VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 281.

2018. augusztus 1., szerda Bp. - Kékkút


05:38

Új plakát a Lukács faliújságra.
Naponta kérdik, hogy van.
Januárban műtötték
kétszer is.

1975-ben és
1985-ben nyitotta
egy-egy kiállításomat.

05:58

‒ Kedves Művész úr, ősszel lesz megrendezve a Budapest Marathon, ahol kortárs festményeket is elárvereznek,  a befolyt pénzből pedig tolószék(ek)et vennének az Országos Onkológiai Intézetnek. Ha esetleg fel tudna a Művész úr is ajánlani egy festményt ...

‒ Köszönöm a levelét. Úgy gondolom, ha valaki segíteni akar, adjon pénzt szép csendben vagy akár zajosan. És ne akarjon cserébe azonnal valamit kapni. Például műtárgyat, hiszen az a művésznek amúgy is ingyenbe van. d.

 

2018. augusztus 2., csütörtök, Kékkút

07:41

Kékkút. Asztalom fölé vagy harminc éve, gondolom, a gyerekek homokozóvödréből. Működik. Otthonos.




 

15:36
Ahogy a lányom
egy ablakot földíszít. F/2018/132


 

19:35
Délután strand.
Amíg Kata fürdött, a Toyota hátsó ülésén végigfekve bóbiskoltam. Így fáj legkevésbé a derekam.
Nyár van - F/2018/133


 

2018. augusztus 3., péntek, Kékkút

08:06
Mára OK.
Öt hét alatt mínusz 7 kilóm. Titkos recept: felét enni, kivételtelenül.

12:01
Eltelt ez a nyaralásdélelőtt
is. Délre 15 vödör földdel kevesebb a bajbajutott vízaknában. 600 ezer forint ára víz folyt el itt.

 

13:43
Öt újra gyülekező
darazsat kellett eltanácsolnom az ablaknyílás külső-fölső sarkából, ahonnét tegnap sajnálatosan eltávolítottam épülő fészküket. Most nyomatékul hosszú szárú fémreszelő végére kötött rongydarabka segítségével AMINOERG-Plusz kenőcs (mozgásszervi és reumatikus fájdalom enyhítésére, naponta 4-5-ször, vékonyan) is kenve gyülekező helyükre. (Nagyszerű illata van.) Lehet, némely idősebb darázs még hálás lesz ezért nekem.

 

14:23
Öreg ember vagyok,
megint megkönnyeztem. Hogy a novellát ismerem, újraolvasva minden mellékes mondata új tartalmakat-; másod-harmadlagos jelentést is kapott. Minden súlyos gondolatfordulat rejtve már elölegezve, oldalakon átívelőn. Nemhiába volt Ottlik matematikus alkat. Remekmű. Minden megvan.

 

17:31
Kezd megvalósulni
ez a nyár. Kezdek otthon lenni. Kezdek valahol lenni. Előlről újra az Ottlikot. Negyven oldal az egész. Igazi utazás. Utazás.

 

19:36
F/2018/134




2018. augusztus 4., szombat, Kékkút


08:10
Na, megvolt
a kerti reggeli is. Nem a miénk.
F/2018/135

 



14:46
Ünnepe.
Napi kapcsolatban vele. Vianney Szent János áldozópap:

Fiacskáim!  Az embernek az a hivatása és feladata, hogy imádkozzék és szeressen. Ha imádkoztok és szerettek, íme, ez az ember boldogsága itt a földön. Imádkozáskor – ha helyesen történik – a fájdalmak eloszlanak, mint nap hevére a hó.

 

2018. augusztus 5., vasárnap, Kékkút

 

06:06
Deske, a tegnapi Vianney Szt. Jánoshoz. Hogy kedvenc festőmet idézzem, imádkozzon szép csendben vagy akár zajosan. És ne akarjon cserébe azonnal valamit kapni. Például fájdalomcsillapítást. Hisz Istennek az úgyis ingyenbe van.
Jézus vért verítékezett, mikor imádkozott. És Pál apostol, aki imádkozott, hogy a tövis múljék el a testéből... L.


Csakhogy.
1. Viennay általában az imáról (hálaadás, dicsőítés, közbenjárás, stb.), tehát nem leszűkítve, a harmadlagos fontosságú kérőimáról beszél.
2. És szerintem nem úgy érti, hogy a fájdalom elmúlik, hanem hogy a helyére kerül. d.



12:59
Féltizenkettes
mise Kővágóőrsön. Vajon a századok, vagy a szúállatok milyen rovásírásüzenetet hagytak ránk e vén pad peremén.

 

 

14:03
F/2018/136

 

2018. augusztus 6., hétfő, Kékkút


12:45
Nahát, ez is megvolt.
Bevették a képemet. Sőt, jól írták le a címét. Életkori sajátosság. Az első hét évben tőlem mindent kidobtak. Rezzenetlenül küldtem be minden évben, továbbra is. Régen volt.
Egyszer meg is haragudtam rájuk, bár értettem, megértettem az indítékokat. Amikor nyilvánvalóan fődíjat kellett volna adniuk. Ők is tudták.

Ez a kép két hónapig viszketett egy kicsit, ha ránéztem, de ezt nem vettem eléggé észre. Akkor egy értelmes kritika: se nem eléggé Váli, se nem eléggé Bálint. Most se eléggé, de határozottabb, öntörvényűbb lett, jobb, hogy hozzányúltam. Ilyen se volt még, nedvesen adtam be.
Kata ötlete segített volna, vágd le derékszögűre. Igaz, de könnyű út, érdektelen.

Egyszer utaztam le egy ilyen megnyitóra a szolgálati különbusszal. Az impozáns tanácsterem megcsodálása, polgármesteri fogadás, ebéd, és még valami különmegnyitó. Alváslehetőség nincs. Visszafelé, késő este, már igen vidám társaság, összeszorulva a buszban.
Másodjára nem utaztam, pedig akkor díjat kellett volna átvennem. Nem is kaptam meg soha azt a pénzt. Telefonok, legyintettem, bajban voltak, elkeverték.

