VÁLINEWS 144. levél J.-nek, Le Meux-be / 2007. március
● 2007. március 2.
péntek, Kecskemét
Ami elmaradt:
Vojnich-megnyitó a Bartók 32
Galériában. Csüggesztően jó.
Radnóti nyitotta.
Még ez is Pest, jogosítványügy, mérik, magas a
vérnyomásom. Hogyhogy, nekem
éppen hogy, tán egy éve mérem
is, mondták is, soha agyvérzés.
Aztán fölgombolyítottam. Hatvan
év fölött csuklón nem lehet
mérni, öregedő erek, ez az adat
amúgy is megbízhatatlan. A
műszert egy kuka tetejére.
Tizennégyért egy könyök fölötti,
félautomata, merthogy pumpálós,
japán, gyönyörű. Email orvos
barátomnak, mennyi az ennyi,
satöbbi. És hogy úszom, az a jó.
Új játék.
|
Kecskemét. Első órák,
kiderül, memóriazavar.
Be a
városba, 256 mega, meg 120 giga,
egy cigerettatárcában. Így
mindjárt más.
A pénztáros néni
ugyanaz, ugyanolyan csodálatos
lassúsággal írja a havi
uszodabérletet, mint tavaly. Az
öltözőben rám köszönnek: "nahát,
már március!". Az atléta alkatú
öregúr elvillan mellettem a
szomszéd sávban, békauszonnyal.
Bíztatom, ötven év múlva
agyoncsapják, ne kelljen már
nyugdíját fizetni.
A háromlábú vén dakszli is
előkerült, már nem rohan a kocsi
alá a kapuban. Meghízott tavaly
óta.
A szemétvödröt idén áttettem az
asztaltól balra.
Lacika (73
éves) esztergomi műterme
fűthetetlen, a teleket
alkotóházakban szokta
átvészelni. Ebédnél meséli ausztrál útját,
"egy
képét aláírni hívták meg".
Harminc órás repülőút,
elzsibbadt a lába. A három hónap
alatt egy élő kengurut látott,
és több elütöttet, éjszaka az
országútra járnak melegedni.
Kilencven képet festett, a felét
hazahozta.
Nem nézte meg az
ausztrál open döntőjét a
teniszstadionban
másfélmillióért.
Két szervíznap után, este. Kezd
működni minden gép, ami életben
tart. Evvel együtt VÉSZHELYZET.
Netkapcsolat hun van, hun-
Eddig háromszor voltam bent a
városban.
● 2007. március
3. szombat Kecskemét //28:18
Olvasom, világos
beszéd:
Az
evangélium legnagyobb titka,
amire háromszáz év várakozás
után már az őskeresztények is
rájöttek, hogy
--- Krisztus a felebarátod
személyében jön el, eljön,
naponta, hozzád. ("Éheztem
és ennem adtatok.")
--- Felebarátod pedig az,
aki
e pillanatban rád szorul.
(Ki volt a felebarátja a
kiraboltnak? Nem a pap, nem a
levita, hanem a más vallású irgalmas
szamaritánus.)
--- Ha a felebarát nyűgös,
fárasztó, kellemetlen = kihalt
belőled az istenszeretet.
("Aki nem szereti felebarátját,
akit lát, hogyan szerethetné
Istent, akit...?")
--- A világ is mindenestül a
szeretet műve. Isten a szeretet.
Isteni - emberi teológia:
minden, ami az enyém, a tied
is...
A szeretet nem érzés,
hanem tevékeny jóakarat.
Nézzünk evvel szembe.
Tevékeny
szeretetem közepén gombócjellegű
tömény önzés, féltem az időmet.
Úgy értem, másoktól. Nem mentem
fel magam, de árnyalni kell.
A múltkori egyházatya: másként
él; másként alázatos, stb. egy püspök
(aki a nyáját gondozza),
egy elvonult szerzetes, és
másként egy katona. Tévedés, ha
keveredik, ha egy püspök
elvonul, stb.
Húsz évesen már tudtam,
a pillanatnyi mérlegelést
nem lehet megúszni, mikor
választom a közvetlen
emberszolgálatot (nagymamám
meglátogatása) a közvetett
szolgálat (munkám) rovására.
Hogy a munkám a játékom is?! Na
ja.
A második reggeli program
az uszoda. 1200-ra 28:18, fele mell,
fele gyors, kézlapát.
Épp egy éve ilyenkor, idézem:
március 4.,
29:06 nem is rossz, a fele mell,
1200-ra. Persze itt kézlapát.
március 7.,
29:07 perc 1200-ra, egy
másodperccel rosszabb, mint
legutóbb.
március 10., 29:01
kézlapát nélkül, nehéz elhinni,
olyan jó.
És este. Teljes körű
nyugtalanság, részben evvel telt
a nap. Közben mellékesen
fölvázoltam négy képet, fél óra. Internet van, de a
honlapomra nem tudok belépni,
ezt a VÁLINEWS-t
föltenni. Már minden országos
főguruval konzultáltam, a
szerver rendszergazdájával is,
(verejték, lakáson zavarni,
szombaton) nem tudják megoldani. És akkor
jövök én, a kis nímand, és
nekilátok. És én se tudom. Azon
tűnődöm, a szentek az égben
látják-e, hol a hiba a total commenderben, valószínű, az
helytelenkedik.
Már nyolc múlt, még mindig evvel
kínlódom. Tényleg teljesen
reménytelen helyzet. Pió atya is eszembe
jutott, lehet-e hozzá fordulni
föntről nézve ilyen piszlicsáré
ügyben. Aztán tíz perc multán
egy e-mail, majdnem az égből,
barátom küldött egy alternatív
letöltő programot. Egy másik
barátom ugyan erre (telefonon)
legyintett, hogy ez pilótavizsgás (nekem nem fog
menni), de!
● 2007. március 4.
vasárnap Kecskemét //28:16
Hiába, nem vagyok
annyira
fegyelmezett, hogy amíg a háttér
nincs rendben, munkámat kezdjem.
Vérnyomásmérés. Az útmutató
bíztat, könnyű ruha alatt is
lehet. Mi az a könnyű.
Próbamérések. Aztán. A PC
azonnali adatmentései eddig a
szerverre, illetve pendrive-ra. De most erre a négy
helyett 120 gigabájtom lett.
Kitalálások terepe. A
noteszméretű winchesterbe bele-,
és átrendezni az egész tartalék
életemet. Órákon át. A honlap
háttéranyaga 30 giga (képek,
nyomdaminőségben), és van a zene, 20 giga;
300 óra, a mohóságom. Ezt
majd rostálni, sok benne az
önáltatás. Nem fogom én a 15
gregoriánlemezt meghallgatni.
Bár ez se biztos.
Persze csinálni általában érdekesebb, mint aztán használni. Ezt már négy éves
koromban tudtam, matracvárat építettünk húgommal.
Sok foglalkozni való lesz még a géppel.
MÉRT?! AZ EGRY MEG PECÁZOTT.
|
A vasárnap délelőtt, Szüts, ezt neked, húsz évig együtt csináltuk. Pár éve átrendezték a miseidejüket, nem jó, de mégis visszatérek a ferencesekhez, a subásokhoz, kendős nénikhez. Evvel most változik a vasárnapi rend. Magányos reggeli 3/4 7-kor, a forró kakaóról lemaradok. Fél nyolc, mise. Váratlan, hogy a ferences templomot teljesen rendbe hozták, épp a nagytatarozás éveit hagytam ki. A derékszögű szentek a boltozaton-, lefestették. Széles vonalzós ezüst kontúrjuk volt, emlékszel? A Veronika-giccs a szentélyben, soha nem értetted, miért szeretem; nincs. Ami feltűnőbb, bölcsen levágtak a padsorokból, vagy közép felé összébb tolták-, most a falak oldaláról is megközelíthetőek. A mellékhajó térválasztó fala elbontva, egy tér lett a főhajóval, s az ottani mellékoltár helyén - ilyet még nem láttam - háromméteres kivetítése a szentélyben történteknek.
Hogy fordult a sorrend, innét az uszodába. Öten a medencében. 28:16, úgyhogy nem süthetem el, amit a negyedik fordulónál találtam ki, hogy ma a koromnak inkább megfelelő, gyenge időt úsztam. A második fordulónál víz a szemüvegbe, félig vakon; de nem lehet megállni, időt mérek. Egy szegény pasast jól meg is csaptam. A kézlapáttal.
Fél tíz, presszó, tradicionális
dobostorta - amire mindig a
vendéged voltam - a ferencesek és Tóth
Menyhért között. A Főtér,
napsütéses és békés. Aztán a képek,
Cifra Palota, ahogy a rend.
Megint megcsapott, hogy olyan
Farkas-főművek, mint a Részeg
költő, az öregasszonyok, az Öreg
tengerész, milyen hevenyészve
vannak fölrakva, elképesztő,
nagyszerű. Ezt a
csacsi-ábrázolását tudtam
lefotózni. Aki egy ilyen
igénytelen rajzot érti, az
mindent ért. A látvány ellenében
is teljesen absztrakt
gondolkodás, a tónuskontrsztok,
a vonalak lüktetése, az önkényes
helyenként meg-nem-rajzoltság.
