VÁLINEWS; 219. levél J.-nek, Le Meux-be / 2013. június


--- 2013. június 1., szombat ---

Ferenc pápa mondja: << Nehogy a megszokás a nyolcadik szentséggé váljék életünkben.>> Tökéletes.



Fenyíts meg Uram, de csak mértékkel, nehogy megsemmisíts! Jeremiás 10,24.

 

 

Annyira ezt (az alábbiakat) fogalmaztam közben, hogy a 38. után teljesen összekeveredett, hányadik hossznál is tartok.
 Azt értem, hogy szexuális érdeklődésem a tél végén egyik napról a másikra kb. felére csökkent. 71, a korral jár, rendben.
 De ez miért.
 Évekig állandó gond, hogy a szokott 1200 úszást már nehezen bírom. Aztán vagy két éve éve deklaráltam is, hivatalasan is ezer, reggelente, belenyugodtam.
 És tavaly nyár óta meg 1250 m., erővel, és semmi gondot nem okoz. Ez meg hogyan.



Ez is ma reggel. Egy élő és egy halott.
Megyek a sekrestyébe, Katának újságért,
Mihály atya ravatalra előkészítve,
temetési szertartásra.
A világháborúban a szerbek agyonütötték,
de nem sikerült nekik.
Utolsó éveiben tolószékben misézett.
96 éves volt.
Évekig gyóntatóm.



Katával piacon, szombat. Húzom neki a gurigás szatyrát.
Piac.
Valami értelmezhetetlen izgalmi helyzet,
intenzívbe csapó aritmikus impulzusok.
Az asszonyok szeretik is.
Evvel, vagy ennek ellenére.
Illetve nekik ott a muszáj is.

 

Innen-onnan hozzámcsapódott öt vizeskifli, azt hiszem, így hívják. Entulajdon.
Ötlet. Amit még soha, mondom Katának; csinálj nekem ebből olyan izét.
Mákosgubát, segített ki ő.
És meg is csinálta.

 

--- 2013. június 2., vasárnap ---

Szeretnék lehető pontos lenni. A magyar nyelv gyönyörűen hajlékony. Bajlódom vele, mostanra így alakult a tegnapi szöveg:

Azt értem, hogy szexualitásom pár hónapja kb. a felére csökkent. Nem is annyira a képesség. Fura módon nem fontos.
71 felé; ez a korral jár, rendben.
Hanem.
Utóbbi évek gondja volt, az 1200 úszás egyre nehezebb. Aztán belenyugodtam, legyen 1000.
És erre mi történik. Tavaly augusztus óta 1250 méter, erővel, és semmi gond vele.
Ez meg hogy lehet.


--- 2013. június 3., hétfő ---

Vagy harminc éve hatalmas tréleren egy bálnát vittek át az országon, Pesten a Városligetben mutogatták. Azt mesélték, mindez avégett, hogy egy felderítő szolgálat megtudja fővárosi hídjaink terhelhetőségét.



12:24 Elment a vendégem. Meséli, húga Floridában, a jacksonwillei a Képzőműveszeti Egyetemen vizsgázott 2004-körül öt megfestett Váli-parafrázissal, választott feladata. Az adott napon a kapuban kivette a csomagtartóból a vásznakat, a falhoz támasztotta, majd elvitte a kocsit a parkolóba. Addig a képeket ellopták. Ha jól értettem, abban a félévben az ő évfolyama hosszabban foglalkozott velem.
Bálint Endrének annó egy pesti kiállításról lopták el munkáját. Ő is szívesen mesélte.


--- 2013. június 4., kedd ---

Régi emlék, hol van az már. Átépítették kétszemélyesre, megszűnt a Zuhanyhíradó a Lukácsban. Hat meztelen öregúr kőrbevesz valakit, és kedélyesen csepüli, vén szaros, hát idetoltad a képedet, mi?! A nagydarab mackó lesütött szemmel toporog. Szívműtétből tért vissza, először.

Illetve megvan. CTRL+F: szívműtét. 2000. december 17, interjú; Magyar Narancs, CSÓKOLTATLAK, KEDVES UTÓKOR...!

VD. - Áztam a forró zuhany alatt a Lukácsban, a pihenés pillanatai. Alig láttam a párától, sárgás lámpafény, csendes zsibongás, elég sokan voltunk. Egyszer csak belép egy hajlotthátú, mackómozgású bácsi. A meztelen öregurak odasereglenek, körbefogják, lapogatják és sorra csókolják két oldalról, hát idetoltad a képed, te rohadék?! Ö szemérmesen dünnyög, forgolódik, mosolyog.
Szívműtétje volt.
.

 

Vasánapi Újság 1873.49. Gábor küldte.

Salamoni Ítélet. Amerikában egy vasúti vonat kisiklott, s egy utas meghalt, egy másik pedig egyik lábát vesztette el. Kárpótlást kértek a vasúti igazgatóságtól. A jury az özvegynek 5000, a lábát vesztett utasnak 15,000 dollárt ítélt meg. Az özvegy azonban nem elégedett meg ez Ítélettel, s kérdést intézett a bíróhoz: miért ér egy lábszár háromszor annyit, mint egy egész ember ? A bíró válasza ez volt: „A dolog igen egyszerű. Az, kinek egy lábszára hiányzik, még 15,000 dollárért sem kaphat új lábszárat, de egy özvegy 5000 dollár hozománnyal mindig talál férjet, s talán még jobbat is, mint az első volt."

 

 

Ez még összeállt ma délután,
vendégem kiment pisilni,
közben befejeztem.
Lehet, hogy meg is veszi.
Műterem, megérkezés - A/13/32
60x60 cm.





--- 2013. június 5., szerda ---

75-79 között tanítottam nyaranta a zebegényi Szőnyi István-kerti Szabadiskolában. Meg volt oldva a nyár. Aztán kisZsófi-, túlfárasztó és önismétlő lett, abbahagytam. Jóga. Stimmel. Úszás előtt az volt 14 évig. Véletlen az is napi 34 perc.

Deske, ezt találtam régi fényképeim közt, Zebegény, 1977? jógázol. Ölel: P. Laci




Most jött a hír.
Szegényeknek, jó okuk lehetett rá.

Eladtatok öt válit. Tűrhetetlen állapot, N-ék elegendő váli nélkül. Csüt. 5-re várlak nagylányoddal együtt, új képeket választani. Esőnap: péntek. d



Mikifiam tanít filmet honlapra tenni, új programmal - haladni a korral -, hogy tabletről, okostelefonról is nézhető legyen. Ehhez a YOUTUBE-ra kell föltenni, szerencsére lehet titkosítva is. Ennek kapcsán ó, ó, találtam egy negyedórás interjút magamról. Nem emlékszem rá, semmi nyoma nálam. Szerencsére oda van írva, ki csinálta: Karas Dávid, tavaly. Elfelejthettek nekem szólni, hogy ez van, meglett.
A utolsó, elvágott mondat ez lehet: öt percre, vagy szerencsés esetben egy életre-


.



--- 2013. június 7., csütörtök ---

Altatónak köszönhetően gyakran fél öt kor ébredek. És akkor öt negyvenig nincsen dolgom, semmi. Persze ugyanazt, mint egyébként is; levelek, írok, vagy rendcsinálás, mosogatás, de mégis. A megélt szabadság mámorító percei.

