● 2007. január 1.
|
Tervbe vettem,
hogy ezt az új, 2007-es
esztendőt felhasználom arra,
hogy hozzászokjak
kedvenc zsebkendőmtől való
esetleges megválás
előkészítésének gondolatához.
Katának abban
bizonyos fokig
igaza van,
hogy több helyen lyukas.
De figyelembe veendő
nem evilági színe is.
Na már most, kinek van igaza.
●
2007. január 2. kedd
Most én is bekaptam. Torok, láz, ágy. Ebből arcüreg szokott
lenni, úgyhogy délelőtt majd orvoshoz.
Anyácskám telefonon két percen belül mégegyszer elmondja ugyanazt a
történetet magáról. Ez új. Most húgom ápolja.
Följegyzés, ezúttal nem a hálás utókornak, hanem a köv. betegség idejére:
2007.1.2. torok
rossz, influenzaféle, nátha, még? nem gennyes, 37.9, félünk az
arcüregtől megint, (szeptemberben 6 hétig tartott) Sz. dr-nél.:
egy hétig min. uszoda ne, meleg szoba
ha lázas, feküdni
ha genny kezdődne - arcüreg, infralámpa, vagy hajszárító
sok C. vitamin – citromlé, citromos tea
antibiotikum RULID 2x1 étk. elött, regg-este
Susp. Terpini, nem a köhögés elleni köptetőnek (mert az nem
érdekel), föllazítja, ami a tüdőben: 2 x 1 evőkanál, hűtőben
tartani, étkezés után
novorin akár 5 x 2!! csepp
algopirin, ha láz, jó a kalmopirin (2), amit én eddig
torokra, amit én: sósvíz = jó.
Túlélsz, pöcök! Kitől az idézet, Örkény, vagy Vörösmarty? Az élet. A Who is Who idén is elküldte korrekturára életrajzomat. Mellette ajánlatai:
|
Legyen Ön is gróf egy jó cél érdekében!
Mi megszerezzük Önnek a világ legősibb címerét!
Legyen Ön is aranyásó - feltárási engedéllyel Alaszkában...
Hagyja ott a lábnyomát a pánamerikai Walk of Fame-en (260 ezerért)
Legyen tiszteletbeli törzsfőnök... Panamában, ahol nagyszerű előadásban lesz része. A nép Önnek táncol, és egy különleges...
Könyvüket is megrendelhetem, vászonkötésben
110 ezer helyett most...
Életrevaló
csapat.
Valahogy nem tudok szívből mosolyogni rajtuk.
●
2007. január 3. szerda
A francnak kukorékolok
én itt naponta. Mindent elmondtam már,
amit. Most került ez a 2002-es interjú elém:
- ...Sosem viszolygott még attól, hogy esetleg nem igazán gusztusos emberekkel is egy vízben lubickolhat?
- Nem vagyok érzékeny a higiénére- és Seneca azt mondja, ha fürdőbe mész, tudd, hogy ellopják a pénzedet és le fognak spriccelni. Ha ezek után is vállalod, akkor váljék egészségedre- Szent Ferenc pedig magához ölelt egy leprást és megcsókolta. Szeretni az embereket, ez az élet.
- A „VÁLINEWS”-ban olvastam a világhálón: "Egy embert szeretni: egy embert szolgálni. A többi csak cukormáz a C-vitaminon." Komolyan gondolja?
- Komolyan. A szeretet nem szimpátia, nem édes érzés, hanem parancs; tehát munka, időnként pocsék-nehéz munka. Szeretet, hogy bemászom az ágy alá megkeresni az elgurult radírját. Szeretet, amikor elbeszélgetek vele a sarkon, holott unom, és más dolgom lenne. Szeretet, ha nem szaladok át a piros jelzésnél, csak mert egy kisiskolás ott szemben meglátná, és eltanulná.
- Sosem merült föl önben, hogy akkor adhatná magából a legtöbbet, ha a művészetre fordított időt a szeretteire áldozná?
- Föl is ajánlottam Istennek, ha akarja, tegyen más posztra. De remegtek a lábaim, és Isten látta ezt. Egyébként soha senki sincs fölmentve az alól, hogy pillanatonként eldöntse, mikor mi a helyesebb. Mikor a nagymamát meglátogatni, és mikor keretléc után szaladgálni. Egyik legnagyobb festőnk, Vaszkó Erzsébet annak idején arra a kérdésre, hogy élete utolsó évtizedében miért beteg rokonát ápolta festés helyett, elmosolyodott és csak annyit mondott: Édes kisfiam-
- Hogyan viszonyítható a szeretethez a barátság?
Hiszen barátnak azt választjuk, aki ...
a teljes szöveg
|
Délután
telefon a
Szent István körúti
Bizományiból,
azonosítanék be
egy gyanús Váli-képet.
Olaj, kartonon, negyven centis.
Azonnal tudtam,
mi újság,
de kíváncsi voltam a képre.
Így aztán hatra föl is hozzák.
Avval vígasztalom őket,
volt egy Váli Zoltán is,
munkásőröket festett.
Még láttam kiállítását
a Műcsarnokban.
Hátha ő.
●
2007. január 4. csütörtök
A minap Szabó T. Annán ámuldoztam, most meg ez a kis
színésznő Nyíregyházáról. Sugárzik belőle a nő, a feleség, az
emberség, a boldogság, percekre az útközbeni boldogtalanság, minden.
És megírja a József és testvéreit, női változatban. És
tömörebben. A szeretetről. Hogy férjével a focimeccsen, egy
szívszorító izgalmú névnapi pulóvervásárlás, gyerekei szuszogása,
amikor azok már elalvó félben, és az elszakadt kuplungbowden.
Nagyszerű.
Nem szórakozni vágyom, és nem élményt keresek. Engem minden könyvből
csak annyi érdekel, mire tanít; merre menjek. Ez a könyv is pofán
vágott.
Amit ír, hiteles, elhiszem neki. Azt mondja, igyekezzek, hiszen
amúgy képtelen vagyok erre a harmóniára, nemhogy megélni, netán
továbbadni (ezt csak a képeimmel), de még befogadni is.
Beszéljünk magyarul. Ha én ezt nem élem meg, erről nem Kata tehet.
Gábos Katalin:
Szerelmeskönyv. Illusztrálták a szerző
kölyköcskéi.