Egy kis csöndes
Szőnyi-kép,
a
hideg-meleg rózsaszínt a túlpart
keskeny semleges sávjával
választja el. A csendélet-terem
sarkában festett paraván, rajta
életnagyságban gyönyörű fenekű
akt, nem rejti véka alá. Ezen
elmerengtem.
A második emeleten, ahol
régen a Nagy István, most egy
helyi nagyság valamilyei. Az
ilyen
emlékeket
is
szeretjük.
Képeslap fiamnak, ahogy mindig,
amikor múzeum: Szunyoghy Andrist
30 éve láttam utoljára a Fiatal
Művészek Stúdióban,
kövérkés-mosolygós volt. Persze
közben ő is bácsi lett.
Kirakatban látom munkáit,
anatómiakönyveket csinált. Most
Benkő Imre
lefotózta műtermében.
Impozáns.
És egy másik: Diószegi Balázs;
ki hallott róla?, 1943:
Fekete tehén.
Istenem,
micsoda béke.
|
Dél, hazafelé.
A szomszéd műteremben idén is
Szikora,
jobb állapotban, dolgozik,
és le bír menni az ebédlőbe.
November óta itt, falát régi
szerszámokkal meg evvel az
ikonnal tette otthonosabbá.
Beadok neki is egy reprót a
múzeumból.
Ebéd, a sarokasztalnál
gondnok-Icukáék,
ahogy
mindig.
Nem csirkecomb, de házi
sütemény.
Sokáig nem bírnám,
ritka-békés délelőtt.
Sün mondta
harminc éve, rá vonatkozik is;
én akkor is szeretek egyedül
lenni,
amikor egyedül vagyok.
Még annyi, rájöttem,
a két
lyukon át tudom vezetni a
madzagot,
csipesszel ki lehet
ráncigálni.
Sikerült fölkötni
rég lógó hátsó lökhárítómat.
Vasárnap. Este majd olvasgatni
fogok, doktor Faustus.
Azt mondják, jó.
●
2007. március 6.
kedd, Kecskemét // 28:50
Tegnap fölnyitották a kocsimat, kivették az
úszáscsomagot, kiemelték belőle a két
kézlapátot, visszazárták, és
eltűntek. Csak ezt tudom
elképzelni, hacsak nem hagytam
el valahol, ami különös lenne.
Így ma 28:50, nélküle. Honnét
szerezzek. Csináljam meg újra. A
teatálcám ugyanaz az anyag, és
itt is van, velem. Hat éve
vettem kettőt a pilismaróti
Közértben, vajon ott milyen szerszámmal szabtam és lyukasztottam ki. Talán
fémfűrész, és a bicska hegye.
Szörnyen bús vagyok.
Subject: egy tanacsot es egy turo rudi-t please
Kedves Mr. Vali Dezso,
A web oldalan talaltam email cimet. 26 Eves fiatal ember vagyok, Magyarorszagon
szulettem. 16 eve America-ba tartozkodom. Festo muvesz szeretnek lenni, de az elet mas iranyba akar sodorni. Ket eve computer mernoki diplomamat megszereztem
es dolgozok a feszkemben minden nap egy jo meno internet company-nak. Az a baj
hogy nem erdekel. Gondolkozok arrol hogy visszakoltozok Magyarorszagra mert
szeretnek tanuli a Budapesti Muveszeti Egyetemen. Foleg viz festes erdekel.
Regi Mesterek akik engem inspiralnak az Paul Klee es Turner. Maga szerint hogy
kene lepnem, vagy mi az ami szukseges hogy felvegyenek a Budapesti Muveszeti
Egyetemre? Mennyi penz lennne realis evente hogy csak a festesen meg az iskolan
dolgozzak?
Minden Jot! Valom valaszat.
K. I.
Kedves Barátom!
A budapesti Művészeti
Iskolákat, ha magának Klee
és Turner a kedvence, és
akvarellezni szeretne,
érdemes nagyon széles ívben
elkerülni. Az akvarell szót
talán az öreg portás bácsi
ismeri. Fiam ott tanul. A kompjutertechnikát magas
fokon művelik.
Hogy itthon mennyiből
megélni. Persze igénytől
függ, ha lakást bérel, 200
ezerre gondolom a havi
kiadást, az évi 2,4 millió
forint. Egy dollár talán 220
- 250 forint között lehet,
meg kell nézni.
Következő kérdése: mi
szükséges, hogy fölvegyék
egy budapesti művészeti
egyetemre. Bármily különös,
bizonyos szakmai
gyakorlottság, valamint
tehetség. De tudni kell,
mikor fiam oda került,
minden negyvenhetedik
pályázót vették föl.
Magyarországon, jó festő, aki a képeiből meg tud élni, és nem pincérkedik közben, talán tíz lehet.
Ha jól akarja magát érezni,
festegessen hétvégeken.
Ha komolyan akarja,
szervezze át az életét úgy,
hogy először néhány évig
folyamatosan heti két-háromszor
három óra fej- később
aktmodellt rajzol. Ez nem
cél, hanem eszköz, semmi nem
fejleszti úgy a festői
látást, mint a modell utáni
rajz. És a hibákat a
legkönnyebb egy elrajzolt
arcon észrevenni. Ezt
lehetőleg esti
rajziskolában, közösségben -
egymástól lehet tanulni a
legtöbbet, rengeteg
kerülőutat megtakarít. És
lehetőleg egy jó korrigáló
tanár.
Hosszabb távon pedig
kötetlen munkaidős
munkahely, vagy otthon,
kompjuter mellett végezhető
munka, és mellette festeni.
És járjon rengeteget
múzeumba.
A gyerekáldástól ne féljen -
én féltem - ha tényleg akar,
mellettük is lehet dolgozni.
Ha kompjuteres, talán meg
tudná mondani, hogy az
ördögbe lehet, hogy a
homepage-emmel a szerverre
két napja total commanderrel
nem tudok fölcsatlakozni,
csak Winscp382-vel?! Senki
nem érti.
d.
Mire emlékszem. Levélben
kérdezték,
csinálnék-e mozaiktervet a XIII? kerületi
új MSZMP
pártszékházba. Rendeltek tőlem egy leendő
szamármúzeum számára egy
csacsit. Egy úr, hogy
lefesteném-e őt,
feleségével. Ezeket nem
tudtam teljesíteni. Most
viszont egy gyűjtő, hogy
talán egy triptichont
szeretne a szobájába,
zsidó motívumok előtt
szöveg; legszentebb imájuk: SMÁ ISZRAEL ÁDONÁJ EHÁD. A
négy szó: halljad, izrael,
isten, egyetlen. Mózes V.
könyv. 6; 4-9.
|
Hogy ez nekem egy isteni
kimozdulás lenne.
Be is határolta:
a kép címe: SMÁ,
25-30 centis táblák,
nem gyász, az megvan másutt,
nem szemet könnyeztető,
itt a zsidó optimizmust,
|
világos tónusok,
pasztell színek, mint az
A/84/25, 26, 33,
rózsaszín, beige,
halványszürke, halványkék,
sárga,
mint a műtermes képek,
lehetne rajta tóraszekrény,
tóratakaró,
imaasztal, imakendő
mintázat,
tóratekercs, sófár,
Dávid-csillag, menora
mutatópálca,
felolvasóasztal,
és Mózes-tábla.
Lehetőleg szerepeljen a
613-as szám.
A betűk egy méretűek, nem
lehetnek feketék, legfeljebb
sötétszürkék. Jól
olvashatóan.
Az adottak közül csak a
beige, nem tudtam,
micsoda. A feladat tetszett.
Tekintettel Kata
nyaralóépítési adósságaira.
Is.
Kecskemétet evvel kezdtem,
két délelőtt. Tehát SMÁ - A/07/01. 30 centis
olajképek, faroston.
Egymilliót kértem érte.
Deske, a kép! FANTASZTIKUS VAGY !!!!!!!Tiszteletbeli zsidova fogadlak... tulajdonkeppen most kezdek felocsudni ..., ugy orulok, hogy sikerult "venned, befogadnod" gondolataimat. Boldogga tettel. B.
|
Úgyhogy délután
új (taiwani) kézlapát,
2400-ért,
koromnak megfelelőn:
KISEBB, mint régi.
Hazudok.
Nagyobb méretben csak fekete volt.
TENYÉRELLENÁLLÁS. SPORTOLÁST SEGÍTŐ ESZKÖZ.
CSAK FELELŐS SZEMÉLY FELÜGYELETE MELLETT HASZNÁLHATÓ!
Holnap hajnalban pedig Pestre, megyek fontoskodni. Szüts kiállításának rendezése. Hétfőn 6-kor nyílik az Aulich utca 5 alatt, az Aulich Art Galériában.
●
2007. március 8.
csütörtök // 29:35,
még jó, hogy nem 50 perc ezerkétszázra, a sárga kézlapát az oka.
