VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 332
2022. november 1., kedd
06:30
válaszolok
[...] szerintem panaszkodni nem bűn, csak sopánkodni
és: Istennek imában még azt is (mindent) szabad
de a hangsúly nem is ezen van
hanem a mindenkor hálás lelkületen
[Pál: adjatok hálát mindenért]
vigyázat. a hálát nem érezni kell,
az irányíthatatlan
Isten nem kér udvariassági hazugságot.
nem érzelem-, értelem
akarati döntés: Ő vigyáz rám és Ő nem téved
hálaadásban élni: világnézet
12:29
Eszembe jutott, vigyünk egy kavicsot Zelknek. F/2022/026
Főallé bal oldalán séta az első autós keresztútig, onnét vissza a hetedik ő. De szeretem együtt a magyar címert a Borsos-sirállyal.
15:12
A Széna tértől a sírig egyetlen kavics se, mindketten végig lehajtott fejjel, reménykedve. Úgyhogy asztalomról hozottat a sirály tövébe, zsidó szokás szerint. De azt nagyon sajnáltam. Aztán hosszú séta végén egy fedkő körül rendes (kvarc)kavicsok, az elhunyt neve fölött kereszttel, úgyhogy ott lehetett lopni. Idén őszre a sirály megint fél méterrel kisebb lett. Az inasgyerekből lett költőfejedelemért elmondtunk egy imát. Jó érzés volt látni a különféle kavicsokat, mécseket, többen jártak errefelé. F/2022/179
2022. november 2., szerda
12:33
Lukács faliújságra
KÖZKINCSÜNK
DÁVID KATA (99)
imádkozik, sokat telefonál, Mórát olvas
Kedves Deske!
Köszönöm szépen előre is, hogy a lukácsos közösséget informálod édesanyámról.
Máté
Édesanya jobban van, mint 2-3 évvel ezelőtt. Kérdezed, hogy mivel telnek a napjai. Először is, imával. Naponta egyszer mindenképpen, de van hogy kétszer elmondja a rózsafüzért. Általában a Szent II. János Pál pápa által írt titkokat mondja! Az Úrangyalát is mindig elmondja, és általában is gyakran találom imádkozásba merülve, a kezében olvasóval vagy Krisztus-képpel. Minden nap magához veszi az Eucharisztiát.
Telefonon beszél — nem keveset. Barátnő, húga Szegedről stb. Ilyenkor a számomra megmagyarázhatatlan derűjével felvidítja azt, akivel éppen beszél. A kacagását kihallom a szobából. (Nekem) megmagyarázhatatlan és érthetetlen, mert a 100. évében járva nagyon sok fizikai nehézségtől és krónikus betegségtől szenved. A helyében én depressziós lennék és csak panaszkodni tudnék a fájdalmakra meg mindenre.
Olvasmányok.
Mostanában, már jó ideje, Móra publicisztikái. Megvan nekem az összes kötet. Nem is tudom, hányszor olvasta már végig a könyveket. Elölről kezdi. Azt mondja, nincsen Móra Ferencnél jobb. Lehet hogy valamilyen öreg korára előjött „szegediség" van az egész mögött. Anyukám Szegeden született és ott járt egyetemre. Bálint Sándor, Kerényi Károly, Sík Sándor tanították. Intellektuális értelemben (nem vallásilag!) a szegedi jezsuiták nevelték. Lehet hogy ez mind oda vezetett, hogy öreg korában a Móra-publicisztikák a kedvencei? =
13:55
Telefon, hogy aukción megvette két levlapomat. Nem tudtam, mi az. Régi Mozgó Világ mellékletek.
2022. november 3., csütörtök
05:22
Kata emlegeti, nehezen kap levegőt. Majd éjszakára oxigénpalack következik. Bekészítette kórház-csomagját, lassan tönkremegy az etetőcsöve, akkor azonnal menni kell. Tegnap megkértem, fölkelt, s a Marczibányi Házból elhozta a Széna tér c. kötetet, ami a tér jelenét-múltját dolgozza föl.
12:21
Hónapja kezdtem. Áll. Most hivatalosabban, újra:
2022.11.03. html-2022/mng.htm C.21282
Magyar Nemzeti Galéria
Tisztelettel jelzem, hogy kizárólagos tulajdonomat képező festményt
az MNG-nak szeretném ajándékozni:
Király György Keaton Henson csendje, olaj, vászon,100x130 cm, 2018.
Fogalmaim szerint a mű súlyánál fogva méltóbb helyen van ott,
mint csöndes lakásomban.
jobb minőségben a neten: a kép // [ http://deske.hu../link-2022/kiraly-kep.jpg ]
Szívélyes üdvözlettel:
Váli Dezső
20:01
Mail a Galéria Savarianak.
T. Cím, jelzem, hogy az árusított
Sugár Gyula: Körtés csendélet
nem Sugár Gyula (1924-1991) műve.
Sugár Gyula életművét én állítottam össze,
lásd sugargyula.hu honlapot.
Most fölteszem a honlapra ezt a munkát
a nem-Sugár képek közé.
Szívélyes üdvözlettel vd.
20.32
Tisztelt Váli Dezső, [...] üzenetét továbbítottuk az eladónak. Üdvözlettel:
T.
Galéria Savaria
21.31
Köszönöm a tájékoztatást, eltávolítom, önnek elhiszem ! S.
