1995

Levelek Le Meux-be / 28-35

 

95.1.8. szombat. Kaposszentbenedek      J-28                                                          C.4397

 

Szervusz J!

 

A legsürgősebb és legfontosabb, megvilágító erejű mondatok, véletlen olvastam bele az Architecture of Garden könyvbe, Pécsen, ahol a karácsonyi családi vakáció néhány napját. Rögtön lexeroxáltam az első oldalakat, itt van mellettem. Tehát. A bevezető tanulmány eleje:

 

 

 

Paradicsom és Utópia

In the beginning was paradise. The age-old myth of the Garden of Eden reflects a fudamental human longing. In paradise, the first humans lived in perfect peace. They knew neither illnes or death...a bibilai Genezis történet az emberiség ősi vágyát írja le, harmóniában élni a természettel.[1] "Pairi-dae-za" az óperzsáben egyszerűen fallal körülvettet (walled) jelent, s semmit nem mond arról, mi voltfalakon belül. Innét indul az emberiség utópisztikus vágya a Kert iránt, mint modellje egy szebb és boldogabb jövőnek. A biblia történet a maga szimbolikus módján leír egy tökéletes, harmónikus, természetbe belesimuló életet az emberi lét kezdetén, melybe majd az idők végezetén újra eljutunk. Ez zsidó-keresztény kultúra modell, de számos más kultúrában is megtalálható.

Hogy az Édenkert valóban létezett-e, milyen volt, és merre terült el, a történet szempontjából közömbös. Mióta mítosza él, modellje a kerttervezőknek, századokon keresztül. It is a menkind's oldest dream,[2] élni a paradicsomban, békében, bajoktól menten, egészségben, boldogságban. A kert ilyenformán mindíg egy szentimentális visszatérés az aranykorba, és egy lépés előre is, az Utópiába. És ezt a vágyat kezdettől, mindig, MŰVÉSZI FORMÁBA ÖNTVE képzeltük el. Hogy ugyanis a természetcsak művészi formálás által válhat újra tőkéletessé. A kert egyesíti ugyanis az emberi-, a művészi szépet a természetivel, belefoglalva olyan természeti elemeket, mint a víz, fény, levegő, a növekedés, s ezeket is művészete ezközeivé teszi. Minden erőfeszítés a természettel való harmónia ismételt megteremtését célozza. És ez sokkal fontosabb szempont a kert minden hasznos vonatkozásánál, mint védelem a külvilágtól, a konyhára való, a gyógynövények, satöbbi. Az emberiség történelme folyamán számtalan ilyen paradicsomot teremtett: Elyzium,Árkádia, mindenekelőtt Atlantisz, Ithaca, Cytheria, aztán Szicília, Capri, Mauricius és Tahiti, a szubtrópikus dzsungel, a tejjel mézzel folyó országok. Végül Amerika is, a svejci Alpok, még a kozmosz is utópisztikus tájjá formáltatott. Ezek a paradicsomok mind mesterségesek, a legősibb álomtól a tudományos fantasztikus jövőképekig,mind-mind sokkal inkább kivetítések, fantáziaképek, mintsem földrajzi helyek. De semmi álom, fantazmagória nem élhet meg reális elemek nélkül. A kertek tervezettek. Az előképek a tervezőknek örök mintát adtak. (És mint minden utópia, ők is a jelent, a napi politikát, a szociális helyzetet kritizálják.) Egyszerre álom, és menekülés az idillibe, valamint vágy a változtatásra, a megújulásra,- a fantáziálás itt alkotó erővé, tetté válik.

 