Kilépve az uszodából, két repülő az égen. Igyekszem haza, a drága szakácsnők
áttették a lángosreggelit mára, hogy le ne maradjak róla. Forró, sok fokhagyma,
ünnep. Aztán a keretezőhöz kocsival, 300 féle lécük van, nem nekem való, mért
nem csak tíz. Délelőtt munka. Jönnek a mailek Pestről, Kukó számon kérte;
elfelejtettem megköszönni a mákos tortát, amit búcsúzóra sütött, és otthagyta
számomra a medence párkányán, - jogos, rémes. Avval mentegettem magam, hogy csak
két szelet volt, elenyésző. G1. pedig ismét fölfedezett valamit, s leküldte
avval, hogy félelmetes. Tényleg az.
Pilinszky János: EGY ÉLETEN KERESZTÜL
1
Mi törjük el, repesztjük ketté,
mi egyedül és mi magunk
azt, ami egy és oszthatatlan.
2
Utána azután
egy hosszú-hosszú életen keresztül
próbáljuk vakon, süketen, hiába
összefércelni a világ
makulátlan és eredendő szövetét.
3
Gyermekkorunkban meg kellene halnunk,
tudásunk csúcsán, alázatunk magasán,
de tovább élünk, foltozgatva és
toldozgatva a jóvátehetetlent.
4
Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára.
Deske, és még egy hír: lehet,
hogy a következő áldozatom Arany
lesz. Pilinszky azt mondja Vezér
E-nek 1968-ban:<< amikor
korrigáltam Arany szövegét, azt
vettem észre, hogy Aranyba
befalazva megjelent egy teljes
Baudelaire. Csak ki kéne
szabadítani a nagy epikus
költeményekből és a töredékekből
egy Fleurs de Mal-t. Őrült
érdekes lenne, meg kéne
csinálni...>> Vezér biztatta,
hogy beszéljen Illés Endrével.
Belelapoztam a Buda halálába, és
tényleg találtam benne forró
sorokat. Üdv: G1.
|
●
2007. március 9. péntek //
29:29
Meglehetősen üres uszoda,
ma külön sáv jut, a kettes.
A fali tábla szerint ugyan
csak az 5-8 sáv szabad
a nagyközönség részére,
de itt egy kis matematika:
az úszómester asztalától
a kijelző tizenöt méterre van,
és föl is kéne ágaskodnia
a számok cseréjéhez,
úgyhogy a felirat kedélyesen
a tegnapelőttre vonatkozhat.
Mai időm 29:29, gyenge,
de
legalább szimmetrikus.
Ez meg a délelőtti kép, A/07/03, bemelegítésnek;
egész rendes, de nem gilt,
mert a témát otthonról hoztam, printen.
●
2007. március 10.
szombat // 28:59 valamit javult.
Deske! Aranyban egyelőre nem találom Baudelairet, találok viszont érdekesebbnél
érdekesebb töredékeket. Mintha tudatosan gyártotta volna őket. Ez itt a
befejezetlen CSABA előhangjából, de semmi köze nincs Csabához, hanem őhozzá: G1.
Bevégzetlen élet! bevégzetlen munka!...
Kétséges az útad: `ha` fogsz lenni, célnál?
Szegény ember, addig hogy el ne alélnál?
Mi emel? mi tart fön? mi sugall? mi biztat?...
Kebelem egy hangja. Követem is aztat.
Egy hang, mely csilingel az égi madárban,
Hogy lerombolt fészkét rakja `késő` nyárban;
Mely a pók fonalát százszor megfonatja,
Noha füstbe százszor menjen áldozatja;
S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad:
"Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!"
Gábor!
Én meg villanyoltás előtt napok óta ezt olvasom:
Zelk: ZUZMARA
Mikor az első zuzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.
Mert zuzmara a rózsafán,
mert varjuszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.
Nem is értem egészen, de nem baj. Ez az utolsó szakasz van olyan szép, mint hogy
az ember végül homokos vizes síkra ér... nem?!
●
2007. március 11. vasárnap
// 29:48,
már a harmadik körnél tudtam, a mentségeket számoltam, éjjel
egytől háromig ébren, satöbbi.
A ferencesek után - hónap közepe - gyónási lehetőséget keserve a Nagytemplomba,
elképesztően rideg épület. Gyerekmise vége, már a hirdetések: a dizennyolc
éven felülieket elvárom a tyűlésterembe... Missziós területté váltunk,
Kecskemét főtemplomában az atya egy alacsonytermetű szerecseny. A viharos
lendületű áldásosztás után előre jött,
leguggolt, és érezhetően nem először egy hatalmas zacskóból
ajándékokat osztott a kicsiknek.
|
A Cifra Palotában ma nem a képek, hanem a helytörténeti kiállítás. Nehéz
bevallani, hogy legalább annyira érdekelt. Avar ékszerek, pusztai marhatartás
fotók, kéthasábos sajtóbeszámoló Katona József és szülei maradványainak
megkereséséről és exhumálásáról. (A rendőrség tartotta távol a rengeteg városi
érdeklődőt, a professzorok három méter mélyen kis lapáttal kapirgálták a földet,
először az apát azonosították a fogairól.) Aztán fotók a ferencjózsefi időkből,
kaszinó, Kossuth-pártiak relikviái.
A Diószegi-festmény repróból még négy példány, nem győzök betelni vele, elbűvöl
a rafinált egyszerűsége, nagyistvános.
Varga Patricia a hármas műteremben. Nekem nemhogy a kész műről, de öt percre előre nincs vízióm egy készülő munkáról. Próbálkozom erre-arra, aztán valahogy összeáll. Ő pedig a túlsó part, most olvasom:
...Minden, de minden elémbe terülő látvány potenciális piktúra nyers-, vagy inkább félkész anyaga. (Ha már megláttam és megszerettem, félig kész a kép.) Más szóval a festmény tényleges megszületését törvényszerűen a meglátás izgalmában érzett gyönyörűséges rögzíteni akarás előzi meg...
● 2007. március 12.
hétfő //
28:27
|
●
2007. március 13. kedd
// 00:00, uszoda elmaradt.
Tegnap délután Szüts
megnyitójára, az Aulich Art
Galériába.
Nagy tömeg.
Dés nyitotta.
Az új képei. Nos, értem,
hogy ilyen romantikussághoz
ellensúlyként
heves és elnagyolt kivitel,
kemény kontrasztokkal.
Lírai lelkületemnek ez idegen,
én a kis
rózsaszínjét tettem volna
főhelyre.
A 19:50-es gyorssal haza
Kecskemétre,
aztán Monornál megafon:
A négyes vágányon a vonat
felsővezeték szakadás végett
bizonytalan ideig várakozik.
Baromira álmos és fáradt.
Az állomásfőnökhöz: mennyi az a
bizonytalan?
Két-három óra.
Szerencsére hamarosan jött, egy
személyvonattal vissza Pestre.
Az első vonat aztán reggel
haza, 5:50.
|
És mi van az én képeimmel. Ahogy kamaszkoromtól
éles esetekben mindig, ezt a
zsidó témát is két változatban
tettem fel. Hogy mikor az
egyiket nem merem folytatni,
satöbbi. És rögtön két keretet
is rendeltem, akkor már muszáj
bele csinálni valamit. Be
szokott jönni.
Itt a második változat, ahol
végül nem követtem a
kötöttségeket. A héber betűket
sem tettem föl.
|
|
Mindezekkel eltelt
jó pár
nap,
aritmikus napok, amit nehezen
viselek,
és még fogalmam sincs,
lényegét tekintve
mihez is kezdek itten az idén.
Húsz évig ilyenkor Szüts
szokott itt Kecskeméten
vigasztalni.
Milyen út.
Aztán két kép,
A/07/04, A/07/05;
amikkel nem tudok mit kezdeni,
idegen.
Alighanem járhatatlan terep,
ez a kiüresedés könnyen billen
lila semmitmondásba,
hacsak nem rothko.
Fehér Lacitól bátorságra kapva,
az asztalnak csak a kontúrja.
Aztán nem mertem
errefelé továbbmenni.
Hát elő egy régi sablont,
ellenkiüresedés;
A/07/06,
A/07/07,
mégpedig lenolajjal lavírozott
ceruzarajzzal
- ami ettől már festmény -,
többször sikerült már.
Hátha nekem is úgy
sikerül -, mint
Czóbel gyönyörű kis munkája.
Egy kerti pad;
ahol a grafika egyetlen témája,
hogy nem tudta
a padot megrajzolni.
Annak az egy szál bútornak
harminc körvonala volt.
Úgy tűnik, nekem nem sikerül
úgy.
Pedig ez a vonal a bíztatóbb.
Lesz itt még kínlódás, ajvé.
|
●
2007. március 14. szerda //
29:40
Deske! Nem akarok
árulkodni, de Szüts barátod
honlapján nem valami
barátságosan ír rólad
kiállításában való
közreműködésed okán:
<<Ma egész nap a kiállításomat
rendeztük, Váli hajnalban
feljött Kecskemétről: fájt a
feje, álmos volt... így még a
szokásosnál is
elviselhetetlenebb. Csukott
szemmel, fejét fogva
rohangászott fel-alá, és
dadogott.
