VÁLINEWS  160. levél J.-nek, Le Meux-be  /  2008. július                 C.09663

2008. július 1., kedd, Kecskemét

Több évtizedes játék.
Hogy Kecskeméten, az első
ebédre hívó kolompszóig,
mennyire van kész a szobám.
A takarítónők lelkiismeretesen
minden bútort egy sarokba,
minden tiszta és üres.
Az adott elemekből kell
az otthoninak megfelelő
munkaszobát kialakítani.
Ez ma így sikerült.
Fél egyre már
a Zelk-kötet is a helyén.

A szoba kellemetlenebbik fele
pedig így néz ki,
ahogy mindig is szokott.
Most eléggé háttal ülök neki.

Aztán Gábornak
elment az első levél.

5+2 két palacsintát kaptam.


2008. július 2., szerda

 Uszoda ezer, vegyes, 26:04, kézlapáttal.

Mára ennyi, alkonyati fény
a műterem falán. Kata vette észre.
F/08/111
Márciusban ilyen nincs.

Meg néhány mondat rééégi naplómból:

69.12.25.
módomban van magamon a kellemetlen ember anatómiáját (és indítékait) tanulmányozni egy ünnepi családi ebéden.
Részletezve: okosság, bölcsesség nélkül; elernyedni nem tudás...
 

70.2.
a fogaskerék kedvetlenül meséli: bevallom, barátom, én csak baloldali kollegám mozdulatára kezdek el dolgozni, s én jobboldali szomszédomat kényszerítem teendőivel foglalkozni, szerepem nem sok, és nem is vagyok lelkes fajta-
a fogaskerék megfázott és ezért otthon maradt. a déli hírekben meglepődve hallgatta: az óra ma nem jár, az ő hiányzására hivatkozva-

70.03. Zsennyi művésztelep

- mit parancsolsz édes gazdám?
- kérem, írja alá a potsdami szerződést!

vajon hibásan artikuláltam? - tűnődött a daloló fülemüle,
midőn a pettyes tehén váratlan
gyengéden az oldalához simult

csitítottak levélben alkalmazkodásra-illemre.
táviratban küldött válaszom első változatban:
''a harangvirágok megkérték orkán urat, hogy ne fújjon többé (de maradjon méltó a nevéhez). Az orkán erre megkérdezte, hogy ő micsoda, amikor nem fúj.''
a végleges, 67. változat, éjfél után két órakor:
''a fázó harangvirágok megkérték orkán herceget, nyugodjon már kedvükért. Megteszem, szólt, s nem tudták, hogyha megáll, szétfoszlik az éjben.''

 ha ők annyira éreznék életük felelősségének a terhét, mint én; sarokba kucorodnának; nyöszörögve

a legszebb mondat:
megjöttél, főzök neked egy teát

2008. július 3., csütörtök

A/08/29. Délelőtt laptop-ügyek a városban, ott is fogták, víruskeresendő, két órára. Mit tehet ilyen helyzetben az ember, olajfestékeztem egy kicsit. Meg van itt egy újabb, lépcsőházban hagyott -- talált könyv, fantasztikus, Az élő toll, Magyar Írók Korszerű Írásai II. kötet. 1940. ''Korszerű''. Kata fölnyihog a névsor hallatán; lehet hogy előbukkan az eddig rejtőzködő élvonal?! Főleg csodálatosan gyenge novellák, de egyebek is; boldogan olvasgatom esténként. A névsor eleje:
Abonyi Gyula
Ács Tivadar
Bálint Lajos
Barabás Ernő
Barabás Lóránd
Barát Endre
Békeffy József
Fay-Fischer Andor

A Tábor kiadása. Tűnődtünk, hogy állhatott össze a csapat. Egy folyóirat előfizetőinek év végi ajándéka? Valamelyikük elég gazdag volt hozzá, de önálló kötetre nem futotta? Gyanús, hogy talán valami felkérés; egyikük csak egy szomorú verset küldött be egy kárpátaljai hősi halottra. Aztán egy érdekes eszmefuttatás, 15 akkori politikus egy-egy jellemző mondata, s abból kielemezve személyiségük. Hitler, Ribbentropp, Churcill, Csankjájsek, >>Kína államfője, hadvezére és vezető politikusa, a Kuomintang központi bizottsága...<< Mussolini, akinek egyetlen szenvedélye a repülés, magánrepülőgépe, és soha nem közli a személyzettel, merre indul; Racjkievic, a lengyel államelnök, Sztalin, Cvetkovics, a szerb elnök.

Molotov:
>>Világnézetünk és politikai rendszerünk közötti különbség nem lehet a Szovjetunió és Németország közötti jó politikai viszony helyreállításának akadálya, aminthogy ez a különbség nem akadályozza a Szovjetunió és más nem-tanácsrendszerű, vagy kapitalista államok közti politikai jóviszonyt.<<  Mondja ezt az orosz-német megnemtámadási szerződés aláírása alkalmából. Molotov típusa annak a kommunistának, aki egyetlen új gondolttal sem gazdagította az elméletet, de kitérés nélkül követi a kijelölt utat. Molotov nem keres gyors sikereket. Munkabírása hihetetlen. Nem leleményes, de megbízható. Közel negyven év alatt egyetlen ragyogó ötletet sem produkált, de egyetlen kirívó hibát sem követett el. Ő tölti be ma a legmagasabb állást a Szovjetunióban, de mégsem él másként, mint egy elsőrendű szakmunkás...

Kallio, finn elnök:
>> Finnország, csak azt kívánja, hogy saját földjén békén élhessen.<< 1939 október 19-e, a stockholmi államfői értekezlet epilógusa volt  a svéd, norvég és dán király, valamint a finn elnök rádiószózata. Az értekezleten három koronás király vett rész, és egy paraszt. Mert Kallio az. Azok voltak ősei, és földműveléssel foglalkozott ő maga is. Mint parasztpárti vezér lett 1936-ban a független finn köztársaság elnöke. Paraszti józanságával mindig a reális helyzetet mérlegeli. Legyőzte a fiatalkorában beleoltott [svéd] ellenszenvet és ma feltétlen híve a négy északi állam szoros szövetségének...

Chamberlain.
>>Ez a nap szomorú nap mindnyájunk számára; minden, amiért dolgoztam, minden, amiben hittem -- romokban hever.<< Mondja 1939. szeptember 3án, amikor Anglia hadba lép Németországgal... Korábban nem nagyvonalúan, de annál szakszerűbben vezetett minisztériumokat; közben rovarokat gyűjtött, botanikával pepecselgetett és sokat horgászott.

És írják mindezt 1940-ben.

2008. július 4., péntek

Tegnap séta közben láttunk egy sgrafittit.
El vagyok bűvölve.
Annyira jó munka, hogy körkörösen gyanakszom,
egy rejtőzködő profi?
Inkább őstehetség lehet.
Mindenesetre archiválom, 16. műtárgyfotó; F/08/112.
Lógó mellett ábrázolni utoljára
Piero d. Francescánál láttam, biztos van másnál is.
Sajátos színt választott ehhez a vöröses háttérhez.
A mellbimbókból rózsaszín virágot?! formált,
az egyetlen eltérő szín. Nyugtalanító képcentrum.
A sörényhaj és szeméremrész vonalgrafikája felel rá,
világos megfogalmazásban.

Az előregörnyedés eredeti, szép és önkényes ötlet,
nem hat erotikus utalásnak, bár az se lenne baj.
A fej absztrahálása különös.
A kar rajza, törése torz és jó arányú, jól zárja a kompozíciót.
A lábfejek stilizálása harmonizál a fej és mellek rajzával.
A szeme.
A figurakontúrt helyenként követő önkényes árnyékolással
beköti a rajzot a háttérhez. Egyre jobban tetszik az egész.
Ha egyáltalán a kompozícióhoz tartozik,
az alulról a figura felé rohanó vörös csíkoknak
lehet valami érzelmi stb. vonatkozása.
Ez is rendben van.
Leginkább, mint az újabban talált szaharai barlangrajzok.
Ez az itteni Közért falán.

Másodszori bejárásra a helyzet bonyolódik, hiszen  a szöveg  bizonnyal a kompozíció része. Szokványosan ilyenkor fantáziabetűk, de ez talán jelentéses? Egy franciás netán értelmezni tudná, mi az, ami a LÁ után jön? Nos?


