VÁLINEWS   144. levél J.-nek, Le Meux-be   /   2007. március


● 2007. március 2. péntek, Kecskemét
Ami elmaradt: Vojnich-megnyitó a Bartók 32 Galériában. Csüggesztően jó. Radnóti nyitotta.

Még ez is Pest, jogosítványügy, mérik, magas a vérnyomásom. Hogyhogy, nekem éppen hogy, tán egy éve mérem is, mondták is, soha agyvérzés.
Aztán fölgombolyítottam. Hatvan év fölött csuklón nem lehet mérni, öregedő erek, ez az adat amúgy is megbízhatatlan. A műszert egy kuka tetejére. Tizennégyért egy könyök fölötti, félautomata, merthogy pumpálós, japán, gyönyörű. Email orvos barátomnak, mennyi az ennyi, satöbbi. És hogy úszom, az a jó.
Új játék.

Kecskemét. Első órák, kiderül, memóriazavar.
Be a városba, 256 mega, meg 120 giga, egy cigerettatárcában. Így mindjárt más.
A pénztáros néni ugyanaz, ugyanolyan csodálatos lassúsággal írja a havi uszodabérletet, mint tavaly. Az öltözőben rám köszönnek: "nahát, már március!". Az atléta alkatú öregúr elvillan mellettem a szomszéd sávban, békauszonnyal. Bíztatom, ötven év múlva agyoncsapják, ne kelljen már nyugdíját fizetni.
A háromlábú vén dakszli is előkerült, már nem rohan a kocsi alá a kapuban. Meghízott tavaly óta.
A szemétvödröt idén áttettem az asztaltól balra.

Lacika (73 éves) esztergomi műterme fűthetetlen, a teleket alkotóházakban szokta átvészelni. Ebédnél meséli ausztrál útját, "egy képét aláírni hívták meg". Harminc órás repülőút, elzsibbadt a lába. A három hónap alatt egy élő kengurut látott, és több elütöttet, éjszaka az országútra járnak melegedni. Kilencven képet festett, a felét hazahozta.
Nem nézte meg az ausztrál open döntőjét a teniszstadionban másfélmillióért.

Két szervíznap után, este. Kezd működni minden gép, ami életben tart. Evvel együtt VÉSZHELYZET. Netkapcsolat hun van, hun-  Eddig háromszor voltam bent a városban.

● 2007. március 3. szombat Kecskemét //28:18
Olvasom, világos beszéd: Az evangélium legnagyobb titka, amire háromszáz év várakozás után már az őskeresztények is rájöttek, hogy
--- Krisztus a felebarátod személyében jön el, eljön, naponta, hozzád. ("Éheztem és ennem adtatok.")
--- Felebarátod pedig az, aki e pillanatban rád szorul.
(Ki volt a felebarátja a kiraboltnak? Nem a pap, nem a levita, hanem a más vallású irgalmas szamaritánus.)
--- Ha a felebarát nyűgös, fárasztó, kellemetlen = kihalt belőled az istenszeretet.
("Aki nem szereti felebarátját, akit lát, hogyan szerethetné Istent, akit...?")
--- A világ is mindenestül a szeretet műve. Isten a szeretet. Isteni - emberi teológia: minden, ami az enyém, a tied is...
A szeretet nem érzés, hanem tevékeny jóakarat.

Nézzünk evvel szembe. Tevékeny szeretetem közepén gombócjellegű tömény önzés, féltem az időmet. Úgy értem, másoktól. Nem mentem fel magam, de árnyalni kell. A múltkori egyházatya: másként él; másként alázatos, stb. egy püspök (aki a nyáját gondozza), egy elvonult szerzetes, és másként egy katona. Tévedés, ha keveredik, ha egy püspök elvonul, stb.
Húsz évesen már tudtam, a pillanatnyi mérlegelést nem lehet megúszni, mikor választom a közvetlen emberszolgálatot (nagymamám meglátogatása) a közvetett szolgálat (munkám) rovására. Hogy a munkám a játékom is?! Na ja.

A második reggeli program az uszoda. 1200-ra 28:18, fele mell, fele gyors, kézlapát.
Épp egy éve ilyenkor, idézem:
március  4.,   29:06 nem is rossz, a fele mell, 1200-ra. Persze itt kézlapát.
március  7.,   29:07 perc 1200-ra, egy másodperccel rosszabb, mint legutóbb.
március 10.,  29:01 kézlapát nélkül, nehéz elhinni, olyan jó.

És este. Teljes körű nyugtalanság, részben evvel telt a nap. Közben mellékesen fölvázoltam négy képet, fél óra. Internet van, de a honlapomra nem tudok belépni, ezt a VÁLINEWS-t föltenni. Már minden országos főguruval konzultáltam, a szerver rendszergazdájával is, (verejték, lakáson zavarni, szombaton) nem tudják megoldani. És akkor jövök én, a kis nímand, és nekilátok. És én se tudom. Azon tűnődöm, a szentek az égben látják-e, hol a hiba a total commenderben, valószínű, az helytelenkedik.
Már nyolc múlt, még mindig evvel kínlódom. Tényleg teljesen reménytelen helyzet. Pió atya is eszembe jutott, lehet-e hozzá fordulni föntről nézve ilyen piszlicsáré ügyben. Aztán tíz perc multán egy e-mail, majdnem az égből, barátom küldött egy alternatív letöltő programot. Egy másik barátom ugyan erre (telefonon) legyintett, hogy ez pilótavizsgás (nekem nem fog menni), de!

● 2007. március 4. vasárnap Kecskemét //28:16
Hiába, nem vagyok annyira fegyelmezett, hogy amíg a háttér nincs rendben, munkámat kezdjem. Vérnyomásmérés. Az útmutató bíztat, könnyű ruha alatt is lehet. Mi az a könnyű. Próbamérések. Aztán. A PC azonnali adatmentései eddig a szerverre, illetve pendrive-ra. De most erre a négy helyett 120 gigabájtom lett. Kitalálások terepe. A noteszméretű winchesterbe bele-, és átrendezni az egész tartalék életemet. Órákon át. A honlap háttéranyaga 30 giga (képek, nyomdaminőségben), és van a zene, 20 giga; 300 óra, a mohóságom. Ezt majd rostálni, sok benne az önáltatás. Nem fogom én a 15 gregoriánlemezt meghallgatni. Bár ez se biztos.
Persze csinálni általában érdekesebb, mint aztán használni. Ezt már négy éves koromban tudtam, matracvárat építettünk húgommal.
Sok foglalkozni való lesz még a géppel.

MÉRT?! AZ EGRY MEG PECÁZOTT.

A vasárnap délelőtt, Szüts, ezt neked, húsz évig együtt csináltuk. Pár éve átrendezték a miseidejüket, nem jó, de mégis visszatérek a ferencesekhez, a subásokhoz, kendős nénikhez. Evvel most változik a vasárnapi rend. Magányos reggeli 3/4 7-kor, a forró kakaóról lemaradok. Fél nyolc, mise. Váratlan, hogy a ferences templomot teljesen rendbe hozták, épp a nagytatarozás éveit hagytam ki. A derékszögű szentek a boltozaton-, lefestették. Széles vonalzós ezüst kontúrjuk volt, emlékszel? A Veronika-giccs a szentélyben, soha nem értetted, miért szeretem; nincs. Ami feltűnőbb, bölcsen levágtak a padsorokból, vagy közép felé összébb tolták-, most a falak oldaláról is megközelíthetőek. A mellékhajó térválasztó fala elbontva, egy tér lett a főhajóval, s az ottani mellékoltár helyén - ilyet még nem láttam - háromméteres kivetítése a szentélyben történteknek.

Hogy fordult a sorrend, innét az uszodába. Öten a medencében. 28:16, úgyhogy nem süthetem el, amit a negyedik fordulónál találtam ki, hogy ma a koromnak inkább megfelelő, gyenge időt úsztam. A második fordulónál víz a szemüvegbe, félig vakon; de nem lehet megállni, időt mérek. Egy szegény pasast jól meg is csaptam. A kézlapáttal.

