1994

Levelek Le Meux-be / 19-27

94.3.24. ezentúl már kompjuterbe fogalmazva J-19 C.4197

Szia J!

Jól emlékszem, negyedikén volt a keresztelő?! Francia szokás, hogy ilyen sokára, vagy egyéb?

Január hatodika, este óta beütemezett perc, levelet kezdeni neked. Akkor telefonált Szüts, hogy másnap délelőtt átvehetem stúdiójában a NOTEBOOKomat, amit szívességével, de mégiscsak képért, képemért sikerült szereznem. Szóval számítógép, szövegszerkesztő, kompjuter, vagy mi. Kisebb mint egy géppapír, úgy értem, fölülnézetben. Oldalról kétujjnyi vastag, japán és szürke. Azóta éjek és nappalok egyetlen lázas izgalom, most épp egy táblázatkezelő programmal ismerkedem délelőttönként. Csak 11-ig, MERT AKKORTÓL MUSZÁJ FESTENI, ne feledjük, március, Kecskeméten vagyunk. Többesszám, Miklós is. Szóval 11-től az ebédre hívó kolompszóig, vagyis fél egyig festem a napi kötelező egy képet. Idén ez 60x60 cm, visszatértem. M. szerint képeimnek kifejezetten jót tesz, hogy csak napi másfél órát szánok a szakmára. Esténként enter-shift-alt és ctrl billentyűkről beszélgetünk, azt hinném szamaritánus, de nem, időnként izgatottan félretol a géptől, hogy ezt a programot... Pilinszky mondja valamihez példaként a rövidtávfutóról: futás közben nincsen anyja, nincs múltja, nincs családja, terve, -akkor fut. Talán még egy hónapnyi játék van evvel a kompjuterrel. Illetve. Az utolsó történésnek kezdettől ezt a neked-levelet szántam. Itt az óra. A Fehér Szarvas: Rézbőrű Messiásban volt egy fejezet az indián aszkézisről, a szerző megemlíti, itt a történet megáll, ez a rész, akit nem érdekel, átugorható. Csak az a kérdés UTÁNA miről tudok még majd beszélni. Tehát.

Szóval,ez hordozható! Bőrtarisznyámban! Másfél órát konnektor nélkül, netán vonaton, Kékkútra. Van tokja is! És amin Miklós halálra röhögi magát, magyar nyelvű menüje, kiírásai. M. angolba fordítja vissza, csak úgy ismeri a gépparancsokat. Az első hetek után már egyedül nyílt vizen: kezdem érteni a segédkönyvet, korábban állandóan telefonon kellett-

Te meg fogsz érteni. Most neked is van igazi játékod. A család. Szándékosan nem Nellyt mondok.

Ez is M. ötlete: képzeld, ha netán /ajjaj. Háromnegyed tizenegy, mindjárt festeni kell./ kíváncsi lennél az 1975 és 80 között festett, kiállításra beküldött , de el nem fogadott 50x50-es, és azóta elpusztított olajképeim listájára! Csak néhány gombot megnyomsz[1]...

Tudod, nekünk, férfiaknak, nincs gyerekünk.

Úton vagyok M. jövendölése felé. A KIADÓM csak úgy, teljesen barátice fölajánlotta , hogy kompjuterbe gépelteti 500 oldalnyi, 1970 óta vezetett opuszkatalógusomat. Eddig 5 vaskos füzet: grafika és táblakép, a művek szereplési naplója I-II, s a képtulajdonosok címjegyzéke.

Most fogcsikorgatva félbehagyom. 94.03.24. 11.02.{Az időpontot a gép üti így be, most találtam meg.} 11.46. Váratlan fordulat. Az A/94/16 kép kész. Új képet kezdek. Indulok a kertbe lemezt csiszolni.

12.16. elaludtam egy percre, leültömben, mindenesetre a kép felé fordulva. Most végre kolomp. 12.54. zuhanok ágyba, madártej is volt, a dakszlit még levittem kicsit a kertbe. Nagyon boldog ilyenkor.

Alvás után. Folytatom. Két hétig diktáltam a gépírónőnek, első nap kiderült,-hogy is tudná magát beleélni opuszjegyzékem rejtelmeibe! Egy kézzel ill.-géppel, formáis logikával szerkesztett táblázat közötti különbség világnyi. Például a tipográfiámban megjelenített humor, öngúny, vagy vélemény áttétele a kompjuter nyelvére. Diktálás közben, improvizálva próbáltam.

A diktálás. A Keleti pályaudvar környéke, már megírták, teljesen elszlömösödött. Napi gyaloglás egy málló pesti városnegyedben, az aluljáró környékén lila-sárga szabadidőruhás ácsorgó fiatalok, zokniárus székelyek, koldusok, részegek és cigányok. Csillogó olcsó karperecek, gyűrűk a férfiakon is. Gyanús pincelejáratok, az utcák szeméttel tele. Mégis, belső erővel, dinamizmussal telített az egész, nyüzsgés, mindenütt új cégérek, apró pinceboltok, kirakatok, gyanúsan olcsó táskarádiók, táska mélyéről megvásárolható Marlboro...

A második hét végére kiderült, alighanem megvan az idei könyvem is. Amit begépelt, egy C.Naplónál vastagabb kötet lenne, tömörítve 360 oldalnyi .

Közben szerencsére volt egy balesetem. A Lukácsot tatarozták két hétig, utána, az első vizbeszálláskor történt. Forduló hátúszásban, elrúgom magam a faltól, valami jól megszúr. Nézem a talpam, vérzek. Nézem a falat, hát négy -öt csempeszilánk áll ki, a csempék ragasztásánál nyilván ezekkel állították be a sortávolságot, és bennfelejtették. Kisántikálok, kérek egy kalapácsot, a tüskéket leverem, szólok, hogy majd kötözést fogok kérni, és leúszom a még hátra lévő negyedórát. Közben a seb csíp. A zuhanyozóból húznak ki, sürgetőleg, hogy mennyire összevéreztem a padlót. Szemüveg nélkül nem láttam. Bekötöznek, hazasántikálok, délelőtt diktálás, fáj, oldom a cipőmet, a zoknim csupa vér, a gépírónő átkötözi, én meg kicserélem a bal és a jobb zoknit. SzTK, a sebet kitisztítják, bevarrják, dréncső. Első két nap nagyon fáj, járni nem bírok, szerencsére autót vezetni igen, ugyanis muszáj: naponta kontroll, kötözés. A sarkammal a kuplungot. Úszás hetekig tiltva, sikerül egy mankót kölcsönkérnem. Illetve kettőt. Le Kecskemétre. Járni nehéz, dagad, és pihenőpózt, fölpolcolást javasolnak. Első héten nem is tudok festeni.

Így hát nem volt akadálya, hogy a gépbe írt négy táblázat 57.656 rublikáját adatról-adatra összeolvassam a kéziratommal, reggel 7 és este háromnegyed tizenegy között, kábultan, vaksin és izgatottan. A második héttől állt be végleges? rend, hogy azért festek is.

Elképesztő mi mindent tud egy ilyen gép. Ebéd közben ezen rágódtam, Miklóst is evvel szórakoztattam /tűri/, hogy itt neked kétféle tipográfiával dolgoznék. Ebéd és ágy között sikerült a gépet /egyedül/ átállítanom, három billentyű egyidejű lenyomásával üzemmódot vált. A munkasor kódját "pal.2"-nek rögzítettem. Na.

Ja. persze, /ezt is képért/ van egy printerem is, te már saját nyomatot fogsz kapni.

Egy hét gondolkodás volt a személyre szabott "könyvtár-regiszer". Egy fajfogalom rendszer a jövőben lehető összes beírandó szövegtípus befogadására. Nekem való feladat. Amit igazán szeretek: rendet teremteni és rendet építeni. A gép a leveledet a

C.meghajtó/

Váli/

C napló/

új szöveg/

magánlevél

részben tárolja. A C. napló rész titkosítva van, aminek csak azért nincs túl sok értelme, mert mindent azonnal ki is nyomtatok két példányban.

Két évet gondolkodtam ezen, beengedjem-e életembe ezt a játékot.

Ellene szólt, hogy drágának, igen nehezen elérhetőnek tűnt, hogy semmi szükségem rá, csak az időmet cseszi. Megint valami öröm, ami a család kizárásával történik. Kata ugyan időnként kissé rágta a fülemet, hogy neki a munkájához igen jó lenne, eredendően az ő ötlete az egész, egy kollegájánál látta. Csakhogy neki ehhez jóval több technika-szeretet és technikai érzék kellene. És, ezt tapasztalom is, egy-két hónap tanulási idő, sok türelemmel. Mindez nélkül legfeljebb írógépként tudná használni.

Mellette szólt, hogy játszani nem feltétlen etikátlan, de nem ez a fontos. Hanem hogy ellene mondani hajlamomnak a rezignációra. Olvastam húsz éve Németh László egy súlyos mondatát, öregedését rajzolja: a fénybe jutás után a fényből való kikerülés. Megterhelt a gondolat. Átrágtam, hosszan,- hamis. A reménytelenség pogányság. A remény viszont munka. Is.

A kompjuter mellett szól, hogy a gyerekeknek igencsak jó, ha hamar megszokják a használatát. Útközben vagyok, hogy szerezzek egy asztali és nyúzható gépet külön a többieknek. Mikica a Pókember képregényt gépeli be jelenleg, szintén titkosítva..

19.21. Most M. áthívott korrigálni. Sietős neki, csak két hete van, lámpánál is fest. Grafikai stúdiójában 12 embert foglalkoztat, hordozható rádiótelefonján ebédelés közben irányítja csapatát. És ami megható, sokat beszél, beszélget feleségével. Percenként 27 forintért. /Én a pestieknek, beleértve anyámat és S. Nagyot is, szégyenkezve, de jelzem, hogy Kecskeméten telefonnak, levélnek nem örülök./

A legelső gombok megtanulása után a József és testvéreivel kezdtem. A gép kijelzi: 96 ezer betűt ütöttem be a második kötet közepéről. Mikor is halkan megkérdeztem, "nem-e lehetne-e" átprogramozni a klaviatúrát, hogy egy magyar ékezetes magánhangzót ne három billentyű egyidejű megnyomásával tudjak kitermelni?! Dehogynem, tíz perc az egész. A 96 ezer betűvel előállt tapasztalatom kiradírozva. A Ráhel halála körüli fejezeteket írtam be. Van egy helyesírás ellenőrző program is, ilyen szavakat etettem bele: Baál, Ábrám, Niarina, Eliézer, Jichák. Jól jön ez még egyszer, valakinek.

Nagy szerencséje volt a Szépművészeti Múzeumnak, hogy a nyolcvanas évek elején elrabolták onnét azt a kis ronda Rafaello képet. Azóta van rá pénz. Most, év vége felé adták át, a pincében új szárny nyílt. Repi kiállítással kezdtek, nagy név volt, -kortárs francia- a művek kevésbé. És most megnyitották a külföldre szakadtak állandó tárlatát is, mellette, lent. Várom, hogy megnézhessem.

Délelőtt eszembe jutott sétánk a Budaörs fölötti vadasparkban.

Érdekes, egy rémálmom visszatér 20 éve. Felhőkarcoló homlokzatán kívül futó, pár vasgerendából álló, féligkész, nyitott liftben utazom, túlszalad, úgy kell kapaszkodni; hogy ne zuhanjak ki, nem lehet belőle kiszállni, szétesik meg minden. És közben fúj a szél.

Tücsök kolostorában már a csillárokat szerelik. A télen láttam, szép lesz. Azt mondja, irígyelte azokat a szerzeteseket- szentek élete- akik sok órákat mozdulatlan imádságban, mondjuk, egy kápolna mélyén. Ma már tudja, ez is lehet alkat, szeret elüldögélni. Nem feltétlen érdem.

A napokban eszemben járt, hogy te a kutyátokért mondott gyógyító imád előtt húsz percet imádkoztál hitért ez ügyben. Ez nekem iránypont történet. Katona atya tartotta gyógyító szemináriumra nem járok, egyébként majdnem egyedül a közösségből, és egy éve nem tudom igazán megfogalmazni, miért. Azon túl, hogy nem nagyon hajlamom a közvetlen emberszolgálat. Most talán rájöttem. Nem hiszem, hogy a gyógyító ima technika kérdése. Hanem karizma, plusz munka. Talán érdemes a részletkérdéseket végiggondolni, erre biztos jó. (Az Eötvös gimnázium nagytermében ülnek vagy háromszázan, messze elöl, egy monitor mellett István, mikrofonnal. Előadása után páronként egymásért ima, ennek a kényszerpályája se tetszett nagyon.)

Alázatom hiánya.

Tél elején itt járt Tamás, s hogy mindenkivel tudjon találkozni, nagyon okosan szerveztek neki (nekünk) egy háromnapos bentlakásos lelkigyakorlatot. Kirúgta az ottani püspöke, májusban végleg hazatelepül. Meghívtam a Fioretti nyári lelkigyakorlatát megtartani. Anzelmnek most jelentettem be, s egyben meghívtam őt is, remélem, jön. Kiment az érettségiző osztálya Pannonhalmán, most hetedikes kölyköcskéi vannak, ami ott első gimnáziumnak számít. Már beszerzett szerzetesi szobájába ezokból kanárit meg akváriumot. Ellenszolgáltatásként a Fioretti most tartott nekik többnapos lelkigyakorlatot, Esztergom mellett, s ami két mondatot erről Kata telefonba mondott, egész jól sikerült. Zsófi is lement udvarlójával. Zsófi közben nagylány lett. Egy füzete hátán ilyen firkát láttam: Fehérné, Váli Zsófia. Egy barátnőm ezt így fejezte ki; már nagyon szaporodni akar-. Miklós műterméből valami Schubert hallik át. Van egy tenyérnyi hordozható kompakt lemezjátszója, a régi tűfejes ez mellett már ó. Este van, háromnegyed kilenc, még fest.

Évtizedekig kiváló éjjeli szekrényeim voltak. Volt egyszer egy öreg harsonatokom, lila bársony béléssel, nyitott fedelében trecento reprodukciókat tartottam. Szemétből bányásztam egy zenekari épület előterében. Tán még te is láttad. Benne, előtte mindenféle nyitott albumok, képek, könyvek, szentély. Elhalt. Nemrég vettem észre. 10 éve járok hajnali misére. Ez azonnal rendezte lefekvéseimet. Háromnegyed tizenegykor, és azonnal oltok. Semmi ágyban olvasás, nem bírnám a másnapot. És még egy. Semmilyen szemüveggel sem láttam már a féltávolba kirakott fotókat, reprókat. S most! Év tétovázás után csináltattam méregdrágán, 13 ezer forintért, egy progresszív (fokozatos) dioptriás szemüveget. Az első, megszokás-napok után: fantasztikus! Egyszerűen mindent látok, vagyis mindent meg tudok nézni. Olvasástól a végtelenig, átmenettel, mindent. Például nyaktekerés nélkül fotókiállítást. Most, így, sok év után, ide, Kecskemétre, Miklós hajdani példáját követve, lehoztam egy jó téli fotómat, s egy fás-bokros tavalyi rajzomat is, díszítésnek, munkaasztalom fölé. Látom őket, működnek! Képeim nemigen díszítenek, azok falnak fordítva száradnak. Most M. is levette kitett képeit, rájött, zavarják a munkában. Folyton összehasonlításra ingerelt.

Itt is ferences templomba járunk. Hátul egy asztalkán megvásárolható könyvek. Két kötetet találtam is, Ferenc összes írásai, és Celanói Tamás életrajza Ferencről (1280 körül íródott). Örülök neki, tisztítanak. Épp 10 éve, "felnőtt megtérésem" előtt két hónappal olvastam el minden korabali írást Ferencről. Tamás atya megismerése előtt két hónappal.

Képzeld, van egy kártyám, amit bedugok a Széna téren egy ládába az OTP oldalán, és kidob húszezer forintot.

Lehet, hogy az adóügyeimet is kompjuteren fogom ezentúl vezetni. Két éve minden szakmainak nevezhető kiadás számláját gyűjtöttem és könyveltem, mint kiderült teljesen fölöslegesen. Közben az adózási rendelet megint megváltozott, a Művészeti Alap szétrohadt, a művészeknek nyújtott adó- és egyéb kedvezmények nagyobb része elszállt, nyugdíjam, úgy tűnik, nem lesz, pedig apósomat, aggódván, evvel lehetett megnyugtatni.

A fölöttem-műterem grafikus lakóját utcáról bevitte a mentő a járási kórházba - piás - hasnyálmirigy gyulladás. Egyetlen rokonát, élettársát, egy daklit két hete az üres műteremből az egyszerűség kedvéért lehoztam magamhoz. Értek a kutyákhoz, jól ideszokott. Most megint leviszem egy kicsit. 21.09. Szomorú történet a gazdájáé. 45 év körüli, Frankfurtból települt haza, egész élete ottmaradt. Itt megnősült, majd elvált, s felesége kirúgta. Lejött ide, mert hová menjen, két éve itt él az egyik padlásműteremben. Egy autó alól kihúzta ezt a kutyát, törött lábakkal. Mutatott fényképeket, amik alapján dolgozik, legutóbb Faludi György erotikus verseit illusztrálta. Szerelmeit alul kiborotválja, majd megemelt szoknyával lefotózza. Egyébként nagyon szépen. Odaadtam neki a szent Ferenc életrajzot, érdekes lenne ebből rajzolni. Tetszett neki az ötlet. (Az erotikus témák mindig vonzottak. Itt képletszerűen elővicsorog a dolog semmibe- halálba fordulása, mögöttes tartalom hiányában.)

Paula olykor meglátogat, mindig hoz nekem egy tábla csokit. Ő sem találja az életét. Munkanélküli segély mellett, állami segítséggel elvégezett egy könyvelői tanfolyamot, egy vagy két éveset, és még örülhet, hogy átment a vizsgán, s neki, kevesek között állása is lett valami kereskedelmi cégnél. Útálja a munkáját. Bíztatom, hogy ez a fajta elfoglaltság víz-semleges, vagy azzá lehet tenni. Ki lehet alakítani mellette egy szép, csendes belső életet. Rezignált. Közösségbe nem jár.

Lehoztam egy Petri összest.

MONDOGATÓ

Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.

Nagyanyámra (1894-)

1. Kevés időt jósolok a Mamának,
Ha ugyan ez idő még,
ez ízehagyott, kímélő időpép
amin sorvadt elméje nyámmog.

2. nem találsz haza már az előszobából.
Nincs itt keresnivalód. Kikisérlek.

3. Mi egy kicsit még elnézzük a hajnalt,
más ablakokból, ahogy idevillog.
Gyereket fürösztünk, és tésztát gyúrunk.
Telünk-múlunk. Néhányat alszunk még.

Belenyaltam M. tojáslikőrjébe (is). Ég a gyomrom. Le az ebédlőbe, zsíroskenyér lehetőség, éjszaka is. A társalgóban a Kojak krimisorozatot nézik épp. Színesben. Márciusonként én is szokok. Most nem futotta időből.

3.26. vagyis szombat délelőtt, Virágvasárnap előtt. A dátumot hamisítom, vagyis nem a gép írja, ugyanis, (aranyos) folyamatosan újra írja az összeset. Megint mindjárt 11 óra, indulok csiszolni. Holnap átállítjuk az órákat, ujra sötétben fogok kelni egy ideig.

a gép kijelzett, ez eddig 16.134 betű.

Még mindig megszámolom a kert végében elhaladó tehervonatok vagonjait. A rekord (mozdonnyal együtt értve) 84 kocsi, 1952, Lágymányos, Összekötő Vasúti Híd, a kénszagú, gőzőlgő salakdombok között mászkáltomban.

mára ennyi.

sziasztok.

94.4. J-20 C.4217

SZIA NELLY!

...ha már mamád most így, és ilyen egyszerűen szólított elindulásod percben. Szóval megszülettél? Én egy kopaszodó bácsi vagyok, abban az irányban felőled, amerre a nap kel. Véred fele innét való, egyébként. Szereted a napot?

Szerinted mi végre vagyunk a világon? Persze, tudom, van erre utasításunk, az égből. Csak hát ezt a napi gyakorlatba átültetni... Például hogy vagy a lírai realizmussal, amit most művelek? Valahogy az emberiség egy része egész jól elvan nélküle. Képzeld, hetedik éve ugyanazt festem. Kimondani is szégyellem. Te hogy vagy az önismétléssel? Mamád tűri? Bár a te életkorodban az ember dinamikusan változik. Evvel együtt: ha valami beválik, ne félj azt ismételni, begyakorolni. Ha például mozdonyvezető leszel, fontos szerepe lesz életedben a rutinnak! Szóval, dolgozol? A József és testvérei- második kötetében van egy jelenet Ráchel haláláról, Benjámin születéséről. Ott ír Mann az újszülöttek derűs és ártatlan önközpontúságáról . Helyes, ez a dolgod. Tudom, mosolyogsz, igen ez a munkád másik fele.

Kecskeméten vagyok, mint minden évben, márciusban. Ha erre jársz, ne feledd megnézni a református egyházi gyűjteményt. Ebéd után naponta egy kicsinyég a Toldi szerelmét olvastam. Erre majd vigyáznod kell. Arany -szerintem- rossz feladatot tűzött ki magának, bele is törött a bicskája. Szegényke mindenféle hősi eposzokat gondolt itt a magyarság legnagyobb hiányának, s igyekezett pótolni. Beleírja magánszomorúságait is, s igyekszik beleélni magát egy hősszerelmes; vagyis inkább egy szerelmes hős helyzetbe, ami nem igen megy neki. Melankolikusabb és puritán-reformátusabb annál. A fia nem is nősült meg egyébként, nem véletlenül.

Két hét múlva, immár Pesten. Ez a levél bizony most félbemarad, itt mindenfélék történtek, a többiek levele meg ne várjon miattam-

szia-sztok:

94.4.29 - 5.17. J-21 C.4232

Szia J.,

egy igazán egzotikus helyről jelentkezem, merthogy Kata kizavart, és itt ülök a Margitszigeten. Hatos villamos, narancsszínű csempézett aluljáró, ebből kifolyólag megszűntek a pártokat, egymást és a világot szidó falfirkák. Fagylaltárus, napozó csajok a víz mellett (kettő félmeztelen és nagyon vidám), bicikliző srácok, elől hegyes bukósisak a divat. Délelőtt belealudtam a festésbe, s fölcsöngettek. Így, Kata számítása helyes volt, mai napom gallyra. Április vége, és csicsergő madarak, és én egy sárga, Dunára néző padon nem értem a világot. Szemközt velem egy húszéves fiút fésülgetnek. Tűri.