 

Körlevél a Lukács uszodától:

Tisztelt Címzettek!
Tájékoztatom Önöket, hogy a mai napon 2013.június 5.-én az uszoda földszinti női-, és férfi szekrényes öltözőkben, a rezeda kabinsoron, a wellness félemeleti kabinsoron az új zárak aktiválását, az informatikai és pénztári rendszerbe megkezdtük. Az éjszaka folyamán is dolgozunk, hogy holnap reggel, már órával tudják nyitni zárni személyzet segítsége nélkül ezeknek az öltözőknek az ajtóit. Kérem reggel figyeljék a kiírásokat, amelyek tudatják, hogy sikeresen végre lett e hajtva a feladat, vagy még holnap is dolgoznak a kollégáink napközben. Reméljük sikeres lesz a pénztár, a beléptetőkapuk, proxiórák, zárak átállítása. Amennyiben nem, úgy 06.06.-án ismét az emeleti wellness kabinokat, a termál kabinokat és az emeleti termál szekrényes öltözőket tudják átöltözésre használni. Ha minden feladat sikeres lesz, úgy jogosultságuknak megfelelően holnap csütörtökön a földszinti szekrényes női és férfi öltözőket, rezeda kabinokat, wellness félemeleti kabinokat már órával tudják nyitni, zárni személyzet segítsége nélkül. Ebben az esetben holnap június 6.-án csütörtökön a termál kabinos és wellness első emeleti kabinos, valamint a termál első emeleti szekrényes öltözők lesznek zárva az átállítás miatt.
Kérem, hogy a bejáratoknál, pénztárnál elhelyezett tájékoztatókat olvassák el. Amennyiben kérdésük van, kérem írjanak a lukacs@spabudapest.hu e-mail levelezési címre és kollégáim válaszolni fognak a lehető legrövidebb időn belül.

Lefordítom. Lehet, hogy holnap mégsem leszünk készen.




Kissé pofátlan az I. hét csüt. reggeli zsolozsma könyörgése:

Add, hogy már korán reggel tapasztaljuk jóságodat-

 

 

 

Kedden befejezett képem (is). Az a bal szélen. A/13/32.
Mellette egy igen korai művem.



Egyébként derekasan nőnek a csemeték, a kisgólyák- aki még nem felejtette el -


 

--- 2013. június 7., péntek ---

- Deske, elnézem ezeket a gólyafiakat... az jut eszembe erről, mit leisztol a mama, és mennyire természetes közönnyel fogadják mindezt a fiókák. Úgy látszik, ez közös a gerinces lényekben. Őszintén szólva, nem értek egyet ezzel. Igaz, ezek még csak kölykök... N. 

- Igen, kedves N., maga is tudja a választ. d.


- Gondolom, igen; mármint hogy tudom a választ. Bár az Isten által megérintetteknél (mondjuk, az embereknél) nem tudom, ez mennyire helyénvaló. Őszintén szólva, szerintem nem. N.


- Tudja, amikor környezetem bűneire bukkanok (gyakran), van egy módszerem, ami tényleg, önhazugság nélkül beválik. Megkeresem UGYANAZT a hibát/bűnt  magamban. MINDIG megtalálom. Döbbenetes mezőkre bukkanok. És megbékélek. d.


- Viele Danke, thank you very much, szpasziba... szóval nagyon! N.

 

 


Váliképtelen
barátommal sikerült beláttatnom, hogy helyzete tarthatatlan.



Az évek folyamán fölgyűlt itt a honlapomon 136 rövidebb-hosszabb film, és fotósorozat; interjúim, érdekességek, viccek, meg persze állatok. A fantasztikus Afganisztán-környezet, ahol nem érdemes háborút csinálni, orosz furcsaságok, Jelenits atya beszél; mindenféle. Ma 04 és 21:20 között rendbe hoztam ezt a FILMTÁR-at, adatok, megtalálhatóságok, és beszámozva. Minden közvetlen megnézhető.




--- 2013. június 8., szombat ---

Baromi jó lenne egy kutya. Öleb kellene, fehér, s lehetőleg intelligens. Értsen annyira az adatbázishoz, hogy meg tudjam beszélni vele a dolgokat. Részletesen. Nem feltétlen szükséges, hogy tanácsot is tudjon adni. De fontos, hogy egy rövid magyarázat után megértse és csodálja ami mindent most egy htm-es táblázatnál kitaláltam. Tudjon velem izgulni, és örülni.



Árvíz Budán,
ma reggel arra kerültem - F/2013/173




Ma tizedszer (itt harmadszor és utoljára) próbálkoztam a videoval, valamit visszaadni abból a gyönyörűségből, amit én minden nap reggel. Nem próbálkoztam új megoldásokkal. Csak próbáltam lehető nyugodtan mozogni, lépdelni, s jókor indulni, megállni. És már száma is van neki, így mindjárt más. M/B/13/07



Ez a számozás egyébként csakugyan egyszerűvé teszi a beazonosítást vagy keresést. M/A/85/01 = 1985-ben az első filminterjú. Köztük egynéhány saját munka is. Hamarosan kész lesz a táblázat. És a rendszer nyitott, bővíthatő a lista.

M/A -- SAJÁT SZAKMAI
M/B -- SAJÁT EGYÉB
M/C -- MAGYAR ARCHÍV
M/D -- TÁJAK, SZÉP, ÉRDEKESSÉG
M/E -- ÁLLATOK
M/F -- HUMOR

 

Csinálom Gábor honlapját.
De jó lett volna ilyen ábrás történelemkönyvből tanulni.
Vsárnapi Újság 1971.
<<A párizsi harcztérről. A neuillyi fegyverszünet előtt egy fél órával.>>
És ez is..., Napoleon találozása Bismarckkal. Melyik melyik?


 

 

<<Baromi jó lenne egy kutya.>> Deske, javasolhatnék egy olyan bólogató fajtát, ami kocsik hátuljában szokik bólogatni. Nem pofázik vissza, kicsit meglöki, nagyon lelkes. Hát az IQ-ja sajna picike. Z.



Maestro! Nekem "valami 'bűzlött' Dániában".
1. Napoleon 1821-ben halt meg. Bismarck, 1815-ben született. (Megnéztem.) Ha csak nem harmadik Napoleonról van szó, hisz ő 1808-ban született, és a porosz-francia háború... Akkor viszont Bismarck áll félig háttal.
2.Az újságban említett Neuilly-i fegyverszünet az I. világháborúban köttetett... Jaj, jaj! Késő van már az elmélkedéshez! Jó éjt! F.

 

Köszönöm; lám a Vasárnapi Újságnak ilyen nagytehetségű rajzolói voltak; ők már 1870-ben le tudták ábrázolni az I. világháborús eseményeket.
Én kevesebb energiaráfordítással egyszerűen örülök a jó rajzoknak d.


