VÁLINEWS   150. levél J.-nek, Le Meux-be   /   2007. szeptember

● 2007. szeptember 1. szombat, még Kékkút

Győzött a nyaralás. Utóbbi hónapokban leginkább négykor ébredtem, óvatos reményem szerint ez a rend most összezavarodott. Ébredés kilenckor. Igaz, éjféltől háromig az angol krimi, lubickolok a réghallott anglicizmusokban. The duty nurse... szerintem az az ápolónő, amelyik most szolgálatban van.
Reggel a takaró alól fölkiáltok: kakaót kérek! Ilyen se volt még.
Különös.


Nagylánya megszerette Magyarországot, megtanult magyarul, sőt, berlini, londoni, három párizsi, és riói lakása mellé vett Pesten is egyet, a Károlyi kertnél. Ő ötvenhatos menekült. Most, hogy hetven, már itthon tölti az év felét, takaros házat épített magának. Negyed százada ismertem meg. Az akkortájt világtalálmány, vadonatúj walkmanjét szereztem meg egy képemért. (Az első széria, még kétcsatornás, a japán feltalálófeleség követelésre, hogy a strandon fekve két fülhallgatót lehessen beledugni, zenehallgatáshoz. Én: Bartók Brácsaverseny, akkoriban fedeztem föl.)
Tegnap elbeszélgettünk. Atomreaktorokat tervezett és telepített szerte a világon. Az afrikai országokban burnuszban járt. Aztán áttért a napkollektorokra. Nevetve mondja, eddig vörös terror volt a világban, most meg zöld. A napenergia felhasználás még Tuniszban is ötször drágább az atomenergiánál, ahol mindig süt a nap. Tárgyalgattak öt évig, küldöttségek utazgattak Európába, terveztek, megkapták a segélyt, aztán abból mégis atomreaktort vettek, bölcsen. Nem szólva szélenergiáról, Nem Yerseyben sok szélkereket látott, a fele már áll. A reaktort oda teszik, ahol kell, a szélkereket, ahol szél van. Azt az energiát be lehet kapcsolni egy nagy rendszerbe, kisegítőnek, legfeljebb arra jó. Szállítani kell az energiát, tárolni a szükséges időszakra, az egészet folyamatosan karbantartani. Addig éri meg, amíg a hülye EU erre pénzt ad, finanszírozza. Északon kísérleteztek avval, hogy az így nyert energiával vizet magasba, ami lezúdulva turbinát hajt. Működik, csak akkor nem ötször, hanem tizenötször drágább az atomenergiánál.
A kínaiak tudják, ott most több száz reaktor épül. Indiában is.
A paksi is jó, bár ilyet már nem gyártanak. A maiakra négy méter vastag betonköpeny, szabvány szerint, hogy becsapódó repülő se tehessen kárt benne. Nem utasszállító, az puha, hanem hogy a lökhajtásos vadászgép acél főtengelye át ne fúrhassa. Mindez elsősorban nem a repülők miatt, hanem, hogy ha baj van, a baj bent maradjon.
Szabad idejében matematikázik. Egyebek mellett egy 18. századi megoldatlan probléma. Számelmélet. Ilyenkor akár egy hétre is kikapcsolja az emailt, a telefont, megteheti. Akkor esti séta közben is ez, amúgy persze nem papíron, kompjúteren.
Áhítattal hallgattam.

● 2007. szeptember 2. vasárnap, már Budapest

Ha úgy vesszük,
lehet ezt is ünnepnek tekinteni.
Tekintsük.

A Moszkva téren megvettem
utolsó villamosbérletem.

A köv. hónapban már hatvanöt,
nem kell.

Senior / doyen / tata

● 2007. szeptember 3. hétfő

Deske! Most olvastam végig honlapodat. <<Atomreaktorokat tervezett...>> Hát persze, hogy az atomenergiát tartja a legjobbnak. Amikor dúlt a bős-nagymarosi őrület, beszélgettem egy mérnökkel, aki tagja volt a vízlépcsőt tervező stábnak. Mint gondolsz, mit mondott?
Abban igaza van ismerősödnek, hogy sem a szél, sem a nap nem alkalmas tömegtermelésre nagy teljesítményű energia-szolgáltatásra. De kisebb igényeket kielégít, kiegészítő /nem alap/ forrásként érdemes figyelembe venni. Van már olyan napkollektoros rendszer, amely nyáron hűt, télen fűt és az energiát melegvíz formájában lehet tárolni, illetve hasznosítani, ha nincs fűtési vagy hűtési igény. Állítólag Kínában sorozatban gyártják, kollegám éppen most szerzett róla prospektust. A szél egy fokkal nehezebb ügy, de azt sem vetném el. Nézd meg az első autót és a mostanit. A fejlődés útját végig kell járni: G.

 

Két napja azt mondja B. Kékkúton, esti sétán találkozunk: tizennégy év után újból ki kéne adni a temetős fotóalbumotokat.
Ma délelőtt telefon a
- társszerzőnek - beleegyezik,
- az Új Mandátum Kiadónak: megcsinálja karácsonyra, csak szerezzek 2,5 milliót... - akkor ez nem megy,
- az előszó szerzőjének: küldjem e-mailben, két nap alatt  kijavítva visszaküldi a szövegét,
- barátomnak, hogy találkozzunk.

Délután találkozom barátommal a Deim-megnyitón (akit utcán már nem ismeretem volna meg), viszem a könyvet is mutatni. Mire belekezdenék, azt mondja: Ki akarod adatni? Kiadjuk, írd meg, milyen formátumot, papírminőséget akarsz, nincs mit erről többet beszélni, küldd a DVD-t. Ezt a példányt most elviszem munkatársamnak mutatóba, aki csinálni fogja. Egyszer majd dedikáld nekem.

● 2007. szeptember 4, kedd

Reggel mail Szütsnek, ugorjon már haza a hét végén Párizsból, hogy ezt a fotóalbumot áttipografizáljuk, sürgős. Annak idején is ő csinálta.