Mi volt még,
bár a fentiek után szebb lenne csöndben maradni.
Hogy barátomat itt se kelljen teljesen nélkülöznöm, fotó, vendégség náluk, osztálytalálkozó. F/08/115
Egy reggeli látvány az asztalomnál, hülyeség, megtetszett. F/08/114
Ez már a kertben, ősparknak hat nyári pompájában. F/08/117
A takarítónők különös vonzalma irántunk, délelőttönként. Számukra egy tacepao az ajtónkra.

Átmulatott (átaludt) délelőtt után megittam idei harmadik feketekávémat, az ebédlőben kínálták.
Így aztán mialatt ő ezt csinálta,
én ezt    (A/08/30)
 

2008. július 7., hétfő

Kell egy második monitor, itt is, a táblázatok miatt,
hát vettem, ezúttal már egy 19-collost.
A pesti 17-es amúgy is haldoklik.

És akkor most nálam megtörtént a generációváltás.
Rendszeresen megérdeklődtem a fiúktól, merre tart a világ,
a honlap miatt alkalmazkodnom kell a sztenderdhez.
Évekig úgy tűnt, a 17-es marad irodákban és otthon is.
De bejött a lapos képernyő, és filmeket néznek.
Kapom a hírt, a Macinthos már 19-est se gyárt.
 

Így hát ezentúl szövegeimet elfedhetik a képek
800x600-as felbontásnál, kis képernyővel,
mert megszűntem tekintettel lenni rájuk.
Ezt eddig a 15-ös monitoron ellenőriztem.

A mai kép: A/08/32

És van még az alkotóház parkja,
a sétány, két változatban is:

F/08/118

F/08/119

Napló, tovább:

1971.1.
angyali Kata-fogalmazás:
lábszagod van, vagy legalábbis lábszag lett a szobában.

71.1.
ha olyan nagyon tekintettel vagyok a világra, akkor a leghelyesebb nem mozdulni, akkor nem zavarok, biztos.

71.2.
a haldokló cigány örökségként fiára hagyta az egész világot.

71.2.
a feltűnő szelídség a veszettség jele (a rókánál)

2008. július 8, kedd

miről is tudnék beszámolni neked, ami a blogon túl
napi harc a fáradtsággal, úgy tíz és tizenkettő között, meg egyáltalán
illetve nem harc, ahhoz erő kéne, lelkierő

megértve a helyzetet, két napig megint félhosszt úsztam, ámbár kézlapáttal, időméréssel
aztán ma olyat, amit eddig még nem
időt mértem, de csak azért, hogy ellenőriztem, ma szándékkal lassan, ezret
röhej, perccel rövidebb lett a szokottnál

délelőtt két képet kezdtem
kissé ijedten nézem, gyanúsan esztétikusak, így, félkészen
csak a feladatot akarnám megúszni
a napi penzum

Egy tökéletes MARABU vicc megint, hozzá a cikk címe: "NEM MÉREG A SÓ, NEM GYÓGYSZER A VÍZ, Hiedelmek, amelyek makacsul tartják magukat, bár semmi nem igaz belőlük." (Népszab. júni.11.)
Némely csatáink az ebédnél, Katával.

2008. július 9., szerda

Szóval megvan
az új, átmeneti?
túlélési? stratégia,
nem teljesítménybérezés,
hanem órabér.
A vízben.

Nem erőkifejtés,
hanem a jelenlét.
Ma is időre, 1000, és siker;
három perccel gyengébb idő,
mint tegnap.
És utána nem tántorogtam.
Hátralévő időmben majd
a stílusomat csiszolom.


A kert hazafelé még mindig
mindennap csoda. F/08/120

A mai kép: A/08/36

2008. július 11., péntek

Az lehetne a címe,

hogy

001-es vázlat az utolsó műtermes-képhez - A/08/38

Ebben persze némi irónia is. Ahogy Esterházy: ''(vicc)''.
De nem egészen.
Evvel csak a pillanatnyi (v)iszonyomat minősítem.

Deske, ez az A/08/36, a csontvázadon világító kép, gyönyörű, de tényleg. János


Te, ez megdöbbentő. Föl is teszem e netre. Egy ma reggel kapott baráti levél pontosan ugyanezt mondja. I. írja >>Egészalakos önarckép? A képen a festőállvány olyan, mintha te állnál egy kép előtt<<
Amúgy, kösz.
d.

A mai korrektúra-anyagból:


72.1.
''konceptüál art'' és legtöbb mai társa: tartalmizmus - eltévelyedés.

72.1.
amikor panaszkodom, hogy túl sok a motívum: a szerzetesek nem ezt választják le magukról?


72. 1.
Na és milyen lesz a műtermem?

1. Az egyik falon képek lesznek és azok fontosak lesznek.
2. A plafon alatt erős kampók lesznek.
3. Lesz idegen kép is [Kecskeméti] Kálmántól, meg mástól is.
4. Lesz nagy asztal az ablak alatt, azon lesznek nyitott könyvek képekkel, meg színes üvegcserepek egy csoportban, aztán külön hely a grafikának, ott az asztal U alakú lesz, hogy ne kelljen mindenért fölállni. Onnét elérhető lesz a rádió is.
5. Aztán szép tiszta fal előtt lesz az állvány, de a kész képet a szoba másik felében másik állványon, mondjuk, zsúfolt háttér előtt is meg kell nézni.
6. Nyugalmas helye lesz a kottaállványnak, és lesz hely körülötte sok kottát nyitva tartani, hogy el ne felejtsem azokat is.
7. Lesz az asztalnak egy üres része, amit készenléti helynek fogok hívni, meg lesz helye a tarisznyának is.
8. Meg egész olcsón lehet nyersvászonból hajtogathatós paravánt csinálni (hosszút!) és az jó.
9. Lesz kényelmes szék, talán kettő is.
10. Jó lenne egy nagy tükör, azt a vendégek is szeretik.
11. A hálóhely környékén kuckófélét lehet csinálni. Reggel onnét az állványon lévő képre lehet látni.
12. Szép kövek, például ametiszt.
13. És lombokra lehet látni, ahogy mozognak az ablak előtt.
14. Ha kutya lenne, nem rágná szét a jobb képeket is?
15. De azért a tér lényegében üres lenne, ahol lehet mozogni
- ezek régi szobáim lennének körülbelül, csak egyszerre.
(meglehetősen pontos! 73.10. megjártam a hadak útját 78.4.)


72.3.
absztrahálni jár belém a lélek.
 

2008. július 12., szombat

Mennyiségi termelésre törekszem.
Akkor az egyik biztosan a legjobb lesz.
Ez a mai A/08/40

Steinbeck megvolt, most a korzótéri árustól,
leszállított áron,
A magyar helyesírás szabályai.
Utoljára az egri vonaton lapoztam elődjét,
1962 tavaszán,
magyar-rajzszakos tanárnak felvételiztem.
Csak a nyelvtant elfelejtettem megtanulni,
útközben pótoltam. Fölvettek.
Az Iparművészetire is, ugyanakkor.
Szóval helyesírás.
Szeretnék ide viszonylag hiba nélkül.
Ami nincs benne a szótárakban,
arra egy baráti telefonszám,
ezek a beszélgetések 10-15 másodpercesek.

Hátha ebből a könyvből megtanulható.
Ha megszólítás ékelődik a mondatba, előtte, utána vessző:
Add ki, bátya, tüstént, ami engem illet...
kisbetű, nagybetű, egybe, külön:
Holt-Tisza, Volga-Don csatornai, Alsó-Bánáti-földek

2008. július 13., vasárnap

A csütörtöki alkotóházi hidegvacsora elegendő és sajnálatos. Négy szelet felvágott és egy darab sajt, vaj nélkül; ritkábban disznósajt, vajjal. Szüts, aki életművész és nagyvonalú, a múlt évezredben többször meghívott vendéglőbe az ilyen estéken. Én a brassóit és a bécsi-szeletet ismerem, meg a tonicot, de annak a nevét mindig elfelejtem, ilyenkor Szüts súgott.
Barátom ittléte már a múlté, a héten nosztalgiatúra a városba, emlékére. Steinbecket vittem magammal, és a tonic is eszembe jutott. De nem volt brassói. Bajba kerültem.
És tegnap este újra bajba. Dicsérem, és köszönöm a vacsorát a szakácsnőnek, behajolva az üvegablakon. Kér még? És nem tudtam ellenállni, brassói. Még egy teljes adag, már hideg, otthagyni nem lehet. Utána be kellett kopogjak a földszinti műterembe Lacihoz, aki ebben profi; -te, hogy kell az unicumot kérni, a gyomrom...? Nehezen beszéltem rá, hogy ne adjon, szerinte igen jó borai vannak, nekem az mind savanyú. Aztán a kulcsinformáció: három vagy féldeci. A hangsúlyból megértettem, hogy féldeci a nagyobb. Laza tartással könyököltem a pultra, igen, felet. Elbeszélgettem a ritkarészeg kocsmárossal. A polcon észrevettem, -adjon még két Sportszeletet is... Nem hazudtam azt, hogy az unokáimnak viszem, de csak hazafelé bontottam ki ezüstpapírjából.