 


13:30

Nos, halálraítélt társadalom? Vagy túl fellengzős a megközelítés?

Ford Model T-100 év

 

16:43
Megyünk strand
, Kata úsz, én József. Egy nyaralásnak nem az a célja, hogy az ember jól érezze magát. Kata új személyi igazolványa érvényes 2078. január 1-ig. 135 éves lesz. Idén nem zümmögnek a szúnyogok. A rohadékok. Megyek is szobára.


19:31
- Deske, visszatérve az imára. Azt hiszem azt sem kell elvárni, hogy a helyére kerül a fájdalom. Elvárások nélkül jó imádkozni, csak a szólíthatóságnak örülve.L.

- Szép, igaz. De az öröm is elvárás. Én nem szokok örülni, én munkának élem meg. d.

19:50
A Balaton
nagyon érdekes.

 

 

2018. augusztus 7., kedd, Kékkút


03:32

 "Kiveszem rendes évi szabadságomat."
Már a szó is hibás. Kikapcsolódni javallt. De aki úgy megy nyaralni, hogy ott majd végre jó lesz az egész évi gürcölés után, annak az életében valami nincs rendben.


09:13
Reggeli óra
. Van ebben a látványban valami otthonos.
F/2018/137

 

10:32
Pihenek, belenéztem,
NEWS:

2007. július
A tökéletes nyaralás:
Néhány hétig egy másik szobában csinálni ugyanazt.
Megvan a kiló háztartási keksz is, már minden rendben, csak a bejárati ajtó van másutt.

2009. február
Délelőtt az építész mesteriskola 20 hallgatója itt, gyárlátogatáson: Hogy hogyan kell építésznek lenni.
Mondom, olvasni kell a József és testvéreit, sokat sétálni, egyedül, és nem megsértődni a világra.


20:28
Reggel Kata a
kertben valami olyat látott, amit ritka csoda látni, amit én sohasem, és alighanem soha fogok. Gyönyörű. Ez a virágfej ‒ mutatta ‒ megrázta magát, és szeme láttára kinyílott, szétpattant; egy szempillantás alatt. Este is megnéztem, de akkor újra aludott már. Erős vállizmai kell legyenek ennek a virágnak. A parton, míg Kata úszott, most harmadszor is elolvastam Ottlik Minden megvan novelláját, avval, ha már nem kell, félbehagyom. Kellett. A mondatfűzését is élvezem/tanulom.



2018. augusztus 8., szerda, Kékkút


08:06

Bajban volt velem a Salgótarjáni Múzeum. Hogy nyissak meg még másodjára is egy művésztelepi zárókiállítást, annó 1989. De hát ez munka. Avval a feltétellel, ha a velem dolgozó hétéves Mikica rézmetszetét beveszik a Múzeum állományába. De hát ezt már hogyan. Drága Domonkos ig.helyettes fölnevetett, vegyük be, lehet, azt fogják mondani, már az apja is festett... Pár éve utánaérdeklődtem, szerepel az állományban, kaptam is jó reprót róla.
Miki tűnődve nézte, ma se igen akarnék mást mondani...
A napokban lesz 36. Furcsa.

 

papír, 9,7x19,7 cm., fotó: F/2009/070

17:35
Tekinthetjük úgy,
tulajdonképpen a balatonnak* is két partja. van. Ezek távolsága henye lazán változó. De, ha tegyük föl, ez 25 vagy netán 33 1/3-méterben rögzülne.
*nagybetű neked

18:00
Reggel
mailem Athénbe, H. Gy.-nek. Szövegem fotóba ágyazva jött vissza.

válaszom: Na ugye, hogy nem látni?! Lehet, hogy nincs is.

 

2018. augusztus 9., csütörtök, Kékkút

05:52
Ha a balaton fenekét
kicsempéznék, hajlok rá, beleegyeznék. Már az is előrelépés lenne. Nálunk húsz éve a Lukácsban az egyik ilyen átalakításkor a vezető utasítására a mi medencénkben megszüntették a sávonkénti sötétkék csempecsíkokat, helyüke elszórtan sötétkék csillagok kerültek. Fordulók előtt most azokra kell figyeljek. A változtatás alapja, így mesélte a főnök, egy öregasszony volt, aki rászólt egy öregúrra, hogy ez az én sávom. Erzsébet asszony lehetett, kézilabdás fiatal korában. A sport következtében salakdarabok maradtak a térdében. Nagyon félt, hogy hozzáérnek, úgy emlékszem, vérzékeny volt. Lila foltokat mutatott magán. A medence szélén úszott, a róla elnevezett Csányi-öbölben. Én az oldalán, sok-sok évig. Kértem is tőle védelmi díjat, baracklekvárban. Rászóltam, ilyen fekete fürdőruhákat temetésre vegyen föl. Megnyitóimra ő nem járt el. Egyedül élt. Szeretett veszekedni. A hegyen lakott, negyed órára a buszvégállomástól, meredeken fölfelé. Télen ahhoz jégkarmokkal csizmáján. Nekem is kínálta. Az utolsó években elmaradt, már csak a termálba járt, a folyosón találkoztunk néha. Mondják; éve nem veszi föl a telefont, öregotthonba kerülhetett, vagy meghalt.


08:52

Ennél rondábbat művészet lenne létrehozni. De hát feladat volt, jelenlévő eszközökkel megoldandó. Az már beligény, hogy azonnal. A talp, amit pótolni kellett, persze rohadt műanyag és persze alulméretezett. Természetesen elrepedt. Amint most fölcsavarozott másikfele is. Tudtam én szebbet itt. Hogy a házat megvettük, első bútoraink között két kis ülőke. Azóta tartja magát, többesszám. Dizájn - G/1981/08

09:35
Már nagyon
remélek haza. Holnap. Másfél hétre elegendő kifli vár ott rám. Azóta már derekasan meg is száradtak.