Lehet, hogy mégsem olyan
emberrel kellene mindig
rendeztetni a kiállításomat, aki
alapjában véve nem szereti a
képeimet? A kiállításrendezés -
főleg az elején - mindig
hóhérmunka: ki kell dobni az
akkor, ott gyengébbnek, nem
odavalónak tűnő képeket. Ezt éplelkű ember nem tudja maga
elvégezni. Meg is gyűlöli persze
percek alatt a hóhért. Ilyenkor
szegény nyomorult fasz művészt
vígasztalni illik, nem a földbe
döngölni. Csak hát a barátság az
más...
Más?>>
Én nem találtam meg a honlapján
a szöveget [csak jóval később], hát ide
másoltam,
nem megengedhető, hogy elvesszen
bármi is, ami rólam szól ...
Ez pedig már egy későbbi levél:
Deske! a följelentőnek üzenem, az utolsó mondatot is illett volna idéznie: <<csak sajnos legutóbb a Ráday kiállításomon 15 perc alatt megoldotta azt, amivel mi Erzsébettel már egy jó órája kínlódtunk...>> Szüts
|
Tyű, ez meg most jött,
szegény Szüts igen elnyűtt
lehet, hogy ezt a kis poént nem
vette. Hogy a vasutas szövegét
- nekem - most mailben
kijavította:
"a vonat felsővezeték szakadás
végett bizonytalan
ideig várakozik. "
miatt, az istenért. (okából)
céljából: végett. m.
És ha még bevallom, hogy a
szöveget ráadásul én
hamisítottam ilyenre. Eredetileg
még ezt csillaggal jelöltem is,
amúgy eléggé törekszem a
penge hűségre.
Vigasztalásul egy fotó
neki, ennek örülni fog. Kinézve
az Alkotóház kapuján, ezt látni.
Vajon mit épít a valahai papi
doktor, későbbiekben egészen más
irányokat vett gondnokunk, ide a
Műkertbe?
|
A mai kép, A/07/09.
Ez egy tiszta mondatnak tűnik,
de egyáltalán nem vagyok
nyugodt,
ez az irány
mégiscsak
a semmi szélén táncol.
Mégiscsak be kéne állítani
egy virágcsokros
csendéletet
lila drapériával.
Aranyszájú Szent János ma ezt:
Az imádságnak a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket, mert nem elválaszthatóak egymástól. Ha valakinek a lelkében csak az egyik van meg, vagy ha nincs meg valakiben mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne.
Egyik ma esti mailváltás:
Tisztelt Váli Dezső, ezúton
szeretném Önt megkérni,
járuljon hozzá, hogy a ...
Könyvkiadó felhasználhassa
az ...című képét ...című
könyvének borítóján. A művet
a Könyvhétre jelentetjük
meg. A kiadó 3
tiszteletpéldányt kínál
Önnek és a cím negyedben
feltűntetjük a képpel
kapcsolatos információkat.
Üdvözlettel: F. tipográfus
Szívesen, húszezer. www.deske.hu
|
Ami még elmesélni való,
megpróbáltam újra
a reggelihez kapott
teáskannát
lefotózni.
● 2007. március 15. csütörtök // 29:23
...S miért lát kicsivel
többet az ember, /
ha csöndesen ül egy
percig... így... /
s behúnyja a szemét?..
Dsida
|
Kaland. Mindig
asztallapon festek,
de hát azok túl
alacsonyak állómunkához.
Otthon van erre egy MÁV
raklap magasítóm,
farosttal fedett. Itt
meg görnyedek. De most.
Ötlet. Hogy kb. egy
fiókra lenne szükség,
akár fenéktelen.
Tárgyalás a ház
kertészével, aki
eredetileg lakatos, itt
pedig házi mindenes, és
már többször láttam
józanon is; szerezne
nekem deszkaanyagot. És
hogy neki is üzlet
legyen, csinálja is meg,
fizetem. Képméreteim
húsz éve stagnálnak, a
szabványosítás
periférikus áldásai; ezt
is a 60x60-hoz igazítva,
legyen 50x50.
Elkezdtük az
előkészületeket, mikor a
gondnok - Dezsőkém, csak
pár perc az egész -
elhívta. A kecskeméti
pár percekről nem vagyok
meggyőződve, az
otthagyott flexszel
elkezdtem a deszka
fűrészelését az udvaron.
Még életemben nem volt
ilyen a kezemben, a
harmadik vágásnál
beszorult, végzetesen.
Már füstölt, mire
kiráncigáltam. Jött a
kisöreg, kezébe nyomtam
egy tízezrest, vegyen
egy újat, nem tudom
mennyi...
Hiába, egy bútor pénzbe
kerül. Viszont
gyönyörűséges, megérte.
A derékszöget nálam
szokásosan elkerüli,
kicsit megcsiszoltam,
működik. Talán haza is
viszem, máris kedves.
Élére állítva vendégnek
majd erre a teát.
Este: és még egy ilyen tökéletes helyzetet is el tudok baltázni, teljesen, jellemző, komikus, ajjaj. Beeresztettem a fát standolajjal: 1./ addig se kell festeni, 2./ szeretem a szagát, meg 3./ kenni is szeretek, 4./ érintése is kellemesebb lesz, és ellenállóbb az alkalmi koszokra. Nemdebár tökéletes szellemi felépítmény? A kurva életbe. És elvesztette hamvas matt lilásszürkésségét, förtelmetes sárga lett. Ó, ó! Tanulságos, tanulságos, tipikus. Tönkre tettem.
Sikerült mégis, a fene egye meg. Világosszürke lazúr, ronggyal beledörzsölve, sok szárítóval. Most (újra) olyan színű, még pudvás-dohosnak is gondolhatni.
● 2007. március 16. péntek // 29:16
Kösz Gábor, az Elhagy-verset ismerem és abszolúte szeretem. Megvan Szabó új kötete. Amúgy te mit csinálsz? d.
Deske! Éppen a Vasárnapi
Újság 1863.06. 07 számát
olvastam facsimilében.
Terhes nekrológját. Ez
úgy jött elő, hogy
Terhes Sámuel ref.
lelkész Kazinczyval állt
kapcsolatban. Munkatársa
volt a kassai
Felsőmagyarországi
Minervának. Itt jelent
meg Kazinczy genealógiai
tárgyú tanulmánya.
Terhes halála alkalmából
a Vasárnapi Újság közöl
tőle egy borzalmas és
hosszú verset, ami
valószínű, soha sehol
nem fog megjelenni. A
verset végigolvastam,
azzal az izgalmas
érzéssel, hogy én vagyok
az egyetlen olvasója.
Címe: Édes Honi Magyar
Nyelvünk Pártfogóinak
tiszteletére. Egyik sora
a sok közül: "Aki
magyar, magyarul
érezzen, szóljon
ezentúl" Akkoriban
kezdtek a pozsonyi
országgyűlésben magyarul
beszélni. /Hogy aztán
később szlovákra
váltsanak és a nyelvvel
együtt a város is
elveszett/. Kielégítő a
válasz? G1.
|
●
2007. március 17.
szombat //00:00,
csak hajmosás,
mázli,
otthon felejtettem az
úszósapkát.
Ma az A/07/12,
vagyis ez, meg még egy.
Félidő elmúlt,
és még mindig nincs
ösvény.
Délután 120 km autózás,
de Kunszentmiklóson
minden
internetes híradás
ellenére
szombaton zárva a
Diószegi Balázs
emlékház.
●
2007. március 18.
vasárnap // 27:52
Most 09:04, Katát
várom, tízkor
érkezik. Ma már kétszer voltam
boldog.
27:52, minden idők
legjobbja. Aztán uszoda és mise
között volt hét lyukas
perc, a kocsiban
üldögélve Mai Szahme és
József búcsúját
olvastam, ittlétem alatt
másodszor vagy
harmadszor. Ott maradt a
könyvjelző, ugyanis. Mi
olyan édességes ebben a
fennkölt locsogásban.
Valami olyasmit mond,
ezeket a közepes
minőségű képeket is
érdemes megfesteni.
Hátha.
Azt hiszem, mostanra meg tudom fogalmazni - többen kérdezték -, mi a véleményem Szüts kiállításáról. Pár éve direkte elmentem Bécsbe, a nagy Cezanne-tárlatra. Lehajtott fejjel kullogtam haza, ott is ugyanez. Nem hallom, és ezért nem tudom, mit mond, miről beszél. Részletszépségeinek örülök.
|
Katával séta bele
a vasárnap délelőttbe.
A Főtéren botlottunk
ebbe a látványba.
Ez a rendőrautó nem
vicc, tetején
a nénóval,
illetve ha az, a városi
kapitány vicce.
Legalábbis az autóhoz
rendelt két közeg
szerint,
akikkel szóba
elegyedtünk.
És akik nemigen boldogok
evvel a szolgálattal.
Ezt a dodzsemet a
Margitszigetről
jól ismerem,
gyerekeknek bérlik ott
fél órákra, párszáz
forintért.
Azoknak is piros a
rendszáma.
Rablót nagyon nem lehet
vele üldözni,
illetve nem érdemes.
De itt, a belvárosi
sétálóutcák környékén,
tavaszi napsütésben,
környezetbarátnak hat.
Egy egészen más világ,
más emberek.
Pesten ugyanez
elképzelhetetlen.
16:08
Kedves Deske,
eszembe jutott
valami a Szüts
kiállítás kapcsán
tett gondolataihoz.
