatlanságból még álldogáltam egy negyed órát síléccel a fölső végállomáson. Semmi rövidített útvonalra nem emlékszem, a Moszkva térig járt, megszűntéig.

Nem tévedés, amit leírt?

12:49

Alíg hárult el a bretagne-i kempingezés veszélye, (mért nem hagynak engem békén), most megint egy meghívás, pár napos túra a Júlia-alpokban, Tarvisio fölött. Életemben nem jártam még ilyen helyen, egyszer a Tátrában. De az Alpok. Az istenek birodalma.

A hatórás autóút után föl a menedékházig, 800 méter szintkülönbség. Annyit még a Mount Everestesek se tesznek meg egy nap alatt, pedig azoknak jó kis havuk van a talpuk alá. Te jó ég, amikor a második guggolásból már nem bírok felegyenesedni.

Vállaljam?

Csak most nyugodtam meg, hogy sikerült táblázatba rendezni a problémát. Elkezdtem fölgyalogolni a hatodik emeletre, hátha. Azt számolom:

13:56

SMS az Illetékestől:

LEPCSÖZÉSNÉL A TEMPO FONTOS. NEM SIETNI. EGYENLETES SAJAT RITMUS.

MINTHA MÉG LENNE +6 EMELET.

Nálam máshol van a súlypont. Nem szabad magam elé nézni, mert akkor szédülök. Az intenzív, ütemre-légzés a fontos, jóga emlékek. Tényleg, úgy sokkal könnyebb. A negyedik emeletnél kezd lüktetni a fejem, nyilván tévedésből. Az ötödiknél elalszik a villany a lépcsőházban. A hatodikon két lélegzet pihenő.

Már vettem eső ellen egy ponchót. A lábszárvédő (kamásli) egy öreg esőkabátból kiszabva, még varrni? ragasztani? celluxozni? kell. Gumiház. Miki hátizsákja a kispadlásról.

19:10

Főiskolás szerelmem 64. születésnapja. Mobilon hívom, épp egy pályázati helyszínt szemléz, Veszprémben.

Két évvel idősebb volt nálunk, időnként megkértük, meséljen Bem apóról.

Ma hétszeres nagymama, és pont olyan virgonc.

Egy hete véletlen találkoztunk, én Miki vizsgamunkáját néztem az Iparon, ő ott tanít, indult haza.

Biciklivel.

Másodévesen, 64 májusában kerültünk össze. Aztán két év.

Az enyém mellett volt a rajzasztala a tanteremben-, és aztán otthon is - a hétvégéken is rajzoltuk a terveket.

Néha virágot hozott.

Mennyit szenvedtem tőle!

Szép volt.

Június 5-6.: szombat este, majd vasárnap 04:10

Szombat, hosszúnap. (Húsz éve a szombati lelkigyakorlatokat becéztem így; emlékszel?!)

Tényleg hosszú nap volt.

1. A Lukács-uszoda előtti gyönyörű parkban a szokásos szombati MDF piac, s mellette az újra föléledt - visszaszivárgott - csövesek zsibvására. Negyed óra alatt megtaláltam, bár nem így képzeltem: húsdaráló és szexlapok között a földön, a terítőn két egyforma! gyerekanorák, ötszázért, zöld és főleg vízhatlan. (Tegnap 14 telefon, a magyar textilkereskedelem föltérképezése: Pesten nem kapható orkán-, vagy impregnált anyag folyóméterben. Dunakeszin találtam egy ponyvakészítőt.)

Aztán másfél óra a varrógépen, és az anorákokból kamásli lett. (Az egyiket elfelejtettem kifordítani összeillesztés előtt.) Előtte makett, fóliából. A szabvány áttervezése: ez bakancson keresztül is fölhúzható. Alul a cipő kapcsába akasztva.

Tehát megvan a poncho kiegészítő-öltözéke.

Tökéletes vízvédelem. Remélem, fog esni.

2. Délben a Vizivárosi Galériában egy kis keretezés. Németh István műgyűjtő anyagát mutatják be (A Margit körút sarkán, Kapás utca 55, nyitva június 25-ig, kedd - péntek 13-18h, szombat 10-14h.). Nagyon kedves dolgaimat őrzi. Vojnich, Földi Péter, Kovács Petúr, Gaál, Kárpáti, Molnár Péter; többen, jó kiállítás.

Tőlem itt most három:

A/84/45; Régi zsidó temető - vázlat a gyászhoz,

A/94/43 Avignoni műterem,

A/95/29. Műterem barna szőnyeggel.

Ebből kettő finoman formált, elegáns-, és butuska ezüst rámában. A megnyitón megegyeztem Istvánnal, hogy hozok és visszarakom őket saját keretbe. Hogy véglegesen-é, ez nyitva maradt, mindenesetre a keret hátára ragasztottam egy cédulát, hogy Kedves Utókor, a Hágai Bírósághoz nem fogok fordulni, de képeimet az eredeti - Váli-keretbe álmodtam. (Már festés közben hozzászínezem a rámát.)

István túl súlyosnak tartja az enyémeket. Mondom neki, súlyos ember vagyok.

Evvel a nyűgös kérdéssel régóta kínlódom. A szerzői keret szerzőijog-védettség alatt áll. Láttam a berni Klee-múzeum raktárában vacak léckeretet pátyolgatni. Hogy nem szabad lecserélni, restaurálni kell.

Ennek az elvnek olykor az mond ellent, hogy bizonyos értelemben a gyűjtő is ember. (Egyébként belőlük élünk.) És otthonában a falát magának kell megkomponálnia.