Fél tíz, presszó, tradicionális dobostorta - amire mindig a vendéged voltam - a ferencesek és Tóth Menyhért között. A Főtér, napsütéses és békés. Aztán a képek, Cifra Palota, ahogy a rend. Megint megcsapott, hogy olyan Farkas-főművek, mint a Részeg költő, az öregasszonyok, az Öreg tengerész, milyen hevenyészve vannak fölrakva, elképesztő, nagyszerű. Ezt a csacsi-ábrázolását tudtam lefotózni. Aki egy ilyen igénytelen rajzot érti, az mindent ért. A látvány ellenében is teljesen absztrakt gondolkodás, a tónuskontrsztok, a vonalak lüktetése, az önkényes helyenként meg-nem-rajzoltság.
Egy kis csöndes Szőnyi-kép, a hideg-meleg rózsaszínt a túlpart keskeny semleges sávjával választja el. A csendélet-terem sarkában festett paraván, rajta életnagyságban gyönyörű fenekű akt, nem rejti véka alá. Ezen elmerengtem. A második emeleten, ahol régen a Nagy István, most egy helyi nagyság valamilyei. Az ilyen emlékeket  is szeretjük.
Képeslap fiamnak, ahogy mindig, amikor múzeum: Szunyoghy Andrist 30 éve láttam utoljára a Fiatal Művészek Stúdióban, kövérkés-mosolygós volt. Persze közben ő is bácsi lett. Kirakatban látom munkáit, anatómiakönyveket csinált. Most Benkő Imre lefotózta műtermében. Impozáns.
És egy másik: Diószegi Balázs; ki hallott róla?, 1943: Fekete tehén. Istenem, micsoda béke.


Dél, hazafelé.
A szomszéd műteremben idén is Szikora,
jobb állapotban, dolgozik,
és le bír menni az ebédlőbe.
November óta itt, falát régi szerszámokkal meg evvel az ikonnal tette otthonosabbá.
Beadok neki is egy reprót a múzeumból.

Ebéd, a sarokasztalnál gondnok-Icukáék,
ahogy mindig.
Nem csirkecomb, de házi sütemény.

Sokáig nem bírnám, ritka-békés délelőtt.
Sün mondta harminc éve, rá vonatkozik is;
én akkor is szeretek egyedül lenni,
amikor egyedül vagyok.

Még annyi, rájöttem,
a két lyukon át tudom vezetni a madzagot,
csipesszel ki lehet ráncigálni.
Sikerült fölkötni rég lógó hátsó lökhárítómat.

Vasárnap. Este majd olvasgatni fogok, doktor Faustus.
Azt mondják, jó.

● 2007. március 6. kedd, Kecskemét // 28:50
Tegnap fölnyitották a kocsimat, kivették az úszáscsomagot, kiemelték belőle a két kézlapátot, visszazárták, és eltűntek. Csak ezt tudom elképzelni, hacsak nem hagytam el valahol, ami különös lenne. Így ma 28:50, nélküle. Honnét szerezzek. Csináljam meg újra. A teatálcám ugyanaz az anyag, és itt is van, velem. Hat éve vettem kettőt a pilismaróti Közértben, vajon ott milyen szerszámmal szabtam és lyukasztottam ki. Talán fémfűrész, és a bicska hegye.
Szörnyen bús vagyok.

Subject: egy tanacsot es egy turo rudi-t please

Kedves Mr. Vali Dezso,
A web oldalan talaltam email cimet. 26 Eves fiatal ember vagyok, Magyarorszagon szulettem. 16 eve America-ba tartozkodom. Festo muvesz szeretnek lenni, de az elet mas iranyba akar sodorni. Ket eve computer mernoki diplomamat megszereztem es dolgozok a feszkemben minden nap egy jo meno internet company-nak. Az a baj hogy nem erdekel. Gondolkozok arrol hogy visszakoltozok Magyarorszagra mert szeretnek tanuli a Budapesti Muveszeti Egyetemen. Foleg viz festes erdekel. Regi Mesterek akik engem inspiralnak az Paul Klee es Turner. Maga szerint hogy kene lepnem, vagy mi az ami szukseges hogy felvegyenek a Budapesti Muveszeti Egyetemre? Mennyi penz lennne realis evente hogy csak a festesen meg az iskolan dolgozzak?
Minden Jot! Valom valaszat.
K. I.
 

Kedves Barátom!
A budapesti Művészeti Iskolákat, ha magának Klee és Turner a kedvence, és akvarellezni szeretne, érdemes nagyon széles ívben elkerülni. Az akvarell szót talán az öreg portás bácsi ismeri. Fiam ott tanul. A kompjutertechnikát magas fokon művelik.
Hogy itthon mennyiből megélni. Persze igénytől függ, ha lakást bérel, 200 ezerre gondolom a havi kiadást, az évi 2,4 millió forint. Egy dollár talán 220 - 250 forint között lehet, meg kell nézni.
Következő kérdése: mi szükséges, hogy fölvegyék egy budapesti művészeti egyetemre. Bármily különös, bizonyos szakmai gyakorlottság, valamint tehetség. De tudni kell, mikor fiam oda került, minden negyvenhetedik pályázót vették föl.

Magyarországon, jó festő, aki a képeiből meg tud élni, és nem pincérkedik közben, talán tíz lehet.

Ha jól akarja magát érezni, festegessen hétvégeken.
Ha komolyan akarja, szervezze át az életét úgy, hogy először néhány évig folyamatosan heti két-háromszor három óra fej- később aktmodellt rajzol. Ez nem cél, hanem eszköz, semmi nem fejleszti úgy a festői látást, mint a modell utáni rajz. És a hibákat a legkönnyebb egy elrajzolt arcon észrevenni. Ezt lehetőleg esti rajziskolában, közösségben - egymástól lehet tanulni a legtöbbet, rengeteg kerülőutat megtakarít. És lehetőleg egy jó korrigáló tanár.

Hosszabb távon pedig kötetlen munkaidős munkahely, vagy otthon, kompjuter mellett végezhető munka, és mellette festeni.
És járjon rengeteget múzeumba.
A gyerekáldástól ne féljen - én féltem - ha tényleg akar, mellettük is lehet dolgozni.

Ha kompjuteres, talán meg tudná mondani, hogy az ördögbe lehet, hogy a homepage-emmel a szerverre két napja total commanderrel nem tudok fölcsatlakozni, csak Winscp382-vel?! Senki nem érti.
d.


Mire emlékszem. Levélben kérdezték, csinálnék-e mozaiktervet a XIII? kerületi új MSZMP pártszékházba. Rendeltek tőlem egy leendő szamármúzeum számára egy csacsit. Egy úr, hogy lefesteném-e őt, feleségével. Ezeket nem tudtam teljesíteni. Most viszont egy gyűjtő, hogy talán egy triptichont szeretne a szobájába,  zsidó motívumok előtt szöveg; legszentebb imájuk: SMÁ ISZRAEL ÁDONÁJ EHÁD. A négy szó: halljad, izrael, isten, egyetlen. Mózes V. könyv. 6; 4-9.


Hogy ez nekem egy isteni kimozdulás lenne.
Be is határolta:
a kép címe: SMÁ,
25-30 centis táblák,
nem gyász, az megvan másutt,
nem szemet könnyeztető,
itt a zsidó optimizmust,

világos tónusok,
pasztell színek, mint az A/84/25, 26, 33,
rózsaszín, beige, halványszürke, halványkék, sárga,
mint a műtermes képek,
lehetne rajta tóraszekrény,
tóratakaró,
imaasztal, imakendő mintázat,
tóratekercs, sófár,
Dávid-csillag, menora
mutatópálca,
felolvasóasztal,
és Mózes-tábla.
Lehetőleg szerepeljen a 613-as szám.
A betűk egy méretűek, nem lehetnek feketék, legfeljebb sötétszürkék. Jól olvashatóan.

Az adottak közül csak a beige, nem tudtam, micsoda. A feladat tetszett.
Tekintettel Kata nyaralóépítési adósságaira. Is.
Kecskemétet evvel kezdtem, két délelőtt. Tehát SMÁ - A/07/01. 30 centis olajképek, faroston. Egymilliót kértem érte.
 

Deske, a kép! FANTASZTIKUS VAGY !!!!!!!Tiszteletbeli zsidova fogadlak... tulajdonkeppen most kezdek felocsudni ..., ugy orulok, hogy sikerult "venned, befogadnod" gondolataimat. Boldogga tettel. B.


Úgyhogy délután új (taiwani) kézlapát, 2400-ért, koromnak megfelelőn:
KISEBB, mint  régi.
Hazudok. Nagyobb méretben csak fekete volt.

TENYÉRELLENÁLLÁS. SPORTOLÁST SEGÍTŐ ESZKÖZ.
CSAK FELELŐS SZEMÉLY FELÜGYELETE MELLETT HASZNÁLHATÓ!

Holnap hajnalban pedig Pestre, megyek fontoskodni. Szüts kiállításának rendezése. Hétfőn 6-kor nyílik az Aulich utca 5 alatt, az Aulich Art Galériában.

● 2007. március 8. csütörtök // 29:35,
még jó, hogy nem 50 perc ezerkétszázra, a sárga kézlapát az oka. Kilépve az uszodából, két repülő az égen. Igyekszem haza, a drága szakácsnők áttették a lángosreggelit mára, hogy le ne maradjak róla. Forró, sok fokhagyma, ünnep. Aztán a keretezőhöz kocsival, 300 féle lécük van, nem nekem való, mért nem csak tíz. Délelőtt munka. Jönnek a mailek Pestről, Kukó számon kérte; elfelejtettem megköszönni a mákos tortát, amit búcsúzóra sütött, és otthagyta számomra a medence párkányán, - jogos, rémes. Avval mentegettem magam, hogy csak két szelet volt, elenyésző. G1. pedig ismét fölfedezett valamit, s leküldte avval, hogy félelmetes. Tényleg az.