 

 

2018. augusztus 10., péntek, Kékkút - Buda


17:08
Elrablói aznapi újságot
nyomtak Aldo Moro kezébe fotózáshoz, bizonyítandó, hogy (még) él. Élek, Buda. Már minden a helyén. Többévi ingadozás után a végleg kihalt Antineuralgica helyébe Tapolcán vásárolva - helye: bicska zsebe a tarisznyán - 6 db. Saridon. Elrágni nagyon rossz, de műemlékjellegű: nemcsak az Antihoz, de anyácskám Kariljához is legközelebbi az összetétele. Patikusnő magyarázta, nem kell elrágni. De a Lukács uszoda szerint nyelven keresztül gyorsabb. Ehhez vagyok szokva. A nyaralás egészségromboló hatását pár nap alatt legyűröm. Alig mozog a lábam. Indulok úszni. Talán még nem felejtettem el.
F/2018/138


2018. augusztus 11., szombat, Buda

00:54
A barlangüregi
magántó tulajdonosa testes indián hölgy volt, ötven körüli, válogatott öltözékű előkelőség, régi ismerősöm. Mindig mozdulatlanul üldögélt a túloldali sarokban, félhomályban. Egy lélek se más, soha, sehol. Csak nekem engedte, hogy szokott nyomvonalamon a víztükör körül a mély homokban körbe-körbe futásomat elvégezzem. De váratlan megjelent mellettem valami nem beazonosítható távoli férfiismerősöm is, társaságával, aki éppen segített az egyik hölgynek egy fotót elkészíteni. Engedélyt kértem az indiántól, hogy ő is használhassa futópályámat. ‒ A helfi-szelfis is jöhet, felelte az asszony kegyesen.

Nem novella. Imént álmodtam, igyekeztem pontosan visszaadni.
Ez álmomban egyébként egy összetett szót is alkottam. Előtagja a HILFE / HELP elegye.
Az indián a Viskó filmből kerülhetett, ahol az Atyaisten egy kedves, mindig mosolygó kövér négerasszony, tésztát gyúrt a konyhában.

 

02:01
Este olvastam,
hogy a pet-palackok nem véletlen egy alkalomra készítve, később is használva máj és egyéb károsodás lebomló anyagából, s egy nap után már baktériumtanya. S a pethelyzet, petöregedve, egyre fokozódik. Az összes itthonit laposra tapostam. Teakészletem víztartálya tán húsz éve szolgált.
hiába van elmosva

 

09:24
Több hónapos
tétova nemistudommicsináljak után mára a megoldás. Hol a szállítóhelye a feketekávézó pöttyösbögrének, ha reggel uszoda után arra visz az utam. A tarisznyában bévül keservesen és dudorként fért el. F/2018/139

 


09:54
Hajnal óta zörömbölnek
ablakom alatt. Évek óta várom, reméltem, tudtam, egyszer sorra kerülünk. Csöndesebb lesz a világ. A hatos pályájának e szakasza még nincs a Combinó súlyához újból átépítve. Vastagabb aljzatbeton kerül, nyilván. És ilyenről nem tudtam: azonnal fölszerelhető, szárazon lefektethető villamosfordító váltósín került ide, mire uszodából hazafelé. Szellemes. És a földkábelezés milyen gondosan.
 

 

 

10:35
Ezt a gyönyörű
Sugár-remekművet fölajánlottam a pécsi múzeumnak, ajándékba. Persze fáj. De hát előre kell menni. Két hete nem válaszolnak. A lélek gyengesége, fölötlött, ez okból még módomban lenne visszacsinálni, hazudni, hogy már közben valaki satöbbi... :)

 

 

 

15:53

De sok szülő még elvégzendő feladata másodrendű epizódszereplővé hátralépni szülötte életében.

 

16:44

Vannak ennél
sokkal ígéretesebb munkáim is
az új, kecskeméti anyagban.
Ma egész nap
ezen kapirgáltam,
ez a csöndeske,
jelentéktelenke
jobban érdekel
a többinél.

Kb. harminc színt
próbáltam végig
a középső foltnak,
lilától a zöldig,
nagyon egyszerű lett volna
érdekesnek lenni.
Hiába kerülgettem
amit a szívem mélyén úgyis tudtam,
bebizonyosodott,
a közepét el kell jelentékteleníteni,
mert számomra a háttér
a kép igazi tartalma.

A/2018/33


2018. augusztus 12., vasárnap

05:35

Jóléti Európa. Ha már kettétörve az ischler, a történet hamar befejeződik. Hiánya tartósabb, érdekesebb.

 

06:09
Turi Tímea
/ Férfiak ülnek a kertben

Férfiak ülnek a kertben,
és papírokra jegyeznek.
Mindennap pont délben esznek,
nők főznek rájuk, a kertre
ki lehet látni a házból.
Bent ülnek ők, és olvasnak
esténként sokféle könyvet,
olyat, amilyet férfiak
szoktak írni kint a kertben.
Azt gondolja kint a férfi,
hogy ő nem szabad, csak a munka
ad értelmet mindegyik napnak,
és a nő őt eltéríti,
így lesz a munka leginkább
az, hogy a nőkről beszélnek,
arról, hogy miattuk tér le
az útjuk arról az útról,
amit élni szeretnének.
Hogy a nő ne volna boldog?
Átüt a fény a redőnyön,
és ők tudják minden reggel,
hogy boldogok, mert van férfi,
mindegy, hogy mellettük, távol,
van férfi, és ez olyan jó,
jó lesz majd rájuk gondolni.
Száz életük is lehetne,
de az ő életük épp ez,
és csodaszép, hogy a száz más
átüt ezen az egyen.
A férfi akkor sincs otthon,
amikor otthon van, csak test,
de a nő akkor is otthon
van, mikor úgy tűnik, nincsen.
És elmegy a nő, de visszatér este,
és elmegy este, visszajön reggel.
És elmegy a nő, százfele, messze,
de a férfi marad a kertben.
És a nő nézi, hogy messzire ment el,
és sóhajtva visszanéz egyszer:
ott látja magát a házban, az ágyban,
a szobában ott lát egy képet:
férfiak ülnek a kertben –
azt hiszik, gyűlölöm őket,
pedig csak azt mondom,
hogy édes szíveim,
drága kis szíveim,
ti nem tudjátok, hol éltek.

