VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 339
2023. június 1., csütörtök
09:38
HAJNAL
A szél még üvegen szalad,
sikong a lég talpa alatt,
zsongó mese a táj még:
folyók felett seprűnyélen
száll a boszorkaárnyék. [...]
Zelk
09:42
Május huszonnyolc 80 kg., 70 lenne jó. Kezdem; ma 78. Minap boltocskában megbeszélve, mindössze 3 szem kispogácsa - 3 masni. Kati - 65, és a szigetet körbefutja - mindezt megérti, hogy ő is, stb.; és együttérzően bólogat -, de nem bírta ki, hatot adott :-))
13:19
Napóleon találkozása Bismarckkal Doncheryben, Sedan mellett.
2023. június 2., péntek
06:12
Színtiszta költészet. Gyönyörűség.
Amikor az Úr elrendeli, akkor hull a hó, s parancsa szerint csapkod a villám. Ilyen úton-módon kinyílnak csűrei, és mint a madarak, kiszállnak felhői. A felhőt nagysága szerint sűríti, összetördeli a jégeső szemeit. Amikor megpillantják, reszketnek a hegyek. Dörgő hangjától jajveszékel a föld. Akarata szerint száguld a déli szél, s így az északi szél, meg a forgószél is. Mint a madarakat, röpködteti a hópelyheket, olyan az esésük, mint a sáskajárás. Hófehér szépsége vakítja a szemet, hullása pedig gyönyörködteti a szívet
Mint a sót, hinti a zuzmarát a földre, amely amikor megfagy, hegyes, mint a tüske
Sirák 43,14-
Erről a másképpen megközelítésről ez is:
Olaszok háborúban. A hadnagy elkiáltja magát: roham! Senki nem mozdul. Hátul egy hang: milyen gyönyörű bariton.
09:11
ÉLET.
A kávésnéni, Andi, küld futóbabot Katának.
Lukács faliújság napihír Két Zelk-vers között.
11:59
Kata kihív a gangra és elandalodva mutat egy édes kis homoknyomot virágai-kavicsgyűjteménye mellett. A szomszéd vadóc ukrán
fiúcska játszhatott itt, sőt saját kődarabkák is. Nyilván játszótérről hazatérőben. Mondom, Új Péter, emlékszel?
Fölolvastam neki.
dátum: 99.6.2. Népszabadság fájl: UJ-PETER4.htm C. 08410
Új Péter: NYÁRHOMOK.
Nem lehet a gyereket hazapofozni az óvodából.
A gyerek ridegmarha, nyáron ki kell hajtani a mezőre, aztán elvan. Tejet, azt nem ad, sőt. Kumisz egy gyerek.
Ott van most a gyerek félmeztelenül, mocskosan, kábé, mint egy autószerelésből hazafelé verekedésbe keveredett és sárba tiport szénbányász varacskos disznó, az izzadsága (kétségtelen, és aligha behozható előnye a gyereknek, hogy akkor sem büdös, ha izzadt, ellentétben, ugye, mivelünk, akik hiába fujjuk a parfüm deot drágáért nyakló nélkül, ilyen melegben fürdés után egy perccel már kiver a szag, szabadulni nem bírunk) vastagon tapad a száraz, szálló kosz, mert a gyerek rúgja, vagy nem rúgja, akkor belefekszik, de most áll a homokozó közepén, szívja magába a homokot, a talpán keresztül, elképzelhetetlen mennyiséget tud tárolni magában, ruhában, cipőben, hajban, a test rejtett hajlataiban, bőrfelületen, a gyerek egy homokszivacs, nincs mese, ha kvarc, legyen kvarc, beledobni mindenestől a kádba/mosógépbe, nagy nyomású vízsugárral és aljas kemikáliákkal (intelligens mosópor vagy sok hülye szappan) megpróbálni időlegesen megszabadítani a makacs szennyeződésektől, ettől persze még az egész lakás homokos lesz, ropog minden a fogunk alatt, homok fut a szőnyegen, egy kis kunság, mezővédő erdősáv, dűnék keletkeznek az ágyban, vidáman vándorolnak, fövenyre heveredünk este, aranyhomok, napernyők, színes koktélok, másfél méteres szívószálak, mérges beduinok hajtanak tevekaravánokat, a teve a sivatag tengere, a napi hőingás 50-60 fok.
Mindegy, szóval a focitól izzadt gyerek, mocskosan, ott áll a homokozó közepén, hóna alatt labda, gyufaszállábak közepén két szétfocizott térd, azért a plez az úr, piros a fél feje, hozott valaki korai cseresznyét - ez a nyár szobra itten, senki ne mozduljon!
21:30
Mélygyászban is le kell vágni a körmöket.
2023. június 4., vasárnap
05:23
Tóth Árpád sétány tegnap este. Még talán 3-4 nap, amíg semmire nem lesz időm. News szövegekből egy variáció, kivonatosan.
F/2023/065
14:18
Micsoda COMEBACK, vagy mi. Évek! óta harmadába, felébe a séta a Normafától a Libegő fölső állomásáig. És ma!
Más mezőben is erőmet érzem, fontolt étkezés, időben villanyoltás. Ez jó.
F/2023/066
2023. június 5., hétfő
09:24
Többoldalas vers két öreg szakiról, családjuktól távol. Katán teszteltem le, működik-e ez a néhány sor magában is.
BARÁTOK
...Bojtornál, a cipésznél laktak
öreg szobában két öreg
este, ha magukra maradtak,
megültek szótlan, réveteg.
Vagy sakkal, kártyával foldozták
az idő foszló szövetét --
...
Zelk
Merthogy atmoszféráján túl elbűvöl ez az idő foszló szövete.
09:30
Reggel a klubban mesélte, ha ijedős lennek, bizony. Otthon, családjával beszélgetett vagyonvédelmi dolgokról. És másnaptól a notebookján jöttek reklámok, ajánlatok vagyonvédelmi ügyekben.
Kikérdeztem. Telefon volt a szobában. Tévé, notebook bekapcsolva. Azon van mikrofon. A közelében nincs rendőrségi, honvédségi objektum; a XVII. kerületben lakik. A történet, mondja 100%-ig hiteles. És nem először fordul elő vele-, ezt is nyomatékosította.
Mi lehet ez.