--- 2013. június 9., vasárnap ---

04:47 Tegnap is reggel 4-től munkapad fölé görnyedtem, este kikapcs., biciklivel a Duna-partra. Igazi korzó, boldog apukák mutogatták a Nagy Vizet. Meg rengeteg mord rendőr. Már a levezető keresztutcát is lezárták, elzavartak. Egy utcával arrébb más lehetett az utasítás. A víz, a reggeli fotót is megnézve, jó negyven centit nőtt. Szép a Parlament a bágyadt esti fényben.
A gyalogos-átkelőhely tábla a Vizenjáróra és talán szent Péterre vonatkozik.
F/2013/174



Uszoda zárva, mise után reggel ki a partra, bámészkodni. Aztán Katával is, a svábhegyi séta előtt. Hát akkor vízhíradó. Az első kisfotón a balfelöli gyalogos-tábla alapján Szentpéternek nem sikerült a dolog. A víz ma reggel tízkor valamivel a járdaszint fölött. F/2013/176 -177- 178 -179 -175, és itt alant még egy nagy fotó, utóbb mégis betettem: F/2013/180








--- 2013. június 10., hétfő ---

Vas. d.u. benéztünk a szomszédos Millenáris Parkba – ha így írják –, ásványkiállítás, börze. Kata kék nyakláncot talált. Engem inkább az újdonságok érdekeltek volna (vicc). De a kövek régiek. Az csakugyan új, hogy az ametiszt-barlangkáknak talpat öntenek. Ha nem lennék ilyen gazdag, ezekből hazahoztam volna, évtizedes álmom. Egyszer kaptam, Zsófiéknál van, az gyönyörű.
Új még, legalábbis nekem, hogy e barlangok homlokoldalát fölcsiszolják, belátni a kristályok rejtett mélyébe.
Aztán Gábor honlapjára az új fejezet, 26 ábrával, öt munkaórás kitérővel, ugyanis nem lehetett nála a margót beállítani. Akkor egy program négyszeri újratelepítése, majd a teljes gép két nappal korábbra visszaállítása, avval sem sikerült a hibát kijavítani. Aztán valahogy rájöttem, csak az adott fájl volt sérült, fölöslegesen izgultam. Egyebek mellett 43 perces eligazítás telefonon, együttmunka szakértő barátommal.
És elment a délelőtt. Akkor most megérdemlem, hogy elsétáljak a Margit utca sarkára egy nagy műanyagtartályért. Hogy bevezették nálunk is a szelektívet, a hulladékpapírt külön gyűjtjük.
A FILMTÁR kész, három nap munkája.


Egy új ismeretség, öreg Lukácsos. (Kéretlenül) elhozta ezeket nekem megmutatni, feleségével jár, aki ilyesmiket elrak.
A bérletárak is rajta. Kedvezményes = dec. 31.-ig kell megvenni + leadni az előző évit.
Bérlet tán harmadik éve csuklón. Vannak még a kék meg sárga órások.
Kerülgetjük őket a vízben.
1988      2.000 HUF
1989      2.000
1990      3.300
1991      4.500 - ez már nekem is
1992      6.800
1997    32.000
1993    10.000
1995    20.000
1996    24.000
1998    40.000
1999    45.000
2000    65.000
2001    90.000
2003  120.000
2004  130.000
2005  150.000
2006  150.000
2007  150.000
2008  175.000
2009  235.000
2010  245.000
2012  264.600
2013  264.600



--- 2013. június 11., kedd ---

05:35 A fene se tölti drága idejét úszással, ha nem muszáj. Örömömre az árvízből lefolyólag a Lukácsot bezárták. Hogy mehetünk máshova bérletünkkel. Illetve Csillagehegyre, vagy a Rudasba. A dolog sajna kőrkörösen összejött. Fiam egész éjjel, reggel 1/2 10-ig forgat a Rumbach utcai zsinagógában, egy svájci hegedűművészről kisfilm. Csak éjszaka engednek ott dolgozni, napközben látogatók. Fiamnál HUF okokból ma délelőtt visszakapcsolják a villanyt, valakinek (nekem) a lakását távollétében őrizni kell. Ez a 18-as villamost jelenti, ami a Rudas fürdő előtt halad el. Ma 1/2 4-kor ébredve, reggeli faladatok elvégezve, ha úszom is, bőven ott tudok lenni nyolcra.. Illetve ott leszek. Még soha a Rudasban.
A mellékelt ábra: A Lukács enmaga is úszik.


Marha kollegái élcelődtek rajta, hogy kislánya nem tőle, az asszony félrelépett. Szelíden mosolygott: az semmi, egy gyereket nemzeni, de fölnevelni...


Rudas. Meleg, 25 méteres, medence egyik végén nincs bukóforduló, fal helyett kőpad a víz alatt, amin reggel fél hétkor egészségügyi okokból itt traccsoló testes nénik üldögélnek. A kabinosnak - ide delegált őslukácsos - nem királyi, hanem szakszerű borravaló. A zuhanyhideg viszont tényleg hideg, figyelemreméltó volt 45+2 bónusz-mp. álldogálni alatta. Akkor Miki lakásőrzés tízig, belealudtam.



Aztán a közeli nagy élelmiszer-áruházba. Kérdem az eladót, a konzervek merre.
- Milyet keres, mert aszerint...
- Lekerekített téglalap, háromcentis oldafallal.
Olyan nem volt, de kerekben volt Franz Josef tintahal, megfelelő magasságú. A palettaasztalra, festőszernek.
A ma folytatott kép A/13/33
Aztán még 2,4 méter barna kordbársony ágyterítőnek, darabka sárga filc párnahuzatnak, és ötezerért valami elit kispárna. Ez utóbbit még zárás előtti pillanatokban visszavittem, mert harmadik nekifutásra megtaláltuk itthon a régi kedveltet. Akkor a központjuktól kérnék engedélyt erre - mondtam, erre visszaadták a pénzt.
Gábor honlapján Hertendi Gábor portréját tegnap elcseréltem, szólt, kijavítottam.



20:22 Kata holnap
reggel vagy ultrahangra megy, vagy öt napra Vaskapuhoz, és Temesvárra. Még nem tudja.





--- 2013. június 12., szerda ---

Origenész áldozópap Józsué könyvéről [5,13-]:

A Jordánon át a szövetség ládája volt Isten népének a vezére. Felsorakozott a papok és leviták rendje, s a folyó vize – mintegy Isten szolgái iránti tiszteletből – megáll, és magasra feltornyosul, így nyújt Isten népének biztonságos utat. Te ne csodálkozz, midőn Isten e korábbi népéről ilyen történeteket mondanak el; ne csodálkozzál keresztény ember, aki a keresztség szentségében a Jordán folyón mentél át: az isteni ígéret sokkal nagyobbat és magasztosabbat helyez számodra kilátásba, midőn a magasba vezető uat s átjutást ígér neked...
Ne véld, hogy ezek csak régen történtek, s veled, – aki most hallod ezeket – semmi ilyesmi nem történik: mindez benned is beteljesedik misztikus értelemben.