Sík Kiadó. 2006. karácsonyra jelent meg. 1400 ft.
|
A tehetségek
sora.
A tehetségek sorra.
Egy ilyen ország.
A tegnapi
újságban,
tehát egyetlen napon
két ilyen rajz,
mint ez,
meg itt a másik is,
Marabutól.
Hogy ki van ez találva.
És a megfogalmazása.
Cikkillusztráció, itt nincs idő
a képet falnak fordítva
két hónapig pihentetni.
Bődületes tehetség, ez is.
Ő is.
Nyilván valami alkalmi
politikai csatározáson nevet,
hallatlan frappánsan
és ugyanakkor elegánsan.
(A piros nyilak.)
Mail:
Kedves Marabu! A tegnapi újságban
két rajza is volt. Egy Népszabadságos barátomtól megtudakoltam a
maga elérhetőségét. Lenyűgöző a tehetsége. [...] Mindig öröm
munkáival találkozni. Gondolom, másutt evvel már dúsgazdag
lenne.
Szívélyes üdvözlettel:
Mail:
Deske, a tegnap elhunyt
Nagy Gáspár /bigger>/bigger>/bigger>/bigger>/bigger>/bigger>
költ/fontfamily>őtől
január 16-án, kedden 9-kor búcsúzunk a Farkasréti temet/fontfamily>ő/fontfamily>
ravatalozójában, ahonnan a nagytilaji* temet/fontfamily>ő/fontfamily>be
kísérjük. H.
*Bp... Sümeg... Zalaszentgrot...
●
2007. január 5.
Informálnak, hogy nem tévedés.
A Közalapítvány által adható
maximális összeget kaptam, vagyis havonta 90 forintot, amivel most
nyugdíjamat emelték. Szíves barátom megérdeklődte. Telefonjának
mellékhatása egy 85 ezer forintos karácsonyi segély. Az
Alkotóművészek Egyesületétől is kaptam karácsonyra 40 ezer forint
egyszeri átutalást egészségi állapotomra való tekintettel.
Decemberben speciel náthás se voltam.
Úgyhogy majdnem vettem magamnak egy tizenhetes TFT monitort.
|
Most került elő, ez is.
Húgomtól kaptam,
hazatelepülése táján,
1990-ben.
Beragasztottam
a Bibliámba, hátulra,
imáim köré.
Később aztán
más került a helyére,
és elfelejtődött.
Naplómban a faximiléje.
Kétnyelvű imakönyvből való,
tört magyarság,
nyelvgyötrő,
hirtelen átcsap tegezésbe,
kisbetű a mondat elején.
Gondolom,
az asszimiláció első idejéből.
Ettől is diadalmasan gyönyörű
és megrendítő.
Igazi istenkapcsolat.
Deske! Vélhetően a Mákzor imakönyvekből van. XIX. század vége. Nem reformkori, nem az asszimiláció első idejéből hanem inkább már a budapesti Király utca fénykorából való. Máté
|
● 2007. január 6. szombat
Deske!
Marabut én is...
nagyon...
Mellékletben küldök egyet,
egyébként az interneten
is van fönn pár,
a HVG honlapján.
V. István
Délelőtt lefotóztam Váli Béla (1826 - 1903) dédnagyapám naplóját. Digitális géppel viszonylag gyorsan ment. A füzetet egy későbbi Váli Bélától (1900 - 1992) kaptam kölcsön húsz éve, lexeroxáltattam magamnak. Most délután föltettem a 140 fotót az ARCHÍVUM fejezet alá, külön mappát kapott. Jó lenne csináltatni hozzá egy lapozó-programot, mert bár így erősen fölnagyítva viszonylag jól olvasható, de a kezelése nehézkes.
|
...zentai sírkertben lévő sírjára én
indítványoztam a sírköveket mi részünkről elesett 10 f megsebesült
több; ők 3annyi sebesült- és halottaikat kocsikon el vitték. –
Szabadka mentve volt. A mi zaszló aljunk begyakollás végett előbb
Kelebiára, majd Almásra lett át helyezve. Zászló alji parancsnok:
Pongrácz, tisztje pedig:...
A visszaemlékezést az apai ház megvásárlásával kezdi, Szabadka 1796, írni kezd: 1852 október 27, visszaemlékezések a Pilvax kávéházról a negyvenes években, jurátusként kíséri Kossuthot Bécsbe, alkalmasint Szüts felmenőjével, Degré Alajossal egy hajón. Aztán a szabadságharc. Kapcsolatok Vojnichékkal, Kosztolányiékkal. A fejezetcímekből: 1867. szept. 2.-án Szabadka város közgyűlésén tartott beszédem (és még vagy nyolc az évtizedek során) A szláv propaganda, Szegény Gyuricskó!, Szabadka 1861-től, Új emeletes házam 1880, Váli Irma tanítónővé választása 1881, atyám, Váli József adomáiból, Erdélyi utunk 1885, Visszaemlékezések Szabadka város múltjából. Elmeséli, hogyan sikerült megakadályozni, hogy ezek a szerbek itt mozgolódnak, saját lapot akarnak indítani.
Most állt össze a kép.
A naplóíró nagyapja kőműves Szabadkán, 1790-es években nősül.
Az apa már kereskedő.
Ő
jurátus, ügyvéd.
Egyik fia, Béla, színháztörténész, Kossuth neki írt levele lóg
nálunk az előszobában a hűtőszekrény mellett.
Másik fia a nagyapám, Dezső, aki Csáth Gézát boncolta Szabadkán.
19-ben a szerbek elől a család Pestre menekül.
Fia, apám, szintén Dezső, banktisztviselő; apjával egy évben, 1945-ben hal meg, orosz
földön,
hadifogságban. Sírja megvan egy katonai temetőben. Megint
megkerestem, van-e újabb adat.
forrás: http://www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu
személyes adatok(ból):
Vezetéknév | Vali |
Keresztnév | Dezs ili Dezse |
Születési idõ | 1900.01.01 [1900.08.14.] |
Lakóhely | Budapest, ul. Irini 12 [IRINYI U. anyám ma is ott] |
Egység | zseleznodorozsníj transzport |
Fogságba esés helye | d.Rabodermat, vengrija [RÁBAGYARMAT] |
Elhalálozás dátuma | 1946.07.12 |
Temetés helye |
KL. SZ/G3604, POSZ. SZAPOGOVO, KURSZKAJA OBL., M/K-10/54 - kórház temetõje 3604, k/m - 54/10 |
A temető
adatai
Település |
Kurszkij Sz Szapogovo (posz Iszkra) |
Elhelyezkedés |
A polgári temetõ mellett |
Sírok száma |
244/1810 |
Típus |
Hadifogoly temetõ |
Állapot |
Teljes egészében fennmaradt |
És egy kő, valahol Oroszországban:
|
Ennyi őse van a neves grafikusművész Váli Miklósnak.