Szerintem a
különbség
életmódjuk különbözőségéből
fakadhat. Maga a
szigorú
(szerzetesi?)
életmódjából, és az
elkötelezett
keresztény
gondolatvilágából
fakadóan
festi harmonikus,
hosszú távú
értékeket kereső
festményeit, míg
Szütsre a mindennapi
nyüzsgés, a tudatba
és tudatalattiba
befészkelő külvilág
hat inkább, a
külvilág nyomasztó
jelenléte, az
elektronikus sajtó,
emberi nyomorúságok,
stb. Aki átadja
magát ennek, az
óhatatlanul érzi
azt, amit maga tán
nem érez a Szüts
képeknél.
Lehet, hogy így
könnyebb festeni,
mert több a motívum,
az élmény, és
valószínűleg
nehezebb feladat az
adott, és szűkebb
(??) keretek között
újat, és jó
minőségűt
nyújtani. Mégis
mindkettőjüknek
sikerül.
N.M.
●
2007. március 19.
hétfő //
28:36,
ami
interpolálás útján
jött éltre, mert
minden bizonnyal
tévedésből 1300-at
úsztam, 31:03-ra.
A fenti N.M.
szövegre valaki
úgy reagált, hogy
nyilván teljesen
egyetértek vele, ha
föltettem. Drága
hülye barátom pedig,
Indonéziából, hogy
magamról sokkal jobb
reklámot tudok írni,
minek ez ide...
|
●
2007. március 20.
kedd // 28:28
Nem írok nem
olvasok, totál
lefoglalva, a
Széchényi Könyvtár
szerverével
kapcsolódási hiba,
nem tudja fogadni a
honlapomat,
tragédia, és ez
még csak az egyik
gond, négyen
foglalkoznak vele.
A másik, hogy a
most! szerdán
megjelenő HVG-ben
váratlan két oldal
lyuk keletkezett,
szerkesztők réme,
amibe az én szép
lassan, e-malen
folydogáló, készülő
interjúmat hirtelen
be akarják/fogják
tenni. Ilyen
megdöbbentő kérdések
lesznek benne:
HVG: Mennyire támogató a mai társadalmi közeg az alkotómunka számára?
Na és erre válaszolni.
És közben
felebarátaim minden
levelére legalább
egy mondattal
reagálni. De azért
ne sajnáljatok (©
Kormos István), vettem tíz és fél
liter festőszert
(1/3 lenolaj, 2/3 terpentin),
meg húsz év után jó
sok ecsetet. És a
15. megkezdett
képnél tartok, bár
ez nem érdem. Amit
mutatok is, A/07/14, átfestve
már.
Ja, és a
vérnyomásmérőt egy
hét után vissza a
dobozába, egy
egészen más funkciót
találtam számára.
Most a képet
támasztja alá, míg
annak hátát
standolajjal
tartósítom.
A medjugorei jelenések időpontjában, 17:40-kor szoktunk Mária kérésére Katával egy rövid imát a háborúk áldozataiért és okozóiért. Erre karórám pittyegése figyelmeztet. Most kaptam észbe, ez napok óta elmaradt. Beidegződőtt, hogy bal gomb, jobb gomb, letelik a három perc, jelez, kivehetem a teás zacskót, amit már rég elfelejtettem. És ez a beidegződés végzetesnek bizonyult. Kézlapát, medence, indítanám a stoppert, de bal gomb, jobb gomb, persze nem megy. Szemüveg nincs, vakon nyomogattam, míg az ismerős rajtsípolás. S közben egyszer lenulláztam a 17:40-et.
●
2007. március
21. szerda //
29:49, de legalább
nem fulladtam bele.
Ma már utcán, tehát
az interjú, teljes
terjedelmemben:
2007. márc. 24., HVG interjú fájl: html-2006/hvg-interju.htm C. 8887-8890
„Az életem a csendéletem”
„A társadalom a mindenkori megbízható középszerre szeret építkezni, s ebből a művész mindig kilóg” – mondja Váli Dezső (64 éves), az egyik legkeresettebb kortárs festőművész, akinek a képei gyakran milliókért cserélnek gazdát a műtárgypiacon. A Kossuth-díjra már többször jelölt művész most nagyszabású gyűjteményes kiállítására készül.
|
Váli Dezső festőművész
„Ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy
halálom esetén nem kell csinálni semmit. Képeim szétszórva. Neten minden munkám
megnézhető. Minden jó helyen van ott, ahol van” – írja internetes honlapján
közzétett végrendeletében az 1967-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán
belsőépítész diplomát szerzett festő. Pályája a Lakóterv Finta József vezette
műhelyében indult, két év után vált szabadfoglalkozású festővé. 47 önálló
kiállítása volt, köztük a Műcsarnokban, legutóbb 2002-ben az Ernst Múzeumban. A
korábban a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolákon is tanító 41 szakmai
díjjal – köztük a Munkácsy-díjjal – kitüntetett alkotó a festés mellett ír is:
1992-ben C. Napló címmel jelent meg 1958-tól vezetett naplója. 2000-ben – az
elsők között indított – internetes blogot. Honlapján, amely az Országos
Széchényi Könyvtár tulajdona, a festő teljes digitalizált életműve – festmények,
fotók, írások – megtalálhatók.
HVG: Festők ritkán szoktak írásban is
megnyilatkozni, mondván, ők „föstenek”, a képeik beszélnek helyettük. Ön viszont
publikál: hét éve, az elsők között indított internetes blogot Magyarországon.
Honnan ez a kétcsatornás közléskényszer?
V. D.: Elöljáróban: öregszem – könyörgök, ne várjon tőlem új
gondolatokat. Tehát a naplóm: apám hadifogságban meghalt. Kamasz koromban
találtam helyette Győrben egy nagyformátumú bencés paptanárt, akihez lejártam
autóstoppal eligazítást kérni. Amit mondott, feljegyeztem. Így kezdődött. Aztán
megszoktam fogalmazva értelmezni a világot. Ötven éve írom. Később kitalálták
nekem az internetet. Honlapot csináltam, ami elsősorban munkáim adattára, de
rákerültek mindennapos rácsodálkozásaim, tűnődéseim.
HVG: És nem látja az írásnak kárát a festészete,
például azáltal, hogy amit elmond szóban, nem objektiválódik képben?
V. D.: Annak a mondandója, amit festek, illetve leírok, nem keveredik.
Egy képet húszkötetes lexikon tudna elmagyarázni. Vagy két szó.
HVG: Festményein kevés elemmel dolgozik. Képei abba
a kategóriába tartoznak, amire a laikusok azt szokták mondani: „ilyet én is
tudnék”. Sérti?
V. D.: Biztos tudna más is ilyet csinálni. Egy újságíró barátomat másfél
óra alatt megtanítottam festeni. Kocsis Zoltán írta, ha valaki például azt
gondolná, hogy Bartókot játszani olyan, mint autót vezetni, azaz egyszer
megtanulom, aztán gyakorlom, és már tudom is, az alaposan téved. Bartók
muzsikájának több rétege van. Titkos, kódolt elemek vannak a zenéjében. Egy élet
kevés ahhoz, hogy…
HVG: Ön milyen kritériumok alapján értékeli
kollégáit?
V. D.: Képeket osztályozni nem látom sok értelmét. Használni kell őket, mint egy
mosógépet. És a minőség? Egy giccsből harminc igaz információt hámozok ki,
Vermeerből 2500-at. Amúgy is személyre szabott titok, ki mit kap, és mikor. Mint
a papi anekdota Pista bácsi megtéréséről, merthogy őt annyira megindította az a
prédikáció. És mégis melyik mondata? – kérdi a pap. Hát amikor a tiszteletes úr
azt mondta, hogy erről ennyit, és most áttérünk a másik témára, – akkor azt
gondoltam, új életet kezdek.
HVG: Munkássága három nagy korszakában mindig
ugyanazt festette: eleinte „lírai absztraktokat”, majd éveken át csak zsidó
temetőket, 1987 óta pedig a műterem téma…
V. D.: Az életem a csendéletem. Mindig ugyanazt festem. Volt gyűjtő, aki így
tréfálkozott, most meg zsidó műtermek... Aki megáll a témánál, nem sokat kap egy
műből. Mi az ördögnek lefesteni egy csokor virágot, venni kell a piacon, annak
még illata is van... – nem?!
HVG: Hogyan dolgozik, mi lebeg ilyenkor a lelki
szemei előtt?
V. D.: Van festő, akit szétfeszít a téma, úgy kezd munkához, nekem nincs vízióm
egy készülő műről. És nem lelkesedem a művészi ars poeticákért sem. Fellengzőek,
és önmaguknak is hazudnak. Úgy vagyok ezzel, ahogy Tornyai János mondta: festek,
ahogy az egér rág. Muszáj neki, mert folyton nől a foga. Hogy hogyan fest az
ember, életkorral változik. Fiatalon mindenféle speciális világítások éjszakai
munkához. Ma már nem festek este, 40 életév fölött az ihlet napszakhoz és
keretmérethez igazodik. A 365-ből nálam négy–öt az ihletett nap, a többi
tisztességes robotmunka. Lázár Ervin mondta, hogy naponta leül írni, mert
legalább a kudarcig el kell jutni. Számomra is a mechanikus rendszerek az
igaziak; 5.23-kor szól a vekker, húsz éve már.