 Pilinszky János: EGY ÉLETEN KERESZTÜL

1
Mi törjük el, repesztjük ketté,
mi egyedül és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.

2
Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztül
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.

3
Gyermekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
toldozgatva a jóvátehetetlent.

4
Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.


Deske, és még egy hír: lehet, hogy a következő áldozatom Arany lesz. Pilinszky azt mondja Vezér E-nek 1968-ban:<< amikor korrigáltam Arany szövegét, azt vettem észre, hogy Aranyba befalazva megjelent egy teljes Baudelaire. Csak ki kéne szabadítani a nagy epikus költeményekből és a töredékekből egy Fleurs de Mal-t. Őrült érdekes lenne, meg kéne csinálni...>> Vezér biztatta, hogy beszéljen Illés Endrével.
Belelapoztam a Buda halálába, és tényleg találtam benne forró sorokat. Üdv: G1.
 

● 2007. március 9. péntek // 29:29
Meglehetősen üres uszoda,
ma külön sáv jut, a kettes.
A fali tábla szerint ugyan
csak az 5-8 sáv szabad
a nagyközönség részére,
de itt egy kis matematika:
az úszómester asztalától
a kijelző tizenöt méterre van,
és föl is kéne ágaskodnia
a számok cseréjéhez,
úgyhogy a felirat kedélyesen
a tegnapelőttre vonatkozhat.
Mai időm 29:29, gyenge,
de legalább szimmetrikus.

Ez meg a délelőtti kép, A/07/03, bemelegítésnek;
egész rendes, de nem gilt,
mert a témát otthonról hoztam, printen.

● 2007. március 10. szombat // 28:59 valamit javult.

Deske! Aranyban egyelőre nem találom Baudelairet, találok viszont érdekesebbnél érdekesebb töredékeket. Mintha tudatosan gyártotta volna őket. Ez itt a befejezetlen CSABA előhangjából, de semmi köze nincs Csabához, hanem őhozzá: G1.

Bevégzetlen élet! bevégzetlen munka!...
Kétséges az útad: `ha` fogsz lenni, célnál?
Szegény ember, addig hogy el ne alélnál?
Mi emel? mi tart fön? mi sugall? mi biztat?...
Kebelem egy hangja. Követem is aztat.
Egy hang, mely csilingel az égi madárban,
Hogy lerombolt fészkét rakja `késő` nyárban;
Mely a pók fonalát százszor megfonatja,
Noha füstbe százszor menjen áldozatja;
S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad:
"Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"

Gábor!
Én meg villanyoltás előtt napok óta ezt olvasom:

Zelk: ZUZMARA

Mikor az első zuzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.

Mert zuzmara a rózsafán,
mert varjuszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.

Nem is értem egészen, de nem baj. Ez az utolsó szakasz van olyan szép, mint hogy az ember végül homokos vizes síkra ér... nem?!
 

● 2007. március 11. vasárnap // 29:48,
már a harmadik körnél tudtam, a mentségeket számoltam, éjjel egytől háromig ébren, satöbbi.
A ferencesek után - hónap közepe - gyónási lehetőséget keserve a Nagytemplomba, elképesztően rideg épület. Gyerekmise vége, már a hirdetések: a dizennyolc éven felülieket elvárom a tyűlésterembe... Missziós területté váltunk, Kecskemét főtemplomában az atya egy alacsonytermetű szerecseny. A viharos lendületű áldásosztás után előre jött, leguggolt, és érezhetően nem először egy hatalmas zacskóból ajándékokat osztott a kicsiknek.

A Cifra Palotában ma nem a képek, hanem a helytörténeti kiállítás. Nehéz bevallani, hogy legalább annyira érdekelt. Avar ékszerek, pusztai marhatartás fotók, kéthasábos sajtóbeszámoló Katona József és szülei maradványainak megkereséséről és exhumálásáról. (A rendőrség tartotta távol a rengeteg városi érdeklődőt, a professzorok három méter mélyen kis lapáttal kapirgálták a földet, először az apát azonosították a fogairól.) Aztán fotók a ferencjózsefi időkből, kaszinó, Kossuth-pártiak relikviái.

A Diószegi-festmény repróból még négy példány, nem győzök betelni vele, elbűvöl a rafinált egyszerűsége, nagyistvános.

Varga Patricia a hármas műteremben. Nekem nemhogy a kész műről, de öt percre előre nincs vízióm egy készülő munkáról. Próbálkozom erre-arra, aztán valahogy összeáll. Ő pedig a túlsó part, most olvasom:

...Minden, de minden elémbe terülő látvány potenciális piktúra nyers-, vagy inkább félkész anyaga. (Ha már megláttam és megszerettem, félig kész a kép.) Más szóval a festmény tényleges megszületését törvényszerűen a meglátás izgalmában érzett gyönyörűséges rögzíteni akarás előzi meg...


● 2007. március 12. hétfő // 28:27


● 2007. március 13. kedd // 00:00, uszoda elmaradt. Tegnap délután Szüts megnyitójára, az Aulich Art Galériába.
Nagy tömeg. Dés nyitotta.
Az új képei. Nos, értem,
hogy ilyen romantikussághoz ellensúlyként
heves és elnagyolt kivitel,
kemény kontrasztokkal.
Lírai lelkületemnek ez idegen, én a kis
rózsaszínjét tettem volna főhelyre.

A 19:50-es gyorssal haza Kecskemétre,
aztán Monornál megafon:
A négyes vágányon  a vonat felsővezeték szakadás végett bizonytalan ideig várakozik.
Baromira álmos és fáradt.
Az állomásfőnökhöz: mennyi az a bizonytalan?
Két-három óra.
Szerencsére hamarosan jött, egy személyvonattal vissza Pestre. Az első vonat aztán reggel haza, 5:50.

És mi van az én képeimmel. Ahogy kamaszkoromtól éles esetekben mindig, ezt a zsidó témát is két változatban tettem fel. Hogy mikor az egyiket nem merem folytatni, satöbbi. És rögtön két keretet is rendeltem, akkor már muszáj bele csinálni valamit. Be szokott jönni.
Itt a második változat, ahol végül nem követtem a kötöttségeket. A héber betűket sem tettem föl.
 

Mindezekkel eltelt jó pár nap,
aritmikus napok, amit nehezen viselek,
és még fogalmam sincs,
lényegét tekintve
mihez is kezdek itten az idén.
Húsz évig ilyenkor Szüts
szokott itt Kecskeméten vigasztalni.
Milyen út.
Aztán két kép,  A/07/04, A/07/05;
amikkel nem tudok mit kezdeni, idegen.
Alighanem járhatatlan terep,
ez a kiüresedés könnyen billen
lila semmitmondásba,
hacsak nem rothko.
Fehér Lacitól bátorságra kapva,
az asztalnak csak a kontúrja.

Aztán nem mertem
errefelé továbbmenni.
Hát elő egy régi sablont,
ellenkiüresedés; A/07/06, A/07/07,
mégpedig lenolajjal lavírozott
ceruzarajzzal
- ami ettől már festmény -,
többször sikerült már.
Hátha nekem is úgy sikerül -, mint
Czóbel gyönyörű kis munkája.
Egy kerti pad;
ahol a grafika egyetlen témája,
hogy nem tudta
a padot megrajzolni.
Annak az egy szál bútornak
harminc körvonala volt.

Úgy tűnik, nekem nem sikerül úgy.
Pedig ez a vonal a bíztatóbb.
Lesz itt még kínlódás, ajvé.


● 2007. március 14. szerda // 29:40

Deske! Nem akarok árulkodni, de Szüts barátod honlapján nem valami barátságosan ír rólad kiállításában való közreműködésed okán: <<Ma egész nap a kiállításomat rendeztük, Váli hajnalban feljött Kecskemétről: fájt a feje, álmos volt... így még a szokásosnál is elviselhetetlenebb. Csukott szemmel, fejét fogva rohangászott fel-alá, és dadogott.
Lehet, hogy mégsem olyan emberrel kellene mindig rendeztetni a kiállításomat, aki alapjában véve nem szereti a képeimet? A kiállításrendezés - főleg az elején - mindig hóhérmunka: ki kell dobni az akkor, ott gyengébbnek, nem odavalónak tűnő képeket. Ezt éplelkű ember nem tudja maga elvégezni. Meg is gyűlöli persze percek alatt a hóhért. Ilyenkor szegény nyomorult fasz művészt vígasztalni illik, nem a földbe döngölni. Csak hát a barátság az más...
Más?>>

Én nem találtam meg a honlapján a szöveget [csak jóval később], hát ide másoltam, nem megengedhető, hogy elvesszen bármi is, ami rólam szól ...
Ez pedig már egy későbbi levél:

Deske! a följelentőnek üzenem, az utolsó mondatot is illett volna idéznie: <<csak sajnos  legutóbb a Ráday kiállításomon 15 perc alatt megoldotta azt, amivel mi Erzsébettel már egy jó órája kínlódtunk...>> Szüts 

 

Tyű, ez meg most jött, szegény Szüts igen elnyűtt lehet, hogy ezt a kis poént nem vette. Hogy a vasutas szövegét  - nekem - most mailben kijavította:                       
 

"a vonat felsővezeték szakadás végett bizonytalan ideig várakozik. "
miatt, az istenért. (okából) céljából: végett. m.