Árkádia, a szekularizált Paradicsom

Árkádia a Paradicsom mellett a kerttörténet másik fő sarokpontja. Ádám és Éva bűn nélkül éltek, míg Árkádiában pásztorok játszanak pánsípon. Mindenféle állat-ember ötvözet istenkék, nimfák veszik őket körül. A Paradicsom az egyisten hitre épül, míg a reneszánszban föléledt ákádiakép a Krisztus előtti korok pogány, természetközeli ideáit veszi elő. Misztikus újraegyesülés víziója a természettel, Pán uralma alatt. Nem mint a Paradicsom, Árkádia megtalálható a térképeken, egy hegyes táj a Pelloponézoszon. Elég messzi ahhoz, hogy valós volta álmainkat ne zavarja. Vergiliusz Eclogájában már ír a görögök hajdani aranykoráról, a pásztoridillről. A metropoliszok életének ellenétbe állítása a természeti élettel nála kezdődik. A pásztorok esti csendje fontosabb a napi munkájuknál, hideg idő nem zavarja életüket, a hegyek csak békés kulisszák napjaikhoz. Inkább énekelnek és furulyáznak, semmint dolgoznak. A szerelem náluk csak egy békés, szentimentális érzés. Az Ákádiai aranyélet merőben művi, esztétikai vízió. A reneszánszban újraéledő eszme sok írót ihletett, és a festőkre is hatott: többek között Tizian, Niccoló dell' Abbate, Caracci, Poussin, Claude Lorrain, Watteau, Fragonard fordult az antik felé, mint az árkádiai táj, pásztorokkal. A pásztorjáték divat Olaszországból indult szerte Európába, minden művelt európai második otthonaként tartotta számon Árkádia hegyes vidékét. Hamarosan a királyi udvarok extravaganciájává váltak a pásztoridillek. A napi realitás átfordult a művészi formába öntött utópia álma felé, a firenzei Mediciek klasszikus idealizált tájképekbe formáltatták ezt. Azóta is, századokon át, Árkádia megmaradt modern világunk egyik legnagyobbhatású ideájának: vágy egy jobb, szebb, harmonikusabb életre, harmóniára Istennel és a természettel, vágy a békére, örömre, szeretetre, szerelemre. Árkádia a paradicsom és a realitás között helyezkedik el, mindkettőből hordoz valamennyit. A reneszánsz óta az árkádiai táj a művészetben életben megmaradt, a kerttervezők folyamatos főmotívumaként. Egy 1499-ben Velencében megjelent regény vezérmű lett minden további korok kerttervezője számára, leírja az ideális reneszánsz kertet: egy mikroszkopikus rész, geometrikus rend, az ember felügyelete alatt, elkerítve a nagy természetből.

 

 

stb. stb. Elnézést a hosszú citálásért, ha netán untad, de nekem nagyon fontos lett a reneszánsz, valamint a kert iránti konstans, de rejtett áhitatom megértésében, s kulcs minden tervezett kert értelmezéséhez. (Valahatanultam fél év kerttervezést és fél év kerttörténetet.) A főiskolás tanítványaimnak mindezt el akarom mesélni, azért (is) tanulom most a gondolatait. Egyébként Kaposszentbenedeken, húgom monostorának egyik cellájában ülök, anyám az ágyamon keresztrejtvényt fejt. Évek óta nem volt alkalmunk pár napot együtt tölteni. Anyácskám épp vendégségben itt, mikor Erzsébet táviratot kapott Erdélyből, azonnal utaznia kellett. S többféle okokból ide kellett rendelnie engem. Sajnos, csak lassan tudom átprogramozni magam, (teher ez magamnak is, a családnak is) sok a dolgom, s nehezemre esett az út, persze aztán most jó itt. Két napja várom e levél kezdést, ez lett volna a fő mulatságom itt, de kiderült, hogy Erzsébet hónapok óta!! a portásfülkében él, egyszerűen, mert a cellájából nem hallani a kapucsengőt. Őrület, csengő, mint fő bútor. Igy hát be kocsival Kaposvárra, két kapcsoló, két csengő, két reduktor, és negyven méter kéteres gyengeáramú kábel. Majd egy óra múlva vissza, (megint 30 kilométer) és még hatvan méter. Aztán másfél nap szerelés (egy órai munkának hittem), a monostor két távoli pontjára egy-egy csengő. Este kész, próba, nem működik. Másnap a reggeli imát avval kezdem, hogy Uram, nem kereshetném meg ima helyett inkább most rögtön a hibát, nem engednéd meg?!... Aztán step by step[3], végig a hibaforrásokat. Egy helyen a kábelen átütöttem egy szöget. Délben Mami kucsmát- kabátot, ki a kertkapuhoz, én meg boldogan rohangáltam egyik üvöltő csengőtől a másikig. Az egész házban hallani, de van neki kikapcsolója is.

 

Van egy új reményem, a versek. Persze három dimenziós tárggyal kezdődött. Mögöttünk, a Varsányi Irén utcában nemcsak az új bicikliút nyílt meg, hanem egy aprócska zúgantikvárium is, hagyatékokra specializálódva. Nagy, öreg, üveges szekrény soha nem olvasott, évzáró ünnepélyeken osztogatott, 25 forintos Radnóti összesekkel. Négyszázért adják. Mint Pilinszky, amikor meghallotta a H-moll svitet, s utána elrohant,vett magnót, lemezjátszót, most én: Babits, Szabó Lörinc, Radnóti, hamarosan még Tóth Árpád, Ady, Arany is lesz. (A szomszéd szobában minden megvan, Katánál.) Eleddig csak Pilinszky, Petri György, Oravecz és újabban egy Rakovszky Zsuzsa kötetem volt. Utóbbinak ismeretlenül bedobtam karácsonykor a levélszekrényébe egy C. Naplót. Dedikáltam is, tapintatból, külön cédulán:

 

Megszerettem a verseit = (?) magát.