20:18
Esti mailváltás. Háziorvosunk válasza, hogy Kata légzésproblémájával majd tüdőgyógyászatra kell menni oxigénpalack ügyében. De mérjük az állapotát pulzoxymeterrel. 90-92% felett nincs baj.
Most megmértem, 99, mint nekem, OK.
2022. november 4., péntek
11:27
Két munkafázis között egy óra séta Biszku Zsuzsával a Várban. Régen találkoztunk. Azóta születés halál utazás munka örömök.
Kellemes ködös, csepegős délelőtt.
Szeretem ezt a látványt. F/2022/180
11:55
Versnek tekintem :-))
UKRÁN HÁBORÚ
fürdőszobabojler kicsire cserélve
konyhai bojler ‒ átfolyós melegítő
vonalas telefon lemondva
nyílászárók profi szigetelve
lakás hőmérőcentrum 4 állomással
villanyt oltogatunk
éjszakára PC alvó állapot
csak Katánál fűtünk, próbálkozom a 19 fokkal
3 meleg gatya kínaitól
műteremablak négy réteg pukkanófólia
éjszakára vastag takarófüggöny
asztalom alatt gyenge el. lábmelegítő
nagy hűtőszekrény ‒ megjött a kicsi
újra árstopos, 95-ös benzin
igen vékonyan festek
és kifizetve, jön a 3 légkondicionáló
kábelezése már kész
H-tarifától olcsóbb üzemű lenne
engedélyére várok
és várjuk a hideg napokat
13:30
Csevegünk. Két napja:
-- Olyan csúnya a hangom... mondja.
-- Te is csúnya vagy, adekvát.
Erre azért először fölkapta a fejét. Aztán azóta ezen viccelődik/dünk.
-- Egy szobában elég egy szép ember... mondja rám mutatva.
--Egy csúnya nő is tud három tojást tenni a palacsintatésztába... mondom én.
13:38
Ebédemnél nagyon mesél valamit. Nem értem a szavát. Vettem keményfedelű spirálfüzeteket.
...hogy az engedélyt öröklik...
17:05
Három és fél év után újra nagy kép. És tíz 90 centis leszabva a polcon. A lépték okán mellette én.
F/2022/181
Műterem Halottak napja - A/2022/27
21:31
Kifújt, akár a szárazkifli. Mára valahogy elmúlt a kedvem ettől a napi testsúlyfontoskodástól.
Jó és tartós, sokéves játék volt, tudtam a szerepét. Mérleg hátsó polcra.
Most pocak lesz.
2022. november 5., szombat
09:38
Zelket a Vigília 1977. dec., Istenről kérdezi. Másfél oldal válasza.
...1955:
Szélfútta levél a világ,
De hol az ág, de Ki az ág?...
1975:
Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan Isten oldalán
...vagy ez:
Körömmel falra karcolt,
átmeszelt verseim
Az Istenre hagyom
...Kétfajta költő van, az egyik, aki hisz Istenben, a másik, aki viaskodik Istennel. Tehát ő is hisz...
Még nem tudtam, hogy hívő vagyok, mikor már ezt írtam:
Ha gödörben, ha bányamélyben,
én egek nélkül sose éltem.
11:03
A fölső kép a mai, Műterem élünk - A/2022/28 90x90 cm., Egy lélek fejlődése, Strindberg. F/2022/182
2022. november 6., vasárnap
06:08
A nőknek mindenről csak AZ jut eszébe. Írtam tegnap Mérleg hátsó polcra. Most pocak lesz.
-- Akkor, ha csinálok sütit, viszek, jó? zs.
-- Sütit?! Az jó lesz… amennyiben legváros vagy mákkos :-)) Túróstól megkíméltessem-- d.
06:50
Most valamit keresve följött ez a 2000-es Váradi Júlia interjú
VD.- Ha két éve azt mondják, CD-ROM-ot fogok csinálni, visszakérdeztem volna: mi az?! Teljesen véletlenül - ha van ilyen - keveredtem ehhez a tudományhoz. Igaz, a technika vonz, gyerekkorom óta szeretek piros meg zöld világító gombokat nyomogatni, de ennél fontosabb, hogy mindig mindent dobozokba és rekeszekbe rendeztem. A kiránduláson gyűjtött köveket. Államvizsgám előtti délutánom avval telt tanulás helyett, hogy három év statika jegyzetemet színes dossziékba szerveztem, féléves lebontásban, előlapokkal, tartalomjegyzékkel. Az egészet persze másnap délben kidobtam. Rendező buzgalmam új terepet kapott, mikor első képeimet el akarták vinni a műtermemből, rájöttem, hogy soha többé nem látom őket. Gyorsan megtanultam fotózni. (Hat képről nincs felvétel a 40 év alatt.) Tehát kartotékrendszer, adatokkal és színes fotókkal.
A harmadik ága a történetnek, hogy Babits minden munkája mindenkinek hozzáférhető, bármikor visszalapozhat, hogy ez pocsék, ez fontos, ez kell nekem-, képeim nagy részét soha nem láthatta senki.
http://deske.hu/iras/html/cikk25.htm // CTRL+klikk a szövegre = fejlécben följön
07:04
Állt az ajtóban, reggel négy. Ugrottam, baj van? -- Nagyon szép képet festettél! Kérdezősködni most hiábavaló. Ami soha, mondom neki, bújj ide mellém. Elaludtunk.
17:19
Zelk Zoltán Szabó Lőrincről, hosszan, ez is remekmű.