És ha még bevallom, hogy a szöveget ráadásul én hamisítottam ilyenre. Eredetileg még ezt csillaggal jelöltem is, amúgy eléggé törekszem a penge hűségre.
Vigasztalásul egy fotó neki, ennek örülni fog. Kinézve az Alkotóház kapuján, ezt látni. Vajon mit épít a valahai papi doktor, későbbiekben egészen más irányokat vett gondnokunk, ide a Műkertbe?

 

A mai kép, A/07/09.

Ez egy tiszta mondatnak tűnik,
de egyáltalán nem vagyok nyugodt,
ez az irány
mégiscsak
a semmi szélén táncol.

Mégiscsak be kéne állítani
egy virágcsokros
csendéletet
lila drapériával.

Aranyszájú Szent János ma ezt:

Az imádságnak a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket, mert nem elválaszthatóak egymástól. Ha valakinek a lelkében csak az egyik van meg, vagy ha nincs meg valakiben mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne.

Egyik ma esti mailváltás:

Tisztelt Váli Dezső, ezúton szeretném Önt megkérni,  járuljon hozzá, hogy a ... Könyvkiadó felhasználhassa az ...című képét  ...című könyvének borítóján. A művet a Könyvhétre jelentetjük meg. A kiadó 3 tiszteletpéldányt kínál Önnek és a cím negyedben feltűntetjük a képpel kapcsolatos információkat.
Üdvözlettel: F. tipográfus

Szívesen, húszezer.  www.deske.hu

Ami még elmesélni való,
megpróbáltam újra
a reggelihez kapott
teáskannát lefotózni.

● 2007. március 15. csütörtök // 29:23

...S miért lát kicsivel többet az ember, / ha csöndesen ül egy percig... így... / s behúnyja a szemét?..
Dsida

 

 

 

Kaland. Mindig asztallapon festek, de hát azok túl alacsonyak állómunkához. Otthon van erre egy MÁV raklap magasítóm, farosttal fedett. Itt meg görnyedek. De most. Ötlet. Hogy kb. egy fiókra lenne szükség, akár fenéktelen. Tárgyalás a ház kertészével, aki eredetileg lakatos, itt pedig házi mindenes, és már többször láttam józanon is; szerezne nekem deszkaanyagot. És hogy neki is üzlet legyen, csinálja is meg, fizetem. Képméreteim húsz éve stagnálnak, a szabványosítás periférikus áldásai; ezt is a 60x60-hoz igazítva, legyen 50x50.
Elkezdtük az előkészületeket, mikor a gondnok - Dezsőkém, csak pár perc az egész - elhívta. A kecskeméti pár percekről nem vagyok meggyőződve, az otthagyott flexszel elkezdtem a deszka fűrészelését az udvaron. Még életemben nem volt ilyen a kezemben, a harmadik vágásnál beszorult, végzetesen. Már füstölt, mire kiráncigáltam. Jött a kisöreg, kezébe nyomtam egy tízezrest, vegyen egy újat, nem tudom mennyi...
Hiába, egy bútor pénzbe kerül. Viszont gyönyörűséges, megérte. A derékszöget nálam szokásosan elkerüli, kicsit megcsiszoltam, működik. Talán haza is viszem, máris kedves. Élére állítva vendégnek majd erre a teát.

Este: és még egy ilyen tökéletes helyzetet is el tudok baltázni, teljesen, jellemző, komikus, ajjaj. Beeresztettem a fát standolajjal: 1./ addig se kell festeni, 2./ szeretem a szagát, meg 3./ kenni is szeretek, 4./ érintése is kellemesebb lesz, és ellenállóbb az alkalmi koszokra. Nemdebár tökéletes szellemi felépítmény? A kurva életbe. És elvesztette hamvas matt lilásszürkésségét, förtelmetes sárga lett. Ó, ó! Tanulságos, tanulságos, tipikus. Tönkre tettem.

Sikerült mégis, a fene egye meg. Világosszürke lazúr, ronggyal beledörzsölve, sok szárítóval. Most (újra) olyan színű, még pudvás-dohosnak is gondolhatni.

● 2007. március 16. péntek // 29:16

Kösz Gábor, az Elhagy-verset ismerem és abszolúte szeretem. Megvan Szabó új kötete. Amúgy te mit csinálsz? d.

Deske! Éppen a Vasárnapi Újság 1863.06. 07 számát olvastam facsimilében. Terhes nekrológját.  Ez úgy jött elő, hogy Terhes Sámuel ref. lelkész Kazinczyval állt kapcsolatban. Munkatársa volt a kassai Felsőmagyarországi Minervának. Itt jelent meg Kazinczy genealógiai tárgyú tanulmánya.
Terhes halála alkalmából a Vasárnapi Újság közöl tőle egy borzalmas és hosszú verset, ami valószínű, soha sehol nem fog megjelenni. A verset végigolvastam, azzal az izgalmas érzéssel, hogy én vagyok az egyetlen olvasója.  Címe: Édes Honi Magyar Nyelvünk Pártfogóinak tiszteletére. Egyik sora a sok közül: "Aki magyar, magyarul érezzen, szóljon ezentúl" Akkoriban kezdtek a pozsonyi országgyűlésben magyarul beszélni. /Hogy aztán később szlovákra váltsanak és a nyelvvel együtt a város is elveszett/.  Kielégítő a válasz? G1.

● 2007. március 17. szombat //00:00,
csak hajmosás, mázli,
otthon felejtettem az úszósapkát.

Ma az A/07/12,
vagyis ez, meg még egy.
Félidő elmúlt,
és még mindig nincs ösvény.

Délután 120 km autózás,
de Kunszentmiklóson minden
internetes híradás ellenére
szombaton zárva a
Diószegi Balázs emlékház.
● 2007. március 18. vasárnap // 27:52
Most 09:04, Katát várom, tízkor érkezik. Ma már kétszer voltam boldog. 27:52, minden idők legjobbja. Aztán uszoda és mise között volt hét lyukas perc, a kocsiban üldögélve Mai Szahme és József búcsúját olvastam, ittlétem alatt másodszor vagy harmadszor. Ott maradt a könyvjelző, ugyanis. Mi olyan édességes ebben a fennkölt locsogásban. Valami olyasmit mond, ezeket a közepes minőségű képeket is érdemes megfesteni. Hátha.

Azt hiszem, mostanra meg tudom  fogalmazni - többen kérdezték -, mi a véleményem Szüts kiállításáról. Pár éve direkte elmentem Bécsbe, a nagy Cezanne-tárlatra. Lehajtott fejjel kullogtam haza, ott is ugyanez. Nem hallom, és ezért nem tudom, mit mond, miről beszél. Részletszépségeinek örülök.

Katával séta bele a vasárnap délelőttbe.
A Főtéren botlottunk ebbe a látványba.
Ez a rendőrautó nem vicc, tetején a nénóval,
illetve ha az, a városi kapitány vicce.
Legalábbis az autóhoz rendelt két közeg szerint,
akikkel szóba elegyedtünk.
És akik nemigen boldogok evvel a szolgálattal.

Ezt a dodzsemet a Margitszigetről  jól ismerem,
gyerekeknek bérlik ott fél órákra, párszáz forintért.
Azoknak is piros a rendszáma.
Rablót nagyon nem lehet vele üldözni,
illetve nem érdemes.
De itt, a belvárosi sétálóutcák környékén,
tavaszi napsütésben, környezetbarátnak hat.

Egy egészen más világ, más emberek.
Pesten ugyanez elképzelhetetlen.

16:08
Kedves Deske, eszembe jutott valami a Szüts kiállítás kapcsán tett gondolataihoz. Szerintem a különbség életmódjuk különbözőségéből fakadhat. Maga a szigorú (szerzetesi?) életmódjából, és az elkötelezett keresztény gondolatvilágából fakadóan festi harmonikus, hosszú távú értékeket kereső festményeit, míg  Szütsre a mindennapi nyüzsgés, a tudatba és tudatalattiba befészkelő külvilág hat inkább, a külvilág nyomasztó jelenléte, az elektronikus sajtó, emberi nyomorúságok, stb. Aki átadja magát ennek, az óhatatlanul érzi azt, amit maga tán nem érez a Szüts képeknél.