09:55
A magyar nyelv csodái....
Számos olyan kifejezés van,
amely ételekhez kapcsolható – és amiért egy külföldi soha az életben nem lesz képes ezt a nyelvet teljességében elsajátítani.
te is lehetsz sótlan
de be is lehetsz sózva
borsózhat a hátad
de a falra is hányhatjuk
lehet paprikás a hangulatod
vagy zabos
beszélhetsz zöldségeket
11:50
Kedves Mester,
mai bejegyzésével kapcsolatban ("Reggel a klubban mesélte... beszélgetett vagyonvédelmi dolgokról. És másnaptól a notebookján jöttek reklámok...") valóban lehallgatnak minket a telefonunkon keresztül, a célzott reklámok miatt. Többször kipróbáltam, hogy érthetően és sokszor mondogattam a mobiltelefonomba egy termék nevét, pár órán belül meg is jelentek az említett termékkel kapcsolatos hirdetések. G.
2023. június 6., kedd
06:30
A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. Különben odafönn mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? ... ha szívem netán a szememet követte, vagy kezemhez mákszemnyi folt tapadt, akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni.
Jób 31.
A HAMIS LELKI BÉKÉRŐL
Aki önmagában keresi a hibát, bármilyen kellemetlenség, kár, gyalázat, megvetés vagy bármi más hasonló megpróbáltatás éri, mindent derűs lelkülettel vesz tudomásul, mint aki mindezekre nagyon is rászolgált. Van-e ennél békésebb ember a világon?
Szt. Dorotheus apát Tanításaiból
11:07
Tegnap esti séta a parkban, kavicsmező a pavilon oldalán. Katával hajlongtunk egy kicsit.
A középsőnél gyanakszom.
A harmadik volt a fontos. Az emlékeztet az inka istenszoborra.
A negyedik borítékba. Hogy tegnap délután minden bizonnyal nagymama lett Kati, a harmadik kávésnéni. Aki időnként körbefutja a Margitszigetet, 65. Reggel megtudtam, csak mára lett nagymama. A három kispogácsa ezúttal grátisz. :-))
11:23
Egybeesések. Ez a napokban jött.
Kedves Mester, sokunknál visszatérő elem a gyermekkori kavicsunk, mint kincs...
Nagyapám szekrényében őrizte ezt a kavicsot.
Iskolás korom előtt magam is gyűjtöttem, a geológus szót nem ismertem, de a "kövészt" megalkottam magamnak mint leendő foglalkozást. Sokszor forgattam kezemben ezt a követ, mint egy bocskor...
Miután nagyapám itt hagyott minket, a kavics eltűnt a szekrényből. Egy idő múlva rákérdeztem nagymamámnál, hová lett a szekrény tartalma, ő kidobta... kész, ennek annyi. El is könyveltem, hogy majd más megtalálja. És vagy 10 év után a lakás egy félreeső zugában ott találtam érdektelen könyvek előtt!!!!
Elkértem, megkaptam, nagy becsben tartom, kétszer találtunk rá, előbb nagyapó, majd én!! G
2023. június 7., szerda
06:40
Hogy akik a háború(k) végéért imádkoznak, tegyék továbbra is.
Ő az Úr, aki eldönti a háborúkat,
az ő neve: az Úr!
Jud 16.
11:18
Minap az udvaron megláttam egy szekrényoldalt. Kép nap, kép rá, és az alul hiányzó keret-elem. Ma még kicsi; bef., 170 cm. Uszoda közben a fejemben végig variációk, hogyan lehetne valami képakasztót a hátfalára befúrni, ami nem szakad le, 18,5 kiló. Elég hamar megvolt, de csúnya, elvetettem. Mindössze 2 cm. vastag, abba kell valamit beleerősíteni. Aztán vasboltban kaptam. Nagy munka volt a fotó, mert a kép nem négyszögletű, hanem 10.
Műterem mindörökké - A/2023/26
14:31
Hazafelé reggel a lépcsőházban szóltak:
--Olvastuk!
-- Mit?
-- Budai Polgár, június 4.
-- ??
(jó néhány hónapos interjú)
2023. június 9., péntek
05:10
Úszás közben
nem lehet, tehát elméletben fölkaptam a fejem. Itt valami történt. A tizeötödik hossz körül holtpont. Illetve nem, hiszen ez figyelmet nem igényel. Hanem ami utána. Feltűnő ez; könnyebben-, szinte könnyen mentek a következő hosszok. Ilyenre sok éve nem emlékszem.
05:23
Bem utca sarok minden reggel, 33 éve. Szép volt tegnap, fehérek a sötét éggel.
F/2023/067
05:52
Tapasztaltam, víz alatt már nem 22, hanem 19-20 méter. Hát hónapja kitaláltam, kétnaponta a reggeli torna ez: 10, még jógából tanult mélylégzés
(10-10-20 mp.)
a nyitott ablaknál. És ma egy ritka látvány,
a Hármashatár-hegyi adótorony; ilyenformán.
A jógáról jut eszembe. Sok évig csináltam, ászana, pranajama, - testi jóga, szellemi nem. Egy pap-ismerősünk haláláig kardoskodott amellett, hogy hívő számára minden fajtája az ördög kapuja, szigorúan kerülendő. Tanúsítom, hogy tévedés.
09:44
És megvan a Sugár SU511., Csendélet virággal és gyümölccsel. 80x100, Savaria Galéria
11:18
Mindenkinek!, akivel valaha beszéltem, van ilyen története. Illetve sokkal tragikusabbak. Még a vérprofi Szütsnek is. Az elmúlt 10 év honlapváltozatait és a cím-telefonjegyzékeit időről időre lementettem egy folderbe. Ma kellett volna egy adat, csak a biztonság kedvéért, a mappa el lett tűnve. Évenként egyszer, ha kellett.
Azonnal telefon Mikinek, milyen külső winchestert vegyek. Boltba, WD-2 gigás, megvan, kezdem lementeni a 340 gigámat.
Ebből a honlap 60 giga, de hát vannak könyveim is, könnyűzene, komojzene, filmek, kedves játékfilmjeim is, a Vasárnapi Újság össz évfolyama, satöbbi.
