VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 320.
2021. november 1., hétfő, Mindenszentek, parancsolt ünnep
05:12
Te a bugyimban turkálsz- mosolyog rám, hogy kitakartam. Másik kezemben fecskendő. És keresem a tápcső végét.
2021. november 2., kedd, Halottak Napja
09:21
Milyen szép ez a lila pulóvered, mondom a lánynak, mire kiigazít, ez inkább rózsaszín.
Majd lehajol, s mutatja fehér tornacipője közepén a kétcentis négyszögű foltot: ez is olyan színű.
Csodálatos.
Semmit nem értek az emberiségből.
09:31
Frivol? Lányom etet, és én is.
13:41
Ma délelőtt. Műteremcsönd - A/2021/29, 60x60
14:35
Kedves Doktornő, Kata közlekedőképes egy 3. covidoltás erejéig. Köszönöm! d.
17:09
Verset ajánlottak nekem a Klubban. Megrendítő. Barátok voltak. Gulácsy már őrült.
JUHÁSZ GYULA: GULÁCSY LAJOSNAK
Lajos, elér-e hozzád még a hangom,
Mely úgy remeg, mint nyárfák estelen,
Ha rajtuk ring az alkonyi harangszó
S rájuk ragyog a csillagszerelem,
Elér-e hozzád hangom, a szívedhez,
E nagy, bíbor virághoz, mely beteg
És az agyadhoz, mely - ó drága serleg! -
Gyász és nyomor borával telve meg!
a teljes vers
2021. november 3., szerda
11:50
mailek
-- Orvosnővel levelezek, mert Kata 2x hányt. Most azt (is) mondta: Nagyon tetszenek a maga képei (adtam fotókönyvet). Mondom, melyik, fotó, festmény? azt mondja, mind a kettő (vagyis megnézte a neten).
Tudod mi ebben a hatalmas információ?
Hogy sikerült személyessé tenni kapcsolatunkat. Szükség lesz a figyelmére.
d.
-- Sokszor ezen múlnak a legfontosabb dolgok- meg az orvosok nagyon tisztelik a művészeket.
zs.
-- Meg még ezt is: Hálás az ember az emberi szóért... még ha a Szerelemnaplómat is megdicsérné... :)))
-- az aszkéta Don Giovanni ...
-- Ezek után el kéne olvasnom, miről szól.. de filmen, amit megszereztem neked, csak álldogálnak egyhelyben és hosszan éneknek, olaszul. Biztos nő meg halál…
12:23
Katával séta a parkban, barátnőjét is elhívtuk. Találtam fotókat, hiába, nekem a Körtér gyerekkorom világa, az ötvenes években az igazi,
a 9-es villamos indulóállomásánál az előtérben a kis esőbeállóval. Minden jármű indulásakor a kuckóban a menetirányító réz sablonnal kis fekete pöttyöket rajzolt egy táblázatba, és vonalzóegyenessel összekötötte őket. A legendás 18-as, és a 48-as onnét indult, amivel mi Pestre, 1954, a Dimitrov térre, onnét gyalog, Irányi utca-, iskolába.
Az én ablakom bal sarkában két fehér folt, mit tehettem oda. Akkortájt még rajz, kép nem volt.
14:00
Kedves László, délelőtti beszélgetésünk kapcsán. A kiinduló képlet az volt, hogy az ember legmélyén fontossági sorrendje, az egyik legnagyobb titka is. Soha nem fogjuk megtudni, gyakran ő maga se tud róla. Hogy miért az állóórát kapja föl tűzvész esetén.
Ehhez most egy kép. Lehet, hogy N. féktelen halmozási szokása onnét, hogy kétéves korában eltörött egyik babája feje.
d.
2021. november 5., péntek
05:23
Tegnap Hollán Sándor zártkörű aprócska protokollkiállítása megnyitóján, Nemzeti Galéria. Abból az alkalomból, hogy száznál több munkáját nekik ajándékozta. Olvastam valahol, hogy avval a háttérrel, hogy majd az újonan épülő Galériában két terme lesz.
A történet több sebből vérzik. Ha nem szándékos átverés, akkor mindkét oldalról átgondolatlanság.
-- Hollán nagy művész, de ha ö, akkor másik 50 festőnek is 2-2 különterem járna.
-- Ezt a befogadó oldal ne tudta volna? Megígérte?
-- Minden múzeum nem titkolt gyakorlata, hogy a művek 90%-a raktárban.
-- Ekkora anyag gyakorlatilag halott, nem kerül be a nemzet tudatába.
-- Ahhoz az kell, hogy sok helyen, és hogy műtárgypiacon, gyűjtők kezén is forogjon.
Amikor 8 művész nevében 1994 Győrrel ajándékozási szerződést kötöttem, beleírtam, amennyiben a művek évi 9 hónapon át nem lesznek falon, akkor azok bírósági közreműködés nélkül, automatikusan visszaszállnaka szerzőik tulajdonába. Volt, aki élt vele.
De jó, hogy én a magam dolgaiból mindent szétcentrifugáltam.
F/2021/183
08:55
Istenem, üdvösségem feltétele, hogy még az az öt hossz is, háton?
12:34
Szaknővér vizit Katánál, kontroll. 44,3-ról 44.5-re hízott. Volt ő már 54 is. Minden csontja megsimogatható.
18:57
Ma délután Miki etet. Fél öttől fél hatig lezavartam a Hősök tere-kiállításokat.
Szépművészeti.
Cezanne-tól Malevicsig, erről nem szabadna írnom, mert Cezannet soha nem hallottam, most se. Nem szól a szívhez, nem érdekel. Hogy nagy újító, nekem nem érték... Pedig itt most komolyabb anyaga. De tőle, és környékéről az itthon őrzöttek a legjobbak. Tán csak mert azokat oly régóta ismerjük. Ezeken kívül jelentős anyag a derékszögű egyenesek jegyében. Valamikor azt is föl kellett találni. A várt Braque, olaj, sajna korai kubista, amikor Picassoval egyformát festettek. Két Klee, a kisebbiket nem ismertem, nagyon jó. A 40 múzeumok nem annyira főműveket küldtek. Lehet, nagyon elfogult vagyok. Bár talán Cezanne, Malevits, Mondrian.
Túloldalon a Műcsarnok,
Pilinszky fotói. Ez persze tényleg a szívhez. Jó. Egy párizsi metró-fotója hirtelen belém sajdult; fölsóhajtottam, ó, Istenem, Párizs...
