● 2007. november 15. csütörtök

Szabad akarat. Úgy gondolom, tán 4 %-nyi a valóban szabad választási lehetőségünk. Igaz, csak ez a kis hányad kéretik majd számon odafönn. Összeszólalkozott egy arra járó asszonnyal az utcán. Összekaptak, a végén agyoncsapta. És ha már; közösült is a hullával. A bíróságon avval védekezett, hogy: anyázott.
A Hármashatár-hegyen elvesztettem kabátom övét. Hiányzik. Rögtön javasolták: fogd össze egy derékszíjjal. Most, két év után!, tudtam csak rászánni magam, valami nagyerejű kulturális taszítás, hogy ezt nem lehet; megmagyarázni se tudom. A reggeli futás az uszoda felé sokkal egyszerűbb, ha oldaltáskám átvetve a vállamon. Megintcsak ösztönös, elemi belső ellenállás, nyilván valahonnan gyerekkorom mélyéről. Ennek se tudom értelmét, gyökerét.

Keddi jegyzetem így módosul:

>>...és festenék például absztraktosat.

Én másképp csoportosítanám;
van jó kép, összejön évente három;
és aztán van a többi.<<

Épp a házunk előtti oszlopon.
A felvétel az első plakátról
a Körtéren készült,
1974-ben; 33 éve már.
Múlik a ZIDŐ.
Megnéztem a ma újra nyílt
Ludwig Múzeumot.
Ez már nem a mi világunk.
Vojnich kint van. Ő se való oda.

● 2007. november 16. péntek

Valahogy úgy adódott, szinte véletlen, eljutott hozzám Szüts rádióinterjúja. Szombaton fél tíz tájt beszélt a kiállításomról a Bartók Rádióban. Nyolc perc. hangszóró be De majd le is gépelem.

● 2007. november 17. szombat

Régóta gyanakszom,
nekem soha nem szólnak semmiről.
Kimegyek az előszobába, mit látok.
Itt közben ennyi unokám lett?!

Már a tipográfusnál van (szomszéd szoba) a fotóimról készülő könyv. Kértek egy életrajzot is hozzá, persze fotóice. Nem nagy feladat, véletlen az életrajzok között van egy olyan lajstrom is, hogy mi fontosabb történt évente. Csak a születési évszám kellett még elé: 1942; Kilenc hónap töprengés után ősszel előbújtam a sötétkamrából.

Hónap közepén szoktam gyónni. Múltkor I. atya megijesztett, hogy teljes bánat és erős fogadás a bűnök további elkövetése ügyében. Ami nekem nem megy, reménytelennek tűnik. Kerestem és találtam egy kiváló papot, mondtam is neki utána, profin gyóntatsz.
...Hogy bűnök nemigen, csak ilyen kis disznóságok, a család kárára is a munka. Erre ő: a férfi olyan, kihúz egy fiókot, a másikat becsukja. Egyszerre egy dologra figyel. Az asszony kinyitja a kétajtós szekrényt, benne az összes-, téli-nyári ruha, mindenre ügyel. Rád is. A művészfeleségek nehezebb sorsa. Ne érezze, hogy másodrendű az életedben. Törekedj, ha nem is több időt, de a koncentráltabb jelenlétet adni. Már az igyekezetet is észre fogja venni.
A teljes bánatra pedig az áll, Isten végtelen könyörületes, már az erre-vágyat is elfogadja.
Gyónni érdemes: Istennel egy spárga két végénél vagytok. A bűnnel ezt elszakítod. Majd a gyónással összekötöd, és (a csomó) evvel egy kicsit mindig közelebb kerülsz hozzá.
És ne tévesszük, bűn, ha tudatosan ellentmondasz Istennek. A többi gyengeség.
A végén:
- Mit adjak penitenciának; memorizálni tudsz?
- Rettenetesen nem. 
- Akkor olvasd el két héten át Pál szeretethimnuszát. [1Kor. 13.]

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak... osszam el bár egész vagyonomat a szegények között... vessem oda testemet... mit sem használ nekem...

● 2007. november 18. vasárnap

Szombat éjjel tizenegytől
egyig egy újpesti nyomdában,
gépindítás,
temetős könyvem íveinek színbeállításai.
Szerencsére voltak ott
nálam szakabb emberek is.

A gép nyolc egysége:
négy színt nyom, két oldalra.
Gyönyörű szaga van.
Emlék.
Voltam nyomdai segédmunkás, 1960-ban.