● 2007. szeptember 5. szerda

Barátom tegnap délután fölhívott, hogy mégsem adja ki zsidótemetős könyvünket, más jutott eszébe, temetős festményeimből és fotóimból csinál kötetet.
Társszerzőmnek kellemetlen hír lesz.
Kezdem intézni:

Magyar Néprajzi Múzeum
Budapest

Kedves Igazgató Úr!
Mikor közgyűjteménynek akartam ajándékozni évek során zsidótemetőkről készített 2400 fotómmat, (úgy is mint Jávor Kata férje), természetes volt, hogy a Néprajzi Múzeumot keressem föl. A gyűjtemény bekerült a Múzeum Fotótárába, sőt utólag, gesztusként, némi pénzt is kaptam érte.
Tudom, hogy egy  Múzeumnak nem szokása saját anyagot kölcsönbe kiadni, kérem tegyen most kivételt. Barátaim megtisztelnek 65. születésnapom alkalmából, és zsidótemető festményeimből és fotóimból kötetet szerkesztetnek számomra. Kérném, hogy ez a kölcsönzés  ne jelentsen számukra (többlet) költséget.
Az anyag kisebb részére, a 6x6-os felvételekre van szükség.
A kikérés oka, hogy képek kiválasztásához a teljes anyag folyamatos áttekintése szükséges.
Az ország egyik legjobb szakembere, Tüdős Balázs, aki a szkennelést végezni fogja.
A munka időtartama egy-két hét. Az anyagot magam kezelem, szállítom, és a munka végeztével természetesen azonnal visszaadom.
Szívélyes üdvözlettel:


● 2007. szeptember 7. péntek

Az éjjel betörték az Passzát egyik ablakát. Semmit nem vittek el, érdekes, még az autórádió helyén lévő József és testvéreit sem. Most kezdem intézni. Nagyszerű az internet, 60 tétel "autóüveg". És milyen jó, hogy nem télen történt.
Egy soroksári cég azonnalra vállalta, hétezer.

A javítás egy óra volt, közben a fenti könyvet olvasgattam.

Deske, holt biztos, hogy T. Mannra vadásztak, csak megzavarták őket. Jobb, ha a könyvet elteszed onnan. G.

Érdekes egybeesés. Éjjel 11-kor pedig álmomból ébresztett a telefon, rendőrség, megrongálták az autómat, lennék szíves lemenni, a kocsinál vár a járőr. Egy 13 éves fiúcska kicsit becsípve lerúgta a visszapillantó tükröt; elkapták. Valami halvány értelme volt, hogy odarendeltek; bediktáltam, hogy a kocsi horpadásai korábbiak. Jegyzőkönyvek, három rendőrautó, bűnügyi technikai személyzet, fotózás. A tükörről ujjlenyomatot vettek. Aztán éjfélig üldögélés a rendőrörsön, bár feljelentést nem kívántam tenni. Pár nyugtató szó a fiúcskához, aztán hagytam sírdogálni, arra ilyenkor szükség van. A József velem volt. A papa megérkezett, megjegyezte, hogy egyik könyvem előkészítésében részt vett, sajnálkozott, és kifizette a kárt.

● 2007. szeptember 8. szombat

Minden nap munka, úgy este fél tízig, de aznap kissé összetorlódott, órára be volt osztva. Úgyhogy kissé hosszan egyeztettük, ne tízre, hanem kértem, negyed tizenegyre jöjjön. Fél órát késett, de erről nem ejtett szót. (Nem bírtam ki, később megjegyeztem, hogy így elértem volna még reggel a Hivatalt, és hogy nálam a negyed tizenegy nem azonos a háromnegyed tizeneggyel, akkor elnézést kért.) Amíg vécén voltam belelapozott kikészített képeimbe. Hogy ő Szüts honlapján olvasott egy képemről, azt szeretné megnézni. (Nem a szegény emberek közül való.) Beszélgettünk, ahogy illik, aztán rákérdezett,
- És H. úr hány havi részletre vásárol nálad képet; tizenkettő?
- Ez talán az ő ügye.
- Merthogy én ilyen részletekre szeretném megvenni ezt a képet... nem ciki?
- De az.
- Miért?

Aztán hazament.
 

Fogyhatatlan örömforrás ez a kompjútervilág, a szellem játéka. Rajzaimat válogatom a zsidótemetős könyvhöz. Ehhez két táblázat, valamint a könyvtár nyitva, mindez egymás mellett. A másik monitoron pedig nézem sorra a lehetséges képeket. Egy óra után a munka harmadánál tartok, amikor fölnevetek, törlöm az egészet, majd újrakezdve az egész kész, negyed óra alatt. Csak annyi kellett, hogy bekattant három egymást kiegészítő lehetőség:
képernyő felbontás csökkentése
képernyő fotózás PrintScreen gombbal
könyvtárnézet thumbnail módban.
Emlékeztet mindez belsőépítész időmre. Épületmakett köré, jelzendő az anyaföldet vagy pázsitot, mák került. Kékes szürkéje szépen kiemeli a fehér gipszplasztikát. Ez úgy készül, az ember fölemel egy mákot csipesszel, tűecsettel egyik felére ragasztó, és a már elhelyezett többi mellé illeszti.
A másik megoldás a felületet bekenni ragasztóval, és rászórni a mákot.

● 2007. szeptember 9. vasárnap

Illyés Kháron ladikja versében azon mereng - kissé nyafog, úgy mint én is, mindjárt -, hogy az ember nem egyszerre hal meg:

Kháron ladikja nem akkor indul velünk
midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká, s nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.

Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt
s ringat a csónakon amely
- bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el; [...]

Ezt a 6x9-es gépet amit mutatok, temetőfotós könyvem lenagyításához vettem, 83-ban. Most kerületi lomtalanítás, vittem le a járdára, tartozékaival. Szárítógép, nagylátszögű, vegyszerek, és a fatáblák, ablakokat eltakarni. Pár éve már kitelepült a műteremből, a kisszobában csináltam neki helyet, Miki úgy vélte, neki még kellhet. A cigányembernek, aki segített lecipekedni - működő 15-ös monitor, kishibás tévé, elmagyaráztam, hogy  a nagyító értékesebb a kis kék dobozban lévő csereobjektívjével együtt.

 

Ez is eltűnődésre
alkalmat adó egybeesés,
az akkor készült
temetőfotókat
épp most kellett
megint elővenni,
pontosabban
a múzeumból
kikölcsönözni,
a könyvhöz kellenek.

Nem találtam
jobb megoldást,
mint alkalmi asztalt
felállítani, vagy
600 fotóból
kell szelektálni.

Ezek itt a 6x6-os
kontaktok,
tekercsenként egy A4-es
lapra másoltam őket, anno.