 

09:54
Nekem elrontották
a fáradtságomat. Amúgy tényleg nehezen viselhető, ólmos fáradtság, típusos, vasárnap reggeli. Erre váratlan egy mail-kérdés honlap ügyben egyik informatikusomtól. Minden fáradtság elmúlt, pillantás alatt. Ülök a géphez, izmaim feszülnek.

 

19:45

sok tudományom mellett
egyet nem tanultam meg
élni
munkát beosztani, ahogy
annyian tanították volna
nem és nem, nem lehet
mindent ma kell megcsinálni
de sőt azonnal, így van beprogramozva
a holnap nem létezik, nincs
például meghalok
vasárnapi csönd
vasárnap nem dolgozunk
kétségbeesés kerülget
tudom, nevetséges, nem baj
most evvel próbálkozom
lenne fehér padlóm, hátha
számolgatom, sikálnám pár hét
lenne, ahogy bírom
új utak különös

F/2018/140

 

2018. augusztus 13., hétfő


18:27 Kata baráti csapattal+unokák Kaposvárra, valami profi zenei fesztivál. Tobleront ebédeltem csípős parasztkolbásszal. A könyvmelléklet-DVD-t csinálom.

2018. augusztus 14., kedd

09:37

Élettértisztítással itt tartok.
Nem kis munka lesz.
De lefotózni jó.


F/208/141

 

09:46

Törekszem, hogy
ünnepajándéknak
ne legyen beszerzés-értéktrezorálás
vonatkozása.
Fiam ma 38,
a napokban vidéken dolgozik.
A borítékban lyukas dió.


09:49

Ez a biciklilánc elvághatatlan.
Minden bizonnyal.
A hetek múlásával azonban
szép lassan
elfogyott körüle a bicikli.
Reggelente néztem a Margit utca sarkán.


16:45
Deske, "sok tudományom mellett egyet nem tanultam meg: élni" -
Berta Pista anno egyszer azt mondta a Lukácsban: Dezső életművész. Ezekből a képekből meg tud élni. Üdv: G.

 

2018. augusztus 15., szerda

09:12
...hogy őt műveinek
"publikálása nem érdekli, maga öröme, maga bánata. Barátainak mutatja..."
Válaszom:

Ha kegyelemmel megtermelt érték, részletkérdés lelkivilágunk. Munkaköri leírásomban szerepel evvel az emberiséget boldogítani.

 

09:14
Nagyboldogasszony
ünnepe. A templomban énekeljük:

Boldogasszony Anyánk / Régi nagy patrónánk... Ne felejtkezzél el szegény magyarokról

Magamban hozzáteszem: ...és szegény románokról. Sőt, a gazdag románokról se.

09:39

Furcsa nálam ez a kettősség. Tisztázzuk.
Megint hozzájutottam egy adag Sugár-képhez,
méghozzá a legjelentősebbnek tartott
mítoszok-démonok korszakból.
Dolgozom föl őket, tegnappal kezdve;
kerülnek a honlapjára.
Ellentétben némely kritikákkal,
anélkül, hogy érteném, mit mond; hitelesnek,
csakugyan halálosan megszenvedettnek látom
ezeket a kompozícióit.
Semmi üres ötletjáték.
Homályosan csak annyi,
nagyon súlyos gondolatok mögöttük.
Ijedten, kissé irígyelve, sajnálkozva nagyon tisztelem ezért.

Ugyanakkor nem tartom ezeket súlyos közérdeknek, és a legkevésbé sem állnak közel hozzám. Lehet, más másként van vele. Egy képkapcsolat mindig titok. Pesti utcaképeit szeretem. Ez: SU159 ráadásul belefestette fölül íves műteremablakát, rég eltűnt, típusszerkezetet tettek helyébe. Lehet körülnézni, elítélni, befogadni: sugargyula.hu
Jut eszembe, nincs ezen mit titkolni, sőt. A Körmendi Galéria, és Gyűjtemény teljes archív dokumentációs anyagát meghozta nekem egy winchesteren Körmendi Anna, teljeskörű felhasználásra. Tökéletesen pontos kiállításdokumentációk, saját műteremfotó felvételei 2008-ból, stb. Vagy száz tétel, átnevezni, opuszszám, kis- és nagyméretbe áttenni, S. honlapjára, magaméra is föl. Érték a hálás utókornak.

 

22:19
Sugár honlap
22h. kész. És (egyedül, a Körtérről) du. 330 m. fenyőléc haza, keretnek. Nem mertem a tetőn, hátha nem bírja. Egy részét az utastérben. Penitenciának azt kaptam, mondogassam a Most segíts meg Mária... imát. Működik.

2018. augusztus 16., csüt.

05:16
Ha engem látsz, látod Putyint és Szent Pétert; ők is én vagyok. A Szentháromság, aki egy. Tehát a számosság nem létezik. Egy vagyok szerelmeimmel, Eszterkével, Zsófival, Katával; gyerekeimmel, a szomszéd nénivel.


Nincs ebben semmi különös. Lépjünk tovább. Amelyikünk nem kíván elkárhozni, az Krisztus testvére. Tehát Isten lesz. Lesz?! De ha nincsen idő ‒ 

 

06:24
Vége a nyárnak.
Már sötétben kelek. Igaz, tér és idő sincs.

 

08:50

Tök nem értem, mit lehet egy férfin szeretni. Ilyet még nem láttam. Vettem egy nutellás rolót. Évtizedenként egyszer próbálkozom a derékszíjjal, tegnap is. Egy napig bírtam, nyomja a hasamat. A hózetráger alacsonyabb rendű.