● 2007. január 7. vasárnap
Deske, elirigyeltem a családi
múltról szóló bejegyzését: jó túlzás, nem irigység, de napok óta
mélázós hangulatomban én is megkeresetem régi iratokat, és
feltettem a naplómba. Mentségül szolgál, hogy a copyright
eredetét megemlítem.
Üdv.: N.M
Miklós! 20 éve olvastam egy szösszenetet, városból hazalátogató fiú kérdezgeti anyját, te, gyerekkoromban ott szemben azt a fodrászt hogy hívták. És a hentes? A szabó? Miért kérded, fiam? Öregszem, anyám.
|
A maga csendes módján ez is egy rekord.
Háromtagú családban négyen vagyunk betegek.
Miki Annácskája is nekünk beteg.
Kata inkább csak fekszik,
én annyira ezért nem, hogy ágyba.
Például találtam egy gyönyörűt,
és be akartam tenni a MAGÁNMÚZEUMBA.
Húgom salzburgi kolostorából
ez a koraközépkori feszület.
Meséli, alatta a hely,
ahol a római légiósok ruháikat mosták.
Bár az épület későbbi, 7. századi,
de a festéknyomok eredetiek.
...Viszont ennél az új képnél kiderült,
az új program nem tudja követni
a MÚZEUM időbeosztását,
így az nem bővíthető, halott.
650 helyen át kellett írni a fájlneveket.
Egyenként. Tévedni nem lehet, mert a kép eltűnik.
Átnéztem a tegnap bevitt Váli Béla-naplót is - ugyan szándékkal hagytam a papír színét szürkére, hogy így kellemesebb olvasni - hátha mégis minőségtelen. De jó. Találomra nyitottam, más világ:
...[atyám] Wellov kereskedését vette által, jól gazdálkodott, összehuzta magát, még mellényt is varrt magának, éjjel-nappal a boltjában lakott, az időben nem voltak a bolt ajtók még üveggel ellátva, egy subája volt, mellyel takarodott, s reggelre, ha a víz befagyott a fertályosba, vasrőffel verte be, s úgy mosdott. Haza járt ebédre és vacsorára, fölöstökömöt pedig este vitt magával hol puha, hol száraz kenyeret. Nélkülözött, mert a családi élet volt eszményképe. A leányoknál fellépnie nem lehetett, mivel nem volt tisztességes ruhája, de midőn egyszer anyám kívánta, hogy jönne el egyszer a bálba, noha az idő rövid volt, Csernetits szabót elhívatá, ki 48 óra alatt elkészítette a báli öltönyt, s anyám meglepetésére meg jelent a bálon. Nemsokára egyek lettek, megértették egymást, s egy borus felhő sem zavarta meg házi békéjöket. Gyarapodtak, a környék lakói bizodalmát megnyerték, mert mindig a becsület volt iránytűjük; a miben lehetett nélkülöztek, de azért boldogok voltak, mert egymással megelégedtek. Össze szereztek lassanként 2 házat és 70 láncz földet, 100 kapa szöllőt és szép kereskedéssel is bírtak. Ekkor atyám az isten segedelmét meg akarván hálálni a szöllöben 1838. ban egy keresztet emelt, melynek felszentelési ünnepén számos barátjai és szomszé folyt: http://deske.hu/iras/v-bela/vb04b.jpg
Április vége felé Csurog ellen mentünk. Csurog hódolt Perczelnek, s mégis az átvonuló honvédekből hátramaradottakat legyilkolták. Ezt kellett megbosszulni. Néhány nap előtt vettük át a zalai mozgóktól a lőfegyvereket. Kováts tüzérhadnagy vezérelte az 1 telep ágyút... A mi telepünk is jól működött. Ha valaki megsebesült azt a kocsikra hátra vitettem. Éljen a magyar "éljen Kossuth" kiáltásokkal gyorsan nyomultunk előre. Az ellen futott s fegyverét s ruháit hányva magától... A falut kipusztítottuk, és az ottmaradt árulókat Czintula dandárnok főbe lövette a Tisza mellett. Czirkálás közben egy barna szerb paraszt lányt fogott el a századunk, lehet hogy őt is főbe lőte volna ha én
●
2007. január 9. kedd
Még beteg, de semmi lazsa. Tegnap már festettem is, két fontos
másodpercet. Amíg a keret pereméről lefeszegettem a második fehér rajzszöget.
Vagyis nem gyönyörű és fotózandó, hanem rossz, és továbbfestendő. Hallom,
a fehéroroszok huzakodnak Moszkvával olajszállítás ügyben. Ezért veszélyben a mi
energiánk. A számadaton elképedtem: napi húsz-harmincezer tonna jön/ne a Barátság
Vezetéken. Jó ez a kompjuter. Égen-földön kellett az a vegyész, de se neve, se
semmi, arra emlékeztem, a negyedik kerületben lakik. Telefonkönyvem: Ctrl + F:
104 (az irányítószám eleje), megvan.
Szüts megmosolyogta, hogy Gábos Szerelmeskönyvét a József és testvéreihez hasonlítottam. Hogy nono. Azonban ez a túlzás ki akar fejezni valamit. Kérdezem, melyik a fontosabb, egy szarvasbogár, vagy Amerika. Vagy egy kenyérvágó kés. Fontos és fölcserélhetetlen.
Húgom kolostora ha templomdíszítésre adományt kap, nem költheti fűtésre,
hiába fagyoskodnak. Ennek szellemében megoldandó: anyácskám nemigen tud
vásárolni, hát ötezret adott karácsonyra, "csak dobostorta, pacsni, efféle, AMEN".
Akkor két pénztárca, vagy jegyzetelés, hétvégi összegzéssel. Bonyolult.
Kijátszani egyféleképpen lehetne, a ferenceseknél persely a szegények számára,
rajta szöveggel, hogy ide azt, amit lemondásból takarítottál meg.