13:21
Ezek után nem érdekel a napfény. A felhővel értek egyet! Áldott felhő. Miki onnét vissza nekem az eltévedt archív-mappát! 12 éve először, a teljes honlap és a gyűtőim stb., címjegyzékeke, adatai. És már mentek mindent a külső winchesterre.
15:10
És még ennek is lehetett örülni reggel. Török utca járdaszél. Az Élet él és élni akar.
F/2023/068
15:16
Az múlkortájt ki lett találva, hogy a a Boltocskában én átalánydíj, de azonban minden összekavarodott a fogyókúrámmal :-)) mert most a kávé mellé radikálisan csak 3 pogácsa. Egyikünk se tudta memorizálni az új összeget.., én sem.
17:17
2023. június 10., szombat
14:08
Drága Barátom! Szándéka ellenében levele kissé homályos, talán a helyzete is az.
1. Vannak egyetemes erkölcsi szabályok, ezeket mindnyájan ismerjük-, pld. ne tegyünk, akarjunk embertársunknak rosszat.
2. Ez nem jelenti azt, hogy ne okozzunk másnak szenvedést. Anyuka viszi orvoshoz a gyerekét, pedig ott fájdalmasan meg fogják szúrni. Ilyen egy szerelem-búcsúzás helyzet is, ami helyénvalónak ítéltetett az egyik féltől, holott/de a másiknak fájdalmas.
3. Ez mellett vannak aranyszabályok viselkedésre, döntésre, ezek statisztikai igazságokra alapulnak.
4. És mindezek fölött és végül. Sajnos, a legfontosabb... :-)) Semmi nem ment minket az alkalmankénti mérlegeléstől egy-egy konkrét döntéshelyzetben.
Nem tudom, válaszoltam-e. Szívesen folytatom… d.
14:11
Lám, itt teljes a jószándék.
14:21
Anyuka kétségbeesve mesélte Pió atyának, fia kiugrott az ablakon, öngyilkos lett. A pap: vígasztalódjon. Mielőtt földet ért, a fiú a halála előtti pillanatban megtért.
14:38
Hogy lehántottam a héját, megláttam, amit még soha senki.
17:40
Rómer Flóris Múzeum, Győr
Kedves E.!
Egy ötlet, hátha illeszthető-e a maguk koncepciójába. Néhány képet a jövő évi Patkó Múzeumi kiállításomra (ami ugyebár majd egy évig tart, és kb. 15 kép) amúgy is a Horn Gyűjteményből kellene kölcsönkérnem. Ott válogatottan jó képeim vannak :-)) Volt tőle ’22 szept. a Makláry Galériában kiállításom, ezt meg is tudom mutatni, valamint most a Stuttgart / Liszt Intézetben.
https://deske.hu/iras/html-2022/maklary-virtual/index.htm
Mi lenne, ha a Maga válogatásában a Patkó Múzeumban is ez lenne, Váli Dezső - válogatás a Horn Gyűjteményből?
szívélyes üdvözlettel: d
Kedves Dezső!
Nagyon jó ötletnek tartom ezt a válogatást, köszönöm. Akkor ebben az irányban gondolkodunk a jövő januárban esedékes kamaratárlata tekintetében. Üdvözlöm, E.
Köszönöm, kedves E., akkor rövidre zárva a történetet, Horn Péter barátom mail címét már tudja is, válogatás céljából mutatom a nála lévő képeket. http://deske.hu/kiallitas/k78.htm
szívélyes üdvözlettel: d.
2023. június 11., vasárnap
06:34
Békés hajnali rutinellenőrzésnek indult, tegnap kicsit kipofoztam a HORN-GYŰJTEMÉNY fájlt, most Győrnek kell majd. És a jeges rémület; 2011-től, vagyis több mint a fele kép hiányzik. Eltűnt. Kitörlődőtt a fájl átalakításban? Akkor egy eddig-ilyen-nem-volt döntés, ma uszoda majd valamikor, ezt azonnal; gyalázat és életveszély, mi lesz a magyar kultúrával.
Aztán másolás és másolás, kontroll cé, névjegyzékből át a horn-fájlba... És most itt tartok, 06:44, még a címek... nem hagyom félbe, ahhoz nem vagyok elég fegyelmezett.
07:24 na, megvan, indulok. Nem vitás, hogy az Örök műterem - A/2019/48, azt szeretem a legjobban. Vagy talán a 2021/25-öst.
http://deske.hu/kiallitas/k78.htm // CTRL+klikk a kékre... fejlécben megjelenik.
09:49
Igazi teszt, töredékes személyiségrajz lett, váratlan eredmény, hogy a Lukács-körlevél-klubnak szétküldtem megjelent cikkemet.
-- én könyvet írtam az életemről...
-- jó.
--
hű, de klassz cikk..
és aki semmit nem hallott meg az egészből, a doktornéni:
-- olvasom belőle, mennyire szereti a lakását, lakhelyét...
15:29
Tegnap a parkban. Nem tudom, életrevaló ötlet-e, vagy natán valami pártreklám. ROVARHOTEL
Ez pedig most délben, a Normafánál. Gyerekkoromtól a taplógomba fontos emlék. De azok óriásiak voltak.
2023. június 12., hétfő
05:28
Most két hete nem tudtam begombolni №. 2 nadrágomat. Ez ízléstelen. Azóta
-- édes-tészta-kenyér... szinte semmi
-- nassssss,
-- vacsora nem;
ma mínusz három kiló.
Folyt.
És mára a PC 340 gigája külső winchesteren. Is.
Mai zsolozsma.katolikus.hu--ban.
06:24
Csak jussak a vadállatok elé, amelyek számomra már készenlétben vannak. Az a vágyam, hogy gyorsan rontsanak rám. Ingerelni is fogom őket, hogy hamar felfaljanak, nehogy érintetlenül hagyjanak, mint néhány esetben megtették. Ha pedig visszakoznának, kényszerítem majd őket. Bocsássatok meg nekem, de én tudom, mi válik javamra... Jöjjön rám bármi, tűz, kereszt, bestiák hada, szétdarabolás, szétmarcangolás, csontjaim megtörése, tagjaim levágása, az egész test összezúzása, az ördög minden vad kínzása: csak eljussak Jézus Krisztushoz!
Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú rómaiakhoz írt leveléből.