Origenész (Egyiptom, Alexandria 185–254) A korai kereszténység egyik legegyetemesebb teológusa. Keresztény szülőktől származott, apja 202-ben halt vértanúhalált. A fiatal Origenész végignézte apja kivégzését. A palesztinai Caesareában nyitott iskolát, és hittérítő útjain Athénben és Arábiában is megfordult. Munkabírásáért az „adamantiosz" (gyémántkeménységű) melléknevet kapta. Mintegy kétezer írásáról van tudomásunk. Állította, hogy az ördögnek is lehet reménye az üdvösségre, megváltható, ezért az összehívott zsinat kiközösítette. Gazdag pártfogója fizette számára a gyorsírókat és szépírókat, valamint műveinek kiadását. Szüzessége megőrzése érdekében férfiatlanította magát. Könnyen lehet, hogy ellenfelei terjesztették róla rosszindulatból az öncsonkítást. A Traianus féle keresztényüldözések során elfogták, s belehalt a kínzásokba.





Reggel egy kicsit öndokumentáltam,
most jó,
most lehet reggelizni.



Éppen harminc év után oldottam föl 2008-ban ezt a
KÜLFÖLDRE NEM MEHET - kérést / tilalmat.
A (sokak által vitatott) cél megvalósult.

 

 

 






--- 2013. június 13., csütörtök ---

Begyakoroltam; aztán szakértői javaslatra az utóbb ide fölrakott filmek tárhelyét áttettem a YOUTUBE-ra. A mezei látogató ebből csak annyit érzékel, hogy nem fekete kocka, hanem egy állókép, startnyíllal. Hanem aki tableten, vagy telefonon néz, az (csak) ezeket a filmeket látja.
Két kép tovább ma délelőtt. A/12/54 és egy másik, szintén tavalyi.



Jött egy mail.
A 2,4 milliós NKA pályadíjat nem kaptam meg, de az egymilliósat igen. 120 napon belül szerződést kötnek. Ami ebben az esetben pontosan annyit jelent, hogy átvehetem a pénzet, mást nem. Cserébe szépeket festek. Magyarországnak.



D.u. még egy kép, aztán bicikli, a Margitszigetre még nem engednek be. Át Pestre, aztán a Lánchídon vissza. A víz jó másfél méterrel lejjebb.
F/2013/282, 283, 284, opuszon kívül: x, y, 285









Tényleg kérdés, miféle ELŐkép lehet/van az emberben, hogy egy árvízlátványt, egy félkész képet magához alakít. Soha meg nem fogható, leírható; mégis markánsan létező valóság. Megfoghatatlan. Arányrendszerek, színegyüttesek, kontraszttípusok, kedvelt ritmusképletek, vonalsűrűsödésk, mi minden.


--- 2013. június 14., péntek ---

07:12 És nemcsak a fenti ügy esik túl (számomra) a megfogható, értelmezhető tartományán, hanem pl. egy keddi történetem is. Azóta forgatom; keresek, és nem találok fogást rajta, hogyan lehet/ne verbalizálni. Mi volt ez. Baráti szívesség, megkaptam és megnéztem egy 1956-os filmet Jan Gabin-nel, Párizson keresztül. Én ezt először gimnazista koromban láttam, tetszett, rendben van, OK. Azóta a fontos emlékek között. Pedig semmi dráma, semmi különös. És most megrendített. A szóhasználat pontos. E földrengésnek nem volt iránya, célja, még tartalma sem, nem tudom mi történt; és csak töredékes részleteit értem, hogy mindez miért. Nem indított el vágyakat, nem ébresztett föl emlékeket, amúgy sem vagyok hátranéző típus, nem használom a múltamat. A legutóbbi; a New York-i túra emléke sem él bennem. Az nem elégséges magyarázat, hogy most fölbukkant egy régi történet. Talán annyi, ez a film egy szemernyit céltalanul elszomorított. De ez is iránytalan, és még csak nem is lényeges. Vagy mégis? Nosztalgia? De mire? Soha nem vágytam vissza múltamba. Nem, nem tudom.
Ez lenne a válasz; a művészet?!... megállunk, és letesszük a szatyrot - fogalmaztuk 1982-ben Szüts-csel.
Milyen vágyat indít el bennünk a látvány, ahogy ámulunk Van Gogh öreg bakancsos képén.


08:45 Deske, nehéz kérdés, hogy egy-egy esemény mit hoz elő. Az, hogy tudatosan nem használja a múltat, nem jelent semmit, legtöbb cselekedetünk, gondolatunk a tudatalattiból jön. De a múlt nyomai ott maradnak, ahogy a bőrünk is életünk végéig minden emléket megőriz. Ha gyermekkorunkban egyszer leégtünk, arra még a 85 éves bőr is emlékszik... A.

 


09:17 Kedves Deske, az utolsó árvíz-kép nemcsak gyönyörű, (ráadásul) Pilinszky profilja is benne van. C.

 



A tegnapi harmadik kép: Szép műterem - A/13/15
Ez március óta a föltett ötödik változata.
Javul.

1.   2.    3.    4.    5.

11:35 Még mindig nem dícsérte meg senki ezt a képet. Pedig.
Már csak a címe is.



Nagy muri rendőrjeinknek ez az árvíz. Szirénázva rohangálnak föl s alá hatalmas fehér BMW motorjaikkal itt alattunk, a Margit körúton.



12:07 Hát akkor itt
a mai, átfestett, ez tavalyi kép;
volt ill. van ennek egy jobb változata, az A/12/37.
Félénk műterem - A/12/36
Ez így indult.










 --- 2013. június 15., szombat ---


Tegnap este fotelekben;
irodalmár barátunk azt mondja, teakultúra. Hogy AHMAD AROMATIC EARL GREY BERGAMOTOS FEKETETEA, Ceylon, nem olyan zacskósféle; és 5-7 percig. Ma utasítás szerint József körúti Törökbolt, angolzöld doboz, egy kg. 3000 HUF, hozzá (nem ott) 750 HUF átalakított-, pontbelefér-teaszűrő (nálam G/13/13). Ez tényleg tea. Még Katától kell hozzá kunyorálni fémdobozt.
Meg Kata-ajtóra zárcsere, nagyon zörgött neki. Meg pót padláskulcs a Kulcskirálynál, egyúttal padláselőtér önötletre kidzsuváz. Kivételesen nem a mi koszunk, de nem szerettem. És U-04 unoka őriz, sürgős telefon reggel hétkor, azonnal érte Dunakeszire. Zsófiék házát ma 15 önkéntes amerikai keresztény fiatal hőszigeteli, anyagárért (azt majd mi); ezért jöttek repülővel.
Ja, meg vettem egy Cordless Phone-t, haldoklik a régi. Még be kell üzemelni.
Közben műteremablakaimat tömítik, majd mázolják.
Fehérre.

F/2013/187





Kossuth Rádió ma reggel, Dunakeszi felé. A melegre való tekintettel a svéd vonatkalauzok kérvényezték, hogy sortnadrágban szolgálhassanak. A válasz: a svéd kalauzoknak pantalló, vagy szoknya engedélyezett. Azóta 15 kalauz szoknyában dolgozik. Azt mondják, nagyon kellemes. A Társaság tehetetlen.


01:16 Deske, nem jön álom a szememre. Írod, műteremablakaidat szigetelik. Jönnek hozzád is az amerikai keresztények? Írod, a svéd kalauzok szoknyát öltenek a meleg miatt. D-04 svéd kalauz lesz, ha majd nagy lesz? :) É.

- Mázolják és nem szigetelik. Pénzért.
- Nem D, hanem U, mint unoka.
- Nem kalauz, hanem idegenbeszakadt-magyarszármazású-jegykezelőkisasszony. És csokikrémszínű Volvoja lesz. d.