... nem lehetett másnak látni, csak annak, aki senkihez se hasonlítható, egyszervan személyiségnek, "torzonborz" óriásnak, torzonborz voltában is gyönyörű "szörnyetegnek", akit a Kíváncsiság küldött a Földre, hogy megnézze, milyen a sivatag, milyen a tenger, milyen a város, milyen az ember, milyen a hangya? S hogy nem hitt az istenben, aki sivatagot és tengert, s az emberben, aki várost teremtett? Hogy a teremtő embert nem látta nagyobbnak a sziklányi morzsát cipelő hangyánál? Hogy tévedett is, s mert másképp, ahogyan előtte s utána mások is tévedtek? Hát ilyen volt, hát ilyen volt. Egyetlen törvény ítélkezhet fölötte: a költészete.
Élet és Irodalom 1970. szept. 30.
in: Reménykedem és rettegek (életmű sorozat / 3. prózakötet)
20:53
Kedves Művész úr! Végre együtt vannak… Dr. Sz. [Nóra gyűjtemény]
20:58
És szintén ma esti hír, ezt egy gyűjtőm alighanem Hamburgból vásárolta haza. Öröm.
Régi zsidó temető (narancs és zöld) - A/1984/18
21:56
A kép Hamburgban; rá kellett kérdeznem, őrület.
Prof B. még 1984-ben vette a képet a Csontváry Terem-beli Váli Dezső kiállításon.
Akkor állítólag találkoztak is.
Én megkerestem őt, és idestova több, mint tíz éve alkudozom erre a műre.
Kb. 10 éve B. járt is közben nálam Budapesten, de akkor nem akarta eladni a képet.
Utána úgy 2 évente rákérdeztem, mindhiába.
Legutóbb kb. 2 hónapja megkerestem újra.
Most végre elszánta magát és sikerült megegyeznünk.
Némi szervezőmunka után aztán tegnap Ő elhozta a képet vonattal Hamburgból Münchenbe (800km, 8 óra),
mi pedig kimentünk érte autóval (kb 700 km, 7 óra) és ma jöttünk haza vele.
N.
22:01
Egy szívbéli barátommal egyeztetünk. Levelem:
--- A három új-, hasonló képem eladását három helyre a vevők becsapásának tartod.
--- Ilyen jellegű magatartás, hogy harminc éve ugyanazt fested.
--- Az egy négyzetcentiméterre jutó új gondolat mennyisége nem sokszorozható.
--- Szellemi lustaság ez az önismétlés.
--- Közben a világ megváltozott, nyilván te is, ez munkádban nem jelenik meg.
--- Buborékban élsz, körül kellene végre nézned, van más is - téma - a világban.
--- Még múltkortájt: képeid csak szépek és semmi más. És ez nem elég.
Igyekeztem, remélem, nagyon pontos voltam.
Megértem, sőt odáig fajulok :-)), hogy tisztelem a véleményedet.
Jókedvűen lecsacsiztuk egymást, semmi baj.
Illetve dehogynem.
Ha munkámat ennyire tartod, de sőt, hogy csalok, evvel a háttértudattal akkor miről beszéljek. Őszi lombokról, derékfájásról, időjárásról?
Nem tudom, netán, esetleg ez átrendeződik bennem,
most ennek sokéves dialógusunknak nem látom értelmét. Sajnálom.
Ha bármiben bármikor segíteni tudok, kérlek szólj. d.
2022. november 7, hétfő
12:34
Klubban szóltak, reggel. Persze az ember először ilyenkor a maga munkájára gondol, van-e ott teendő.
Egész élete munkája...
Porig égett a maglódi festőművész, Babos László otthona: egy élet munkája vált a lángok martalékává, mindene odaveszett.
Mire megérkeztek a tűzoltók, már a ház teteje is égett. Csak néhány rajz és grafika darabja maradt meg a rengeteg műalkotásból,
amit Babos László készített 60 év alatt, aki most is egy kiállításra készült.
Most Kecskeméten élő lányánál húzza meg magát.
Ha szeretne segíteni talpra állni a festőnek, a művész fiának, Babos Bertalan számlájára utalhat, a közleménybe írja:
"Adomány" Gránit Bank 12100011-17674207
16:14
Családtörténet. Hanna infúzión.
2022. november 8, kedd
09:52
Tegnap reggel fölnéztem az égre a Bem utca sarkán. És ami évtizedek óta nem, Utrillo szürkesége. És evvel az az édes szomorúság. amit ő tudott. Elringatott egy percre. Micsoda képélmények akkor, az élet hajnalán. Ma már.
10:30
Mélabúsan megfordulni az utcán egy lány után.
Megrendeltem egy Utrillo kötetet. 1790 HUF.
Hátha.
11:12
Nála tényleg csak Paál jobb.
11:15
Kedves Ágnes, ötlet. Kata jellegzetesen este nyálazik sokat.
Most atropinum ampulla
reggel 1, délben ½, este ½.
Nem kéne a súlypontot akkor délutánra- estére áttenni?
köszönöm:
d.
12:10
Ez a nagy méret kedvet csinált. Meg az 1026 méter. Tegnap megint lealapoztam két lemezt. Megérkezett a 2 kg. olasz nyúlenyv.
Temető műterem - A/2022/29
21:43
Délben észrevettem Miki ágya mögött egy farost falvédőt. Háromajtós szekrény hátfala lehetett, kissé töredezett. Jó nagy kép lenne. Először (újságpapírból összeragasztva) egy nagy derékszöget készíteni rendbehozatalához. 138x185 centi lett. Emeltem, rájöttem se emelni, se festeni nem lehet keret nélkül, hajlik ensúlyától. Keretkészítés.