...Bár igazán nehezen csak a 9x12-es, duplakihuzatú, 1930-körüli Voigländertől váltam meg, most fiam szobasarkában porosodik. Kitehetném szobadísznek, egy cserép virág mellé. Többször odaajándékoztam Szütsnek, s többször vissza is kunyoráltam. Mindannyiszor odaadta, nagylelkűen.
Pedig eleget gyakorlom. Van akinek ez könnyebben megy.
Tanulni kell a búcsúzást is.

● 2007. szeptember 10. hétfő

Meglátogatott egy remek kis apáca, civilben, kecses sállal a nyakában, gondolom az egyetlen az országban, aki festi a haját, gyönyörű vöröses-barna.
- Őszülsz?
- Igen, de nem csak ez. Tudod sok (világi) emberrel vagyok érintkezésben, irányítok, tárgyalok. Nem akarok lehangoló benyomást kelteni.
És kiszedett belőlem (vidéken) egy előadást egyetemistáinak, csináljam meg a kedvéért. Még nem tudjuk miről, lényegtelen.

Beszélgettünk. Kérdem, szerinted mi az aszkézis? Nem negatív oldalról nézve, hogy nem eszem finom dobostortákat, hanem a valódi-, az aktív oldaláról közelítve.
- Készen lenni egy ugrásra.
- A halálra?
- Arra is, de inkább bármi kihívásra, bármi elmozdulásra képessé tenni magunkat.
- Ez nekem nem tetszik annyira. Szerintem nem a jövőnek élünk. A jelen a megoldandó. Én ezt a meghatározást fogadtam el: a lényegre figyelni.

Mesélem neki, reggel azért imádkoztam,
hogy hetek után végre el tudjam dönteni,
melyik svájci bicskát ajándékozzam barátomnak,
pontosabban, hogy melyiket tartsam meg.
Problémának nevetséges lehet, engem tartósan izgat.
A racionális szempontok érdektelenek,
és szerszámnak mindkettő egyformán alkalmas.
Időálló acél, mindkettő kb. 30 ezer forint.
Zsebemben tartom, moncsolgatom,
ez nekem, mint másnak a cigarettára gyújtás.
És nem értem, noha a karcsúbbik könnyebb
alkalmasabb, miért vonzódom inkább a másikhoz.
Mulatságos, de a személyiség legbelső köreire tartozik
a válasz.
Egyelőre nem tudom megfogalmazni.
A nagyobb  bicska (28 deka) szögletes;
tehát olyanabb, mint én?

Nem vagyok egy lasztminitmen,
novemberi kiállításom plakátját
egy éve megcsináltam.
Amit fiam erőteljesen kinevetett,
halmozott szakszerűtlenségei miatt.
Tegnap éjjel egyig terveztük át,
jó egy ilyen közös munka.
Mutatom a tavalyi változatot.

Aztán ma, hogy minden zsidótemető fotóm eredetije,
gondolom, életemben utoljára,
két hétre a kezembe került; eszembe jutott valami.
És megcsináltam.
Lefotóztam a 82 kontaktlapot, beszámoztam,
és föltettem a honlapra, a fotókhoz.
Ennek is hamarosan le lehet majd kérni
a "nyomdai minőségben" változatát,
ami ez esetben csak egy erősebb nagyítás.
Innét kezdve lehet tudni,
milyen fotók vannak a Néprajzi Múzeum fotótárában.

● 2007. szeptember 11., kedd

Meséli nekem ezeket a politikai viaskodásokat, hogy ő azt mondta, volt képe erre, miközben, és a válasz erre az volt hogy, és hogy eladták, pedig. Bevallom, unom. Pontosan ugyanezt elmondta nekem reggel Habakuk próféta (Kr. e. 500):

Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és a civakodás egyre fokozódik. Csorbát szenved a törvény, a jog nem érvényesül. Üldözi a gonosz az igazat, a jogot kicsavarják.
Tekintsetek a népekre és lássátok, ámuljatok és csodálkozzatok: mert olyan dolgot viszek majd végbe napjaitokban, hogy el se hinnétek, ha elbeszélnék. Lám, idehozom a káldeusokat, ezt a vad és kegyetlen nemzetet, amely messze földet bejár, hogy elfoglalja mások hajlékát.

Borzalmas és rettenetes nép, ereje szab neki törvényt és hatalmat. Lovai gyorsabbak a párducnál, mérgesebbek az esti farkasnál. Lovasai özönlenek, lovasai messziről jönnek, repülnek, mint a sas, amely lecsap a zsákmányra.
Fosztogatni jön valamennyi, izzik az arcuk, mint a keleti szél, annyi rabot ejtenek, mint a fövény. Ez a nép gúnyt űz a királyokból, a fejedelmeket nevetségessé teszi; fittyet hány minden erődre, töltést emel és beveszi őket. Aztán megfordul, és elvonul mint a szélvész.
Bűnös, akinek az ereje az isten!

Félek, a káldeusok nem ŐK, hanem MI vagyunk, elegyesen; váltakozva, szinte mindannyian.
 

07:20 Megiszom a második teámat, aztán nekilátok a 980 kiterített temetőfotómból kiválogatni negyvenet. Jó lenne ehhez negyven kockacukor, de hát az nincs. A gémkapocsnak rossz a fogása, talán találok a konyhában babot. A facsavar gurul. Kata gombraktára?
És megint ugyanaz, mint a Kolduskeresztút szociofotóinál. Vagy egy hónapot szánni a válogatásra, vagy két órát.

Szüts 1983-ban félbehagyott egy mondatot; arról beszélt, hogy szerzőtársam, Sáros Laci, vagy az én temetőfotóimat tarja jobbnak. Most egy elejtett szavából megtudtam.

N. megajándékozott avval, hogy telefonon megdicsérte egy alkalmi fotómat, hát kiprinteltem és elküldtem neki a munkahelyére Hajtás Pajtással.

● 2007. szeptember 12. szerda

Kohán Feri (1967-)  rajzkiállításának megnyitója tegnap az Óbudai Pincegalériában. Meglepően erős anyag. A meglepő szónak némi felhangja van. Vállalom. A tehetség olykor búvópatak. Örülök ennek a teljesítmények, a legszebb NÉMO-s rajzhagyományok. F. Balázs ígéri, van remény, hogy nyaranta újra összeáll a csapat.

Óbuda, Fő tér 1., Zichy-kastély.
Nyitva október 7-ig, hétfő kivételével 14-18 óra között.
kohanferi@t-online.hu
Mutatom a kiállítás mintegy felét:
kohan-02.jpg
kohan-03.jpg
kohan-04.jpg
kohan-05.jpg
kohan-06.jpg
kohan-07.jpg
kohan-08.jpg

 

Tisztelt Tanár Úr!