--- 2013. június 16., vasárnap ---

Evezős edzőasszony barátunk mailben hívott egy örömevezésre, ha lement az ár. Ez jó. Lehet, hogy mégis folytatom, 46 év után?! Ma álmomban háromszor majdnem borultam,. a bal lapáttal fogtam rosszul, de mindháromszor fölényesen úrrá lettem a vészen.




- Tárgy: ÖNREKLÁMOZÁS. Ejnye, mondom, mire olyan büszke ez az ember? Akkor már én is mutatom  sajátkezűleg készített "pont beleillő" szűrőmet, a szobaantennából varázsolt konyhai papirtörlő-tartómat, vagy a "másodlagos frisseségű" feltörlőnyélből kiókumulált wc-papir-tartót. Nna? E.


- Kedves E., bocs, hát mire lehet büszke egy másodlagos férfi. Ez a mosolygós (pót)unoka, hogy így mondjam, nem sajátkezű. d.

 

- Ez a "másodlagos frisseségű" Bulgakovnál a romlott lazacra vonatkozik, nálam meg az eltört felmosó nyelére. Fogalmam nincs, milyen  egy másodlagos férfi  – gondolom, embernek nem elsőrendű. A lényeg, hogy elsőrendű nagyapaként funkcionál-e. Na, most válaszoljon. E.


- Ötöd rangú nagyapa – sem vagyok. Alig törődöm velük.
A teaszűrő dizájn besorolása pedig; hát az tényleg..., szóval izé. Ugyan félig magántréfa. Kezdem magam kényelmetlenül érezni. Most ki is vettem a dizájn opuszokból. (Négy példányban, mert az OSZK-szerver is.) d.




KÖRLEVÉL
Kedves Barátaim!

Az Európai Unióban aláírásgyűjtés indult azért, hogy a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez és a méltósághoz való jog.
Ha a kezdeményezést 2013. november 1-ig legalább 1 milllió európai polgár aláírja, és az összegyűjtött aláírások az Európai Bizottsághoz megérkeznek, az EU nem fog támogatni olyan kutatásokat, melyek megfogant életek elpusztításával járnak. Az Európai Unióban eddig 576 822, Magyarországon pedig 48 894 aláírás jött össze.
Aláírni a www.egykozulunk.hu honlapon lehet. A nevet és az állampolgárságot kell megadni hozzá, valamint valamely azonosító dokumentum (útlevél, személyazonosító igazolvány) számát vagy pedig a személyi azonosító számot (személyi számot).
Az azonosító dokumentum számának megadása azért szükséges, mert az aláírás csak így válik bizonyító erejűvé, különben a hivatalos szervek nem tudnák ellenőrizni, hogy az aláírás valóban létező személytől származik-e, és hogy az illető csak egyszer írta-e alá a kezdeményezést (többször ugyanis értelemszerűen nem szabad).

Mi aláírtuk.

 

A kisasszony minden ruháját leette.
Spenóttal.



Kaptam egy diassorozatot a Himalája tetején élő népekről.
Mutatom. És betettem a FILMTÁR-ba is.


--- 2013. június 17., hétfő ---

Kedves Dezső, egy fotó. A váci püspök nemrég azt mondta Dórinak, hogy nagy művész lesz belőle.
Meglátjuk...
Itt minden rendben van, remélem, Önnél is. Üdv, R.


04:15 Vállalom a korrigálását... várom 2028. május 4-én, 08:50h., uszoda után.
Kezdje fejjel, egy év után jöhet az akt, egyhetes beállítások.
A stuttgarti iskola most elég jó.
A párizsi Dubuffet Galériával érdemes szerződést kötni,
de ne hallgasson Jan Garonne Lamartin úr tanácsaira.
És olasz olajfestéket semmiképp ne használjon, legalábbis az olcsóbb fajtájából. d.




07:32 Még el se
küldtem.
De úgy tudom, Szüts nemigen olvassa a NEWS-t, Facebook-os lett.
Levélküldemény lesz; ezt a tréfát a fotósok értik. (kukac, exponálózsinór, 15 éve meghalt technológia.)
Most találtam egy elajándékozandó fotótáska zsebében, három párjával együtt.
Egy barátság nem múlik el.
Legfeljebb átalakul.



07:47 A leghosszabb napok,
június közepe. F/2013/189





Ismét megnéztem őket. Éppen itatás, hosszan, jutott mindhármuknak. Még utána is csöpögött a csőre. Csodálatos. Hány kiló békát kaphattak ezek, hogy már ekkorák.

http://golya.mme.hu/golyakamera/halaszstream/




--- 2013. június 18., kedd ---

06:53 Mailbeszélgetés.

- Kedves Deske, egész felbosszantott, amiket a F.  mondott magáról, pedig ért a festészethez, nem is kevéssé... A.
- Hű, de szerettem volna hallani. Dícséretből kapok eleget. Igazán csak a kritika érdekel. Hátha segít. d.
- Hogy maga mindig ugyanazt festi, Rembrandtnak minden ugyanaz más volt. A.
- Maga igaz barát. Ez hasznos infó. Szerencsére ez a kérdés mindig a nyúltagyamban. d.

 

Rádióhír. Az idén a szakértők 600 vagy 600 ezer tonna meggytermésre számítanak. Sajnos elfelejtettem. Talán mégis az utóbbi? Valami irdatlan nagy szám volt.



Önálló képességnek
kell tekintem, amikor valaki képes szükség esetén sem gondolkodni.

 

Húsz éve fanyalogtam valakinek valami amerikai slumok egyszerű gyermekén. Azt mondja, ez igaz, de istenien vizisíel.



Zsófi lányom tán
tízévesen felhőt kért. G/85/08
Tegnap banki kölcsöne részleteit beszéltük meg vele.








08:20 NOL.hu: a Fruit Veb munkatársai szerint országosan körülbelül hatvanezer tonna meggytermésre lehet számítani, ami hozzávetőleg a tavalyi terméssel egyezik meg.


Tegnap főképp ablak és ajtótok-problémák. Kis időre vettem elő az A/12/05-öt. Jót tett neki.










Germanisztikus szerszámcentrikus
teakultúra.
Első ütem:
Jelentős szűrőberuházások + konyhában körülnéz. F/2013/191
Második: eszközkalibrálás.
Holtversenyben két nagy jutott tovább.
A döntő csak holnap reggel, délután már nem lehet erős teát csinálni.
Így is háromkor ébredtem reggel.

Bónuszöröm:
A másik töröknél 3000 helyett 4960 lett volna az AHMAD EARL GREY.

Nyitott kérdések még bőven.
Hogy öntöm a trutyit a mibe, hogy kijöjjön a szűrőből. Két nap után bemuslicásodik, ha nyitott a tároló.
Zárása többletmozdulat.

A teaolló a legjobb az egészben. Ha így hívják.

Egyik legkorábbi fölfigyelésem: addíg érdekel a dolog, amíg kitaláljuk és megépítjük a matrackunyhót húgommal.