HVG: Ön volt az első kortárs festő, akinek egy
festménye aukción átvitte az 1 millió forintos álomhatárt, 2000-ben
pedig már 2 millióért ütötték le az egyik képét. Mennyire befolyásolja a piac, a
feltételezett vásárlói igény?
V. D.: Ez így félrevezető. Szerényen, de megélünk a képeimből. És ez csodálatos.
Néha értesülök róla, hogy képeim
gazdát cserélnek, de az úgynevezett piacról, a galériákból kizártam magam.
Ugyanis képeimet nem engedem végleg külföldre, avval, hogy gyerekeinknek,
unokáinknak festek, s nem a müncheni fogorvosoknak. Ennyiben vagyok hazafi.
HVG: Képei 90 százaléka gyűjteményekben van, a
többség számára láthatatlan, halott. Nem zavarja?
V. D.: Dehogynem. Szabó Lőrinc szerencsésebb: teljes életműve elérhető mindenki
számára, így nálam is az éjjeliszekrényen. Vannak rangos kollégák, akiket vidéki
kiállításon soha nem látni. Ahová hívnak, megyek; az a dolgom. Ott is emberek
élnek. A dolgozó népet szolgálom; meg a nyugdíjasokat és a gyerekeket. Munkáim –
ha zanzásítva is – már a neten is megnézhetők, adataikkal együtt: www.deske.hu.
Ugyanis – ez már játék is – nyilvántartást vezetek róluk. Ez a ma másfél
gigabájtos honlap a Széchényi Könyvtár állományába került, halálom után is
megmarad. Korábban a Tudományos Akadémia Levéltárának adtam golyóstollal
vezetett opuszjegyzékemet; írásaim másolatát. Elfogadták, őrzik. Kár, hogy ettől
nem leszek egy centivel se jobb művész.
HVG: Önről a blogjából azt is tudni lehet, hogy hívő
ember, sokan ezért is kérik számon a szakrális képeit…
V. D.: A szakrális művészet tautológia, szóismétlés. Az nem tud más lenni –
mondta Pilinszky. Egy jó mű egy villanásnyi időre megmutatja Isten köpenye
szegélyét. A hitem, gondolom, minden mozdulatomban benne van. Vallásosan
biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Épp képeimben ne lenne jelen? Engem épp
az zavar például a lebegő mosolyú Mária-ábrázolásokban, hogy hiányzik annak
megjelenítése, hányszor is kell egy csecsemőt naponta megszoptatni, kimosni a
kakiból.
|
HVG: Egyik naplóbejegyzésében írta: a művészet nem
fejlődik. Ma is így gondolja?
V. D.: Kétféle zseni van, aki újat hoz, és aki semmi újat. Csak jobban
megcsinálja azt, amit mások körülötte. Az altamírai falkarcoló irigylendő
kollega. A művészszakma, mint a háborúban az előörs: úgy hasznos, ha messze jár.
Ha szerencsésen hazaér a felderítésből, dupla porció. Ha aknára lép, az ő baja,
de a főtörzs legalább megtudja, arra ne menjen.
HVG: Menyire támogató a mai társadalmi közeg az
alkotómunka számára?
V. D.: A társadalom nem kér és nem vár új műveket. Leginkább csak eltűri, később
netán elfogadja. És ezt tulajdonképpen meg lehet érteni. A társadalom a
mindenkori megbízható középszerre szeret építkezni, és ebből a művész kilóg. Ezt
nem a sértődöttség mondatja velem. Húszévesen eldöntöttem, nekem nincs időm
megsértődni ebben a szakmában. Hét éven át mindig meghívtak, majd kizsűriztek az
egyik rangos kiállításról, ennek ellenére minden évben újra küldtem. Avval, hogy
az én munkám a beadás, az övéké a zsűrizés. A nyolcadik évben aztán
szerepeltettek, sőt, azt a képet a Nemzeti Galéria megvette. Pár év múlva
visszakértem, mikor rájöttem, mégsem elég jó az a kép, avval, hogy bármit és
bármennyit választhatnak helyette. Bonyolult hadművelet volt.
HVG: Hogy látja az utánpótlást? Ön például ma milyen
eséllyel felvételizne az Iparművészetire?
V. D.: Az élet nem ilyenfajta sikereken dől el. Gondolom, nem vennének fel, nem
tudok egy orrot rendesen megrajzolni. A kilencvenes évek elején egyszer egy
hétig felvételiztettem leendő iparművészetiseket. Tízszeres túljelentkezés, első
fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett
lefaragni. Egy gyerekkel 60–100 másodpercet foglalkozhattunk; igaz, ez elég is
volt a döntéshez. De nagyon kellett figyelni: egy ember sorsáról volt szó. 12-en
szavaztunk, hat igennel az illető továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a
mellékkörülményeken: koszos rajzlap, olvashatatlan aláírás, kultúrálatlanság,
tapasztalatlanság. Utolsó nap bemutattam a zsűrinek egy rajzot, mondván, én
elfogult vagyok, ez itt egy barátom fiának a rajza, kíváncsi lennék a
véleményükre, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs tétje, a fiú
nem akar ide jelentkezni – tettem hozzá. 11-ből két igen szavazatot kapott. A
rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam matt papírra, 33 évvel korábban
evvel vettek föl a Főiskolára. – Nevettek.
Dobszay János
Tisztelt művész úr.
Az én szakmám ..., 53 éves vagyok. Hobbim a festészet, igen régóta művelem (nem
sok eredménnyel). Semmilyen szakmai közösségnek nem vagyok tagja, sehol nem
állítok ki, képeim csak az Interneten láthatók az alábbi címeken... Ha van
türelme a művész úrnak rátekinteni a munkáimra, kérem válaszoljon nekem arra
kérdésre, hogy érdemes e ezt a tevékenységet nekem tovább folytatni?
H.
Kedves H!
Nem nézem meg a
képeit, majd
utólag. Annak
ugyanis nincs
köze a
kérdéséhez.
Az egyetlen
kérdés: etikátlan-e,
hogy evvel
foglalkozik. Nem
rabol-e evvel
tisztességtelenül
időt, pénzt,
energiát
magától,
másoktól. Ha
nem, miért ne
tenné. Kívánom,
végezze
szeretettel és
sok örömmel. A
művészet a szent
fölösleges
tartománya.
Szívélyes
üdvözlettel: d.
● 2007. március 22, csütörtök // 29:18, sok, úgy tűnik, ennek is örülni kell, 1200-ra. Fele gyors, fele mell, kézlapáttal, továbbra is.
Drága Dezső, olvasom a Válinewst, s megakadt a szemem a márc. 16-i bejegyzésen
-- valaki azt írta neked, hogy 1863-ról: "Akkoriban kezdtek a pozsonyi
országgyűlésben magyarul beszélni. /Hogy aztán később szlovákra váltsanak és a
nyelvvel együtt a város is elveszett/."
Csak megjegyezném, hogy 1848-tól Pesten volt az országgyűlés, s 1844-től
Magyarországon a magyar volt az államnyelv - az országgyűlési alsótáblán pedig
már hamarabb is magyarul szónokoltak (vö. pl. Kölcsey...). Bocsánat, csak az
irodalomtörténész megszólalt bennem.
Szeretettel: M. István
Kösz, István! De szerintem G1., kebelbeli barátom Trianon irányában
borongott. Kassán született, Aknaszlatinán gyerekeskedett, onnét menekültek, a
szó eredeti értelmében, neki ez nem mindegy, mint ahogy nekem az. Felőlem
nyugodtan lehet Pozsony szlovák, úgy hallom, nagyon szépen rendben tartják. d.
|
Délelőtt lendületes festés az aranyos Kovács Kati 1970 körüli giccs dalszövegeiben fürödve. Gyanítom képeim is arra hajlanak. Legalábbis gyanús ez a nagy könnyedség, az nekem soha nem ment. Sötét és borongós képeket csinálnék, ez lesz belőle. Tényleg nem tudom ezek helyét. Igaz, nem is most az idő ítélni. A feladat: minden nap egy képet elkezdeni. Majd, majd. Festék és fűrész, meg jó barát lesz Pesten is.
A/07/19 ez itten, ni.
|
● 2007. március 23. péntek // 26:48, nagyon szép, nyilván elszámoltam a hosszokat.
Anyácskámmal (88), hogy már nehezebben jut le utcára, talán két éve
vezettük be a szombat délelőtti kettesben-sétákat.
Kocsival ki valami zöldbe, ahol a közelben találni egy padot, üldögélni, és
ahonnét messzire látni. Szeretem ezeket a szombatokat.
Mindig bíztatom, válasszon, merre, de általában rám hárítja, tudja, nekem nagyon
nem mindegy, én a Normafa környékét, sokadszorra is. Ahol egyébként nekem két
mákos rétes is dukál, az emléktáblától pár méterre kis faházikóban sütik és
árulják.