Ha bejön, ez lesz az első olyan levél, amilyennek ezt az egész kompjuter dolgot megálmodtam az elején: ahogy időm és írandóm, majd mindig hozzá egy kicsit.

Nelly még nem válaszolt. Persze, elfoglalt.

Kompjuter áradás levonulóban. Lassan visszavedlik szerszámmá. Reggel bekapcsolom, hogy ha telefonszám-, egyéb miatt kell, ne kelljen várakozni a beindulására. A múltkor a liftben a hatodik emeleti gombot kétszer nyomtam meg, ahogy itt kell az OK. gombbal, tévedésből.

Írtam neked, mik azok a fraktálok?! Egy kiránduláson mesélték a múltkor, fantasztikus. Ha nem igaz, akkor is gyönyörű. Szóval, vannak ezek a periódikus végeredményű, végtelen osztások. Nomost betápláltak egy ilyen osztást számítógépbe, s mondjuk a tízezredik tizedesjegy, vagy mi, hirtelen kitér a rend alól, érted?! Szóval az osztás eredménye 1,262626...26 és ez egyszer csak megváltozik. Őrület. A modern katasztrófaelméletek kezdenek a dologgal komolyan foglalkozni, hogy talán ez egy ősok. Másrészt, amit én, teljesen kívülállóként is meghallok a dologból, hogy e tény jelzi, a számok is csak közelítő körülírásai a valóságnak. Nem abszolút igazak.

Egy zöldpulóveres kismama tolja előttem babáját. Mellette unatkozó lila tréningruhás srác, a férj. Még tanulnia kell szerepét. Olykor ezekre az emberekre, leginkább asszonyokra, rárakom 30-40 év múlvai arcukat. Sokan öregedve majd szépülnek.

Mikica elvesztette a neki dedikált C. Naplót, valahol (hol?) elkallódott. Fölajánlottam helyette másikat, mire nagyon szelíden megmagyarázta, hogy neki tulajdonképpen állandó saját példányra nincs szüksége. Bólintottam, nyeltem egyet, és mosolyogtam. Érettségi utánra tartogatta anyám átadni édesapám frontról nekem írt levelét. Másfél éves lehettem, amikor íródott. Hadifogságból, betegen küldte, gondolom, sejtette, nem lát többé. A levelet nem vettem át. Azóta se olvastam. Múltkor kérdeztem anyámat, mi lett vele-, kidobtam rég, mondta. Mi volt ez a gesztus tőlem, ámulok. Az elszántság mellett, hogy én majd a magam útját... nem valami félénkség, félelem? Hogy engem (gondolom most) egy súlyos árnyék ne irányítson... (Morális ítélőképességemben mindig bíztam.)

Lábam körül mászkál, ha másfél éves lehet, kislányka. Vállig és még lejjebb érő haja túlzottan nőies, szinte vénecske ettől. Ugye, Nelly nem..? Úgy értem, majd...

Megint megjegyeztem néhány dolgot - ritkulnak- amit először életemben. Mik voltak? Ja igen, ez versenyen kívül: nem jutott eszembe egy régi barátnőm neve, csak annyi: Bercsényi utcában lakik. Kompjuter, Shift gomb + F5 gomb. begépelem: Bercsé, F7 gomb, hát persze, C. Jutka, alattam járt a Főiskolán, voltunk vele moziban is, fehér pulóverekben járt, gyönyörűen tudott mosolyogni. Egy zeneszerző lett a férje, aki később öngyilkos lett. Most egyedül neveli kislányát, néhány éve a gyerekek téli szünetében a zsennyei alkotóházban találkoztunk, a tragédia után nem akart otthon karácsonyozni.

Mi volt még? Ez nem olyan érdekes, de örültem neki, ebben mindkét gyermekem megelőzött. Pár hete vettem egy telefonkártyát, újabban szinte már csak evvel lehet utcáról. Meg is kérdeztem azonnal a Lukácsból hazafelé Katát, kell-e a vaj, kenyér mellett mást is hoznom, hazafelé. Kicsit izgultam-, működött.

Új még, hogy Kata elvitt természetgyógyászhoz, ugyan állítottam, hogy teljesen és egészen egészséges vagyok, de most nálunk a megelőzésre került a hangsúly. Belém is nyomtak négy vagy öt tűt, úgy értem, akupunktúrásat. Mikit annak idején vittem, akkor lestem az arcát. Most megéltem, tényleg nem fáj. Viszont a leendő bajaim is elmúltak. Elmúlhattak. Ismered ezt a vallást, éljünk egészségesen? Most kalciumport eszünk, hétszázötvenért, napi három kanállal, a klimax után a nők csontja állitólag elkezd mésztelenedni. És, ha az ingalengés nem hazudott, az enyém is.

Nellytől kérdezem, hogy van a Mozart G-dúr variációkkal, két zongorára?! Engem elvittek, untam, sajnos. A csillár szép volt, a félhomályos teremben egyetlen fénypászma; a fehér művirág csokorra irányítva. Ez is szép volt. A szünetben eljöttem. Teljesen hülye vagyok, hogy itt ezt most a TÖLGYEK ALATT, ahelyett, hogy

hoppá, a gép berreg, piros lámpa, meg minden, nem bírja az elem tovább, gyorsan elmenteni a megírtakat, lezárni a gépet. A tölgyek alatt nincs konnektor.

És már otthon, este. Hagyján, hogy nem értem az életet, de nem értem a Margitszigetet sem! Nagy zöld dolog, tele fagylalttal, biciklivel, és emberek gyalogolnak rajta. Minek? Na jó, hagyjuk. Tejberizs volt vacsorára, vígasztalnom kellett Katát, mert a fölbontott tavalyi baracklekvárja erőteljesen be volt szikkadva. Az nem volt elegendő ellenérv elvei ellenében, hogy így még sokkal finomabb. Utána elmosogattam, vettünk a Fiorettire is gondolva egy háromliteres teáskannát, azt is elmostam. Apropó, közösség. Kata hozott egy hírt, gépírónő ismerőséről, egyedül neveli gyerekét, nagyon szegényen, meg kéne vennie a lakását, de a szükséges tizennyolcezer forintot nem tudja előteremteni. (mindössze egy sovány havi fizetés.) Elmondtuk a Fiorettinek, majdnem teljesen összeadtuk a pénzt, elküldtük. Sikerült olyan levelet fogalmaznom, hogy nem lehetett az adományt visszautasítani.

Most visszahívott Eszterházy Péter, (dicsekvés), közvetítettem, egy nagy Farkas István Nemzeti Galériabeli kiállítás megnyitására akarták fölkérni. Többféle okból nem vállalja, egyebek mellett nemigen ismeri Farkast. Ami furcsa. Meginvitáltam a nagy gyűjteményes Csontváry kiállításra is, bár-mondtam- ilyen helyen örömömben sokat és hangosan szoktam beszélni. Régen csajoknak, ugyanígy, -mondom. Mire megjegyzi, hogy ez némelykor beválik, olykor pedig nem. Mondom neki, nálam az volt a helyzet, hogy én ilyenkor tényleg a képekre figyeltem...

Kecskeméten Mikica udvariasan megkérdezte: nem festesz te itt, Kecskeméten túl keveset? Merthogy épp a kompjutert bizgeráltam, és szeretett volna már hozzájutni. Fél óra múlva láttam egy szintén ötödikes lánykával átkarolva ballagni a ház parkjában. Elmélyülten beszélgettek, majd fölmásztak a kapcsolóházikó tetejére, üldögéltek, lábukat lógázva. Mondják, az angol férjek kiválóak, vagyis kiválóan működnek vasúti szerencsétlenségeknél . Miklós talán nem ilyen lesz. Én csak most egy reggel, hazafelé ballagva a Lukácsból értettem meg a nőket. Egészen pontosan: január 28-án reggel 7 óra 58 perckor. Egy néhány napja rádióban hallott, édesen fölkacagó riporternőn tűnődtem, amikor rájöttem. A nők meg vannak fejtve! Hogy ugyanis: hol ilyenek, hol olyanok! Hát ez az. Ezért! nem értettem eddig ezt az egészet.

Na, fekszem. Az imént a szájzuhanyt egy telefon miatt hagytam már félbe.

Másnap reggel, szombat lévén ma hajat is mostam az uszodában. Öltözködés közben fölvetettem egy statikai problémát egy öreg professzornak, akinek erre megdermedt a kezében a cipőfűző, mert először hülyeségnek tartotta, hogy résfal kihorgonyzás helyett nem lehetne-e a földnyomást vasbeton térbeli rácsokkal ellensúlyozni. (Végigszurkoltuk egy mélygarázs építését a Lukáccsal szemben.) Így ma lassan lettünk útrakész. A múltkor mesélem neki kajánul, hogy volt tanítványai szörnyetegnek tartották, a lányoknak vizsgáján két ciklus között megjött a menzeszük... Hát igen, válaszolja, tudja, számonkéréskor volt nekem egy rettenetes kérdésem: miért...?

Szütsnek lelkendezve olvasom be telefonon találmányomat nőügyben, s mondom neki, te csak ne röhögj, ez 52 évi munkám gyümölcse...Mire kéri, tenném hozzá utószónak, hogy főleg! olyanok...

Most jövök Katával az édes Harangvölgyből, eső utáni harsogózöld lombok, igazi napsütés, egy órát pokrócon heverésztünk. Miki síedzése ilyenkor több kilométer futás, véletlen elrohant mellettünk, nem vett észre. Népszabadságot forgattam félálomban, így reklámozzák, és mégis igaz: Magyarország legnépszerűbb napilapja. Megmaradt a nagy apparátusa, sok jó szerző is odavándorolt. Szombaton jó esszék. Találtam egy valószínüleg fiatal figurát, kíváló: Bayer Zsolt. Kéne neki egy képet ajándékozni.

Volt itt nálam múltkor egy öregúr, hogy a Szent Jeromos Bibliatársaságnak valami tanulmányt, vagy összeállítást készít, s ennek kapcsán az ismerős közösségeket fölméri, ki hogyan végzi a bibliamagyarázatot. Mesélem neki, hogy

nem teológizálunk

nem elménckedünk

nem vitatkozunk

nem kételkedünk, ha nem értünk valamit, átlépjük nyugodtan

a földolgozás iránya a mindennapi hasznosíthatóság

és újabban: nem értelmezünk, egymást tanítva,

hanem rögtön imában reagáunk.

így eltűnnek a szellemi különbségek

ez rögtön hálaadás is

imában nem lehet locsogni

Ez számára új volt, nagyon tetszett is, pedig igen jártas, mindenféle külföldi szisztémákat sorolt. Ezekből egyet kéne hasznosítanunk:

Mit határozol el az olvasottak alapján a jövő hetedre?

És erről egy hét múlva beszámolni. Már fölvetettem a csapatnak. Múltkor meg -olvastam valahol- átvéve a jezsuitáktól, megpróbáltuk a "megkövezés" procedúrát. Kitérdeltem középre, hogy szidjanak. Nemigen tudtam meg újat magamról.

Tényleg, van ott helyben imaközösségetek? Ja, ne kérdezzek, persze. Érdekelne pedig ez a kalandotok, aminek házasság a neve. Az összetartozás. Még a hetvenes évek elején történhetett, házasságunk második- harmadik évében. Karácsony, törzsi ebéd, vagy tizenöten a Jávor szülőknél. Egyszercsak Jávor papa dúlt hangon rászól Katára: piros nadrág van rajtad! (Épp az igen-mini szoknya volt divatban.) Mire én félig fölemelkedve ültömben kissé lehúztam sliccem cipzárját, hogy az enyém pedig kék! - így jelezve, hogy ez már a mi kettőnk ügye. Nem dobtak ki.

Házasság kapcsán. Egy fura jelenetsor a hatvanas években forgatott Egri Csillagokból. Nem is értem, hogy került ez be ifjúsági filmbe. A királyi udvar előtt a kiházasítandó pár násztáncot lejt. A menyasszony tenyerein acél tüskesor. A rítus része tánc közben a vőlegényt ütögetni. A fiú szeme se rebben. A tánc végére csurom vér. A dolognak ez a fele a kevésbé érdekes. Hanem, ha mindez igaz. A lányt nagyon megtanították evvel valamire. Fájdalmat okozni, ha erre van szükség, annak, akit nagyon szeret. És elviselni a másik szenvedését. Mint egy orvosnak.

Festeni kéne. Igaz, ma nem kötelező. Napokban elkezdtem átfesteni, befejezni a Kecskemétről hozottakat, (eddig még meg se néztem, mit is csináltam lenn) hát nem történtek csodák. Csoda is lenne, napi másfél órában, kompjuter problémákkal tele a kisagyamban. Talán lesz közte azért jó. Az a helyzet, hogy az élet nem szimmetrikus. Csak azt tudom elhatározni, hogy nem fogok jó képet festeni. Egyébként a férfi a nővel sem szimmetrikus. Nem is ellenpont. Két műfaj.

Ez már MÁJUS 8. ma voltak a választások (is). Vasárnap. Közi kirándulás, de csak Erzsi volt kilenckor a Moszkva téren. Mikica is jött, így is bőven elfértünk a kocsiban; Vácrátót, arborétum. Nagyon dús, nagyon zöld, intim, élet- és pihenésszagú. Időnként a nap is kibújt. Erzsit faggattam, mit költene magára korlátlan lehetőségekkel. Nagyon megijedt egy életformaváltástól, ami evvel járna. Mikica keresett egy ágas fát, fölmászott, s krimit olvasott, amíg mi körbejártunk. Hazafelé a szavazás, kiszállva a kocsiból még mindig nem tudtam hazafias teendőm irályát, ugyanis állítólag a Kereszténydemokraták egy nyíltan antiszemita párt felé vállalnák a nyitást. Végül megkértem Mikicát a fülkében, s ő szavazott. Lehet, hogy tönkretettük az országot. Ugyanis (délután) Szüts azt mondta telefonba, hogy biztos a szocialisták győzelme, s minden nem SzDSz-re adott szavazat csak őket erősíti. Hogy ő ezt matematikailag tudja. Na, ma éjfél körül minden kiderül, a TV hajnalig folyamatosan. Szüts virrasztani fog, bennfentes lévén az Szabaddemokraták székházában. Elég sok plakátjuk készült az ő grafikaműhelyében. Ami pedig engem izgat: a kecskeméti képeimhez 16 keretet építek; délután, vasárnap ellenére, egy keveset fűrészeltem, majd csiszoltam, baromi munka lesz, több nap. Az összeépítés, mázolás már könnyebb.

Nem tudom, meséltem-e, Mikinek eszébe jutott, s rendszeresen hord az iskolai könyvtárukból nekem olvasnivalót. "Így élt Ady"-, Móricz, legutóbb pedig Arany. Mely utóbbiból megértettem. Szegény bátyuska, miután megtették nemzeti főköltőnek, magára vette a nemzeti eposz gondját, mivel nincs, meg kell teremteni. Nagyon rágta magát evvel, azt hiszem, meglehetősen emésztette a feladat. A Toldi szerelmét is valami ilyes okból írhatta, keservesen, nem is ment neki. Tanulságos volt nekem, távoli kollegának, egy hibákkal teli művet végigrágnom.

Este, Miki most György atya fél nyolcas miséjén. Lehet, hogy a most kilenc év után Ausztráliából végleg hazatelepült Tamás atya is ott lesz, hátul, elbújva, gondolom. Ezen Attiláék buzgón gitároznak, azóta is, számomra túlbuzgón. Én inkább hajnalban járok. Tamásnak már üzentem faxon, ne feledje, a Fioretti augusztusi lelkigyakorlatát ő vezeti.

Miki holnap négynapos erdei iskolába megy. Tudod mi az? Állítólag nem új találmány, a városi gyerekeket viszik, különbusszal. Délelőttönként szabályos tanítási órák, ezúttal Bükkszéken. Gondolom a környék tájait, növény-, állatvilágát nézik meg. Megpendítette, szívesen magával vinné erre ezt a táskakompjutert -"villogni vele". Nagyon megértem. Fölajánlottam neki egy távcsőobjektíves fényképezőgépet fotóállványostul, 7 kiló, vagy az ugyancsak dögnehéz Shakespeare díszkiadást, egy kötetben. Esetleg rajzfelszerelést. Most hajat mos a fürdőszobában, s tűnődik.

Május 9. Mikica elvivésre egy kevésbé látványos, de sokkal jobban használható fényképezőgépet választott, bámultam érettségét. Tényleg a szocialisták győztek, nem értem, fura. Délelőtt rengeteg leszabott keretléc várt rám, rémes dolog a smirglizés. De eszembe jutott, s fúrógépbe befogott csiszolókoronggal gépesítettem az eljárást. Fél nap alatt fáradtság nélkül kész! El kéne mosogatnom. Indulok Paulát meglátogatni.

Május 17. Jó kis muri! Reggel nyolc óra, Kata mellett ücsörgök. Ő még hálóingben, és a saját kompjuterén írja rádióelőadását. Ma kezdte az ipart, a szövegében még gyakran ily ilyessssssssssssssssssmik jelennek meg

meg

aztán elmászik néha a sor, meg ki is h agy gyakran. Erre vagyok én.

Az ő gépét is képért szereztem, nagyot akart, nem hordozható változatot, hónapokig vadásztam. Húszezret még fizetnem kellett rá, de nem reméltem a közeljövőben ennél kedvezőbb alkalmat. Fél hétkor kivittem Zsófit a Déli pályaudvarra a két hátizsákjával, egy nyulával és két kutyájával (az egyik csak kölcsönbe), utazik Kékkútra. Mire hazaértem, Mikica, szintén pizsamában és boldogan irányította Katát a gombok közötti eligazodásban. Ő már fölényesen kezeli. Tegnap szerzett több kilónyi játékprogramot "nekünk", alig győztem az új, közös gépbe beetetni. Mert azt még én csinálom. A gép egyenlőre Mikica asztalán van, fogmosás, étkezés időnként elmarad. Első bekapcsoláskor udvariasan megkérdezte, mikor és milyen műveleteket végezhet rajta távollétemben. (Az én gépemnél szigorú szabályok voltak) Mondom neki: korlátlanul, bármikor, bármit, már tudja kezelni. Azért tudja, mert tavaly névnapjára azt kérte, hogy magázzam. (Alig várom a névnapomat, hogy ő is magázzon.) Mert fél éve így beszélgetünk:

-Gyere, apu!

-Kis türelmét kérem, nagyítok! Mindjárt megyek!

-Ezt javítsd itt ki, elmászott egy sor!

-Engedjen oda a helyére, átigazítom.

Tegnap Kalocsán voltam zsűrizni. Én kocsimmal mentünk, partnerem útközben meséli, a hetvenes években egy Stúdió közgyűlésen nyilvánosan lerákosistáztam fölszólalásomban. Tény, hogy KISz, majd párttitkár volt, mindig funkcióban. Leérve, akkor voltunk kínban, mikor kiderült, egy közepes, mezei festményvásárlást kellene szentesítenünk, amiért a festő két és félmilliót akarna kapni. (Kétszázezret ér). Megmagyaráztuk neki, hogy nem irigyeljük tőle a szerencséjét, kérjen, amennyit akar, de az összeget nem írjuk a jegyzőkönyvbe, aránytalan lenne nekünk ezt jóváhagyni. Így történt. Kétszázhetven kilométert vezettem, késődélre értünk vissza, kutya-fárasztó volt.

Visszatérve az új kompjuterhez. Lopva hoztam haza, szerettem volna a NÉVNAPOMON átadni. De részben nem volt türelmem kívárni a május 24-et, rézben Mikinek és Zsófinak egybeesett egy iskolai szünnapja, s tudtam, evvel egy boldog napjuk lesz. Így reggel letettem a szoba közepére három nagy dobozt, meg egy kicsit. Mikica rögtön kitalálta, az ágyon ugrált örömében. Aztán leballagtam a boltba, vettem vagy 40! méter villanyzsinórt, s estig minden szobába bevezettem a (földelt) elektromos csatlakozást a géphez. (Nagyon szeretek villanyt szerelni.) Kata most közbekérdez itt mellettem: két szó összeragadt, mit tegyek?

Elmúlt napjaim általában is a technika jegyében teltek. Opuszjegyzékem kompjuterbe diktálásakor kiderült, néhány képem kallódik, Hivatalok nem találják. Fax Minisztériumnak, Műcsarnoknak, XI. kerület polgármesterének (gimnáziumi osztálytársam volt) és a veszprémi Múzeumigazgatóságnak. Minden képem helyére került. Az adminisztrációmban. Azért fax, mert a sok képadatot nem lehet telefonba bediktálni, s azonnali választ úgyse tudnak adni.

Észrevettem valamit, amiben negyven éve benne élek. Fura, szentimentális kapcsolatom az idő-apa-gyerek hármasában, most fiammal kapcsolatban is jelentkezik. Halálszagú. Kisfiú koromban többször hallgattam egy lemezt anyámmal, ő is nagyon kedvelte. Biztos voltam benne, hogy fáradt - öreg néger énekest hallok, (mintha Armstrong), nem vettem észre, hogy magyar nyelven szólt:

-mindenem te vagy, sunny boy
-soha el ne hagyj, sunny boy!
-életem reménye, fáradt órák fénye
-te vagy nékem, ó, sunny boy...

Vagy egy ilyen nóta egyszerűen csak arcot ad az ember született hajlamának? Valószínű. Munka ráncbaszedni. Sajnos, a boyoknak feladatuk elhagyni a papákat. Marad a vasárnaponkénti telefon: kevésbé fáj a lábad? Ülj ki a napra, nem?

Életem alighanem utolsó iskolai randevúját találtam ki minap, hátúszás közben. Gyorsabban öltöztem, s fölloholtam az Ady úti iskola elé. Én értem előbb, Mikicának adtam egy puszit, homlokára egy keresztet. Ő is adott, ahogy szoktuk. (Hajnal: mise, úszás-, nem találkozunk.) Aztán rohant az osztályába, késésben volt. Kétéves korában kezdtem búcsúzni tőle, akkor azt hittem, óvodáskorára le fog válni rólam.