Idén végeztem Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán, Rajz-Vizuális kommunikáció szakon. Azért kerestem fel a Tanár Urat, mert szakdolgozatom témájához az Ön munkáit választottam. Dolgozatom címe: A zsidó gyászszokások, és temetkezés ábrázolása Váli Dezső festészetében. A témakör szakrális részében Raj Tamás főrabbi nyújtott segítséget.
A Tanár Úr képeit interneten keresztül ismertem meg, majd beszereztem az általa készített CD-t és albumokat. Csodálója vagyok művészetének [...] Szeretném megköszönni, hogy Önről írhattam!
Tisztelettel: N.

 

Mikivel tegnap este tovább formáztuk, most ilyen a plakát. Szüts leócsárolta Párizsból a 65-öt, ronda is, de hát ez PIÁR, hogy jelezzem másképp, hogy szülnap, itten én magamat ünnepelem.

Ma fél négykor kezdtem, mert akkor jutott eszembe, hogy lehet a temetőkönyv bevezetőjét javításra az angol fordítónak kiadni. Sárga háttérrel a törlés, zöld a betoldás. Délelőtt még műtárgyjegyzék hozzá. A fotókönyvhöz pedig 51 szövegem átnézése, lektorálás előtt.

A 15-én kezdődő katolikus Városmisszióra, most kiderült, egy 45 éves belga férfi vendéget fogadunk, egy hétre, a kisszobába. Kata szerint a belgák nem pormacskabarátok, itt a következő napokban nagy lakásrendek fognak lenni, nem kedvem ellenére. Ne lássa azt a hatvan kistáska-nagytáska-retikülhalmot a polcon. Kenyérpirítót veszünk, a belgák lapos kenyeret esznek. A zuhanyrózsa pereme pedig repedt, ajjaj.

A menzán új konyhalány, kubai. Már tudom, tizenhét éve él itt, hogy hazajár, hogy melyik gyereke nem beszéli a spanyolt, már tudom, előzőleg hol dolgozott, és már dupla adagot tesz az ételhordómba.

● 2007. szeptember 13. csütörtök

Kedves M + B! 

A maguknál lévő 80 centis Álmodó műterem - A/04/21 képemet annyira szeretem, hogy a november 5.-én nyíló (Aulich Art Galéria, Bp. Aulich u. 5) kiállításom meghívó-leporellójában szerepeltetem. Ezt kölcsönkérném. (Nem akarom kifosztani magukat, hogy mindhármat.)
Annak idején oda nyilatkoztak, nem különösebb gond képet erre az alkalomra Párizsból hazaküldeni. Amennyiben mégis: megértem, és semmi baj.
Okt. közepéig kellene megérkeznie lakásomra, és december 10-től lehetne visszaszállítani, ugyaninnét. szívélyes üdvözlettel: d.

 

100-at választottam ki amúgy 1196 tételes címlistámból, ami postai kiértesítés lesz, kiállításomra:
Így hát kompjúter: címlista; először használva az adatbázis szűrőjét:

+ lakcím él
+ személy él
+ van kép nála
+ nincs kép nála
+ meghívót küldök
+ belföldi
+ nincs emailje
+ csak a lakcíme kell

A Hajtás Pajtás futárszolgálat, MÁV infó, és az autószerelők így azonnal kiestek...
Telefonon intézve: a 200 utcai plakát kiragasztása kb. 550 ezer forint három hétre, belvárosi felárral, Mahír Cityposter Kft, konkurencia nélkül, övék az összes pesti hirdetőoszlop.
 

● 2007. szeptember 14. péntek

Persze mára megint módosult a plakát. G/07/06 Mikivel, szegénnyel, rengeteget viaskodtam. Pontosabban saját bizonytalankodásaimmal. Ő tud nyomdai változatot készíteni.

● 2007. szeptember 15. szombat

Evvel is elment egy fél nap,
de megérte.
Tanulságos volt, mert
a művészet velejében [bocs] turkáltam:
hogy mitől őszinte egy vonal.
Mikinek kiállításplakátom
emblémáját
technikai okokból
újra körvonalazta.
És elszörnyedtem,
milyen tűrhetetlenül idegen lett,
ez nem az én vonalvezetésem.

Ezért aztán újrarajzoltam.
Átvilágított üveglap fölött,
hogy ne kelljen elölről kezdeni.
És jött a kérdés, hogy tudnék egy hiteles kontúrvonalat létrehozni. A tíz év előtti változat véletlenszerű recéssége kellene, de azt azt imitálni reménytelen. Kerestem az eszközt, amivel az irányított véletlen megfelelő lenne.

Ecset-tus, aztán PC-n folytattam. A fotón mutatott próbálkozások a V-betű oldalának egy-egy fölnagyított szakasza. A fehér belű betűnél a kompjúter kerek radírját" használtam, ez a vonalvezetés is hiteles, mert bár idegen, de egységes karakterű. (Néhány behatároló tényező: az egér súrlódási ellenállása, az asztal és a székfelület távolsága, vagyis az alkarom szögállása, a kezem remegése, a fáradtságom foka, a radírméret megválasztása, stb.)

Az irányított véletlen. Zenetörténetben hallottunk Földes tanár úrtól az aleatórikus zeneszerzésről, ahol a zenekar tagjai nem pontos kottát, hanem behatárolt tól-ig utasításokat kapnak. (Alea, lat., kocka. Eldobod, hatféleképpen fordulhat, se több, se kevesebb.) A rongy, vagy az ujjbegyem, amivel festek, az is így működik.
Minden mű az akart és az irányított véletlen-, az így sikerült két partja között születik.

 

Öltözködve, látom,
nadrágövem
kulcstartó szíja elszakadt.
Tíz perc alatt újat szabok,
de a két nittet hogyan ütöm össze
reggel ötkor, hogy ne ébredjenek föl.
(Nem a nittek.)

Mindent azonnal kell megcsinálni.
És feltaláltam a zajtalan kalapácsot.

Úgy hívják, hogy satu.

Amitől a nittek recések lettek.

Még az este átfestettem a Temetőkép hálából B. Gy.-nek - A/01/32 képemet; visszakértem egy kiállítás után, nem voltam vele megelégedve. Nagyon rossz kompozíció. Most csak régi állapotában tudom mutatni, tegnap a négy vakumat át kellett szerelni, még nincsenek újrakalibrálva. 
Most kicsit sűrű, a könyvet is le kell adni hétfőn.