Lehet, hogy így könnyebb festeni, mert több a motívum, az élmény, és valószínűleg nehezebb feladat az adott, és szűkebb (??) keretek között újat, és jó minőségűt nyújtani. Mégis mindkettőjüknek sikerül.
N.M.

● 2007. március 19. hétfő // 28:36,
ami interpolálás útján jött éltre, mert minden bizonnyal tévedésből 1300-at úsztam, 31:03-ra.
A fenti N.M. szövegre valaki úgy reagált, hogy nyilván teljesen egyetértek vele, ha föltettem. Drága hülye barátom pedig, Indonéziából, hogy magamról sokkal jobb reklámot tudok írni, minek ez ide...

 ● 2007. március 20. kedd // 28:28
Nem írok nem olvasok, totál lefoglalva, a Széchényi Könyvtár szerverével kapcsolódási hiba, nem tudja fogadni a honlapomat, tragédia, és ez még csak az egyik gond, négyen foglalkoznak vele.
A másik, hogy a most! szerdán megjelenő HVG-ben váratlan két oldal lyuk keletkezett, szerkesztők réme, amibe az én szép lassan, e-malen folydogáló, készülő interjúmat hirtelen be akarják/fogják tenni. Ilyen megdöbbentő kérdések lesznek benne:
            HVG: Mennyire támogató a mai társadalmi közeg az alkotómunka számára?
Na és erre válaszolni.
És közben felebarátaim minden levelére legalább egy mondattal reagálni. De azért ne sajnáljatok (© Kormos István), vettem tíz és fél liter festőszert (1/3 lenolaj, 2/3 terpentin), meg húsz év után jó sok ecsetet. És a 15. megkezdett képnél tartok, bár ez nem érdem. Amit mutatok is, A/07/14, átfestve már.
Ja, és a vérnyomásmérőt egy hét után vissza a dobozába, egy egészen más funkciót találtam számára. Most a képet támasztja alá, míg annak hátát standolajjal tartósítom.

A medjugorei jelenések időpontjában, 17:40-kor szoktunk Mária kérésére Katával egy rövid imát a háborúk áldozataiért és okozóiért. Erre karórám pittyegése figyelmeztet. Most kaptam észbe, ez napok óta elmaradt. Beidegződőtt, hogy bal gomb, jobb gomb, letelik a három perc, jelez, kivehetem a teás zacskót, amit már rég elfelejtettem. És ez a beidegződés végzetesnek bizonyult. Kézlapát, medence, indítanám a stoppert, de bal gomb, jobb gomb, persze nem megy. Szemüveg nincs, vakon nyomogattam, míg az ismerős rajtsípolás. S közben egyszer lenulláztam a 17:40-et.

● 2007. március 21. szerda // 29:49, de legalább nem fulladtam bele.
 Ma már utcán, tehát az interjú, teljes terjedelmemben:

2007. márc. 24., HVG interjú   fájl: html-2006/hvg-interju.htm     C. 8887-8890  

„Az életem a csendéletem”

„A társadalom a mindenkori megbízható középszerre szeret építkezni, s ebből a művész mindig kilóg” – mondja Váli Dezső (64 éves), az egyik legkeresettebb kortárs festőművész, akinek a képei gyakran milliókért cserélnek gazdát a műtárgypiacon. A Kossuth-díjra már többször jelölt művész most nagyszabású gyűjteményes kiállítására készül.

                                               fotó: Vargha János

Váli Dezső festőművész
„Ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Képeim szétszórva. Neten minden munkám megnézhető. Minden jó helyen van ott, ahol van” – írja internetes honlapján közzétett végrendeletében az 1967-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán belsőépítész diplomát szerzett festő. Pályája a Lakóterv Finta József vezette műhelyében indult, két év után vált szabadfoglalkozású festővé. 47 önálló kiállítása volt, köztük a Műcsarnokban, legutóbb 2002-ben az Ernst Múzeumban. A korábban a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolákon is tanító 41 szakmai díjjal – köztük a Munkácsy-díjjal – kitüntetett alkotó a festés mellett ír is: 1992-ben C. Napló címmel jelent meg 1958-tól vezetett naplója. 2000-ben – az elsők között indított – internetes blogot. Honlapján, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona, a festő teljes digitalizált életműve – festmények, fotók, írások – megtalálhatók.


HVG: Festők ritkán szoktak írásban is megnyilatkozni, mondván, ők „föstenek”, a képeik beszélnek helyettük. Ön viszont publikál: hét éve, az elsők között indított internetes blogot Magyarországon. Honnan ez a kétcsatornás közléskényszer?

V. D.: Elöljáróban: öregszem – könyörgök, ne várjon tőlem új gondolatokat. Tehát a naplóm: apám hadifogságban meghalt. Kamasz koromban találtam helyette Győrben egy nagyformátumú bencés paptanárt, akihez lejártam autóstoppal eligazítást kérni. Amit mondott, feljegyeztem. Így kezdődött. Aztán megszoktam fogalmazva értelmezni a világot. Ötven éve írom. Később kitalálták nekem az internetet. Honlapot csináltam, ami elsősorban munkáim adattára, de rákerültek mindennapos rácsodálkozásaim, tűnődéseim.

HVG: És nem látja az írásnak kárát a festészete, például azáltal, hogy amit elmond szóban, nem objektiválódik képben?

V. D.: Annak a mondandója, amit festek, illetve leírok, nem keveredik. Egy képet húszkötetes lexikon tudna elmagyarázni. Vagy két szó.

HVG: Festményein kevés elemmel dolgozik. Képei abba a kategóriába tartoznak, amire a laikusok azt szokták mondani: „ilyet én is tudnék”. Sérti?

V. D.: Biztos tudna más is ilyet csinálni. Egy újságíró barátomat másfél óra alatt megtanítottam festeni. Kocsis Zoltán írta, ha valaki például azt gondolná, hogy Bartókot játszani olyan, mint autót vezetni, azaz egyszer megtanulom, aztán gyakorlom, és már tudom is, az alaposan téved. Bartók muzsikájának több rétege van. Titkos, kódolt elemek vannak a zenéjében. Egy élet kevés ahhoz, hogy…

HVG: Ön milyen kritériumok alapján értékeli kollégáit?
 
V. D.: Képeket osztályozni nem látom sok értelmét. Használni kell őket, mint egy mosógépet. És a minőség? Egy giccsből harminc igaz információt hámozok ki, Vermeerből 2500-at. Amúgy is személyre szabott titok, ki mit kap, és mikor. Mint a papi anekdota Pista bácsi megtéréséről, merthogy őt annyira megindította az a prédikáció. És mégis melyik mondata? – kérdi a pap. Hát amikor a tiszteletes úr azt mondta, hogy erről ennyit, és most áttérünk a másik témára, – akkor azt gondoltam, új életet kezdek.

HVG: Munkássága három nagy korszakában mindig ugyanazt festette: eleinte „lírai absztraktokat”, majd éveken át csak zsidó temetőket, 1987 óta pedig a műterem téma…

V. D.: Az életem a csendéletem. Mindig ugyanazt festem. Volt gyűjtő, aki így tréfálkozott, most meg zsidó műtermek... Aki megáll a témánál, nem sokat kap egy műből. Mi az ördögnek lefesteni egy csokor virágot, venni kell a piacon, annak még illata is van... – nem?!

HVG: Hogyan dolgozik, mi lebeg ilyenkor a lelki szemei előtt?

V. D.: Van festő, akit szétfeszít a téma, úgy kezd munkához, nekem nincs vízióm egy készülő műről. És nem lelkesedem a művészi ars poeticákért sem. Fellengzőek, és önmaguknak is hazudnak. Úgy vagyok ezzel, ahogy Tornyai János mondta: festek, ahogy az egér rág. Muszáj neki, mert folyton nől a foga. Hogy hogyan fest az ember, életkorral változik. Fiatalon mindenféle speciális világítások éjszakai munkához. Ma már nem festek este, 40 életév fölött az ihlet napszakhoz és keretmérethez igazodik. A 365-ből nálam négy–öt az ihletett nap, a többi tisztességes robotmunka. Lázár Ervin mondta, hogy naponta leül írni, mert legalább a kudarcig el kell jutni. Számomra is a mechanikus rendszerek az igaziak; 5.23-kor szól a vekker, húsz éve már.

HVG: Ön volt az első kortárs festő, akinek egy festménye aukción átvitte az 1 millió forintos álomhatárt, 2000-ben pedig már 2 millióért ütötték le az egyik képét. Mennyire befolyásolja a piac, a feltételezett vásárlói igény?