Márciusban ezek a séták elmaradnak, hogy én Kecskeméten. És meglepetés, postás
keres. Hát anyám nem utánam küld egy pakkot, rétessel. (mi szervezés lehetett,
hogy ez a postára lejusson.) És még hosszan szabadkozik, hogy nem saját sütés,
csak bolti, de hát. Ilyenkor megmelegedik az ember szíve.
És tessék megnézni, a címzés printelve, a feladó is. Mert ő olyat is tud.
A csomag péntekre időzítve, az elmaradt szombat helyett.
Szent Tubiribusz püspök (1538-1606 március 23.) emléknapja kapcsán idézi
a zsolozsmáskönyv a Második Vatikáni Zsinat püspököknek az Egyházban betöltött
pásztori tisztségéről szóló határozatából: ..Különös gondjuk legyen a
szegényekre és az alacsony sorsú emberekre...
Ez azért érdekes, mert az egyház különös gonddal fogalmaz. Hogy alacsony egy
sors az egyház értelmezésében? Nyilván nem anyagiak, mert annak nincsen közel az
istenközelséghez. A szellemiek? Tapasztalom, hogy a szellemi szegények a
legtartalmasabban imádkozók. Mi az az alacsony sors.
|
És dokumentálva a
visszavonhatatlan
kecskeméti
tavasz.
Ez pedig az A/07/20, a mai,
ennél azért az életben
egy fokkal jobb.
Elszakadt a cipőm, hosszában. Bennfentesek az Alföld Áruházba
irányítottak. Iszonyúan utálok ilyesmivel foglalkozni, és különösen, ha
többféléből lehet választani. És találtam, kiváló. A lyukaknak fémpereme, kisebb
a súrlódás. (Napi hat használat.) Mondom, ebből két párat, akkor
evvel egy ideig nem lesz gond. De már csak 45-ös van. Mondom, nem baj. A
kedves eladónő aztán erről lebeszélt.
És adott ajándékba egy kék cipőkanalat.
Szütsnek jobb sora van, neki a felesége veszi a nadrágokat.
●
2007. március 24.
szombat // 31:28, de rossz gombot nyomtam meg.
Van egy barátnőm, aki rühelli ezt az egész kompjuter-világot, időnként
engem is utál, nyilván okkal, és néha azért még külön dühös, amit ide irkálok.
Halmazati eset. Evvel együtt minden reggel elolvas. Mondom neki, mért teszed;
ebben az a jó, hogy nem kötelező. - Mert beláttam, ez neked fontos, akkor nekem
is az kell legyen.
Ez a legmélyebb fajta szeretet. Alighanem belőlem hiányzik.
A fal előtti utolsó tempónál láttam meg. Laza tartásban ült a rajkövön,
fekete dresszben, még sapka nélkül, lófarkas frizurában. Igen fiatal lehetett,
már amennyire a sokdioptriámmal-, az alakjából. Már beleszerettem, már
megsimogattam volna. Aztán jött a forduló - bukóforduló - és a történet evvel be
is fejeződött. Egyetlen másodperc töredéke. Éppen sprinthossz következett, és időt
is mérek.
Még annyi, később a szomszéd sávban pillangóban elvillant mellettem a drága.
Persze, aki tud írni, annak
könnyű.
|
És a ma megkezdett második,
az első öt perc után.
Már nem is ceruzával;
ecsettel teszem fel.
A/07/22.
Innét már csak romlani fog.
Ami persze nem azt jelenti,
hogy most jó.
Csak reményes.
|
És fél óra múlva.
Mindjárt csengetnek vacsorára.
Állítólag hétfőn lángos lesz.
● 2007. március 25. vasárnap // 28:58
|
Egy órával korábban minden.
Vasárnap az uszoda hatkor. Újdonság,
hogy nemcsak misén, de utána a
Cifrapalotában is el-elaludtam. Arra
riadtam, összecsúsznak a
gondolataim.
Pedig Mednyánszky. Pedig nagyon jó
anyag.
Az absztraktot tán 1906-ban találta
ki Kandinszky - állítólag jó festő,
ennek nem látom jelét -, hogy egy
képe fejjel lefelé a műterem
sarkában, satöbbi.
Itt van ez a báróúr, a hagyományos
témáival, egyidejűleg.
Tessék megnézni, hogy kezel egy
testet melltől térdig. És a
mellette-firkálások egy másik alak.
Micsoda önkényes ritmus ez a másik témája is.
|
|
Vagy volt ez a szép, romantikus,
patetikus,
nagylélegzetű tája.
A részletén látható
elképesztően absztrakt
ecsetkezeléssel, végig.
Az
absztrakt,
pontosabban a
nonfiguratív
vissza fog térni,
ahonnan vétetett,
na, nem a porba,
hanem a részletekbe.
Ennyivel
lett gazdagabb
az eszköztárunk.
Illetve
még ennyivel sem,
hiszen megvolt,
mutatják ezek a munkák.
Ez pedig egy elmélázós ráadás,
csak
az
idősebbeknek.
Kalapács és
kalász,
számtanfüzetünkön is rajta
volt.
Itt az egyik rajz alatt a paszpartún,
tehát 1950-és 56 közötti
beszerzés.
|
Autó nem tud tántorogni,
tehát egyenesen át a
Fotográfiai
Múzeumba,
Gaál István (1953-2000) anyaga,
nem ismerem,
ha jól értem, operatőr
volt.
Kissé szokványos,
árnyékot vető kerítések, ilyesmi.
Viszont
Téli délután a Klauzár téren,
ahol csak hápogtam.
A témafelvetés teljesesen
jelentéktelennek
látszik,
a kép még életlen is,
igazi csoda.
(Az életlenséghez csak kicsit tesz
hozzá,
hogy mindent lopva, kézből,
és üveg mögött fotóztam.)
|
És az egyetlen
nem tőle való fotó,
őt fényképezték le,
kislányával.
Tehát léteznek
tökéletes
pillanatok
az
életben.
Rögtön
emberbarát
lettem tőle.
Vagy legalább környezetbarát.
●
2007. március 26.
hétfő // 28:57,
mondhatnám, egy
másodperccel jobb a tegnapinál.
Tegnap nagymosás. Bár ez így
nem pontos. Nem nagy, mert kicsi
nincs. Mosásnak mosás, a maga
módján. Valkó László grafikustól
tanultam Nagymaroson, még a hetvenes
évek elején, hogyan kell ezt
alkotóházban. Kiöblítettem a
szemetesvödröt, sok Biopon, ingek és
a zoknik bele, huszonnégy órára.
Találtam egy asztallábat, azt mellé
állítottam, ha arra jártam, megnyomkurásztam, ami a vízből
kilátszott. Egy nap után kis
öblítés, és föl a szárítóállványra.
A fárasztó facsarás is elmarad,
mindegy, hogy mikorra szárad meg,
csuroghat a hidegpadlóra; sőt, a
műterem száraz levegőjét...
Két kérdés a nagyérdeműhöz.
1981-ben itt, a szerszámáruházban
láttunk egy gyönyörűt:
kézikárpitostűzőgép. Mint az
iratfűző, csak valamivel erősebb.
Szüts, a rohadék, rögtön vett is. Én
meg azóta szeretnék - 26 év -, de
hát nincs rá szükségem, úgy meg nem
lehet. Most, a múlt héten egyszer
jó lett volna. Nem tudna valaki
végre egy hiteles érvet mondani,
mért kell ez nagyon nekem?!
A másik. Lányomék eladták pesti lakásukat, akcióban vannak. Nem tud valaki egy jó ügyvédet, aki egy háromgyerekes kismamát nem nyúz nagyon meg?
|
|
Délelőtt elkezdtem ezt az
A/07/23-at.
Volt egy álmom,
fehér a fehérben képet szeretnék.
Ezt köztudottan
csak sötét színekkel
lehet elkezdeni,
különben halott-üres lesz az a
fehér.
Legalábbis nálam.
Láthatóan itt
csak a foltritmusok érdekeltek.
Nemigen-sikerült ez az egyensúly.
Majd meglátjuk, mit lehet belőle
kihozni.
Hát, délutánig ezt.
Kisiklott, ő volt az erősebb.
A fehérkép-álom a távoli jövő,
ahogy nézem.
Talán majd,
ha majd Pesten folytatom.
A foltritmusból nem maradt semmi,
cserébe viszont megnyertem a
megnyertem a ...
valamit, valamikor,
bizonyára.
|
●
2007. március 27.
kedd // 31:46,
mentség persze van, az
éjszaka,
amikor még Doktor Faustus
is.
Remény is van, hogy
elszámolhattam a hosszokat.
Tudtam,
hogy gyenge idő lesz,
alacsony stroke*,
viszont hosszabb
mozdulatok. Ennyi telt.
*Az MTK evezősklubban,1960,
így neveztük a csapásszámot.
Mivel gyenge voltam,
kompenzálandó, versenyeken
eszeveszett,
percenként 40-42-öt diktáltam.
A mai; A/07/23,
valami olyan címet kéne neki
adni,
hogy ez igen-nagyon be van fejezve.
Merthogy a háttere nyersen maradt.
Hello Deske! Üdék kép-vázlataid.