06:41
Tegnap megint az Anna-réten, Katának fontos gyakran kisgyerekeket látni. De majdnem üres a játszótér. Mondom neki kopogós hangsúllyal: Baba. Nincs baba. És elő a telefonról a honlapom, ez benne, a gyűjteményekben.
Később mondom az itt múltkor látottakat kissé összevonva: Böjte atya lóháton Mária-érmeket osztogat a Kápolnánál.
És hazáig nevettünk. Mondta is, írjuk meg Váradynak. Megtörtént.
08:51
Igen, tudom, akkor böjt, három pogácsa, mondta a kávésnéni, és betett a zacskóba nyolcat. Ami összeragadt, egynek számolta.
Unokáját megbeszéltük. Egy hetes, Lelle.
Mondtam, figyeljen, mert mindjárt érettségizik. --Tudom a 18 éves fiamról, válaszolta.
08:53.
A Klubban:
--Édesanyja?
-- Elment.
-- Dicsőség az Úrnak. Gondolt rá, hogy most már mindig látja magát?
-- Igen, tudom.
08:57
Budapest, Margit körút.
09:26
Visszatértem az alvásidőre becsukott ajtóhoz.
Nincs nemzetgazdasági haszna, hogy én éjszaka háromszor fölébredek Kata előszobai pisilés-útjára.
Ha meg elesik, azt úgyis meghallom. Vagy szól.
09:43
Kedves Deske,
köszönöm. Jólesik arról értesülni, hogy az ember verse hasznosul olykor. A jó hírt mindjárt viszonoznám is újabb alkalmi (és remélem, helyenként mulatságos) verseim most megjelent kötetével, amelyet ráadásul én magam illusztráltam. Megírnád a pontos postacímedet?
Öleléssel, Szabolcs
09:50
Mikinek
Kutyám, amikor azt a sokat fölhoztuk neked, volt közte egy 20.sz.-i spanyol: absztrakt, és tudod, mindig azt mondtam rá, hogy tök nem értem, de gyönyörű és abszolúte hiteles, minden firkálmánya. T, vagy V betű van a nevében. Fölhoznád azt kölcsönbe? Meg, ha netán neked adtam, a nagy Ferenczy Károly albumot. Köszi! d.
10:59
Ezt szombaton kezdtem. Égzengés és műterem - A/2023/27 90x90 cm.
11:09
Megküldte, Szabolcs borítója így néz ki. Az Írók Boltjában kapható.
2023. június 13., kedd
09:18
Ez idáig reggel két fontos dolog jutott eszembe.
1. Kata szólt, hogy divatba jött a szoknya. Na végre.
2. Pilinszky mondata, eljuthatunk a derűig.
09:20
Barátom itt, aki dolgaimban mindent jobban tud nálam, hogy a képre váli-keret kell. Estére megcsináltam. Úgy tűnik, igaza van.
Összsúlya ezáltal 26,7 kilóra emelkedett.
Műterem mindörökké - A/2023/26 88x170 cm.
09:24
És egy tegnapi fotó a gangról.
F/2023/069
12:04
És most örvény. Fiam szerint jobb volt dupla keret nélkül. Lehet, hogy neki van igaza, nagyon megbízható az ízlése. / lásd szerdai fotót / Hajlok, mint a nádszál. Egy mozdulat a keretből kivenni.
13:15
Kata szerint is jobb keret nélkül. Segített, kivettem, megnéztük. Távolibb és gazdagabb a kerettel, mindkettőnknek, mégis. Megnyugtató. Szögelem vissza.
A történet végleges, aljára csúszószöget. Mozgatni könnyebb. Unikális darab, a legnehezebb képem .. :-)))
Megnyugodva térek nyugovóra.
Majd egy kicsi Kincskereső kisködmön. Ritkaság, gyönyörű.
2023. június 14., szerda
09:40
Mire van a legnagyobb szüksége egy menekült ukrán kisfiúnak. Ajtajuk elé, papírzacskóban.
12:03
Vakablakokat homályosabbra /lehet, hogy ez hibás döntés, bár inkábbcsak a reprón/, sugarakat gazdagabbra, állványt sötétebbre, konkrétabbra, piros mélyebb tüzű és nagyobb. A belső fekete keretcsík helyett vil.szürke.
Égzengés és műterem - A/2023/27 90x90.
16:11
Kata koradélután pihenőben. Fáj, hogy nem üldögélek ott mellette, de hát én vagy alszom, vagy festek, vagy.
F/2023/070
16:12
Mégiscsak vissza a feketét. Meg apróságok fontosságok.
2023. június 15., csütörtök
09:08
ERZSÉBET HALÁLÁRA
..Húnyt pilláid nyitnám talán,
így kutatnám szemed:
érintse pilleszárnyú fény,
már akkor sem rezeg? --
Árkaiból a ragyogás
hová is tünhetett?
S tekinteted? A te szemed
e báva szemgolyó? --
Üres mederrel, víztelen,
folyó még a folyó,
s táj még a táj, ha nem veri
napfény, eső s a hó?
Érzem, még érzem húsodat,
ha érintem karod,
de hol lelem a rajzokat,
miket mozdulatod
mint kusza, rezgő lombokat
a légbe aggatott?
Meghaltál, s nem siratlak én,
pedig szerettelek, ...
ZELK
09:48
Kedves Ágota, eszembe jutott valami. Kata az esti gyógyszerek (21h) után egyszerűen szólva teljesen elhülyül. Alig tudja, mit csinál. Elkezd matatni a ruhái között. Néhányszor ilyen állapotban rogyott össze, vagy botlott el. Este szed..1- 2 - 3 -. ...
Nem kéne netán a Gerodormot csökkenteni, vagy elhagyni?
Bár éjjel sokszor fönn van, ennek rendjét nem tudom...
...Köszönöm!: d.
Kedves Dezső!
Jól gondolja, a Gerodorm sajnos gyakran csinálhat "zavartságot", tényleg jó lenne elhagyni. Ha esetleg nem tud aludni emiatt éjszaka, akkor valami más gyógyszert kitalálok.
Felírtam a szereléket, remélem, jól :-) Üdv,
Kritikus esti gyógyszere után bódult, hülyéskedtünk; ki-ki a maga módján, a második sor én.
IHAJ--CSUHAJ
CSUHALY
10:38
És a mosógépet is sikerült egy héten belül megjavíttatni. Ezer éves Hajdú Energomat, Isten ments' lecserélni. Nagyon jó. Lába tört ki,
nem ő a hibás, hanem mi.