V. D.: Ez így félrevezető. Szerényen, de megélünk a képeimből. És ez csodálatos. Néha értesülök róla, hogy képeim gazdát cserélnek, de az úgynevezett piacról, a galériákból kizártam magam. Ugyanis képeimet nem engedem végleg külföldre, avval, hogy gyerekeinknek, unokáinknak festek, s nem a müncheni fogorvosoknak. Ennyiben vagyok hazafi.

HVG: Képei 90 százaléka gyűjteményekben van, a többség számára láthatatlan, halott. Nem zavarja?

V. D.: Dehogynem. Szabó Lőrinc szerencsésebb: teljes életműve elérhető mindenki számára, így nálam is az éjjeliszekrényen. Vannak rangos kollégák, akiket vidéki kiállításon soha nem látni. Ahová hívnak, megyek; az a dolgom. Ott is emberek élnek. A dolgozó népet szolgálom; meg a nyugdíjasokat és a gyerekeket. Munkáim – ha zanzásítva is – már a neten is megnézhetők, adataikkal együtt: www.deske.hu. Ugyanis – ez már játék is – nyilvántartást vezetek róluk. Ez a ma másfél gigabájtos honlap a Széchényi Könyvtár állományába került, halálom után is megmarad. Korábban a Tudományos Akadémia Levéltárának adtam golyóstollal vezetett opuszjegyzékemet; írásaim másolatát. Elfogadták, őrzik. Kár, hogy ettől nem leszek egy centivel se jobb művész.
 
HVG: Önről a blogjából azt is tudni lehet, hogy hívő ember, sokan ezért is kérik számon a szakrális képeit…

V. D.: A szakrális művészet tautológia, szóismétlés. Az nem tud más lenni – mondta Pilinszky. Egy jó mű egy villanásnyi időre megmutatja Isten köpenye szegélyét. A hitem, gondolom, minden mozdulatomban benne van. Vallásosan biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Épp képeimben ne lenne jelen? Engem épp az zavar például a lebegő mosolyú Mária-ábrázolásokban, hogy hiányzik annak megjelenítése, hányszor is kell egy csecsemőt naponta megszoptatni, kimosni a kakiból.

fotó: Domaniczky Tivadar

 

HVG: Egyik naplóbejegyzésében írta: a művészet nem fejlődik. Ma is így gondolja?

V. D.: Kétféle zseni van, aki újat hoz, és aki semmi újat. Csak jobban megcsinálja azt, amit mások körülötte. Az altamírai falkarcoló irigylendő kollega. A művészszakma, mint a háborúban az előörs: úgy hasznos, ha messze jár. Ha szerencsésen hazaér a felderítésből, dupla porció. Ha aknára lép, az ő baja, de a főtörzs legalább megtudja, arra ne menjen.

HVG: Menyire támogató a mai társadalmi közeg az alkotómunka számára?

V. D.: A társadalom nem kér és nem vár új műveket. Leginkább csak eltűri, később netán elfogadja. És ezt tulajdonképpen meg lehet érteni. A társadalom a mindenkori megbízható középszerre szeret építkezni, és ebből a művész kilóg. Ezt nem a sértődöttség mondatja velem. Húszévesen eldöntöttem, nekem nincs időm megsértődni ebben a szakmában. Hét éven át mindig meghívtak, majd kizsűriztek az egyik rangos kiállításról, ennek ellenére minden évben újra küldtem. Avval, hogy az én munkám a beadás, az övéké a zsűrizés. A nyolcadik évben aztán szerepeltettek, sőt, azt a képet a Nemzeti Galéria megvette. Pár év múlva visszakértem, mikor rájöttem, mégsem elég jó az a kép, avval, hogy bármit és bármennyit választhatnak helyette. Bonyolult hadművelet volt.

HVG: Hogy látja az utánpótlást? Ön például ma milyen eséllyel felvételizne az Iparművészetire?

V. D.: Az élet nem ilyenfajta sikereken dől el. Gondolom, nem vennének fel, nem tudok egy orrot rendesen megrajzolni. A kilencvenes évek elején egyszer egy hétig felvételiztettem leendő iparművészetiseket. Tízszeres túljelentkezés, első fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett lefaragni. Egy gyerekkel 60–100 másodpercet foglalkozhattunk; igaz, ez elég is volt a döntéshez. De nagyon kellett figyelni: egy ember sorsáról volt szó. 12-en szavaztunk, hat igennel az illető továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos rajzlap, olvashatatlan aláírás, kultúrálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap bemutattam a zsűrinek egy rajzot, mondván, én elfogult vagyok, ez itt egy barátom fiának a rajza, kíváncsi lennék a véleményükre, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs tétje, a fiú nem akar ide jelentkezni – tettem hozzá. 11-ből két igen szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam matt papírra, 33 évvel korábban evvel vettek föl a Főiskolára. – Nevettek.
                                                                                                            Dobszay János
 

Tisztelt művész úr.
Az én szakmám ..., 53 éves vagyok. Hobbim a festészet, igen régóta művelem (nem sok eredménnyel). Semmilyen szakmai közösségnek nem vagyok tagja, sehol nem állítok ki, képeim csak az Interneten láthatók az alábbi címeken... Ha van türelme a művész úrnak rátekinteni a munkáimra, kérem válaszoljon nekem arra kérdésre, hogy érdemes e ezt a tevékenységet nekem tovább folytatni?
H.

Kedves H!
Nem nézem meg a képeit, majd utólag. Annak ugyanis nincs köze a kérdéséhez.
Az egyetlen kérdés: etikátlan-e, hogy evvel foglalkozik. Nem rabol-e evvel tisztességtelenül időt, pénzt, energiát magától, másoktól. Ha nem, miért ne tenné. Kívánom, végezze szeretettel és sok örömmel. A művészet a szent fölösleges tartománya.
Szívélyes üdvözlettel: d.

● 2007. március 22, csütörtök // 29:18, sok, úgy tűnik, ennek is örülni kell, 1200-ra. Fele gyors, fele mell, kézlapáttal, továbbra is.

Drága Dezső, olvasom a Válinewst, s megakadt a szemem a márc. 16-i bejegyzésen -- valaki azt írta neked, hogy 1863-ról: "Akkoriban kezdtek a pozsonyi országgyűlésben magyarul beszélni. /Hogy aztán később szlovákra váltsanak és a nyelvvel együtt a város is elveszett/."
Csak megjegyezném, hogy 1848-tól Pesten volt az országgyűlés, s 1844-től Magyarországon a magyar volt az államnyelv - az országgyűlési alsótáblán pedig már hamarabb is magyarul szónokoltak (vö. pl. Kölcsey...). Bocsánat, csak az irodalomtörténész megszólalt bennem.
Szeretettel: M. István
 

Kösz, István! De szerintem G1., kebelbeli barátom Trianon irányában borongott. Kassán született, Aknaszlatinán gyerekeskedett, onnét menekültek, a szó eredeti értelmében, neki ez nem mindegy, mint ahogy nekem az. Felőlem nyugodtan lehet Pozsony szlovák, úgy hallom, nagyon szépen rendben tartják. d.
 

Délelőtt lendületes festés az aranyos Kovács Kati 1970 körüli giccs dalszövegeiben fürödve. Gyanítom képeim is arra hajlanak. Legalábbis gyanús ez a nagy könnyedség, az nekem soha nem ment. Sötét és borongós képeket csinálnék, ez lesz belőle. Tényleg nem tudom ezek helyét. Igaz, nem is most az idő ítélni. A feladat: minden nap egy képet elkezdeni. Majd, majd. Festék és fűrész, meg jó barát lesz Pesten is.

A/07/14

A/07/15

A/07/16

A/07/17

A/07/18

A/07/19 ez itten, ni.

● 2007. március 23. péntek // 26:48, nagyon szép, nyilván elszámoltam a hosszokat.

Anyácskámmal (88), hogy már nehezebben jut le utcára, talán két éve vezettük be a szombat délelőtti kettesben-sétákat.
Kocsival ki valami zöldbe, ahol a közelben találni egy padot, üldögélni, és ahonnét messzire látni. Szeretem ezeket a szombatokat.
Mindig bíztatom, válasszon, merre, de általában rám hárítja, tudja, nekem nagyon nem mindegy, én a Normafa környékét, sokadszorra is. Ahol egyébként nekem két mákos rétes is dukál, az emléktáblától pár méterre kis faházikóban sütik és árulják.

 
Márciusban ezek a séták elmaradnak, hogy én Kecskeméten. És meglepetés, postás keres. Hát anyám nem utánam küld egy pakkot, rétessel. (mi szervezés lehetett, hogy ez a postára lejusson.) És még hosszan szabadkozik, hogy nem saját sütés, csak bolti, de hát. Ilyenkor megmelegedik az ember szíve.
És tessék megnézni, a címzés printelve, a feladó is. Mert ő olyat is tud.
A csomag péntekre időzítve, az elmaradt szombat helyett.