Újházy nagyon jó, 4 km-es sebességgel is láttam, átfutottam újra Baranyait és Kovács Pétert, ezek nagyon jók. A középmezőben Matzon Ákos: vonalzós egyenesek. A pincében Sváby rajzok, megnéztem, most-években halt meg, vagy húsz éve nem láttam tőle semmit. Nem ütött meg.
Véletlenül hazafelé én is... F/2021/184
2021. november 6., szombat
11:02
Lett neki lakása - Sivatagműterem - A/2020/05. Fotó jött, Péter falat szerzett alá. Nagy cég székháza.
09:45
Ijessztő. Múltkor néztem, de csodás sárga. Most meg csak ilyen. Akkor bizony az egy éve volt.
11:50
Nem lankadunk, megjött az új gyógyszer. De ez se jó. Újabb mailek a kórházba, telefonok. Ugyanis elolvastam a haszn. utasítást, a kapszulában lévő mákszemeket nem szabad porítani. Viszont így összeragadnak a fecskendőben, reménytelen. A harmadik gyógyszer után már csak egy SMS váltás, 1x1 vagy 2x1?
12:26
Az elfáradt etetőcsövek oldalkivezetései
emígyen hasznosulnak.
A végekhez ugyanis nem adnak zárócsavart,
szerintem tervezési mulasztás.
Ezek viszont éppen.
Csak levágni és tömíteni őket,
és megvan a szárnyas dugó.
13:39
Kedves Barátom, megkaptam feleséged anyagát, véleményt kértél képeiről, szobrairól.
--- igen jó kompozíciós érzék, színérzék, kézügyesség
--- és ötletesség
--- sokaknak fog ez tetszeni, akár komoly üzleti és egyéb sikerek
--- szorosan vett magasművészeti értelemben nincsen tehetsége
szívélyesen: d.
13:58
Azt mondja, szakosztáy-vezetői posztra előválasztás. Megfelel, ha negyed órát tud úgy beszélni, hogy nem mond semmit.
21:25
Egy aranyos örmény öregúr megnyitóján, Szentendrén. Jakob Gasparjan. A móka kedvéért Mikiéket is meghívtam. Tőle tanultam a Kecskeméti Alkotóházban a denevérpadot. Leningrádban rettenetesen megtanult festeni.
2021. november 7., vasárnap
06:28
"Először bizonyíték egy tejútrendszeren kívüli exbolygó létezésére... a 28 millió fényévre fekvő..".
Miért teremtett Isten ilyen messzi csillagot.
14:14
Olvasom NEWS, 2005. ápr. 5., érdekes, hogyan kezdte. Mára egybeolvasztotta a két múzeumot, okosan. A Hősök Tere alá terjeszkedést barom politikusellenfelek megfúrták.
BESZÉLGETÉS BAÁN LÁSZLÓVAL, a Szépművészeti Múzeum új igazgatójával.
...ez a közgyűjtemény potenciálisan egy nagy európai múzeum, de ma még nem az. Berlinen és Bécsen kívül a közép-európai térségben nincs hozzá hasonlítható... egyes részei világszínvonalúak,... itt a világ egyetlen hitelesnek tekinthető Leonardo-szobra. A világ más országaiban egész kulturális stratégiát építenének erre a tényre. Itt szinte még a hazai közönség számára is észrevétlen. Hatalmas értékünk a Régi Képtár spanyol gyűjteménye, amely a maga nemében a legjelentősebb az európai kontinensen a Hispán-félszigeten kívül... A drezdai Régi Képtár megalakulásának 150. évfordulója alkalmából hozzánk fordult El Greco képekért.
Adtunk, avval az eddig föl sem merült javaslattal, hogy a kölcsönzés fejében hozzánk is jöjjön el a kiállítás... hosszú évek után végre mi is elkezdünk bekapcsolódni az európai vándorkiállítások áramába. Eddig egyfajta jól használható, s kis igényű szegény rokonként kezeltek bennünket. Sok száz kölcsönzést bonyolítottunk le az elmúlt években, mi viszont soha nem kértünk semmit...
December elsején hivatalba lépésemkor lebontattam a múzeumot körülvevő palánk egy részét is... azonnal megcsináltattam a honlap angol változatát... A Hősök terén évente 2-3 millió turista, míg a múzeumban csak 200-250 ezer. Ezen változtatni kell.
A múzeumok 15-20 éve egészen másként kommunikálnak, mint előtte. Itt ma a műtárgyfeliratok csak a tárgy megnevezését, az alkotót, és a leltári számot tartalmazzák, semmiféle segítő információ. Nincs audioguide-rendszer. Olyan közeget kell teremteni, hogy öröm legyen az itt-tartózkodás. A múzeumi bolt elhelyezése téves, kínálata csapnivaló, nincs gyerekfoglalkoztató, előadó, étterem. Kézenfekvő, hogy a föld alatt kell terjeszkednünk, mint a Louvre, ugyancsak 6000 négyzetméteren, a Hősök tere alatt.
5-6 év alatt befejeződhet az épület rekonstrukciója és a bővítés is.
2005-ben léptünk be a 100. esztendőbe, de a múzeum az elmúlt években nem készült fel erre az alkalomra. A legutolsó katalógus 20 éves.
...Át kell gondolni az ingyenes múzeumbelépők kérdését, mert a múzeumokat ellenérdekeltté teszi a látogatószám növelésében, ráadásul ez önmagában nem vonz be új látogatót... Tudományos területen is szükség van az előrelépésre, ezért bekértem a kollegáktól a kutatási és publikációs terveket, ez most a a belső nyilvánosság elé kerül... Nincs feldolgozva a múzeum története sem... Új kommunikációs osztály létesült, benne sajtó, és marketing, múzeumpedagógiai alosztály. Kiállítás-szervezési és informatikai osztály...
Új Művészet 2005. március
15:35
Tegnap dél, Miki hívott, hogy elfogyott-e a reggelire-kolbászom, mert éppen a piacon van. Tudja, hogy most ezekről nekem kell gondoskodnom.