Tegnapi gyógyszerszámla 43e HUF.
Egyik kávénéni a 460 helyett következetesen 400-at üt be a kártyafogadó kütyüre. A másik satöbbi.
Imapártfogoltjaim; már négy Balázs, sajátos csúcs.
Elkezdtem az 2023/28-as képet, 90 centis.
Szándékkal úgy, hogy elméletileg lehetetlen értelmes dolgot kihozni belőle.
Hogy kényszerüljek gondolkodni.
Csütörtök, kis cédula - nem elfelejteni, a heti kötözés ideje. Találtam hozzá jobbféle leukoplasztot.
2023. június 16., péntek
14:47
A zsugoriságom, mint hajtóerő. Nagyon jó a gép. Este akartam kidobni (elajándékozni) vadonat csiszológépemet, hogy reménytelen. Finom porral tele a műtermet. Hát délben félálomban a megoldás. Négyméteresre növel diópác elleni padlóvédő fóliámat. Meg létra: csipesz lóg a mennyezetről. Egyszerűbb lesz egyszerre az összeset megcsinálom.
F/2023/071 fotó: Váli, cameragirl: Jávor Kata.
15:12
Kataszoba egy mostanában alaposan megnyírt központi szobanövénnyel. Mindig csodálkoztam - magamban -, hogy a fény, a fény.
F/2023/072
19:39
A műv.történész Németh Lajos /első kiállításomat nyitotta, 1974./ nagyon régen meghalt, ez a képem utána mostanáig lappangott.
Most egy aukció után új gazdája jelentkezett, meglett. Örülök.
Enteriőr a századfordulón - A/1986/25 53x37,5 cm 1977-1981.
20:09
Néha érdekes képek jönnek föl a képernyővédőben. Anyai ág, én élek.
F/1952/02
2023. június 17., szombat
05:37
Katával néztük a nagyon szeretett Ferenczyt, mélázásaival, tévedéseivel. E lapra rátenyerelt, hogy így kellett volna.
Bizony.
05:54
Imában udvariasnak lenni lehet, udvariaskodni nem. A zsolozsma bevezetőimája int, hogy Nyisd meg uram ajkamat neved dicséretére, tisztítsd meg szívemet... hogy ezt a zsolozsmát méltón, figyelmesen, áhítattal végezzem...
Áhítattal én nem rendelkezem.
Értelmező szótár: vallásos elmélyülés -- eddig OK, igyekszem. 2.megilletődéssel párosuló tisztelet, csodálat.
Ezzel úgy vagyok, ahogy a jezsuitarendi felvételnél kérdezik
- Meghalnál-e érte?
- Nem.
- Vágyakozol-e arra, hogy olyan legyél, aki..
- Igen
És ennyi elegendő.
Pál azt mondja, imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelmemmel is. 1Kor 14. OK, inkább az utóbbi... Nekem tisztességes munka.
---- Kedves J. atya, mennyire értesz egyet?
09:28
Kiló csípős lángolt kolbász az MDF piacon. Közben eszembe jutott a folyt. Anyácskámat régen elfelejtettem. Egyetlen, amikor érzelem nálam csakugyan életbe lép ima környékén,
ha Máriácskára gondolok, amint az ágyam fölött lóg évek óta. Nyilvánvaló, engem szorít magához.
Szerencsére gyakran. Azt a földöntúli béke-pillanatot.
10:05
A villamoson ezt találtam.
EZER ÉS SZÁZ ÉJSZAKA
Ketté hasad az éjszaka,
recsegve, mint a vászon --
mint a megindult föld, zuhog
fölöttem némaságom. [...]
ZELK
13:35
Elhaladtomban betévedtem egy Mammut2 ruhaboltba. Pénztárnál előttem nyolcan. És végre egy igazán alkalmas darab. Belső zsebében - lötyög! - elfér egy Zelk-kötet.
Másik zsebben a beszélgetőfüzet, harmadikban a papírkendők Katának, sétához.
Az egész fóliasátor pásszé. Tamás megmutatta, csiszológépre rákötni a porszívót, úgy van kialakítva.
13:47
Akit az isten nem szeret - versválogatás előnye, hogy Zelk maga csinálta. Hátránya, hogy még élt-írt öt évet. A Só és emlékezet-et özvegye 1997-ben, tizenhat évvel Z. halála után válogatta, ő már a szakember szemével. Ezt használom inkább. Csak nem értettem, miért ez a cím, nekem zörög. De most elolvastam hozzá a verset. Így mindjárt más. Úgy volt, hogy a műcsarnoki kiállítására Chagall eljön. Fogadására írta. A megnyitón Zelk is, én is ott voltunk, tehát a vers
...gyertyáid égnek ablakomban
s a csontjából nőtt dombokon
batyut cipelő néma árnyak
a batyukban só és emlékezet...
2023. június 18., vasárnap
08:44
ŐSZI VERS
...Apály. Dagály. Mintha bordák
alatt a jó tüdő,
fújtat örök csontjaid közt,
Világ, az idő.
Föl-le, föl-le...
Zelk
09:39
Ritka történet, megszerettem ezt a tegnap új, véletlenjött dzsekit. Vállpánt rá, ridikülnek, ha meleg van. Válltáska lecsúszik a vállamról. Ebben meg Zelk, Illyés, beszélgetőfüzet...
09:59
Őrült barátom régi fotómat rányomtatta egy fekete trikóra. Kata váratlan fölvette, de sőt, hogy köszönjem meg neki.
Szeretem az ilyen rossz fotókat; ez a liftben.
F/2023/073
13:23
Ebédcsinálás közben hallom trlalam-pappa tralalam-pappa minden mennyiségben, valamennyi hangszeren, felelgetnek egymásnak. Közben pihenésnek olykor rettelette - rettelette. Megvártam a végét. Haydn - 91. Esz dúr szimfónia. Rémes.
13:28
Nem jó helyen a pánt, sétán kiderült. Kieshet Zelk a földre. Alvás után fejtem föl, varrom át vízszintesre.
13:38
Végül ma csak az Anna-rétre.
14:32
Még lefekvés előtt. Biztosítótűkkel maketteztem hosszát, helyét. Pompás. Kata-dobozban találtam környezetbarát szalagot.