11:01
Evvel se sikerül
t lefotóznom. Évtizedek óta elbűvöl a Margit körút fordulóban reggelente a Bem utca torkolat, ha súrolófény. F/2018/142



11:06
Évtized után megint
új világítás templomunkban. Ötlet, koncepció. Már totálfény is, és fontos helyekre csúcsfény. Jó. Szép. Világnézeti kérdés is, a templom nem titokbarlang. F/2018/143

 

16:05
Kedves Zalán atya, köszönöm  az új világítást. Ma a blogomban ez:
"Évtized után megint új világítás templomunkban. Ötlet, koncepció. Már totálfény is, és fontos helyekre csúcsfény. Jó. Szép. Világnézeti kérdés is, a templom nem titokbarlang." F/2018/143 d.


Kedves Dezső! Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszenek a fények. (A jövő héten még finomítunk a beállításokon.) Pax
fr. Zalán

Bocsánat, akkor megragadom az alkalmat…
A külső templomajtón az a két parafatábla…
valahogy a templom méltóságához nemigen…
d

18:22

Estére befejeztem - fulltájm -
valahai szeretett mesterem,
Sugár Gyula most kapott újabb
festményreprói
és kiállítási anyagai-adatai
honlapba vasalását.
Tavaly kezdtem, szeptemberben,
föltalálásukat egyetlen darabbal,
most itt tartok, SU423.

Pld. a 2008-as Falk Miksa utcai
Körmendi Galéria-beli emlékkiállítása
körbe van fotózva, megnyitószövegek, minden.

aki többet:
sugargyula.hu


2018. augusztus 17., péntek


09:01

A sajtos kifli 110 forinttal olcsóbb, és finomabb is, de hát én sajnos történelmileg a sajtosrúdhoz vagyok szokva.


10:05
Több évtizedes
teszetoszaság után megszületett a MINDEN. Alkotóházba alkotóházból egyetlen mozdulat, végre.

 

2018. augusztus 18., szombat


02:37
ZELK / HAGYATÉK
Körömmel falra karcolt
átmeszelt verseim
az Istenre hagyom.  

56 után több éve börtönben, onnét is vannak munkái.



09:17
Persze a sporttárs
tudta, miért fekszik a macsesz éppen itt, a Lukács-kertben, már a harmadik reggel.
Talán csak étkezni és üríteni jár el innét.

Ugyanazért, amiért kollegája a nyomdában friss könyvemen.







Mert a fedlap alatt uszodai meleg víz folyik valahonnét valahová.


02:40
Folytatódott
levelezésünk a Budai Ferencesek plébánosával.

‒ ...Bocsánat, akkor megragadom az alkalmat. A külső templomajtón az a két parafatábla. Valahogy a templom méltóságához nemigen… d.
‒ Egyet értünk. Egyszer majd oda is eljutunk... PAX! fr. Z.
‒ Ha valaki vállalja, hogy a templomajtó keményfáról lekaparná a zöld olajmázolást, 150 ezer Ft.-al beszállnék… d.

03:01

Válasz érkezett,
megy a Lukács-faliújságra
24 - 36 pontos betűkkel,
mert a szemüvegek itt
általában a az öltözőszekrényben
maradnak.

13:08
Ebédcsinálás. Rájöttem,
hogy a sós illetve a megsózott rántotta kétféle minőség.


 

14:26
Nehezek
a könyvek, polc alá gázcső. Az asztallapról fölkerültek; eddigi legjobb emlékeztető-cédula tartóm. F/2018/144

16:53

Tegnap megint ötven méter
fenyődeszka a Váli utcából
(Körtér mellett),
mára jutott már idő
és energia
a végtermékekkel is foglalkozni.

Három kép tovább,
amikről persze azt hittem,
nincs tovább.
Ez a hó elején ez sokáig
zöld volt:
Teljes műterem - A/2018/33

60x60

17:57
‒ Deske, ez a 18/33.  gyönyörű kép... a keretet magam részéről világosabbra, mondjuk ezüstre, így kicsit gyászjelentés jellege van. É.


‒ Köszi, korábban sokat próbálgattam, de most tényleg átalakult, megnéznem. d.


‒ 2. Minden variációra van próbakeretem. Igaza van, kösz, a külső nem-, belső perem jobb világosan. d.

19:10

Kipróbáltam, milyen,
ha 17 percig mikróban
forog az alma.
Vacsorakészítés.
De közben (nekem)
fejenállógép.

Tizenhét perc,
úgy tűnik,
esztétikus, de
sok.


2018. augusztus 19., vasárnap

12:25

A Város legkisebb szobra, Batthyány tér, kőkorlát. Gondolom, egyetlen ember, aki nem fogdosta meg, én. Pedig hátha felberreg. F/2018/145



13:42
Zelk Zoltán : HA KÉRDIK EGYSZER

Kertben szerettem volna ülni, 
így álmodtam én őszömet,
nagy csend fényében elmerülni,
míg lassún hulló levelek
vállig, homlokig borítnának,
szépen halni megtanítnának - 
az elmerengő képzelet
esztendeim kemény szálából
ily lágynak szőtte őszömet.

Szerettem volna ülni lócán
alkonyidőn, a ház előtt
hallgatni utak csobogását, 
köszönteni az elmenőt.
így lettem volna gazda s vendég,
így mondtam volna szép jóestét
mindenkinek, mikor az ég
a sárguló napot leejti, 
mint őszi ág a levelét.

Nem kertben, nem ház előtt lócán,
ülök a világ küszöbén,
s ha kérdik egyszer, mi járatban,
mit végeztem e földtekén,
ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? - 
de a szegénynek szava voltam,
ezért voltam, lehettem én
egyszerre alkony s pirkadó nap,
egyszerre bánat és remény.

18:24

Húsz éve? nem láttam; megnéztem.
Szép lebegő álomvilág.
És nem hatott.
Szép emberek
szép erdők.
És nem működött,
valószínű, végleg.
Jules és Jim.