Ezért szoktam a kérdést valamelyest nyitva hagyni, és nem követelőzni. Csak hát látom: a hatás olykor mínusz harminc százalék.

3. Ma életemben először rádióhallgatás a netről, sikerült. Februári! Kossuth-műsor, a most indult www.katolikusradio.hu,majd onnét linkkel Rádió Vatikán, ott éppen magyar adás volt.

A Katolikus Rádión részletek egy magyar komponista most készülő Teréz anya című musicaljéből. Nem tréfa. Az apáca csengő lányhangon énekli, hogy vegyük föl ezt a haldoklót az utcáról. Hát, mit mondjak. Talán van olyan korosztály, amelyik.

4. Nagykőrösről hívtak, érdekel-e még, most lenne egy 2,8/35-70-es Nikon-zoom objektív, mélyen áron alul, 175 ezerért. Ajjaj.

5. Kezdem kész képeimet fotózni. Ez itt, fentebb: egy szétvágott maradék, megtetszett, beszámoztam és alá is írtam. Majd meglátjuk.

6. Ma is 42 emelet föl, gyalog. Lehet, hogy? Netán még újra síelni is?

vasárnap 11:04

Most lefotóztam ezt is, A/2004/10.

37,5 x 72 cm.

Hollán Sándor ittjártakor a képnek ezt a felét találta használhatónak.

Már van hozzá (széles) keret is.

20:10

Az új hálózsákra rá van írva, a zacskójába gyömöszölje, ne göngyölítve tegye be.

Mikinek komoly tét ellenében fölajánlottam a játékot, 30 perc alatt fejtse meg, miért. Neki sikerült. (Legalábbis velem azonos feltételezésre jutott.)

Tehát itt a kérdés, kedves barátom!

A megfejtők értékes gondolatokat kapnak!

Júni. 7. hétfő 16:37

Megpróbáltam újra lefotózni: én továbbra is nagyon örülök, hogy a Moszkva téri metróállomás homlokzatán három méter magasságban tíz centis cseppkőoszlopok nőnek, nyilván évek óta. Kisiskolásan sokáig geológusnak készültem, - ma már tudom, elsősorban a gyönyörűszínű kristályok miatt - könyvek, geológuskalapács és nagyító, a Nemzeti Múzeum ásványtára, és egy saját ásványgyűjtemény is, persze.

Benne egy ujjnyi rózsaszín cseppkő.

Ami nyilván még ma is ott kering valahol a világűrben.

Egyébként - 1954 - enyém volt a világ legszebb kristályhalmaza, csakugyan. Mielőtt kilépett volna az életemből, kettétört. Töredezett síkokból álló felületű volt, talán öt centis, durván tojás alakú. A szürke kőágy egyik felén hat?lapú aranyszínű fémcsillogású piritkristályok. Mellette puha rózsaszín kristálymező, talán rózsakvarc, ami ugyebár a lila ametiszt kishúga. És mintha egy halványzöld kristálymező még, de lehet, hogy ezt már csak hozzáálmodom.

Úgy éltem meg, a világ teljességét személyesíti meg, úgy is szerettem.

Pótolhatatlan veszteség, szerencsére.

A gyerekember megtanul továbbmenni.

21:17

Egész családunk meginvitálva a Pesti Színházba: A vágy villamosa. Az első szünetben otthagytam. Túl sok feszültség ez nekem, egyetlen órába sűrítve. Akik ott maradtak, biztosan annak örülnek, hogy nem velük történik ez a sokminden.

Júni. 8. kedd 16:38

Vancsó Zoltánnak ma 7-kor nyílik kiállítása az újpesti MEO-ban. Ennek kapcsán e-mail váltás vele:

Szeretettel várlak William Klein és Milorad Krstic valamint jómagam
Budapest kiállításának megnyitóján...

Ezen a napon jelenik meg "Le a Halászbástyával!" c. fotóalbumom...
A megnyitó után egy negyed órás vetítés lesz, több mint 200 Budapest
fotóval és saját kísérőzenével!
V.Z.

Nagyon becsülöm, amit csinálsz. Honlapomon többször emlegettelek,

köszönöm az invitálást, minden munkádra kíváncsi vagyok.

Kétszáz fotót levetíteni, negyed óra alatt, vagy tovább, csacsiság. Kár tömegárút csinálni belőle.

Emlékeztet a szegény hülye Rauschenbergre, aki nem hisz abban, ami csinál, és ezért sorozatot állít ki.

szívélyes üdv.

V.D.

És egy másik érdekes meghívó a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumból. Fotókiállítás az 50-es évekből, valami szocreál dolgok lehetnek. És azt írja magyarázatképpen:

Feltételezem, hogy egy fénykép sohasem exponálása pillanatában nyeri el végeleges tartalmát, jelentését, hanem folyamatosan bővül anélkül, hogy a fotó jottányit is változna. És ettől lehet a kép mindig fontos...

Ez igaz. Gyenge riportfotó a szálloda előtt autóba szálló Diana hercegnőről. Aki tíz perc múlva szörnyethal.

21:39

Persze mondom a mellettem zuhanyozó izomgyógyásznak lépcsőmászásomat, jóváhagyás végett.

Azt mondja, és aztán a Gellérthegy, a szoborig a lépcsőkön, s ha ez megvan, akkor jön a Tabán, a teniszpályák mellett indul egy lépcsősor a Naphegy tetejére, azt már futva.

Így szokás ezt.

Steph., ezt pedig neked fotóztam, folyosónkon a szomszéd ajtó. Tudod, nincs tesója, unatkozik.