Munka közben ismétlő
üzemmódban Várady Szabolcs:
Szellemhangok a rádióból c. verse,
(hangszóró),
ő maga szavalja,
dünnyögi;
megrendít.

 

Ma fájdalmas Szűzanya ünnepe. Szent Bernáttól egy eredeti gondolat:

Vajon Mária számára nem volt-e több a kardnál is, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme a te fiad? Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát a úr helyett, a csupán embert, az igaz Isten helyett.

 

 

 

● 2007. szeptember 16. vasárnap

Miki új feladata
a konyhai kétféle szemét lehordása.
Csökkentendő
az ingaút gyakoriságát,
cipőtalppal kezdte
tömöríteni az anyagot.
Mire a kübli végighasadt.
Másnap leirat
a családi tacepao helyen.

A holland utalás leendő belga vendégünkre vonatkozik,
aki miatt nagy lakáskozmetika.

 

● 2007. szeptember 17. hétfő

- Hogy vagy? - kérdi résztvevőn hű nejem, hazaérve, merthogy napok óta kóválygok, uszoda semmi, nátha, torokfáj.
 - Ilyesmire nekem nincs időm.
És tényleg.
Ma délelőtt leadtam a zsidótemető-album (határidő), és az Aulich-kiállítás anyagának is rám vonatkozó részeit. Csak a két kísérőlevél tizenegy oldal volt. Az asztalomtól nem kellett fölállni; szövegek, képek, táblázatok, listák, 150 kép tömörítve, mindez neten küldve. Ez nekem új, tegnap tanultam.

● 2007. szeptember 18., kedd

Hajnali ima. Nálam nincsen áhítat. Egy zajos gépterem csendesebb sarkában beszélgetek a művezetőmmel.

A fiam tegnap éjjel megtanított rá, én meg ma hajnalban megcsináltam, a készülő könyvhöz fotó, grafika és festmény ábrák összevonva egy-egy fájlba. Ha én ezt a módszert öt éve ismertem volna már... mennyi munka volt. Most meg a Photoshop / file / automate / Contact Sheet II... - 50 másodperc alatt megcsinálja.
Rögtön megcsinálom az 1993-as zsidótemetős könyvünket is. 

 

kurzort rá!

 

Igaz, hogy ma négykor keltem;
08:48, mutatható a könyvünk:
 
Sáros László fotói  
Váli fotói

Visszakaptam lektorálásról
a fotókhoz írt 51 szöveget,
kijavítottam.

Átfestve a
Temetőkép hálából B. Gy.-nek - A/01/32.
Egymás fölött a kép kép (egérrel rá!),
a fölső az új. Ilyenkor szokják mondani,
a régi volt a jobb.
Bizony, lehet.
Nem tudom jobban megcsinálni.
Kényszerpálya volt, nagyon nem tetszett,
hát kölcsönkértem, kijavítani.
 

● 2007. szeptember 19. szerda

Éjfélkor ébredtem, fejfájás, ilyenkor mi a teendő. Pokrócot magam köré, és a PC-ből kitakarítottam, ami duplum bennmaradt. Aztán szétnéztem a polcaimon is. Zavarnak a fölös tárgyak, régóta. Nemcsak az ösztönös polarizálódás, merthogy közeli rokonaim leginkább halmoznak.

Néhány azokból a most szemétbe kerültek közül,
amiktől nehezen váltam meg:
Az új svájci bicska tokja. Vastag bőrből. Úgy, pizsamában, rögtön megrajzoltam a szabásmintáját is. Remekmű. És gyönyörű. Olyan gyönyörű, hogy a hosszas, kellemesen-elbeszélgetős vásárlás végén az eladóval kicseréltettem erre, a gyöngyvásznas tok helyébe. Tépőzáras, övre akasztható. Ahol én soha nem fogom hordani, mert a szerszám lényege, hogy a bal nadrágzsebemben simogatom, lásd: Egerek és emberek.

Vegyszerhőmérő, és a legkisebb-legkedvesebb fotótál. Igen, ez is elmúlt. Volt mellettük egy óriás-műanyagfecskendő is, a Rodinál filmhívó adagolására. Később megmaradt fülmosónak. Őriztem, mert nehéz hozzájutni, esztéká-kezeléseknél lehetett kunyorálni.

Egy printerből maradt transzformátor. Nehéz, és kézhez álló is, úgyhogy lecsíptem a kábeleket a két végéről, nehezéknek szkenneléshez, De erre már van két szettem. Négy ólomtömb még az ólmos nyomdák korából, stb.

A rendszergazdámtól azt az utasítást kaptam, hogy ezt a fekete-zöld-ezüst memóriát akkor dobjam ki, ha a PC-m ezentúl hibátlanul működik, mert akkor ő a bűnös. Ő volt. De nem dobtam ki, mert gyönyörű, Ország Lili is tudta ezt.

Fölcsíptethető napszemüveg. Hatvannégy évig el voltam nélküle.

Az antineuralgika hatott, fél kettőkor - megnyugodva, hogy történt valami -, vissza az ágyba.
Lehet találgatni, reggel mit vettem ki a szemétből. A kis fotótálat.

Kultúránk szabályai, úgy mint a fraktálok, minden mérettartományban érvényesek. Napjában többször gargarizálnom kell. Ki a konyhába, bögre, bele csipetnyi só, csap alá, vizet rá, kavargatni, amíg a só föloldódik. Át a fürdőszobába, köpni a vécébe. Bonyolult.
Most bögre az asztalomon, gargar, majd a sós vizet visszaköpöm. Erős gátlások, hogy ugye, gusztustalan. De miért is?

Ablaküvegezés minálunk,
mozgalmasság,
ilyenkor nem lehet koncentrálni,
legfeljebb festeni lehetne.
Hát az asztalom sarkára
megcsináltam az eddigi legjobb
kábelvég-tartót.
Ezenkívül újra
fogyókúrázom,
és csináltam 
egy nagyobb munkaasztalt.

De a nap fősikere
a 92 éves
járóképtelen néninek
napi Mozartját visszaadni.
Magnójavítás.

Még Kata
dögnehéz szőnyegét
kellett
délután
kukaképessé tenni.
 

Kuka. Nem bírtam ki,
nem ott a helye.
Egy szemétbe dobott
Illyés: Petőfi kötetet
szedtem föl az utcán.
Nedves és penészszagú.
Napi öt percet olvasom. Nem azt a karton kötésűt, ami húsz éve megvan Kata könyvtárában. Ez zsákmány.
 