Végül több kiló C vitamin. De szopogatós és édes. (Anyám mondja, Szentgyörgyi
Albert betegen nyolcszoros adagot vett be.)
Körzeti orvosnőnknek nem fizetünk, pár éve adtam egy képet. Karácsonyra
Zelk-verset. Ma zárótalálkozó vele, remélem. Lemásoltam számára egy
country-válogatott CD-t, egy másikat az asztisztensének. Avval, ha egyikük nem
kedveli ezt a zenét, adja a másiknak. Kata rákérdezett, miért nem Bachot. Mert
az paraszolvencia, ez meg játék.
Dél. Telefon a könyvelésről, nem, nincs tévedés, havi 90 forint. A lehetséges maximummal emelték nyugdíjamat.
● 2007. január 9. szerda
Cukorfalat ez az Izaiás próféta. Istent dorgálja, mert népe letért az igaz útról. Zsörtölődik, hogy nem mennek rendben a dolgok. Mintha csak a maiakat hallanám.
Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük szívünk, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért. Miért törtek be az istentelenek szentélyedbe, miért tiporták ellenségeink szent helyedet? Iz. 63.17
Még nem tudta, amit Pál már tudott.
Nektek pedig a hajatok minden szála számon van tartva. És: adjatok hálát mindenért.
● 2007. január 12. péntek
|
Tegnapelőtt láttam a Van Gogh-kiállítást.
Hazahoztam a Kogart-kiállításról két képemet,
megnéztem a Van Goghot, beadtam az Akadémia Kézirattárába a 21-24. iratgyűjtő
dobozt, ahol naplómat őrzik, elintézem a Nemzeti Galériával is valami dolgomat,
aztán vissza a napi munkához.
Van ilyen, hogy az embert nem nagyon érdeklik más emberek képei. Félbeteg is még. Képeket értékelni sem látom sok értelmét. Egy jó giccsből 24 igaz információt kapok, Vermeertől 3500-at. Amúgy is személyre szabott titok, ki mit kap, és mikor. A papi anekdota Pista bácsi megtéréséről, merthogy őt annyira megindította a prédikáció. És mégis melyik mondata?! Hát amikor a tiszteletes úr azt mondta, hogy erről ennyit, és most áttérünk a másik témára, akkor azt gondoltam, új életet kezdek...
Szépművészeti Múzeum. Üvegketrec, biztonsági zsilipen át. Harminc perc
után a másikon ki. Néhány erős rajz, ezek leginkább. Öt-hat fontos kép.
Az igazi meglepetés a Napfényes pázsit... (mutatom), részben, mert évek
előtt bevettem a magánmúzeumomba, atipikus;
másrészt, hogy élőben gyengébb, mint monitoron.
Korai munkái érdektelenek. A típusosból azok a jók, amikor nem
akart nagyon megfesteni valamit. Mert ha igen, akkor aztán kunkorodnak a
vonalak, kegyetlenül és didaktikusan, akkor kontúrok vastag feketével, nem
ám csak úgy félbehagyva (ahogy kellene).
Láttam a legjobbakat is, Európában és Amerikában; fanyalgásnak helye nincs, nagy festő volt, Isten
nyugosztalja. Azóta már biztos megbékült a világgal is, és füle is visszakerült
a helyére.
Komolyabbra fordítva. Az aránytalanságot nem szeretem, ahogy milliárd dollárok. Ilyen jó képei vannak Hollán Sándornak is, bizony. Vojnichnak is. Nekem is.
Kata minderre: fecsegő öregúr, leginkább csak magáról beszél, fontoskodik... Igaz. Töröltem is belőle. De hát Van Goghból is a nekem szóló érdekel. Kinek-kinek a saját vangógja.
|
● 2007. január 13. szombat
És megint január, megint
alapozás.
Közvetlen a gyárból
a két ötkilós doboz,
de jelezték,
már nem természetes kötőanyagok,
azok az idők elmúltak.
Még egy kevés lenolaj,
a többi műanyag.
Száz év múltán kiderül.
Két nap munka volt.
Most jön: egy hónap száradás.
● 2007. január 15. hétfő
|
Két hétig nem úsztam, beteg,
utókarácsonykodás,
híztam három kilót.
Akkor most
harmadfokú készültség lép életbe.
Édesség semmi, vacsora nincs, satöbbi.
Ámultam Faludy tiszta
gondolatain
halál-ügyben.
(Decemberi utolsó bejegyzés).
Most
tanult barátom jelentősen
kinevetett, mennyire bizonytalan az
irodalmi ízlésem.
Hogy ez a
legócskább giccs.
Bizony lehet.
Úgyhogy kérem óvatosan
és fenntartással
fogadni, bármiről
nyilatkozok. Vagy -zom.
Úgy tűnik, ezt az A/04/34-et
most délelőtt befejeztem.
Törekiben kezdtem 2004 nyarán.
Van Gogh /2.
Kíváncsi voltam, mi lesz az
utóélete, hogy le mertem írni ilyen
kósza gondolatot, Hollánnak, Vojnichnak
és nekem vannak olyan jó
képeink, mint Van Goghnak.
Persze már a
fölvetés is bornírt, nevetséges,
tartalma mellé kérdőjel, satöbbi.
Még akkor is, ha vállalom. Nem azt
mondtam, hogy olyan nagy festők
vagyunk. El tudnék képzelni egy kiállítást, ahol jól megférünk
egymás mellett.
Hát bejött.
Akik nevettek, vagy
dühöngtek -, nem különösebben
említésre méltó.
Azok voltak érdekesek, akik
továbbgondolkoztak. Többen az
eredetiség felől közelítve, hogy hol
vagyunk mi ettől. Persze. Csakhogy
ez egy figyelemreméltó téveszme. Úgy
mondom, ahogy nekünk Újvári prof. a
Főiskolán annak idején; nem mindenki ismeri:
Kétféle művész van; Michelangelo,
aki újat hozott, és Leonardo, aki
semmi újat, csak jobban megcsinálta
azt, amit mások körülötte.
A művészet nem fejlődik.
És még egy. Arról beszéltem,
kultúránk rangsorolása igen döcögve
minőségelvű. Egy levágott fül
fontossága, bocs. Sisleyvel nem
történt semmi. Kortársak. Nem
mindenki hallja, ő legalább olyan
megrendítő. Csak nagyon halk.