Zsófival milyen természetesen zajlott le a dolog. Osztálytársakkal bandában, későn jár haza, már inkább külön jár nyaralni. Megkér, építeném át a nyúl ketrecét. Veszek neki egy verseskötetet.

Mostanában a János 15. eleje volt a mise igeliturgia, több napra elosztva. Eszembe jutottál. Tőled tanultam megszeretni, ágyad végében volt egy rajzlapra kiírva. Tőlem pedig a közösség egy párbeszédet tanul meg, évente néhányszor fölolvasom nekik lelkiismeret vizsgálatunk előtt. Keleti atyák bölcsességeiből bányásztam:

"Egyszer egy testvér megkérdezett egy vént: Miért ítélem meg oly gyakran a testvéreimet? A vén így felelt: Mert még nem ismered önmagad. Aki ismeri magát, az nem látja testvérei hibáit."

Kivételesen ma Zsófi miatt elmaradt az uszoda, akkor most pótolom, 3/4 12. Szia.

94.5.25.- 6.11. J-22 C.4246

Szia J!

Talán két éve várjuk, ma megtörtént: szállodaárak lesznek. Találgattuk, bezárják-e a kecskeméti alkotóházat, netán átveszi a Város? Eladják? Ma jött a körlevél. Valahol 35 és 45 ezer között lesz havonta ÁTMENETILEG. Utána több? Lélekben búcsúzom, tavaly óta. Mit lehet majd tenni:

-Mami lakásába átköltözni márciusra. Talán csak a munka óráira. Ebédre konzerv.

-Itthon maradni, s fölvenni a szokott munkatempót: naponta egy képet elkezdeni. Meg tudom csinálni.

-Esetleg Miklóssal egy műterembe, fél költség.

-Talán Miklós? pesti műtermébe bekéredzkedni.

-Kékkútra, április közepétől, már nem kell fűteni. Egy szomszédasszonynál ebédelni. Túl elzárt világ.

-Kata azt mondja most, "majd összedobják a barátaid." Lehet. Mindegy. Megoldom.

Tulajdonképpen ünnepelni kéne, valaminek vége van. Nagyon jó volt, 1980-tól kezdődően.

május 26. Reggel fél öt és fél hat között (merthogy nem tudtam aludni) egy tízsoros ajándékozólevél 6 változata a kompjuterbe, majd a szatyromba. Uszoda után az Iparművészeti Főiskolára, valaki szólt valakinek ügyemben. Kipróbáljuk, fél évre óraadó rajztanárnak a belsőépítész szakon, ahova tíz éve még nagyon szerettem volna bejutni. Elmegyek, de nagyon féltem az időmet, energiámat. Hogy sikertelen tárgyalás esetére se vesszen kárba az időm, vittem magammal egy képemet, a tavalyi talán legjobbat. Ehhez kellett az ajándékozólevél. Vittem képszöget meg kalapácsot is. Helyére került. Délután további tíz farostlemez lealapozása, a tegnap reggel komoly győzelme volt, hogy körtelefon után a Dohány utcában kaptam alapozót.

Kata lóhalálában gépeli új kompjuterébe rádióelőadásait, a sietség át fogja segíteni a kezdeti keserveken. Nincs idő csalódni, bár egy előadása elszállt, újra kell írnia, szegénynek.

Zsófi most hirdetésekben keres bel- vagy külföldi babysitterséget. Ősszel majd pótvizsga. Nagylány.

Délután telefon, pécsi barátnőm, belsőépítész, szeretné, ha egy általa rendbehozandó kápolna freskóját én csinálnám meg. Hirtelenjében ösztönösen minden többletfeladatot elutasítok, szerencsére csak magamban. Ehhez sincs kedvem. Majd megnézem a helyszínt valamikor a nyáron.

Mi van még? A farost alapozás már a győri nemzetközi művésztelep számára készült, egy hónap, június végétől. Kolozsváryval meghívattam magam. Most Győr polgármestere, amúgy tanárember, a legjobb magyar műgyűjtemény tulajdonosa.

Ma Anzelm testvérnek föladtam egy faxot Pannonhalmára, leírtam némely formai kifogásaimat az idei Igeliturgikus Naptárral kapcsolatban, mint kéretlen lektor. Pár éve hallgattak rám.

Délutáni alvásom közepébe egy fontos telefon a veszprémi Polgármesteri Hivatalból. Öröm, opuszjegyzékem gépbeírása kapcsán az utolsó előtti Hivatal által elvesztett képem evvel megkerült.

Még valami volt. Uszodában reggel szólt a Széchenyi Könyvtár igazgatója, nem tudnék-e valakit, egy múlt századi nagy Széchenyi portrét kellene lemásolni a könyvtár számára. Lopónak szóltam, épp koldus, boldog volt. Remélem a tervezett 80 helyett megkapja az általam méltányosnak megnevezett 300 ezret, ha megkapja a munkát.

Most este meg a Nemzeti Galériából jövök, Klimó Károly kiállítás. Ő érdekel, általában nagyon egyenetlen, most egyszerűen rossz. S. Nagy Kata vitt a kocsiján, az enyémbe fél beülni. Még egy hír, (hosszú nap volt a mai); Kata megkapta a bizottságnál a kandidátusi minősítést.

Május 27; képzeld, e hónapban 10 éve megismerkedésem Tamással, felnőtt megtérésem, és hajnali imaóráim kezdete! Egy évtizede kelek fél hatkor. Magamban megünnepeltem.

Hanem megint a fraktálok! Ördögi! Most valamit sikerült elolvasnom róluk. Érdektelenség esetén átugorandó. Várj, hozom az ágyam mellőli kofferról.

Tehát. Van egy betűkkel írt képlet. A betűk helyébe egyre növekvő számokat írsz, világos, hogy az eredmény oldalon is arányon egyre nőnek a számok. De nem a fraktáloknál. Van ugyanis a képletben egy c. állandó, amire azt mondják, hogy ez egy zavaró tényező, ami szerintük a valóságban is mindig van. Hogy ez visszacsatolás, a c., kifejezi az eddigi részeredmények további számításokba való bevonását. Érted, egy három hónapos baba kajafogyasztását nem a születés körüli mennyiségekből számítod ki naponta, hanem az előző napok tapasztalata is benne van. /Bár hogy ez a c. állandó szám, ez nekem gyanús/. Szóval elkezdi számokkal behelyettesíteni, az eredmény is természetesen nő. Egy darabig. Utána megbolondul. Ha 1,61 a szám, az eredmény 10 lépés után -0,99, ha a szám 1,62 akkor hárommillárd fölötti. Vagyis itt a számsorban van egy kritikus pont. A kritikus pontot átlépve a számsor viselkedése kaotikussá válik. És nem egy ilyen pont van.

Ezeket a kritikus pontokat fölrajzolta koordináta rendszerbe, és ahelyett hogy egyenletesen elszórva kipöttyözték volna a képernyőt, fantasztikus cizellált formációkba rendeződtek.

Ami még megdöbbentő, hogy ezek a formák önmagukon belül, kicsinyben végtelenül, és végtelenszer ismétlődnek.

Majd beteszek a borítékba ilyen ábrákat.

Most szerencsédre félbe kell hagynom, Kata kész egy újabb előadásával, kellek a kinyomtatásához. Zsófi, mint egy hadüzenetet, bejelentette, hogy ebédre cseresznyelevest főz. Még valami a fraktálokról, bocs. Hogy vannak például 2,63 század dimenziós dolgok is, tehát nemcsak pont, vonal, sík vagy tömeg. Hasonlatként a habot mondja, ami rettentő nagy felületű, de szinte nincs tömege. Stb.

Jöttök a nyáron?

Harmadik országba költözés?

Éltek? megéltek? miből éltek? (Rémülten látom, hogy a fúrógépemhez vezető, padlón tekergő villanyzsinór egy pontján kilátszik a csupasz drót. Körötte a szigetelés égésnyomai. Na, ezt rögtön rendbe, lájfdéndzser.

Mikica hozott valami szigorú intőt, hogy elvesztette az énekkönyvét, meg kéne venni, és most a figyelmeztetés esete forog fenn, mert alkalmanként egy fekete pont meg minden. Vissza akartam írni, hogy a gyerek nekünk kezd már túl sokba kerülni, kérem csapja agyon. Merthogy az utolsó három hétre ugyan már ne kelljen megvenni a tankönyvet. Aztán szelídebbet írtam, de avval is baj volt, mert a tanító néni nem bírta elolvasni, s Miklósnak kellett az osztály előtt felolvasni.

Most ebédnél Zsófi közölte, hogy nem engedi ki többé a patkányt a szobába, mert megette a melltartóját. A nyula is megevett valamit. Nem az egereket.

Valami célirányosabbat kéne most csinálni, a nap közepén, mintsem leveledzni, de annyira kifárasztott az alapozás- ma fejeztem be-, hogy igen jól esik üldögélni. Menek ágyba. A villanyzsinórt megcsináltam.

Június 4, Nagyrákos. Robinál vendégségben tegnap óta az Őrségben. Kiderült, direkt dugta előlem a fraktálos cikket, hátha elfelejtkezem időközben az egészről. Emlékeztet ez István atya esetére, akitől 85-ben a szent Ignác féle 30 napos lelkigyakorlat leírását kértem levélben, Kecskemétről. Féltett tőle, kitért. Ugyhogy a frissen Lányfalura települt jezsuitáktól szereztem be, postafordultával.

Nagyrákos. Nehezemre esik az írás-gondolkodás, el vagyok kábítva, gyógyszerek. Szokásosan itt előjövő szénanáthám. Egy neylonzacskóból elővettem tavalyról maradt gyógyszereimet, hoztam magammal. Mit hoztam még. Egy Farkas István kötetet. A megfogalmazás nem jó. A Farkas nagymonográfiát, S. Nagy új könyve, végigkísértem születését, 90-ben kezdte írni. Azóta voltunk együtt többször lakásokon Farkas képeket beazonosítani, legutóbb a Gegesi-Kiss hagyatékban vagy negyvenet találtam hamisítványnak. Néhányszor elemeztetett velem képeket, ugyanis a könyv egy része evvel foglalkozik. Legnagyobb szimpátiával az oeuvre-jegyzék készültét figyeltem, rettenetes munka, igazi vadászat volt egy sok országban szétszórt életművet összeszedni. Azt hiszem franciából átvett, nagyon jó ötlete volt, hogy a festő életrajzával párhuzamosan fölsorol fontos világpolitikai és művészeti eseményeket. Képelemzései, amennyire belenéztem, gyenge Nők Lapja szintűek, ronda magyarsággal. De hát ez mindegy, van 100 színes, gyönyörű repró, s még vagy 120 fekete. Dokumentumfotók, bő idézetek Farkas levelekből. Nagy album, nyersvászon kötésben. Két tiszteletpéldányt kaptam, egyiket dedikáva. S mindegyikbe belenyomva a címoldalon, hogy köszöni az én segítségemet (is). Két éve elém tett négy Farkas képet, hogy ezeket nem tudja leírni. Mondom neki, ezek mind nagyon rossz képek, mire a homlokára csap.

Most kezdem olvasni, eddig részleteket sem ismertem belőle. Tudtam, hogy a könyvkiadó és a lektorok is ellenzik megjelenését, hibái miatt. Aztán S. Nagy hősi, többrendbeli kompromisszuma, s az eredeti vagy 400? oldal képelemzés töredékére zsugorodott. Ez egyébként minőségétől függetlenül is helyénvaló volt. Mert végül is kinek kell a képmagyarázat? Ha a tanulatlan érdeklődőknek, akkor (is) elég 40-50.

A Nemzeti Galéria egy jó kis kiállítást csinált a könyv megjelentetésére, (Farkas halálának ötvenedik éve.) A megnyitón sajtótájékoztató, Körner Éva ismertette a monográfiát. Közvetítettem, de Esterházy Péter nem vállalta a vernisszázst, az államelnök (nem jut eszembe a neve) sem, viszont ő írt a katalógusba egy előszót. Így aztán Kosáry Domonkos, az Akadémia főtitkára locsogott egy kicsit, ő is elég nagy ember, végül is. A megnyitó után parti, az ügyben részt vettek, és a Farkas rokonok számára a Hármashatárhegy oldalában a kiadó luxusvillájában, panorámával Budapestre, és panorámával a fedett úszómedencére és szaunára. Ez a fiú, Németh Géza, amatőr festő volt (nem ebből lett milliomos), majd építésztechnikusként lakásleválasztásokkal kezdett foglalkozni. Most mellékesen csinált egy képzőművészeti könyvkiadót is, hála Istennek. A ház egyik teraszán üldögéltünk és iddogáltunk (négy kóla) fehér asztal körül fehér karosszékeken, egy Farkas kép modorában. Hogy valami történjék, kicsit meghatódva is, elkezdtem a Farkas-kölykök aláírásait begyűjteni a másik könyvpéldányom címoldalára. (hatvan-nyolcvan év közöttiek) Aztán még néhány fontos emberét. A vadászat ötlete, öröme, végül a birtoklás csömöre, fél óra alatt. Aláírtam, egy ajánlással kiegészítve én is az oldalt, és S. Nagynak adtam.

Dél van, esőre áll itt az Őrségben, és vagy a gyógyszer túl erős, vagy én vagyok túl stb., elájulok az álmosságtól. Néhány lépés séta föl s alá a parasztház előtt, hátratett kézzel, ahogy a nagy művészek-, a természetben merítkezésből mára ennyi. Ismerős valahonnan a telekhatáron az a két gyümölcsfa, persze, tavaly rajzoltam őket. Egyszer ugyanígy meredtem vetkőzés közben a térdemre, honnan olyan ismerős a látvány, igen, egy ceruzarajzom.

Az ebédet majd összeütöm, Robi kalákában (tudod, mi az?)[2], szívességből a szomszédban gatyára vetkőzve betonoz. Ahelyett, hogy francia regényét fordítaná, mint szokásosan, reggel 6-tól délig. De a szomszéd kórházban van, alig maradt életben, négy éves kislánya (ő is agyrázkódással) mászott ki a Trabant roncsai alól, s hozott éjszaka segítséget egy közeli házból.

Hét férfi fogadja a betonszállító autókat. Nevetésük idehallik. Tűnődtem, a nemzet számára hasznosabb vagyok-e itt, a billentyűk mellett?! Beleértve, hogy fölöslegesnek hiszek egy C. Napló második kötetet?! Nem mentem segíteni.

Négykor ébredtem. Álmomban Spiró karonfogva, mosolyogva kényszeritett beugranom valaki helyett egy kiállítást megnyitni. Közönségem jóakaróan morajlott, várt rám, integetett. Auschwitzban elgázosított gyerekek voltak, és a tablókon a fotók is őket ábrázolták. Pillanatszülte beszédtervemből csak egy emlékem maradt (olvastam valahol, alighanem Pilinszky), egy angyalarcú szőke SS katona óriásfotója a tárlat zárófalán. Erről beszéltem-volna.

Spiró bizonnyal úgy ugrott be, hogy elalvás előtt olvastam egy interjút, Mester Ildikó csinálta, egy szenvedélyes hölgy, aki erre az alkalomra fél évig készült, elolvasva Spiró 5000 oldal szövegét is. Rólam is mindent tudott, elképesztő módon. Akkoriban szégyellt tőlem képet elfogadni, azóta viszont minden munkáját elküldi kéziratban, vagy nyomtatásban, a kapcsolattartásnak talán ezt a módját választva. Máig nem tudja megemészteni, hogy egy neki nagyon kedves, nagyméretű, félkész műtermes képem következő látogatásakor már nem létezett.

Alkonyodik. Már jönnek a szúnyogok. Két mátyásmadár kergetőzik egy félig kiszáradt gyümölcsfa körül. Jó lenne tudni, milyen fa, de nem tudom. A szomszédék kaszálója mellett.

Robi közben idegurult a garázsból, az ablakot letekerte, s visszaült mellém. Rádióját otthon felejtvén, így hallgatja a hat órás híreket. Dicsérem szép, ezüstszínű, másfél tonnás rádióját.

Június negyedike, Csomay ma 54 éves. Tavaly még élt a mamája. Virgonc, kiválóan bridzselő öregasszony volt. Külön kis lakosztályt építettek neki. Annak idején, harminc éve, semleges mosollyal tűrte, hogy, és ahogy lányának udvarolok. Pogácsával kínált veszprémi házuk teraszán. Autóstoppal érkeztem Sárospatakról éppen. Talán aludtam is náluk? A papa, a kalapos magyar úr, építész úr is élt még. Végignézte veszprémi rajzaimat.

Június 5. Szénanáthám enyhül, háromnegyed hétkor ébredek, vagyis majdnem délben, vekkert Kata tanácsára kis tűnődés után otthon hagytam. Robi még alsz, igaz vasárnap. Pokrócba csavarodva olvasom Márknál az utolsó vacsorát, Úrnapja van. A Pál levélben, érdekes, az áll, hogy Jézus az Ószövetség idején elkövetett bűnökért vállalta a keresztet. "Az új szövetség közvetítője ő, ...előbb azonban az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált." Én a titkot úgy mondom a fájdalmas rózsafüzérben, hogy " aki miattam meghalt a kereszten." Igaz, nem ellentmondás.

Kint csöpög, de talán már tegnap is. (Nem nagyon járok ki a szobámból.) Legfeljebb a teraszra, hoztam magammal hosszabbítózsinórt, a ház körzetét hét méterre hagyhatom el. A zsinór túlsó végére piros lámpát tettem, jelzi a bekapcsoltságot, azt nagyon szeretem. Fél tízre megyek majd misére, Őriszentpéterre. Érdeklődtem korábbi mise iránt is, de mondták, az atya nem szeret korán kelni. A templom viszont, ha nem keverem, gótikus, rendbehozott és gyönyörű. Csak fázni fogok.

Megérdemelne még pár szót ez a Főiskolai vizit. (Miért írtam nagy F-fel?) Egy valahai iskolatársam, aki közben sokáig az Ipaművészeti Múzeum igazgatóhelyettese volt, sosem volt semmiféle kapcsolatunk az elmúlt harminc évben, a kölcsönös szervuszon túl, ellátogatott a műtermembe. Mikor elmesélte, hogy Bálint Endrétől mégsem kapott képet, megértettem, miért. Kapott. Pár nap után telefonált, beszélt az építész tanszék vezetőjével rólam, hogy egyszer jelentkeztem ott tanítani. Hogy mennék be egy délelőtt. Hát így.

Június 8, utolsó este. Két napot eljátszottam megint; készenléti telefonkönyvemet soroltam be a kompjuterben már bennlévő név- és címlistámba, ami viszont az opuszjegyzékem tartozéka. Mosógépszerelők, festékboltok, házkezelőség, tudakozó számok, barátaim telefonjai. Szerencsére a szégyenkezés annyi energiát indukált, hogy ma délben teljesítettem, amit kellett, és míg mellettem egy vendég (színész) a húst vagdalta az ebédhez, vagy 20 rajzot csináltam. Fényképről. Kilencet megtartottam, opuszszámmal. Az egyik nagyon jó. Barna csomagolópapírra, meghegyezett faággal, diófapáccal. Majd vihetem fel a Széchenyi Könyvtárba őket, kasíroztatni.

Aludni kéne, de Robi most érkezett barátai nagyon vigadoznak. Mindjárt éjfél.

Június 9. Búcsú Őrségtől, búcsú tőled is. Délelőtt lehajtogattam 2500 borítékot. A Széchenyi Könyvtár (igazgatója) küldött nekem savmentes papírt, ami alkalmasabb festményeim fotónegatívjai tárolására. Méretre is vágták. Szeretném, ha 100 év múlva is...

Oszkár díj, ünnepség, láttam. Hatalmas, zsúfolt színházterem, nagyestélyik és szmokingok. Fellini lép a színpadra, átveszi, dörgő taps, meghajol, s a rítus szerint a mikrofonhoz lép. Köszönő szavai közben leszól a nézőtérre feleségének: ne sírj, Massina!

Tud valamit.

Nagyrákoson befejeztem opuszjegyzékem kompjuterbe igazítását, azt hiszem, most tényleg rendben van. Robi aggódott, megragadok ennél a játéknál, merthogy itt teljes időmben- Holott már a múlt héten eldőlt, eldöntöttem, -mint minden, ez is világnézeti kérdés. Akkor voltam bent a Műegyetem számítástechnikai tanszékén, összehoztak egy öregúrral, (uszodai ismeretség) és elcsevegtünk fél órát a szakma fejlődésének sajátosságairól. Utána eldöntöttem, hol érdemes megállnom. Egy, a most használtnál korszerűbb táblázatkezelő programot már vissza is cseréltettem a gépemen, igaz túl lassú volt nálam.

Délután négy. Ébredtem, indulnék hazafelé, de a házigazda és vendégei épp most sziesztáznak. Pedig mehetnékem van, vihar lesz, 260 km Pest innét, félúton benéznék anyámhoz. Megviselte őket veszprémi barátnéjuk halála. Viszek neki egy kétlapos szovjet villanyrezsót, most tettem használhatóvá, Robinak nem kell. Neked van rendes?

Május végén Mikica magyarázza, hogy karácsonykor magában kissé szégyenkezett, hogy nem örül eléggé a tőlem kapott Pisztolyok és Kardok köteteknek (múzeumi albumok). De örült, hogy ezt már neki valónak tartottam, és ez segítette.

Mindjárt öt óra, nincs türelmem tovább itt kuksolni, kezdek a kocsiba berámolni. Aztán az út!

Nem jöttök a nyáron?

sziasztok:

még két kérdésemet sírom bele a világba, hátha épp te tudsz rájuk választ:

1. /A fraktáloknál/ modellez-e a Mandelbrot képlet bármit is a valóságból, önmagán túl?

2. A visszacsatolás C értékét nem alapvetően hamis-e konstansnak venni, különösen ha modellezésről van szó?

és amit szintén senki nem ért:

miért győztek nálunk a szocialisták? Hacsak nem a magyar reflex, hogy akit bántanak, annak igaza van?!

94.7.26. J-23 C.4264

Szia J!