Este Szüts-csel Párizzsal videóbeszélgetés skype-on, közben megforgatva a laptopját megmutatta ma festett képét a falon. PrintScreen gomb; lefényképeztem a látványt.

● 2007. szeptember 20. csütörtök

Két napja azt írtam a hajnali imaórámról, hogy nálam nincsen áhítat. Egy zajos gépterem csendesebb sarkában beszélgetek a művezetőmmel. Fráter A. a kolostorból: Deske, Isten éltessen az ünnepnapot megelőző hétköznapokban. A művezetőt illett volna tán nagybetűvel írnod?! Megköszöntem, és rögtön javítottam.
Ma meg vissza, mert nekem mégiscsak így a pontosabb, nem jelképes beszéd, hanem atmoszférahasonlat. A Nyomdakísérleti Üzem volt a fejemben, 1960 ősze, a karbantartó műhely ablaksora alatt végestelen-végig nehéz gerendákból épített munkaasztal, fém lábakkal, szálkás és olajtól fekete, szerszámoktól szaggatott. Középen két esztergapad, egyiken Erzsike, másikon férje, Karcsi bácsi. Gyerekük nem volt, szentcsaládnak hívták őket. A sarokban a huncut Józsi, marógépen. A terem végében üvegablakon át a művezető látott ránk, íróasztala mögül. A földszinten a dübörgő gépterem. Volt ott egy velemkorú fehérbőrű berakólány is. Érettségi után kerültem oda, első reggel Pista bácsi, az egyik asztalos mellé rendeltek; rakodtunk. Életem első munkautasítását kaptam, ahogy dobáltam a gerendákat a padlásablakon befelé: Ne olllyan dühösen!  Csöndes, nyugodt öregember volt.

Ajánlás a Művészei Alap fölvételi zsűrijének. Nem lehet e-mailben, mert alá kell írni. Úgyis csak a nevet nézik, nem szoktam hosszút fogalmazni.

dátum: 2007.9.20.   fájl: html-2006/fischer-ajanlas.htm              C.9106

MAOE
Bírálóbizottság
Budapest 

Támogassuk a hazai ipart.
Fischer Balázs nagyon jó festő.

deske.hu

● 2007. szeptember 21. péntek

Este Bánkkal megcsináltuk, most reggel háromtól hatig beírtam a 170 verset az új táblázatba.
Itt a news-fejlécben is, a news / versek -re klikkelve már működik.
Ugyanígy rendbetettük a news / összes -t is.
Nagyon jól dolgoztunk együtt.
Neki szántam ajándékul. Nagyon csillogott a szeme, mikor kezébe nyomtam a svájci bicska kecsesebb példányát. A nehézkesebb maradt nálam.

Anyácskám a kórházból telefonált, újra bevitték a mentők, annyira rosszul volt. Labor, leletek, "haza"- taxiztak húgom kolostorába. Szerencsére jó helyen van. 
- Keddre rendeltek vissza a kórházba, hét végén nem érdemes befeküdni, itt meg Erzsébet ápol. Tudod, ahogy múlnak a hetek, nem erősödöm, inkább gyengülök. Nem hiszem, hogy innét még hazamegyek. De tudod-, minden rendben van, nem izgulok, nem vagyok kétségbeesve. Minden rendben van. És hogy megy a munkád?
Megállapodtunk valaha, hogy nem áltatjuk egymást. Mondtam, nekem nem fontos őt látni, minden búcsút mindig is lehetséges utolsónak vettem. Amúgy öt óra utazás. Most minden nap beszélgetünk. Ha szeretne látni, majd szól.

Tegnap a vártnál is több idő volt a keretezés. Ez az kis A/05/05 (40x40) méltatlanul bágyadt volt tompaezüst keretében. Kivételesen csináltattam egyet, tízezer. De így is több lehetőség közül kellett, ami nekem nehéz. Most viszont él.

Egy hete nem úszom? Tíz napja? Tökéletesen elfelejtettem az egészet. Ez megnyugtató.

● 2007. szeptember 22. szombat

Vojnich díjat kapott. Megérdemli. Rakovszky Zsuzsa jelölte, és ő is adta át.
Tévedésből egy órával korábban mentem az átadásra. Mint kiskutya, ha egy másik sarokba teszik az etetőtálát, úgy meg voltam zavarodva. Holott volt nálam egy Kormos-kötet. Baktattam a Nagyvárad tértől a Nagykörútig, aztán vissza metróval. Útközben egy kétszázas a járdán. Odaadtam egy hajléktalannak a szimmetria kedvéért.

 
Ma: a fémlétrát negyedik próbálkozásra Kata számára is használhatóra alakítottam.
Elsőre felfúrtam az oldalán,
hogy majd fémtiplivel...
Ha nem pontosan nyitja az ember,
baj van, lötyög.

Szüts-selejtezte öt képet továbbfestettem. Mutatom,
persze ebből így semmit nem látni.

Ötlet, a honlap fejlécébe
be lehet valamit írni...; itt, ha fölpillantasz a képernyő tetején.

És három órán át próbálkoztam, javítottam egy nem létező
festmény bejegyzését a kompjúterben.
Lassan megtanulom az adatbázis kezelést. Bonyolult helyzet volt. Végül egy másik nem létezőre lehetett csak nyom nélkül kicserélni, aminek a címe: Majd ha megfestem - A/07/48

● 2007. szeptember 23. vasárnap

Elkértem Vojnichtól a díjosztó Rakovszky Zsuzsa laudációjára elmondott válaszbeszédét.
El is raktam: vojnich-beszed.htm  C.9284

Díjat kapni: dicséret.
Dicséretet kapni jó. 

A mi szakmánk, (mint minden alkotó-szakma) olyan, hogy mi adjuk fel magunknak a leckét, elvégzésében senki nem segít, és senki nem kéri számon... puskázni sem  érdemes, az osztályzat is legfeljebb csak évekkel, évtizedekkel később érkezik. A lecke írása közben persze úgyis mindegy, hányast kapunk majd egyszer rá. 

Rakovszky Zsuzsától ötöst kapni olyan, mintha Morandi ölelné át a vállamat, vagy Francis Bacon rámvigyorogna... 