Szegény művészeti írók. Ugyanis egy
mű lényege verbalizálhatatlan.
Megpróbálták. Sisleyt nem lehet
leírni.
|
És itt valami
új hang
az egyházunkban.
Végre!
Öröm.
Hogy ez is létre tudott jönni.
Szentkép és humor.
●
2007. január 17. szerda
Estéim avval telnek, hogy
baromira éhes vagyok. Már lement
majdnem három kiló.
Tisztelt Művész kollega!
A Magyar Képzőművészek Szövetsége
ismét jótékonysági árverést szervez
s Szövetség támogatására... A
befolyó összeget 60 - 40%-ban
javasoljuk megosztani a művész és a
Szövetség között... Árverés a
Táncház Galériában... kisebb méretű
képeket várunk... A kikiáltási árak
olajfestményeknél egységesen 40 ezer
forintról indulnak...
Várjuk támogató részvételüket!
Simonffy Mária
MKISZ elnök
Budapest, 2007-01-10.
[MKISZ elnökének, Bp.]
...felhívás érkezett jótékonysági árverésre. Ha a szakma saját maga
kinyilvánítja, hogy munkája semmit
nem ér, akkor... Magát (és munkáját)
komolyan vevő festő 40 000.- Ft
kikiáltási árra nem ad képet. A
minap kereteztettem... darabjárt 35
000.- Ft-ért.
Azok mellé a munkák mellé, amit
ennyi pénzért mégis beadnak, a
Szövetség jobb lenne, ha nem adná a
nevét...
Szüts Miklós
MKISZ Budapest
Megkaptam a Tavaszi árverésre
invitáló levelüket.
Mélyebbre nemigen süllyedhet a
Szövetség.
Váli Dezső
●
2007. január 18. csütörtök
Édesanyám feledékenysége jól
működik, de a képlet nem ilyen
egyszerű. Most, hogy rosszul
volt, én meg beteg, Kaposvárról
fölutazott húgom ápolta. Ágya
mellett ülve barkochbáztak.
Ugyebár az egyik játékos
kérdéseket tesz föl, egy
fogalmat szeretne kitalálni. A
válasz csak igen vagy
nem lehet. Anyácskám
megfejtéseit jegyezte, most
nekem olvassa föl:
-
mobiltelefonom kijelzőjén lévő
kutya szájában a virág
- az a papírlap, amire először
írta le Kölcsey a Himnuszt
- a mai napon született gyerekek
- 55 éve nektek vett tekerős
házimozihoz tartozó film
perforációja
- az a rózsa, amit János Vitéz
az élet tavába dobott
- az a fürdősapka, amely egy
fotón szerepel: 1939-ben - húsz
évesen - fejesugrásom egy
soproni uszodában
- az a textilgyár, aminek a
hollétéről nem tudunk, de azt a
törülközőt gyártották, amely a
törülközőtartómon most az első
Szeretnék én itt tartani.
● 2007. január 19. péntek
G1 átküldte Tóth Krisztina fergeteges karcolatát, hogy a férfiak milyen faszok. Aminek minden betűje igaz, azonban... de ezt majd utána.
Nagy vonalakban a női
szexualitásról
Tedd szét a lábad! Ez az!
Jobban, nagyobb terpeszbe! A
fenekedet egy kicsit
lejjebb, úgy, a lábfejedet
meg fordítsd befelé! Ez az,
így jó lesz!
A fölgerjedt férfi kivörösödve instruál, rekedten hadonászik: hóekézni tanít a sípályán. A fölgerjedt férfi ugyanis arról ismerszik meg, hogy el akarja magyarázni, amit nem értesz, meg akar tanítani valamire, amit nem tudsz: biciklizni, hóekézni, hasilélegezni, vezetni, vékony palacsintát sütni, pillangózni, ütvefúrni, egyáltalán, bevezetni az élet dolgaiba, a tutiba, a hetedik mennyországba. A fölgerjedt férfi megáll a Notre Dame előtt, szemüvegszárral hadonászik, és hangosan azt mondja: gótika. Forgatja az étteremben a borosüveget, elolvassa a címkét, majd mélyen a szemedbe nézve elismétli a bor nevét, hozzátéve az évjáratot.
Gótika, cuvet, hóeke. Ilyenkor csak bólogatni érdemes, néha csodálkozni, hogy tényleg? Középkor?! Nagy sebességnél is? Magától kiold?!!! És nem ragad oda?
Az élet bonyolult, kiismerhetetlen, csapdákkal teli dzsungelében elhelyezi az útjelzőtáblákat, melyekre általában az van írva, hogy ÉN, ÉN, és innentől elég rá hagyatkozni, nem kell többé
...Hát, igen. Csakhogy tudjuk,
tartós kapcsolat alig
elviselhető, hacsak-
Aki megbillen egy sérelemre, de
mint a kelfeljancsi, akinek
talpában ólom. Megbillen,
persze, de kényszeresen vissza a
függőlegesbe. Minden
megtörténtre süketen és vakon
vissza a szeretetbe, a jóakaratba.
És sajnos, a második tétel: éretlen ember a bajok forrását kívül keresi és meg is találja. A szomszéd, a főnök, az asszony, az ország.
|
Régi adósság volt
rendezni viszonyomat Birkás
Ákossal.
Legendás figura, nem tudtam,
miért. Keveset láttam tőle, nem
tetszett.
Egy félbevágott
fej-festményére emlékeztem a sok
közül, szép színekkel.
Ma
gyűjteményes kiállítására a Ludwig
Múzeumba.
Győzött.
Tök hülyeség
és gyenge, amit csinál, de
hiteles a pasi.
Nem divatmajom és nem link.
Gondolkodik. Sajnos.
Birkás-01 Arc, olaj, 2000,
155x137 cm. Én annó azért
csináltam néhány képet két
lemezből, mert nem volt
megfelelő méretű.
Birkás-02 Fej, olaj, 190x110,
1998, - ezt itt mutatom.
Birkás-03 Ellenfény,olaj,
120x200 cm, 2006. Mire
gondolhatott közben.
Birkás-04 Férfiak, olaj
170x260, 2006. Szcénék, ez meg
még rejtélyes is:
Birkás-05 Égő busz olaj,
70x190, 2004.