Meghalt Bakallár József festőművész, Istenem. Ketten voltunk 74-ben másfél hónapot az NDK-beli Buna Werke-művésztelepen, ott ismertem meg. A köv. évben fölajánlotta, tanítsak helyette a zebegényi Szőnyi Szabadiskolában nyaranta, mert neki Japánba van meghívása. Sok minden indult evvel, Szütsöt ott ismertem meg, stb. Hát meghalt a Jóska. 74 volt.
Mesélte, úgy kapott meg egy Fiatal Művészek Stúdiója-ösztöndíjat, hogy egy fotót küldött be magáról, köpenye két zsebéből két kisgyereke nézett ki.
Biztatott, csináljak én is mozaikot, muráliát; csak az első megbízást nehéz megkapni...




Hó közepe, Józsi atya hétre
vár gyónni a Ferenceseknél. Útközben rálátok a Bem utca sarkára, szeretem azt a házat. Az atya: egyházunk olyan, mint a nagy víz, az elefánt is megfürdik benne, és a kisegér se fullad bele. Ezúttal bajos ügyében én is adtam neki jó tanácsot. Az adott penitenciához – foglalkozzam a Jézus Szíve tisztelete tanítással – javasolta a Google használatát.









--- 2013. június 19., szerda ---

Holnap 45. házass. évf., erről eszembe jutott egy akkori-, sőt attól korábbi ajándékom, egy talált kályhacsempe, ami azóta Kata falán, igaz, eléggé eldugva. Még házasok se.
Holnap egy közös misére.








--- 2013. június 20., csütörtök ---

08:57 Két hasonló, mindkettő ma reggel. Közértünket kedélyesen így lakatolják a semmihez éjszakára. A másikon a most halt Horn Gyula hatol át egy történelmi drótakadályon. Holott, ha kettőt lép balra, simán átmehetett volna.

 



Két mondat a szeretetről. Az a szeretet, ami nem jár idő - pénz - energiaráfordítással - az nem szeretet. A másik gondolat, nemrég hallottam, keményebb: Érdektelen, hogy úgy véled és azt mondod, szereted őt. Perdöntő, a másik ezt hogyan éli meg.

11:37
- Kedves Deske, és mi van, ha nem csak beleadok mindent: áldozatot, időt, pénzt, még többet is, mint kellene, nem csak érzem, hanem kegyetlenül meg is szenvedem - és a reakció mintha semmi ... É.

- Igaza van. Egyetlen: ha tiszta a Maga lelkiismerete. d.

- És még csak ne is fájjon? Vagy fájjon neki? É.
- A többi az ű dóga. Magának fájhat, az rendben van. d.
- Igaz. Nem szeretet az, ami bármilyen viszonzást vár. É.

- "Nem szeretet az, ami bármilyen viszonzást vár." Ez így nem egészen. Az ember nem tökéletes, a reménytelent is reméli. H.

 

- Kedves Dezső, "Érdektelen, hogy úgy véled és azt mondod, szereted őt. Perdöntő, a másik ezt hogyan éli meg." Szerintem ez kicsit sántít. Jó esetben a másik észreveszi, hogy tiszta szívvel, viszonzást nem várva... Ha nem, akkor nagy valószínűséggel az ő készülékében (is) hiba van. Innentől lesz nagyon nehéz... R.




--- 2013. június 21., péntek ---

Tavaly téli kép, ma ez tovább, jó volt és unalmas, túlságosan is:
Műterem, hagyaték - A/12/83
, 90 centis.




--- 2013. június 22., szombat ---

Emlékezésül a Weöres-centenáriumra:

Bélést fércel a kis béres
Nem kell neki köröm-pörkölt
Ő vagyont örökölt
Ilyen öröm régen volt a családban

 / VD., 1970.03. Zsennyei Alkotóház /

 

Nehéz napok, igazi, bódító kánikula. Egyetlen ellenszer nagyon dolgozni valamin.

 

 

Barátom ötletére és szoros közreműködésével tán másfél éve dolgozunk ezen a projecten. Tervezgetjük, alakítjuk. Sok-sok járdafotómból elkezdett általa egy 9 darabos ikonfal létrejönni. A print most elkészült, 52e HUF., a keretezés lesz majd drága. Ennek a színeivel nem vagyok megelégedve. Kell új. Két széria készül ("P1/ és P2/"), egy rögtön a Fotográfiai Múzeumnak, ajándékba.
Létra tetejéről fotóztam, 70 centisek, mellettük léptéknek ott a szandálom. Címe talán KILENCJÁRDA - F/2013/194. Huszonharmadik éve látom reggelente ezeket a csíkokat, kocogás az uszoda felé. Magam elé/alá nézek.

 



 

21:34
Deske, kurrrrrrrrrrrrrrrva szép!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
és így titokban? K.

Semmi titok, csak mellékesen készül, sok egyebek mellett. d.





--- 2013. június 23., vasárnap ---

05:35 Mailváltás
ötletgazda társszerzőmmel:

Deske, megnéztem a kompozíciót, s voltaképpen rendben, DE: a bal felső nekem túl erőszakos. ha azt helyettesítenénk egy másikkal, amelyben nincsen "szín", azaz a középső sáv nem ennyire erőszakos, akkor jobban passzolna nekem minden.
Viszont az is lehet, hogy ha visszafogjuk a színeket, leveszünk 15 %-ot, vagy bármennyit, akkor ez az erőszakosság eltűnik. adná Isten, mert egyébként szuper ott, és legalább oldja a többit, de így nagyon elviszi a szemet (szerintem). lehet, hogy erre (is) gondoltál, amikor azt írtad, hogy kopog, remélem a 15 % majd megoldja ezt. P.

Kösz, nem erre értettem a kopogást. Ugye, a fölső 1., 3. és alsó 2. tartja össze a kompozíciót.
Ha ezek közül valamelyik egymás közelébe kerülne, már billen.
És így a középső (fő) sor megmutatja az igazi (vágyott ) arcát, az nagyon csöndes.
A kopogás arra vonatkozik, hogy a szemcsézettség kontrasztja ekkora méretben túlhangsúlyos lett. Tul. képp a kontrasztját kellene elvinni, de az veszélyes. Viszont ha  a világosabb, akkor kedvesebb lesz, amilyen a monitoron és kicsiben is volt. d.






Tisztelt Váli Dezső! Az imént Szegeden, a Reök Palotában (Múzeumok éjszakája) az Ön képe előtt a tárlatvezető azt találta mondani: "Váli Dezső 50 éve festi saját műtermét...". Azonnal elkezdtem számolgatni... A másik érdekesség: Vojnich E. medencés képe mellé ezt írták: "Fekete medve". Nem hittem a szememnek. Kinek kéne szólni? Nemsokára vége a kiállításnak.
Tisztelettel: T., news-olvasó Szegedről

Köszönöm a levelét. Tudja, megnyitója előtt végigsétált Rippl a tárlaton a rendezővel, egy képe fejjel lefelé lógott. A rendező ijedten… stb. Rippl rászólt: hagyja, így is jó. d.