Vasárnap pihenés. Reggel mailváltások, informatikus barátom utolsó ecsetvonásai a névjegyzék szerkezetén, egyeztetések. Nagyon alakul. Aztán indulok itthonról, szűk az idő ebédig. Kecskemét minden múzeumát láttam. Pontosítsunk-, minden múzeumát sokszor megnéztem. Most mégis új: három napig vándorbusz áll a Katona József múzeum előtt: Száz éves a Nyugat.

Mindent láttunk már, mindent tudunk, mégis édes elmerülés, lubickolás barátaim között, sokadszorra.
Jócskán ott is ragadtam.
Szóval egy Ikarusz. nyugat-16
Először egy ingyenjegyet kellett lyukasztani. nyugat-19
A lap indulása. Egy tiszteletteljes bejelentés. nyugat-15
A halott Ady. Orvos jegyzetel mellette, vagy talán rajzolják. nyugat-14
...szikár alak, én téged megbántottalak. nyugat-07
Most látom régi naplóimból, már 69-ben jó ismerős, aztán több évtizedes barátságszünet. nyugat-02
Szórakozott firka kézirata szélén, emberi. Alul rendesen is aláírta. nyugat-23
Messze még az Ítélet nincs, előtte még bélyeglopásnak, rulettnek. nyugat-04
És itt egy kézirat tőle, a szót; kövér, ahogy látom, kicserélte soványra. nyugat-03
Elhiszem, hogy nagy ember, most töröltem a PC-ből regényét, sajna, nem megy. Ezt a fotóját nagyon szeretem. nyugat-13
Az elmaradhatatlan hirdetések. nyugat-18
LADA nélkül nincs elegáns hölgy.  nyugat-01
Tipográfiai figyelmeztetés, mennyire más világ. nyugat-08
Aki Bernáth Aurélnak azt mondta, mágát fölákásztátnám! A nagykalapos. Egyszer jártam nála Óbudán, gyenge képeit mutatta. nyugat-09
A nagy bohóc. De a Hábi-Szádit évekig tanultam. nyugat-20
És az atmoszféra. Milyen jó lett volna köztük elüldögélni. Úgy 3-4 másodpercig. nyugat-12
Úgy emlegették, az egyetlen zseni köztünk. Mi a főműve? Megírta? nyugat-11.  nyugat-22
Nagyapámékkal tán kapcsolatban is voltak Szabadkán Kosztolányiék. Meg kéne ismerni a verseit. Novellái hidegek. nyugat-21
Múltkor nevette ki Sárközi Márta. Kecskeméten szoktam tanulmányait olvasni, hiába ez meg az, elképesztő a horizontja.  nyugat-06
És végül a legrejtélyesebb figura, akit mindenki, Zelk is ájult áhítattal emleget. Illetve az Babits. Itt lányával, nem sokkal öngyilkossága előtt. nyugat-17

Kis gépemmel leszedtem a monitorról három filmrészletet is:
 

Ady temetése --- start
Móricz Zsigmond --- start
A Nyugatosok, együtt ---  start
 

Ezek 200, 150 és 80 megásak.  Bementem ezért a Városba, hogy ADSL-el talán föl tudom tenni, tévedés. Transzformálásuk majd Pesten, augusztusban. [júli. 25. megvan]

Köztük érzem igazán otthon magam.

És még volt idő ebédig, át az Orvostörténeti múzeumba. Azt egyszer láttam, évtizedek előtt, nem tudom, hogyan; mert csak nyáron van nyitva. Miért vonzó nekem az ilyesmi:

az esztétikuma
    úti köpőcsésze, orvosmuz-04
    sebvarrógép.  orvosmuz-06
    egy szerszám orvosmuz-11
    egy másik orvosmuz-12

a távolság
    hód rajza, orvosmúz-08
    ez nem tudom, mi  orvosmuz-07
    intés a szülőknek orvosmuz-05

a méltósága
    patikabelső orvosmuz-10
    egy tárgy orvosmuz-09

és a borzongás
    koleraintézkedés  orvosmuz-03
    török turbánnal  orvosmuz-01
    szájzárnyitó eszköz  orvosmuz-02

2008. július 16., szerda

Kép: A/08/42

Két napja
(
és a szomszédok zaja miatt)
éjjel is,
sőt hajnalban borítót tervezek
a deske.hu - kötethez.
Miki fiam terve nagyon szép, és-
 

Öreg, magamnak is terhes, áldott és keserves,
hogy nehezen döntök.
Borítóterved – napok után jutottam odáig – nagyon szép.
És mostanra, hogy nem engem fejez ki. 

Ha van kedved, készíts alternatívákat, én mindenesetre elkezdem.
Akkor így lehet a kolofonban: könyvterv: VM., borító: VD.
d.


Az 'áldott'-at tán meg kéne magyarázni. Ennek köszönhetem viszonylagos nyitottságomat.

És még egy utolsó fotó a körülöttünk-parkról: F/08/121
 

2008. július 17., csütörtök

A postás meghozta a Rádió közönségszolgálatától megrendelt CD-t, 16 ezer forint, utánvéttel. És tíz perc múlva könnyeztem. Tizennégy vers tőle, ő szavalja.
Zelk: Anyánk árnya hangszóró be.

2008. július 18., péntek

A/08/44
Úgy kezdődött,
hogy tévedésből
kinyomtam egy kis kéket
a kofferpalettára.


Az utcán
tegnap ezt láttam.


Kaptam egy
dicsérést mailben.
Figyelembe véve
a megfogalmazást, a netán
tréfa-aláírást,
nehezen találtam viszonyulást a dologhoz.
A helyzet enyhén szólva kétesélyes.
Én most mit csináljak.
Válaszolni szoktam, illik és helyénvaló.

...Ön nem tudhat róla, ezért tudatom a csoportunk nevében: tágra nyitott szemekkel fogadjuk újabb és újabb neten közzétett képét. Amit csinál, az zseniális. Mindig jobb és jobb. Legyenek elégedettek a napjai!
Tisztelettel:  A.

Ha szépet akar látni.
d.


A mai, A/08/45,
a tegnapit próbáltam tisztábban,
de lehet hogy csak üresebb.

Az édes Zelket hallgatom egész nap,
végtelenítve -
varjak árnya rávetül a hóra

Ez a nagyon szeretett is megvan:
Aki bejárta a világot  -
olvasva
Aki bejárta a világot  - hanggal.

Ismerkedem vele; váratlanul kedves a hangja,
Kata szerint nagyon szerethették a nők.

2008. július 19., szombat.

A/08/46

2008. július 20., vasárnap

A hetvenes évek végénél nem lehet régebben, mert már volt autóm: akkor utoljára ennyire szerelmes egy vasdarabba. Naplómban valahol el is meséltem. A kelenföldi vasúti híd alatt találtam egy húszkilós villamossín darabot, talán harminc centis lehetett. Ideális üllő. Aztán két nap múlva korrekten visszavittem ugyanoda, megleszek nélküle.
Most vettem harminc kartonpapírt, a fotókiállítás keretei közé, azok ne karcolhassák egymást, mozgatáskor. De hogy szabom méretre. A vágófelület nehezen, de összejött, találtam egy öreg pozdorjalemezt. Hanem méteres vonalzó, ami mentén az erős maroksniccer?! Elkezdtem körbejárni a házat, a kertet. A sufniban egy törtlábú asztal. A lapja jó lesz, ha nincs más. És akkor! Egy másfél méteres szögvas. Pontosabban 50x50x5-ös L-vas. Pókhálós, vöröspikkelyes a rozsdától, de a hosszába belenézve: hibátlanul egyenes. Vegyszerbolt, rozsdamaró, drótkefe. Smirgli van itthon, alapozáshoz. Kenés ecsettel, száradás, ledörzsölés, kenés, ésszerűbben már szivaccsal, száradás, csiszolás. Gyönyörű. Aztán papírvágás pár perc alatt, hibátlanul. Ó, én elvesztegetett hatvanhat évem. Ha én ezt kezdettől. Attól, hogy L-vas, van fogója, tized erővel tartható. És attól, hogy nagyon nehéz, nem csúszkál, de viszont helyben marad.
Istenem, egy igazán jó szerszám. Sokáig kell, éljek, hogy ki tudjam használni.
És ráadásul ingyen van.