A másik kiállítás ma a
Haraszti-megnyitó volt, a
Kogartban. Szórakoztató.
Haraszti-01
Haraszti-02
Haraszti-03
Haraszti-04
Haraszti-05
Haraszti-06
Haraszti-07 Ez a
műgyűjteményéből, mert két
szinten az is kis volt
állítva. Egy Dréher nevű kollega
2002-ben kitalálta ugyanazt,
amit Kovács Laci, Isten
nyugosztalja, kicsivel korábban.
Hazaérve Katát kérdeztem,
ölelkezzünk, vagy megenném azt a
kis délről maradt gyümölcslevest.
●
2007. január 21. vasárnap
Este vendégség, baráti házaspár
minálunk, diskurálunk.
Egyetértek a jegyrendszer
bevezetésével. Egy ember egy
hónapra 2000 A betűt, 700 B-t,
stb. kap - hölgyek 30%-al többet
-, abból gazdálkodik ki-ki a hónap
végéig. Ha elfogytak a
betűi, számára marad a csönd.
Kedves Deske, és hogy ízlett az
a gyümölcsleves?
N-y
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
A honlap ARCHÍVUM-fejezete szerelés alatt,
nem működik. Remélem, a hét végén.
VASÁRNAP ESTE: és csakugyan működik!
Öröm.
●
2007. január 22. hétfő
Nem tudok aludni.
Szerencsére. Reggel háromtól
estig kijavítva
fotóim számozása. Ez egy nagyon
fontos dologggg. Közben
megkaptam a fájlt
fejléc átszínezéshez. Szütscsel
konzultáltam, bordót javasolt,
ez adta az ötletet. Harmadjára
ez a barna máris megfelelt:
#613613
Anyácskám, beletörődve, hogy bekerült a halhatatlanságba, földiktálta még egy barkochba-megfejtését:
Az a cérnaszál, amit húgom kolostorának vendégszobájában a függöny toldásához használtak.
●
2007. január 24. szerda
|
Ez a január egyelőre
szürke, nem fehér.
Így is jó.
Pocsolyás január - F/07/002
Eldőlt. Öt év után, a 65. születésnapom táján, november 5., kiállításom nyílik az Aulich Art Galériában. A Battyányi-örökmécstől ötven méter. Hét terem, ebből három tágasabb. Szütsöt rég megkértem, nyissa meg majd ezt is ugyanavval, amit öt éve olvasott fel, amiben Istennel beszélgetek. Sőt, ha megérem, ezentúl mindegyiket evvel, mert fölülmúlhatatlan. Szerinte ezt nem lehet. Szerintem igen. Még gondolkodik.
Két éve kaptam egy díjat a Hamilton brókercégtől, aki ezt a Galériát fönntartja, avval járt ez a meghívás. Én ugyan az Ernst Múzeumhoz szoktam hozzá, de reményem sem volt, hogy megkapom. Ha korábban kiderül, hogy éléről Keserü Katalin távozik, megpályázhattam volna oda.
És váratlanul még egy
meghívás. A Kecskeméti
Fotómúzeum megkeresett, hogy
jövőre egy önálló kiállítás.
Zsidótemetőket nem, vagy alig,
mert azok egyszer már
szerepeltek itt. Katalógus
lehetséges, de ez bizonytalan.
Rettentő elegáns, mert
újranagyítják a képeimet, avval,
hogy "azokban a negákban még sok
lehetőség van". Ez igaz, mert a
400 ASA-t egyensúlyozandó mindig
BH4-es, - kemény papírt
használtam. Csak majd egyeztetni
kell a laboránssal, gyanítom,
nekem továbbra is ez a
kontrasztosság az igazi.
Bár
ilyenkor valóban sok szürke
elvész.
Az előválogatást a deske.hu-ról
gondolta
elvégezni az igazgató, aztán majd
májusban összeülünk. Ugye
milyen jó, hogy rendbetettem a
számozást.
Oravecz prózára akadt G1
barátom. A költő a karácsonyi
ÉS-ben közölt regényrészletében
részletesen elmesél egy
cséplőgépet is. Gábor nemcsak
műszerető és műértő, de minden
pillanatban teljesfigyelmű mérnök is.
De kapott tőle már
Babits-monográfia szerző is
levelet, tételes hibajegyzékkel.
Oravecznek
ma egy e-mailt kapott:
[...]
2. << Aztán lassú gőzbeeresztéssel
mozgásba hozta a tolattyút, a
tolattyú pedig a nagy
lendítőkereket, amelyen az
erőátvitelről gondoskodó főszíj
volt.>>
Nem a tolattyú hozza mozgásba a
lendítőkereket, hanem a dugattyú. A
tolattyú feladata a dugattyú
megfelelő oldalára áramoltatni a
gőzt /ide-oda = alternáló mozgás/. A
gőznyomás hatására mozog a dugattyú
és az mozgatja - forgattyús hajtómű
segítségével – a lendítőkereket.
3. <<beállította a rendes forgást,>>
Minden forgás rendes, ha a tengely
körül egy pont rendszeresen bejárja
a 360 fokot. Itt az "üzemi
fordulatszám"-ról van szó.
[...]
Nekem ez a minden forgás rendes meghatározás tetszik a legjobban. Kíváncsi vagyok a költőre, hogyan fogadja.
|
●
2007. január 25. csütörtök
Két napig akadozott a gép.
Az ember ilyenkor nyugtalan.
Hajnalban észbe kaptam, van
próbalehetőség.
Kiszűrtem, nem szerverhiba,
és nem szolgáltatóhiba,
mert notebookról tudok forgalmazni,
mobilon és tvneten keresztül is.
Aztán kilencre szerelő,
megúsztam háromezerrel.
Az FTP kapcsolat beállításánál
betett egy pipát a
"passzív mód használat az
átvitelhez" sor elé.
Belátom, mindez csak nekem érdekes, bár nekem nagyon. Hát mutatok egy műtermet is, ilyen még úgyse volt. Előtérben a száradó alapozott lemezek.