 

Kíváncsi lennék, örült-e neki. Kisbabája van, fog-e még verset írni? Minek?!

Ja. Az Ady kötet ügyében viaskodom magammal. Húgomnál van apám példánya. Hogy kérjem-e el tőle. A másik kötet, amit a frontszolgálatra mindig magával vitt, az ugyancsak Atheneum kiadású Dante. Milyen gondolati és érzelmi életű ember lehetett apám, mire lehet ebből a törmelék adatbólkövetkeztetni?Szeretném ezt az emléket tőle, öregszem.

A nyáron(?) kezdett Makkay -Ady tanulmányt, inkább csak vonatokon olvasom tovább...

 

Mulatságos, de ezen gondolkodom, mi a vers: mese, élményleírás, vélemény, tömörített információátadás?

         ....gondolom ezügyben bele kéne egy gimnazista tankönyvbe kukkantani, egyszerűbb lenne...

T.S. Eliot szerint a kötészet funkciója

A nemzeti kultúra lényegének hordozása.

Lehet.

Illetve ami még inkább fantasztikus: a zene. Ezt te jobban tudod. Az emberiség legabsztraktabb váladéka, nem?

 

Hír: kiderült, múltkor emlegetett hordhatatlan új cipőm nem kicsi, hanem nagy. Megmondta Sándor bácsi, aki művész úrnak szólít, és mindent mindig ingyen[4] megcsinál nekem. Két napig tágította ezt a csukát, utána mondja, ha előre látta volna zoknis lábamat, bele se kezd, mert fölösleges az egész. Aztán kiderítettem, hogy sötétkék (román) zoknimnak épp a lábujjvégnél egy varrata, az nyomott, de nagyon. Van cipőm.

 

Döntő és hirtelen fordulat Váli És Társai múzeum ügyben. Leutaztam, egyedül én, Pestről, kiállításunk megnyitójára Győrbe. Tudtam, hogy ez az ideám most és evvel temettetik, az állandó kiállítás ügye Kolozsváry polgármester bukásával meghalt. S erre váratlanul jön egy kis aszonyka, az újonan kinevezett városi múzeumigazgató, hogy ő ezt saját hatáskörében elintézi. Ott este, -vonatom csak koraéjjel indult vissza- megfogalmaztuk a szerződést a magunkrazárt, kihalt múzeum épületben, beütötte kompjuterbe, s alá is írtuk. Egy konstruktív nő. Ezentúl minden képünk falon lesz, évi három hónap kivételével. Élve meghatalmazásommal, mindenki nevében átadtam az anyagot. Gyönyörű a múzeumi tér, barokk. Magyar Ispota, Győr szívében, két átriummal, alattunk egy nagyon szép bútor gyűjteménnyel. Két és fél évi munkám váratlanul sikerült. Kecskemét után csak Győrbe 25 levelet írtam, a kompjuterem számozása szerint.

 

Még egy fontos esemény vár rám tavasszal, november óta tudom, de még nem mondhatom el senkinek.[5]

 

1.8.Vízkereszt, vasárnap délelőtt, Kaposszentbenedek.

 

A napot Mamival sétával kezdtük, a reggeli oratóriumi szentségimádás után. A nyári többnapos ittlét alatt nem volt lehetőségem a környező dombokat csak kicsit is bejárni. Hanem a Fioretti közösségünk most tíz éves, január első szerdájával. 85-ben kezdtük, emlékszel-e még? Jubileumi ünnepként leforgattam nekik egy Cseri Kálmán kazettát, (uszodában kaptam, kéretlenül) a János 2. 1-ről beszél, gyönyörűen, hogy ő így szeretne imádkozni ezentúl, ilyen tömören, nem tanácsokat adva, nem határidőt, megoldásmódot... mindent az Úrra bízva:

"Nincs boruk."

Azt mondja, az Evangélium legrövidebb imája. Mária megtette, amit meg tudott tenni, volt szeme, figyelme, bizalma hozzá. Hozzátette: hiszed-e, hogy az ima helyzeteket, sorsokat, országokat meg tud változtatni? Bosznia.