Júni. 9. szerda

Egy magyarszármazású gyűjtő megrendelne tőlem tíz zsidótemető képet. Tudomásul veszi, hogy a képek nem kerülhetnek végleg külföldre, itthon is van gyűjteménye.

Az ötlet abszurd, és a legnehezebb pillanatban jött. Nem az anyagiak. Hanem szinte reménytelenül kínlódom a tavasszal kezdett gyenge képekkel. Ilyenkor mindig fölmerül, érdemes-e tovább. De például a 03/06-os, tavaly... az sikerült. És évente egy-két jó munkánál többet?!

Másrészt volna ebben valami sorskavaró pimaszság, ilyen szaltót csinálni. Egy körbejárt és kimunkált területre húsz év után vissza, hogy mi történt bennem ezalatt. Mint Kata a néprajzosokkal, vissza abba a kis palóc faluba. A veszélyeit tudom. Nem biztos, hogy mindig a bátornak van igaza.

Egy-két hónapon belül eldől, belevágok-e.

Júni. 10. csüt. 10:14

J.! ezt a születésnapodra! Isten tartson tenyerén (továbbra is!)

Az szívprobléma is lehet, ha fáj a háta, pláne hogy baloldalon - mondta öreg barátnőm a medence szélén - nem tréfa. Orvoshoz! Addig ne lépcsőzzön!

Indulnék, de akkor most hányszor menjek haza? És a körzeti orvosunk csak délután rendel. Be kell kéredzkednem valahova.

A rendelő felé kanyarodom, közben fölépítem a dramaturgiát. Rövid három mondatban egy nyilván türelmetlen valakivel tudatnom kell:

1. Én nem ide tartozom.

2. Komoly ember vagyok.

3. Nem vagyok hipochonder.

4. Muszáj, hogy nekem itt azonnal egy EKG-t csináljanak.

5. Mert esetleg itt kapok infarktust az orruk előtt.

S mindezt úgy, hogy legalábbis szavakban ne hazudjak. Mondom a doktornőnek: Majdnem elkerülhetetlen, ma is egy rendkívüli megterhelés várna rám. Emeletre föl-le. Ha nem muszáj, nem maradnék ki belőle...

- Ja, költözködés! - értem, értem.

Nem igazítottam ki.

Megcsinálták.

Semmi bajom.

Úgyhogy hazafelé ismét 30 emelet. Erre az Alpok-túrára muszáj fölkészülni.

Ha fordultomban leérek a földszintre, és ott épp valaki a liftre várakozik:

Arcomra kiül a teljes döbbenet. Ez mély zavarba vált át. Topogok egy kicsit. Tétován rácsapok a bal zsebembe. Majd idegesen a többit lapogatom. Fejcsóválás. Keserű, lemondó kézlegyintés. Egy észrevétlen mozdulattal közben indítom a stoppert. És csüggedt testtartással elindulok vissza, fölfelé a lépcsőn.

19:48

Két hónapja igazgatom a főoldalt. Most jó.

Mondom tizenegyedszer.

Szrogh tanár úr anekdotázott ezen az Iparművészeti Főiskolán. Hogy az egész műterem, a statikusok, szerkesztők, mindenki vár az építészre. Akinek nem jut eszébe a ház.

És ez tényleg így van. Sürgetni se lehet.

Júni. 11. péntek 11:10

Mától két találmány:

1. Nem megyek át a piroson reggel, legalábbis a Török utcánál. Ott háromfázisú a lámpa, és ha az ember ismeri-- De lassan fölgyűlt valami félelem is, az évek során néhányszor ugranom kellett, ha mégis egy-egy busz--

2. Népszabadság csak délután. Elvitte a reggel fél óráját, bizony.

16:46

Reménytelen képkapirgálások.

Nem megy.

Hogy valami legyen, egy fotó:

viszont új témát találtam.

21:09

Anyám háborús naplóját olvasom, 26 éves, két kisbabával, és még nem tudja, hogy özvegy.

1945. január

...A ház a pince fölött romokban áll. Az élelem a kevésnél is kevesebb. Ricsi piszkálódásait sem bírom, így egy reggel összecsomagolok, elhatározva, hogy átmegyek a Bethlen udvarba Kláriékhoz. A holmijainkat batyuba kötöm, felveszem a hátamra, karomra Kisdeskét, Rozi csak Erzsébetkét viszi, s elindulunk.

A batyu és Kisdeske együtt igen nehéz, a sok üléstől és éhezéstől elgyengültem, no meg a romokon bukdácsolva járni sem éppen könnyű, főleg egy kölcsönkapott nyári szandálban. Alig megyünk vagy 50 métert, mikor aknatüzet kapunk, megrettenve ugrom Kisdeskével egy veszteglő kocsi alá. A tűz erősödik, mi rémülten guggolunk be egy kapu szögletébe, de a ház is találatot kap, ezért lerohanunk az idegen pincébe. Fél-óra múltán tűzszünet, s mi újra folytatjuk utunkat. Alig birok járni, már csak vonszolni tudom magam, ezért egy embernek 200 pengőt-/az akkor nagy pénz volt/- és egy doboz cigarettát ígérek, ha elsegít minket a Bethlen udvarig. Ő átveszi a csomagot, s nem egyszer Kisdeskét is. A Lógodi utcából azonban vissza kell fordulnunk, mert a lebombázott házak összeborultak az út felett, azon a romhalmazon átjutni nem lehet. A Mikó utcán keresztül nyílt úton vánszorgunk tovább az Attila körúton - /amit már Pest felöl belőnek az oroszok/, - s egy végeláthatatlannak tetsző idő múltánelvergődünkKláriékig.- Kísérőnk semmit nem fogadott el tőlünk! Áldja meg az Isten!