Panyókára vet. Azt is így csinálták?
21:08
Hívőknek.
Eszembe jutott, hatalmam van megtenni érte. Este teljes búcsú elimádkozása Zelkért. Hogy 42 éve halt meg? Világunkon túl nincsen idő. Minden bűne lemosva. Boldogító Istenlátás.
2023. június 19., hétfő
06:30
Áldja az Urat az Úr minden műve,
dicsérje és magasztalja örökkön örökké!
Áldjátok az Urat, tűz és forróság;
áldjátok az Urat, hideg és hőség!
Áldjátok az Urat kávémérő boltocska,
áldjátok a Urat kedvelt tizenhetes villamos!
Dán 3.
10:47
Befejeztem.
Ezeregyéjszaka műterem - A/2023/28, 90x90 cm.
12:24
Följött egy tízéves fotó, Zsófi lányom minálunk; vendégségben sem áll le az élet...
F/2014/211
14:07
Megindult a tejtermelése a No.3 kávésnéni lányánál. Hogy az újszülött Lelle annyira rágta mellbimbóját, fájdalma csitul,
gyógyszert kapott rá.
2023. június 20., kedd
04:52
Soft kategóriás rémálmom négykor kivetett az ágyból, hogy már este van, csekk befizetési határidő; éjfélig nyitva tartó postát keresni.
Ma 55. házassági évf. A tabáni templomban esküdtünk örök hűséget. '84-ben nem sok hiányzott, de betartottam.
Szentmisével kezdjük a napot. Házassági értesítőnk igaz jóslat, habár inkább csak fordított sorrendben sikerült.
B/1968/18
05:27
Fölemlegettük, kiturkásztam, szeretjük. Most besoroltam.
2023.06. html-2023/csizma.htm C.21618 - 619
Tamás István írása, ami a Vízparton az ember könnyebben felejt - kötete (csak az) első kiadásában szerepel.
Megírja, hogy a történetet idős író ismerőse mesélte el neki, aki jelen volt.
...az újonan kinevezett szovjet követ tehát közeledett Belgrád felé. A szerb királyi csendőrség pedig a peronon és a pályaudvar csarnokában gyülekező s dühtől tomboló orosz emigránsokat igyekezett féken tartani, kordonokkal elszigetelni, mert nem titkolták, hogy a kommunista küldöttet meglincselik, felaprítják, széttépik. A vonatot megállítani már nem lehetett. A protokolltisztviselők falfehéren tipródtak, a csendőrök a korbácsaikat és a fegyvereiket szorongatták, a fehér emigránsok százai rázták az öklüket, üvöltöttek.
A vonat befutott. Halturin szalonkocsija a pályaudvar közepén, az első sínpáron állt meg. Percnyi csend. Csak a szerb külügyminisztériumi protokollcsoport tagjainak a lihegése hallatszott, amint át akarják verekedni magukat a tömegen, hogy a diplomáciai illem szerint fogadják a követet. A kocsi ajtaja még csukva. Vasúti alkalmazottak nagynehezen szőnyeget terítettek a lépcső alá. A hivatalos vendégvárók is odaértek, megtépve, télikabátjaik gombjai leszakadozva, cilinderük összelapítva.
Kinyílt a szalonkocsi ajtaja. Az emigránsok tömege felzúgott, majd amikor Halturin asztalos megjelent a felső lépcsőn, velőtrázó ordításban tört ki. A követ rálépett az első lépcsőfokra. A szemek vérben forogtak, az ordítás ha lehet még jobban felerősödött, a karok fenyegetően emelkedtek a levegőbe. Egy óriástermetű feketeszakállas férfi, kék orosz ingben, derekán selyemövvel, átszakította a kordont és a követ felé rohant. A csendőrök a nyomában, de nem lehetett megállítani. Halturin -- honnan is tudott volna hibátlanul öltözködni? -- a frakknadrág alatt rövidszárú orosz csizmát viselt. Amikor lábát a pályaudvar kövére tette, a sín mellé, a szakállas férfi, aki a markában valamilyen gyilkos szerszámot is szorongatott, rámeredt, elejtette a vasat - az öreg író, aki nekem mesélte, nem emlékezett rá, hogy kisebb revolver volt-e vagy kés -, kimeredt szemmel nézte a csizmát, majd térdre borult:
- Bátyuska! Bátyuska! - és átölelte Halturin lábát -, Te a Szent Oroszország földjéről jössz! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
A tömeg zúgása lassan elcsitult, a szemekből kihúnyt a gyilkos tűz, az emigránsok is térdre borultak, az öklök kinyíltak, tenyerekké váltak, és esengve nyújtóztak Halturin felé - Áldj meg bennünket, bátyuska, te a Szent Oroszország földjéről jöttél! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
És Halturin asztalos, a párt neveltje és hű fia, akivel a gyorstanfolyamon bizonyára elolvastatták azokat az erőszakos hülyeségeket is, amiket filozófia címén Lenin a vallásról összekontárkodott, s aki bolsevista maradt 1937-ig, azaz élete végéig, frakknadrágja alatt az orosz csizmában, fekete szalonkabátban, cilinderben, fehér sállal a nyakában, kiterjesztett kézzel, a pravoszláv liturgia szavaival zokogástól elfúló hangon megáldotta a belgrádi emigránsok térdeplő tömegét: - "Krisztus feltámadott!"
______________________________________________________________
(Halturin anarchista, az 1880. február 17-iki Téli Palota elleni robbantásos merénylet főszereplője - 89 halott -, későbbi kommunista apparátcsik. Az első belgrádi követ. 37-ben kivégezték, később utcát neveztek el róla. T.I. járt is ott.)
15:23
Zsófilányunk továbbgondolta.
15:30
Elektr. művekhez 2022 szeptemberben beadott h-tarifa kérelmünkre ma délben megérkezett az engedély. Kezdeni intézkedni, 6 oldal nyomtatvány és szerelők.
2:12
Macskagyökér - citromfű - komlótoboz - negyed óra forróban -, a közben denevérpad. És talán ma álmomban sikerül nem ügyeket intézni.