Kezdem: szent Jakab (akit nagyon szeretek) ünnepe utáni nap, július 26, Kékkút, az egyik öreg, haldokló szilvafa alatt, a kompjuter kábele a szobából lóg idáig, előrelátó voltam. Délután közepe, két hónapja iszonyatos kánikula, rezzenetlen. Most érkeztünk az ábrahámhegyi strandról, Kata, Mikica, egy vendégkisfiú, a nevét még nem jegyeztem meg. Most bent a házban kártyáznak, három őszibarackot én is kaptam a szétesőfélben lévő Szaratov hűtőszekrényből. A kert frissen kaszált, 1500 forintért, viszont kaptunk hozzá hat szál főzni való kukoricát. Csak sajnos ez eláll, előbb mindenféle romló ételeket kell még megenni. Ma fürödtem a Balatonban. Tegnap is. Lehet, hogy holnap is le kell menni. Hiányzik a kék csempe, a fehér vezetőcsík, és a függőleges nénik, akik menet közben recepteket cserélnek a mélyvízben. Nyár.

A nyár nekem idén (a nagyrákosi hét után) Győrrel kezdődött. Június közepétől négy hetes, meghívásos művésztelep, a Város vendége, még fizettek is. Mikicát is vittem, Kata Katahalálában írta a könyvét, ez is külön történet. Ugyanis kompjuterbe, tényleg nem lett volna kész, ha (háromszor javítva) ugyanezt írógépbe írja. Szóval Győr. A hőség miatt valami redukált élet, támolygás. Minden nap azért egy képet elkezdtem, rutin, így készültem. Mikicát meleg miatt nem lehetett a házból kizavarni, mondjuk biciklizni, így főleg tévézett, sajnos. Igaz, sokat olvasott is, Sherlock Holmes, Kétévi vakáció. A társalgóban a maga kedvére zongorázgatott. Játszott a kompjuterrel, az enyémmel, ami persze velem volt.

Aztán néhány nap Pesten, Kata irományát floppyra áttettem, így a kis mágneslemezen átadta az Intézetnek, x éve várják, s szombaton le a Balatonra. Az idén angol krimit terveztem nyári örömnek, de a győri Tanítóképző pincéjét elöntötte a víz, s vele egy elhalt tanítónő hagyatékkönyvtárát is. Mondták, menthetetlen, lehet belőle. Déry Ítélet nincs kötete megvan otthon, de egyszerűen nem lehetett otthagyni. Hoztam egy Illyés Gyula válogatott költeményeket is, ez egy sok éve lebegő ügyem. Nemigen olvastam tőle, és úgy tudom, gyenge volt költőnek. Viszont van legalább három NAGY verse. A Bartók, az Egy mondat a zsarnokságról, és még egy. Most majd rászánom, egy kicsit megismerni. Elhoztam egy kis aranyos zsebbevaló Angol költészet gyöngyszemeit a nyárra, és ez egy másik konfliktussíkom a versekkel. Hogy ugyanis nem éltem velük életem folyamán, csak ritkán. Mindig szégyenkezem emiatt. És közben azt tanítom a Fiorettinek, hogy Arany Jánost éppúgy kötelező olvasni, mint a Bibliát.

Ezért a zsebkönyv. Csakhogy a két éve tanított képzőművészeti főiskolás hallgatóim meghívtak még tavasszal, hogy júliusban maguknak egy magánművésztelepet szerveznek, az Alföld közepén, korrigálnám meg ott őket egyszer. Hétfő délután mentem, ott ért az éjszaka is, hajnalra tudtak egy Bibliát kölcsönadni, óriás deszkaasztalnál üldögéltem vele a fák alatt, míg a két napos némán terített a bandának reggelihez. Földes padlójú kétszobás tanyaépület, villany nincs, a gyerekek a közeli akácerdőben elszórtan sátoroznak. A sátrak mellett vászontetők kifeszítve, egyszemélyes műtermek. A terítést azért említem, mert ámultam. Olyan gondos, kulturált és egyébként gazdag volt, dicsérnem kellett. Friss zsemlecipó mindenkinek, városból reggel hozott tejek, vegyes zöldségsaláták, sajtok, kávé, tea, felvágottak, minden. Mondtam, itt csak egy hiányzik, az étkezések környékén föl kéne olvasni egy verset. Mondták, volt már ilyen, Biblia, Hamvas Béla. Ehhez ajánlottam föl, - s ők elfogadták- az Angol költészet gyöngyszemeit. Nahát, akkor ezt majd ősszel, ha visszakapom.

És akkor az utolsó víz alóli, gyönyörűségesen penészes és göröngyös könyv: felszabadulásunk 30. évfordulójára kiadott háromkötetes "Százegy elbeszélés 1945-1975" százegy magyar írótól. Hihetetlen lajstrom, már a nevektől is átmelegedett a szívem, várj, a kedvedért lehozom a padlásról az első kötetet. Tehát, egyebek mellett:

Balázs Béla, Bernáth Aurél az ismert szívszorító írásával, ahogy eltemette Egry Józsefet, Déry, a Szerelem novellájával, amiből azt a nagyszerű filmet csinálták, Füst Milán, Granasztói Pál, Illés Béla, aki szovjet tisztként ért haza 45-ben, Kassák, Lengyel József, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc, Szentkuthy, Szép Ernő, Tamási Áron, Tersánszky, Veres Péter

na, nézzük akkor a második kötetet is:

Boldizsár Iván, aki egyszer mentegetőzni kényszerült az újságban, mikor rábizonyították, hogy nem találkozhatott Franc Kafkával. Azt mondja, elnézést, de úgy beleéltem magam a helyzetbe... Aztán. Jékely Zoltán, Karinthy Ferenc, Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik, Örkény, Pilinszky, Sarkadi Imre, Szabó Magda, Szobotka, Tatay Sándor, Vas István, Weöres.

és persze a többiek is, a második sor. Az egészet átlengi kissé a szocializmus szelleme, a fülszöveg jelzi is, hogy most itten főleg a mai életünket ábrázoljuk... De nem baj, nem baj, nagyon élvezem, reggelente ezt fönt a padlásasztalnál, míg a család még alsz.

Most közben dudálás és rituális ordítás az utca végéről: Dinnyéééééét! És lassan idegurul egy öreg 1500-as bordó Lada, pótkocsival. A gyerekek már szaladnak, Kata utánuk a pénztárcával. Reggel már odaadtam az augusztusi kosztpénzt. Azt mondja, az élelem idén a duplájába kerül. Egy tojás tíz forint itt. Most, hogy a szocialisták kerültek hatalomra... hagyjuk a viccelődést, semmi nem fog változni. Marad a milleneumi Dzsentrimagyarország. A múltkor elmagyarázták nekem, -elképesztő- hogy miért győztek ily fényesen, de elfelejtettem a magyarázatot. Festéket lehet kapni.

Most Kata ideszól, vendégségbe megyünk a falu másik végébe, egy szobrászhoz. A szobrász hat éve Cararrában él, kékkúti házát ezokból nem használja. Veszem az ingem.

Halk berregésem kapcsán, hogy miért kell nekem vendégségbe menni, halkan összevesztünk (hogy a gyerekek a kertben ne hallják), így a program törölve, itthon maradhatok, Kata a gyerekkel, ha jól értettem, sétálni ment.

Más. Kitéptem egy darabkát egy múlt heti Népszabadságból, beszélgetésrészlet Jurij Nornsteinnel, aki állítólag világhírű. Rajzfilmes.

-Ars poeticája?

-Roppant egyszerű. A művészetnek az a feladata, hogy felemelje (s nem megnyomorítsa, elkedvetlenítse) az embert. Nagy igazságokat kell megfogalmazni, melyek a közhiedelemmel ellentétben mindig roppant egyszerűek.

A tragikumot azért kedvelem, mert szerintem erősíti a személyiség szuverénitástudatát. A lelki megrázkódtatások is hasznosak.

ez érdekes

Jé, itt a lábam körül egy egérke rohangászik. Mit keres itt a padláson, nyárvíz idején? Minden kaja lent.

Mikicának tegnaptól beállt a rituális nyári esti programja. Vendég barátját is magávalvíve végignézi Székely Karcsinál a kecskefejést, és hazahoz egy litert, üvegben.

A kecskéket így hívják, begyűjtöttem számodra:

GÜZÜ GIZI

BENDEGÚZ

BAK MIKI

A Fiorettiben van egy aranyos gyerekházaspár, bébi már van, a fiú munkanélküli, szülővel együtt laknak, készülnek vidékre egy életközösségbe, rokonokkal, óvatosan igyekszünk lebeszélni őket erről. Nem voltam Pesten, és L. Andris távollétében, -aki időközben érett, magabiztos férfivé vált, -nekik adtam át addig a vezetést. Nagyon ambíciózusan csinálják. Előadásokat tartanak, beszélgetéseket vezetnek, megpróbálom majd még egy időre megtartani őket ebben a feladatban. Egyszer ugyanis én is hallgattam őket. A hitben való imádság kapcsán meséli a lány, illetve asszonyka:

Elvittek egy vak kisfiút Lourdesba. Túlhalad előtte a körmenetben az Oltáriszentség, erre fölkiált: Vigyázz Jézuska, megmondalak a Szűzanyának, hogy nem gyógyítottál meg! Visszafordult hozzá a körmenet. Meggyógyult.

Viszont szegény Lajos úr tolószékbe került. Két hónapja kapott agyvérzést, féloldala megbénult, úgy mondják. A szomszéd szekrényben öltözött a Lukácsban, vagy harminc éve. Csodálatos humora volt, talán írtam is róla már, tüzér vagy hadtápos katonatiszt volt, aktív korában. Igazi profi volt, hat órás, nem olyan elkényeztetett úrifiú mint én, hét óra ötkor. Ő öltözött, amikor én vetkőztem. Állítólag gyakran jött már becsípve, nem vettem észre rajta soha. Szerette a szépnemet.

Kata kitalálta, Zsófi megtanulhatna tőlem állatokat fényképezni. Az ötlet kiváló, sajnos én tudom, hogy az állatfotó, különösen ha kis termetűről van szó, igen nagy apparátust és rengeteg időt, iszonyú türelmet igényel. Katát ellenvéleményem nem csüggesztette el, hozzá van szokva. Így aztán ritka szerencsével, kéz alatt vettem egy makrofotó előtétet a gépemhez, 3000-ért. Majd egy hét múlva le, Győrbe, a művésztelepre. Úgyhogy Miklós már kezd egész jól makrofotózni. Csendéleteket gémkapcsokkal, meg hangyákat. A gép lencse-előtéttel és objektívvel igen attraktív, vagy ötven centi hosszú, csak nagy állvánnyal használható, ez igen tetszik neki.

Most lentről fölhallatszik, Miki és barátja vitatkoznak, már ágyban, tíz óra elmúlt. Az IBM és IBM kompatibilis számítógép-programokról veszekednek, meglehetősen tájékozottak. Miklós augusztusban lesz 12. Talán kényelmesebb is nekem, de ösztönös udvariasságból is meglehetősen felnőttként kezelem. Mígnem erre tegnapelőtt kaptam egy kemény pofont, figyelmeztetést. Régi-régi vágyát anyja teljesítette, nem is értettem vele teljesen egyet egyébként, megvehetett egy nagyon értékes, 5000 forintos karórát magának, felét összegyűjtötte, felét fizettük, születésnapjára. Vízhatlan, aminek az a fő értelme, hogy ezt végre nem fogja elveszíteni, mint eddig mindent, még fürdéshez se kell levennie, tornaórára se. Vekker is van rajta, ezt is használná, keltheti magát. Mutatja a szobahőmérsékletet, a mai átlaghőmérsékletet Japánban, a chilei és Tel-Avivi időt, stopper, minden, ami elképzelhető. És tegnapelőtt a Balatonon, én pár percre beljebb úsztam, ő ehhez lusta volt. Közben játszani kezdett, az órát dobálta a vízbe, s bukott le utána úszószemüvegben. A harmadiknál nem találta meg. Még negyed órát kerestük, mellig érő vízben. Könnyes volt a szeme. Nem tudtam hirtelenjében, nevessek-e, sajnáljam, vagy szidni a feladatom, így aztán az utóbbi kettő, mérsékletesen. Most ennek kapcsán úgy gondolom, a kompjuter kezelésében is túl szabad kezet adtam neki. És hogy Katának van igaza, mikor időnként keményen fogja, vagy keményen leszidja. Még jó, hogy ő vállalja ezt a munkát. Biztosan benne van mindebben, hogy nincs apaképem. Az apa szó nem jelent semmit számomra.

Pénzt egyébként félretett zsebpénzén kívül olvasással szerzi, Kata dotálja, azt hiszem 120 forint egy könyv.

másnap, szerda reggel, padlásszobám, a család, beleértve a vendég, még alszik.

Kim Ir Szen meghalt, magával vitte csókomat, 1953 június Béke Világtanács Találkozó Balatonlelle, virágcsokrot adtam át, szép kis szőke úttörő lehettem. 84-ben meg ott jártam nyári rezidenciájánál, a hegyekben, láttam államfői ajándékaiból összehordott múzeumát, ötemeletes erőd, ablakok nélkül, őrséggel, igaz, fehér kesztyűben. Azidő tájt ez volt Korea egyetlen iparművészeti múzeuma, De Gaulle ajándékozta óriás füstszín-üveg íróasztal, Nikon fényképezőgépet is lehetett itt látni. Igaz, az utóbbit a második, kisebb épületben, ahol előrelátóan fia ajándékait gyűjtötték, szegényke csak most kerül uralomra, korosodván, Kim Jong Il. Én már akkor tudtam a nevét. A főváros, és az ország útjain is, amerre jártunk, sárga csíkokkal középen hosszában egy méteres sáv volt elválasztva, ott csak az államfői család kocsijai járhattak. Nevettünk, hogy Jong Il legfeljebb önmagával szembetalálkozva karambolozhat. Ötszázas, páncélozott Mercedesszel járt, csoportunkból néhányan látták az autót. Gondolom, most nem lesz hosszú országlása.

Mifelénk is baj. Szepi kutya hiányolta a reggelijét, s a nyitott ajtón ellógott egy reggel. Máskor is megtette ezt, száját nyalogatva szokott hazaérkezni. Az a fél óra az ő titka volt. Hanem most nem jött. Zsófi aznap délelőttös volt, a Regnum szervezésében újságot árul a Flórián téren egy bódéban. Reggel fél ötkor kéne ott lennie, ebből kissé bajok származnak, mert részben nem ébred a vekkerre, részben a teherautó hajnalban nem vár rá az árúval. Na, a kutya nem jött délre és nem jött meg estére sem. Akkorra már komolyra fordult a dolog. És nem volt mit tenni. Illetve annyit, hogy megszövegeztünk egy falragaszt, amit sokszorosíttatott, s a környék fáira, különös tekintettel a sétáltató helyek környéke. Együttérző telefonokat kaptunk. Negyedik napon Kata hozott egy hírt, a liftből. Hogy állítólag a Calypso rádió bemondott spánielszerű elveszett kutyát. Akkorától forró volt a telefonom. A Calypso nem tudott róla, de ez sem volt olyan egyszerű, az illetékes Micike még nem jött be. Akkor találomra a Danubius, ők csakugyan megadtak egy telefonszámot. Egy mosolygós asszony vette föl, a személyleirás egyezett, ők már biztosak voltak benne. Igen, megvan, megoperáltatták, ugyanis minden! talált kutyát először orvoshoz visznek, s Szepi (náluk Bori) fülében toklászt találtak. Otthon a kutya negyediknek nem fért el, de hívjuk a lányát a munkahelyén, ö tudja annak a tetoválószalonnak a telefonszámát, ahol. E telefonom közepén toppant be Zsófi, fiújával és a hozzájuk csapódó Mikicával azonnal rohantak... Dolgom volt, estére értem haza, addigra már béke volt, kutyástul. Zsófi megköszönte nekem, s magában visszaszívta gyanakvását, hogy én tettem el láb alól... Mondtam neki: sajnáltam a kutyát, több szeretetet kaptam tőle, mint tőled...

Ezt este elmondta anyjának döbbenten, amiből kettő derül ki. Hogy még mindig és mindennek ellenére bizalmas vele, hála Istennek, s hogy e téren nincs önismerete. Élünk.

Szepit egyébként másnap délben a Blaha Lujza téren találták meg. Oda pedig csak átszállással juthatott el, s ez nem teljesen tréfa. A Nagykörutat fölásták, csatornázzák, nem jár Pesten a hatos. A 12-es busz pedig, amire első pillanatban Zsófi gyanakodott (ugyanis szeretett a kutya öncélúan buszokra fölszállni) - környzetkímélési okokból pár éve kivonatott a forgalomból. Csak a budai félkört teszi meg. Halvány feltételezéseink maradtak, hogy kerülhetett oda. Zsófi a Blahán alvó és dekkoló csövesekre gyanakszik, akik hajnalban kirajzanak guberálni, tőlük szökhetett tovább.

Más állathírünk is van. Zsófi Békásmegyerről szerzett egy fészkéből pottyant seregélyfiókát. Tudtam, nem lesz egyszerű helyzet, de nem tudok határozott lenni hobby ügyben, és olyan nehéz megvonni az etikus határt is. Az első órában a madár szemem láttára három perc alatt megevett egy doboz élő gilisztát, harminc forintért, és éhesen csipogott tovább. Zsófi vígasztalt, tudod, Apu, később mindenevők, ezek azok akik a szőlőt leeszik. Aztán elkezdtünk dróthálónak utánajárni. Végül a szomszéd utcai Cégbíróság, korábban Bányászati Kutatóintézet karbantartója hozott nekem másnapra egy darabot, rozsdásat, a kertjéből, százötvenért. Zsófi utasításai szerint egy csinos másfél! méteres ketrec, igaz, csak 50 centi mély, kiakasztva a gangra, az ablak alá. Társként bele az egyik papagáj, s a némileg fásult nyula is. Ágnak a valaha veled talált szarvasagancs, amit csakugyan megszeretett, pár nap múlva már fehérre szarta.

Nem is volt olyan rossz az egész, állítólag a szomszédok megszerették a látványosságot, s bíztatták is Zsófit. Én, nem ott nevelkedvén, utálom a gangi életet, nagyon nem szerettem az új utcabútort, bevallom. A seregély néhány hét múltán épp a kutyakeresés zűrös napjaiban, valószínűleg hőgutában elhullott. Tekintve, hogy a ketrec nyúlra nem volt tervezve, s takaríthatatlan volt, volt ürügyem a ketrecet azonnal szétverni. Előre bejelentettem Zsófinak a dolgot, de gyáván, a megfelelő lélektani pillanatot kivárva.

Most reggeli a Kata 13 éve ültette, mára hatalmas diófája alatt. Fehér kerti bútorok. Vajasméz, szalámi.

A gyerekeknek fantasztikus délelőtti elfoglaltságot találtunk. Három biciklit ripityára szét lehet nem verni, hanem szedni. Az autóban ehhez mindenféle alkalmas szerszám megvan. Ketten guggolnak itt mellettem a padláson, izgatottan, csavarhúzóstul.

Jajj, mit olvastam a napokban az igeliturgiában, nagyon szeretem: 2 Kir. 4, hogy Elizeus gyakran betér egy gazdag asszony házába, ahol mindig kapott kenyeret...

edér

ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta emlékezéseinek egy részét. Mint a És monda az asszony a férjének: Imé, úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember; csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda..

ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta emlékezéseinek egy részét. Mint a .Camus novella festője: alapdilemma, mennyire együtt és mennyire egyedül...

Izgalom a székem körül. A gyerekek a szőnyegpadlón hasalva vitatják, mi legyen a sorsa az imént fogott kölyökegérnek. Rájuk bíztam, döntsenek. Szempontjaik: a háziegér nem védett. A kisegér még nem gonosz. Folytonosan rágnia kell, a fogai miatt. Ha a szomszédba dobjuk, ott tesz kárt. - Nem hiszem, hogy lenne lelkierejük megölni. Majd meglátjuk.

Most vitatják a jéghalál, a fulladásos-, és a bárdhalál közti különbségeket. Beszélik, keresztre is lehetne feszíteni, persze fejjel lefelé. "És a gerinckiszedést hogy is kell?" Most bíróságot alakítottak, 27 egérben állapítják meg a váltságdíját. Közben: "ne pöcköld, szegényt!" "Apu, fullasszuk bele ebbe az üvegbe?" Mondom, sajnos az szenvedésessel jár. Öljük meg egyáltalán? Kegyetlenül rájuk hárítok mindenféle döntést. "De vért nem akarok látni" "Mégiscsak a megfulladás lenne az igazi" "És nekünk se kell sokáig nézni, amíg szenved" "És ha egércsapdát tennénk be neki, evvel esélyt is adnánk neki"-ez Miki bölcs ötlete, amivel a közvetlen gyilkolászást sikerülne elkerülniük. Most sajtot keresnek a csapdához. "Te nem undorodsz az olyan vértől, amikor meg is hal valaki?" Most meredten nézik a csapda körül rágcsálót. A rugó nem kattan. Türelmetlenül ütögetik az üveget, történjen már valami. "Jaj, Pépör (ez én vagyok) mit csináljunk?" "Szép lassan fölöntjük vízzel?!" "Maguk döntsenek, én elmondtam szempontjaimat." "A stratégia jó volt, csak nem az egéren csattant a fogó! Szegény egér, mit sem sejtve rágcsál, miközben öt perc múlva, jujj! Valószínűleg eltörte a fogó az egyik lábát, ezt nem akartam! Bár akkor nem eszegetne. Próbáljuk még egyszer. Azt akarom, hogy a testét kettévágja, most például csak az orra van benne!" Végre kattan a fogó, a feje benne. "Él? Még mozog! Rázzuk meg az üveget! Öntsük föl vizzel, akkor hamarabb vége! Emeld ki a fogóval együtt! Fujj, te ezt megfogod? Most meg lehet nézni a fogait! Hova lehet rakni egy ilyen egeret? Temessük el? Klórmeszet is lehetne rá tenni! Jé, mennyi tetű van rajta! Megnézzük nagyítóval? Ez már egy szabályos hulla."

Eltelt a délelőtt. A rádióban delet harangoznak. Kata lent krumplit hámoz. A gyerekek leszaladnak beszámolni.

Lehet, hogy ti közben Pestet megjártátok,

sziasztok:

kezd: 94.8.3. J-24 C.4276

J.!