Egyszer a Szüts azt mondta:
"Vojnich olyan, mint az egyszeri hűtőgépgyári munkás, aki hordta haza rogyásig a gyárból az alkatrészeket, de amikor összerakta mindig tank lett belőle: Vojnich is bármihez nyúl, képtekercseket vagy könyvtárajtót, kétméteres pannót vagy kéttenyérnyi pasztellt csinál, valahogy mindig félreismerhetetlenül Vojnich kép lesz belőle." 

Képeimnek nincs története, pedig emberlakta helyszíneket ábrázolnak többnyire: kívül vannak az időn, kívül a történeteken. Bán Zsófi szavaival: "bennük van ez a küszködés az idővel, ez a léttel és nemléttel való bíbelődés, ez az örökös, reménytelenül reményteli motozás" 

Ismerős helyek, mint ahogy öröktől fogva ismerősek Bach cselló-szonátái... Arra járnak reményeim szerint az én képeim is, és képeim nézői is...
Ha ezt pontosabban el tudnám mesélni, akkor nem kellene megfesteni.
De hiszen Rakovszky Zsuzsa is arra jár... 

Ez a díj,  azt bizonyítja, hogy vagyunk. Ahogy Esterházy mondaná: erőt ad a vanáshoz. 

Köszönöm az  AEGON-nak,
és  nagyon köszönöm Rakovszky Zsuzsának. 
És köszönöm mindazoknak, akiknek festem a képeimet.
Köszönöm.

Még mindig félárbócon, az energiából annyi telt, hogy  - vasárnap - villamossal! ki a Szigetre, és Illyés Petőfijét olvastam. Az elmúlt években kétszer futottam neki Petőfinek, nem tudtam befogadni. Most Illyés kézen fog, egy számomra teljesen érdektelen sorra rámutat, elképesztő mélységei a szakmának és a művészetnek. A Tiszánál főverséről elmondja, hogy hihetetlen pongyola sorok benne, és elmagyarázza, hogy ettől zseniális. Szeretnék eljutni Petőfihez, talán most.

Hazafelé megnéztem a szigeti uszoda új  medencéjét, diák triatlonverseny előtti csöndjében. Aztán a Kis István szobor Pest és Buda egyesítése centenáriumára. Ugyanaz nekem ma is, mint harminc éve; ritkán találkozik ennyi fantázia és gondosság ekkora tehetségtelenséggel.
fotó-01  fotó-02

A hídföljáróról még egy fotó: A híd árnyéka - F/07/097

● 2007. szeptember 24. hétfő

Hol őrizhetik ezt az ezer éves kéziratot. Pannonhalma, Veszprémi püspökség, Széchényi Könyvtár? Ma szent Gellért vértanú napja. Egy elmélkedésében írja:  A Szentírás... a jelent jobban megmutatja, mint ahogy azt látni lehet, a jövőt pedig már mintegy megtörténtet mondja el...
Figyelemreméltó gondolat.

09:51
Szia Deske!
A szentírást "illett volna tán" Szentírásnak írnod...
P.

09:40
Kedves Deske!
Szent Gellért: Fontolgatás a három ifjú énekéről (Deliberatio supra hymnum trium puerorum), 11. századi postkaroling minuszkula
Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. INTERPRESS Kiadó, Budapest, 1985, XXXVI. tábla (8. tétel).
Bayerische Staatsbibliothek, München, clm 6211, 1r.
Üdvözlettel: G-h
 

Mondom neki:
- Születésnapomra használt női cipőket szeretnék.
- Ezt hagyjuk, különböző okok miatt van ennyi cipőm.
- Ja, akkor nem szóltam.

Deske, hogy nálatok egy halom cipő... Micsoda?! Nálatok csak egy...?!
R.

Deske, és tőlem mit kérsz születésnapodra?
Q.

Természetesen használt cipőket.
d.

17:39
Szia Deske!
ISTEN ÉLTESSEN SZÜLETÉSNAPODON....
Bár még egy hét van hátra, én már most nyitom a sort, még mielőtt valaki felhasználja  ezt az aprócska ötletet...
Q.

18:44
És még mindig ugyanerről, a szomszédos napsütötte parkban üldögélve, egy kis Illyés-olvasás után.
Öreg tapasztalat, ha az embernek tartósan másokkal van baja, akkor belül valami hibádzik. Még nem tudom, mi az. Régóta szokásom kritikus hajlamomat avval kúrálni, hogy magamban megkeresem a megfelelőjét. Mindig megtalálom.

19:31
Deske!  Amikor kritikus vagyok, azért van, mert az egyszerűbb, de inkább, hogy saját nagyszerűségem domborodjék ki.
Üdv: G-h

Kedves G! Nálam a visszatérő kifelé-figyelem - mondjuk, morgolódás -  a lélek titkos ügyeskedése, elterelni a figyelmet valami akut belső gubancról.
d.

Kedves Deske! >>Régóta szokásom kritikus hajlamomat avval kúrálni, hogy magamban megkeresem a megfelelőjét. Mindig megtalálom.<< -  bíbelődök  a  Maga  soraival  - ezen  keresztül  persze, magammal. Bármilyen furcsa, de "megnyugvással"  tölt el az, hogy  Maga sem mentes  az  efféle  lelki  kínlódásoktól. Merthogy  kívülről  nézve minden  olyan  sima, olyan  könnyed. Hogy  a  hite, a  humora  átsegíti  mindenen.  Innentől  a  saját  bukdácsolásom is  megbocsáthatóbb  lesz  a  magam  számára. Ha az ember magával kínlódik, ilyenkor jönnek a versek, a zene. Például [...]. Lelkierőt mégsem tudok meríteni ezekből.
H.

A vers. A zene. Értem. Maga nagyon keresi az egy igaz Istent, a Megváltót. Meg fogja találni.
d.

● 2007. szeptember 25. kedd

Anyácskámat ma beviszik a kórházba, a tüdőosztályon adnak neki otthonra alkalmilag használható kisméretű oxigénpalackot. Törött karjáról tegnap levették a gipszet. Mondja, hogy itt, a kolostorban akar meghalni.

 

A farostlemez változat eltörött,
ma az ötödik nekirugaszkodás,
ez a befűrészelt deszkadarab
talán jó lesz
az állandóan ki-be dugdosott
kábelvégeknek,
az asztal szélére erősítve.

Gubancolódtak,
leestek,
elveszetek
a kábelrengetegben.

Hat Törekiben kezdett képet
átfestettem,
jöhet a fotózás.

 

● 2007. szeptember 26. szerda

Befejeztem a legtöbb nyári képet  - közelg a tárlat - és ami máig fölgyűlt, lefényképeztem. Kicsit sok ez így, egyszerre. Egyébként majdnem ugyanannyi idő tizenhármat lefotózni, mint egyet. A beállás.