21:51
--- Deske, én biztos nem fagyasztanám be a beszélgetést azzal, aki megtisztel őszinte véleményével. függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy sem. Mindenki a vakfoltja és nem a körültekintése miatt érdekes. Én pl. minden magával való egyet nem értésem arra használom, hogy jobban kikristályosítsam, én mit és miért gondolok, hiszek másként.
Maga is, csak köszörülje magát ezen a barátján.
És adjon nyugodtan hálát, hogy törődik magával, és töri magát azzal, hogy ezeket leírja.
A jó kapcsolat az, ami jól sért minket. Nem az, ami bólogat.
Nekem legalább is ez a hozzáállásom. Leginkább ilyen karcos barátaim vannak.
És különben igazán ez a barátja is benne van, hogy igenis, ez a legutóbb feltett képe, igen jó! N.
--- Köszönöm, továbbítottam :-))) d.
2022. november 9, szerda
21:43
De szeretem ezt a végtelenbe vezető lépcsőt a Ferences templom mellett.
F/2022/185
2022. november 10, csütörtök
05:23
Zsófi átküldte, -- ott a helyed üresen --, épp nem ülök a mellette-asztalnál 1966-ban, az Iparművészeti Főiskolán. És jelen van még Pacni, Vámossy tanár úr, mélán.
"Zugliget, Iparművészeti Főiskola, első év, első nap, 1962.09.01. Fél órával korábbra, hogy termünkben ablak melletti helyet választhassak.
Első voltam. Második Zsófia.
– Ülj ide mellém - örültem meg neki.
– Ülhetek, mondta szórakozottan. Két évig nem vett/nem vette/észre. Eszterke szerelmem hamarább tudta, mint én, hogy én őt –"
13:08
Délelőtt ez. Kivételesen ez előre-, a reggeli zuhanyozás közben eszembe jutott.
Műterem, megtörtént - A/2022/30 138x185 cm. 14,4 kg.:-))
2022. november 11., péntek
10.11
Hazafelé a villamoson Zelk.
NINCS
Megteremtette a világot,
aztán öngyilkos lett az isten,
ezért születünk árvaságra,
ezért taposnak be a földbe,
mint füvet a csorda, az évek.
Nincs aki körmünkre koppintson,
kezünkből a kést kicsavarja,
ajkunkról a vért letörölje,
és lelkünkről a verejtéket.
Holnap meghalok, hát fennhangon
elmondom utolsó imámat,
fejem a lelakatolt égbe
és a földi kövekbe verve,
égtől földig hajlongva mondom,
hogy Nincsen, nincsen, nincsen,
és nincs és nincs és nincs és nincsen!
Ámen!
10:44
Képernyőkímélőben följött. Szeretem.
11:08
Az egy végtelenül több a nullánál. 520-an olvasnak. István üzente, tegnapi festményem kurvajó. Most megpróbálom rendesen lefotózni.
18:23
Keret megfestve: fekete - ezüst - van dyck-barna - koptatás - arany - koptatás. Most mindez így, együtt, látszik. Most jó.
2022. november 12., szombat
14:21
Sugár Gyula „Faluvégi házikó” 29x37 cm akvarell. szignó „Sugár 1955”
Ennek alapján valószinűsítem, hogy eredeti. De várom fia véleményét is.
János válasza: nem eredeti. Övé a döntés. Halványan kételkedem.
2022. november 13., vasárnap
06:39
--
Szia; hogy Ági? Talán nem tudod, Ági diploma után egy pár évig följárt hozzám a Körtérre rajzolni.
Egymás mellett dolgoztunk, itt volt helye rá. Linókat is csináltunk. A grafika/1969-nél meg tudod nézni.
Nem volt szerelem köztünk, bár kétszer összebújtunk.
Aztán az esküvőm, 68, de még jó ideig följárt rajzolni. Melltartóját az ajtón lévő szögre akasztotta, kényelmetlen lehetett neki munkához. Kata nézte.
Őt -- eddig legalábbis :-))) -- nem csaltam meg.
Tegnap esti sétánk, a szemközti parkban. Van bejárt hosszabb utunk, a túl felén egy padon egy Zelk verssel.
Táskámban két laticel-lap is a hideg ellen. Fájdalmas terhe ennek az órának, amikor ő szeretne beszélni.
Ez az egyetlen, ami néha pillanatokra nagyon nehéz.
Tegnap az angol szociológiát említette, a francia öltözködési divatról akart volna valamit mondani; ezek tévénézésből induló gondolatai.
És háromszor, négyszer elmondja, végén lendülettel gesztikulálva, és mutogatva, ami - valószínű - már a türelmetlenség.
És nem és nem értem, ez nehéz, ez fájdalmas.
Ilyenkor kétféle megoldás szokásos, legyint, hogy nem fontos, és ebbe belenyugszunk.
Vagy táskámból a spirálfüzet, golyóstoll.
Van ott egy tekercs konyhai törlőpapír is, esténként fölerősödik a nyálazása.
Most ennek gyógyszerezésének módosításával próbálkozom.
Persze általában én mesélek, végig. Most Edit Piaf életéről.
Kis könyvecskét találtam a földszinti polcon, önéletrajza. d.
09:45
Lehet, netán már valaki el is felejtette. Fontos.