Ma kissé fanyalogva, mintegy jobb híján, a Cifra Palotába, kortárs egyházművészeti kiállítás, essünk túl rajta, nem véletlenül nem küldök ezekre munkát. Nagy most a keletje a szentistvánoknak, szűzmáriáknak, beleértve kollegáink közül a volt párt- és KISZ-vezetőket is. Ahogy hallom, az egyetemeken is ez, a marxizmus tanszékekből zökkenőmentesen klerikális reakciók lettek.
Na. Nem is lassú felismerés. Hiszen itt?! Zavaróan jó képek. Semmi batikolt Keresztrefeszítés. Aztán egy Tóth Menyus. Aha, csendben kissé belejavítottak a mezőnybe. A barokk szobor aztán végleg nem stimmelt. Jegyszedő. Szóval az egyházi biennálé tavaly volt, ez a Biblia Éve alkalmából szt. Pálról szól, a múzeum gyűjteményéből. Szent Pál se járt rosszul, szerencsére.  Még a piros falakat is szeretheti.

Somogyi Győző
Wágner János
Kovács Ferenc

Onnét föl a helytörténeti kiállításra, amire elvben nagyon haragszom, mert tönkretette a nagyreményű Cifra Palotát, az országos rangú képtárat. Az igazán nagyértékű Mednyánszy - Farkas - Nagy István - Tóth Menyhért képeiből alig valami falon. Gyakorlatban azonban rezzenetlenül élvezem a fazekakat, kösöntyűket, istrángokat. Az ilyen fotók is. Ki az úr a háznál?! Meg az ilyenek: ez az úr, itt jobbra, a Kecskeméti Kossuth-szobor Állító Bizottság Elnöke a századforduló környékén. Én is rá szavaztam volna.
Kellene nekem valami újságíró igazolvány. Itt se szabad(ott volna) fotózni.


2008. július 21., hétfő

Reggeli telefon, meghalt El Kazovszkij. Nekem akkor már újra csak Lenocska, nem tiltakozhat. Némely vonatkozásaiban szörnyű volt, és nem csak a szexuális deformáltságára gondolok; de ez immár csak kettejük dolga az őt nagyon szerető Úristennel.
Képeit tiszteltem, egy részüket untam, baromi tehetséges volt. Az a tavalyi nagyon erős Várfok utcai kiállítása, amit egy-két? hónap alatt hozott össze.
Erejét, műveltségét és sikerét irigyeltem.

És akkor a személyes emlékek.
A dátumot ki kéne számítani, akkor 16* éves volt. Kb. 1968++, egy Baross utcai kórházban alternatív fiatal művészcsapat kiállítása. Lexi köre, akiből később filmes lett, egy röntgenorvos festő, a neve kiesett már, Kecskeméti Kálmán barátom is. Föltűnt egy kis kép, elíziumi tó, mögötte légies erdő, halványlilák, szürke, rózsaszín, nagyon szép. Azt hiszem, az egyetlen műtárgy, amit életemben megvettem. Óbudai lakásukról vittem el, 300 forint, csak a mama volt otthon, mutatta lánya játékmacijait a díványon. A keretet nem kaptam meg hozzá. A képet később elajándékoztam, most S. Nagy Katáé. Jócskán kifakult - nem időálló vízbázisú festék, nem jut eszembe a neve** -, így is gyönyörű.
Később egy beszélgetés a mamával, menjen-e a lánya a Képző Főiskolára.
Sajátos, erős aktstúdiumai a Főiskolán.
A 79-es Jubileumi Stúdiókiállítás a Nemzeti Galériában, amit napokig kollektíve építettünk -, ott fotóztam is, a formás feneke, mindig feketében járt.
A korai években ritkán, de nagyokat beszélgettünk, mindig avval fejezve be, világképünk más. Az enyém zárt, ő pedig, hogy itt most megállok, de persze tovább lehetne menni, a végtelenségig. Nagyon művelt és nagyon okos volt.
Később egyre ritkábban találkoztunk.
Pilinszkyvel beszélgettek át hosszú éjszakákat, el tudom képzelni. Különös dolgokat mesélt a költőről.
Egy érdekes adalék, volt itt valamikor a Műcsarnokban egy nagy-nagy orosz kiállítás, ahol egy közeli-, rokonképet láttam. Azt hittem, teljesen társtalan.


Nem néztem meg mindig, agyonkiállította magát. De megmagyarázták nekem, miért, és megértettem.

2003-ban együtt a Győri Múzeum meghívására pár hét nyári művésztelep, ő is ott volt. 11 tájban kelt, régi orosz operákat hallgatott. Bámultam, ahogy utasítani tud egy pincért. Akkor cseréltünk is két félkész képet. Az enyémet, azt hiszem, sohasem fejezte be. Amit én-, arra meglepődve mondta, érdekes, téli képet sohase csináltam. AX/03/40. Tetszett neki, ami nála nagy szó. Mindketten aláírtuk. Hamarosan gyűjtőhöz került.
Pár éve Bélai Gyuri szentendrei rezidenciáján, én vittem. Komikus volt hallgatni kiabálós veszekedésüket, mindkettőjüknek igaza volt. Ő személyi jogaira hivatkozva tiltotta korábbi névváltozatait, merthogy fiúsította magát, de egy e-lexikonban szükségszerűen szerepelni kell mindegyiknek.
Nagy Boldiék rituális születésnapi vacsoráin láttam néha, tudtam hogy segítik, Adriára-, erre-arra viszik; mesélte, hogy rákos; parókát viselt. Viselte a harsogó karmos-csörgős fém karpereceit is.
Tavaly, sok év után fölhívott, váratlanul meglátogatott, beszélgettünk, búcsúzni jöhetett.
Szia, Lenocska, jó utat - illetve azon már túl vagy -, boldog megérkezést.


*    délután megtudtam: 1950.*** júniusban született, tehát akkor 18 körül lehetett.
**   másnap: anílinfesték
*** harmadnap: Bélai Gyuri biztosan hiteles: 1948. július 13. Leningrád
++  Kecskeméti Kálmánt hívtam: 1970. Orvostudomány Egyetem KISZ-klubja, A No.1. csoport
kiállítása, "ők fedezték fel Kazót". A kiállításon részt vettek: a főszervező Kálmánon kivül Orvos András, Lisziák Elek, Kiss Iván, Deák László, (aki költő lett), Kovásznai György. Röntgenorvos barátjuk, Végh László dr. viszont nem, ő nem festett. A No.1. további kiállításain Kazó mindig szerepelt. Akkor még nem volt főiskolás. A csoport első kiállítása egyébként az angyalföldi József Attila Művházban volt, ott Kazovszkij még nem szerepelt.
Nagy Miklós barátunk és barátja egy megható fotójával búcsúzik tőle, mutatom. (www.nagymiklos.hu)

Szia Deske! Hát meghalt a Kazó. Isten legyen hozzá irgalmas.
I.

Ja, igen. Délelőtt ezt kifelejtettem, hiszen nekem annyira magától értődő: El Kazovszkij nagy művész volt.
Mondjunk el érte egy imát.