Szent Tubiribusz püspök (1538-1606 március 23.) emléknapja kapcsán idézi a zsolozsmáskönyv a Második Vatikáni Zsinat püspököknek az Egyházban betöltött pásztori tisztségéről szóló határozatából: ..Különös gondjuk legyen a szegényekre és az alacsony sorsú emberekre...
Ez azért érdekes, mert az egyház különös gonddal fogalmaz. Hogy alacsony egy sors az egyház értelmezésében? Nyilván nem anyagiak, mert annak nincsen közel az istenközelséghez. A szellemiek? Tapasztalom, hogy a szellemi szegények a legtartalmasabban imádkozók. Mi az az alacsony sors.

És dokumentálva a
visszavonhatatlan kecskeméti tavasz.

Ez pedig az A/07/20, a mai,
ennél azért az életben
egy fokkal jobb.

Elszakadt a cipőm, hosszában. Bennfentesek az Alföld Áruházba irányítottak. Iszonyúan utálok ilyesmivel foglalkozni, és különösen, ha többféléből lehet választani. És találtam, kiváló. A lyukaknak fémpereme, kisebb a súrlódás. (Napi hat használat.) Mondom, ebből két párat, akkor evvel egy ideig nem lesz gond. De már csak 45-ös van. Mondom, nem baj. A kedves eladónő aztán erről lebeszélt. És adott ajándékba egy kék cipőkanalat.
Szütsnek jobb sora van, neki a felesége veszi a nadrágokat.
 

● 2007. március 24. szombat // 31:28, de rossz gombot nyomtam meg.
Van egy barátnőm, aki rühelli ezt az egész kompjuter-világot, időnként engem is utál, nyilván okkal, és néha azért még külön dühös, amit ide irkálok. Halmazati eset. Evvel együtt minden reggel elolvas. Mondom neki, mért teszed; ebben az a jó, hogy nem kötelező. - Mert beláttam, ez neked fontos, akkor nekem is az kell legyen.
Ez a legmélyebb fajta szeretet. Alighanem belőlem hiányzik.

A fal előtti utolsó tempónál láttam meg. Laza tartásban ült a rajkövön, fekete dresszben, még sapka nélkül, lófarkas frizurában. Igen fiatal lehetett, már amennyire a sokdioptriámmal-, az alakjából. Már beleszerettem, már megsimogattam volna. Aztán jött a forduló - bukóforduló - és a történet evvel be is fejeződött. Egyetlen másodperc töredéke. Éppen sprinthossz következett, és időt is mérek.
Még annyi, később a szomszéd sávban pillangóban elvillant mellettem a drága.

Persze, aki tud írni, annak könnyű.

És a ma megkezdett második,
az első öt perc után.
Már nem is ceruzával;
ecsettel teszem fel.
A/07/22.

Innét már csak romlani fog.

Ami persze nem azt jelenti,
hogy most jó.

Csak reményes.

 

És fél óra múlva.

Mindjárt csengetnek vacsorára.
Állítólag hétfőn lángos lesz.

 

 

 

● 2007. március 25. vasárnap // 28:58

Egy órával korábban minden. Vasárnap az uszoda hatkor. Újdonság, hogy nemcsak misén, de utána a Cifrapalotában is el-elaludtam. Arra riadtam, összecsúsznak a gondolataim.
Pedig Mednyánszky. Pedig nagyon jó anyag.
Az absztraktot tán 1906-ban találta ki Kandinszky - állítólag jó festő, ennek nem látom jelét -, hogy egy képe fejjel lefelé a műterem sarkában, satöbbi.
Itt van ez a báróúr, a hagyományos témáival, egyidejűleg.
Tessék megnézni, hogy kezel egy testet melltől térdig. És a mellette-firkálások egy másik alak.

Micsoda önkényes ritmus ez a másik témája is.

 

 

Vagy volt ez a szép, romantikus,
patetikus, nagylélegzetű tája.
A részletén látható
elképesztően absztrakt 
ecsetkezeléssel, végig.
Az absztrakt,
pontosabban a nonfiguratív
vissza fog térni,
ahonnan vétetett,
na, nem a porba,
hanem a részletekbe.
Ennyivel lett gazdagabb
az eszköztárunk.

Illetve még ennyivel sem,
hiszen megvolt,
mutatják ezek a munkák.

Ez pedig egy elmélázós ráadás,
csak az idősebbeknek.
Kalapács és kalász,
számtanfüzetünkön is rajta volt.
Itt az egyik rajz alatt a paszpartún,
tehát 1950-és 56 közötti beszerzés.

Autó nem tud tántorogni,
tehát egyenesen át a
Fotográfiai Múzeumba,
Gaál István (1953-2000) anyaga,
nem ismerem,
ha jól értem, operatőr volt.

Kissé szokványos,
árnyékot vető kerítések, ilyesmi.
Viszont Téli délután a Klauzár téren,
ahol csak hápogtam.
A témafelvetés teljesesen
jelentéktelennek látszik,
a kép még életlen is,
igazi csoda.

(Az életlenséghez csak kicsit tesz hozzá,
hogy mindent lopva, kézből,
és üveg mögött fotóztam.)

És az egyetlen
nem tőle való fotó,
őt fényképezték le,
kislányával.

Tehát léteznek
tökéletes
pillanatok
az életben.

Rögtön
emberbarát
lettem tőle.

Vagy legalább környezetbarát.

● 2007. március 26. hétfő // 28:57,
mondhatnám, egy másodperccel jobb a tegnapinál.

Tegnap nagymosás. Bár ez így nem pontos. Nem nagy, mert kicsi nincs. Mosásnak mosás, a maga módján. Valkó László grafikustól tanultam Nagymaroson, még a hetvenes évek elején, hogyan kell ezt alkotóházban. Kiöblítettem a szemetesvödröt, sok Biopon, ingek és a zoknik bele, huszonnégy órára. Találtam egy asztallábat, azt mellé állítottam, ha arra jártam, megnyomkurásztam, ami a vízből kilátszott. Egy nap után kis öblítés, és föl a szárítóállványra. A fárasztó facsarás is elmarad, mindegy, hogy mikorra szárad meg, csuroghat a hidegpadlóra; sőt, a műterem száraz levegőjét...

Két kérdés a nagyérdeműhöz.
1981-ben itt, a szerszámáruházban láttunk egy gyönyörűt: kézikárpitostűzőgép. Mint az iratfűző, csak valamivel erősebb. Szüts, a rohadék, rögtön vett is. Én meg azóta szeretnék - 26 év -, de hát nincs rá szükségem, úgy meg nem lehet. Most, a múlt héten egyszer jó lett volna. Nem tudna valaki végre egy hiteles érvet mondani, mért kell ez nagyon nekem?!

A másik. Lányomék eladták pesti lakásukat, akcióban vannak. Nem tud valaki egy jó ügyvédet, aki egy háromgyerekes kismamát nem nyúz nagyon meg?

 

Délelőtt elkezdtem ezt az A/07/23-at.
Volt egy álmom,
fehér a fehérben képet szeretnék.
Ezt köztudottan
csak sötét színekkel
lehet elkezdeni,
különben halott-üres lesz az a fehér.
Legalábbis nálam.

Láthatóan itt
csak a foltritmusok érdekeltek.
Nemigen-sikerült ez az egyensúly.
Majd meglátjuk, mit lehet belőle kihozni.

Hát, délutánig ezt.
Kisiklott, ő volt az erősebb.

A fehérkép-álom a távoli jövő,
ahogy nézem.
Talán majd,
ha majd Pesten folytatom.
A foltritmusból nem maradt semmi,
cserébe viszont megnyertem a
megnyertem a ...
valamit, valamikor,
bizonyára.

● 2007. március 27. kedd // 31:46,
mentség persze van, az éjszaka,
amikor még Doktor Faustus is.
Remény is van, hogy elszámolhattam a hosszokat.
Tudtam, hogy gyenge idő lesz,
alacsony stroke*,
viszont hosszabb mozdulatok. Ennyi telt.

*Az MTK evezősklubban,1960,
így neveztük a csapásszámot.
Mivel gyenge voltam,
kompenzálandó, versenyeken eszeveszett,
percenként 40-42-öt diktáltam.

A mai; A/07/23,
valami olyan címet kéne neki adni,
hogy ez igen-nagyon be van fejezve.
Merthogy a háttere nyersen maradt.