Ketten horgásznak egymás mellett. délután az egyik keresztbeteszi a lábát. mire a másik megszólal : most szambázunk, vagy horgászunk?!

Férfi panaszkodik: tudod mennyire imádtam a feleségem, reggel ágyba vittem a kávéját, lestem a kívánságait, tejbe-vajba fürösztöttem, s most mégis, mégis!... elhagytam egy másik asszonyért!

Mi az, piros, és hóban ugrál? Tökönrúgott télapó.

Pici, piros, és a sarokban áll. Eper büntetésben.

Ezt viszont most, misén hallottam, mellettem egy kislány a Szt. Antal szoborra:

Nézd, anyu, ott ül a Kisjézuska a Nagyjézuska könyvén!

Majd később:

Anyu, és hol a Jézuska, a helyén, a dobozban?

Ez pár éve. A Műcsarnok kamaratermében, Karácsony Gábor szerzői estje, meséli: ...és 81-ben, amikor Lengyelországban a komcsik azt a vértelen hatalomátvételt csinálták, a Szolidaritást illegalitásba kényszerítették, Varsóban a katonák a telefonkábeleket baltával vágták el, a hírt hallva úgy éreztem, tennem kell valamit. Elkezdtem kínaiul tanulni. (Azóta megjelent fordításában a Lao Ce: Tao-ja.)

Nem zseniális?! Az értelmiségi, az értelem teljes győzedelmessége. Követendő. Halvány, és gyenge mása, amikor Kata felhalmozó-, tartalékoló szenvedélyét csendben a magam tárgyai továbbirtásával, gyomlálásával tettem rendbe magamban. Szebb lenne őt elfogadni. Csakhogy belső energiakészleteimet ilyen gesztusokkal szoktam feltölteni.

Erről jut eszembe. Nem tudom, odáig átszivárognak-e az erdélyi hírek?!

Hallom, tegnap mégis elkezdett Funár polgármester úr Kolozsvár főterén régészetet ásatni. A magyar demokratikus szervezetek már nem tüntetnek, mert ígéretet kaptak, hogy a Mátyás szoborhoz mégsem nyúlnak, s a kutatás befejezésével a főteret eredeti állapotba hozzák. Tegnap én is elkezdtem egy ásatást. itt, Kékkúton ugyanis betelt a budink, ezen nincs mit vitatkozni, ez ténykérdés. Két napja ások egy kutatóárkot, közvetlen mögötte, jó mélyet. Ha a szarra is vonatkozik a gravitáció, illetve a hidrodinamika, a válaszfal (föld) elbontása után az ANYAG át fog zúdulni új helyére. Paralell restaurálom az ülőke építményét.

aug.5. péntek.

A művelet kész. Számolni lehet a pottyanás másodperceit a puffanásig. Újabb 13 év, remélem. Az időpont onnét, hogy az ülőkét készültekor szabályosan szignáltam. Furcsa ízlésem volt. Homlokzata világoskék. Gyorsvonaton hoztam le, becsomagolva. Egy hokedli volt a váz.

Déry: Ítélet nincs-et olvasom, ki tudja hányadszor. Ne küldjem el neked? Ahogy sorra veszi halott barátait: Füst, József Attila, aztán a nyilasterror, a kártyázás évei, Aranka szerelme. Itt is egy fejezet az öregedésről, és valamicske eszmefuttatás a halálról, ez aztán majd a Kedves Boóperben teljesedik ki gyönyörűségesen. Érdekes, ez a könyv nekem most kicsit ”túl van fogalmazva”.

Visszatérő ügy, annyi mindent az öregedés tükrében mérek mostanában. Napi munka, hogy ne csússzam a rezignációba, melodrámába.

Idei lelkigyakorlat Kaposvár mellett, Tücsök vadonat kolostorában. Tamás atya tartja, és tegnap tudtam meg, hogy Anzelm is eljön "hallgató vendégként". Idáig bizonytalan volt, többször megerősített hívásom ellenére is. Ha sikerülne ezt a három kiváló szerzetest összehozni! Valamint Erzsébet és Fioretti kapcsolata mélyül, remélem. Talán egy előadást el is vállal. Fontos lesz (lenne) néhány magánbeszélgetés.

aug. 12. péntek

Máig tartott ez a vagy másfél hónapos ájult kánikula. Remélem. Éjjel kopogott a zápor a bádogtetőn, a fejem fölött három méterrel, a padláson. Semmit nem lehetett csinálni, gondolkodni se. Aki szeret, annak napozni, nyaralni. Pestről lehozott apró- cseprő teendőim elfogyván, már unatkoztam. Fejem elbódult a sok olvasástól. "Három hattyú" Three Swanns / Jung; egy kínai család élete kb. 1930-tól, s aztán, a maóizmus fasizmusában. Irtóztató.

Tegnap váratlanul L. Andris, új, Anzelmtől rátestált közösségével látogatóban, egy piros Zsigulival. Bejelentette, ősztől nem járnak Ágival hozzánk, elkötelezik magukat a Ferences Világi Rend mellett. Nagyszerű. Kata búsul, hogy két ilyen jó fej elmegy, és hogy ha választási helyzet van, mindenki minket hagy el. Mondom, azért mert a többiek jobbak nálunk. Tréfán túl, az én nem túl életörömös alkatom nyilván teher, nyilván átszivárog.

Mikica elkótyavetyélt csodaórája ügyében valószínűleg győzött az élet, ami gyakran életebb, mint az elveim. Anyám fölvetette, fizetné az óra újbóli megvásárlásának a felét, (tehát szeretné az ügyet ilyenformán befejeződni látni) "ha ugyan az egészet nem helytelenítem pedagógiai megfontolásokból". Mikicának annó épp eléggé megmagyaráztam, hogy tanulságképpen nem akarnám elveszett ajándékát pótolni. És ő elég okos fiú. Megkérdeztem, most mit tenne helyemben. Úgy tűnik, megvesszük mégegyszer.

Olvasom egy cikkben Rózsa Gyulától a Mozgó Világban (küldik nekem, részben barátság okán, részben a címlap az én tervem) a következő eszmefuttatást. Hogy Martyn Ferenc festő életműve egyenesen múzeumba került.

"A példa köztudottan nem egyszeri. Magyar klasszikus, esetleg halála után is hosszan mellőzött magyar klasszikus életében és utóéltében már-már ez a szabályos. A műalkotás így kerül le a normális polgári pályájáról. A műterem- műkereskedelem- magántulajdon- közgyűtjtemény természetes útvonalát átmetszik, az új nyomvonal kényszerűen kiiktatja a hazai műkereskedelem állomásait, és automatikusan elkerüli a nemzetközi piac stációit."

Ugyanis nem vásárolták, s így otthon tárolta. Majd egy gesztussal Pécsre hagyományozta, (nyilván egy múzeumépület fejében). S hogy ilyenformán nem is került bele a köztudatba. Vagy tíz éve olvastam hasonlót Nagy Baloghról, akit nagyon szeretek. Elgondolkoztató. Jé, egy pók mászik a kompjuter oldalán. Szóval, hogy mivel itt nincs egy alkalmas befogadó, jómódú polgári réteg, stb.

Hogy vonatkozik ez rám? Képeim döntő része (ajándékként) került magántulajdonba. Halálom után merik majd ezeket továbbadni, eladni, ha úgy adódik. Azt hiszem, jól állapítottam meg a múzeumba kerülő műveim arányát, nem túl sok. És ami ott van, egyébként, az is megfelelően "reprezentál". Akkor ezen nincs mit változtatni, igaz, nem is tudnék, legfeljebb további képeimnél. Otthon alig van.

Ja igen. A cikkidézet előző két sora:

...műveit odaajándékozta, Martyn kép tehát ma gyakoratilag alig van magángyűjtőnél és egyáltalán nincs a magyar műkereskedelemben sem...

...az én helyzetem jobb, mert magánkézben van, bőven, műkereskedelembe pedig várhatóan néhány évtized multán majd kerül. A kérdés annyi, akarnék-e, illetve a feltételeim mellett tudnék-e a magyar műkereskedelembe képet vízre bocsájtani? Ha elfogadnák feltételemet, hogy csak személyi igazolvánnyal, (belföldi, és címét is megadja,) akkor helyes lenne elkezdeni talán.

A szétajándékozás által spontán megoldottam magam megismertetését, amennyie rajtam múlik, úgy tűnik, a műkereskedelemből kimaradtságom ellenére is. Na, végre kibogoztam, mi is izgatott ebből tulajdonképpen.

Ez az őszi főiskolai tanítás már kevésbé nyomaszt, mint a nyár elején. Kompjuterbe írtam mindig, ha valami ötletem adódott, meg beszélgettem már többekkel, minek kell még előtte utána néztem, miről beszélek a bemutatkozáskor, tanterv.

Ki lát bele a másik emberbe? Megvallom, mindig úgy tartottam, hogy mindenki hülye, felőlem nézve, egyszerűen. Ezt csak néhány éve fogalmaztam át gyökeresen, hogy ugyanis mindenkinek más a fontossági sorrendje, s méghozzá ez az egyik legbelső köre az embereknek. Zsófinak komoly problémája volt, hogy kerül hajnali fél ötre munkahelyére, a Flórián téri ujságospavilonba. Mondom neki, megérdeklődöm a hajnali buszjáratok menetrendjét. Azt mondja, avval nem utazik, mert azon mindenféle részegek is vannak, a múltkor látta. Mondom, akkor bicikivel. Avval azért nem megy, mert gépe fél kormányáról leesett a műanyag fogantyú, hogy néz az ki, ő olyanra nem ül fel.

Más.

Olvasom a napokban Iz. 26. 12.

Urunk te adod nekünk a békét,
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt.

Hogy is van ez? Mindig újra rendbe kell tennem magamban, persze az egész hit egyik alapkérdése. A közösségnek és magamnak is úgy szoktam megmagyarázni, hogy a szemközti játékos üt neked egy labdát, ami gonosz, baj, bűn, s mire a háló innenső felére, hozzád ér, addigra az már Isten ajándéka. Nem könnyű tétel.

Találtam a bádogtető alatt egy darázs (vadméh?) fészket. Éppen a nyers deszkákból tákolt nagy asztalom fölött - ha emlékszel még- ahol írok, olvasok, élek, amíg a délelőtti meleg el nem űz. Szóval zümmögnek, derekasan, a fejem körül. Persze VALAKIK hibásak, lejöttünkkor a tetőablak nyitva felejtve találtatott. Na, kezdek világoskék pizsamakabátommal csapkodni, valahányszor fölbukkan egy. Aztán kapanyélre drótozva régi Népszabadság, meggyújtva, füstölés. Fészek perzselődve a földre potyog. Jönnek. Eltömöm a réseket. Még mindig. Akkor a nyílások környékét BOGÁNCS fantázianevű kutyarovarirtóspray-jel. (Így írják?)

ÉS MOST CSEND VAN!

A fontossági sorrend. Rejtély. Kata portalanítja kékkúti bútorainkat, most. Mindenféle cirádák. Három hete vagyunk itt, most került rá sor, eddig értem. De három nap múlva hazautazunk!

Most megkért, segítenék kivinni a tavaly kapott, bumfordi, rondán festett parasztsublótot az átriumba. Hogy ebéd után, alvásidőmben, lemarná marószerrel naturra. Ugyanis valószínűleg hazaszállítjuk tetőcsomagtartón Pestre, Zsófi szeretné szobájába, hogy ez neki jobb. A 18. szülnapjára kapott bájos, szecessziós üvegezett szekrényke helyére. Önálló.

Ennek kapcsán tudatom még, hogy az aprócska, s az évek folyamán három méteresre nőtt örökzöldünket az átriumi fal mellett (most kaszáltam ott) az idei tél ledöntötte, szegényt. Tavaly nyáron még mellette-alatta ástam a vízóraakna helyét. Talán jövőre utcai kút, s valamikor? a házakba is engedélyezik majd bevezetni. A csöveket viszont egyidejűleg lefektették, ésszerűen. Ezért az akna, előre.

8.13.szombat

A Budapesti Főpolgármesterhelyettesi Hivatalban a főnök személyi titkárnője megkérdezte tőlem: -ugye, Dezső, már mos lábat?! merthogy a napokban olvasta a C. naplóban: "Fölmerül a kérdés, miért nem mosok én rendszeresen lábat."

Miklós (korábban Mikica) hazaérkezvén a Regnum táborból, néhány új meghatározást hozott haza (ugyanarra a fogalomra):

alfarhang

hátvágánygáz

segglehellet

popószó

orrontógyomorrotty

tökömmögöttrötyögött

űrgyűrüfütty

lukszusz

Miklós egy mellékmondatából kiderült, hogy ő természetszerűleg mintegy 5000 forint értékű karácsonyi ajándékra számít. Az ünnep teljes félrecsúszása, amiről ő tehet a legkevésbé. Mi is örököltük. Mit lehetne tenni. Úgysem megy, de azért: A nagy ajándékozást legalább le kéne választani a Jézus érkezésétől, ha már mindenképpen. December elején nagy, közös, családi könyvvásárlás. Meglepetésként pedig valami aprót egymásnak, Szentestén.

Kata azt mondja, kell a csoda. Persze, igaza van.

Dohogásom mögött részben sérültségem ajándékügyben, részben egy zseniális parasztasszony az Őrségből: a búcsúból értékes repróalbumot vitt kisfiának, vásárfiának.

A napokban kompjuterbe írt opuszjegyzékem tipográfiáját bizgeráltam, javítgattam, szobába húzódva a nyári hőség elől, fölmerült jogos gyanúm: onanizálok. Majdnem igaz. Öncélú játék. Ha Mikicával társasjátékoznék, az rendben van, az szolgálat. S miért nem szeretem azt? Csak mert itt - egyedül? Nem. Itt mintha egy őserdőben vágnék ösvényt, folytonos meglepetések, új helyzetek, s a szabályok percenként módosulnak... alkotás.

Valami ilyet kéne Mikivel, együtt... bicikliszerelés, polcépítés?

Nem ide tartozik, de nem volt ezen a nyáron egy békés - ernyedt, elégedett órám. Valami fekete nyugtalanság, végig. Ami van, távoli, kevés, híg.

Nyafogás, persze. Erre való a nyár. Túlfáradtam.

Napokban családilag Tapolcán, autóval. Vettünk másfél kiló mócsingos húst, Kata hiába protestált a hentesnél; egy sarlót, egy horolókapát, bicikligumi belsőt, cipőfűzőt, Mikinek hatodik osztályos füzetcsomagot, szőlőt, dinnyét és őszibarackot. A piacon mindezek közepette csináltattam egy lakáskulcs másolatot, megkérve a mestert, csapná le a kerek fej két oldalát. Ugyanis a szintén nyakamban hordott slusszkulcsomról a Máriaérmecskét át akarnám rá költöztetni, szigetelőszalaggal.

Kata sajnos az imént meggondolatlanul elárulta, hogy visszatért a kánikula. Pedig úgy örültem. Most lent tököt főz. Mindjárt ebéd. Az ágyam fölé a falra húsz centis betűkkel ezt mázolatm:

A SZERETET MINDÍG SAJÁT AKARATUNK FELADÁSA.

aug.15 Nagyboldogasszony, búcsúeste Kékkúton. Csomagolunk, szokásos idegeskedés, holnap Kaposszentbenedekre, lelkigyakorlat, találkozás Tamással, Tücsökkel.

Zárom. ölel:

94.8.18. Kaposszentbenedek J-25 C.4327

Szia J!

Miklós a napokban elmesélte aggódását anyjának, hogy lesz-e olyan jó szülő, mint mi. Merthogy mi annyi mindenben segítséget tudunk neki adni tanácsadással.

Tamás atyáról és a lelkigyakorlatról kéne neked írni, de most erre egyszerűen nincs idő. Reggel héttől villanyoltásig közösen zajlik az élet.

Ebédlőben hallottak:

1. "Kalapáccsal a kézben minden szögnek látszik".

2. Munkavezetői bíztató rigmus Izbég faluból, azt hiszem, a század elejéről :

gyerünk gyerünk
most ettünk mindjárt eszünk
ország a nap tenger az éjszaka
gyerünk gyerünk

gyönyörű, nem?!

szeptember 1. műterem, immár itthon

Kaposszentbendeket kéne összefoglalni, de nincs kedvem, nem mennek nekem ezek a lelkigyakorlatok, unom és fárasztó is. Erzsébet kolostora vagy 15 személyre, kész, a padlástér még nincs beépítve,- csak a már kész tetőablakok szúrják át a tetőt, ha megépíti, ott még egyszer ennyi hely lesz. A falak, padló és mennyezet is sárga fából. Kétszáz év múlva szebb színű lesz. Az üres cellákba érkezésünk előtt Tücsök behordott egy-egy laticelltömböt. Egyedül. Aztán mi kissé belaktuk (neki) a házat. Valamint az asztalos maradékokkal teli templomát kipucoltuk, fölállítottunk egy hatalmas, útszéli fakeresztet, pontosabban feszületet, gyönyörű korpusszal, s egy terítővel takart asztalkán Tamás bemutatta a kolostor első miséjét. Tizenöten ültünk félkaréjban a tér közepén, tizenöt féle széken.

Tamásnak kérésére előre megküldtem elképzeléseimet. Valamint javasoltam, 20 perces előadásokat tartson, s utána közösen megbeszélés. Napi 45 órát tanított.

Most valami finom, alig-érintést érzek a bokámnál. Zsófi volt osztálytársaival egy bő hétre Görögországba távozott, állatait rám hagyta, ezek menüit írásban is, bölcsen. Nomármost van egy méteres kannyula, ami épp akkora, mint az üvegakvárium körötte. Nem bírtam ki, befogadtam a műterembe. Hanyatt-homlok rohant az ágy alá. Estére már hívásra bejött. S most tanítom, mutassa meg, melyik testrészét szereti vakartatni. Minden rendben is van, ötödik napja ágyban, arcüreggel kombinált influenza, a nyuszi a vállamon üldögélésbe szokott. Csakhogy úgy tűnik, csak pokrócra szeret üríteni. A kis kemény gömbökkel nem is lenne baj, de férfiasan nagyokat vizel. Tehát most meg kell megtanítanom, hogy

1. én szeretem őt, deellenben

2. az ágyra nem mehet.

Csak hát nehézkes a felfogása. Székben, kompjuter mellett lábadozom. Ül az ágyamon. Erre hozzávágom rendre a Százegy elbeszélés első, második, majd harmadik kötetét (a sorrend nem biztos) közben persze kedveskedően beszélek hozzá, nehogy azonosítson a könyvekkel. Kétszer félreugrik, s csak a harmadiknál hagyja el az ágyat. Most e célra zsolozsmás könyvem, bugyigumival átfogva, egy üres konzervdoboz és egy három méteres acél mérőszalag van a szoba különböző pontjaira kikészítve.

A lábam melletti elsurranás most azt jelezte, rég vakartam meg már. Pótolom.

Szóval Tamás atya. Védekeztem az elalvás ellen. Előrelátóan vittem 7 méter hoszabbítózsinórt, s így ha a templomtér közepén tanított is: kompjuterrel jegyzeteltem. Nem küldöm el neked, az ő vitalitása tette élővé, a tétel nem új. Az átok és az áldás. Most félbehagyom. Megjött a család. Úgy értem, Olaszországból. Influenzából kifolyólag ebből végül sikerült kimaradnom.

Hoztak nekem egy nyeles szemétlapátot. Sok nálam a fűrészpor. A lapát sárga, fehér műanyag szárral. Miklós rögtön hozzáfűzte, nem ajándékozhatom tovább. Most Szepi fölkönyökölt a térdemre. Jobb kézzel pötyögtetek, s a klaviatúra fölött a ballal átnyúlva, fülét morzsolom. Egyértelműn féltékeny a nyúlra. Az meg közben lábszőrzetemet találta meg, rágni. Alkonyodik. Lassan újra hozzászokom a műtermemhez. Ezen a nyáron nem mosolyogtam. Okosabban kéne megszervezni, nagyobblélegzetű munkákkal.

A nyuszi a gyúródeszkát találta meg végleges WC-nek, amit Zsófi (nyári félbemaradt agyagozása óta) szerszámosasztalom alatt tárol. Én boldog voltam, hogy kezdi nálam életét jól berendezni. A gyúródeszka másik oldalára most Kata, megjövetelekor, hívta fel figyelmemet. A kádnál súrolja.

Lábadozásom jele a tegnap este megírt hat levél.

1./ Erzsébet kért egy faanyagú oltártervet. Októberben avatják.

2./ A Wisconsin egyetemről megkerestek, hogy ugye sok nehézségem van a Holocaust ábrázolásával festészetemben.

3./ aztán egy meghitt pár sorban megköszöntem Zsófi volt osztályfőnökének a négy évet. Zsófi 13 ponttal (55 a minimum) átment a matek pótvizsgán. Jöhet a pótérettségi. Tegnap éjjel telefonált Tessaloniki mellől, hogy ma tudta meg, holnap van Angyalföldön a vizsgára jelentkezés határideje. Intézkedjek. Sikerült telefonokkal.

4./ Egy költőnőnek válasz Németországba.

5./ Esterházy Péterrel pedig egy hülyéskedő levélfordulóban vagyok. A nyáron Győrben, utcán találtam egy levelet, nyilván hagyaték, mert 1980-ból USA-ból Sopronba. Érdemes lenne neked megmutatni. Döbbenetes. Gépbe átírtam, elküldtem Péternek, most ennek kapcsán írt.

Győrben utcán fölvett, talált levél, lemásolom. V.D. 94.8.9.

1980 I. 5.

Kedves Bözsi!