A Home Galéria márciusra
enteriőrábrázolásokból tervez
táblakép-kiállítást. Vezetőjük
fölhívott, megbeszéltünk egy közeli
időpontot. Elmagyaráztam a parkolási
lehetőséget. Becsöngetett, kis
udvarias beszélgetés, előszedem,
mutatom a képeket. Rakosgatjuk őket,
cserélgetjük a sorrendet,
próbálgatjuk. Megy az idő. Végül
közösen kiválasztunk kettőt, akkor
előszedem a hozzájuk tartozó diapozitíveket is,
amiket majd ő elküld a nyomdának; hogy ezeket
visszavárólag; katalógusban is
akarja őket szerepeltetni...
helyett:
javasoltam előválasztani a
honlapról. Megtörtént. Akkor
egy válasz-mail az asztalom mellől:
Kertész Úr! A kért két kép itt
van a műtermemben. Február
végéig kell elvinni, márciusban
alkotóházban, vidéken.
Címüket kérem pontosan így
szerepeltetni (tavaly óta minden
képcímembe fölvettem az
opuszszámot)
"Műterem - árnyalatok - A/06/06"
olaj, farost, 60x60, 2006
"Lakonikus műterem - A/06/23"
olaj, farost, 60x60, 2006
Mindkettő nyomdai méretű fotóját
föltettem a honlapomra,
ellenőriztem is, ezt beírva
lehet őket levenni:
http://deske.hu/a0606.jpg
http://deske.hu/a0623.jpg
Kérem szíves visszajelzését, ha
ez megtörtént, mert utána
törlöm.
Szüts mesélte húsz éve,
most visszakérdeztem.
Nagyon kedves néni, aranyos kis
öregasszony volt. Olyannyira,
hogy még felnőtt koromban is
meg-meglátogattam, talán évente,
autóstoppal, Pécsen. Apám
nagynénje. Egyszer hívott,
gyere, mutatok valamit, s elvitt
az Uránvárosba. De hát Köjci
néni, ezek a házak rondák. Azt
én nem tudom, édes fiam,
rondák-e, de ezek az emberek
kunyhókban laktak, most
fürdőszobájuk van.
A hatvanas évek közepén halt
meg, ott voltam a lakás
kiürítésekor. Előkerült egy
selyemszalaggal átkötött Stühmer
piskótás doboz. Rajta gyöngy
betűkkel felirat:
RÉZLEMEZEK DÜHÖM CSILLAPÍTÁSÁRA
A dobozban finom kis fémlapocskák,
sarkukon átfúrva, szalaggal
összefűzve. A ház is
megrendülhetett, amikor Köjci
néni a konyhában a dobozt levéve
a polcról, kioldva a maslit,
kiemelve a célszerszámot,
mérgében a földhöz
csapta -
c 2007. január 26. péntek
Drága Paula.
Talán a reggel
három miatt kicsit
érzelmesebb az átlagosnál -
bár egyébként is az -,
valahogy szeretnék kicsit
nagyobb feneket keríteni a
dolognak, veled ellentétben.
Csak nem tudom, hogyan.
Talán egy cserepes
muskátli?! Kicsit szomorú, hogy
befejezted a gépelést. Talán
így teljes az öröm, ürömmel.
Kösz ezt a közös háromnegyed
évet. Általad nyert ez az
egész ARCHÍVUM fejezet
értelmet, amit 50 évig
írtam, átadtad a hálás
utókornak. Megmondom, miért.
Két éve kinevetett a
Nagy Magyar
Programozó Guru (barátom),
hogy minek a honlapon ez a
több ezer soros lista
(írások tartalomjegyzéke), ha
nincs alatta olvasható
tartalom. Addig úgy
gondoltam, elég belőlem az a
válogatás, ami a C. NAPLÓ-ban
megjelent; a többi
dossziékban, az Akadémia
Kézirattárában. És bizonyára
elég is, de hagyjuk
ezt nyitva, hogy ebből kinek
mi lesz érték. Nem az én
dolgom.
Most döntően más a helyzet.
Az új program megépítését
tavaly februárban kezdtük.
Lassan kész, a képernyőn már
azt látod. Tán két hónap, de
végül elkészül!
az a fájlon belül is kereső
program, ami kezelhetővé
teszi ezt a 8800 gépoldal
szöveget.
Ami papíron, iratdobozokban áttekinthetetlen.
Veled/általad befejeztem azt
a munkát, ami az
én felelősségem (fennkölt,
bocs).
Hogy hányszor
említem leveleimben Petri
Györgyöt, a
keresővel megtalálható,
a szövegben
elolvasható lesz. Ahol a
tartalomjegyzékben is szerepel,
az már most is;
KERESŐ/
GYORSKERESÉS, Petri:
"találatok a festmények
között: 4 találat
találatok a grafikák között: 1
találat
találatok a fotók között: 1
találat
találatok az archívumban: 7
találat"
stb., még van.
Hát így.
Köszönöm.
Keserü Katalin neve 1992-ben pedig
nálam helyes, az újságban
hibás a hosszú ű.
d.
Nagyapám
tüdőrákban halt meg,
1953-ban.
Már a vége felé járt,
nagyanyám megtalpaltatta a
cipőjét,
és rendbe hozatta
horgászfelszerelését.
Efféle lelkülettel
festem át meg át
ezt a 06/31-est.
Tíz százalék esélyt ha adok
neki.
Most éppen a keret belső
pereme
lett fekete.
Hátha.
Örkény: Mindig van remény.
Emailváltás egy anyukával:
... én ilyen áldott pillanat-lesen vagyok állandóan, nehogy elmulasszak valamit. Aztán úgyis megnőnek a gyerekek. Az milyen? /mármint, amikor megnőnek/ Félek tőle.
N.Akkor bizony az van, hogy napi két percet beszélgetünk, annyit szánnak ránk. Elég világosan elfordul a figyelmük rólunk. Nem a mieink már, sajna. Fiamat két éves korában megszerettem, aztán nagyon, együtt éltünk a műtermemben, Kata munkában. Három éves korától lélekben búcsúzni kezdtem tőle, fájt. 16 évesen két évre esztergomi ferences gimnázium. Ma már egy udvarias úr, ha az előszobában találkozunk.
d.Akkor jobb, ha elkezdem a búcsúzást, igaz? Még mindig fáj, vagy már nem?
N.fáj.
d.
●
2007. január 28. vasárnap
Nem kell gondolkoznom,
átveszem
Szüts honlapja;
szm.hu
aktuálisát,
csak a kalapos ő
betűit cserélem le, meg az
egyet-kettőt után
beteszek egy
vesszőt.
németh collection
csak egy képet mutatnék ezúttal Németh István gyűjteményéből. Amikor a képet fotózáshoz az állványra elém rakták, a szavam elállt, hogy milyen gyönyörű. Nem jöttem rá, ki csinálta; találgattam egy-kettőt, míg István elárulta, hogy Fischer Balázs képe.