2021. november 8., hétfő
09:10
VASÁRNAP DÉLELŐTT
Az eső ugyan elállt, az ég sötét maradt, borús vasárnapnak indult. Kata napok óta gyengén, ágyban, Normafa-séta ma nem lesz, délelőtt én is aludtam egyet. Nem pihentetett. Dél felé nehezen kászálódva hozzá, avval, hogy sétálnunk kellene. Még pihennék előtte kicsit, mondta és lehunyta a szemét. Mikor újra, előbb enni kéne, mondta. Fordultam a konyhába. Hoppá, ezt az új gyógyszert fél órával étkezés előtt kell. Mozsár, összetörtem, fecskendőbe. Tehát újabb fél óra. Vasárnap van idő fáradtnak lenni. Flakont föllógat, a csepegtetés igen lassúra állítva, a doktornő szerint csökkentheti napok óta tartó hányingerét. Már öltözködünk. A rituális mondat, hívd a liftet. Kézenfogva a már nem nedves járdán. Tóth Árpád sétány? Nem, csak ide a parkba. Az első méterek, valamit meséltem éppen. És elcsuklott a hangom, váratlan ragyogás, kisütött a nap. Az ég üzent. Könnyek.
13:51
Végre egy igazán jó áttekintés. Ha még egyszer. Pedig semmire nem vagyok kíváncsi.
20:04
Hollán
Sándor itt, két órát hallgattunk-beszélgettünk. Talán utoljára, 88 éves, egy hétre jött ide Párizsból. Négy éve volt Pesten utoljára. Elnézegette képeimet. Megnézte virtuális sétával a '14-es műcsarnok kiállításomat is.
Mondja, még mindig jobb, hogy ajándékként hazakerült a Nemzeti Galéria raktárba ez a száz munkája - ha nem is lesz két terme, eredetileg a terv így szólt -, mint elszórva francia galériákban. Munkáihoz különböző méretű paszpartúkat próbál, lefotózza, így a képernyőn egymás mellett össze tudja hasonlítani a változatokat. (Emlékezetes, Bonnard is utólag vágta a vásznait.) Ezt nem tudtam, hogy olajalleriája, főiskola óta nem használja. Akvarell vagy akril.
2021. november 9., kedd
09:54
Erre büszke. Egy hónap után bekerültem a belső körbe. Ebédemet délelőttönként a gang fotel karfájára teszik.
Eddig VÁLI felirattal.
F/0212/186 / Ma szépek voltak itt a fények.
10:56
Az elvégzendő feladatokon már túl voltunk.
-- Engem nagyon kifáraszt ez a reggeli minden - mondta lassan lépegetve a fürdőszoba felé, suttogva, alig hallhatóan.
-- Vigasztaljon, hogy szeretlek.
Elmosolyodott.
13:32
Ma: Műterem és zene - A/2021/30 60x60
2021. november 10., szerda
12:22
...És már csak a por füstölög
az elhamvadt vidék fölött,
csak por, csak füst, csak pernye száll.
Vak szemgödör. Halott sirály.
Hamuban járó reggelek.
Élek. Vagyok. Hát felkelek.
Halál után, halál előtt --
be végtelen a délelőtt...
Zelk: Sirály
(CTRL lenyomva +klikk a kékre = fejlécben megjelenik, ott nyitni)
Ő mondja el.
A három pötty egymás alatt: letölthető
20:59
Tárgy: Köszönöm !
Nem vagyok egy nagy vers olvasó/hallgató, de ez a Sirály csoda. Kerestem más előadásban is, de ehhez nem fogható senki más. H.
2021. november 11., csütörtök
09:24
Vegyészmérnök a klubban: ...mert a festés lényege anyagot fölhordani egy felületre, úgy, hogy az odaragadjon.
Tökéletes.
09:28
A. Napló könyvbemutatója, három éve a Kieselbach Galériában /1. (menü: 13. FILM M/A/73-77)
12:13
Ó, sikerült orvost találni Katának, akinek arca van, leül a fotelbe, és megadja az email címét.
13:27
Elkészült. Egy perc csönd - A/2021/28 75x225 cm..
14:34
Megküldték. Ott kullogok a legvégén szakadt kabátkában. Úgy szeretnék kilencedik lenni ... :-)))
2021. november 12., péntek
10:29
Tegnap este Zsófi ünneplése, Moholy Nagy Díja, megosztva poszthumusz férjével, Péterrel, az Egyetemen. A végén Ránki Dezső zongorált igen dinamikusan és rettenetesen hosszan. Itt egy tízperces részlet - előadást is kellett tartania -, férje gondolati munkásságát választotta témául. Az idézetek: Építészetről a filozófia szintjén - egy szűk szakmai elit számára érthető, érdekes.
(Részlet belőle, a felvétel utolsó perceiben csak hang.)
10:33
A. Napló könyvbemutatója három éve a Kieselbach Galériában /2.
Ilyen címei vannak:
A főnök csodalényen érkezik
Böjti szél
Papagáj macskakővel
Gyilkos varjú
Pista bátyám sztrokeban
Fizetés nap
2021. november 13., szombat
13:45
Mailváltás profi vezető zenész ismerősömmel.
Kedves Deske!
Felnevettem, amikor azt írja "rettenetesen" hosszan. Amúgy csak kicsit vicces ez. Én elég sokat foglalkozom azzal, hogy a komolyzene mennyire eladható manapság. Az ön ösztönösen szép megfogalmazása egy tökéletes "kritika". Ránki Dezső művész úr megint ütött egy szeget a komolyzene koporsójába-, sajnos. Szeretettel üdvözlöm:
S.
Kedves Barátom, beszéljünk erről, ha van türelme hozzá, pontos szavakkal, mert érdekel a dolog.
--- én hibáztam, hogy erős kritika? Noha akár igaz, de helytelen, mert fölöslegesen befolyásol embereket.
Egyébként azért is, mert ítélni alkalmatlan, tehát jogosulatlan vagyok; tökéletesen nem használom, unom a komoly zenét, a magam számára is érthetetlen módon ebből szoros kivételek csak Bach hegedű és brácsa szóló svitjei(?) Sitkovetsky és Stalker, valamint a legtöbb Bartók, és néhány Kodály. Ott valódi műélvezet.
--- a zene, amit hallgattam, nekem nagyon tagolatlan volt, nem hallottam valami témahullámzást, néha volt egy csökkentett dinamikájú pihenő egység. Nem figyeltem, mintha valaminek a Ránki-féle átirata lett volna. A játék hossza, ezt tudom, 25 -30 p. között volt. A zenét, amit fölvettem, nyilvánosan nem mutathatom, csak magának; mert nem ismerem-, netán jogi kérdések adódnának.
--- Ránki tévedett?
--- A zeneszerző? d.
d.
A mű Liszt. Ideálok volt, a szerző átírása négykezesre.
A kritikának, amit megfogalmazott én kifejezetten örültem, ugyanis ha egy laikus fejével, szívével, lelkével gondolkozom gyakran pontosan így gondolom én is.