Szervusz Deske!
Nem állom meg, hogy leírjam: Nekem is volt síndarabom üllőként. de nem ez a lényeg.
P. Teilhard de Chardin gyerekkorától kezdve vonzódott a vashoz. Idebiggyesztem, amit a könyvéből kiollóztam:

»Alig lehettem hat- vagy hétéves, amikor érezni kezdtem, hogy vonz az Anyag, – vagy pontosabban mondva : vonzott valami, ami ott „fénylett" az Anyag szíve mélyén. Azt gondolom, hogy más gyerekek ebben a korban szokták először megtapasztalni az „érzelmet", a vonzódást egy-egy személy felé; vagy vonzza őket a művészet, a vallás. Szelíd kisfiú voltam, jó viseletű, sőt ájtatos is. ... Igazi „énem" azonban másutt járt.
Hogy hol? ... félrevonultam és szemléltem, birtokoltam az én „Vas-Istenemet", szinte ízleltem drága létezését. – Igen, ezt mondom: a Vas. S még ma is rendkívül élesen látom „bálványaim" sorát: ha falun voltunk, ekeszorítókulcsot rejtegettem nagy gondosan az udvar egyik sarkában; ha városba költöztünk, akkor meg egy erősítő oszlopocska hatszögű vasfejét, amely a gyerekszoba padlójából állt ki és amelyet magaménak tekintettem. Később különféle gránátszilánkokat gyűjtögettem, nagy élvezettel szedegettem fel az egyik szomszédos lőtéren. Ma sem állhatom meg, hogy ne mosolyogjak az ilyen gyerekségeken. De ugyanakkor el kell ismernem, hogy ebben az ösztönös hajlamomban, amely fémdarab imádására késztetett, már ott volt összesűrítve valami erőnek feszülése és vele együtt a vágyak egész sora. Lelki életem teljes egésze nem más, mint ezeknek az igényeknek kibontakozása.
De hát miért a Vas? S miért éppen ilyen vasdarab?      ... tovább itt
M.

Deske! Az üllőnek való vasat kár volt visszavinned. Nyilvánvaló "hulladék". Tegnap Orosziban vittem be a telekre egy 1,5 m hosszú horganyzott csövet. Most éppen van ilyen, amire az üstöt függesztem bogrács-főzéskor. De sohse lehet tudni.
üdv: G1.


2008. július 22., kedd


Akkor legyen így ez a tegnapi,
tán tetszik is neki, bár ez nem biztos.
Amúgy, most nyilván nagyon elfoglalt,
hogy ilyesmire figyeljen:
 

Műterem - meghalt El Kazovszkij - A/08/47

 

 

Ma anyácskám névnapja,
ezúttal is elfelejtettem,
igaz, már nem volt beírva
az előjegyzési naptáramban.

 

 

2008. július 23., szerda

A tegnapi: A/08/48
Élőben nem ilyen ványadt.
Ezekben a képekben a kicsi a nagy és
a legnagyobb egyensúlya foglalkoztat.
Bár ez érdektelen, magánügy.

 

 

Bélai Gyuri megerősítette,
ő az anyakönyvi kivonatból
tudja Kazó születési adatait.

Jönnek a további adatok,
pontosítások is.
Azokat most föntebb, a helyükön
javítottam.

 

 
10:06. Kell kezdeni dógozni,
baromi gyenge úszásidő után, 33:17,
- sokat romlottam tavaly óta -
de legalább újra megy az 1200.
Azt újra erőltetem.

 

Hogy is van ez. Ugyanitt, idén tavasszal az 1200 átlaga 30 perc, tavaly 29 és fél.
Erőltessem. Igen. Nem. Erőim gyors fogyatkozása.
Búsuljunk és adjunk hálát.

 

A nagynyilvánossághoz fordulok, tisztelettel. A Hungaroton valaha kiadott egy még fekete-korong lemezt, Zelk szavalja saját verseit. Ennek a hanganyagát szeretném valahogy megszerezni. A Rádióban rögzített verseiből, amennyit adtak, megvettem, a laptopról randomban hallgatom egész délelőtt. De például a hatalmas Sirály- verse nincs meg a Rádiónak.
A lemez anyaga, vagy legalább egy ötlet  - hálás lennék.

 

Hogy Kazónak tetszik-e a tegnapi, neki szóló kép? Biztosan tetszik neki. Benne van a gyász, és annak az ünnepélyessége is - legalább is szerintem.
B.I.

Az idei menetrend.
vekker 5:23, de csak az első két hét után
az imaóra közepén, 6.15-kor uszoda, mert később ott nyári táborosok
8-kor csengetnek, reggeli, fél óra Népszabadság a társalgó foteljében
9 óra; átlag napi 10 mail-váltás, barátok.,Mikivel sűrű érintkezés, a könyv tipográfiája. Folyamatos ügyek, közös munka a két-, olykor három informatikussal, programmódosítás tesztelések. Ez a news is tud több óra munka lenni, bár az szórtan. A tasztatúra festékfoltos.
½ 11-11-től munka, ebédig, ½ 1-kor csengetnek
alvás, akkor a második, de inkább harmadik fél liter csipketea

festés tovább ill. elvben szabad idő (még soha nem volt, illetve kétszer sétáltam)
estefelé megérkezik Paulától a naplógépelés újabb adagja, azt átnézni, illusztrálni, föltenni.
az is egy-két óra munkát ad.
most éppen 1970-es, másfél hónapos európai múzeumnéző körutam közepénél tartunk,
szédülök, mi minden, és mit bírtam, http://deske.hu/iras/c-fajlok/c00280-1.htm

10-kor villanyoltás, illetve előtte P. Szűcs Juli új könyvéből - Kicsomagolás -, egy oldal. Nagyon tetszik. Elképesztő, milyen széleslátókörű, elképesztő, mi mindent tud, és mi minden van a művészetek terén (Velencei Biennálék!), amiről én (szerencsére) semmit nem tudok. Ha igazán odafigyelnék, mindent föl kéne fűrészelnem. Magamat is.

Tök véletlen került a kezembe. Egy cikk érdekelt volna, egy angol írta a trianon-ügyről, ehhez meg kellett venni egy egész könyvet. Soha nem járok, most elmentem ezért a Könyvhétre. Nézegetek, rám nevet Juli, dedikáljak neked? Nem tudtam, tiszteletpéldányt-e, mindenesetre megvettem. Nagyon kértem, ly-al írja be a nevemet... Harminc éve ír rólam kritikát.

 

 

Az A/08/50 változatai,
ma, sötétedésig.


Nem kell mindennek sikerülni,
nem igaz?!


Ahogy én fáradtam,
úgy fáradt el
ő is.


Őszinte.
[©Szüts]


 

2008. július 24., csütörtök

Deske, a Zelk-lemez:... sajnos nem tudom kikérni másik könyvtárból, hogy idehozzák... úgy tudom kivenni, hogy elmegyek, beiratkozom ott, hogy a lemezt elhozom két napra és visszaviszem...
akarod így? szeretettel
Paula


SZERVUSZ DESKE!
A Pest megyei Könyvtárban három találat is van Zelk hangzó anyagra. pl. 1983-ból. Persze csak annyit ír az ismertető, hogy Zelk-lemez. Kérdezd meg telefonon, hogy mijük van. Tel szám: 06/26 310 222. De lehet, hogy a Szabó Ervin Könyvtár hangzóanyagában is van Zelk által szavalt lemez.
Gy.


Hála és köszönet [mindenkinek]. Már tegnap délben hívott egy gyűjtőm. Te vagy a harmadik. Egy majd csak bejön. Még az mp3-ra áttevés, meg a trackekre vágással lehetnek gondok. Ma reménykedő napom van amúgy is: 29:46, 1200 méterre. Elhatározásiból.
d.

Kedves Deske, mások ügyesebbek  voltak. Nekem ma jött  meg a válasz, ezen  olvashatók a verscímek is. CÍM  Zelk Zoltán verseit mondja [Hangfelvétel] / szerk. Sumonyi Zoltán
MEGJELENÉS  [Budapest] : Hungaroton, 1986
TERJEDELEM   1 hangl. : mono, 33/min ; 30 cm
MEGJEGYZÉSEK    Tartalom: Gesztenye ; Anyánk árnya ; Kamaszkorom verselő vidéke ; Amikor ; 1942-43 ; Ha kérdik egyszer ; Aki bejárta a világot ; Déry Tibor ablaka ; Mint régimódi mesternyomozó ; Sivár ; Nem emlékszem ; Tizennégy sor ; Kapkodok utánad ; Szívroham után ; Látogató ; Álmomban hajam visszafeketült; Eljő ; És eljő ; Töredék és életmű ; Sirály
Barátsággal: I.