2023. június 21., szerda
10:13
Följött egy fotó, egy másik történet 1968-ból. Uherkovich Ágival, évfolyamtársammal egy ideig együtt grafikáztunk, tus, linómetszet-, följárt hozzám. Nem szerelem okból. Ezt a Krisztusfejet anyácskám bánatára hamar eltéptem. Most föltámasztottam e fotó által. Másfél méteresre visszanagyítható, kipróbáltam.
Krisztusfej - B/1968/51 kb. 150x105 cm., tus, papír.
F/1968/11
11:28
Miki tán Ausztriából gratulált az 55-höz.
Nagyon boldog évfordulót nektek, kedves Öregeim! csók M
Megköszöntem:
13:29
Megrendeltem, és most megjött Tamás Istvántól a Tizenhárom hónap c. kötete. Most már kíváncsi vagyok rá.
13:30
F/2023/074
13:40
Ma. Műterem békeidőben - A/2023/29, 90x90 cm.
16:05
Kedves G. atya, Katának is jobb lenne, ha a parányi ostyarészt a kezébe adná. Z. atyával kipróbáltuk, jó lenne így. Köszönöm! d.
2023. június 22., csütörtök
05:23
Péter levisz, Kecskeméten a Bozsó Gyűjteményben Nagybányaiak kiállítás nyílt. Netán nagyon jó.
08:30
Öregségemre azt a feladatot kaptam, békében kezelni, hogy bármi történés, izgulok. Esti séta előtti pillanatokban kényszeresen vécére. Katához benézek, a hegyi doktort nézi, ahol éppen egy sürgős telefon... máris vele érzek. Itt ez a mai kecskeméti út. Álmom: valami nagyszabású dologra készülünk, amiben nekem tevőleges szerepem van. Feszült döntéshelyzet. A dolog állkapocs alakú.
És hosszas latolgatásom, milyen keret való neki
leginkább.
08:37
ÉJSZAKA ÍROM
...Így vívok véled, vers, a legnagyobbat
sikoltsd, miként szülő anyák sikoltanak!
Miként ebek sírnak sintérhurokban! --
Leheld csak kénes gőzét a valónak....
ZELK
14:57
Szükséges olykor-olykor egy ilyen félnap, Kecskemét. Ezért menete, nagybányai kiállítás, egy gyűjtő munkái, két terem. Üldögélés a Cifra Palotában a Vörös asztal körül kép előtt, a mindig ámulat. És most se tudtam megfejteni középen fönt azt a három formát. Lenyűgöző kép. Aztán vonattal hazafelé Pest határában a mobillal bekapcsoltam a műterem-klímát, a ventillátort közepesre. Ez új, muris.
2023. június 24., szombat
20:34
Erőim elfogytanak. Semmi napok. Nincsen gondolat, csak alvás, alvásszünet, mérhetetlen fáradtság; és hát van meteorológia. Hanem végül aztán délután a parkunk.
Kata ott is uzsonnázott-, a flakont tartani alu négyzetcsövet vittem; olvasgattunk. Valami mégiscsak történt.
F/2023/075
2023. június 25., vasárnap
20:55
Séta semmi. Alvás d.e, dél, és d.u., este az 55. alkalmából közös szentmise, utána Kata sok epret szeletelt. Ajándékba 3 gyönyörű dunakavics Zsófitól.
Katának fűszernövény.
F/2023/076
2023. június 26., hétfő
08:26
Aki valamit nagyon tud, az (talán?) mindent tud, ami fontos.
MAJD AKKOR!
Csőrével szívemet szaggatta,
karma lelkem mélyéig ért,
míg sorsomat, e béna nyelvűt
faggatta: "Mondd, miért, miért"
[...]
mert most, hogy másképp is lehetne,
így jó, csak így viselhetem,
mint hajdan, épp oly szegényen,
kopott köpenyként, életem [...]
ZELK
09:31
Szerkeszteni tudok :-)), ez a honlap: 18 ezer képből kellett megtalálnom, és 4 kattintás.
-- 19. VÁLINEWS KÉPEI
-- helyszín szerint
-- New York Brooklyn Múzeum
-- és ott a 21-ből: úti gramofon (lemezjátszó).
Erre a gyönyörűre emlékeztetett az a Harley Davidson műszerfal, hosszan csodáltam két napja az utcasarkon. Örök veszteség, nem fotóztam le. Az ipari formatervezés művészetének csúcsa. Most egy 18 perces reklámfilm róluk, csak azért, hátha mutatják. A csacsik. Amit sikerült, csak halvány változata a látottnak, az metálszínű volt.
Ahogy nézem, az árak 4 és 11 mill. között.
Milyen érdekes lenne egy ilyen gépen WOLT feliratú hűtőtáska doboz.
10:33
Harley Davidson, Bp.
Tisztelt HD.!
A motorokhoz nem értek, a HD. ipari formatervezéséről akarok írni honlapomon.
Kerestem mindenütt, nem találtam egy igazán jó fotót a műszerfalról, egyet most Pesten láttam, metál színűt, egy igen nagy gépen; gyönyörűen megtervezett. Nem tudnának nekem egy ilyen fotót megküldeni, illusztrációnak? Köszönöm,
szívélyes üdvözlettel:
11:54
Milyen jó ez a 23/12, és milyen unalmas. Most ezt kapirgálom. Ilyenkor két irány lehet. Vagy még unalmasabbra... Ijjen volt.
12:25
Kedves Dezső!
Leírása alapján, amit keres, ez a 2023-as CVO RoadGlide, aminek a világpremiere volt a fesztiválon.
Egyelőre én is csak stockfotókkal szolgálhatok.
A 4. negyedévben lesz élőben is ilyen motorunk
https://harley-budapest.hu/showroom/4/harley-davidson/3/motorcycles/1365/42568/flhxsecvostreetglide
Üdvözlettel:
21:28
A Katolikus Rádió közvetíti a Vatikáni Rádió magyar adását 21-21.30h.
Denevérpad közben szoktam hallgatni. Ma a pápa (számomra) egy nagyon fontos dolgot mondott a vasárnapi evangéliumot magyarázva (Máté 10, 26).
Idézte: "ne féljetek azoktól, akik a testet megölik..., attól féljetek, aki a lelket és a testet is a pokolba taszítja". Kerestem más fordítást: "aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."