A cél pedig a szórakoztatás, persze igényesen! A muzsika befogadása legyen az bármilyen nem olyan egyszerű.
Rengeteget változott a világ, én magam is gyakran jobban élvezem a csendet, mint bármiféle zenét.
Ránki Dezső elsőrangú művész. Világszintű pianista.
De biztosan tudom, hogy van olyan szituáció, amikor igazak a szavai, mely szerint rettenetesen hosszú volt.
Még valami a kritikáról:
Mindig jogos, ha megfogalmazza valaki, még ha nem is feltétlenül igaz!
Rengeteget gondolkozunk azon, hogy a komolyzenének mi szerepe, funkciója a 21. században, amikorra szubkultúrává vált.
Tiszteletem csak nőtt Ön iránt, látva amilyen szeretettel ápolja Feleségét!
Imádkozom Magukért!
S.
Azért ez muris, most tudom, hogy Liszt Ferencet kritizáltam… :))
d.
16:38
A. Napló könyvbemutatója, három éve a Kieselbach Galériában /3.
és befejezésül még a kétperces vége
2021. november 14., vasárnap
Kedves segítők: Kata etetés
10:13
Legutóbb ma uszodában öltözködve hazudtam magamnak. "Később érkeznék Kata etetésére, mégsem ma vágok lábkörmöt". Észbe kaptam, ja, csak mert terhes művelet.
Legleleményesebb kísértésötletek, éppen most miért ne gyalog a hatodikra.
16:05
Fölkelt. Felöltözött. Napok múltán, sőt, hogy séta. Nehezen szántam rá, én is. Tóth Árpád sétány, autóbusszal. Mutatta, szeretne ott oldalvást, az avarban.
Ó, igen, annak a hangja is. A Sony igen jól veszi. Megpróbálom.
Nem nagyigényű valóság.
2021. november 15., hétfő
09:15
Két szatyor lóg rólam, nagybevásárlás hazafelé. Na, de így már csak nem gyalog fölfelé. És az Ég besegít, orrom előtt csapódik a liftajtó.
Ja, várni nincs türelmem.
09:22
Szenvedés (és akkor rendben van), de talán kísértés. A sötét reménytelenség-, vákuumérzet, mikor nem látok feladatot a köv. órára.
Hogy enyém lett a konyha, ötven év után a szappantartó más helyre került.
Százzal megugrott napi olvasóim száma, hatszáz körül jár. Igen, most van téma, történik valami.
13:47
Jézusmária, egy gyönyörű korai Sugár. 14 ezer HUF indul, Ráday Galéria.
https://axioart.com/tetel/sugar-gyula-1924-1991-hajnal
2021. november 16., kedd
06:44
Sikerült Kata betegségéből Excel táblázatot csinálnom. Ráadásul még szükség is van rá, a gyógyszerezés állandóan változik - Kata és az orvosok állapota szerint-, tele vagyok/voltam cetlikkel.
06:45
Nagyon jó kis törvényt alkottam ma; hónap közepén: amikor reggel gyónok, csak féltávot szabad úszni. Avval az olcsó ürüggyel,
hogy késésben vagyok.
08:58
Szentgyónás. Mondom: szükség esetén meglehetős sikerrel terelgetem át magam a pornó képtől a könnyű pikáns irányába. Eredmény.
[itt most nehezebb volt gyónnom, mint reggel, négyszemközt]
[a reggelt csak a mondat ritmusa kedvéért tettem be]
09:08
A kávésboltocska tulajasszonyával a lovakról beszélgettünk. Több is van neki. Az egyik csak hozzá kezes.
10:36
Tegnap a rezidens doktornő, hogy ma 10:00h. hívjam, addig beszél a főorvossal.
Hívtam, nem veszi föl.
Azonban hamarosan egy SMS:
-- Kedves Váli Úr! A főorvosnő sajnos lebetegedett, így nem tudtam vele konzultálni. Amennyiben megoldható a háziorvoson keresztül, a feleségének javasolnék egy laborvizsgálatot. Amennyiben nem, nálunk [...] Sajnos nem tudom visszahívni, mert [...] L.
-- koszonom, korz.orvos eppen ma vett le vert katarol itthon. d.
Rögtön mail háziorvosunknak.
11:09
Katától, számára tragikus időpontban, reggel hétkor csakugyan vért vettek.
Hazaérve érdeklődöm:
-- Gondolom, sok vért veszítettél...
Tegnap este sikerült megint sétálnunk
egyet a Tóth Árpád sétányon, arra fölkelt.
11:27
Sokat javult ez az A/2021/30-as, hogy most kobaltkék lazúr rá. Túlságos nyílt-együgyű barna volt.
12:45
Az igazat megvallva, ebből a házilag kreált csődugóból elég lenne kettő, egy a tápnak, egy a víznek. Azt a rohadt kis másfél milliméteres lukat kell a közepén eltömni, hogy ott ne folyjék semmi tovább, de nagyon nehéz hozzáférni, és nincs hozzá szerszámon. S ahogy gyakorlom, egyre jobban megy... Először még fűrészporral kevert kétkomponenses... Már az első kettő is hibátlan volt.
21:18
VISSZHANG
Mikor már csak a visszhang,
mikor már semmi más, csupán a visszhang,
mikor már csak a csillagokon túli csönd
s e fürepesztő csönd torkán a visszhang --
mikor az évszak nélküli magányban,
a lombtalan, a sivatag magányban
a régi esők kopogását hallod
s a lejtős évek csatakos kövén
a régi lépteket --
mikor a legyek őszi haláltánca
két üveg közt a régi ablakon
úgy dübörög, úgy visszhangzik fölötted
[...]
ülsz már visszhanggal betömött fülekkel
emlékeid szögesdrótja mögött.
ZELK
a kis tanulatlan műveletlen ügyetlen vidéki szatócs kisfiú, akit mestere csak azért szabadított föl, hogy ne legyen már láb alatt;
semmit nem értett belőle, azért lett kommunista, hogy emberek közé kerüljön, akik befogadják
2021. november 17., szerda
06:01
Imaórám negyvenhat perc. Csak. Köszönhetem Biszku Bélának, nemzette sportorvos barátnőmet, aki három éve kötelező reggeli tornát írt elő. Utána denevérpad. Mert 06:45 indulás. A vekkerhez nem nyúlhatok. Védett műemlék.
Igaz, a kavicsjárás.
Éppen kijön a hatvanhat perc.