2018. augusztus 20., hétfő, Szt. István


08:53
Plébános atya épp a
kenyérrel az oltárnál, hogy én reggel két percre ott. F/2018/147

09:01
Nem önáltatás,
a Híd ünnepen más arcú. Lefotózásáról nem bírok leszokni. F/2018/146






09:18
Ünnep, tehát féltáv
a vízben, nagy ünnep, tehát csokoládés óriásbriós, aminek közismerten egyetlen, ámbár súlyos terhe, a vége felé már rettenetesen kellemetlen. De hát ez evvel jár.


11:28
Autó kiütött innét
egy járdaszéli vasoszlopot. Az élet élni akar.



11:35
Visszatérve
a Jules és Jim-re. A film frekvenciája ámulatos. Egy gyöngéd barátság széles íve; jó. Hanem a nő szélsőségessége befogadhatatlan; olyan fokú, hogy nem lehet azonosulni vele, olcsó különössé degradálódik. Ezért a történet érdektelen.


13:58
Ma, hazafelé
, a hatoson. Illyés: Lószőr, macskabél...

...hogy végül is nem
lószőr, macskabél, gyanta, fa
s jaj szólt, egyenként, hanem tán az isten
utat lelt magyarázata.

Lószőr, macskabél, gyanta, fa
zöreje hogy lett arany zöngzetű
mennyei dallam, hegedű
szava, a jövő vigasza?

szögesdrót, temetetlen katonák,
rossz pléhdoboz, őrült anya –...

 

2018. augusztus 24., péntek

06:40
Meglesz!, kezdik
a könyvem újranyomását. Tán csak két hetet csúszik a könyvbemutató.
Nyitott helyzet, bonyodalmak, és pld. egy levelem:

2018.08.23.                           html-2018/kotetrol-3.htm                                                C.17518
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Prof. Dr. Kásler Miklós
Miniszter

Kedves Professzor Úr!
58 éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam. Sosem voltam jómódú ember,
nem érdem. Most csináltunk egy életmű-albumot, kifizetve,
ebben anyagilag elvéreztem; 1000 példány, készen van, melléklem Önnek.

A kötet első fele gyönyörű, a második felének színnyomása gyenge.
Nem látom értelmét egy 80%-os minőségnek,
A Kieselbach Galéria-beli sajtóbemutatót lefújtam, szept. 28. lett volna.

A nyomda a hibát nem ismeri el, de 3,5 millióért megcsinálná újra ezt a felét.
Rövidre zárva - bocs -, kérem Önt, segítsen ki ebben, úgy értem anyagilag :)

Ha kedve-ideje, műtermemben is szívesen látnám körülnézésre-teára. Széna tér sarok.

Kicsit olcsó ötlet, de a hitelesítéshez pontos, hogy közvetlen
a nyomda számlaszámát adom meg:...
szívélyesen:

11:28
Integetős viszonyban
a kukásokkal. Másfél? két? évtized. Kocogok az uszoda felé, ők lassan, házról-házra. Megszoktuk egymást. Egyszer a sofőrjüktől szerettem volna egy zseniális rendszámtáblát, szélvédője mögül. Sokat kínáltam; nem fogadott el pénzt. Ma is a szobámban, falon. Aztán - ő épp szabadságon - a vele dolgozó testes cigánnyal küldtem számára egy friss Versnaplót. Később rákérdeztem, eljutott-e már a pilótához. Igen, de visszakértem, még olvasnám. Legszebb kitüntetésem. Az A. Napló most még meg sem jelent, a végleges, de a türelmetlenség. 6.50 körül szoktak ideérni, ma jó két órát vártam rájuk hiába az udvaron a három fóliázott kötettel. Aztán otthagytam. Elvitték. Ők vitték el.

17:43
Romániában járvány
miatt egy farmon 140 ezer disznót kellett leölni. Borzasztó.



19:48
Fölmerül,
meddig élek még. Sablon éppen volt, adódott nagy tételben fűrészelni. 572 leendő képkerethez saroklemez figyelmetlenségből, elrontott képeimből. Eltelt a délután.



2018. augusztus 26., vasárnap


06:07
Dolgozom a teljes
renden, noha az a halálra mutat. F/2018/149


09:25
A galambok
köszönik, de az esőben inkább az árkádok alatt. Egymásnak ezúttal nincs mondanivalójuk. Embereknél ritka.






13:45
Most megint láttam egy hete, mára eszembe jutott, mi a nagy baj, hogy erről a képről, okos emberek nagyon okos dolgokat mondanak írnak, és ez a sok minden eltakarja a képet, holott ettől egyszerűen térdre esve megrendülni kéne ettől a világlátomástól.
Reprót délután lecseréltem, saját fölvétel, mai.

 

18:09
elkezdődött

19:10
Fölösleges
ez a melodramatikus megközelítés. Szeretjük az őszt.

 



18:34
Szíves küldemény,
ismerőstől most kaptam fotókat. Le kéne menni, megnézni ezt a szentendrei kiállításomat. Ámbár.
http://deske.hu/kiallitas/k73.htm

 



2018. augusztus 27., hétfő


15:08
A Kieselbach Galériának jó; okt. 12., péntek 11h. az A. Napló bemutatója.
Addigra a könyv (fele) újranyomva. Tisztelettel kérnék visszajelzést. d.

/fenti körlevelem a szervezőknek, az alábbi a kivitelezőknek/ /a kész kötet hibás fele zúzdába/

Barátaim, emlékeztető,
ha valami téves, kérem szólni, aug. 27. egyeztetésünk

egy kötetbe, ragasztott kötéssel
új nyomás: 150 gr. papír
kb. 95% os tükörméret
fehér háttér
fekete képaláírás, oldalszám
István intézi: képkeretek 1,5 v. 2 pontos szürke keret
nyomás színkontroll: Iván vállalja, Attila pdf-jéhez igazítja
Attilának elküldve, megbeszélve, 53 képet cserél
DVD rögzítés: a mutatott kis ragasztóshátú gombbal
új költség 3,67 mill.

köszönöm! d.