 

Deske, küldöm a megfejtést. "ha Horn Gyula... kettőt lép balra, simán átmehetett volna."
"De kié volt a kép ötlete? Az osztrák Die Presse riportjából kiderül: egy innsbrucki fotósé, Bernhard Holzneré. Ő volt az, aki javasolta Mock szóvivőjének: a lanyha sajtótájékoztató után napokkal rendezzenek egy látványos átvágást. A drótot május 2-ától bontották. Horn és Mock viszont csak június 27-ére tudott időpontot egyeztetni. A vágásra így a bontás végén került sor, csupán egy tízméteres darab állt már, Hornék ez előtt pózoltak. Zseniális médiapuccs – írta a fotó láttán egy frankfurti lap." Fotó: MTI
üdv: L.

 

 

Tehát most a fotósorozat címének ezt találtam: KILENCJÁRDA - F/2013/194. Netán: KILENCJÁRDA - IKON - F/2013/194. Szívem szerint KILENCJÁRDÁK-at írtam volna, sajna félő, modoros.
Ötletre fogadóképes lennék! TÖRÖK UTCA, MINDEN REGGEL, KOCOGÁS KÖZBEN, USZODÁBA MENET, 23 ÉVE MINDEN NAP, IKONFAL. Ámbár a bamba pacákok miatt alighanem a JÁRDA szónak mégiscsak szerepelnie kell. Hogy tudja, mit lát. Legyen súlya, ne legyen kacifántos, stb.

Jönnek:

- etűdök flaszterre, flaszteretűdök, Flaszter-változatok, Repedések
- Járda-ikon, Járdaikon
- hajnali járdák -
- Jardin

- Aszfaltia - Aszfaltium - Aszfaltetüdök. Külföldiül: Asphalt études. Études.  Etüdök aszfaltra.  Étüdök járdára. Etüdök lépésben.  Lépésben.  Utcadal [ezek Svédországból]

- repedések? látjuk, hogy azok. reggeli séta? és este eltűnnek. uszodába menet és a közértbe menet nem látszanak? etüdök erre meg arra - majd ha zenedarabot ír... ne cifrázza... a cifraság csak palotában jó, ahogy a műtermeknél... pl. homályos műterem, és nem reggeli beúszó párában fürdő műterem. Szép együtt, jó a ritmusa, az egész történet halk dallam. Kilencjárda... S.
- Kilencjárda, kilenc járda;
Sétál rajta kilenc dáma,
Tizenkilenc hajléktalan,
Három vak: fehér botja van;
kilencvenkilenc kisgyerek,
orruk pisze, fejük kerek -
Meg még sokan: köztük Váli [...]
A.



Mai uszoda: fáradtságból kifolyólag leginkább csak állagmegóvási-tempó.


 

Nem tudja valaki, hol lehetne egy min 2x1 méteres katonai-, vagy lópokrócot szerezni? Jó unalmas szürkét, lehetőleg. Ágyborításra. Nem szeretem ezeket a mintázatos mindenfélékat. Ami most, az szétfoszlóban alattam.

- Deske, csak tippelek. Military boltokban. Esetleg a ritka de létező lószerszámok üzleteiben. N.

 

- Ma ördöge van (velem): van egy 1,5 X 2 méteres egérszürke termo - akármim; eredetileg téli ajtószigetelésre szántam. Kimosom; megnézheti, és ha kell, viheti. A hangulata olyan, mint a sűrű ködös novemberi alkonyatoké. F.

- Ne mossa ki!! Boldoggá tesz, köszönöm! Alvás után vihetem? d.

 

 

 

 


Ma két, évek óta elfekvő zsidótemetős-fotósmappa tartalma aktíválódott, de nagyon. (Igaz, az egyik multkori londoni kiállításomról került vissza.) Hagyatékomat rendezem. Elég sok téves adatot kellett... Listák róluk, árajánlat mailfordultával megjött, mennek a keretezőhöz. Keret nélküli munkák elkallódhatnak, tapasztalat. Estére összes képcédulák is megírva a hátoldalra. A fotók ugyan F számot kapnak, de azt csak a mama. A papírképek sorra P1, P2 stb.

 

 




--- 2013. június 25., kedd ---

Nagyon fontos. Péter érsekünk azt mondja, nem feltétlen örül az iskolai hittan bevezetésének. Ugyanis a hittan elsősorban nem ismeretátadás.

11:38 Deske, szerintem itt valamit félreérthettél. Kizártnak tartom, hogy ez a hír igaz. Miért ne örülne Erdő Péter az iskolai hittan bevezetésének? Az, hogy a hittan elsősorban nem ismeretátadás, teljesen igaz, de ebből mi módon következik az, hogy nincs rá szükség? T.


Szia! Hallottam, így hallottam; másodkézből kapott infó. Hogy ennek inkább a plébánián a helye. Meg persze a családban. d.

 

--- 2013. június 26., szerda ---

Deske, én ugyan nem hallottam Erdő Pétert erről beszélni, de én kinézem belőle, hogy ezt mondta, van olyan jó fej... Én sem örülök az iskolai hittannak, mert nekem is van iskolás gyerekem, de még jól emlékszem iskolás éveimre. Arra is, hogy ami az iskolától jön, az menthetetlenül utálatos lesz. Kivéve néhány nagyon szerencsés, csodával határos esetet...
Ráadásul arról is meg vagyok győződve, hogy ettől nem lesz több keresztény, és nem lesz népszerűbb a kereszténység, az egyházak, sőt. Számtalan embertől hallom, hogy ellenszenvesnek tartja, ahogy a politika menedzseli az egyházakat (pedig ez nem feltétlenül baj), ráadásul állandóan a kereszténységre hivatkozik, ugye, a hitelesség szikrája nélkül. Ez nagyobb baj, mert az árukapcsolás miatt sokan, akik ezt látva köpnek a kormányra, az egyházat is leköpik egyúttal. (ezt tapasztalom.)... Z.

 



Délelőtt nyomda,
Zugló, járdafotókat újracsináltatni. Próbaszíncsíkok utáni nehéz döntés. Barátom segített, nem lett volna bátorságom új meg új próbanyomatot kérni. Hogy mindinkább az égiekhez hasonlítson, mint az Aszfalútépítő Vállalat termékeihez–, plusz 42 ezerért. Péntekre meglesz. Akkor kereteztetés.


 

 


Uszodában – egyenlőre
letakarva – öt, remélhetően nem nagyon pocsék dombormű, mellettük egy márványtábla. Amin Zelk után szerencsésen hagytak még helyet.

Bacsóval, Garassal, Kállay Ferenccel igen; Dr. V. Molnárral sajnos nem találkoztam, "az utolsó magyar király utolsó katonája", 105 éves korára azt hiszem (orvos)tábornokként úszott a szomszédos hideg medencében.





--- 2013. június 27., csütörtök ---

Megérkezett Ferences templomunk új toronysüvege.
A darusautó már a levegőben a beemeléshez,
a kerekeket kímélendő.









Ablakmázolás bef., terpentinek hazaköltöznek.
Szeretem, ha üzemkészen a helyükön vannak.
Előttük az eltört ablaküveg helyetti újat
lesmirglizni most nincs erőm;
most
egy fölrajzszögelt vászondarab teszi lehetővé a
kinézhetetlenséget.




--- 2013. június 28., péntek ---

05:16. Reggel eredeti hosszúszálú ceyloni Earl Grey teát iszom.
Akkor most jó? Nekem?
Amikor olyan szomorút álmodtam?!
Igaz, viszont 69,5 kg. vagyok.
(Aminek semmi értelme. Sok munka van benne.)
Kevesebb, mint éveim száma.