06:25
És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk,
és a mi kezünk munkáját tedd állandóvá nékünk,
és a mi kezünk munkáját tedd állandóvá!
Zs.90.
09:35
Zsófi, Nem akarsz részt venni ezen a nemzetközi pályázaton? Egy olasz falu mellett, új funkciót kéne találni neki. Csodálatos. d.
Competition Rules
Architecture Competition Re-use the Lake Chapel Chiesa di S. Giovanni in Val di Lago S. Lorenzo Nuovo (VT) www.reuseitaly.com
13:12
Ez új. Vaterán árulják:
Igen, ez a KLEEines BILDCHEN - A/1982/03-ról van. A Horn Gyűjtemény tulajdona.
2021. november 18., csütörtök
05:23
Come back! Ó, itt valami nagyon fontos dolog történt. Küldték nekem, a FaceBookon egy új! Vojnich kép. A dátum: 2018-2020.
Vojnich nagyszabású életműve számomra/szerintem szakrális túlvilági tereivel lezárult, nagy magyar művész, a szűk legjobbak egyike.
Ami utána, figurák, ez-az, azt mások is megcsinálták, sőt jobban-, felejthető.
És most visszatérés, valóban?! Már azon a kis óbudai pincetárlatán kezdtem reménykedni.
09:15
"Nem jártam erőmet meghaladó dolgok után"... valahogy így - tán a zsoltárokban. Hol van ez a tanítás. Mert én annak veszem, egy soha nem említett fontos tanítás, régóta foglalkoztat. Én szellemi erőnek olvasom.
10:07
-- Drága Zsuzsa doktornő, hogy speciális, betegnek járó parkolási engedélyért folyamodjunk, ehhez orvosi vélemény kell.
Folyamodhatok evvel Magához? Akkor megírnám Magának az indokaimat.
Köszönöm!
d.
10:32
-- Dezső! Indok nem kell, mert a Kata leletei magukért beszélnek. Nekem kellene egy kis idő, hogy megírjam a papírt ehhez, amivel a Kormányhivatalba kell elmenni. jelentkezni fogok, ha elkészültem.
-- Maga Angyal! d.
És még neurológusunkkal telefon, egy hónapja adta meg, hogy ma 10:30-kor hívjam. Lemondtam kapcsolatunkat, avval, hogy lett, aki házhoz kijön. A mai feladatok. Ja, még gyógyszertárba, tegnap és ma reggel is hiába, nem működött a felhő.
11:44
Mostanában csak ilyen gyors, kevés festékkel járó képre van idő. Tíz tájban kezdtem. Műterem munka közben - A/2021/31 60x60
12:27
-- Szia, Deske!
131. zsoltár: „nem járok nagy dolgok után, erőmet meghaladó csodák után” S.
az egész zsoltár:
Uram, nem fuvalkodik fel szívem,
és nem néz magasra szemem,
nem járok nagy dolgok után,
erőmet meghaladó csodák után,
hanem megnyugtattam
és elcsöndesítettem lelkemet.
Mint a gyermek anyja ölén,
mint a kisgyermek, olyan most a lelkem.
Bízzon Izrael az Úrban,
most és mindörökké.
-- Köszi, ez a dolog engem régóta érdekel, hogy van! rá utasítás: MINDEN DOLGUNKBAN JAVALLT A MÉRTÉK.
Például az információbefogadás. De még a tanulás is. Mi mindennel nem kötelező/szükséges/helyes foglalkoznunk. d.
--
Információbefogadás: nagy az egyéni variáció.
Maga: megteheti. Egy patikus nem mondhatja, na ennyit bírtam, most bezárunk. Túl elvágólagosak a határvonalai. Én ebben nem tudom magát követni. Nem is cél. :) R.
-- Tényleg pontosítanom kell a megfogalmazást, mert tök nem a munka stb. feladatmezőkre gondolok (illetve ez még nincs átgondolva),
hanem egy szűkebb szegmensre, ahol etikus a lehetőség a szabadakarat-döntésre, pld. amit példának meg is írtam. d.
-- Van-e jogunk azt mondani, hogy bocs, én ilyenekkel nem foglalkozom. Van. Csak azt is tudni kell, hogy ezt nem azért mondja valaki, mert szabadakarat etc. hanem mert valami mélyebbet nála megzavarna. Szóval, sokkal bonyolultabb a dolog. R.
-- Nekem a nagyon bonyolult dolgok mindig gyanúsak :-)) Most pld. egyszerűen lefexem; tudom, tudom, én megengedhetem magamnak :-)) Amúgy Jézus se volt túl bonyolult. d.
-- De nem is leegyszerűsítő. A példázatokban beszélés csöppet sem egyszerű. Amúgy maga sztem racionalizál olyan dolgokban, melyekben ez kognitív hibának számít. De ha eddig bejött ez magának, ám tegye. R.
-- Valószínű, hogy nem látom át a gondolatait, de ez az érzésem, hogy a főutca iránya helyett sokféle kis mellékutcákra figyel. d.
-- jó, akkor szóljon, ha csőtörés van a főutcában, és arra járhatatlan, mert akkor én leszek a maga embere.:) R.
-- Még ez is eszembe jutott :-)) d.:
-- nekem erről mindig az jut eszembe, hogy a férfi ennyi indítógombjáról tud, mi meg annyiról...:)) R.
-- hozzászólásom a VáliNews-on kibontakozott vitához: Etikus-e, ha kussol a patetikus patikus? Z.
-- Szóval nagyon érdekel továbbra is, mit is tanít a 131. zsoltár. d.
-- Én így értelmezem: nem pozícióhajhászás, nem hatalomvágy hajt. És: nem vonok magamhoz minden munkát. (mármint, amit másokra is rábízhatok) R.
-- Kedves Deske! Minderről eszembe jutott,
egy zenetörténész mondta Kodályról. Arról a Mesterről, akit Ön is, én is
szeretünk. "Soha nem vállalkozott erejét meghaladó feladatra." Tisztelettel üdvözlöm, É.
-- Én még csak érzem, mit mond a zsoltár, szavakban csak elkezdve:
... a szabadakarat súlya
... válogatni az elérhető jók között is... lemondani... d.
17:51
Nemzeti Galéria pénztárosa:
--
Szűk egy órája marad a Szinnyeire.
--Tök nem érdekel Szinnyei, de hát muszáj megnéznem.
Persze a vázlatai a legjobbak. A Majálisé is, a régtől szeretett Hinta. Van néhány gyönyörű képe.