Zelk: ZUZMARA
Mikor az első zuzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.
Mert zuzmara a rózsafán,
mert varjuszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.
13:16
Reggel, odafelé, még köd.
F/2022/188
Aztán a Svábhegy Katával, Mátyás Király út, indulva a Szépjuhásznétól; verőfény. Egészen a lakott feléig, elfáradtunk, onnét taxi. F/2022/189
19:50
-- "Rézkarc"
https://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/kep-grafika/4602199/Vali-Dezso-(1942-)-rezkarc/ üdv. Imre
-- Köszönöm! Nálam ez még 2015-ből: festmény/dátum szerint/hamis/hamis-29.jpg // Levél a Savaria Galériának...
2022. november 14., hétfő
- Addig fontos élnem, amíg téged ellátlak.
- Jó lenne egyszerre meghalni.
- Az bizony. Vagy koporsódra borulva dobbanna utolsót a szívem.
- Nem is lesz koporsóm, urna lesz.
- Amit majd Mikica egy évig az előszobaládán tart, mint annó Margit nénit.
- Voltak fontosabb dolgai. Vagy elfelejtette.
10:12
A mai pofon. A megrendelt Utrillo REPRODUCTION RÉSERVÉE S.P.A., igen ám, de ff. Fölnevettem. Szemétbe.
11:54
Az ember ne hagyja annyiban. Különösen élete vége felé. Antikváriumba 10: 17. Még zárva. 11:20, Utrillo nincs. Körbenézve mi minden, ó, egy apróka Braque, ő is, életemben. És bevillan valami új; hogy nem is annyira a munkái - kivéve az utolsó, Van Gogh-os periódusát, amit senki nem ismer-, és a halálcsónakjait - mint összességében inkább az attitűdje. Mi is az magyarul, Értelmező szótár [...] szellemi beállítottság. Világlátás, világkép -mondom én. Elegáns, távoli zongorás enteriőrjei. A picassos L'Estaqueí (ha így írják) periódus.
(Így írják: Foglaljon szállodát itt: L ' Estaque, Marseille. Nincs foglalási költség. Remek árak.)
Első kubista dolgaiból láttam eredetit is, talán New Yorkban, úttörő jellegűek. Mennyire fontosak és menyire unalmasak.
Aztán a BOOKLINE.HU-n találtam egy reményes kötetet. 6-8 munkanap.
12:29
A postaládában még valami. Vaskos MAGYAR KRÓNIKA folyóirat, soha nem hallottam, tökéletes reprókkal (csak a honlapomról vehették le) több oldalon, és amiben engem rettenetesen megdicsérnek.
Gondolom, ez a kiállítás utolsója.
14:00
Na, evvel el is telt a délelőtt, meg lett csinálva a nap, anélkül, hogy valamit csináltam volna.
2022. november 15., kedd
02:36
15. KÖNYVEK / V. NAPLÓ-ba, versnek. // C.21293
ÚJÉV ESTE VOLT, 2022
Esti sétánk fél hétkor, akkor ágyból, felöltözött. Mostanában busszal föl a Várba, ott a meghitt fasor, és a szemközti domboldal fényei; Tóth Árpád sétány. Újév este volt, vidám társaságok, sok olasz. Igen, itt most ők szabadabban. Erre terelődik a szó, nehezen formált, alig-alig érthető mondatai. Meséli, Rómában vettem egy gyönyörű sálat. Könnyű anyag, fekete-barna csíkos, de soha nem tudtam hordani, mert mihez. Fehérhez lehetett volna, de az nyár, akkor meleg van. Majd ha kidobod a sáljaimat, ezt vedd külön.
13:44
Délelőtt a nagy kép tovább, de olyan hajlékony, hogy kezelhetetlen. Munka közben asztalról polcra, függőlegesbe, keretbe kéne időnként tenni.
Most hátoldalra merevítők ragasztva, aztán majd tovább A/2022/30.
2022. november 16., szerda
10:04
...Ragyog a tél is, tudom én,
villog, mint kés a kézben,
csikorgó sörét lesz a hó
kivert kutyák szivében...
Zelk: Absztrakt ég alatt
11:44
Mára így alakult. Át. Fönt egy zsinórt belefűztem, mint 40 éve a nagy képeknél, hogy valahogy meg bírjam fogni- emelni.
Műterem, megtörtént - A/2022/30 138x185 cm.
13:20
Még 3 kép változott: 27, 28, 29. Egyikük: Műteremben álló - A/2022/29 90x90 cm
14:33
Kedves Dezső!
Régóta követem a munkásságát és időről-időről a leglehetetlenebb élethelyzetekben botlok bele képeibe, bármilyen Önhöz köthető történetbe, anekdotákba.
Az életműje pikantériája nekem a rengeteg, szorosan nem, de mégis a képekhez köthető iromány a weboldalon.
Mi alapvetően a művészet egy másik szegmensében tevékenykedünk, ami nem más mint az ételművészet.
Szívesen meginvitálnám Önt akár többed magával egy ebédre/vacsorára valamelyik éttermünkbe.
Várom megtisztelő válaszát!
Üdvözlettel,
Hirtelenjében egy jó paradicsomoskáposzta két fasírttal - jut eszembe. Amit a Cityfoodban adnak hetente. Vajh főznek-e olyat.
15:01
Ollé! Elindult! a három légkondi mihozzánk. Augusztus óta intézem, botorkálva, segítségekkel. Csak dec. 5. szerelik.