És vasárnap délelőtt
szokás szerint
megint
a Hármashatár-hegyen.

Van is hó,
meg nincs is.

Nagyon jó
hegyről
lefelé nézni.

Érdekes,
Jézus
gyakran imádkozott hegyen.
Ő is szeretett ott lenni.

● 2007. november 19. hétfő

Anyácskám megpróbálja. Egy hétre tervezi, följön (fölhozzák) Pestre.

● 2007. november 20. kedd

Radikális alkatom (így is nevezhető) miatt létravásárlásra szinte teljesen alkalmatlan vagyok. Ösztönösen majdnem megvettem a négyméterest. Ami még a műteremben sem fér el.
Ugyanez okból számoztam be pár éve Kossuth apánk Váli Bélához írt levelének fotóját 1886-ra, holott a felvétel 2002-ben készült.
Ezért ajándékozok szívesebben egymillió forintot, ha úgy hozza a sors, mint kétezret.

● 2007. november 21. szerda

Egy furcsa, fojtott hangú, érdekes verset küldött versrovatom főszerkesztője, Gábor. Avval, hogy még Lator László sem tudta kitalálni szerzőjét egy tévéműsorban. Csak segítő adat után, hogy a Nyugat 1908-as első számában ő írta a beköszöntőt.

A VÖLGYBEN

Előtted mék. Mögöttünk zúg a nád,
Bottal verem a szúnyogfelhőt széllyel -
Tudd meg, leány: szeretőm volt anyád
Sok téli délután, sok nyári éjjel.

Fojtó a lég. A völgy fülledt verem;
Tikkadtan vet az égre szürke pántot -
Mi lesz veled, lyány, és mi lesz velem?
Megcsapja nyakamat forró ziháltod.

Forgószél fog be. Tenyerem tüzel.
Villám vakít s harsan dörej nyomába -
Itt csaphatott le valahol közel -
Gyere mellém. Ugyis minden hiába.
                                            Ignotus

Gábor mindent tud, vagy ha nem, megtalál a neten, kértem, mondjon már valamit a szerzőről; verselőnek én sose tudtam.

Deske! Íme a költő: Eredeti neve Veigelsberg Hugó  /1869 - 1949/. Részletek életrajzából:

...Nem költőként foglalja el fontos helyét irodalomtörténetünkben. Verses regénye után mindössze két verseskönyve jelent meg, és mint költő hamarosan elhallgatott. Az elsők közt volt, aki Adyban felfedezte a lángelmét, és mellette jelentéktelennek ismerte fel mindazt, amit ő versben mond vagy mondhat.
A versek mellett egy ideig még írt novellákat is...a novellákból  egy kis kötetre futotta... A századforduló után  a kritikában és az irodalomszervezésben találta meg a maga történelmi hivatását.
 Nagy utazásokat tett a világ különböző tájain: hol Németországból, hol a Balkán államaiból, majd Törökországból küldi érdekes tudósításait. Eljutott Amerikába is. Nagy nyelvtudásával mindenütt hamar kiismeri magát. Igazi világlátott ember
1908-ban a Nyugat indításakor megnyeri  tervének Hatvany Lajost, a nagy műveltségű és dúsgazdag bárófiút, aki irodalomtörténésznek indul, és Gyulai Pál tanársegédje; Osvát Ernőt, a kor legnagyobb szerkesztő egyéniségét; a jó összeköttetésű és modern irodalom iránt kitűnő érzékkel érdeklődő Fenyő Miksát. Ők teszik lehetővé a folyóirat fenntartását és működését... Saját költő és író voltát dobja áldozatul a nála nagyobbakért. És éles kritikai karddal áll ki mellettük és a maradiság ellen. Így lesz belőle a magyar kritikatörténelem egyik legnagyobb alakja...
G1.

Hogy szóba került Lator.
Ma ünneplik négykor
az Irodalmi Múzeumban, nyolcvan éves.
(Igen jó erőben, erősen sportol.)
Isten éltesse!
Az Európa Könyvkiadó
kötetet jelentetett meg az ünnepre.
Kértek hozzá tőlem a címlapra egy képet.
(Sötét hónapok (Hölderlin) - A/82/50,
130x110 cm, 1982,
már a negyedik tulajdonosa falán.
Most megnéztem, az első
Földényi F. László volt, csak
mikor lakást cserélt, kisebbet kért cserébe.
Még egy aukciót is megjárt a kép, sikertelenül.)