 

A kedden említett Erdő Péter-nyilatkozat, pontosítva. Ugyan Kata nem találta meg az Új Embert, amiből. Tehát, hogy az érsek atya nem túlságosan örül a hittan iskolákba bevezetésének. Hogy bár hasznos, de annak elsődleges célja nem az ismeretátadás, sőt, a jóra való buzdítás sem; hanem Krisztus örömhíre átadása. Annak pedig jobb terepe egy (valódi) közösség a plébániai oktatás keretében, és a családi kör.



Milyen szépen írja meg Mann a Józsefben, hogy egy halottat könnyű szeretni. Tapasztalom. Például halott hároméves kisfiam. A lányom. Hatévesen. De ezt most nem jókor írom. Velük épp nem ez a probléma. Hanem a csöndes fájdalom.


Valahol ember vagyok, én is. Receptet cseréltünk a kenyérpultos asszonnyal; szégyellem, hogy csak kiflit veszek (bár ha újabban négyesével), hát hozzátettem, hogy a forgómicsodában kiszárítom őket, s napi egy... Hazafelé, reggel. Ő elmeséli egy vevőjét, aki húszasával veszi, fölvágja karíkára, fokhagymás zsírba és enyhén kisüti: remek.

 


Klubtárs, már bőbeszédű. 68-ban nyitotta fémnyomó műhelyét 36 alkalmazottal. Gépekhez való lámpabúrák, csilláralkatrészek, kelyhek. Gyönyörű szakma. Csak a búrából volt ötven fajta, az milliószámra ment. A szarvasi üzem szállította szerte a KGST-oszágokba.
- Aluminium?
- Ó, volt minden. Sárga és vörösréz, vas, rozsdamentes acél.
- Azt is lehet...?
- Van egy lágy változata.
- Kézzel formázzák?
- Igen, de van hozzá eszköz.
És hogy ő rendesen megfizette a munkásait, nem minimálbér. Hiszen ők tartották el. Nyugdíja közeledtével lassan leépítette őket, emberségesen. És hogy nincs ok panaszkodásra, jártak ők Kubában is, szépen élnek; feleségével évtizedek óta ide, minden reggel hat előttre.
Egyébként hazafelé Kubából hatan ültek a hatalmas orosz gépen, s az össz többi hely tele volt pakolva banánnal, almával.

 


 

--- 2013. június 29., szombat ---

Mail; Mike barátja bejutott a harmadik fordulóra, FiImművészeti (már biztos az is:) Egyetem. Hogy rólam csinálna vizsgamunkának egy kétperces filmet, múlt héten kellett a forgatókönyvet megírniuk; az időbeosztásom, a percvekker, a tea mellé a három háztartási keksz, stb. Jó. Én két nappal művésztelep előtt félig becsomagolva, képet kezdeni már nemigen akarnék. De ma éjjel, egyik fölébredésemkor észbevettem, hogy hiszen Kecskeméten indított közösen festett képünk még mindig nem tetszik eléggé. Úgyhogy nem is kellett alakoskodnom, végigfestettem a délelőttöt a kamerák kereszttüzében. Sőt, a kép jó lett. Ének a búzamezőkről - AX/10/33.
A kép sárgán érkezett, akkor kezdtem-folytattam én, 2010-ben.









--- 2013. június 30., vasárnap ---


Vasárnap; délelőtt Svábhegy, egy sokszorlátott útszéli aprócska feszület a buszmegállóval szemben.
Krisztusarc poros művirágok között.
F/2013/196

Holnap 05h körül indulok, akkor tán még nem zsúfolt a sztráda. Húgom hattól ébren, Pannonhalmán. Onnét délben át Siófok-Törekibe. Egy hónap lesz.
Még belefért ebbe az utazás előtti napba az új Nemzeti Galéria-kiállítás, Katával, délután.
Monet, Gaugin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai, zár: október 13. A jeruzsálemi múzeum és a két pesti múzeum anyagából. De volt munka, amit Kecskeméten, a Cifra Palotában szoktam látni. Persze a legtöbb képet ismerjük. De ez így összeállítva új.
Persze a többség másodrendű, reszli, mint általában mindig, mindenütt. Az ember fanyalog.
A világcsúcs néhány éve a berlini 300 képes Klee-kiállítás volt, 290 felejthető munkával. Holott tudom ki ő, és mit tud; Klee az apám.

Na nézzük.
Egy Deák Ébner, aprócska, alig észrevehető csoda egy karcsú oszlopon.
Mostanára bizony megszerettem a Majálist is, nagyon. Itt van.
És itt a szerintem-főműve is, a Hinta, ami szerencsésen csak vázlatnak maradt. A foltok, foltarányok.
Három Cezanne egy fülkében, ezek nyilván Izraelből, ezekkel itt se tudok mit kezdeni.
Rippl; itt is van közepes és csoda is. Mindíg kiválik környezetéből erejével.
Egy tökéletesen atipikus, korai Berény, vele elfogult vagyok, mert nagyon szeretem. Itt az eredetisége figyelemreméltó.
Monet zseni. Több képe is van, persze nem főművek, pedig, pedig. De jó volt látni két csónakját, amit aztán Braque tökéletesített késői halálcsónakjaival.
Ziffer Sándor, új a csapatban, mert akit csak most kezdenek észrevenni, szeretem, a jó képei nagyon jók.
Kecskemétről a kedvelt Iványi Grüwald-templomkerítés a toronnyal, meghitt öreg barát.
Ferenczytől az egyik kedvelt időtlenül csendes kétalakos munkája.
Bonnard a szokott két itthoni szeretett képével. Tőle is van itt egyéb-, gyengébb is.
Az édes Sisley, akit már csak Szüts szemével tudok nézni/látni. Közepes munkái, de közte egy remekmű. Két csupasz téli fa, nem tudtam eldönteni, műtermi munka-e. A gallyak felületes ecsetívek, mintha nem látvány után. De a fák összritmusa gyanúsan jó, ilyet talán lehetetlen kitalálni.
A falusi utcákat fejből tudjuk, van belőlük elég a világon. És akkor szembejön egy korai Fényes Adolf, atipikus és megejtő. Még zsíros-olajos; nem a késői tiszta színei, de így is.
Másik remekmű, egy csillogó magyar kép mellett egy elegánsan sápadt Vuillard. Ojjé, ez nagyon. Hogy le mert mondani az intzenzívebb színezésről, holott nagyon adódott volna. Az aranyosan végigfestett a háttér-tapétamintái. Tündéri. Nagyon rohangásztak a teremőrök, nagyon nem lehetett fotózni. Ijedtemre Kata váratlan megkért két vadidegent, falazzanak nekem. Az ilyet nagyon nem szeretem. De megtették, aztán éltem a lehetőséggel. Csak nagyon rohanós minőség. Életlen, és a kép szélesség-magasság arányát itt csak megsaccolni tudom.

Még majd el kell menni, ha hazajöttem.
És vége a hónapnak.


2013. júniusi olvasó: (392066 =) 3535/hó = 118/nap
Csökkenő, az emberek nagyon mennek át a Facebookra, nyilván.