Is.
a legjobb ritmusú képe
valami tündérek téma okán mert nagyvonalú-lazán festői lenni ... és a legjobb képei közül ez a vázlat: A hinta
A rajz karikatúra, "Kilátás a léghajóból".
Megnéztem a Osztapenko maradhat? kiállítást is a Történeti Múzeumban a szobordöntögetésekről, de csak harminc érdektelen fotó, jegyszedőnő szabadkozott, eredetileg ez szabadtéri tárlat lett volna.
Aztán, hogy levél: megérkezett, kiváltottam gyógyszert, 22e HUF.
Estére már csak egy feladat maradt, hogy ma már ne egyek semmit. Ja, még egy, fél hétre lőttük be a napi esti sétát. Vagy a park, vagy Tóth Árpád. Kata dönt.
Rendeltem húsz kiló szilvalekvárt az ukránhatár mellől, olyat, amiben nincs cukor és egy napig főzik kondérban.
3 évig eláll.
18:33
A parkolási engedély ügy, válaszomban egy fotó is.
-- Dezső! Elkészítettem. Holnap átvehető a délutáni rendelésen. dr. Sz.
-- Nagyon köszönöm! d.
2021. november 19., péntek
06:03
Nem tud nekem mást adni, fektében fölnézve egy néma mosolyt.
F2021/188
Ma: Műterem valahol - A/2021/32 60x60
17:20
Kedves levél érkezett, fotóval.
Elsüllyedt emlék, elsüllyedt régi ismerős. A linómetszet - B/1969/10 - Katával első évünk - első lakásunk, meglehetős pontos leábrázolása. A tehetség némi jelével, mégis ámulom, hogy mertem én akkor e szakmára irányt venni. Négy hónap múlva kiléptem utolsó munkahelyemről, Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalat belsőépítésze. Kata most rögtön bökött a fotelre, amit nagyon szeretett, én kevésbé; Eszterke elkunyorálta...
Szobájában üldögélek, adódik, hogy akkor ezt a fél évszázaddal későbbit is. Idő a nagy élmény.
F/2021/189
18:51
Kedves Gyöngyi!
Kovács Péter mégsem zárt be, Műcsarnok; most látom, nov 28-ig! Csak korlátozott nyitva tartás. Valahogy nézzék meg!
csütörtök 12.00-20.00, péntek - vasárnap 10.00-18.00, hétfő, kedd, szerda: zárva
18:55
Keressük az időn és téren átívelő, sorsunkat rendező egyetemes igazságokat. Egy ilyet már bizton találtam.
Kevés volt benne a mák.
2021. november 20., szombat
06:46
Ha vécére menet lassan veszem le a kardigánomat, nem ráz meg a kilincs. Néha sikerül.
08:59
Ugyan nem teljesen igaz, de erős mondat lett. Sokáig fogalmaztam. Végül nem volt fegyelmem, hogy aznap ne tegyek mást is alá,
az lett volna az igazi.
Nem tud nekem mást adni, fektében fölnézve egy néma mosolyt.
14:49
Zsófilányomnál az Állatkertben.
A nagymajmoknál szolgál. Magyarázata a látványhoz: ő leginkább a férje fényképét szereti nézegetni.
2021. november 21., vasárnap
06:32
És egy vérbeli kommersz fotó, Állatkert.
F/2021/192
21:49
Délelőtt: kiprinteltem 36 oldal leletet 2006-2021 háziorvosunk utasítására. Csak egy kis részét kellett most szkennelni. Most a mozgássérült parkolási engedélyhez kell, mellékletként a Szakértői Bizottság számára. Egész napos munka volt, tele azonosítási hibákkal.
Pilinszky vagy inkább a szeretett filozófusnője Simone Weil hasonlata, hogy a gyerekek munkái semleges-egyformák, amíg a számtanfeladatot jól oldották meg, csak a hibás válik ki.
Ebben a listában legközelebb már közömbös-szakszerűen fogok valamit kikeresni.
17:32
Megtudakoltam Zsófitól a tegnapi fotó alanyát, a szöveg így módosul:
Lili leginkább férje, Csui fotóját szereti nézegetni.
2021. november 22., hétfő
22:09
-- Kedves Deske, a 131. zsoltárról olvastam: A zsoltáros egészen kicsiny akar lenni az Isten előtt. Akár egy gyermek elnyugszik Teremtője ölén. AZ Úr Jézus tanítása szerint ilyeneké az Isten országa... hiszen ott mindene megvan, nem is vágyik elhagyni ezt a helyet. Üdv: H.
09:54
--
Köszönöm, de egy vélt másik szegmense érdekelne a dolognak. Hogy önként lemond szép. érdekes és tanulságos életmezőkről, itt és most, avval, hogy neki ennyi is elég. d.
12:45
Ecker Tamás mentálhigiénés szakember és tízezermester barátom olykor fuvaroz, megjavíttatja zipzáramat, és LED-műteremvilágítást csinál. Most festett egy temető-képet, hozta. Brachi, ne folytassam? Nem is sokat rontottam rajta. Közben próbáltam a követ fehérre is. AX/2021/33 30x40 cm.
13:58
Tamást reggel hívtam, mérné meg újra kalapácsfejem elektromágneses sugárzását, mert hogy faluról fölhoztam a nyáron, veszélyes mértékűnek mérte, és hogy tegyem el közelemből. Öt kiló, súlynak - ritkán - jó, meg szögegyengetésre szilárd alapnak. De mindez persze hazugság, sajnálom kidobni, olyan gyönyörű. Hát most megmenekült.
2021. november 23., kedd
12:28
Kormányhivatal, Kata parkolási engedélye dolgában 10:00 - 11:50. Időpontra mentem. Üldögéltem. Majd még két hét múlva.
Nem a közeli bolt, ott egyáltalán nem volt neten kérhető időpont.
F/2021/195
12:48
Uszoda utáni kávé a boltocskában. Ma a tulajasszony a pultnál.
-- Lovak vizslák kutyák macskák
egerek rendben vannak?
-- :-))
-- Emlékszik, amikor én évekkel ezelőtt először itt, számomra talált a gépen egy gombot, amivel nagyon sok kávé...
-- Igen, azóta se egy vendég sem
mondja, hogy a minőség nem érdekeli, csak sok legyen. Azt a gombot azóta is csak magánál használjuk...
16:53
Kedves Deske, MOM székház BÁV-aukció, dec. 8.,
Régi zsidó temető (Esther) - A/1985/15, 60×60, indul: 900 000 Ft
üdv: H.