Köszönöm. Ez megható.
Tegnap egész délelőtt ő, randomban, a Rádióból szerzett felvételek. A Hungaroton lemezzel csak némi átfedés. Egyik aranyos verse így kezdődik: ''De jó, hogy nem kell verset írni".  Ha lesz időm, begépelem a ''Ha kérdik-et. Nagyszerű figura, nagyon kedves. 
d.

 

Egy mondat jár a fejemben napok óta, illetve egy érdekes gondolat. Hogy a költőnek a vers utolsó sora jut először eszébe. És nem emlékszem, ki mondta ezt, Tóth Krisztina, vagy Zelk. A költő özvegye** nem veszi föl a telefont, Kriszta igen. Ezt csakugyan ő, de nemcsak magára értette, hanem úgy, általában.
Szóval, a csattanó. Vagy valami hasonló. Azt hiszem, Illyés beszélt róla, hogy a vers minden sorának váratlannak kell lennie.

        **Engedélyét kértem a múlt hónapban, hogy a könyvmelléklet CD-n Zelk Zuzmara versét fölolvashassam. Sinka Erzsébet; fontos és érdekes könyve: Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza. Hogy talán ebben olvashattam a versírásról.
 

 

Szüts föltette a honlapjára, készülő könyvüknek
már tartalomjegyzéke is van.
Az enyémnek is, de az csak egy évszámsor,
1990-el kezdődően.


Viszont megmutathatom a borítót,
a mai képet úgyse-egyáltalán nem érdemes,
valami újat próbáltam, de hát nem úgy van az.

 
A borító első változata még fekete háttér volt,
fehér kopogó betűkkel, Mike [Májk] fiam terve. Tetszett.
Napok múltán, egy baráti mondatra kaptam észbe,
hogy nagyon szép a munka, és nem rólam szól.
És a színe is: szerettem volna, ha a C.Napló kötetéhez idomul,
hisz ez annak mintegy folytatása.


Akkor itt, Kecskeméten, elővettem a zsírkrétát.
Még kicsinyég reszelgettük,
próbáltam a deske.hut fekete arial black betűvel, markánsabbra,
de a fiúnak lett igaza, ez a halványság a harmonikus,
és fura módon a legfeltűnőbb is.


A könyv magassága, mint a C. Naplóé is: 24 centi.

 

 

Vissza Zelkhez. Az ötvenes években szombatonként iskola végeztével a 81-es villamossal mentünk ki Zugligetbe, nagyanyámékhoz. Abban a házban lakott (akkor is), ahol Ságvári Endre rálőtt (lelőtte?) az őt igazoltató rendőrre. Uzsonnára rendszerint sárgabarack lekvárral ízesített tojásfehérjéből vert habot kaptunk, üvegkehelyben. Nagyon jó volt. Akkor mondogatta nekem Jenny-mama az asztalnál, nem véletlenül: Deske, csak lassan, lassan.
Így érdemes, csakugyan, ezt a verset olvasgatni. Ízlelgetve. Micsoda képek, egymás után.
És ahogy ő szavalja...!   hangszóró be


Zelk Zoltán : Ha kérdik egyszer

Kertben szerettem volna ülni,
így álmodtam én őszömet,
nagy csend fényében elmerülni,
míg lassún hulló levelek
vállig, homlokig borítnának,
szépen halni megtanítnának -
az elmerengő képzelet
esztendeim kemény szálából
ily lágynak szőtte őszömet.

Szerettem volna ülni lócán
alkonyidőn, a ház előtt
hallgatni utak csobogását,
köszönteni az elmenőt.
így lettem volna gazda s vendég,
így mondtam volna szép jóestét
mindenkinek, mikor az ég
a sárguló napot leejti,
mint őszi ág a levelét.

Nem kertben, nem ház előtt lócán,
ülök a világ küszöbén,
s ha kérdik egyszer, mi járatban,
mit végeztem e földtekén,
ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? -
de a szegénynek szava voltam,
ezért voltam, lehettem én
egyszerre alkony s pirkadó nap,
egyszerre bánat és remény.

                                                    http://szazszorszep.freeblog.hu/feed/categories/Zelk_Zoltantol/

2008. július 25., péntek


Hivatalosan értesítettek, hétfő reggel a kedvemért ismét lángos lesz. Élénken megköszöntem a hírt, pedig két napja tudom, a szakácsnő megsúgta.

 

Mostanra Andris barátom elkészítette. CD-n azonnal fölküldtem a fimeket Pestre, de az egy hétig keringett a postán, satöbbi. A Petőfi Irodalmi Múzeum utaztatta Nyugat 100 autóbuszos- mozgókiállításán vettem föl ezt a három párperces filmrészletet a monitorukról. A kezemben kissé mozgott a gép, Andris ennek javát gondosan kiszűrte.
Hát akkor lehet nézni:

 

Ady temetése, bár leginkább csak a gyászhintó látszik   start
illetve azért a Múzeumkert is
Móricz Zsigmond meg a lányai, lányfalusi kertjükben    start
még előtte:
1929 május 8., Babits és Móricz
1929 december, Móricz dolgozószobájában pöfékel és írógépel is
1929 május, az első Könyvhéten Móricz dedikál
A Nyugat nagy nemzedékéből, fehér asztalnál, egy kupacban   start

Úgymint Szabó Lőrinc és Nagyklára, a felesége, Móricz Zsigmond, a fiatal Németh László, és a Nemzeti Színház igazgatója, Németh Antal.

 


Ma délután
az idei nyaralás, be a városközpontba, egy órát böngészni, vacsora előtt. (A világ közepe mégiscsak egy antikvárium, nem?!) Olyat kerestem, amire nincs esély, az özvegy összehalászott még egy kötetnyi verset a Zelk-összeshez: Térdig hamuban. Kint szemerkélt az eső, nézegettem, választottam.

Dávid Kata 1973-as műelemzős könyve a pártszékházbeli Bernáth-pannóról, amit nem nagyon szeretek, de érdekel netán valami ellenvélemény, meg épp a múlt héten olvastam róla P. Szűcs új könyvében. Aztán Illyés Sorsválasztók drámája, aminek a próbáit 1981-ben végignéztem - Mensáros, Sztankay és Tolnay Klári -, amikor úgy nézett ki, a Madáchnak díszletet fogok tervezni. Alig emlékszem rá, H. azt mondta róla, bűn rossz, most megnézem.
Még egy füzetkét találtam volna -Tonio Kröger -, vagy húsz éve utoljára. De nem jutna itt rá időm, majd talán otthon, Kata könyvtárából.

 

2008. július 26., szombat

 

Ma 30:22, nem jó. Elhatároztam, hogy ezentúl újra harminc perc alatt az 1200. A kivitelezés lehetséges módozatain még gondolkodom. De a zuhanyozóban mindenképp dinamikusabban fogom fürdőgatyámat lerángatni.


Kedves Deske, nem ismertem eddig mélyebben Zelk Zoltánt, de ma az Ön segítségével ráleltem erre a versre. Maga biztosan ismeri. Milyen igaz és milyen fájó. Kedvenc verseim közé kerül. Főleg ez a része csodás (számomra, aki vizuális ember): ''és voltak reggelek, / mikor veled, melletted ébredek / és hajad, orrod, szájad és szemed / s az ing s a váll s a paplanon kezed... ''
Köszönettel a szomorú élményért,
p.                                                    Vers a lehetről és a nem lehetről
 

Deske, és Zelk madarával mi van, alakul?
H.

A Zelk-lemez Pesten, már egy hangstúdióban - egy gyűjtőm  -, ahol még följavítják, és átrakják mp3-ba. Adnám neked is...
d.


2008. július 27., vasárnap


Amúgy is az öregedés jár mostanában a fejemben, kelletlenül, hogy megvan, megcsináltam már, amit kellett. Amit lehetett, ennyi tehetséggel. Mindenem megvan. Nagy fekete autó. Elfáradt tagokkal ébredek. Tunézia nem érdekelne. A lányok igen, de hát az meg... ABBA 1972. Haggyuk. Most ez a rossz Illyés-dráma. Tegnap azt hittem, maliciózus, szomorkodós tréfa lesz ez a meglátom, hogyan lehetne gyorsabban úszni. Talán az elfogadott pótadag rakottkrumpli-vacsora is. Nagyon sok kolbász volt benne.
Négy dolgot csináltam ma másképp a vízben.
-- Nincs beosztás, erőtartalékolás; végig, amennyire bírom.
-- Tíz éve egy itteni edző beszélgetés közbeni mellékmondata, hogy gyorsnál az ember a csapás végét nyomja meg. Csakugyan kár az elején, rossz a hatásfoka.
-- Lemondtam a hosszú tempóról; hogy úgy, mintha a befőttet akarnád elérni a spájzban,
-- és gyors. Evezősként valaha ezt  úgy mondtuk, magas stroke-kal.
És összejött; 28:52. Nnna.
És holnap lángos lesz.