20:40
-- Deske, ezt a Zelk-kötetet nem tudom megvenni! : Csuklódon kibuggyan a vér. B.
-- Ezt keresd: ÉLETMŰSOROZAT / ebben a két kötetben minden verse:
1. ESTE A KÚTBAN 1925-1963
2. KERÉKNYOMOK AZ ÉGEN 1963-1982
____________________________________
van még: a nagyszerű gyerekversei
3. ALSZIK A SZÉL
és amit a börtönben + töredékek stb.
4. TÉRDIG HAMUBAN
plusz a három prózakötet, most ezeket olvasom:
5. NAPPALI MENEDÉKHELY 1927-1955
6. EGYSZERVOLT EMBER 1964-1971
7. REMÉNYKEDEM ÉS RETTEGEK 1963-1981
2022. november 17., csütörtök
05:23
Belső műterem - A/2022/26 60x60 cm. Ez is kész.
12:33
Képernyőkímélő fölhozta. Még főiskolás éveim, Körtérre néző ablak pauszpapírral. Mennyezeten sílécem, bakanccsal.
19:24
Chochol Károly (1935 --) nagyszerű életműkiállítása: A budapesti rakpart -- A főváros arcai. Régi Duna-parti fotók, de 1956 is.
XIII. Teve utca 3., az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Fővárosi Levéltár földszint és I. emelet.
Nyitva hétköznap
08!-18h, 2023. május 26.ig.
Mindenkinek ajánlom, ennek az Ernst Múzeumban lett volna helye.
https://punkt.hu/2020/07/08/fenykepek-a-fiok-melyerol-interju-chochol-karoly-fotomuvesszel/
Kedves Károly, ma láttam; lenyűgöző a kiállításod! Az a finom líra, ahogy a látványokat, embereket, helyszíneket kezeled, markánsan sajátos, egyszemélyes. A megértés. A tisztelet. Micsoda szürkék! Micsoda arcok! Föltettem a honlapomra is egy invitálást.
Köszönöm! d.
2022. november 18., péntek
09:34
Hogy Kata legbelül hogyan viseli állapotát, amikor nem kell valamit mutatni, kifelé. Hogy már alig-alig tud szavakat formálni. Gondolataiba nem látok bele. Illetve. Reggel, konyha, Kossuth rádió a vakok számára készülő hangoskönyvekről. Hogy az önkéntes beolvasók... belép Kata, hallja, és: jelentkezem fölolvasni. És nevetünk. Mondom, a József és testvéreit...
Harminc éve a rádióból egy mondatra emlékszem: mert a beomlott tárnában két bennrekedt bányász az utolsó lélegzetvételig alakoskodik [pretend... - színlel, megjátssza magát] egymás előtt.
09:55
A különutas.
09:57
Börtönben írta... 1957. Mennyire szerette a gyerekeket. És milyen mélyen megfigyelt.
Zümmög is, csirrent is...
Mint a gyermek ha rajzol házat, barikát
és föléje napnak sárga karikát,
légben úszó fákat, libegő füvet,
fák közt rókafarkú póniló üget,
napkarika s fű közt olyvalami száll:
zümmög is, csirrent is: bogár és madár --
s fiu is meg lány is az a kis alak,
aki cérnalábon áll is, meg szalad...
Így látlak már téged elveszett világ,
teleírom véled cellám ablakát!
[...]
Gyermekrajz / Zelk
13:27
De szeretem ezt a fotót. Az utcasarok, ahol 32 éve minden nap reggel.
13:36
És ó, ó, mennyi izgalom, két hónap csúszással itt a 3 első osztályú klímagép. Ígéret szerint 2 hét múlva szerelés.
13:59
Hegedűs és csellós (vagy brácsás?) unokánk opusza anno, kékkúti nyaralásuk első napján. (Nővére belekorrigált.) Hamar kiderült, nem lesz egy elveszett ember. Konzervatórium, de mellette már tanít is. Tőlünk elvitte cuccait, hárman lakást bérelnek. Nem kell Dunakesziről, reggelente.
2022. november 19., szombat
09:36
Zelk utolsó ágya. Amikor fotóztam, abban a szobában már özvegye, rég. Lakótelep, de annak nagyon szép. Ötödik emelet, a magasából kilátás a Svábhegyre, az alatta-rétekre.
13:24
TIZENNÉGY SOR
Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifju szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték -
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!
Semmi nincsen egészen úgy, mondta Füst Milán. A világ nem lineáris. Zelk, akárhogy is nézem, a dátumból kiderül: ezt az elképesztő ékszergyönyörűséget ahhoz a prostituálthoz írta, akit valami okból - olyan szép szeme volt - feleségül vett. Szelíden mélabús verse, hogy nem tudom, ma kinek az ágyában alszik.
17:56
Felszálló ágban. Visszatértem a gyalogahatodikra, kidobtam azt a rossz Utrillót, elhoztam a Libriből a megrendelt újabbat, ezúttal jót.
A boltban polcon a könyvem. Eddig 11e HUF kerestem rajta, az ezredes úr keményen ragaszkodott kifizetéséhez. Ez lejön a 4,5 millióból.
Zseniális időszaka rövid: nyolc esztendő. Csak 1906 és 1914 között tükröződik festészetében az osztályrészül kapott isteni adomány... [utána] alkoholizmusból kimerülve, zsenijének lángja kialszik... De ez a rövid idő elegendő ahhoz
2022. november 20., Krisztus Király vasárnap
06:04
Tisztelt Művész Úr!
A Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazásába
38 000 képből beválogatták az anyagomat, amiben Ön is benne van.
A felvétel a 2011. Prima Primissima díja kapcsán készült.
Az életképek című mappában van az anyag,
Kortársaink címmel.
/November 23-ig lehet szavazni és ehhez regisztrálni is kell./
Üdvözlettel: Czimbal Gyula
https://fotopalyazat.magyarorszag.hu/
fotó: F/2011/344
14:37
Vasárnap, vezérszó, minden elmúlik.
Kata antropomorf: a Szépművészetibe, [ott a gyenge] Utrillo,
aztán a Városliget fái.
És a valóság.
Újkori kép már mind a Várban, a Galériában.
Hát kifelé, de én még a nagy Greco-kiállítást,
2:35 perc alatt.
Vajdahunyad Vár, édes giccs, de jó, hogy van.
Anonymus szobor, oly régen láttam. Platánfák.
A kisgyerekeknél megálltunk, álldogáltunk.
Földalatti. Olasz szavak, sokszínű műkörmök.
Mintha minden túlvilági.
2022. november 21., hétfő
05:59
Krisztus Király vasárnap. Az egyetlen ember a földön, aki biztosan szent, három mondatáért. Jézus maga deklarálta szentnek, a jobb lator. Szent Mózes és Szent Dávid, mindketten embert is öltek. Jézus a hegyen velük beszélgetett.
Szia Deske! Mózes és Illés voltak a hegyen. Üdv K.
10:01
Följött ez kép. Micsoda lista. És az én büszkeségem is. Magánkiadvány 350 példányban. Digitalizáltam, honlapomra, s a Széchényi Könyvtárnak is fölajánlottam.
2020.08.02.
A beszkennelt kötet,
ehhez jognyilatkozat kellett,
s adtam,
hogy a szerzői kiadási jog
mind a negyven költővel rendezve.
Majd azt hazudom, hogy
Zelkné,
Sinka Erzsébettől kaptam a kötetet,
kérdezzék őt.
(Két éve meghalt.)
S nyomatéknak fotóm Zelk utolsó szobájáról.
Kedves Dezső, örömmel jelzem,
hogy az alábbi kötet
ma felkerült a MEK-be:
Rigófütty : Zelk Zoltán emléke
https://mek.oszk.hu/20900/20965
20202.08.03.
Köszönettel és üdvözlettel:
Góczán Andrea
MEK-könyvtáros
Ott máig 1824-en olvasták.
10:49
Reggel a kertben a cigányasszonytól 6 fehér bugyi a Katának, bár XL helyett XXL-es. Hogy ötöt holnap visszavesz, ha nagy.
Nagy, de így a jobb, derekánál melegebb.
13:35
A RÁKÓCZI TÉRI padokra
kiül a munkátlan sereg
csak nézik a rozsdás halomba
gyűlő lehullott perceket.
A pad támlára hajolva
csak ülnek, ülnek, ülnek ott,
csak ülnek, mint akik horogra
várják a tegnapi napot.
ZELK
13:39
Miki fölhozta főztjét -- brassói pecsenye --, mert tudja, szeretem. Cserébe Cityfood tökfőzelékem. Együtt-ebéd, ünnep.
2022. november 22., kedd
10:01
Katánál, tévéjébe
belenéztem. Svéd sorozat. Gyönyörű házak, gyönyörű autók, gyönyörű emberek, kertek és éttermek. Filmben konfliktus is kell, hát felháborító, hogy tegnap megvett hétszobás villájába mára nem érkeztek meg a bútorai. A szállító sűrű elnézést kér, autómeghibásodás. Ezeknek az embereknek már a szülei se tudták, mi az, hogy sorbanállás, hogy elfogyott a kenyér. Ideje megtanulni.
12:57
Tegnap esti sétán mutatta síkesztyűjét, elöregedett.
- Veszünk, jó?
-
Arra a kis időre... - mosolygott.
Pár sarokkal lejjebb síbolt, ma 11h, festőkötényt le, meglepetés lesz.
Adom és mosolygok:
- Arra kis időre.
Férfizseni, aki nőnek ruhát tud venni. Próba.
-
Szűk.
- Van még kétféle, megyek.
Nem úgy van az.
Nehezére esett, de felöltözött. Rájöttem, a mintája se tetszett. A boltban minden módosul, többféle próbák, a problémák írásban. Segítőkész eladónő, odasúgja nekem,
- Mennyi türelme.
- Semmi. Szívből jön.
A kesztyűből végül melegnadrág-norvégmintászokni-papucs-palacsintasütő lett. Ez utóbbiból kettő, tefál, és nem teflon.
Kedves Deske, a Tefal az egy márkanév, a teflon egy anyag. A Tefal borítása is teflonból van, igaz, jó minőségűből. é.
2022. november 25., péntek
11:39
Amikor nehéz,
akkor annyi, hogy
minden elmúlik.
12:05
Műteremben álló - A/2022/28 90x90 cm.
2022. november 27., vasárnap
17:26
Ma délben. F/2022/193
17:27
Változnak a dolgok. Kata most négy alkalommal csak 3-3 deci holland tápot kap, stb. És fontos, ne csak én tudjam.
F/2022/194
2022. november 28., hétfő
Levél a kolostorba; már akiknek tudom a mail-címét:
Kedves Bence, kedves Atyák!