19:50
Godot Galéria
Szervusz, Gábor. Dr. X., akit hozzám küldtetek, ugyan nem vett semmit, de egy valahol megvett Váli-kép keretére kér egy széles lécet; ahogy nálam dukál;
20e HUF, elvállaltam. Úgyhogy ebből 20 % nektek jár! :-)) d.
2021. november 24., szerda
10:03
KÖVEK
Gyerekéveimben geológia.
Mineralógia - petrográfia - ásványtan - kőzettan.
Lexikont is írtam hozzá
- forrás a Pesti Hírlap Lexikona -
a C. betű közepénél csüggedtem el.
Tanultam is, gyűjtöttem is,
de leginkább a kövek bűvköre.
Később, évtizedek múltán úgy véltem,
mindez egy áttetsző lila ametisztkristály
gyönyörűségének holdudvara volt.
Ezen a kavicson, ha jól tudom,
állatok és talán állatfúrta alagutak,
öröklétbe dermedve.
E kövek évmilliós hideg csodák,
idegen úrként élnek közöttünk.
10:22
Öregember emlékezik.
Indukálja ezt tízezernél több kép,
ami a képernyővédőként randomban megjelenik,
s idéz
azonnal
régmúlt emléket.
Reggel erre figyeltem föl.
A Micimackós Játszótérre,
a Várba vittem föl Mikicát.
Egyedül voltunk a parkban.
A homokozóban gond nélkül elfoglalta magát
kezében a kis autóval.
Teljes figyelem.
F/1986/08
(A kép korábbi lehet, mint az évszám mutatja.)
11:21
Mai munkásságom
az ebédszállítók számára a folyosóajtóra kitűzött cédula,
valamint a bár igen öreg, de kiváló MBT cipőm átszakadt lyuka helyébe hajnalban azonnal egy új; tüzesített árral átfúrva.
17:07
Érkezett egy újabb erős Sugár kép, Savaria Galéria árulja; Daphne 34x60 cm, olaj, farost, 1977.
2021. november 26., péntek
01:02
Katánál orvos. A legerősebb antihánytatót fogja kapni.
Negyedik napja nem sétálunk.
Miki fiunk munkahelyet változtat, idejön hatalmas monitorjaival. Erre két oka van. Ez alkalomból kitrágyáztam vagy 20 éve szerszámműhelynek használt régi szobáját, fél köbméter cucc kukába. Lett tiszta asztala. Alatta szőnyeg, újságpapírokba tekerve. Az egyiken nagy fotó, azt kihalásztam.
2016. július 15, péntek
Két kiállításomat nyitotta, a másodikat elhülyéskedte. Oeuvre-CD-mhez előszó. Kismonográfiámban vendégszerző. Küldtem neki Berlinbe egy önéletrajz félét, könyvébe beletette. Jelenits atya után én is Népszabadság?-cikkben bíráltam vatikáni glosszáját. 90-ben összehoztam Szütscsel, aki aztán famulusa lett. Nem vagyok társasági ember, csak akkor érintkeztünk, ha dolgunk volt egymással. Most, hogy nézem
a 9. IRÁSOK / minden együtt... keres: ESTERH-, elég sokszor. Egy nagyobb képem nála, meg egy kisebb. Ja, meg minden gyerekénél egy.
92. 1. 2229
Esterházy Péter a Hahn-Hahn grófnő pillantása c. új könyve dedikálásában fölhívta a figyelmemet a 170. oldalra, ami rólam szól:
- A városok és az ég. 2.
Ha hisznek nekem, jó. Budapest olyan város, hogy ömlik az eső, mintha dézsából öntenék. Egy férfi nagyméretű képet cipel. Látszik, nehéz. A kép egy műterembelsőt ábrázol. Legalul, már majdnem le- vagy kicsúszva egy szék van, profán kereszt. A kép szent. Ami Vermeerből kimaradt - így lehetne okoskodni. Mindez a Mártírok útján történik, ahol a szénmonoxid-koncentráció a legnagyobb a városban, valahogy beragad a levegő a házak közé. Európa legbüdösebb utcája, mint ilyen, unicum.-
LEVÉLBEN REAGÁLOK:
Kedves E - PÉ!
A Hahn/2/ grófnőből az a bizonyos 170. oldal helyesen így hangzik:
-...Mindez a Mártírok útján történik. A festő elhaladtában a boltosok és vevők kitódulnak az üzletekből. A KANZLEI-ből a négy hivatalnok. A fiatalabb rabszolganők ujjuk hegyét csókolgatva ismétlik: itt jön Ő, Potifár háznagya. A villamosok megállnak, csend lesz. A festő zavartan bizonygatja, hogy az utca nem róla van elnevezve. Egy Veronika nevű növendék megkérdezi a Mestert, mennyi ideig tetszett ezt festeni. Végül egy Simon nevű úr kiszáll egy Hondából és átveszi a kép terhét.
Beesteledik, mindenki hazamegy és megjavul. A festő fáradtan meghajol.-
(E. P. a nála függő képemet írja itt le. Hondája van. 92. 3.)
A KIADÓI VÁLI-OEUVRE CD-ROM SZÁMÁRA
Esterházy Péter: Bevezető
Bevezetek. E pillanatban nem egészen tudom, hogy mit, de úgy döntöttem, ez nem fog zavarni.
Ez a CD tartalmaz egy Váli Dezsőt. Ez a tartalma. Mondhatnánk, véges miként tartalmazhat végtelent, rendben, javítsunk, a CD tartalmaz VD-ből egy jó nagy darabot. Tartalmazza VD egy nézetét. (Ki néz?) Egy változatát. Egy fölfogását. Úgy azonban, hogy mégiscsak az egészet felöleli. Mindent.
Mindent, amit VD összevillázott magáról, elsősorban tehát a műveit. Minden látható. Azok is, amelyek nem láthatók, mert mondjuk egy távoli, setét közraktárban telelnek, vagy szanaszét, ki tudja, hol. (VD tudja, és mondja.) Mintha titokzatos, idegen helyekre pillanthatnánk be, valaki fogja a kezünket, gyere, mutatok valamit.
És nemcsak valamit mutat, vagyis a képeket, hanem mindent, ami a kezeügyébe akad, tőle, róla, írva, mondva, nézve, hallgatva.
Érdekes volna ezt az egészet műalkotásnak tekinteni, melynek tárgya, műfaja, médiuma: Váli. Egy Válit látunk hát, egy Váli teremtette Válit.