És a magyarázata ehhez, elég pontosan: "Jézus a korabeliek számára érthető képekben beszélt. A Gyehennát jól ismerték, az a Jeruzsálem melletti szemétégető volt. És evvel Jézus azt mondja, ne fecséreljük el életünket fölösleges, kidobható dolgokra...
"
Tehát Jézus nem pokolról beszél - mondom én. Az elkárhozást másképpen kell elgondolni, talán egy külön ország, Istenlátás nélkül. Nem tudom hitünk pontos definícióját erről. Barsi atya sokszor mondja, Isten nem büntet. S hozzáteszem, Ő udvarias is.
2023. június 27., kedd
05:34
Katolikus lexikon a pokolról
-- A kárhozottak büntetése a halál utáni ítélettel megkezdődik. A büntetés mibenlétére vonatkozólag
nincsenek tekintélyi nyilatkozatok.
-- Dogmatikai szempontból az igazi probléma a kárhozat örök volta. Hogyan egyeztethető össze Isten végtelen irgalmával a teremtmény örökkétartó bűnhődése?
-- Szt Jeromos úgy gondolta, hogy legalább a ker-ek számára a kárhozat büntetése időben véges.
-- Biztos, hogy a kárhozat lényege a kizárás ez egyetlen célból, Isten színelátásából és abból a szeretetből, amely egyedül adhat értelmet a létnek. Helyette valami üresség marad.
-- A kárhozat olyan állapot, amit a bűnös teremtmény maga választott és amihez ő maga ragaszkodik.
http://lexikon.katolikus.hu/P/pokol.html
exorcizmusról
https://www.magyarkurir.hu/hirek/pokol-nem-hely-hanem-allapot
06:01
Katának este a parkban: Olyan szótlan vagy ma. Elmosolyodott.
06:29
László ünnep.
Szent László nem tanít, ő nem apostol, de ő küzd, harcol, s győz a kereszténységért. A nép hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az eddig inkább csak tűrő, szenvedő, csöndes megadású kereszténységbe, s ezzel vezeti be az Egyházat a magyar népéletbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik... amelytől a világ reszketett...
Prohászka Ottokár
10:48
Tavaly szept. közepe kérvényem az ELMŰ-höz a klíma h-tarifa (olcsóbb) ügyében. Egy hete, június közepén elkezdték intézni. És büntetést szabtak ki magukra, hogy: "a márciusi (sürgető) levelemre nem válaszoltak".
13:59
Beszélgetőfüzetünk
KÉPZELD, REGGELENTE JÁROK KÁVÉZNI, VAN EGY PRESSZÓM! TALÁLD KI, HOGY HOGY?
REGGEL, MIKOR MEGYEK WC-RE, MEGCSAP A KÁVÉILLAT A LICHTHOFBÓL! EGY KICSIT LETÁMASZKODOM,
ÉS KORTYOLOM.
2023. június 28., szerda
06:46
Ez is tegnap tovább.
Kijelentőmondat - műterem - A/2023/21 90x90 cm.
10:30
Csak a szívmeleg, pihenés munka közben, meg az idő múlatása, körülnéztem, mit találok az antikváriumban. Elszínezve mutatta, készségesen:
Már tudom, mért érdeklődöm annyira Közel-Kelet iránt.
11:53
Zsófi lányom utazik; régen volt.
F/1978/68
11:59
Most kaptam.
--- Magyar tudósok rájöttek az univerzum egy nagy titkára, hogy milyen összefüggésben van az idő a térrel. Ha jó idő van, vannak a téren, ha rossz idő van, nincsenek.
--- Van önöknél alkohol probléma a családban? -Nincs, jut mindenkinek.
És akkor kikeresem hozzá, ide tartozik, kedvencem -
--- Jó napot! Ez az alkoholisták segélyvonala?
--- Igen.
--- Diktálja le, legyen szíves, a Mojito koktél receptjét...
2023. június 29., csütörtök
09:23
VERS! VERS! VERS!
Egy csillag kering, menekül
verssé akarna lenni!
Gyíkok, árnyak, falevelek
verssé akarnak lenni!
Egy hang sikongva szárnyra kél:
verssé akarna lenni!
Szavak futkosnak, mint csibék:
vers, född be szárnyaiddal!
S vércse is, csibétleső,
verssé akarna lenni!
S kő, mely feléje süvít,
vár versként hullna vissza!
[...]
Zelk
11:10
Vendég most nálam a Néprajzi Kutató Intézettől, nagyon gondosan rendezett 1000 zsidótemető fotóval, és mellé a 24x36 negatívok. Keresik szerzőt, hogy ezt csak én csinálhattam. És nem. Műv.történész lehetett, vagy zsidó emlékkutató, mert a fotók nem esztétikai gondolkodásúak, hanem szakszerűek. Teljes kövek, olvasható szövegek. 5-6 évvel az én fotózásom után, és ami különös, nagyjából azonosan az én helyszíneimmel.
Holott -1982 - a Tanú ez a kőhalom -könyvünk még nem jelent meg. Most elkezdtem körbeérdeklődni, ki készíthette.
Elméláztam, micsoda nagyszabású játék volt... Évekig.
Abaújszántó - F/1983/41/03
Bodrogkeresztúr - F/1975/44
13:29
Följött ez a régi rajz, Zsófi lányom gondozott egy hozzácsapódott autista gyereket egy ideig, akivel így lehetett kommunikálni.
13:33
Ma kezdtem, A/2023/30, 90x90 cm.
2023. június 30., péntek
09:28
Édes Istenem.
Szi Édes Anyucim! [...] Képzeld! A teljesen ősz hajamat most valószínüleg levágatom egészen picire, és akkor nem kell soha többé festenem. Iszonyúan utálom a festést, és arra gondoltam, hogy felvállalom, hogy ősz, csak az átmenet nagyon ronda, ezért vágatom le. Majd jól meglepődsz mert fehér elől... Nagyon ölellek! Sok puszi: Zsófi
F/1977/30a
10:01
Kata most kérdezte, mit szólsz a Zsófihoz?
-- Erős ember. És jó irányban használja az erejét.
12:01
A mai: Műteremmagány - A/2023/31 90x90 cm.
És vége ennek a félévnek.
2023. júni. napi olvasó: 394
Facebook követő:
500
összes levél LEVELEK LE MEUX-BE 1990.5.17. ► weben 2000.6.11. ► |