Csak nem a fürdősapka nélküli szőke*
hatása? A Vasárnapi Újságban nemcsak
irodalom található:
<< Velencze utczáin kocsik helyett
csónakok hordják a járókelőket, mert
az utakat ott tenger képezi. 450
kőhíd vezet a csatornákon keresztül,
mik 15,000 épület és palota oldalait
mossák. E pompás paloták között
legkitűnőbbek a Szent-Márk temploma,
melynek magas tornyába fel
lehet lovagolni. >> /1856/
G1.
*Gábor, Gábor! Hol az
élelmiszeripari gépészmérnök
precízsége? Ezt egy szóval se
mondtam. Te ezen eltűnődtél!, és
fejben továbbírtad a történetet,
hogy ez így logikus...
Mindazonáltal igazad van, bár fekete
vagy barna-; lényegét tekintve
csakugyan szőke volt.
d.
Kedves Deske, a szombati uszodai
lányról, helyesebben arról, amit írt
róla, eszembe jutott néhány sor
Szerb Antal kedves novellájából a "St.
Cloudban, egy kerti ünnepélyen"
címűből:
"Egyszer csak ott volt egy lány
(...) a semmiből jött elő, eddig
színét sem láttam egész este,
mintegy most materializálódott a
konyakok közé. Szó nélkül
megcsókoltam a kezét, mert csak azt
lehetett tenni, olyan gyönyörű volt.
Azok közé tartozott, akiket ha
meglát az ember, fojtó, jóleső
szomorúság szállja meg. Nem az
állandó önző szomorúság, hogy
"mennyi asszony, és mind a másé",
hanem az, amikor úgy érezzük, hogy
ez a világ, ez a középszerű és
pretenciózus bolygó, a Föld és a
teremtés nagy poéngyilkossága, az
emberiség nem érdemli meg ezt az
arcot, ezt a szubtilis testet, ezt
az ideát, amit magából áraszt a
teste...
[még néhány szép mondat]
Szép későböjti napokat, a jövő hétre
pedig tartalmas Nagyhetet kívánok,
B-d
Igen, ha belegondolunk, minden szép az Egyetlen Szépre emlékeztet. Mindnyájan az egyetlen Jót vágyjuk, csak olykor hibás irányokban, például egy pénzszállító autó kirablásával:
naplóm 1983.
6. C.1234/B
...az ember lelke Isten képére van
alkotva, ezért semmi más ki sem
elégítheti. Úgy van ez, mint ahogyan
a pecsétnyomóval megjelölt viasz sem
illik bele semmi másba, mint csak
abba a pecsétbe, mely őt megjelölte.
/Temesvári Pelbárt, 1504/
● 2007. március 28, szerda // 29:44
|
Temesvári Pelbárt...
neveket
sose tudtam megjegyezni.
Hogy keressem elő naplómból
azt a réges régi idézetet,
ami most felrémlett,
és ide lenne való.
A honlap keresőmbe beírtam
az egyetlen szót,
ami biztosan: PECSÉT. Működik.
Fantasztikus.
Az utolsó tábla,
amit lehoztam magammal,
A/07/25.
Azt a címet lehetne neki adni,
hogy in memoriam
A/64/01,
mert azóta -1964 -, tulajdonképp
nem változott semmi,
legalábbis az én melodramatikus
megközelítésemmel.
Ezt a képet már nem lehet folytatni. És még csak fél tizenegy.
●
2007. március 29.
csütörtök // 29:13
Szüts fejét
csóválja, hogy
csacsi öreg medvém, írod ezeket
a napi uszodai időméréseket...
Állítom, ez a legérdekesebb az
egészben, ezért olvasnak elsősorban.
Ahogy az újságban egy becsületes
magyar a sportrovatnál kezdi. Itt
van például ez a mai érték, ez olyan
rémesen rossz, hogy már csak
hálát adni; megköszönni lehet.
Még két nap áll rendelkezésemre,
javítani.
Vagy rontani.
Kata meglátogatott, fölolvastam, és igen-igen megszerette Zelk Zuzmara versét (fentebb, március 10). Rögvest kölcsönkérte a kötetet, de hát anélkül nekem nincs Kecskemét. Másnap végigjártam az itteni antikváriumokat, kb. nem is tudják, ki az. Viszont útközben egy felirat: hallásvizsgálat, ingyen. Nehezem térek le egy eltervezett nyomvonalról, de sikerült. Hat frekvencián, süket szobában. Tökéletes a hallásom. Érdekes, sokszor nem hallom meg, amit mondanak nekem. Akkor ennek valami más oka lehet.
És megvan megoldás:
hogy elszégyelltem magam. Így is jó.
A több évtizedes problema, szeretném
azt a takkert, a tűzőgépet, mégse vettem meg.
Kaptam jó tanácsot is, a perdöntő
mégis ez lett: eszembe jutott, húsz
éve olvastam valahol, hogy Simone de
Beauvoir fölemlegette, rajta még
sosem volt nagyestélyi. Mire egy
barátnője: nem kell annyit beszélni
róla, venni kell egyet, és kész.
Az ember ott csinál problémát, ahol-
|
|
Rászántam ma egy második kört
Diószegi Balázsra (1914-1999),
140 km, jó messze, Kiskunhalas.
A múltkor téves út
Kunszentmiklósra,
ott csak az emlékháza.
Szeretem a tőmondatait.
bár néha móriczzsigmondos
nagylöttyös indulat,
akkor kicsit zörög, néha kicsit
üres.
Együtt emlegetik (fordítva nem)
Tóth Menyhérttel,
akinek kezdettől barátja,
és hogy Menyus bácsi ezt a világot
fehér a fehérbennel,
Diószegi pedig komor feketével.
Ez két lehajtott fejű lovas...
Németh József - aki nagyszerűnek
indult
1960-ban -, tanult tőle.
Kérdéses, miből tudott válogatni
ez a kis háromszobás múzeumka.
Jó lenne látni a legjobbakat
egy gyűjteményes kiállításon.
Félek, nem lenne kedvence pesti
múzeumigazgatóinknak,
akik vigyázó szemüket Párizsra
vetik.
Érték. Értékünk ez is.
Kicsit bővebben, ide kevesen jutnak
el. (Bajcsi Zs. út 5., Végh Kúria,
nyitva csüt-péntek-szombat
14-18h-ig.)
Megint alkalmi fotóim. Durván
méteres olajképek. Kb. ezek duplája
volt a falakon:
dio-kep-01. Érteni
vélem, nekem kicsit kevés. Tiszta
színek, tiszta fogalmazás.
dio-kep-03. Élőbb ez a
szintén páros-kép.
dio-kep-10. Ikonszerű.
Itt talán valami halvány humor is, a
nehézkessége mellett.
dio-kep-05. Ez a
legélőbb a páros képek közül.
Indokolt a feszesség, az erős
kontraszt.
dio-kep-08. Önarckép.
Néhol Nagy István jut róla eszembe.
dio-kep-04. Olyasféle
címe volt, hogy önarckép Tóth
Menyhérttel. (annak halála utáni a
dátum, Menyus angyalszárnnyal.)
Kissé ügyetlen látomás, istenem,
Chagall és a Nagyalföld.
dio-kep-09. Amikor
jobban el kéne vetni sulykot.
Kicsit kevés, átbillen az üresbe.
Sajnos a háttér fakturája csak
beütés, vagyis néhol az olaj matt,
néhol fényes. Az ilyen akaratlan
foltokat egy lakkozás szokta
eltüntetni.
dio-kep-07. Számomra a
leggazdagabb. A felületkezelése
által. És a beszéd - hallgatás
aránya is.
dio-kep-06. Ez is a
korábbiak közül. Anyját festve
mindenki összekapja magát. Ami
ilyenkor veszély, ő nem vész el a
natúra-részletekben.
dio-kep-12. A
legjobban szerettem, pedig nem a
legjobb képe. Olyan színeket talált
a semmi-témához, hogy elrepül. Végig
jellemzője a nagyvonalú, magabiztos
ecsetjárás.
bivalyos. A
fekete tehén (nem bivaly)
Emlékeztetőnek, ez a Cifra
Palotában, amire a hónap elején
fölfigyeltem.
dio-plakat. Ez is
csak emlékeztetőnek, ha valaki,
netán.
Hazafelé a múzeum-szélmalom, egy
traubiszóda, egy presszóslány.
●
2007. március 30.
péntek
// 29:42, rohamosan
öregszem.
Mikit várom, csomagolás.
●
2007. március 31.
szombat
// 29:09 utolsó /
Kecskemét, Pesten nincs értelme
mérni
Hazafelé a kocsiban Mikivel, hogy
Diószegi Balázs képein átüt a
humorérzék hiánya, holott egy kép
ritkán tréfálkozik. Hogy mi a baj.
Talán hogy szűklátókörűen
patetikus-tragikus, hogy nem tud a
téma fölé látni.
Ahogy anyácskám szerint egy fajta
intelligenciahiány, hogy a
humorézéketlenek nem tudnak jól
ajándékozni.
De itt ez se stimmel.
A zseni Nagy István is ilyen őstulok
volt, nála mégsincs hiányérzetem.
Egyszerűen csak a tehetség mértéke?!
2007. márc: 79296=3696/hó=119/nap
|