Az, akit az Úristen teremtett, szigorú, komoly művész. Itt, ebben a gesamtkunstwerkben azonban látunk egy komolytalant is, egy naprakészet, mozgékonyt, egy interneccest, hiút és hülyülőt, narcisztikust és így önirónikust. Ahogy a költő mondja: egy ürgét.
Régi és új ritkán van így egyben.
2000. október
09:44
Szt. Ciprián: milyen fonák [röhej], minden nap imádkozzuk, legyen meg a Te akaratod, amikor pedig magához hív, nyavalygunk....
12:50
Ha Miki hosszabban itt,
célszerű lenne neki alkalmi fekvőhely.
Pénztárcával indultam az IKEA-ba.
Valami könnyűt, tán összecsukhatót.
De indulva, a lépcsőn lefelé ötlet,
ánti koromból nagy rajztábláim.
Csak láb kéne alá.
Körbejártam a pincében és udvarunkon, hátha ötlet.
És bejött.
A közeli szerelőműhelyben
adtak is két tönkrement gumit.
Nehezek voltak, gyalog.
A Mechwart-sarkon árulnak habszivacs táblát.
Kész.
2021. november 27., szombat
03:18
Először vették filmre a csuklyás vöcsök násztáncát. Ez a világ csodálatos..
Hol olvashattam, nagyon nagyon régen. Nem tudja valaki? Indiai szöveg, mintha egy könyv bevezető mottója. Valahogy így: Csodálatos egy kígyó útja a földön, egy sas útja az égen. De legcsodálatosabb egy férfi útja egy lánnyal. Kipling? Rabindranath Tagore?
03:20
A mennyben majd elolvashatjuk azt a köteg versét, amit Csokonai anyuka tett fia mellé a koporsóba, hogy
ő úgy szerette ezeket.
06:45
Szia Deske!
Példabeszédek könyve 30,18:
„Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: a sasmadár útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a nővel.” H.
09:56
Hazafelé Katának leszedtem az Elvis Presley park összes virágát, egy kivételével.
06:42
Katának volt igaza. Ágy összecsukva.
10:48
Esélyes lettem volna, ó, ó, a Mammut2 vásárlásra buzdító akciója keretében egy Toyotát nyerni, bár egy már van, azonban a benyújtott 27,500 ft-os gyógyszerszámlám nem volt érvényes, mivel mindkét doboz VÉNYKÖTELES.
11:23
Tudom, hogy ronda szerkezet. Hónapok óta nem tudtam megoldani, hogy könnyen kezelhetőek legyenek ezek az asztal fölötti állandóan kiveszem-beteszem könyvek. Próbáltam e könyvtámaszokat pillanatragasztóval egymáshoz. Csakugyan, pillanatig tartott.
Kifúrtam őket, és egymáshoz dróttal, egyetlen egységgé. Működik és gusztustalan.
2021. november 28., vasárnap
18:11
Ma annyit találtam a túléléshez, hogy évek után az uszodaszerelésekhez most este visszacsomagoltam a kézlapát mellé a combok közé-bóját.
Amire persze semmi szükség. Sőt.
2021. november 29., hétfő
03:15
Két öreg barátját temette a héten. Levelezünk.
--
Szívesen lennék a maga közeli barátja, kissé pótlandó is az elveszetteket, de hát a maga szellemi világa számára nem vagyok alkalmas, ehhez én kevés vagyok. Mosolyogva mondom, tudom, hogy így van, nincsen bennem kisebbségi érzés. d.
--
maga nekem közeli barátom.
nem pótlék. maga más.
és ez így jó. H.
-- Maga számomra igen alkalmas. Fölényesen észrevesz beleírt dolgokat szövegeimben, amit mások nem. d.
03:59
Különös, évtizedek után tegnap egy rég felejtett típusos softrémálmom visszatért. De szokatlan fordulattal.
Helyszín a Körtér, első harminc évem lakhelye. A másik, ahol az iskola van, egyetlenként álmaimban ez is valós terület, a Németvölgyi úti park, amivel amúgy életemben soha nem volt kapcsolatom. Tán annyi, olykor eszembe jutott, a világháború alatt ideiglenesen oda temették Váli Dezső körorvos nagyapámat. És az álom. Felnőttként morfondírozok, el kéne menni, legalább most, a tanév utolsó napjára / más változatban az évzáró ünnepélyre / iskolámba, ahova tartozom, de ahol még soha nem jártam, nem is ismerem. Még a lehetséges parkolási feladatokat - nehézségeket is átgondolom. Egyik változatban az autóval mindenféle bajok / vagy nem találom. Soha álomban nem jutottam el oda. A mostani változatban sem. Most fölmérem, az utolsó nap, be kéne mennem felelni, hogy le tudjanak osztályozni, hiszen még semmi jegyem nincs. De baj, ahhoz valami nagy tételt nagyon meg kéne tanulnom, ami keserves.
És ez új, alkatomtól teljesen idegen: megkönnyebbült döntés, hogy megkerülöm a feladatot; NEM MEGYEK BE.
05:42
Mindig vágytam egy ekkora csőre. Ötszázas, vagy tán ezres lehet. És itt van ő. (gépedre letölti) Ez nagyszerű.
06:05
Kedves Doktornő, Kata erősebben nyálazik, zavarja. Most reggel – délben 5-5 csepp Atropinumot kap. Ezen változtassunk?
Köszönöm:
d.
13:47
Közelében, hát arra kanyarodtam, Andor utca, 52 évvel ezelőtti (utolsó) munkahelyem. Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalat. Mutatom. Balszélen a léckerítés mögött az asztalosműhely. Középen a portás házikója, a bélyegző órával. Ahogy beljebb az olykor sáros ösvényen, hátrébb a kertben még néhány barakk, műhelyek és az iroda, és amiben mi rajzolunk, a három építésztechnikus meg én.
14:03
Készül a kávém. Az öt gomb közül a különálló bal fölső, amit csak nekem használnak. Híg és nagyon sok.
2021. november 30, kedd
16:11
Lukácsban mindenre van szakember.
Kedves R.!
Fiam apróka liftjét meg kéne heckelni, hogy nyitott ajtóval is induljon. Én az itthonit annó megcsináltam, egy faléc két végén a kontaktuspontokat összeköti fémes kapcsolat. De ezt a tipust nem is merem. Nincs hozzá ötleted..:-))) ?
köszi! d.
Kedves Dezső
[...] Annyi csúnya balesetet láttam ilyen dolgok miatt, hogy nem szivesen adnék tanácsot...
2021. nov. napi olvasó 487
Facebook kb.: 125