Szerencsétlen dolog. 2020-ban az akkor megjelent Ferences Zsebnaptár dolgában levelet írtam a kolostornak, miért nem bízzák szakemberre a borító tervezését. A vizuális kultúra teljes hiánya, és hogy egy címlap nem információ-ömlesztésre való.
Ellenreklám.
És javult a helyzet. A tervező-, Kis Kornél OFM. megértette. A 2021... 2022-es már kifejezetten szép, elegáns volt. És most tőle megint itt ez a szerencsétlen idei, a 2023-as. Mikroszkóppal, nagyítóval, szívekkel, kötéldarabkával, buborékokkal, apróka ferences szavakkal, sajnálatos színekkel, betűtípusokkal.
Egy ilyen megnyilvánulás az egész közösséget érinti. Egy évig sokan nézik majd. Vizuális kultúrájukat nem fogja emelni.
Mondjam, hogy két telefonnal grafikust lehetne keresni, aki akár szívességből is megcsinálja?
Jelenits atya egy régi Népszabadság-cikkem kapcsán mondta nekem: egyházunkon belül is minden hibát, hanyagságot, bűnt meg kell mondani...
Sajnálom...
vd.
09:02
GYERTAYALÁNG
Gyertyaláng holdudvara --
frissen ásott föld szaga,
ázott, nyűtt ruhák szaga,
kormos lábosok szaga,
s ami künn fehér felhőkbe
gyűl: az ákác jószaga.
Gyertyaláng holdudvara --
benne az az éjszaka,
szegénység emberszaga,
kubikusok jószava:
"Aludjon nálunk az elvtárs,
hogyha nincs hova haza..."
[..]
ZELK
10:17
Kaptam. Rejtő (Reich) Jenő (Bp., Erzsébetváros, 1905. március 29. - Ukrajna, Jevdokovo, 1943. január 1.)
45 regény.
Néhány mondata:
A férfi addig él, míg kíván. A nő, amíg kívánják.
Nem én vagyok részeg, te vagy túl józan.
Alkoholistának nevezünk bárkit, aki többet iszik az orvosánál.
Az ember legyen becsületes, ha nincs más megoldás.
Igazat minden ostoba mondhat, de a jó hazugsághoz bizonyos intelligencia kell.
A női lábak olyanok, mint a felső tízezer. Nem kritizálni kell őket, hanem közéjük kell kerülni.
Olyan ideges volt, hogy nem figyelt oda és állandóan tisztességesen játszott...
10:35
Még tegnapról egy fotó a Svábhegyről. F/2022/192
11:44
Ma délre ez így alakult: Műteremben álló - A/2022/31 90x90 cm.
14:03
A mama a teljes hagyatékot egy kétajtós szekrényében tartotta, az Üllői úton. Gruber Béla 1936-1963, zseni volt. Mikor úgy tűnt, hogy sikerült megszerveznem Vácra egy múzeumát, a zsinagóga épületébe, a család mindenáron egy főművét nekem akarta adni; nem fogadtam el. Később két grafikáját igen. Most ajándékozom őket egy jelentős magyar magángyűjteménynek.
Jó helyen lesz.
04:37
A. atya reggel fölkért, a mostani, hajnali Rorate szentmiséin őmellette áldoztassam a híveket én is. Pillanatra láttam magam földig fehérben, kehellyel a kezemben. Aztán levélben lemondtam, izgulós vagyok, a misén végig csak evvel foglalkoznék.
2022. november 29., kedd
06:01
Így - halálközelben -, evvel győzködöm, a semmi és a valami folytonosan helyet cserélnek.
09:09
Bíborosunk, dr. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek (1952.06.25) ojjé, fiatalabb, mint én. A főnököm. Igaz, a pápa öregebb.
12:12
Műtermi elődömről, Diener Dénes Rudofról alig tudok/láttam valamit. Most aukción ez a szép kis pasztell.
09:38
RIGÓ-KOROMBAN
Rigó koromban vércse űzött nyáron.
Megmenekültem. Ültem téli ágon.
Fehér viharok jöttek lassu szárnyon,
körülfogtak, hallgatták némaságom.
És nincs tovább. Csak eddig tart az álom.
Hát ne csodáld, ha ébredésem várom:
halálom.
ZELK
10:56
Új ismerősöm búcsúzóul írásban kért tőlem egy mondatot emlékül. Most fotót küldött róla, hogy falon van. Egy eredeti Picasso graf, és egy Falk-fotó mellett. Jesszasz, a mondatok felelőssége.
F/2022/195
18:42
Így - halálközelben -, evvel győzködöm, a semmi és a valami folytonosan helyet cserélnek.
Deske, ez vers. H.
2022. november 30., szerda
09:36Kata nézi az üres tálat a konyhában és dorgál: A gyümölcssaláta nem arra való, hogy az ember jóllakjék vele. Ez nem jutott eszembe.
Egy 51,5 éves házasság kérdései. Visszategyem az élesztőt a hűtőbe?
Mindkét faliújság immár önjáró, a Lukácsban és itthon is, a földszinten.
Ez utóbbin jelenleg csak versek.
09:56
Lukácsból kaptam, mailban. Használni ugyan nem használnám (?), de bizonyosan boldog lennék vele. Egy napig bizonyosan.
Gyönyörűséges.
21:38
Lukács büfé
DONT WORRY
BEER HAPPY
2022. nov. napi olvasó: 422
Facebook követő:
479