 

Holnap ugyan lángos lesz, én azonban délelőtt a múzeumban kissé tántorogtam. Talán ez a 28:52. Nem tudom, ebben a küzdelemben melyikünk fog győzni, én, vagy én.
A játékmúzeum. Ide nem jártam, most látom, kár volt kihagyni. Micsoda gazdagság, forma- és ötletgazdagság. Rögtön itt a nekem első és utolsó, a legkedvesebb, az enyémet úgy hívták, Váli Zebulon. Monogramját anyácskám fölhímezte kék köpenyére. Bugyija is házitermék, az is kék volt.
Fotóim: ismét elnézést, a tárgyak mind üveg mögött.
De jó mindenről beszámolni. Sokkal jobban odafigyelek.

● Az igazi játék a munka., ezt én is tudom. Egy atmoszférikus régi fotó.

● És a vágy az 'igazira', luxusvonat belseje, bársonyülésekkel, tán 80 centis.

● A lányoknál ugyanez, egy igazi szobabelső. A pompakedvelés megtanulandó. Formakultúra.
● Ez az ökröcske fotózás közben is mozgott, sajnos. Alkotója mily könnyedén lépett át absztrakcióhatárokon. A gyereknek ez természetes, tudjuk.
● Ugyanez, de egy más világ, megmunkálva, mintázva. Talán kevésbé is játszható.

● A világhoz-idomítás 0 éves korban kezdődik. Nem az a nevelés, hogy viselkedj rendesen, ne forgolódj.

● És ez is manipulálás, a legjobb értelemben, tanítás, amikor egy gyerekeszköz ilyen környezetben van.

● A végtelen világ, amit ígér. Meglódul a fantázia, utazás. Sokunknak nagy tanítás volt a Verne-illusztrációk -

●És végül két szövegrészlet a különteremben megrendezett kockakiállításról, (ki gondolná, hányféle és hány oldalas van): a fennkölt, ámde huncut  Tibet, és lám, Kapisztrán szt. János kisebb dolgokkal is törődött, mint az oszmán birodalom.


Innét át a Naiv Művészet
Múzeumába, de azt csak futólag, mert jól ismerem, bár tavasz óta átrendezték. Váratlanul műtárgyak eladásra is, Mikenek egy 19 centis faszobrocska, 3000; ilyesmit úgyse kapott még. Illetve betévedve a győri zsidótemetőbe, ő 13, egy törött kődarab héber betűkkel, tetszett neki, odaadták, megvettük, hazacipeltük.
Ennek a szobrocskának nem tetszett a lakkozása, most ebéd előtt bekentem rozsdamaróval, hátha. De nem. Akkor egy kicsit drótkefével. Az inkább.

 

Olvasom, Szüts-Vojnich kiállítása és könyve szeptember 26-án, pénteken lesz Szegeden. Az enyém meg utána-hétfőn, 29-én, a Godot Galériában. De ez csak egy hetes, és nem az új könyv, a DESKE.HU, hanem az F. NAPLÓ pesti bemutatója.

Este Kecskeméti barátom levele, elkészültek az esküvői fotóink, és Lenocskát is fényképezte annak idején.
esküvő-1   esküvő-2         Kazó-1    Kazó-2     Kazó-3   ...gyönyörű kis csaj volt ez is, én tudtam -

Úristen, de gyönyörű feje volt Kazónak! Soha nem láttam ezeket a fotókat!
Nagyon köszönöm! Nem tudom, tudja-e, aug. 6-án 14.15-kor lesz a temetés.
N.
 

2008. július 28., hétfő

 

29:09. Meg kellett dolgozni érte. Minden hossznál azt hazudtam magamnak, hogy ez az utolsó. Fog ez menni. Még egy darabig.

 

Füst Milán Ez mind én voltam egykor szellemi naplójának az első és legfontosabb gondolata, hogy semmi nincs egészen úgy. Megvolt a lángosreggeli. Három a fejadag. Az én asztalomra ötöt tettek ki. A szakácsnők csillogó szemmel figyeltek. Jesszasz. Mint Déry Tibor, (Ítélet nincs) mikor elcsábította a lányt, akiről vetkőzés közben kiderült, hogy féllábú. Valahogy így emlékezik meg róla, megtettem a kötelességemet. Egy darabig nem vágyom lángosra. Tökéletesen kerek a történet.

10:03h
Kedves Váli Úr! A Vaterán találtam az alábbi képet, ami feltehetőleg másvalaki alkotása, kérem ellenőrizze – nekem gyanús az a szignó és a téma is meglepő lenne.
Váli Dezső: Őszirózsák / linómetszet 

Áru mennyisége 1.db.
Vegye meg a következő áron: 45.000 Ft
Állapot: használt
http://www.vatera.hu/vali_dezso_oszirozsak_linometszet_82569539.html
és ha már a Vaterán jár, egy 1975-ös meghívója 600 Ft-ért:
http://www.vatera.hu/vali_dezso_kiallitasi_meghivoja_81254433.html
Tiszetelettel: B.
 

Kedves B! Nem, nem az enyém. Krizantémot, fikuszt és anapesztuszt rengeteget festettem, de őszirózsát soha. Nem állom a szagát. Egyszer egy hasonló ügyben már próbáltam a Vaterát mailben elérni, de többszörös drótakadály.
Szívélyes üdvözlettel: d.

u.i. Tudja ki volt Európa legnevesebb krizantémfestője? Mondrian, másodállásban, úgy tudom.
 

A mai Népszabadságban, hogy Ságvári Endre tűzharcban halt meg. Ez nem igaz. Rálőtt az őt igazoltatóra, majd kifutott a cukrászdakertből. Nagyanyám még mutatta húsz méterrel arrébb a villanyoszlopot, ameddig eljutott, ahol a rendőrségi sofőr lelőtte.

 

 

12:19h. Ez a mai:

A/08/54

Nagyon küszködtem vele, hogy ne kelljen a
jobboldali alsó foltot okkernek hagyni.
Úgy biztonságosan megoldódott volna a kép.
De az ember jobbra vágyik ©Várady,

vagyis valami nehezebb (unalmasabb)
egyensúlyra.

Ó, ó! A jól eltalált unalomhatár
nagyon izgalmas helyzet.
(lásd: Thomas Mann)
 

A festőállványt és az egyetlen óriásképet
sikerült kiküszöbölni.
Legalábbis átmenetileg.

 

Új még az a világos sáv fönt,

aminek semmi értelme nincs,
de valahogy jónak tűnik.

 

Még két lemezem van.

 

 

2008. július 29., kedd

 

29:07. Ha ezentúl minden nap így;
két másodperccel jobb idő,
akkor 2054 május 7-én.

 

 

 

És az utolsó lehozott lemez is kész.
Lehet, nekem az utolsó itt megkezdett kép.
Ősszel a gondnokék harminc év után
nyugdíjba mennek.
A ház sorsa bizonytalan.

 

Tehát a búcsúkép; A/08/56

 

 

És még egy fotó, uszodából kilépve, reggel,
Vancsó Zoltán fotós tiszteletére.  F/08/126

 


Estére Paula meglett
a gépeléssel, én pedig fölábrásítottam az 1970-es európai utibeszámolómat, kész. Ki tudja, miért érdemes egy ilyet eltenni. Ha már megvan?
 Mindenesetre most újra átéltem, majd 40 év után,
Lehet mérlegelni érdeklődési körömet és annak korlátait, http://deske.hu/iras/c-fajlok/c00280-1.htm
- illetve, mivel ez olvashatatlan, akkor a csontváza: http://deske.hu/iras/c-fajlok/c00280-2.htm

 

 

2008. július 30., szerda

 

Elfogyott a lemez, kezdem elölről. Elővettem, már száraz, A/08/29, evvel kezdtem egy hónapja. A jobboldali folt tűzpiros volt. Környezete majdnem fehér, az állvány koromfekete. Szóval, bepiszkítottam. (Fölhívtam most Robit az Őrségben, kell-e vessző ebbe a  mondatba. Merthogy a szóval **tán egy teljes mellékmondatot
helyettesit: vagyis az történt, hogy... Ő hajlik rá, hogy nem kell.)