 

Karácsony. Muri. Valami különpénzből vettem Katának egy rohadtdrága táskarádiót, kettős magnóval. Aztán megbeszélve, úgy gondoltuk, most Zófit kényeztetni kellene, látványosan, -kudarcai, nyugtalanságai- kapja hát ő. Maminak mindezt mesélem, két nap múltán telefonál, vegyek csak egyet a Katának is, ha már olyan régi vágya, fizeti. Igy aztán két, MAJDNEM egyforma Sony... volt ámulat. Külön vettem Zsófinak egy Tao Te Kinget, amiben az volt az ajándék, hogy nem tartottam meg.

 

Még Zsófi. Kata befizette őt is egy külföldi síelésre. Valamit nyafogott, (én 15 éve szűk bakancsban síelek) mire rászántam magam és karácsony multával utolsó utáni pénzemből kapott egy fantasztikus fehér síbakancsot, amit összesen csak egy csatt fog össze. Az az igazi most.

Próbálok neki olimpiai bajnok állatorvos barátomon keresztül állatközeli munkahelyet találni.

Főiskola, karácsony, bár talán meséltem: nagy kincsemet, a Pilinszky-interjú kazettát adtam diákjaimnak, de másolásra. Szigorú szimmetriával egy Latinovics-szavalat kazettát kaptam tőlük, ugyanúgy, pult alatt átadva. Véletlenül tudták, hogy keresem.

Főiskola, osztályozó értekezlet, először a katedra másik oldaláról. A tanári kar a félévi kiállítás körbejárásakor értékelte munkánkat, főleg a kollázsok tetszettek. Csakugyan jóval fölszabadultabban formáztak nálam a gyerekek, mint mikor saját enteriőterveiket kellett megfesteniök, a tervezés munka keretében. Második félévre különtermet és modell lehetőséget is kaptam, valamint adjunktussá akarnak kinevezni. Ez ugyan nem tudom, mit jelent, mindenesetre barátaim tanácsára nem fogadom el, nem adom a docensségnél alább...

 

Olvasom a karácsonyra adott és kapott Petri interjúkötetet. Tudom vagabund kocsmázós életét, s hogy maga se tudja, hány helyen lakott. Kata múltkor fölelevenítette neki, látta hajdan reggelenként óvodába menet egy rózsadombi villa ablaka mögött, írógépre hajolva. Hosszan ráncolta homlokát, lakott-e ő valaha arra. Irígylem, persze gyerekség.

 

Fiam mondja: ott vendégségben, tavaly olyan finom sót kaptunk, mindenféle fűszer volt benne... Én itt elnémulok és elámulok, tapintatosan félre nézek... mint a Szentlélek Krisztus kereszthalálakor, ahogy Pilinszky írja... Só. Finom. Tavaly.

A zuhany alatt meg -karácsony előtti napon- meséli a röntgenorvos: narancslevest csinálok és vörösbort is teszek bele. A húshoz pedig galuskát: spenótot juhtúróval gyúrok össze, persze kis száraz kaporral...

 

Lukács. Múlt héten a bejáratnál vörös tábla fogad, aranyszínű, nyomtatott betűkkel: "Szeretettel köszöntjük dr. Kovács Károlyt 1oo. születésnapja alkalmából! Az uszoda vendégei és dolgozói" Katonaorvos tábornok.

 

Lukács. Egyik nap elfelejtettek vizet engedni a melegebb vizű medencébe. Átmentem a gőzbe, elkaptam egy könyvtárigazgatót, hogy itt meg mit kell csinálni. Azt mondja, várj, regulárisan végigcsináljuk az programot! (Katonatiszt volt.) Jó órát tartott, és unalmas. Aznap nem bírtam a fáradtságommal...

 

Lukács. Elkértem és hazahoztam egy levált világoskék csempét a medence fenekéről de itt az asztalomon fakó, mint egy lehullott, falevél, és nem találja a helyét.

 

Hát igen, a fontossági sorrendünk, az igazi rejtély. Magamat se értem, hogy érthetnék másokat?! Ha érteném, érteném az egész világot... A napokban valami régi, igen halvány emlékfoszlányom fölmerült, s tétován tettre késztetett.Műteremablakom alsó harmadát letakartam farost lemezekkel, mint egyszer valaha. Elég érdektelen történet, nemde; világítástechnikai részletkérdés, a fényt inkább fölülről kapom. S mint a menydörgés, mint a földrengés, úgy történt; a szobám ámulatosan szép enteriőr. CSODA. Boldog voltam! És talán leszek is! Lehet, hogy CSAK EZEN MÚLOTT az utolsó húsz évem?!Mi ez?