A két emelet mélységben lévő pincében aránylag biztonságban érezzük...

Aztán onnét hazafelé, a Körtérre.

...Nem bírom tovább. A sötét folyosók zsúfolva sebesült német katonákkal, s a 400 férőhelyes óvóhelyen már több, mint ezren vagyunk. Az ezer közül legalább 900-nak diaréja van, s WC csak kettő, így a ház mellé kellene kimenni- /már, aki kimegy, mert nem fél/. Szóval a kolera - illetve valamilyen fertőző betegség nem késhet soká. A katonák meg már csak két-naponként kapnak enni, így nincs kihez fordulnom élelemért. Felmegyek az egy emelettel feljebb lévő katonai parancsnokságra, hogy megkérjem a parancsnokot, ha a hegyen átjárőr megy este a Körtér felé, csatlakozhassam hozzá a két gyerekkel, hogy hazajussak, mert, ha itt maradunk remény sincs rá, hogy a két kis angyalkám életben marad, annyira leromlottak. S ez a ház a Gellérthegy és Vár-hegy között van, nyílván utoljára fog elesni, addig nem bírják ki a gyerekek. Kókay ezredes nagyon kedves, Szentgyörgyi /?/ százados is. Ez utóbbi ugyan felugrik kérésem hallatán: "Asszonyom, nem tudja mit kíván, ez őrültség! Hiszen a járőrök közül is sok nem tér vissza, mert az egész hegyoldalt belövik" - Kókay leinti: "A férfi-logika hajoljon meg az anyai szív érzése előtt." Megígéri a járőrt, megkínál feketével, a másik tiszt - aki épp borotválkozott jöttömkor, s akit megkértem, hogy utána engedje meg, hogy abban a vízben megmoshassam a kezem, - mosdási lehetőséget biztosít! A nagy teremben egy ruhafogas mögött hetek óta először meg tudok mosakodni! No nem tetőtől talpig, de legalább derékig. A feketekávé és a mosdás hihetetlen nagy szó és élmény!

Júni. 13. vasárnap 18:17

Jálics Ferenc jezsuita lelkigyakorlatos könyvéből:

A vallásos egoista: sokat imádkozik, hogy elérjen valamit. Aki azt hiszi, tudja, mi Isten akarata, és ezt meg akarja neki magyarázni: hogy a háborúnak legyen vége, a beteg gyerek ne haljon meg, hogy a családokban béke uralkodjék...

ezek az ő akaratai.

Hoppá. Nagyon igaznak hat, és nagyon megrémít, hogy akkor hogyan tovább.

De hiszen: kérjetek és adatik... Fiatok kenyeret kér, ti sem adtok skorpiót...

Nem értem, nem tudom.

Kedden lesz nyitva utoljára, elfelejtettem, rémülten szaladtunk el (családilag) a Szépművészeti Múzeum nagy Giacometti kiállítására.

Csalódás is, meg nem is. Egyetlen mondatot mondott egész oeuvre-jével, de azt nagyon.

És ez elég is. (Mint Nagy Balogh János az öt jó képével, a legnagyobbak között.)

Inkább a kritikai oldalt mondanám, talán mert esik az eső.

Meg általában a szobrok sohasem érdekeltek.

Festményei félbehagyott, modoros rajzok. Bernard Buffet (aki még emlékszik rá) szálkás vonalai. A meghúzott vonalainak szépsége elszédítette. Igen árulkodó az előtérben vetített film, ahol a mester a kamera előtt portrét rajzol. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, hogyan nem szabad. Elkezdi a szemet, azon babrál hosszan, egy üres vászon közepén. Majd áttér az orrnyeregre és másik szemre. Csak két vonalkával a száj és az áll helye, még semmi utalás a kompozícióra.

(Hasonló a gondom mostani szerencsétlen képeimmel. A vörös krétarajzot szeretném láttatni, és meghagyni, mert olyan ártisztikus.)

A korai kubista szobrain átfutottam, személytelenek és unalmasak.

Számomra az igazán jó dolgai a térben egymás felé lépő kis pálcikafigurái, nagyon sűrű köztük a levegő. Ezekből nem hoztak Pestre. Itt is vannak figuracsoportok, egy talapzaton egymás mellett, és egy irányba nézők, léptékük indokolatlanul más és más. Az egyiken oldalt egy kis portré is kinő a posztamensből. Gyanúm, hogy egyik zsúfolt tárolópolcát öntötte ki bronzban.

Aztán van egy hatalmas szarkofágtalapzaton egyetlen árva, pici lépő figura. A két tömeg aránya giccsszagú, enyhén érzelgős. Nem az egyetlen ebben.

Van egy macskája, nagyon jó, meg egy jótestű kutya is, de földre szegzett aranyos szimatoló pofival. (A sziluettfotón ez nem látszik.) Akkor inkább Picasso zseniális bronzkecskéje.

Azt a kétkerekű, mindígreprózott napkocsiját szeretem. A szembenéző alakjainál eszembe jutnak a Gudea-szobrok. Csak azok eszköztelenebbek. A végtelenbenéző egyiptomi, asszír kultikus szobrok atmoszférája.

Az ujjal és spaklival nyomkodott gyűrött faktúrái tényleg gyönyörűek, Ugyanez már megvan Rodinnél, csak az nem fitogtatja ennyire. Bár ez sem baj.