Fischerrel (1975) évekig együtt festettem
át a nyarakat a NÉMO rajzközösség
művésztelepén.
95-ben hívtak meg a fiúk
először, korrigálni. Fisi, azt
hiszem, nyomdásznak indult. Aztán
alkalmi munkák, főállásban festő. Megkedveltem.
Voltak gyenge és erősebb képei,
közepes tehetségnek tűnt. Aztán
hirtelen néhány nagyon jó. Ez
fergeteges, csakugyan, a fene a
belét neki.
Nyomulnak a fiatalok.
●
2007. január 29. hétfő
05:35 Fiam mosolygott rajtam,
programozó barátom a fejét vakarta;
nem jól van ez így. Hogy a honlap
főoldalán is témalista, a fejlécben
egy másik, zavaros. Akkor javítsuk. Szüts
kitalálta, Miki korrigálta, én
ijedten mekcsináltam. A kis
váli-oeuvre logó, egymagában, a
végtelen fekete mező közepén. Nagyon
elegáns. Lehet szidni.
A korábbi változatot azért
elmentettem...
10:21 ...majd kicsit átalakítva visszatettem. Mulatságos és sajnálatos, nem tudok íly merész lenni. A terv tényleg nagyon szép, én nem vagyok alkalmas rá. Igaz, közben kaptam egy lecseszős levelet is. Este levesszük a főoldalról a barna fejlécet, talán ez lesz a megoldás. Így megszűnik ez a logikátlan redundancia.
●
2007. január 30. kedd
Nem e-mail, ez két levél egy
borítékban, ajánlva küldöm, holnap:
dátum: 2007.1.30. címzett: fájl: html-2006/ernst-8842.htm C. 8842
Kedves Ernst Múzeum!
Nem lenne kedvük enteriőrt
ábrázoló táblaképekből szervezni
egy kiállítást?
Mondjuk, SZOBAFESTŐK címmel.
Aki eszembe jut: Krajcsovics Éva
/ Nádor Tibor / Szüts Miklós /
Váli / Vojnich / és vannak
még...
Az elődökből: Czimra Gyula /
Gruber Béla / Nagy Balogh /
Czóbel / Barcsay / Vajda Lajos /
Tornyai
Szívélyes üdvözlettel:
dátum: 2007.1.30. címzett: fájl: html-2006/ernst-8841.htm C. 8841
Kedves Ernst Múzeum!
Nagyon kedvelem ezt a helyet.
Kiállításaim itt: 1987, 1990,
1997, 2002.
Szeretném 2008 őszén bemutatni
táblaképeimet.
Szívélyes üdvözlettel:
● 2007. január 31. szerda
Észrevehetően világosodik, ahogy reggel indulok, már piros sáv az ég alja. Nagyon jó. Még egy hónap, és KECSKEMÉT.
Megint egy hiba. Egy
gyűjtő barátom az
A/75/34 felől érdeklődött,
merthogy látja a listából, az
enyém. Ez igaz, de a kép Kata
ágya fölött lóg tíz éve. Olyan
bonyolult lenne ezt értelmesen
BEadminisztrálni, hogy ma inkább
neki adtam. Mármint Katának.
Ezek már régtől az övéi:
A/69/12
A/76/01
A/91/18
A/97/37
A/98/53
A/97/25
A/85/11 illetve ez csak volt
az övé, két éve eladta
nyaralóátépítési indítékkal. Én
intéztem neki.
Drága barátom e-mailekben
bombáz, vagy bíztat, hogy
ugyanis szerinte egész jól
rajzolok.
Első levelétől a frász tört ki:
Mac géppel nem nyitható meg a grafikák kategória
2. levele már módosított:
2007-es része!!!!
3. levele még bonyultabb ötlet:
Subject: /color>Re: Vali kiallitas 2008
Kedves Máté!
Először is, nagyon jól esett, hogy megkerestél Dezső 2008-as tervezett kiállítása miatt. Köszönöm a bizalmadat.
Örömmel adunk otthont Dezső műveinek. Azonban szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az új működési szabályzatunk értelmében csak olyan művészt van lehetőségünk szponzorálni, aki a tárgyévet megelőző évben legalább 20 ceruzarajzot készített. Ez esetünkben a 2007. évet jelenti.
Régi barátsággal:
Főigazgató4. levele is kiváló. S mindez fél órán belül:
INDEX
Visszavonhatják a támogatásokat?
A Váli rajzokról kérdeztük
Bajnai Gordont./bigger>/bigger>/bigger>/color>
/bigger>/bigger>/bigger>/fontfamily>
Az Únió állítólag Váli rajzaihoz
köti a pénzek átutalását. Bajnai
Gordon minden felelősséget
elhárított. Egy sajtótájékoztató
keretében elmondta ugyanis, hogy
Brüsszel csak akkor utal, ha
Váli rajzol. A művész
ceruzahiányt emleget. A kofák
sztrájkot terveznek. Leállt a
metró. Egy lakás tulajdonosa nem
akar nyáron is ezreket fizetni,
meg kell szereznie a ház összes
lakójának beleegyezését. Kevés
az alternatív fűtési lehetőség
is.
|
Este a Godot Galéria megnyitóján, Bélai György
magángyűjteménye. Rendeztem egy
félreértést egy fontos emberrel,
aki nem rendezett nekem
tavaly kiállítást, mert azt
olvasta Kieselbach-honlapon,
hogy az ő csapatába tartozom.
(Egy forintot nem kaptam
tőle, egy képet nem vett.)
Mi volt még. Láttam egy
csillagszemű kisasszonyt.
Megdicsőültem evvel a nyolcképes
ikonfallal, erre az alkalomra
rakták így össze. Egy galériás
asszony az elmúlt 15 év legjobb
kiállításának mondta az enyémet,
az Ernst-belit. Ilyen
mondatokra néha szükségem van.
Mi kell még egy estére?
Gyuri egy
zsidótemetőmet
alaposan
átkeretezte. Tűnődöm, tetszik-e.
Ez róla -baloldal -
egy nem túl jó fotó.
januári látogató:
72544 = 3938/hó, 127/nap