Leveledet meg aszt a gyönyörü szép rozsafüzért megkaptam amit nagyon de nagyon köszönök deminek kölcségeskedel Bözsi drága asz én részemre amikor olyan kevés a nyugdijad nekünk itten hála a jo Istennek joban futja mindenre beosztva. A leveledet már megkaptam karácsony elöt de idáig aszért nemirtam mert itten olyan nagy a forgalom az ünepek körül, hogy nem is lehet köszelröl se kivárni amig ideér. Mariska lányomék már deczember közepén el mentek Florhidába nyaralni és Karácsony napján fehivot telefonon hogy miért nem irok neki mert ömár kétcerirt és még mámavan január 5dike és még masekaptam meg a levelét mitölünk nincs mesze -autoval két nap odalehet érni. Hogy teltek az ünnepek remélem hogy jol? Minálunk sok volta vendég és akik meszevoltak mindanyan felhivtak bennünk telefonon már az unokák meg a rokonok. Még idáig az egéségünk elég jo mindkettönknek demár eben a korba mindig lehet várni hogy a jo Isten elhoza a végnapot vagy a betegséget eben a korba már mindennap ajándék az embernek. Velemből irták hogy a Kocsár Joska meghalt deczember 11 dikén szívrohamba remélem azt ismerted 69 éves volt. Az Ágoston Mariskáék elvoltak haza Velembe és azt mondja hogy a Rozsikánk is nagyon le van gyengülve -a Jancsink is életben van még az 93 éves az nagyon szép idöt megért de ömég mindig ir levelet nekünk karácsonyra és nagyon szépen irt hogy a vizontlátásra Svájczba a hegyek köszt jo levegö volt Amerikába a fijánál 1 évig mindig beteg volt az orvos aszt monta neki hogy menjen visza mert itten rövidesen meg fog halni Amerikába

Kedves Bözsi! Azt irod hogy unatkoszol egyedül azt én el hiszem mert én is ugy vagyok a Jenő mindig sétál délelőt délután de amikorra megszokott jönni és nemjön már ideges vagyok hogy mivan vele mert kettönknek még mindig rozsás az életünk most már munkába se kel mennünka nyug-dij akor is megjön minden holnapba még ijen jo világunk ugyse volt soha mindig csak a küszdelem odahaza és itten meg mindent elölröl keszdeni nem volt könyü. Szeretném ha te is itten volnál elbeszégetnénk. A Kendik Mariska az itten volt egy évig a fijánál és ijen jo volt el jöt hozzánk elbeszélgetünk a régi szép idökröl de itten csak a gyerekeimel tudok beszélni az Agolokat hacsak lehet kikerülöm mert anyira mondják és mindent nem értek meg és akor szégyelem magamat. Itten az idöjárás még mindig jo hála Isten az olaj ugyis olyan drága és igy nemkel ojan magasra tenni a meleget mert központi fütés van az egészházba olajal. Arra kérlek légy jokedvü és vidám mert az félegéség. Az egész családnak kivánunk egy igen boldog Ujévet és neked is. A gyerekeink is mind jol vannak a Margitunknak 2 fija van 25 éves az egyik a másik 23 már nősűlni valok de még nem akarnak Mostmár bucsuszom Maradunk Szeretettel csokolak Anna és Jenö. Itten küldök 2 dolárt az olvasoért remélem megkapod

6./ festményem reprójával köszöntem meg egy francia festőnő fotóit rólam és Mikicáról, Győrből.

Ha már itt tartunk, ma egy fontos küldemény indult. Győr Megyei Jogú Városnak hivatalosan fölajánlottam a nyolc festőművész kamaraanyagát, ajándékként. Kecskeméten az Alapítvány csapata számára, kiderítettem, évekig biztos nem fognak (nekünk) kiállítóteret építeni.

Mi volt még? Lábadozásom alatt paplan (pokróc) alól félkönyéken rendeztem és printeltem napló szövegeimet, s tegnap leadtam az utolsó két év anyagának másolatát a Tudományos Akadémia Kézirattárának, sorolják a többihez. (Ha valaha netán elvesztenéd leveleimet...) Kissé pirulok. Eddig hét irattartó doboz. Megjegyzem, külön magyarázkodásomra engedtek csak az Akadémia parkolójába beállni. Mutatom nagy kék sibakancs-szállító szatyromat, anyagot hozok. Mondom az őr kérdésére, nem tudom meddig maradok, -ez nagyon hitelesre sikerült. A portás már nagyon kedves volt. Több nyelven beszél. Hosszúnadrág volt rajtam, szerencsére, habár hózentrágerrel. A lépcsőn vörösbársony futószőnyeg.

Az átadott egyik lapon végrendelkezem, írott hagyatékomból mi kerüljön az Akadémiára, mi a Galéria Adattárába, s mi a családé, feltéve, ha kell nekik. Ez is megvan, már csak hajat kéne mosni. Meg sajnos 15 keretet elkészíteni, az nehezebb ügy, a faanyagot még utolsó ép napomon vállon hazahordtam.

Késő este, még aznap.

Fordulat nyuszifronton. Ökológiai egyensúly, zártlánc. Eltűntek a golyók az asztal alól. Szepi megette. Ma telefonáltak, októberben meglesz a szerzői estem a Merlin szinházban. Ketten ülünk a szinpadon, egy irodalmár barátom kérdez. Rólam. Ez a műfaj megy nekem.

Katának hazajövetelére meglepetésként kimostam a szennyes ágyneműket, fehérneműket. Érdekes, mindegyik rószaszín lett. Házunkba kapucsengőt szereltek a nyáron. Az elmúlt években a kapu alatt már tűrhetetlen szemétkupacok, csövesek guberálásának maradványai. Aludtak is a lépcső alatt olykor, Zsófi félt, romló közbiztonság stb. Szóval, kulcsos ház lettünk és ez nagyon jó. Most pedig egy igazán tehetséges ötlettel a lépcsőre kukakerék vezető sínt fektettek, s az egész kukológiát áttelepítették az udvarba. Hozzá akartam járulni kultúrálódásunkhoz (háttere, hogy a lakók megvették a lakásukat, tulajdonosok) s nyolc reprodukciót, szépen paszpartúzva, kiragasztottam a kapubejárathoz, a néhai kukák magasságába. Lehet, hogy ezt is azonnal leszakítják, mint 15 éve a liftbe rendszeresen kitett nyomataimat?

Fekvés. Katának most bevallottam, nem jutott eszembe, hogy a gyúródeszkának van egy másik funkciója is.

szept.3.

reggel fél hat, egy paplan alatt szuszogtok még valahol az Alpokon túl.

Öltözködés közben jutott eszembe, ez volt a bajom István atya amerikai jezsuita tanításra épülő gyógyító szemináriumával is:

nem hiszek az imádkozási technikákban.

Hogy ha engem megtanítanak, eredményesebb lesz imám.

Imám ma: Két fő kérés-területem van:

-Izaiás: Uram adj nekem hússzívet kőszívem helyett,

-a derűért.

...A napi dolgokért, jókért és bajokért- hálaadás továbbra is otthonos területem.

Tegnap telefonáltak, szerencsére mégse kell freskó Pécsre. Elfogyott a pénz. Idei nyaram legfőbb nyeresége a győri Tanítóképzőtől 600 forintért kikunyorált csodálatos gurulós pénztárosszék. Attól pénztáros, hogy igen magasra lehet állítani, és van neki alul egy körbefutó krómozott lábtartója. Sok éve vártam. Egy bánatom volt: zöld és fekete műbőr borítása. A napokban varrtam neki homokszínű, anyagában mintás, igazi bútorkárpit-burkolatot. Festek, odahúzom. Hátralépek megnézni, odarántom. Tökéletes.

szept 8.

Tegnap igen megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig a műtermet festem. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni.

Ma reggel fél kilencre várt egy könyvkereskedelmi cég igazgatója, rászántam néhány telefont s ezt az utazást, csakugyan eladhatatlan-e a C. naplóm, mármint az az ezervalamennyi kötet, ami a kiadó raktárában hever. Megmagyarázták, hogy csakugyan. Még átküldtek a Könyvtárellátóba, ott kiderült- büszkék is rá- 100 példányt tavaly átvettek, s továbbították is. Evvel elment a délelőttöm, nem sajnálom, nagyon egzotikus volt ez a reggeli séta, gyalog a Blaha Lujza tértől, az Almássy téren át a Vörösmarty utcába, onnét keresztül a Terézvároson; Izabella utca, Élmunkás téri híd, ami ma újra Ferdinánd, majd a Lehel tér, a Váci út eleje. Minden mellékutcában lüktet az élet, pinceüzletek, irodák, frissen mázolt portálok...

Nyusziügy lezárva. Kata köhög, s ez fölidézte benne az allergia rémét, amitől a gyerekeket is óvja. Azonnali nagy veszekedés Zsófival, aki nyulánál nemigen lát messzibbre, hirtelenjében nyuszija ledobását tanácsolta nekünk a hatodik emeletről az udvarra. Itt jött az én munkám. Este kocsiba, kocsiba kalicka, kalickába nyuszi. A Rózsdombra került, a néni egy borzot, és két rókát is fölnevelt már öt meglévő kutyáján túl. Madarakat is tart. Kertes ház.

Harmadik napja nagytakarítás. Kata 1500 könyvét (durván leszámoltam) a gangon portalanítjuk. Új könyvespolcot is építettem, hamarjában. Festeni kellene. Na, kezdem is, szia.

Visszaállt az évközi rend. A közibe tegnap újra hoztam Oltáriszentséget. Kértem imát, rosszkedvű vagyok, jó ideje már.

szept 18. vasárnap reggel

Tegnap a 3. országos karizmatikus találkozó a Margitszigeten, a Szabadtéri Színpadon,- én nem voltam. Szegények jól eláztak, Kata hazajött 11-kor ruhát cserélni. Ez alkalomból most éjjel öten aludtak Mikica szobájában, a padlón. Kata most építi nekik a reggelit, uszodából jöttömben hoztam még pótkenyeret a boltból. Ez már a kapitalizmus előnye, vasárnap boltból friss kenyér.

Közben volt még egy komoly állattragédiánk. Mikica elhúzódó náthával gyerekorvosunknál, aki megnézte a tavalyi allergiavizsgálat leleteit, s oda nyilatkozott, hogy szülői felelőtlenség kutyával, egy lakásban. Szegény Zsófi. Nem volt könnyű. Talán még most is úgy tervezi, hogy beáll telefonoskisasszonynak, s ott keres annyit, hogy kutyástul albérletbe költözhessék. Két volt osztálytársával közösen tervezik. Szepi egyenlőre boyfrendjénél. Folyamatban, hogy egy kutyabarát fiúhoz kerül véglegesen. Nagy, kutya utáni takarítás azóta is foly. Sikerült a pincébe lehordanom néhány nagyobb bútorunkat, a múltkor lehordottakból pedig kidobni. Kata hősiesen szelektál, a gardrób helység tényleg üres, azon túl, hogy a zongorával van tele. Meg üres befőttes üvegekkel.

Én húszéves faládámat dobtam ki, amire festés közben hátralépve fenekem szoktam letenni. Amikor elalszom rajta, fölborul. Na, de most lett egy csoda gurulós székem. Már azon is elaludtam egyszer.

Reggel a zuhany alatt rámköszön egy közgazdász. Mondom neki, de jó, hogy fölébresztett, egész belefelejtkeztem magamba. Mondja, igen, nagyon jó, hogy az ember itt kikapcsol. Mondom, speciel épp tantervet írok.

Tanterv. Harmadéves építészeket fogok heti egy délelőtt alakrajzra tanítani abban a teremben, ahol harmadéves voltam harminc éve. Ami munkatervet bemutattam a tanszékvezetőnek, az több okból nem működik. Nincs pénz aktmodellre, és nincs rajzterem. S szeretné, ha elsősorban teret rajzoltatnék, sokat színnel. Hirtelenjében annyi jutott eszembe, hogy dolgozhatnának nálam, a műtermemben, kilencen vannak mindössze. Azt mondja, az rettenetesen tetszene nekik, biztosan.

A bemutatkozásomon pár hete gondolkodom, első ötletem sajnos, valószínűleg aránytévesztés, helytelen. Legelsőre fölolvastam volna nekik a Fiorettiből egy epizódot, avval, hogy először a legfontosabbról beszéljünk, mert a többi részletkérdés. A történetet nem kommentáltam volna. Amikor három rablógyilkos betér a kolostorba kosztért, s a gvardián elkergeti őket. Hazatérve szent Ferenc a gvárdiánt utánuk küldi kenyérrel és borral, s hogy letérdelve kérjen bocsánatot tőlük.

A fölolvasáson azonban továbbra is gondolkodom. Van egy Lázár Ervin mese a hazudós egérről, amit a művészet szerepéről szóló tanulmánynak is lehet értelmezni. Talán ezt. Ha festők lennének, előkotornám az Örkény novellát, ami, ha jól emlékszem, az Ünnepelt Főfestő jutalom-űrrepülését írja le. Hogy teljesen közömbös marad végig, az esemény utáni sajtóértekezleten sem lehet egy elismerő mondatot kiszedni belőle. Közben álmatagon egy narancsot hámozó újságírót néz. S ezután kezdődött a művész legérettebb, úgynevezett narancsos korszaka.

Ezt már többször próbáltam veled, még írógéppel. Állandóan befűzött papír, s írok, mikor hozzájutok és eszembe jut valami. De ez most más. Mindenféle múlt heti rossz szókapcsolatokat alakítok át most, menetközben, ez nagyon jó.

Na, megnézem, fölébredt-e a család. Szőnyi centenáriumi kiállítás Szentendrén, jó lenne. Csak sajnos van egy vasútmodellezési kiállítás is, a Közlekedési Múzeumban, én hoztam a hírt.

Mikica fönt van, a másik számítógépen karddal vív saját magával, egyedül indulok Szentendrére. Nagyon szeretem azt a várost. És most van is benzinem rá. Na, szia.

este.

Sajnos Szőnyi gyenge. Rosszul is volt válogatva, rendezve. Fölmentem a szerb templomhoz is, a domb tetejére, szeretem a Várost, a Dunát, a sziget vízrehajló lombsorát fölülnézetben. Útközben egy rítuális sajtos lángos. Még a Galériában egy Modok Mária kép. Elfáradva, egy szűk mellékutcában, a járdán parkolva a kocsi foteljében fél óra, a Makkai Ady tanulmányát tovább. Igazi őszi napsütés, éles fények hazafelé. Ebédre itthon. A dombóvári karizmatikus csapat épp búcsúzott Katától. Mért nem értem én Rilkét. Zsófi kezében egy Celan kötet.

Mikica bejött a műterembe vinyettát ragasztani füzeteire. Segítség kellett neki, ugyanis a feliratokat kompjuterbe írta, de nem tudta szépen szétvágni a nyomatokat. Most tanítom sniccerrel vágni. Mindig elcsúszik neki a vonalzó. Próbálgatja, közben dudorászik. Most hátrafordul, hogy Pépör, jó lett volna minden tantárgyat a hozzá illő betűtípussal föliratozni, nem?! Nyílik a világa.

Tegnap eltörtem pár gyenge képemet, s evvel eldőlt, mennyi keretre lesz még szükségem. Többet nem is akarok csinálni, nagyon unom ezt a 60 x 60-at, évek óta megy. Talán úgy kéne továbblépnem, hogy egyedi méreteket kezdek. Holnap hétfő, megcsinálom a hiányzó tíz rámát. Aztán már majd mutatni is lehet az idei termést, ha lesz kinek, a Kecskeméten, és a nyárközépen Győrben kezdetteket, ha jól számolom és nem dobok ki többet, 37 darab.

Tényleg, mosogatni szabad vasárnap?!

na, szia:

94.10.12-16. J-26 C.4346

Szia J.;

az Iparművészeti Főiskola rajzterméből, a két akt most állt föl. Rajztermet nem tudtak biztosítani, valamint modellre nincs pénze a tanszéknek. Fejet és aktot akartam volna rajzoltatni, így gyorsan új tantervet kellett szerkesztenem. Ma reggel ismét minden elmozdult: TANÍTVÁNYAIM kitalálták és bekéredzkedtünk a textil szakosokhoz, terem is van, modell is van.

Vagyis itt. A gyerekek fele elképesztően nem tud rajzolni. Majd kiderül, mi a teendőm. Valószínű, neológként túllihegem a feladatot, de egyelőre (10 perces kroki beállítások a textileseknek, ehhez alkalmazkodnunk kell) 10 percenként körbejárok korrigálni.

A hajnali zsolozsmázásnál újabban van egy (hangjáról feltételezem, középkorú) nő, aki hangosan, szépen-tagoltan, ámde egy szótagot késve válaszolgat. Gondolom, ha hallaná, nem tenné. Tehát nem tudja. Szent Isten, hátha én is?! hátha mindenki?! -és ez vonatkozik az egész életre... Legyünk szerények.

Hajnali mise, tovább. Fájdalmas -fájdalmas?- élmény, ahogy Szüts barátom szeretett osztályfőnöke, a legendás Töhötöm atya, aki annakidején a katedrán erőkézenállást mutatott be nekik, újabban a pármondatos szöveget, ami a koncelebrált szertartás szerint rá van osztva, de folytonosan eltéveszti. Úgyhogy most csendben szöveg nélküli helyre tették át. Miklós meséli, a ferencességben élenjárt, 40. születésnapjára egy pár sílécet kért, addig az sem volt neki. Úgy lett biológiatanár, hogy mikor az államosításkor hirtelen tanítaniuk kellett, megvárta, rendtársai milyen szakot választanak, s elvállalta, ami megmaradt.

Mise után uszoda. Képzeld, van egy új anyókánk. Mély szemüreg, beesett száj. Ráncos és sovány, de az öregség aránytalanságával, kövér hassal. És: pancsol. Lubickol. Kézen áll és bukfencezik a mélyvízben. Kiugrik a korlátra. Majd hirtelen sprintel egy kicsit. Hetvenöt évesnek gondolom.

Kata aggódik, hogy túlfárasztom magam reggel. Mondom neki, itt automatikus visszacsatolásos teljesítményszabályozórendszer működik. Ha fáradok, lassabban úszom.

Mikica hétfőn nem ment iskolába, hogy kinőtte a cipőjét. Az ötlet olyan zseniális, hogy munkaidőm ellenére, reggel, fél órát kártyáztam vele. Cipő. 10 éve kapott Péter barátom egy VALÓDI Dachstein bakancsot. Állítólag már akkor valami húszezer forint értékű volt. Évekig az egyetemen ebben tanított. Tank, luxuskivitelben. Állítólag 15 év után kezd belejönni igazán a cipőségbe. Azóta csodálom, ha irigy lennék, irigyelném. Most mondom neki, adnál megint egy használt cipődet, kellene, és nincs. Azt mondja, na, Apó, most egy életre megoldom a cipő gondodat, és hozza a Dachsteint. Elakadt a lélegzetem. Egy napig ebben jártam, de csak a balban, hogy fölmérjem a különbséget. Ma egy próbajárat túrát tettem benne. Valószínű, visszaadom.

Ironizált vele nagybátyja, aki Németországból küldte neki, hogy evvel gond nélkül elgyalogolhat majd Mathausenig.

Igen, ma délelőtt próbajárat, próbaüzem, szombat, édes, langyos, napsütéses reggel. Mikit kísértem volna föl síedzésére, a magam örömére is, szellőzködni kicsit. Jövök haza úszásból, még alszik, a jelekből látom, az éjjel hányt. Hirtelen ötlettel egyedül, a piros-huszonkettes busszal föl a Normafához, a budai hegyek végigpásztázásának öröme, a Hármashatárhegy mögött már a Pilis, Pomáz magasságában. A Körszálló, ködben a Rózsadomb. Séta a Mátyás király úton, a lombok még zöldek. Odaérek a faóriáshoz, ami alatt egyszer fényképeztelek titeket egy Fioretti-kiránduláson-, hatalmas, földből kimosott, szerteágazó gyökérfonatok az út fölötti meredélyen. Kis emberke jön szembe, hároméves talán. Kérdezi apját: nadon nehézs kiásni?! Mit akarhatott vajon, birtokolni? győzni? változtatni? tenni?

Jó délelőtt volt. Jó lenne utazni is, időhúzásnak, figyelemelterelésnek. Mondjuk a Metropolitan múzeumot még egyszer. De igazából mégiscsak befelé, netán fölfelé kéne utazni. Affektálás? Merthogy az nem előállítható, szándékkal?! Mi állítható elő? A múlt, a múltunk, folyamatosan termeljük. Nem egyetlen birtokunk? Kincsünk?!

Utaztam, utaztunk Kaposszentbenedekre. Születésnapomon, Kaposvártól rendőri fölvezetéssel, különbusszal, Tücsök monostorának szentelésére. Hát meglett. Beton püspök misézett, a neve onnét, hogy a Renum Marianum csapatában nagyon kemény balhátvéd volt. Vagy 400 ember, nagyrészük a kertben, székeken, monitoron nézte a szertartást. Még Bélapátfalváról is jött egy csapat. A hívők közül púpos anyácskám vitte előre az ostyás paténát, a pap kezére. Egy hetes pacemakerrel a jobb vállában. Egyik reggel rátelefonáltak, jöjjön azonnal, délben operálják.

Szertartás után a falu ajándéka: tyúkhúsos-süteményes háromfogásos ebéd a helyi iskola két tantermében. A falusiak ünneplőben szolgáltak. Befogadták.

Hazafelé bekéredzkedtünk a kórus különbuszába pénzspórolás okából. Útközben Kata kérdezgetni kezdte gyerekkori barátunkat, a nagytekintélyű Dobszayt, (úgy rémlik, írtam már róla neked, 40 éve az illegális bencés cserkészmozgalomban vezetőm volt) -aki püspökökkel is veszekszik időnként,- mi a véleménye az egyház iskola-visszaszerzési akcióiról, úgy összességében? Merthogy most közvetve lehetőségünk van az új kultuszminisztert befolyásolni, s Kata elvállalta, hogy ennek a témának utánanéz. Sok az anomália, sok az ellenszenv, kemény érvek és ellenkezések mindkét oldalon. Nem látunk tisztán. A hatalomra került liberálisok nem hatnak egyházpártinak a semlegesség hangoztatásával. Az egyház jól működő iskolákat szerez meg, és alakít át. Ugyanakkor a szerzési vágy érthető. Úgy hiszik, ez a néhány év az egyetlen történelmi lehetőség, aki most nem kér, végleg lemarad.

Érdekes, a nagyon katolikus D. fröcsögött az indulattól. Hogy az egyház most egy agresszív komcsi párttitkár és egy üldözési mániás öregasszony keveréke. Nem kaphat annyit, hogy meg legyen elégedve, s ne legyen továbbra is megsértődve. Igaz, butaságból teszi, belekergették ebbe a helyzetbe. Ahelyett, hogy végre belső dolgait, lelki dolgait tenné rendbe, rendes hitoktatás, hittankönyvek, gyóntatás.