Büsztjeinél a test hagyományos arányú marad, a fejeket síkká lapította. Az itteni legjobbnál hiteles ez a kettősség, a többinél egy sajnálatos úthenger jut az ember eszébe.

Kiragasztott életrajzából ezt a két mondatot kaptam el:

1938-1946 Elüti egy autó. Azzal kísérletezik, hogy apró figurákkal adja vissza egy távoli személy látványát.

Elég lassú autó lehetett.

Azt is gondolhatni, Giacometti vélelmezi, hogyha ő apró figurák lett volna, talán a vezető észreveszi őt, mint távoli személyt, és kikerüli.

És egyáltalán, miért kell egy távoli személyt ábrázolni?

Hogy a filmben a munkáiról milyen csacsiságokat mondanak, és mond ő is, abból nem idézek. Ez teljesen rendben van. Valami kék gőz kell azok fejébe is, akik csak erre élveznek.

Szóval: soha rosszabb kiállítást.

Júni. 14. hétfő 08:52

Gyorsan és komoran öltözik mellettem a főorvos.

- Sok a beteg?

- Igen, igen.

- És nem gyógyulnak? - kérdezem kajánul.

- Nem, hála Istennek! - mondja, és végre elvigyorodik.

16:42

Lányomnak mosógép-alkatrészért, majd jövök hazafelé, Óbudáról. A Lajos utca végén piros lámpa, majd zöldre vált. Ismerem a kereszteződést, az út itt három sávvá szélesedik, de kár sietni, húsz méter után megint piros lesz. A két szélső sávban egy-egy kocsi, szép lassan begurulok az üres sávba. És akkor egy leírhatatlan, szorongó és édes pillanat, a föld fordul egyet velem, ahogy mondani szokás. Édes Istenem, mi ez?!

Igen.

Így csurogtunk be a starthelyre, bójákkal jelölt pályánkra.

Dubló; kétpárevezős versenyhajó, 1960, Ráckeve, Országos Bajnokság.

Júni. 15. kedd 09:15

Kölcsönkértem a Néprajzi Múzeumból 10 éve nekik ajándékozott 2400 zsidótemető fotóm csíkmásolatát, esetleg újra könyv lesz belőle. (A filmeket nem adják ki, nekem se.) Egyelőre elkezdem a tartalomjegyzékét digitalizálni.

És -folytatásos regény - megint anyácskám ostromnaplója fronton lévő férjének. Az eleje: júni. 11., péntek.)

Este a sötétség beállta után két katona kíséretében elindulok életem eddigi legborzalmasabb útján, gránát, puska és ágyútűzben két pici gyerekkel a Gellérthegyen át behavazott bombatölcsérek, fel-nem robbant lövedékek között a bizonytalanba. Igen, a bizonytalanba, hiszen nem tudom megvan-e még az otthonunk, áll-e még a ház nincs-e romokban. A katonákon fehér lepedő, minket nem takar semmi. Én Erzsébetkét viszem, az egyik katona Kisdeskét, Rozi a karácsonyi cuccokat . /Nem volt annyi eszem, hogy asok karácsonyi ajándékot, köztük pl. Kisdeske hatalmas összerakható várát otthagyjam./ Útközben állandóan a Szűzanyához imádkozom, s neki köszönhetjük, hogy nem talált el bennünket egygolyó sem, pedig a világító lövedékek néha szinte az orrunk előtt süvítettek el. A Ménesi úton minden villa lángokban áll, az utat végig belövik. Egyszer védelmül - no meg némi pihenésként -a lazaristák kis kápolnájának kapujába guggolunk le.

Itt a sok rémség közepette az jut eszembe, mikor behívtak, s a délvidéki bevonuláson kellett részt venned, én eljöttem ide a Nagyboldogasszony útjára - /ma Ménesi út/ -, ahol annyit sétáltunk együtt.Itt ballagtam búsan nélküled,-akkor már szerelmes voltam beléd-,majd betértem ebbe a kis templomba. Már jó ideje ültem bent, mikor rádöbbentem, hogy csak Te jársz az eszembe, s még egy Miatyánkot sem mondtam el. Aztán váratlan-hirtelen megnyugodtam, mert eszembe jutott: "Amikor én rád gondolok, már az is imádság!"/Így igaz!/

Végre hazaérünk. A lakáson saját belövés /!/ ment át, szerencsére nem nálunk robbant, hanem a szemközti háztetőn. Így is sok kárt tett, sok mindent elvitt, összetört, s egy ép ablakom sem maradt. Az élelem nagy része ellopva -/megértem/ -de itthon vagyunk! Itthon! Hála a Mindenekor Segítőnek és a jó Istennek!

Hazaérve a gyerekek Rozival egyenesen a pincébe mennek, én fel a lakásba, s egy szökött német katona segítségévelleviszem a rekamiémepeda-matracait. Még egy fekhelyet összetákolunk valahogy, s ezután négyen ezeken alszunk. Még enni is tudok adni este a két kis angyalkámnak, persze csak hideget, főzni ilyenkor nem lehet. Mielőtt Jenny mamáékhoz költöztünk volna, odaadtam Szentgáli néni kérésére a lakásomat egy Erdélyből menekült fiatal házaspárnak - /Sz.-ék már tele voltak menekültekkel/, - bár az is lehet, hogy a férj katonaszökevény volt. Ők adtak most este enni, tehették, mert a sok élelmiszert, amit a lakásban hagytam... de nem csodálom, mindenki éhes és vásárolni ostrom alatt ugyan hol lehetett volna?