Egy borító-vázlatot  annó még én is csináltam.

A dolog fordulatot vett,
mikor a grafikus a képemet
a hátoldalra is föltette,
de tükörszimmetrikusan megfordítva.
Jogsértésre hivatkoztam,
mert ezt minden hivatalban meghallják.
Hogy munkáimra ugyan nincsen COPYRIGHT, csak Creative Commons, vagyis Kreatív Közvagyon, az új, nemzetközi norma szerint. Tehát korlátozás nélkül felhasználható, ingyen, de három feltétel:
-- szerzőt feltüntetni
-- nem árusítható
-- nem módosítható.

A képet visszafordították. És még honort is kaptam (húszezer), noha letölthették volna a honlapomról is.

A mai újságban Rózsa Gyula kiállításkritikája. A Lukács uszoda környékén föllendül a Népszabadság-ipar, mert jeleztem, hogy cikket holnap kikérdezem.
Persze, azóta már.

● 2007. november 22. csütörtök

04:40. Meghívtak, hamarosan indulok Debrecenbe,
este orvostanhallgatóknak előadást tartani
Váli Dezsőről. Illusztrációk pendrive-on.
A vonatra káoszelmélet és zsolozsma.
Mobiltöltő is: öregúr;
ha netán valami baj érne, és ott ragadnék.
Első osztályon utazom, remélem, fizetik.
Holnap jövök.

Ezt a kép hátára.
Az Igen, szerelem - A/82/21-et
beadtam a Legelső Magyar Kortárs Aukcióra,
a Virág Judit Galériába.
Igazából nem tudom, miért.
Az utolsó, amit magamnak tartottam.
Élettürelmetlenség.

Lejött a Medical Tribun-ben Szüts cikke, erre meg őt kérték fel. Lényeget fogalmaz; hiába, szakmabeli.

A RENDES FESTŐ

Váli Dezső szereti a rendet. Pontosítsunk: kicsi gyerek korától mániákusan vonzódik a rendhez. Kisfiúként keménytáblás füzetekben rendszerezte a kőzeteket. Tizenkét évesen térképeket gyűjtött, amikor tizenegy darab volt belőle: azonnal katalógust is szerkesztett hozzájuk. Egyszer, tizenegy évesen kapott valakitől egy csomó régi példányt az Élet és Tudomány című újságból, azt is rögtön kemény munkával, cikkenként katalogizálta...

Váli életét is rendben éli: minden nap ugyanabban a – gondosan, precízen kiszámított  – percben vekkerre ébred, plusz-mínusz két perc rátartással ugyanakkor, és gondolom ugyanazt reggelizik, imádkozik, pontosan érkezik a hajnali misére, onnan ugyancsak percre pontosan a [...]
Hogy rend-mániájára visszatérjünk, Váli valószínűleg azért nem tágít a műterem újabb és újabb, sokszázadik megfestésétől, mert igazán sohasem sikerül rendet raknia...
a teljes cikk

● 2007. november 23. péntek

Az Artchivum kiadó meghívója:

kedves dezső, csatolva küldöm a győri múzeumban novembertől kiállított műveiről készített listát. üdvözlettel: grászli bernadett művészettörténész

17.02-tól 18.32-ig kerékpározom.

● 2007. november 27. kedd
Hajnali levelezés, Tamás a Széchényi Könyvtár szervere számára honlapom statikus (lebutított) változatát írja, sok hónapja:

Nagyon fáradt hetek. Az asszonyok mindent egyszerűbbnek látnak, Kata azt mondja: ne fuss. (Mármint reggel, 1200-at.) Kétség kívül, az utóbbi időben úgynevezett tántorgós-stílusban. 800-nál azt mondom, már úgyis mindegy, és tovább -
De fölmerül a kérdés, futás nélkül élni?!
Nem mintha szeretném -
Talán fizetni valakit, aki helyettem -?
Most már tán megengedhetném magamnak -
Hány millióért fogják este leütni a képecskémet a Virág-aukción?!

Gazdag lenni sohase akartam.
Mindig is az voltam.
Csak sokáig nem tudtam róla.

● 2007. november 28. szerda

Megnéztem a Raiffmicsoda Bankban (az MTA lánchidi főépülete mögött) a Vaszkó kiállítást. Lélegzetelállító. Feltétlen meg kell nézni. (Számomra) váratlanul a Szépművészeti Picasso -  Klee kiállítása is nagyon jó, néhány fontos kép és rajz. Kandinszkyról ne beszéljünk. Viszont volt a kedvelt öregúr; több Braque.