 

** másnap 08:11h. Ezen a helyen kell a szóval után a vessző, sőt általában kell, és kettőspont is lehet. Végül is a beszélő mondanivalója dönti el. De a szóval az 'egy szóval mondva' zanzásítása. Már megint nem bírtam hallgatni.
B.

Erre Robi ma megnézte az akadémiai micsodát, ott három példa, egyik után sincs. Szerintem kell. Vagy legalábbis, nekem így hat jól.

 

És ezt se bírtam ki, ma is egy fotó, az uszodából kijövet. Van ott egy fura szobor, ami a környezete terét áthangolja. Atmoszférikus, így, reggel. F/08/117. Ezen a sorszámon ugyan már túl vagyok, de ez a fotó kiütött egy már túlsokadik parkfotót.
Hasonlóképpen az F/08/120-as is, ami ugyan szintén ez a téma, de jobb.
Képernyőháttérnek is alkalmas.

 

És még egy képhez nyúltam délelőtt, ami legfölül volt. Jók indításnak ezek az intenzív-agresszív színek, kényszerhelyzetbe hozom magam.
Együtt mutatom a két állapotát, A/08/33

 

Paula 1969-es naplómat gépeli. A mártélyi művésztelep hónapja. Beszélgetés az öreg pappal, majd annak anyjával, aki az ellenkezőjét mondja. Egy hosszú tükörbe nézés, hogy most mit festek, meg hogy mit kéne. Tisztelgő látogatás Fejér Csaba vásárhelyi festőnél. Szemlélődések a Holt-Tisza-partjánál. Itt most két részlet, egy lódarázsról, meg látogatásom Czóbelnél. (helyenként kissé sérült a kézirat)  

a teljes Mártély-napló


 

dátum: 69.09.    fájl: iras/c-fajlok/c00219-1.htm      C.00219-234

Előidéztem és végignéztem egy lódarázs fulladásos agóniáját. A lábak erőteljesen rángnak, keresik a szabadulást, aztán remegni kezdenek. A potroh vége még billeg a lélegzés ütemére, a toron jól látni a rettenetes vergődő lüktetést. Aztán kínja görcsbe rántja, a test karikába húzódik, a szárnyak megindulnak egymás felé, majd a haldoklásban egyedül-maradásnak szörnyű szimbólumaként egyenként, lassan minden végtagját maga alá húzza, szája tátog még - pár pillanat - nem mozdul. A Hamu és gyémánt utolsó jelenetére és a Mandarin haldoklására emlékeztetett, arra: hogy mi is -


Haza autóstoppal, aztán ugrás Szentendrére délután, hátha kölcsönadná Czóbel télire a gellérthegyi műtermét, ha úgyis Párizsba megy...
A hévtől félóra séta a ház. Kertkapu nyitva, az ajtó is az emeleten: tessék, beljebb!
Jobbára paszpartúzott kis képeket vittem:
- No, mutassa! Jók! Csinált kiállítást már? Azt festőnek kell, csináljon! Nekem is most lesz Párizsban, a múlt héten vittem Pestre az anyagot, a barátaimnak tetszett...
- Hogy kint? Nem, a Zak Galéria tulajdonosa meghalt már, az a galéria föloszlott, valami amerikai rendezi ezt....
- Lehet, nem tudom lesz-e sikere, tudja ebben a korban már az embert nem érdekli, nem, nem igaz, érdekli, csak nem olyan fontos... Csak állítson ki maga is, várjon, meg akarom mutatni a feleségemnek ezt az anyagot, jöjjön.
(gratulálok a szentendrei őszi tárlat Modok-képeihez):
- Látod, Mária, figyelnek rád, sikered van. Mondom neki, hogy folytassa, két éve nem fogott ecsetet...
- Persze, hogy nem fogtam, tudja, féloldalt szélütött vagyok...
- De azért kéne kicsit, asztalnál, dolgoznod -
(mutatom az asszonynak a mappát)
- Jó... szépek... őszinték. És ezek nem folyóirat-műveltség termékei, ugye Béla... persze, nehéz is önállónak lenni. Az a Vajda is, kedves, szerény fiú volt, de erősen Klee hatás alatt...
- Igen, nagy festő...
- Festő? grafikus volt inkább... Hát nem mindenki tud Picasso lenni. Tavaly láttam Párizsban az új kiállítását, teljesen friss, gyönyörű anyag... micsoda munkabírás... egész nap csavargott, - kávéházak, emberek, - éjszaka festett - voltak igen erős reflektorai... micsoda energia, pedig ilyen kis ember, ugye, Mária...
- Igen, és nem terem minden században ilyen - ...xxx múltkor a képeit is, egyszerre volt kiállítása Párizs xxx megmaradtak, pedig - voltam nála  xxx
...egyen szőlőt! Mária, adjak? várj, odaviszem.
- Fáj a derekam, itt; ez bizony érelmeszesedés. meg is rövidült az egyik lábam, fáj, és az időt nagyon megérzi. Egy hét múlva utazom, nehéz lesz... jövök is vissza, egy hónap múlva...  Mária, szegény, nem tud jönni, igen bántja is-, ... igen, most már Pesten telelünk, tudja a Gellérthegyen, a műteremházban. Van gázfűtés, az kényelmes, csak túl nagy az a hely nekem, elég lenne nekem ekkora is, mint itt kint, - nem igaz?
(a szék az ablaktól méternyire csak, közvetlen előtte az állvány az ablak felé fordítva, rajta vagy 120 magas vászon, - gyönyörű üde vörös- rózsaszínek, fekete kontúr vázlatvonalak...)
- Hát szépek a dolgai, fiam, csak vigyázzon, én nem tudom ezekből az absztrakt képekből hogyan lehet továbbmenni... Hogy? Ugye, persze! mindig a natúrból kell kiindulni, az ember a földön áll... az a Mondrián is... azokat a fekete vonalakat egy kicsit ide vagy oda tologatta... nem lehet...
...nem kísérem ki, ugye kitalál, fiam, a viszontlátásra.

2008. július 31., csütörtök

 

08:57h Mindjárt kezdek csomagolni. Az ebédlőben azt mondták, hát igen, ez a kellemetlenebb része... Szeretek csomagolni. Tehát vége, akkor az összesítés. Meg egy látványkép emlékbe az esetleg tényleg az utolsó estéről  F/08/127

 

 

 nap   kép uszoda 1=100m gy.+mell, kézlapát
1 k       Lukács még
2 se   26:04 6+4 pc. jav.
3 c A/08/29 24:35 6+4  
4 p 30 24:45 6+4  
5 so 31 25:56 5+5  
6 v   26:33 5+5 kata-itt
7 h 32, 33 16:02 3+3  
8 k 34, 35 23:37 5+5 pedig lassan
9 se 36 27:47 5+5 lassan
10 c 37 28:16 5+5  
11 p 38, 39 27:46 5+5  
12 so 40 35:16 6+6  
13 v   29:06 5+5 nyugat-kiáll. orvostört.m.
14 h 41 15:07 4+2 jöttek az úszók
15 k 42 27:16 5+5  
16 se 43 14:59 3+3 éjjel fönt
17 c 44 27:27 5+5  
18 p 45 26:57 5+5  
19 so 46 27:15 5+5  
20 v   27:37 5+5 Cifrapalota
21 h 47 33:03 6+6  
22 k 48 32:22 6+6  
23 se 49, 50 33:17 6+6  
24 c 51 29:46 6+6 igyekeztem
25 p 52 30:05 6+6  
26 so 53 30:22 6+6  
27 v   28:52 6+6 játékmúz, naív múzeum
28 h 54 29:09 6+6  
29 k 55 29:07 6+6  
30 se 29, 33 29:26 6+6  
31 c   29:18 6+6 csomagol

 

 

 

2008. július 142129 = 3694/hó = 119/nap
 

 

1978-as döntésemet ma visszavonom, visszahatólag is.
KERÜLHETNEK MUNKÁIM KÜLFÖLDRE. 
                                                                           2008. április 7. VÁLINEWS