1945. január ? /Otthon/

A gyerekek nyűgösek, fáznak, gyengék, betegek és unják a sötétséget. Bármit esznek rögtön átmegy rajtuk. Első nap a mosókonyhában, ahol még főzni is lehet valami tűzhelyfélén, vizet melegítek /!!!/ és alaposan megmosdatom őket,persze hiába, ha állandó hasmenésük nem szűnik, s folyton hánynak. Este, mikor megérkeztünk lehoztam az összes szalvétánkat Erzsébetke számára pelenkának, de hát a víz se sok, a mosás is nehéz, mert vízmelegítésrecsak ritkán van alkalom. Hideg vízben én mosok, Rozi az óvóhelyen ül, s ha nem veszi észre, hogy bent vagyok: engem szid.

A ház lakói Keresztúry Dezsővel az élükön -ő a házmegbízott- lakógyűlést tartanak, hogy maradhatunk-e az óvóhelyen vagy se, mert a gyerekek sírnak és büdösek. Csak Hajdú Kata erélyes kiállása ment meg minket, aki beolvassa nekik, hogy jogunk van az óvóhelyhez, hiszen a nagyobb lakás tulajdonosai vagyunk, s ha nem lennénk is, tán van valami család vagy gyermekvédelem.

1945. január ?

Amikor aránylag csönd van, felszaladok a lakásba lehozom Deske meleg, puha gyapjú köntösét, s abból szabok a gyerekeknek mackónadrágot, még fölső rész is kikerül belőle. Azt mondanom sem kell, hogy mindent kézzel varrok, többnyire egy pislogó mécsesnél.

Másnap a házak kertjeit átvágva átszaladok a Szabolcska Mihályutcába, részben Irén nénihez, részben egy ott lakó orvost elhívni a gyerekekhez. - Irén néni szeretettel fogad, és sok élelmet ad a gyerekek számára, de siratja az elzabrált ékszereit. Ezen nem tudok kellően sajnálkozni, mikor itt élet-halálharc volt, és van. Az orvos átjön, kamillás beöntést és kamilla-tea ivását javasolja. Beöntést csak egyszer tudtam adni, mert az szinte megoldhatatlan a pincében, de teával bőven itattam őket, és megtörtént a csoda! Két kicsi Pockom úgy támadt életre, mint a hervadó virág, ha megöntözik. Persze még most is gyengék, de megmarad minden bennük, amit megesznek, s egy icipiciveljobban néznek ki.

1945. február ?

Ilyen rettenetes zenebona tán még egy éjjel sem volt. Mi lesz még itt? Meddig fog ez tartani?Maradhat itt életben egyáltalán valaki? - Reggel elhallgat az utolsó ágyú is, a katonák elvonultak. Délben 12-kor megjelenik az első orosz, majd jön a többi is barátságosan, mosolyogva.

Természetesen mindnyájan az óvóhelyen maradunk, s bár a pince irgalmatlan hideg és világítás sincs, senkinek se jut eszébe felköltözni. A ház valóságos átjáró lett egyik "különítmény" a másik után érkezik, hol német katonákat, hol puskát vagy nőt keresnek. - Nagy szerencse, hogy a földszinten egy "telefonos színésznő" lakik, aki azonnal kiállt az ajtóba fehér bundában...

17:14

Nem volt elveszett nap, sikerült egy négyoldalas táblázatot csinálni (magamnak, meg a Néprajzi Múzeumnak.)

helység	Váli opuszszám = tekercs szám = a kontakt oldalszáma // 24 x 36 ff. nega	Váli opuszszám = tekercsszám = a kontakt oldalszáma // 6x6 ff. nega	Sáros-Váli könyvben szerepel, kockaszám	könyv oldalszám	hány felvétel (rontott is)	helyszín ráfotózott indexszáma	indexszám helye a témában	megjegyzés, további témák
Radauti		N/82/29	12	89	12
Radauti		N/82/30	3, 10	96-97, 102	12
Radauti		N/82/31	4	99	11
xx Sucevita nem zs. temető		N/82/32			12			kolostor freskók, épület
Gura Humorului		N/82/38	11, 4	107, 117	12			38/4 a kedvenc fotóm
Gura Humorului		N/82/39	5	110	12
Gura Humorului		N/82/40			10			templomfreskók is
Suceava		N/82/41			12
Suceava		N/82/42			12
Suceava		N/82/43			12
Falticeni		N/82/44	8	85	12
Tirgu Neamt		N/82/45	2	111	12
Pietra Neamt		N/82/46	1	100-101	12
Pietra Neamt		N/82/47	6, 5, 11, 10, 15	93, 103, 115, 116, 118	13			A-B tekercsen?

22:03

Ezt írtam vasárnap (Jálics, jezsuita):

ezek az ő akaratai.

Hoppá. Nagyon igaznak hat, és nagyon megrémít, hogy akkor hogyan tovább.

De hiszen: kérjetek és adatik... Fiatok kenyeret kér, ti sem adtok skorpiót...

Nem értem, nem tudom.

Most megkaptam a megnyugtató választ. Köszönöm.

Des,

M. mondta nekem egyszer (éppen őrjöngtem, hogy milyen szar minden, és úgyis Jézus akarata az erősebb, minek imádkozzak, le van zsírozva az egész, a Nagy Könyvet már megírták, minek erőlködni),

hogy:

Isten akarata ezerféleképpen teljesülhet, ezért hinnünk kell benne, hogy szabadok vagyunk.

Hinnünk kell benne, hogy az ima hegyeket mozdíthat el.