Megvolt a Virág Judit-aukció. Fanyar érzés, hogy Bálint Endre - egyik mesterem - értékéhez képest olcsón ment el, míg én -
Az Igen, szerelem - A/82/21 1,3 millióról indult, leütve 2,4 (+ még 20% jutalék) millióért, ismerős műgyűjtő.
Ez volt az utolsó magamnak tartogatott képem, mint André Gide novellájának beteg görög hőse, mikor remeteségében elvették tőle -, illetve fölismerve a kelepcét, önként odaadta Odüsszeusznak egyetlen vagyonát, csodaerejű íját. Akkor azt mondta, most boldog vagyok. És madarak jöttek táplálni őt.
Ez a mese, már a címét se tudom, ötven éve olvastam, fontos maradt nekem.

A Régi zsidó temető - ismét Avigonon - A/87/07-nek pedig ez a története. Készült 87 februárban, rögtön márciusban kiállítottam Móron, aztán (szereplésnapló) október 29-én Vörösváry Ákost meghívtam magamhoz, adnék neki képet. Már komoly gyűjteménye volt. Följött, térdén lyukas nadrággal, mutatta is, hogy ő ilyen szegény. De hát vásárlásról szó sem volt, nem arra hívtam, abban az évben ajándékoztam szét munkáimat.
Most beadta a képet aukcióra, ott találkoztunk. Megelőztem a szabadkozásban, hogy ajándékozásaimnál - mindig mondom - nincsen titkos záradék, szemem se rebben, ha másnap túlad rajta. Ő pedig elmesélte, hogy a tapolcai Malom-múzeumához új szárnyat épít, arra gyűjt.
Ez a kép 2,4 millióról indult, elvitték 3,8m +760e = négy és fél millióért.
(Egy tégla leszek a tapolcai kultúra falában.)

Hogy miért Avigonon. Történt ott velem valami 1971-ben. Előbányászom, át az IRÁSOK / NAPLÓ-ba. Ott rákeres: avign. Megtaláltam. C.366-67 oldal, Egy este, Avignonban. Azóta képcímeimben olykor visszatér.

Anyácskám ma visszatért a kolostorba, húgom oltalmába. Mint mondja, jó lenne itthon, de itt muszáj lenne bizonyos dolgokat csinálni, rendet tartani,főzni, amit ő már nem bír. Elbúcsúztunk, homlokkereszttel. Ezek a búcsúzások lassan beleolvadnak a hétköznapokba. Végülis minden búcsúzás utolsó.
Két fotó most itthagyott szobájáról.  íróasztal oldal  könyvespolc oldal

● 2007. november 29. csütörtök

...A zsidó gyökerű, nagy metaforákkal terhelt szentendrei festőművészet (élén Bálint Endrével), a nehéz szívű amerikai absztrakció (Mark Rothko) és a huszadik század tragédiáit feldolgozó katolikus misztika (Pilinszky János). Váli ezekből gyúrta össze azt a sa       a teljes cikk

Ismét egy Képcsarnok-elfekvő-anyag-aukció. Itt, velünk szemben, a Mammut második emeletén, úgyhogy lenéztem, majd hazamentem dógozni, s már az S betűnél tartottak, mikorra vissza. Minden kép 30 ezerről indult, az adminisztrátorok állították, higgyem el, jó a taktika. 50-200 között mentek el a képek, ahogy mondták. Aztán aukciós rekord, 850 ezerért kelt(em) el; s ami a lényeg, összehoztak a gyűjtővel, úgyhogy megvan a név, cím, kontaktus.
Utazás - A/76/17, olaj, farost, 30x80 cm, 1976 nyara. Zebegényben készült, a Szőnyi Nyári Szabadiskolában tanítottunk Szüts-csel, nekem a terem sarkában egy asztal volt a műtermem, két ecsetvonás között korrigáltam a fiatalokat. Egyszer volt kiállítva, valamilyen Magyar Kiállítás; Wilhelmshaven (NSzK); 1980. május 27-i bejegyzés. Aztán 81. január 18-án megvette  tőlem a Képcsarnok Vállalat, háromezer forintért. Nem tudták eladni, azóta raktárban.

2007. nov.: 109033 = 5236/hó = 175/nap 

 ________________________________________________________________________________________