18:05
Este Katával
veszekedtem, utána éjjel ezt álmodtam. Kisvárosi utcát ellepi az árvíz, ember sehol, kis fateknőben ülve kétoldalt kezemmel hajtom magam, menekülök. Érzékelem, hogy elég jól haladok. Gyenge és szívszorító segélykiáltások, gyerekhangok. Akkor segíteni kell. Valami sötét barlangfészer, tökéletesen egyforma és egyarcú kisfiúk, mint a barbiebabák; 10- 12 évesek, meztelenek. Hármasával összeszorulva, féloldalasan fekszenek a földön, ahogy a fejetlen heringdarabok a konzervdobozban. Élnek, de semmi életjel; arcuk, szemük üresen mered, szótlanok. Próbálom megemelni az egyik csoportot, testük kocsonyásan nyákos és gumihajlékonyságú, kicsúszik a kézből.

 

18:30

mégiscsak föl kellett
pillanatragasztani
az új vekkert
egy iratcsipeszre
dőlésszögét állítandó
nem volt jól kitalálva
leolvashatósága

hogy egy nitt került
az elcsendesítő gombjára
az jól bevált
kitapogatható
sötétben is

05:13-kor
becsületesen dolgozik naponta
ámbár akkor én általában
már régen éberen


19:26
Képet kellett
válogatnom. Ihlet történt, rámeredtem négy idei gyengére. Ilyenformán erre módosultam:
eddig festettem.......2420
ebből kidobtam......1086

 

2018. augusztus 28., kedd


05:08

Szent Pál meg én szeretünk gyengeségeinkkel hencegni. Ezeket a kártékony önismétléseket dobtam ki tegnap.
A/2018/32, 35
A/2018/43, 34


05:27

a jókedvipar terméke
tegnap kaptam
a nyomdatulajdonostól
hogy pontos legyek
ezt a tollat

igen, kupakját lepattintva
emlék illetve
golyóstoll a
Musea Brugge-ből
oldala hivatalból benyomva
ettől fogása is kellemesebb

kedves ötlet
még nem dobtam ki

05:39
Öregember.
Fél évig vártam, hogy iskolatalálkozón vagy 70 év után vasárnap megnézzem az Irányi utcai iskola folyosóit, időnként álmodom velük. És nem néztem a naptárt, elfelejtettem.


06:32
Szóval hogy
miért a kiválasztott nemzetség-, a zsidóság szétszóratása; a pontos válasz Tób.13.

Áldjátok az Urat, ti, Izrael fiai,
a nemzetek színe előtt dicsérjétek,
mert azért szórt titeket az őt nem ismerő nemzetek közé,
hogy csodálatos műveit hirdessétek



06:42
Fölöttes intézőimtől
és szakembereimtől négy súlyos érvet kaptam, hogy az újracsinált könyv miért kerüljön két kötetbe, díszdobozban.
Igazuk van, gondolatuk hiteles. De a második, a szövegtelen kötet így az 1300 kis képpel egyszer átfutott adattárrá degradálódna.

 

10:18

elővettem
Műterem halkan - A/2018/37
hát nem túl sok
látszik itt belőle


13:16
A Művész Úr új
periódusára van kilátás. Most a keretkészítésnél annyi deszkapotyadék, abból érdemes nagy adag 40x40-es keretet csinálni. És ha már a keret megvan.

20:52
Szia, Deske, örülj, hogy épp ez ment ki a fejedből! Irányi utcai iskola, ugyebár 1953. Rettenetes volt! Aki nem ment oda 11-re, az alig tudott bejutni. Szigor volt: bejelentkezés 11 - 1/2 12-ig,  aki késett... Menni szerettünk volna az épületben több felé - egy szál portásnő (sic!!!) kalauzolt és közölte: "itt, a keresztfolyosónál becsukom az  ajtót, mert a könyvtár nincs bezárva és a könyvek..." Na, ekkor többen megszólaltunk, hogy úgy mégis, mit képzel, azért jöttünk, hogy meglopjuk a saját sulinkat? Csak az elsőig mehettünk fel, alig akart kinyitni osztály-termet, így aztán fél órán belül el is jöttünk R. Katival ketten. Ő Oxford mellől jött haza, hogy ide... B.

 

2018. augusztus 29., szerda


05:16
A kávé kutyafasza.
Nálam. Mostanában négy órás ébredés. 07, és 11h tájban szinte elviselhetetlen álmosság. A szó nem jutott eszembe: szenvedés. Pedig kb. csak avval rendezhető. Azt meg lehet köszönni.

Erre Kata azt mondaná, és föl lehet ajánlani valakiért. Ott még nem tartok.

05:21
‒ Deske, könyvében fejezetcím: teljes leltár. A leltár mindig teljes, mindent számbavesz, tehát a teljes jelző felesleges. S.
‒ Szerintem is. A Hamletből is elég sok szót ki kellene húzni :-) Más egy üzletvezető és egy költő szótára. d.



06:29
Ámuljatok el rajta, ti, egek, borzadjatok meg és rémüljetek el! – mondja az Úr. Mert kétszeres gonoszságot követett el népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, azért, hogy ciszternákat ássanak maguknak, ciszternákat, amelyek megrepedeznek, így nem tarthatják meg a vizet. Jeremiás 2.

09:48
Nincs azonnal
megoldandó feladat előttem, összeomlok. Nárcizmus.

11:31 A fentihez.
Negyven éve olvastam a könyvet, egyetlen gondolatra emlékszem belőle, Király fenség, ha nem tévedek. A fiatal költő magyarázza, és van amikor egy szivart megrendelő levelezőlap az egyetlen napi teljesítményünk. Th. Mann írja, láthatóan mélységesen megértve. Én is úgy temettem el magamban.

09:50
Hazafelé a megállóban
intek egy kéregetőnek, hogy a kétszázasért cserébe nem kérem az újságját; rákérdez, maradunk Zelknél?! Tényleg, pár hónapja már találkoztunk, mondhattam neki, prózát nem olvasok...
Bár aztán a villamoson Illyés. Milyen édesen együgyű.