Hello Deske! Üdék kép-vázlataid. Csak nem a fürdősapka nélküli szőke* hatása? A Vasárnapi Újságban nemcsak irodalom található:
<< Velencze utczáin kocsik helyett csónakok hordják a járókelőket, mert az utakat ott tenger képezi. 450 kőhíd vezet a csatornákon keresztül, mik 15,000 épület és palota oldalait mossák. E pompás paloták között legkitűnőbbek a Szent-Márk temploma, melynek magas tornyába  fel  lehet  lovagolni. >>   /1856/    G1.


*Gábor, Gábor! Hol az élelmiszeripari gépészmérnök precízsége? Ezt egy szóval se mondtam. Te ezen eltűnődtél!, és fejben továbbírtad a történetet, hogy ez így logikus... Mindazonáltal igazad van, bár fekete vagy barna-; lényegét tekintve csakugyan szőke volt.
d.


Kedves Deske, a szombati uszodai lányról, helyesebben arról, amit írt róla, eszembe jutott néhány sor Szerb Antal kedves novellájából a "St. Cloudban, egy kerti ünnepélyen" címűből:
"Egyszer csak ott volt egy lány (...) a semmiből jött elő, eddig színét sem láttam egész este, mintegy most materializálódott a konyakok közé. Szó nélkül megcsókoltam a kezét, mert csak azt lehetett tenni, olyan gyönyörű volt. Azok közé tartozott, akiket ha meglát az ember, fojtó, jóleső szomorúság szállja meg. Nem az állandó önző szomorúság, hogy "mennyi asszony, és mind a másé", hanem az, amikor úgy érezzük, hogy ez a világ, ez a középszerű és pretenciózus bolygó, a Föld és a teremtés nagy poéngyilkossága, az emberiség nem érdemli meg ezt az arcot, ezt a szubtilis testet, ezt az ideát, amit magából áraszt a teste...
            [még néhány szép mondat]
Szép későböjti napokat, a jövő hétre pedig tartalmas Nagyhetet kívánok,
B-d

Igen, ha belegondolunk, minden szép az Egyetlen Szépre emlékeztet. Mindnyájan az egyetlen Jót vágyjuk, csak olykor hibás irányokban, például egy pénzszállító autó kirablásával:

naplóm 1983. 6.      C.1234/B
...az ember lelke Isten képére van alkotva, ezért semmi más ki sem elégítheti. Úgy van ez, mint ahogyan a pecsétnyomóval megjelölt viasz sem illik bele semmi másba, mint csak abba a pecsétbe, mely őt megjelölte. /Temesvári Pelbárt, 1504/
 

● 2007. március 28, szerda // 29:44

Temesvári Pelbárt...
neveket sose tudtam megjegyezni.
Hogy keressem elő naplómból
azt a réges régi idézetet,
ami most felrémlett,
és ide lenne való.
A honlap keresőmbe beírtam
az egyetlen szót,
ami biztosan: PECSÉT. Működik. Fantasztikus.

Az utolsó tábla,
amit lehoztam magammal,
A/07/25.
Azt a címet lehetne neki adni,
hogy in memoriam A/64/01,
mert azóta -1964 -, tulajdonképp
nem változott semmi,
legalábbis az én melodramatikus megközelítésemmel.

Ezt a képet már nem lehet folytatni. És még csak fél tizenegy.


● 2007. március 29. csütörtök  // 29:13
Szüts fejét csóválja, hogy csacsi öreg medvém, írod ezeket a napi uszodai időméréseket... Állítom, ez a legérdekesebb az egészben, ezért olvasnak elsősorban. Ahogy az újságban egy becsületes magyar a sportrovatnál kezdi. Itt van például ez a mai érték, ez olyan rémesen rossz, hogy már csak hálát adni; megköszönni lehet.
Még két nap áll rendelkezésemre, javítani.
Vagy rontani.

Kata meglátogatott, fölolvastam, és igen-igen megszerette Zelk Zuzmara versét (fentebb, március 10). Rögvest kölcsönkérte a kötetet, de hát anélkül nekem nincs Kecskemét. Másnap végigjártam az itteni antikváriumokat, kb. nem is tudják, ki az. Viszont útközben egy felirat: hallásvizsgálat, ingyen. Nehezem térek le egy eltervezett nyomvonalról, de sikerült. Hat frekvencián, süket szobában. Tökéletes a hallásom. Érdekes, sokszor nem hallom meg, amit mondanak nekem. Akkor ennek valami más oka lehet.

És megvan  megoldás: hogy elszégyelltem magam. Így is jó. A több évtizedes problema, szeretném azt a takkert, a tűzőgépet, mégse vettem meg. Kaptam jó tanácsot is, a perdöntő mégis ez lett: eszembe jutott, húsz éve olvastam valahol, hogy Simone de Beauvoir fölemlegette, rajta még sosem volt nagyestélyi. Mire egy barátnője: nem kell annyit beszélni róla, venni kell egyet, és kész.
Az ember ott csinál problémát, ahol-

Rászántam ma egy második kört
Diószegi Balázsra (1914-1999),
140 km, jó messze, Kiskunhalas.
A múltkor téves út
Kunszentmiklósra,
ott csak az emlékháza.

Szeretem a tőmondatait.
bár néha móriczzsigmondos
nagylöttyös indulat,
akkor kicsit zörög, néha kicsit üres.
Együtt emlegetik (fordítva nem)
Tóth Menyhérttel,
akinek kezdettől barátja,
és hogy Menyus bácsi ezt a világot
fehér a fehérbennel,
Diószegi pedig komor feketével.
Ez két lehajtott fejű lovas...
Németh József - aki nagyszerűnek indult
1960-ban -, tanult tőle.

Kérdéses, miből tudott válogatni
ez a kis háromszobás múzeumka.
Jó lenne látni a legjobbakat
egy gyűjteményes kiállításon.
Félek, nem lenne kedvence pesti múzeumigazgatóinknak,
akik vigyázó szemüket Párizsra vetik.
Érték. Értékünk ez is.

Kicsit bővebben, ide kevesen jutnak el. (Bajcsi Zs. út 5., Végh Kúria, nyitva csüt-péntek-szombat 14-18h-ig.)
Megint alkalmi fotóim. Durván méteres olajképek. Kb. ezek duplája volt a falakon:

dio-kep-01.   Érteni vélem, nekem kicsit kevés. Tiszta színek, tiszta fogalmazás.
dio-kep-03.   Élőbb ez a szintén páros-kép.
dio-kep-10.   Ikonszerű. Itt talán valami halvány humor is, a nehézkessége mellett.
dio-kep-05.   Ez a legélőbb a páros képek közül. Indokolt a feszesség, az erős kontraszt.
dio-kep-08.   Önarckép. Néhol Nagy István jut róla eszembe.
dio-kep-04.  Olyasféle címe volt, hogy önarckép Tóth Menyhérttel. (annak halála utáni a dátum, Menyus angyalszárnnyal.) Kissé ügyetlen látomás, istenem, Chagall és a Nagyalföld.
dio-kep-09.  Amikor jobban el kéne vetni  sulykot. Kicsit kevés, átbillen az üresbe. Sajnos a háttér fakturája csak beütés, vagyis néhol az olaj matt, néhol fényes. Az ilyen akaratlan foltokat egy lakkozás szokta eltüntetni.
dio-kep-07.   Számomra a leggazdagabb. A felületkezelése által. És a beszéd - hallgatás aránya is.
dio-kep-06.   Ez is a korábbiak közül. Anyját festve mindenki összekapja magát. Ami ilyenkor veszély, ő nem vész el a natúra-részletekben.
dio-kep-12.   A legjobban szerettem, pedig nem a legjobb képe. Olyan színeket talált a semmi-témához, hogy elrepül. Végig jellemzője a nagyvonalú, magabiztos ecsetjárás.
bivalyos.    A fekete tehén (nem bivaly) Emlékeztetőnek, ez a Cifra Palotában, amire a hónap elején fölfigyeltem.
dio-plakat.    Ez is csak emlékeztetőnek, ha valaki, netán.

Hazafelé a múzeum-szélmalom, egy traubiszóda, egy presszóslány.
 

● 2007. március 30. péntek // 29:42, rohamosan öregszem.
Mikit várom, csomagolás.


● 2007. március 31. szombat // 29:09 utolsó / Kecskemét, Pesten nincs értelme mérni
Hazafelé a kocsiban Mikivel, hogy Diószegi Balázs képein átüt a humorérzék hiánya, holott egy kép ritkán tréfálkozik. Hogy mi a baj. Talán hogy szűklátókörűen patetikus-tragikus, hogy nem tud a téma fölé látni.
Ahogy anyácskám szerint egy fajta intelligenciahiány, hogy a humorézéketlenek nem tudnak jól ajándékozni.
De itt ez se stimmel.
A zseni Nagy István is ilyen őstulok volt, nála mégsincs hiányérzetem.
Egyszerűen csak a tehetség mértéke?! 


2007. márc: 79296=3696/hó=119/nap

 

az előző levél    az összes levél      e-mail küldés