Észre kellene vennie, egy megváltozott, szekularizált világban élünk, ne a Horthy érához hasonlítsa helyzetét. A hitre nevelés helye ma nem az iskola, hanem a templomban megtanultak gyakorlásának a helye, ahol is szépen, toleránsan együtt kell élni ateistákkal, homoszexuálisokkal, mindenkivel.

Az egyház is megkapja minden diák után a fejkvótát, ami egyébként csakugyan nagyon kevés, a létfönntartáshoz elég. Viszont ha a tulajdonosi jogokat vállalta, a kötelességeket is feladata elfogadni. A rendkívüli helyzetre való tekintettel- az indulás évei, szegénység- lehet persze az államtól többlettámogatást kérni, de tisztázzuk, ez nem állami kötelesség, hanem ajándék, ezt követelni nem lehet. Általában is tiszta jogi formákat kellene teremteni. Egyébként tapasztalja, nem mindig az egyházi iskolák vannak a legnehezebb helyzetben. A mindenkire vonatkozó fejkvóta összegének emelése lenne célszerű.

Kérdeztük az egyház iskola-visszaszerzési akcióiról is, hivatkozva arra, hogy az iskolák 2,5 százaléka van csak egyházi kézben, s az igény ettől nyilvánvalóan nagyobb. Azt mondja, nincsenek észnél, meglévő iskoláikat sem tudják rendesen ellátni, egyik kölyke a szentendrei ferences gimnáziumba jár; látja. A jól működő Ady Endre utcai iskolát is most verték szét. (Mikica oda jár, Kata jövőre hetedik osztály helyett valamelyik gimnáziumba akarja betenni, bár nem emiatt.)

Jó lenne - még mindig Dobszay- az adó X százalékát önkéntesen az egyházak felé fordítani, ő kiszámította, csak 20% hívőt is számolva, az egyház még jól is járna. Az egyházi támogatás mértékét nem lehet a mindenkori kormány jóindulatától függővé tenni. Kérdeztük az új katolikus egyetemről is, Maróth Miklós barátunk szervezte. Szerinte Miklós a magánegyetemek tilalmáról szóló törvényt kijátszotta, és ez még akkor is tisztességtelen, ha a szándék tiszta. A demokráciát nekünk is meg kell tanulni, el kell ezt kezdeni valamikor. Ennek kapcsán kifejtette, hogy szerinte a század egyik fő dilemmája a következő: az értékek támogatásra szorulnak. A komolyzenei hanglemezgyártás, stb. Ugyanakkor e század nagy tanulsága, hogy minden népboldogítónak szánt hatalmi törekvés, mely kijelölte az értékeket (is), tragédiába torkollott. Fasizmus stb.

Mi van még? Katát a múltkor elkísértem az Akadémia dísztermébe, kandidátusi oklevelét vette át ünnepélyesen. A ceremónia a 150 jelölt ki- és visszagyaloglásából állt a hosszú piros szőnyegen, kézfogás, oklevél. Ketten elbotlottak.

Szeptember végén egy hét végére lementünk Kékkútra. A strand már kihalt, üres volt. Egyetlen bódé még nyitva, sört mértek és szedték szét a terasz nagy napernyőjét. Az ő konnektorukba kéredzkedtem be. Kata napozott, Miki horgászott az OLASZBAN vásárolt négy és fél méteres teleszkópos csodabotjával. (7000-be került, forintban számolva.) Mindenki jól érezte magát. Este a fiú a fogott 12 centis veresszárnyú keszeget, kissé fanyalogva tarkón vágta, levágta a fejét, szakszerűen lepikkelyezte, kibelezte, félbevágta, megforgatta lisztben, majd olajban kisütötte. Őseit is megkínálta, nekünk akkora szelet jutott, mintha áldoztatott volna. Ízletes volt. Másnap a még nyáron kezdett Ady tanulmányt olvastam tovább. Most október közepe, még mindig nem fejeztem be. A napi olvasásnak 52 év alatt nem sikerült fix helyet szorítanom, a fene egye meg. Különösen most marad el, hogy "tavaszi fáradtságom",emegtörtem, s áttértem a korai; tíz óra körüli villanyoltásra. Mintha segítene. Na, megyek is ágyba. Pisilés, szájzuhany. Kata a szomszéd szobában még tévézik.

okt.16, vasárnap reggel fél hat

mégse megyek hajnali misére, majd Mikicával este. Lelkiismeretfurdalás tárgya, hogy külön járok, a hajnalira. De annyira ezt szeretem, s a gitáros-zajosat oly kevéssé, György atyával.

Emlékszem, ma álmomban azt hajtogattam, meg kell írni J.-nek, hogy most azt álmodom, hogy egy háromszögű alumínium figyelmeztetőtábla vagyok egy lakás bejárati ajtaján. Szöveg nincs rajtam.

Szerencsére ma éjjel már nem fájt a gyomrom. Akkor mégiscsak megtaláltam az okát. Tegnap három helyen átvágtam pizsamanadrágom gumiját. Ez a Dachstein ügy viszont még nyugtalanít. Az embernek beteljesül egy álma, de nyomja a kisujját. Most fölvettem, megint a balt. Délelőtt kirándulunk.

Szütséknél fotóztam minapában, Erzsébet kiállításra készült. Elcsesztem, kompjuterrel hozták helyre, a képek a szélek felé elsötétedtek, vakuim hibás beállítása miatt. Másnap megyek egy Ofotértbe, mennyibe kerül egy vaku- fénymérő.

-A főnök tudja, kérdezze őt.

- Japán szokott lenni, most nincs, 7000 körül.

Mire kissé szégyenkezve megkérem Miklóst, venne egyet. Hétre rá telefonál, itt van az asztalomon, vidd a francba, gyorsan. (tudja, hogy ilyenkor húsz percen belül ott vagyok.) Átveszem, megköszönöm, és kérdem, egyébként mennyi volt? Mondja, 47.000. Elsápadok. Mondom, én nem vagyok ennyire intelligens, hogy ezt földolgozzam, én most itten súlyos zavarban vagyok. Aztán röhögtünk. Lett egy vakumérőm egy marha boltos miatt.

Visszatérve a főiskolára. Első nap bemutattak a gyerekeknek. Sunyi módon megkértem a tanszékvezetőt, ő közölje, hogy megszólításom: MESTER. Előző héten még ismeretlenül küldtem a diákoknak egy faxot, vegyenek föl egy fejmodellt, az én költségemre. (A főiskola nem tudja fizetni.) Csináltattam egy fölmérő rajzot velük, utána egy órát beszéltem magamról, meg róluk, hogy fontos emberek lesznek. Beszédemhez puskának a kompjutert bekapcsoltam, remélem, impozáns voltam.

Végül "művészetről szóló dolgozatként" a Hazudós egeret olvastam föl nekik, s házi feladatként a következő nyolcvan évre heti egy vers elolvasását tettem kötelezővé, utólagos számonkéréssel. S, hogy aki reggelente úszik, egy jeggyel jobbat kap. (Fürdőruhámat kiterítettem a radiátorukra.)

Volt közben egy megrendítő élményem. Fölmérő rajz, korrektúrának nincs helye, így körbejártam a 30 éve nem látott négy épület minden lehetséges folyosóját, helyét, s a most is gyönyörű napsütötte parkot. Majd lementem az alagsorba, sokat álmodtam az évek során evvel a helyszínnel, nem tudom, miért. Sikerült az asztalosműhelyt megtalálni, beléptem. Emlékemben azóta minden elmozdult, elmerengtem. Senki nem volt a termekben, egyedül voltam. Már kifelé tartva, rámkérdezett valaki, mit keresek itt. Mondom, mire igen udvarias lett, megmutatta a gépparkot, elbeszélgettünk. Még visszafordultam, mutatna-e egy hallgatói szerszámszekrényt is, hogyan vannak ma fölszerelve?! Hogyne, természetesen. Kinyit egyet. S a simítógyalu hátán a V.D. monogrammom, belevésve.

Második szerdán hozzám jöttek, nyolc óra kettő perckor indultak a Moszkva térről hozzám, nem véletlenül. Most is beszélgettünk, megkínáltam őket egy teával, vajaskenyérrel. Az egyik lány csakugyan elolvasott egy verset a múlt héten, ebből indultunk. Szóba került sok minden. A Toldi estéje. ennek kapcsán: a Toldiról, Toldi szerelméről, mint szorgalmas, de sikerületlen műről, Déri Boóperéről, az öregség és a szerelem viszonyáról, arról., hogy át szabad-e menni reggel 6-kor a piroson, ki hogyan dönt ezügyben. Érzelmileg, törvényt tartva, mérlegelve stb. Az egyéni és a kollektív törvényről, a pillanatnyi mérlegelés elvéről, ha menstruálok, másképp döntök, hogy is van ez, stb.

Fölolvastam a Fioretti könyvből: a rablógyilkosok vendégül látása: Ferenc a zseni, aki kilép a kommersz magatartásból.

A magatartásmintákról: tavaly átéltem, utcán előttem lezuhan egy munkás, szörnyhalál, viselkedésmintám egy japán közlekedési haláleset fotóról, letérdeltem imádkozni.

A rutinról: rémálomból ébredve én pld. azonnal imádkozni kezdek. Van más technika is erre.

Aztán írattam egy húszperces röpdolgozatot, találjanak ki egy alkalmi asztallapot guruló festőasztalomra, a paletta fölé. A meglévőt persze még reggel eldugtam előlük. Harmadévesek: mindenféle vas konzolokban, kivető pántokban gondolkodtak. Utána, bocsánatot kérve, mutattam meg a jó megoldást, hogy nekem erre több gondolkodási időm volt. A legjobb terv készítője kapott egy almát. Végül a műtermem sarkát rajzolták két órán át, szénnel, volt köztük jó is.

Ötletet képemhez nem kaptam.

A hét közepén "Beszélgetés Váli Dezsővel" lesz a Merlin színház esti programja. Egy irodalmár barátom van kérdezőpartnernek kijelölve, de valószínűleg Szütsöt is odaültetik. A 2000 nevű irodalmi folyóirat estje. Szüts megkérdezte, mit NE kérdezzen. Mondom, nem látom át előre a terepet. Mindenesetre megpróbálok most egy lehetséges, szélsőséges kérdést átgondolni:

milyen a házasságod?

1. elütve: honnét tudnám, még nem vagyok a végén-

2. nem bújok ki a kérdés alól, de mit értesz jón?! A kellemeset? hasznosat?

3. ugyanolyan mint az életem. Nyugtalan fajta, és melankóliára hajló vagyok, milyen lenne? Sok a mulasztásom is. De: igyekszünk, mindketten.

4. van erre egy képem, 20 éve láttam egy üzemi konyhán. Az étellift nem működött, két kövér szakácsnő izzadva, kínlódva cipelt a szűk lépcsőn az emeletre egy hatalmas alumínium lábost, főzelékkel tele. Keserves látvány és minden rendjén volt.

Tántorogva támogatjuk egymást üdvösségünk felé.

Mi van még? A győri múzeumunk ügye. Fogadnák az anyagot, novemberben nyílna is, de most kiderült, csak egy töredékét tudnák kiállítani. A többit csak évek múlva, ha rendbetették az Esterházy kastélyt. Nem tudom, belemenjek-e.

Másik dilemma, elfogadjam-e a fölkérést egy kiállításra a Körmendi Galériától? Szép, és jó helyen is van, bár új, bejáratlan. Bajban vagyok, még nincs meg a novemberi fizetésem másik fele, s ők vennének egy képet. Igen ám, csak félek, gyalázatosan áron alul akarnák, s ráadásul jelezték, ajándékba is kérnek egyet, a tárlatért. S még egy: utolsó nagyobb pesti tárlatom az Ernst múzeumban volt, 1990-ben volt. Ha most itt kiállítok, 95 tavaszán, akkor a fővárosban nem lenne helyes, nem szeretnék megint néhány évig szerepelni. S közben pedig ideje lenne már egy nagy, átfogó kiállítást csinálnom.

A napokban egy szülész- nőgyógyász nyilatkozott a rádióban: a fejenállástól eltekintve a legrosszabb szülési póz a ma szokásos.

na, szia:

94.12.5.- 12.11. J-27 C.4371

Szervusz J. mama!

A tértivevény rózsaszín céduláján aláírásod, a remettre en main propre, signature du destinataire; tehát élsz, Franciaországban tartózkodsz, beszélő viszonyban vagy a postással, van tollad, és mozog a jobb karod. Jól van.

Itt a szomszéd kerületben, a régi Farkasvölgyi-temető helyén, ahol a háború után apám apját elföldelték, e percekben Jelcin beszél, meg Clinton, a Margit körúton meg rendőrök vijjognak. Mázlijuk van, mert szirénájuk megkülönböztethetetlen a mentőkétől, úgyhogy rendszeresen potyáznak fohászaimból. Illetve újabban legalizáltam őket, bevettem a csapatba, a rend kedvéért. Reggel a Lukács uszoda férfi szekrényes öltözőjében nem volt világítás, hangot adtam feltevésemnek, hogy biztonsági okokból.

Uszoda. A klubom. Kaptam már Cseri Kálmán prédikációt, váratlanul, nyomtatásban, ajándékba. Múlt héten egy üveg fotóvegyszert, 1960-ból, talán még jó. Szóltak, tudnak pacalt is szerezni. (mi az?) Most kaptam hírt Gyula bácsiról. Az ő révén jutottam el Mikicával a Hadtörténeti Könyvtárba annak idején. Ma 85 éves. Agyvérzést kapott, mint pár hónapja Lajos úr. Mindkettő hadtápos tiszt volt. Reggelente Tibikém, -szintén katona- rám köszön a zuhany alatt: jó reggelt, művész úr! Válaszom: jó reggelt, vitéz úr! Minden reggel invitál, úsznék vele a hideg medencében, ne abban a pocsolyában, cserébe javaslom neki, hogy testedzés okából - nagyobb terhelés a szívnek- tartson velem a 26 fokosban. Gyönyörűen úszik, olykor elnézem, hazafelé mentemben már. Most költözött ki Budakeszire, hosszabb az út ide, reggelente. A kitüntetésekkel és katonai rendjelekkel foglalkozó egyetemi tanártól megtudakolom, javult-e édesanyja állapota, most tanítja újra járni. Vasárnaponként két gyerekével a Börzsönyben kirándul. Van egy Moszkvában végzett mérnököm, aki megtanított a kompjuteremben lévő opuszjegyzékem gyors rendezésére. Este hívom majd a Széchenyi könyvtár igazgatóját, bár napok óta nem láttam, nem használhatnánk-e a téli szünetben néhány napra zirci vendégszobájukat. Van egy statikus professzor, akinek készülő statikatörténeti könyve kéziratát átnéztem, és bele is beszéltem. Állítólag megfogadta. Múltkor almásheringet ettem nála vasárnap reggel, ugyanis dicsekedett vele, mennyit meghagytak a tegnapi vendégek. Hazafelé ballagva a zsidó és a katolikus bűnbánati módok különbségeit egyeztettük.

Istvántól, akinek csak most, az ötödik évben tudtam meg a nevét, majd meg kell érdeklődni, kapott-e hírt fiától, és unokáiról, Amerikából. Nem nagyon írnak neki, ritkán egy telefon, igyekszik hősiesen viselni. Van egy üzletkötő, aki egyszer vidult fel eddig, mikor amerikai társasutazásáról kérdeztem, s a Grand Canyonról. Jenőke, aki szintén könyvtárban dolgozik, 50 körüli, időnként megverik, ilyenkor az úszómester után kiabál segítségért. Idegbeteg, mindenkibe beleköt, a vízben rugdal. Én preventíve jóba vagyok vele, mert egy sávban úszunk, s ő nem tér ki senki elől. Én meg háton, odafelé, vigyázni kell. Kifejlesztettem egy technikát a néhány tempónkénti vízalatti előrenézésre. Már ritkán ütközöm. Jenőke a múltkor szobor-restaurálási ügyben fordult hozzám. Épp egyforma tempóban úszunk, ami ritkaság.

Mióta valamelyikük kölcsönkérte egyik rádióinterjúmat magnókazettán, azóta valaki a kabinsor túlsó oldaláról átköszön nekem, valaki ottani, (számunkra) külföldi. A főorvos úr is gyönyörűen úszik, nehezen ad potyareceptet. Tavaly vele cseréltem egy képemet Shakespeare összesre. Fantasztikusan kidolgozott teste van. Súlyzózik is reggelente. A fontosabb kiállításokra figyelmeztetjük egymást. Van egy kamarai elnökünk is, szófukar, és nem ért a kompjuter EXCEL programjához, sajnos. Egy közgazdász a jobboldali szekrénysorról vett két példányt a zsidó temetős fotóalbumomból, olykor tréfálkozunk. Az ősz-bozontos mellszőrű Feri bácsit, aki mindig elmondja, hogy kúrálta ki fekélyét napi úszással, 82 éves, rég láttuk. Reméljük, csak átpártolt a Dagályba, s él. Sokat dorgált a melegebb vizű medence miatt, mígnem az utóbbi időben, szégyenkezve, maga is rákényszerült. Gyula bácsinak a szeme javul az operáció óta, felesége hazakerült a kórházból, ő főz rá. A nagydarab, bajuszos, kissé hőzöngős szívbeteg MDF (Magyar Demokrata Fórum, jelenleg ellenzékben) párti közgazdász újabban egy órával később, hétre jár, s velem egy időben kezd. Kérdezem, nem hiányzik-e a régi csapat? Azt mondja, csak egy részük, mert az a sok liberális - nem.

Egy ügyvéd nevetett a zuhany alatt, képakasztó cédulámat (tudod mi az?) jogilag dilettánsnak találta. Rögtön segített átfogalmazni. Várj, megpróbálom ide átmásolni, benne van a gépben. A "copy" gombot először, aztán az "ide most ezt lerak" gombot. Ez a 22. változat, hetekig mindenkivel ezt korrigáltattam, a képek hátára ragasztom. Tehát ez a végleges, az eredeti tipográfiával:

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

cím:

opuszszám: technika:

hol készült: méret:

dátum:

Váli Dezső H-1027 Budapest, Margit körút 64/B VI.3.

TISZTELT GYŰJTŐ! Kérem, szíveskedjék nekem címét megküldeni! Munkáim helyét

számon tartom. Valamint: szeretném kiállításaimról a jövőben Önt értesíteni. Köszönöm!

KÉREM, MŰVEM TARTÓSAN NE KERÜLJÖN KÜLFÖLDRE!

Kivétel: közgyűjtemény, múzeum.

DEAR COLLECTOR, please send me Your name and address.

I would like always to know the place of my works and send You

invitations to my exhibitions. Thank You.

IF POSSIBLE PLEASE DO NOT TAKE MY WORK ABROAD.

Except: public collections, museums.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ki van még, klubtag. A nőkről még nem is beszéltem. Ritka a fiatal, természetesen. Van egy barnahajú (kilógatja úszósapkája alól) lassan úszik, és folytonosan illedelmesen maga elé mosolyog. Talán azért, mert tökéletes segge van. A fiúk az öltözőben, ha jól emlékszem, Nofretéte névvel jegyzik.

Van egy őszülő, jellegtelen, fáradt hivatalnokarcú, zakós ember. Érdekes volt, mikor egymás mellett úsztak, kiderült, ők: kettők. Azóta több ismerősömről is észrevettem, hogy kettő van belőle.

Van még a Sanyi bácsi, aki szállodaigazgató volt, sok érdekeset mesélt a londinerek világából. Misi, a nyugdíjas könyvtárigazgató időnként meghív egy kávéra, ha mindkettőnknek van erre egy negyed órája. Három képet ajándékoztam neki, kettőt a hivatalába (Mednyánszkyval egy térbe), egyet a lakására, annak idején. Pár hét után azt lecserélte, igaza volt. El is törtem, ahogy visszaadta.

Uszodából vérvételre, ez már a harmadik, heti egy. A gyomrom fájt, ámbátor enyhén, de tartósan, Kata elküldött orvoshoz, 8,3 a cukrom. Megkérdeztem, soha többet dobostortát?! Nem. Szüts tőlem függetlenül, ugyanígy, két hete egy másik orvostól ezt kérdezte: én soha többet francia krémest?! Most kitaláltam magamnak egy vérvétel-bérletet, s hétről-hétre enyhítve a kemény diétát majd "beállítom" magam. Az adatokat már tudom értékelni. Cukor, csoki semmi, 250 gramm kenyér indulásként. A fehérzománcos, literes, kórházi mérőedényből, -amiből a teámat évek óta- most ünnepélyesen kiemeltem extrahosszú ezüst kiskanalamat. Nincs mit fölkavarni.

Te jó ég, Nelly már egy éves?! mindjárt kiszaladok a konyhába, megkérdezem Katát, ilyenkor járnak-e, beszélnek-e már?! Szénhidrátszegény étkemet főzi. Meg Mikiét, Clintonék látogatása miatt az iskolákat bezárták.

Főiskola. Rázódom bele. Múltkori házi feladatom: mi a hazug gondolat Keats Óda egy görög vázához-versben. Megtalálták. Az e heti: mi, ami nekik szól, ugyanebben. Még mindig szobasarkokat rajzoltatok bútorokkal. Illetve két hete kollázs technikával csinálják, Szüts javasolta, marha nehéz. A szokott kis manírok itt nem működnek. Időnként fölolvasok nekik valamit, Pilinszky interjú, Petri vers, Capek novellák. Nyolctól egyig bent ülök köztük, de két-három alkalomnál többet egy délelőtt nem lehet korrigálni. Eddig vittem be munkát, olvasnivalót magamnak, de nem-szeretem-híg az időm. Következő tanévre tervezték, de már most véglegesítenek, januártól félstátusba vesznek. Havonta fogok annyit kapni, mint eddig a fél évre. Veszélyeztetve érzem megszokott anyagi bizonytalanságomat. Jeleztem, a magam részéről még nincs végleges döntés, a következő fél évet is próbaidőnek tekintem. Hogy kedvelem-? Inkább csak unom. Meglehetősen unom magam hallani, ahogy bejárt okosságaimat ismétlem, nekik. Hiúságom már kielégült, mindez tizenöt évvel ezelőtt lett volna fontos. És ezek nem festőnövendékek, akiknek igazán sokat tudnék átadni.