LÁBNYOMOK
A hétnapos hóban jól láthatók 
a lábnyomok. 
Itt jött a férfi, széles és nehéz 
léptekkel, akár az elrendelés. 
És szembe - könnyedén, szaladva tán - 
a lány. 
Itt találkoztak. Aztán - hol a nyom? 
A völgy felé, a hó-fuvatokon 
csak az a súlyos férfi-láb 
megy már tovább, 
a mély havat mélyebbre törve még. 
És ő, a kicsi könnyűség? 
Oh, bár örökre
tartó boldogság kapta volna ölbe! 


18:41

kompjuterben 12 ezer kép
egy fájlban
képernyőkímélő
10 mp. váltásban randomban följön
most ez került elém
Miki engem figyel
ugyanis a fotóládából
a makróelőtétet akarja ellopni
egy kicsit gurigázni vele
ami aztán meg is történt
F/1984/07

20:22
Fiatalon olvastam
, egy gondolata miatt érdekelt volna újra. A Klubban megmondták a szerzőt és az elérhetőséget is. Makkai ref. püspök írt Ady védelmében: MAGYAR FA SORSA - A VÁDLOTT ADY KÖLTÉSZETE - 1927. Most, fél év után, hozzájutottam.

Életének szomorú tragédiája az, hogy a zseni szellemét nem bírta meg és sokszor lázadozva, roskadva, botolva és elesve hordozta,

Itt van. Olvasom a kifejtésért tovább.
a teljes művet eltettem


És megvolt Adyban a gyermek és a család áldásai utáni vágy is. Álmodott egy méhesről, ahol mint bölcs, mosolygó nagyapót, hahotázó bolondos, pajkos gyermekek és unokák ugrándozzák körül.

Hűs lugasban vén, nyári napon, 
 Aludj, mikor az apád altat, 
 Kicsi fiam:
 Felleg-bölcsőd sírva ringatom.

 

Áttanulmányoztam Ady Endre életrajzát. Nem az lepett meg benne, hogy Ady egy szomorú és végzetes betegség áldozata volt, és hogy ezt a maga hibájából szerezte, nem is az, hogy mind nagyobb mértékben lett rabja az alkoholnak, hanem az, hogy élete a költészetéhez mérve, feltűnően eseménytelen és szürke volt.

Azok az ellentétes hatalmak, melyeknek küzdelme a mindennapi ember életében végre is egy megalkuvással egyenlítődik ki, a zseniben sohasem jutnak elpihenéshez, csatájuk örök és ebben a har

2018. augusztus 30., csütörtök

11:35

Az élet bonyolult.
Én nem. Idáig aludtam.
___________

a tegnapi fotó
folytatása
már kézben
és működésben
a fotótáskából
kilopott makróelőtét

F/1984/09


A fiú feje mögött
A régi zsidó temető - A/1982/31
aminél a műcsarnoki az
Orsz. Képzőműv. Kiállításra
(ny: 1984.03.16.) beadásakor
a jegyzőkönyvbe beírattam,
hogy csak a Nemzeti Galériának
adom el. Megtörtént.
Nem raktárukba került.
Azóta munkaszobájuk falán.
>Hencegek. Inkább kölyköcskéimmel tenném.

12:35

most kaptam a képet
hát ez a persze csacsiság
Magritte egyik emeletes
mosolyogtató csacsisága
hiába a világhír
ötletleábrázolás
nincs képpé festve
nem annyira magasműv.
nemigen kép
de elgondolkoztat embereket satöbbi
és ilyenformán működik
és ilyenformán rendben is van


ötlet önmagában olcsó dolog
mondok egyet
mért nincs szobra a főtéren
annak a világzseninek
aki a sót fölfedezte

21:04
Mindenesti
jóbarát.

Zelk Zoltán
SZÓLÍT A LÁMPAFÉNY

Szólít a lámpafény, a kályha lángja,
a plüss dívány, a vízfoltos falak,
apám, anyám kezük tördelve állnak
az ablakban:
“Mikor jön már haza?
Lemállott válláról az ifjúság, le-
rongyolódott róla a férfikor,
mi dolga még a sürgő városokban,
mi útja még a földi utakon,
kinek ágyában, kinek mellén alszik,
szívén emlékek jégcsapja vacog?
s mi minden reggel begyújtjuk a kályhát,
kitakarítjuk ezt a csillagot…”

 

2018. augusztus 31., péntek


06:45
Erősségem,
hogy nagyon sok minden nem érdekel. A világból. És ezt nem titkolom magam előtt. Sem.

 

06:26
Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket.



09:23
Rágódsz rajta,
terhel, hogy a
‒ televízióban
‒ Ukrajnában
‒ a parlamentben
‒ és azon kívül is
‒ az a kollegád
‒ tegnap a boltban
‒ gyereked a szobájában.
Ők ők ők.
Terhelnek. Pontosan olyan mértékben, amennyire magaddal békétlen, rendezetlen.
Rám is vonatkoz.
Mondj el most értem is egy fohászt.

 

09:39

hát, ha sorozat
ot csinálunk belőle
kezdetektől
érdekelték
az ecsetek
többesszám :))



F/1984/02


11:15

legyőztem ezt a rohadékot
legalábbis azt hiszem
nem volt képességem
egy tónusban tartani
pedig úgy feszült volt
maradt a kontraszt
és a színteleség
persze
satöbbi

 

A/2018/37

 








11:31

Ez a 2018/42-es valahogy Katához került. elit / F/2018/150
Lehet, hogy ha Kata hal meg előbb, nem is kéne kidobni a könyvtárát. Úgy gondoltam, egy antikváriumnak ajándékozom a kb. 3000 kötetet, ha előtte elviszik innét a zongorát.



13:28
Ma a villamoson.


.
..Döfi a nap a pocsolyák
jegéről gyémánt szuronyát.
Tündöklés minden és veszély.

Sehol egy folt.

Nincs védelem.
Semmi sem oly könyörtelen,
mint a fehér.

Illyés Szigorú tél 1965.



2018.08. napi olvasó: 275
Facebook kb. 80