A/07/05     A/07/11   A/07/16 
A/07/17    A/07/28    A/07/31 
A/07/34    A/07/35    A/07/37 
A/07/38    A/07/40    A/07/46 
A/07/47

 

BOCS, azt hiszem, több hiba van benne, indulnom kell.

● 2007. szeptember 27. csütörtök

Egy ötletem, ami négy nap alatt meg is valósult, 13 ezerért. Még két kaputelefon, hogy szeretteim is hallják, ki-ki a szobájából. Az üvegezést is elintéztem, nem fontos, mert csak beltéri, de hát csúnya. 19 ezer.
Tudok az ilyeneknek örülni.

Persze ez csak a felszín. A sors nem adta meg a kegyet, hogy amit ma átalakítottam a honlapon, valakinek hosszan részletezhetném, és ő áhítattal végighallgatná. Már az égiek is unhatják. Ugyanis a KÖNYV fejezet fájljait, van vagy nyolc, sikerült áttekinthetőbbé tenni. Ezt úgy sikerült elérni, hogy... és erre föl... mire akkor...
Ez az igazi öröm.

És arról már nem is beszélek, hogy az adatbázis két forráskódját is átírtam, diadalmas telefon a programozónak, hogy ne fáradjon vele.
=http://www.deske.hu/irasok_ki.php?o_nev=Tipus&mint=0&keres_felt=válinews+%2F+verstár&pr=0"
Megint megtanultam valamit.

A fejléc szövege, itt fönn, egy régebbi, miniszternek írt levelemből.

Kedden Kaposszentbenedekre anyácskámat látogatni. Ha Isten is úgy gondolja, elbúcsúzni. Autóval? A leggyorsabb vonat is három óra, onnét még busz.

● 2007. szeptember 28. péntek

Tegnap Szent Vince ünnepe (1581-1660). Azt írja: Krisztus szegénynek akart születni.

Anyácskám azt mondja, az oxigénpalack megérkezett, itt van az ágya mellett, már használta is, nagyon jó.

Lassulnak a reggeli készülődések. 84-ben még a hatos miséhez 5.40-kor keltem, nem tudom hogy csináltam. Az út nyolc perc.
Rég áttétem az 5.23-ra; de már így is szűkös, nehezen és olykor támolyogva. A vécén üldögélés. A pisilés végén keservesen kivárni, míg az utolsó csepp is kicsöpög. Pár napja eszembe jutott az Iskola a határon éjszakai riadója, a fiú odaszól az álmos rohanás közben barátjának: ne fűzd be! (mármint a bakancsodat, mert elkésel). Észbevettem a mintát és most én is riadótempóban. Vekkert lecsap, vécé, fütyi kitunkolása vécépapírral, arc-, és fogmosás, szárítóról uszodakészlet, tea + 3 keksz, szellőztetés. Megnézni, kell e hoznom tejet - kenyeret.
Így valahogy könnyebb is.

Beül elém egy kisasszonyka, sárga hajpánt, kávészín zakó, minden. Így nem lehet misét hallgatni. Mért nem járnak ezek valami más templomba.

2006 februárban két fiatalember fölajánlotta, hogy átépít engem adatbázisrendszerre. Csak egy közben fölmerült ötlet ügye van hátra, amúgy ma, 2007. szeptember 28-án 21:40-kor készek lettünk.
Szülnapi ajándék.

● 2007. szeptember 29. szombat

A tegnap esti, utolsó elsimított hiba aranyos volt, mert logikával megoldhatatlan, logika fölötti.


Csak akit az ilyesfajta szellemi játék érdekel:
A fotóknál a tulajdonos szerint - keresésnél sok név mellett nem volt kép, azt hittük, programhiba. Dehogy. Rég elkerült tőlem a kép, digitalizálás nélkül.
Mit lehet itt tenni.
- Ha ezek a nevek nem jelennek meg, nem hiteles a névsor. Marad erre az opuszjegyzék.
- Ha megjelennek, s velük egy NINCS RÓLA FELVÉTEL - felirat, az 860 fölösleges sor.
- De ha csak a megmutatható fotók tulajdonosait sorolnám, akkor meg egy felvétel esetleg hússzor megjelenik.
Megoldhatatlan.
Végül én találtam meg; gordiuszi gubanc: a tulajdonos szerinti keresést itt töröltük.


Anyácskámmal rögzítettük, mikor utazom hozzá. Várlak. Ma eléggé gyengén vagyok. De ne félj, kitartok keddig.

Péntek este a Képcsarnoki raktár anyagából a Kertek alatt - A/76/26  képemet árverezték a Vas-udvarban.
Az utolsó utáni percben tudtam meg, így csak telefonon próbáltam üzenni, egy barátom közvetítésével. Kértem, hirdessék meg, hogy a vevő képet választhat helyette a műtermemben. (Föl akarnám ugyanis fűrészelni.) Tízszeres áron elment, és nem volt hirdetés.
Elrontom a vevő örömét: a kép rossz, hiába festettem 76-tól négy éven át. Ajánlatom áll.


Esténként Balázzsal a zsidótemetős könyv festményeit, grafikáit és fotóit alakítgatjuk, két képernyőn. Útban felé, a 61-es villamoshoz, egy fotó a Moszkva térről.

● 2007. szeptember 30. vasárnap

Vasárnap reggel! Lukácsos hiperprotekcióval a prof. pestkörnyéki villájába kocsival, Zsófi lányomat 35 percen át vizsgálta. Fanyar mosollyal mondta, épp most ment nyugdíjba, de muszáj, hogy lányomat fogadja, ennek a területnek negyven éve specialistája. Kb. az országban az egyetlen, aki ezt, és ilyen gondosan, így. Utána Zsófi, váratlan felszabadulva három gyerekétől is, sétálni invitált. Sosem jártam még a Remetebarlang környékén. Ajándékpercek számomra is, ritkán találkozunk, ritkán beszélgetünk; mesélte életüket. Béke a dombok között.

És egy ajándékba kapott fotó, csendes mosoly. Leviszem anyácskámnak majd kedden, illetve Miki is jön, tanórái miatt hétfő este.

Aki a novemberi kiállításomra
meghívót várna tőlem,
kérem, adja meg e-mail címét.
Persze, akivel már váltottunk mailt,
az megvan.
Köszönöm.

szept: 99134= 3760/hó =125/nap