Még nem szeretnek annyira, hogy. Bár telefonon jelzik, ha hiányoznak. Bár teát főznek nekem. Bár megkínálnak csokoládéval. Néha beszélgetnek, rámnevetnek. Múltkor beültem egy építészeti órájukra, nosztalgiából. Lejtős terepen kétszintes lakóház. Korrektúra, Jánossy tanár úrral, aki engem tanított ugyanerre, ugyanebben a teremben, harminc éve éppen. Csikorgott az agyam, ahogy a terveket próbáltam megérteni, értékelni. Építészet. Legszebbek a reménytelen, örök szerelmek.

A múltkori kutyatragédiával szimmetrikus eset most, ezúttal Mikicával, s én okoztam a bajt. Cseréltem én valaha, tíz éve egy szuper rádiós-walkmant, talán emlékszel is rá, képért. Sok órás beszélgetéseket vettem föl vele, s hallgattam a Brácsaversenyt, amit tulajdonképpen nem is Bartók írt. Aztán mindez elmúlt, a dobozt Szütsnek adtam. Most Mikica, hallva a régi történetet, észbe kapott, s visszakérette a szerszámot. Nagyon boldog volt vele. Zsófi irigykedett, hogy ezt ő is szerette volna, tulajdonképpen neki járna, stb. Kata pedig a homlokára csapott, Miki tíz százalékos eddigi halláskárosodása hogy viszonyul mindehhez?! Tanácskérés fülész gyerekorvosunktól, aki Miki fülét tizenegyszer szúrta. A walkmant azonnal levittem a bizományiba, Miki épp iskolában volt. Szegény. Joggal protestált, hogy mért ilyen hirtelen. (Mert nem vállaltam az esetleges további huzakodás lelki tortúráját, -mondtam meg neki.)

Mindjárt fekvésidő, még megetetem Zsófi négy egércsaládját, négy terráriumban. Meg a patkányt, bár azt nem mondta.

dec10, szombat délután,

az egész délelőttöt átaludtam. Nem volt időm a héten írni neked. Reggel találtam a kukák mellett egy rózsaszín törött márványlap darabot. Gyönyörű.

Déltől tanítványaimnak másoltam át az 1980-as nagy Pilinszky interjút, karácsonyra. Emlékszel-é erre? Legalább 50-szer végighallgattam az évek folyamán, még tanulom.

Hála Istennek, didergő atomokká váltunk, ami nem kis szó, ti. az egész világegyetem atomokból van felépítve és nem pózokból.

A művészet... a testi fájdalmon innen van, és ezt nekem nagyon nehéz volt elhelyeznem. Ma talán annyit tudok, hogy ezt a testi fájdalmat semmiféle filozófiával nem lehet kivédeni.. Például a keleti vallások itt tévednek, mert a bölcs tulajdonképpen sorstalanítani kívánja magát. Jézus esetében az a fantasztikus, hogy mindazt tudta, mint Buddha, és ugyanakkor végigcsinálta a legvéresebb sorsot. Ő tudta, hogy azt a küszöböt nem lehet elkerülni, amikor az értelem kialszik, és nincs segítség. Ezt nagyon szépen, régi festők úgy ábrázolták, hogy Jézus agóniájában az Atya lehunyja a szemét, és a Szentlélek oldalt fordul. Ezt tudni kell. És Bach tudta, ismerte ennek határait.

Nekem nagy hajlamom volt a teoretikus gondolkodásra, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én utam, és hasonlóvá válok a féltékeny férjhez, aki egész bizonyos akar lenni a felesége felől, és szükségszerűen végül semmit nem lát belőle, és elveszti. Míg ha megmarad a gondolkodásnak a toleráns szintjén, akkor helyet ad a másiknak, és esetleg megszülethet az a csoda, amit szerelemnek, házasságnak, barátságnak nevezünk.

A valóság teljesen anyagtalan. (Nelly valóság?) Erre mondja Rilke: rettenetes, hogy a tényektől sohase tudhatjuk meg a valóságot. A művészet tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tények falát és eljutni a valósághoz. Ez a filozófia, ez az irodalom, ez a zene.

Mozart... mint egy régi orvos, mondjuk a 18. században, aki fodros ingben és kézelővel érkezik, és mint egy halálpontos diagnoszta kitapintja a halálos pontot, és abban pillanatban lekapja az ujját, és megigazítja a fodrait.

...Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy egy műanyag kilincs végül semmivel se hitványabb egy szép rézkilincsnél... egy tönkrement műanyag lavór éppolyan szakrális, mint az Esthajnalcsillag... a műanyagot műanyagabbá kell tenni, és abban a pillanatban elkezd sírni, és abban a pillanatban a tortúra súlya alatt olyan sikolyt ad, mint a martírok... És tulajdonképpen egy versben... ezt a cérnavékony sírást kell meghallani...

...Az irodalom és a művészet talán nem is több, mint egy széles baráti kör.

A művészet olyan szerelem, ami a barátság törvényei szerint funkcionál

Az univerzumnak vagyok a polgára... kivágtunk egy parcellát a mindenségből,és azt elneveztük természetnek, és azon túl voltak a csillagok, stb. Na most a Cranach fái, azok a kozmosz fái, a Brueghel fái már elkezdenek a természet fái lenni... én azt hiszem, nem arra kellene törekednünk, hogy a mindenséget természetté tegyük, hanem újra a... küszöbönkig engedjük egyszerűen a kozmoszt, az univerzumot... A természet az univerzumnak egy devalvált változata, legalábbis a művészetben...

Mikica az idén nagyon fölkészült. Mélyalvó, s ez okból soha nem sikerült rajtakapnia a Mikulást, pedig sokéves terve. Most sok órai munkával épített egy Mikuláselhárító szerkezetet. Velem is megkorrigáltatta, szellemes és műszakilag hibátlan volt. Az ablakszárny tíz centis kinyitására a füle mellett a rádió bömbölni kezd. Anno én is csináltam ilyet, vekkernek, zsilettpengével, és egy fa játékkockával. Éjfél. Kata be, rádió bömböl, Miki alszik. Kata előzékenyen ledobja Miki bukósisakját a földre. Aztán még egyszer. Majd egyidejűleg megrángatja kispárnáját is. Semmi. Segélykérően rámnéz, pizsamában leskelődőm az előszobában, némán röhögünk. Végül M. fölébred, diadalmasan tettenéri a Mikulást, aki kétségbeesetten menekül... s meséli, á, nem aludtam, egy percet sem. Ráhagytuk.

Fél hat, félbehagyom, megint. Megyek az Békásmegyeri templomba, lelkinap van. (arra kóricáltunk veled 85-ben, húsvéti virrasztáskor, azt is Tamás tartotta.)

Megvolt a Merlin színházi estem. Két és fél óra volt. Anyám nagyon fölháborodott, mert Szüts gyakran szavamba vágott, lecikizett, hülyéskedett. Meg is írta! mindezt azon melegében egy levélben. Világosabban látott Mikica, hogy enélkül komor és unalmasabb lett volna az est. Anyácskámnak aztán elmagyaráztam. A téma egyébként kommersz, rutin szintemen mozgott, mígnem második félidőben Margócsy rá nem kérdezett, hogy ő hallott engem Pannonhalmán valami furcsa nyelven imádkozni.

Karácsony. Pár könyvet vettem már, tulajdonképpen ajándékba. Németh László vaskos levelezés kötete. Zavarosan gondolkodik időnként, de érdekes. Megvettem, ezt tényleg Katának, a Három hattyút. Talán írtam neked a nyáron erről a borzadályos műről. Három generáció élete Kínában, hol ilyen, hol olyan terror közepette. A legfiatalabb végül Oxfordban kötött ki, mint Kína szakértő. Vettem egy interjúkötetet Petri Gyurkával készült. "Milyen érzés érettségi tételnek lenni?" El ne felejtődjék, a Kecskeméti Piar. Gimnáziumban, és Pannonhalmán már én is voltam. Mikicának a metró Astoria aluljáróban egy Jack London kötetet, s Zsófinak egy Tao te Kinget. Weöres fordításában. Magamnak egy kis tanulmánykötet, Picasso Picasso után Perneckytől. Emigrációból most tért némileg haza, első kiállításomról -illetve hárman voltunk- irt egy kritikát, amiben, mint: volt még ott két kezdő is- ként emlegetett. Úgy látszik, megjegyeztem.

Tovább, könyvek. Testet öltött, majdnem reménytelen nosztalgia, csináltam egy méter hosszú éjjeliszekrényt az ágyam elé, telepakolva olvasandókkal. Legalább látom őket... Angol költők, még mindig az az Ady tanulmány, befejezetlenül, Oravecz versek, Rakovszky versek, egy volt ÁVH-s főtiszt vallomásai, nevét szüleidtől talán hallottad, Farkas Vlagyimír. A Rajk-perben vallató volt. A 80-as évekre jutott el moszkovita elvei teljes tagadásáig. Szakszerű könyv, igazmondónak tűnik. Olvasok egy ronda Antall József tanulmányt, halála után rugdossák, ámbár alighanem jó irányból. félretettem Zsófi XX. sz.-i irodalom szöveggyűjtemény tankönyvét, kivettem a szemétből, és bevallom, gimnazista matek könyveit is. Talán egyszer erre is jut idő, figyelem. Exupery: Citadella, S. Nagy Kata nagymonográfiája Farkas Istvánról, apropó, rászánta magát, és rólam is belekezd egy könyvbe. Pedig mondtam neki, nem segítek a nyomdaköltség előteremtésében. Ezt mindenféle alapítványokból kellene összekérincsélni. Csak hát ez nem az én feladatom. Lehet, hogy a hálás utókorra marad a kiadása.

Mindenféle életrajzaimat, vagy 25 oldal, már le is másoltatta velem, indulásnak. Katalógusaimból is kért kölcsön egy-egy példányt.

Vettem végre egy új cipőt. Direkt egy számmal nagyobbat, kuncogva, hogy most "jól kicsellózok a sorssal". (Idézet: Iskola a határon-ból.) Reménytelenül kicsi. A Karitásznak adom majd, még nézegetem, forgatom.

Karácsony. Zsófi olyan labilis most, hogy észszerű a családi nagyberuházásként indult Sony, kétkazettás táskarádiót majd nekiadni. Különpénzből vettem meg tegnap, eredetileg Katának szánva. Bezárt ajtó mögött evvel másoltam délután féltve őrzött régi Pilinszky kazettámat. Ugyanis diákjaimnak ezt adom karácsonyra, illetve mégiscsak kölcsön, hogy másolják le maguknak. Jobb így, hogy legyen valami munkájuk vele. Csodatétel után Krisztus mindig adott valami feladatot. Fogd az ágyad... Jelentkezz a papoknál...

Karácsony. Iskolaszünet. Próbálkozások után pécsi osztálytársamnál kapunk ingyenszállást, csakugyan koncentrált pihenés Pestről elmenni. Még lehet, hogy ezúttal majd Zsófi is velünk tart. Mikica majd tévézni akar, Kata társasjátékot, közös családi programként. Én olvasnék, leginkább. Szerencsére nem egy szoba, hanem teljes ház, építészműteremmel, nappalival. Talán a szilvesztert is ott. Szeretem a város múzeumait.

Karácsony jegyében egy délutánt a család összes sílécei és tartalék sílécei, bakancsai társaságában töltöttem, rendezni sorainkat. A sportszer-műhelyben, váratlanul, vettem egy olcsó használt sícipőt is magamnak. Az előző, használtan vettem 15 éve, persze kicsi volt.

Megint álmodtam egy leírandót. Illetve elalvás utáni pillanatból visszakapaszkodtam az értelem peremére, s rögzítettem, hogy az előbbi pillanatban VALAMIvel álmodtam, ami tulajdonképpen három dolog: egy püspök, egy karosszék és egy zongorabillentyű sor, ami egy asztalról leesni készül.

A Fiorettiben díszelnök lettem, vagyis fölfelé buktam. Csak megnyitom és berekesztem az ülést. Az első két óra levezetését elvették tőlem, távollétemben. Szerencse, hogy anyámhoz kellett szaladnom aznap este közi közben, hirtelen, mert rosszul lett, különben talán nem szerveződik meg ez a szereposztás váltás. A harmadik imaórát magamtól adtam át, alkalmanként jelölök vezetőt. Furcsa így, felelősség nélkül. Agyam még arra áll, hogy minden konfliktushelyzetbe belenyúljak. Kata sokat mondta, hogy sokat beszélek, hát most esem éppen át a ló túlsó oldalára. Remélem, tényleg jót teszek vele nekik. Lesz módom figyelni az imára is.

Hogy elkezdtem tanítani, megint írtam két hónapig élet- és munkanaplót, kontrollként. Megszámoltam, tehát sajnos pontos és igaz is. Eddig soha nem vallottam be magamnak, most kihirdetem. EGY festésnapra NÉGY háttéripari munkanap tartozik. Keretezés, levelezés, szállítás, anyagvásárlás, opuszjegyzék. Csak az a kérdés, ha magántitkárom, vagy mint Mednyánszkynak- műteremszolgám lenne, mit kezdenék az időmmel?! 46 képet kezdtem idén.

Kitaláltam a kiállítási naptáramat, végre. A Körmendy-galériát, ahol képet kértek költségeikért cserébe, lemondtam. Ráadásul büszkén újságolták, hogy a szemközti szálloda külföldi vevőire építik üzletüket. Mondtam, hogy egyszerre két kompromisszumot kellene tennem, ez sok lenne. Tűnődések után kértem egy önálló kiállítást az Ernst múzeumba, 1996-ra. És kértem a Kiscelli Kastély gyönyörűséges templomterébe, (nem tudom láttad-e), végül négyünknek: Tölg, Szüts, Vojnich, én. Eredetileg hívtam még két embert, Klimó lemondta, a M. Novák nem jelentkezett, csak két hét után.

Néhány éve egyik barátom belső és titkos tanácsosa egy pártnak, most már egy miniszternek is. Többször bíztatott, el kellene vállalnom a Képzőművészeti Főiskola vezetését, és nem tréfált. Valószínűleg lennének formai akadályok, de ez részletkérdés. Át kellett gondolnom. A hiúság nagy úr. Nem, amit műtermemben csinálok, fontosabb, azt nem tudja más helyettem. Maradok festő.

Egy barátom nagylányának csináltam 18 folyóméter könyvszekrényt egy borús délután, új lakásukba. Megvettem az anyagot, itthon leszabtam, pácoltam. A krízis akkor tört ki, mikor kiderült, saját tartalékolt keretléceimből is hozzá kell adnom két gyönyörű szálat. Odaadtam. Másnap az alattunk lakó fiú becsengetett, fölszámolja titkos galériaépítő műhelyét, mert följelentették, kiszállt lakásába a tűzoltóság, s ennek kapcsán nem kell-e ez a rengeteg léc. Kellett.

Ja, még volt egy estem. Diavetítéses előadást kellett tartanom a Tanítóképzőben Váli művészetéről. Fizetnek is érte. A Váli utcai iskola iskolaszéke viszont lexikonban megkereste a nevem, s mivel még élek, úgy döntött, mégsem rólam nevezi el az iskolát. 50 éve anyácskám is tanított ott. Majd az lesz az igazi, ha a naphegyi Dezső utcával összetolják. Ennél fontosabb, hogy a mögöttünk utcában létrejött egy igazi bicikliút! Össze vagyunk kötve egyrészt Szentendrével, másrészt Hűvösvölggyel, novemberben adták át ezt a bekötőszakaszt. Szép csendben épülgetett évek óta, tőlünk távol, láttuk a Szilágyi Erzsébet fasorban, tavaly külön forgalmi lámpákat szerelnek számukra, rajta a bicikli piktogramja. Aztán most ősszel kezdték a járdát mögöttünk megszélesíteni, parkolásgátló korlátok, s egy sárga csík az aszfalton. A Varsányi Irén utca ezokból egyirányú lett, nem lehet ezentúl a kertek alatt kocsival hazajönni, csak a Széna téren át.

Adtam kölcsön a Belügyminiszternek két képet, és kettőt a kabinetfőnökének is. Talán jövőre egyet megvesznek. Ha nem, marad a brachi, mert nem annyira szegények, mint mondják. Kata is jól járt, potyára. Zsófi századfordulós almáriumát, vagy mit, amit a 18. szülnapjára vettünk, kipaterolta szobájából, hogy egy sublótban jobban elférne a ruhája, és a tetejére meg három papagályketrecet tenne. Így történt. Kata szobájában (az eredeti tulajdonjog fönntartása mellett) gyönyörű. Itthon -még mindig krónikus telefonhiány- nagyon terjedőben a hordozható zsebtelefon, ami nagyszerű, csak baromi drága. Fiatal gyönyörű férfiak reggelente Fordokban és Audikban láthatóan nagyon ügyintéznek, ílymódon, menet közben. Tegnap egy háziasszony jellegű asszonyszemély állt a tejbolt előtt, füléhez szorította, a bevásárlószatyor a másik kezében, s mondta: és tedd föl a tűzhelyre...

Képzeld, anyám kárpótlási jegyeivel csendben kifizette a saját lakása még hátralévő tartozását, helyettünk. Mi vettünk meg két éve Zsófinak, valami 25 év részletre. Nagy jótett, és nagy lelki-teher le, rólam. Birtokolni se nagyon szeretek, de tartozni aztán...

Idén is kaptam meghívót, művészeket szoktak körbeértesíteni, most végre elmentem november negyedikén, különbusszal Nagy Imre és társai sírját megnézni a híres 301-e parcellában. Sötét szeles hideg éjjel volt, ez jól volt megszervezve. Szobrász barátunk tervezte emlékmű zavaros, és mesterkélt. Petri Gyurka fölolvasta gyertyák fényénél egy munkáját, körbeálltuk, az szép volt. Hiányzott, de nem mertem elkezdeni egy Miatyánkot.

Egy hónapja mindez, pislákoló-alíg emlékszem már vissza.

Egy barátom, Hidvégi Máté (több cikket írt kiállításaimról, halom munkámat őrzi), élelmiszerkémikus, kapta meg a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert hagyatékának a rákkutatásra vonatkozó részét, egy amerikai professzor közvetítésével. Tovább dolgozott rajta, pár évig. S most, mondja, a patkánykísérleteivel a sejtburjánzás továbbterjedésével kapcsolatban 80%-os eredményei vannak. Fölhívtam erre Szüts bátyját - az ország vezető gyógyszerész szakembere - hogy mi újság. Mondja, reménytelen az ügy, Magyarországnak nincs arra pénze, hogy egy nagyobb gyógyszerkutatást csak annyira is elő tudjon készíteni, hogy egy vezető nyugati gyógyszergyárnak egyáltalán bemutatható, átadható legyen. Egy fontosabb gyógyszer piacra dobása 14 év, és 280 millió! dollár.

Még van egy kiállítás ügyem, az előbb elfelejtettem. Eddig 18 levél és fax révén mégiscsak megvalósulni látszik győri Kortárs Gyűjteményünk ügye. Már a halál állapotából hoztam vissza egy ötlettel és egy kompromisszummal. Hogy két évig, nem bánjuk, legyen ideiglenes és nem teljes az ajándékanyag bemutatása. Ha igaz, bár még mindig nem jelentkeztek, dec. közepén nyitná az államtitkár. Tényleg, el kéne neked a csapat katalógusát küldeni. Jó drága lesz a posta.

Ezt olvasom a Dániel 12. 13.-ban:

Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorodra a napnak végén.

Nem értem igazán, de gyönyörű.

Kérdeztem már, nem tudsz véletlen egy rugókészítő iparost?!ámnéz segélykérôen, aRR Elromlott a fürdőnadrágom. A zsinórját sátorkötél feszítéshez használt rugós gombbal szoktam szorosra húzni.

Mikica (kompjuterrel, kinyomtatva) kiírta a szobája ajtajára:

Csak a kisember tart rendet, a zseni átlát a káoszon is.

vasárnap este.

Kata egy barátnőjénél ülök, félóra baráti csevegés után visszaminősített, sofőri minőségben, a Hármashatárhegy tetején. Ide sötétben, egyedül nem tudott volna fölmászni, fölajánlottam magam. Délután félretettelek, s megírtam egy barátságos levelet a bencésekhez visszakerült Tihanyi apátság odakerült vezetőjének, hogy jövőre aztán már nehogy olyan kiállítást csináljanak, mint ami az idei, nyári volt. Elődje a félgiccsőr Molnár C. Pált rakta ki. Fölajánlottam mindenféle segítségemet.

Szepi kutyával még volt egy remélhetőleg utolsó fordulónk. Csepelre került ki, kertes házba, de nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Új helyet kértek neki keresni. Ebben a stádiumban adtam föl húgomnak a köv. táviratot:

Szepi szeretné őrizni a Béke Kapuját. Kiválóan jelez.

A Béke Kapuja kolostorának neve. S csakugyan keres kutyát, lábnyomokat látott egy reggel a kertben.

Mi van még. Szajolon kisiklott egy vonat, 27 halott. Ja, Esztergomban is lesz egy kiállításom, rajzaimból. Annyi hasznom lesz belőle, hogy csináltathatok plakátot, 20 éves sorozatom újabb darabját. Valószínűleg megint műteremfotóval.

Kisfiú koromtól izgatott, hogyan készül a műmárvány. És nem tudtam kitalálni, harminc éves festő tapasztalattal sem. Tudtam, hogy nem rajzolhatják a mintát, az lehetetlen. Valami spaklizásra (festőkéssel kent anyag) gondoltam. Most a Budai Ferenceseknél felújítják a jobboldali Jézus Szíve oltárt, meglátogattam a mestert munka közben. Megmutatta. A lényege: félnedves színes gipszlabdacsokat gyúrsz. Más színű festékben panírozod, meghempergeted, az egészet egy falapon. Majd ezt fölcsapod a falra, s mikor kicsit megszáradt, lereszeled a felületet. Előbukkannak a színfoltok, színhatárok. Nagyon jó.

A légkondicionálógépet beüzemeltük, (három képemért szereztem), lukat vágtam számára az erkélyajtómba. Hűt.

Szép karácsonyt nektek!

---

[1]Vágyálom, az EXCEL program ezt nem tudja.

[2] Csoportos munka falun.