Miért ne mozdítaná el Jézus a hegyet kedvedért?

Mihály atya meg ezt mondja: Múljék el tőlem e pohár, mindazonáltal ne az én akaratom teljesüljön...

És: soha ne a végletek...

Júni. 16. szerda 21:23

A múlt héten beállt: napi 90 emelet fölfelé, három részletben.

Pulzus 12o. E.ü. kontroll öt perc után: most már csak 72.

Napi egy óra a völgymenetekkel együtt.

Hogy ne unjam annyira, útközben megtippelem, hány másodperc lesz a forduló. A hat emelet 1.43 - 2.03 között.

Egyelőre nem gyorsítok.

Már az Alpok-túra nélkül is rendben van a dolog.

Júni. 17. csütörtök 05:16

E-mail:

Csak a jó kislányok vezetnek naplót, a rossz kislányoknak nincs rá idejük. (Idézet egy amerikai színésznőtől.)

Ez a fiúkra is érvényes?

És a festőkre?

Ezer puszi, jó naplózást!

Akkor én jó festő vagyok.

12:50

Reggel hazafelé a cipőkellék-boltba, egy darab bőrért. Azt aztán ráragasztottam szétmállott zsolozsmáskönyvem gerincére. Szerény lelemény (Bernáth Aurél szavaival), hogy nem szebb, ha egy határvonal egyenes.

Délelőtt az A/2004/21-es.

Júni. 18. péntek 11:07

Bernáth valamelyik könyvében Tornyait veregeti így vállon,
hogy az eget sötétre festette a tanyasi házak világító fehér színe kiemelésére.

Amúgy B. nagyszerű író.
És nem csak az Így éltünk Pannóniában.
Novellái is.
Déry Tibor őt olvasva döntötte el, hogy házat vesz a Balatonnál.

Átfestették a Lukács homlokzatát.

Ez a híd, hazafelé, a Török utca sarok felől nézve.

Meg van egy ma befejezett kép is,

A/04/08, Plátói műterem 80 x 80.

Júni. 20. vasárnap 20:30

Nézem át régi naplószövegeimet, amit érdemes, hozzáférhetővé teszek az ÍRÁS fejezetben a MINDEN - alatt. Majd rákattintásra följönnek. Ezt most találtam: A Magyar Képzőművészeti Főiskolán kitűzött plakátom, 1991. október:

festőnövendékek számára fakultatív kurzust hirdetek meg:

HOGYAN FESSÜNK SZÉP KÉPEKET?

címmel.

a kurzus célja:

Önök java az ország szellemi elitje lesz. Mednyánszky vagy Farkas István súlyosan megváltoztatta Magyarországot képeivel, ha ezt csak egy szűk réteg tudja is. Illetve Önök 20 év múlva tucatemberek lesznek, akik leginkább a drágaságról és az autókról szeretnek csevegni

/legkésőbb/ itt, a Főiskolán nem szokják meg a maximális önterhelést. Bármit is látnak maguk körül.

a kurzus formája:

a kurzus ideje alatt a hallgató egy olajképet fog megfesteni, saját osztálytermében, vagy otthon. Témát akár adhatok is:

Unalom

Uszodába mentünk.

Hetente kétszer pedig összegyűlünk, és körbeüljük a behozott félkész munkákat. Megbeszéljük.

a kurzus időtartama:

Nyitott végűnek szeretném: kísérleti helyzet, s amúgy is, a művészi munka lényegénél fogva tervezhetetlen. Kb. két hónapunk van. Egy előzetes tájékoztató beszélgetésre mindenkit szívesen látok.

Barcsay-terem 1991. okt. 15., kedd, 1. óra.

(Megvolt a két hónap. A hallgatók a rektortortól hosszabbítást kértek,

de nem engedélyezték.

Kérésükre még évekig bejártam informálisan korrigálni.

Több jó ismerőst, későbbi kollegát szereztem itt, akik a mai napig.)

Júni 21. hétfő, az év leghosszabb napja. Úgy értve, hogy nappala.

09:35

Egy kedves levelet kaptam (engem dicsérnek), s hozzá egy saját fotót, ajándékként:

Júni. 22. kedd 12:06

Tegnap pályát mentem, és evvel a fölkészülést befejeztem. 54 emelet egyvégtében.

(Ezt a megnyert képességet guggolásokkal lehetne az öröklétbe átmenteni, megbeszéltem a reumatológussal a zuhanyozóban. Karórám óránként kettőt cincog.)

Holnap indulunk a Júlia-Alpokba.

1959-ben, egy csütörtök este Feri bá leszólt nekünk a stégre:

- Mennyit mentetek?

- Fölmentünk a Szigetspiccig, ott Tibi [a másodedző, motorcsónakkal] időt mért, ezerre.

- Akkor ti pályát mentetek. Szóval vasárnap indultok. Holnaptól csak stílusedzések.

Innen tudtuk meg, hogy beneveztek minket életünk első versenyére. Figuli - Váli, MTK, kétpárevezős, azaz dubló; ifjúsági II. korcsoport. A Margit sziget budai oldalán volt a pálya, ha jól emlékszem. Vagy az Árpád híd fölött.

Képadminisztálás 40 év után:

0450

kép hol

A/1961/04

lenyomozva: a kép elkallódott, vagy kidobták a hagyatékból, úgy tekintem, hogy nem létezik

04.06.22.

Szereplésnapló 0450; idei 50. bejegyzés.

Sárközi Márta - akiről most sok szó esik a két remek könyv kapcsán - vette meg egy 1961-es képemet, hamarosan elkészülte után. Most befejeztem a keresést; végigtelefonáltam a szóba jövő rokonságot, a kép biztos nincs meg.

Ilyenformán háromra csökkent a:

A képet annó én ajánlottam föl megvételre, ugyanis nagyon vágytam egy baromi drága, 300 forintos Braque albumra, és ezt meg is mondtam. A rátukmálás esete.

(Végül mégse vettem meg. Már léket kapott volt gyarapodási kedvem.

21:07

Holnaptól néhány napra ide leszek menve, persze nem a tetejére:www.rifugiocorsi.it- it, vagyis Itália.

Június 23 - 27.

Júlia Alpok, barátommal, volt zebegényi (1976) tanítványommal,

Lacival, kettesben.

Végül majdnem e fenti hegy tetejére is;

Jof Fuart, 2666 méter (németül Wischberg),

ez a legmagasabb.

Csak most járhatatlan a hó miatt.

560 km, Ausztrián keresztül,

az olasz határt nem vettük észre.

A Suzukit a hegy alján, az erdőben hagytuk.

Onnét három óra a szerpentinen - 800 méter szintkülönbség -

a menedékház.

A tizenvalahány kilós zsákommal nekem határterhelés,

bírtam, mert nem volt más lehetőség.

Laci (1957-) könnyedén.

A Gazdáék végtelen kedvesek, az asszony magyar.

Aki idáig följön, válogatott csapat.

Késő este ért a házhoz egy trieszti óriás,

iszonyú lábizmok, rövid gatya,

lobonc haj, fejpánt,

alig csomaggal, kutyával,

szélesen gesztikulálva, mosolyogva.

Sört és ágyat kért, közben zavartalanul vakarta a tökét.

Nem tudtam íróasztal mellé képzelni.

Mesélnek nagy magányosokról,

akik a hét végén a havasokat járják,

rendszeresen.

Egy vékonyka fiatal tanítónő is.

Három nap, három túra,

immár csomag nélkül.

Csodálatosan mintázott hegyek,

hatalmas ég;

ámbár nem éreztem magam inkább istenközelben,

mintha az íróasztalom mellett.

Kecskeméti Kálmán mondta 1970-ben,

első utam előtt,

a nemvárt dolgok lesznek a legfontosabbak.

Többszörös találkozás az első világháború nyomaival. Bunkerek, hadiösvények, lövészárkok, sziklába vájt lépcsők, kibetonozott géppuskafészkek,

ágyúállások. Kétezer méteren! Két évig volt lakott itt minden orom. Mondják, a valahai egyik leghidegebb az 1916-os tél volt.

Borzalom. A mozdulatlanság. A hideg. A tisztálkodás. Ürítésnél a gatyaletolás. Az összezártság. Milyen lehetett ilyen körülmények között a koszt.

Az utánpótlás. Mindenféle alkalmi felvonókat építettek. (Az egyik rendbe hozva ma a menedékházhoz szállítja a rekesz söröket, a kosztot.)

Láttam könyveket, korabeli fotókkal. A legszívsajdítóbb, amikor a bakák a lencse előtt vidámkodnak.

Mesélik a történet emberibb arcát is. Hogy egy trieszti ügyvéd a század elején föltalálta a hegymászást. Divatot csinált belőle,

együtt a monarchiabeli kollégákkal, barátokkal. Ismerték a terepet, megtették őket a háború helyi parancsnokainak. A front két oldalán a jó barátok.

Megbeszélték, merre vezetik csapataikat, hogy elkerüljék egymást...

Nekem ez volt az út. Másnak nyilván más.

Érdemes ezt a turistaházat meglátogatni.

Olcsó, 16 EU egy éjszakára, 10 körül egy meleg koszt.

Elérhetőség: telefon, e-mail. Minden infó a honlapjukon, a magyar zászlóra kell kattintani:www.rifugiocorsi.it

Júni. 29. kedd09:31

Vízválasztó volt, fölgyalogolok-e ma a hatodikra uszodából hazafelé - alig bírok mozogni - s lám, a jutalom:

angyallal találkoztam. Hagyta magát lefényképezni. A szárnyait illedelmesen-

09:57

Most kaptam:

Helló! Emlékeztetőül az öltözőben emlegetett vers:

Holdfogyatkozás

Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.

...

Búcsuzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.

Ez maga a csoda. Üdv: Gábor

11:48

Akartam volna javasolni grafikus barátomnak, kezdjen el matricát gyártani a rendszámtáblákra, kéket, kis csillagokkal. Ezt elfelejtettem, viszont másoknak is eszébe jutott. S most olvasom a Népszabadságban, hogy nem kihágás, hanem bűntény, vagy micsoda, és a rendőrségnek kötelessége a legszigorúbban... merthogy ez meghamisítása a... és ezért ő nem mérlegelhet.

Világosabban fogalmazva: a magyar rendőr nem gondolkodhat.

Nem szeretem a rendőrvicceket, ízlésem ellen valóak, de.

Igaz, ezt nem is ők találták ki.

Talán a főnökeik?!

Júni. 30. szerda 18:07

SMS Zsófi lányunktól, Kékkútról.

Tisztelettel jelentem, hogy 1 ásó 1 lapát 1 fűrész 1 konzervdoboz 1 vödör 3 gyerek némi tégla és remélhetőleg nem értékes faanyag segedelmével egy térd fölé érő mély, kb. 80x80 cm űrmértékű budi elkészült! Felavatta Hoppál Kinga és Piri.

június: 757