 

És UGYANEZ napon, -bocsánat, pisilés közben- megtaláltam, amit legalább tíz éve keresek. Az egyszerű és biztonságos távoltartását a keretben a festménynek az üvegtől. Eddig távtartó lécek, amit pontosan szabni kellett, festeni, száradási idő stb. stb. nem részletezem, nem lesz rá szükséged...

 

És még egy muri, megint elvesztettek egy képemet. Másfél méteres, tavalyelőtt még ott lógott az Szabaddemokraták székházában, a titkárságon. Csakhát meszelés volt közben, levitték a pincébe... Megsúgta valaki a belügyminisztériumban a történetet, mire jelentkeztem náluk, hogy kérem kölcsön, kiállításomra. A fő-fő muki fogadott, hogy ők most mit csinájanak?! Négy éve ajándékoztam egy ottani fiúnak, -ma külügyi államtitkár-, most akarta betenni új, nagyobb szobájába... Kértem a rendőrségi nyomozási jegyzőkönyvet, persze semmit nem tettek ez ügyben eddig... Hagytam őket beszélni, elakadásig. Majd javasoltam, hogy ha más nem jut eszükbe, vegyenek hasonló árban egy képet tőlem, az államtitkár számára. Evvel engem is, őt is kárpótolják. Tetszett, ebben maradtunk. A héten bonyolítjuk? Az elveszettet 380 ezerre értékeltem.Ha tényleg pénz lenne belőle netán, azonnal vennék egy nagyobb kapacitású printert, nagyon hiányzik. Egy ilyen levél kinyomtatása -három példányban-évekig tart.

 

Még van egy kép-ügyem, ez olyan szégyellnivaló, hogy tán el is tüntetem[6] a nyomait majd. A Ferences Tartományfőnököt megnoszogattam, válaszolna már másfél évvel ezelőtti levelemre, amikor megsemmisítették egy Keresztút grafikámat. Nagyon udvarias voltam, hogy bármíly kellemetlen mindkettőnknek, ezt a dolgot le kellene zárni. Egy nagyon malíciózus válaszlevelet kaptam, felemlegetve, hogy miért a Népszabadságban forgattam meg a dolgot (olvashatta, -cikkben ezt külön megindokoltam) és hogy ők tanulatlanok, nem tudják, minek is kéne nekik tetszeni... Egyébként bocsánatot is kért.

 

Ez még mindig vasárnap,

a kaposvári vasút restije. Vettem egy réteges barna-sárga csokoládé süteményt, és mellékesen bekéredzkedtem a konnektorukba, egy használaton kívüli játékautomata lukába. A sütemény azért, mert a hét végén egy igazi, háromfordulós vérvételen estem át, -közben éhgyomorra bögre cukros víz- amiből valószínű, ki fog derülni, hogy nincs is semmi (cukor)bajom.

 

Pénteken először jártam a Toldi gimnáziumban, Mikica számára felvételi papírok. Jó iskola kell legyen, mert közel van, szép helyen, a Vár oldalán végigsétálni. Közben két fekvőrendőr, autóknak, tudod mi az? Úton keresztben decens betonsáv, hatvannal rámész és szétesik a kocsid. Csigavér, itt sétálnak.

 

Péccsel kezdtem a levelemet, Pécs megvolt. Kata bölcsen -magunkat is tehermentesítendő- szerzett egy mikikorú kölcsöngyereket, jól elmuriztak az 53! TV. csatornán. Szilvesztert átaludtam, nem találtam közbülső megoldást.Nem akartam ezt az éjjelt hivatásos viccelődőkkel mulatni át. Kata szerint gyenge volt a műsor.

A főiskola ausztriai sítábort szervezett, diákjaim mennek, szerettem volna kimenni velük, villogni sítudásommal. Volt valami váratlan pénzremény is, reálissá vált a dolog, meghívtam Katát is. Csak neki túl sok lett volna a nyolc nap, pénzreményem közben elolvadt, és január végén egy kis kiállításom a Király uccában. Napi egy óra síelés esik már csak jól.

 

Kata ambicionálja, én ambivalens vagyok. Szeretne elvinni egy paphoz, aki nagyon ért a házaspárok dolgaihoz. Van, amiről nem lehet beszélni. Van, amiről nem érdemes. Mi marad? Mindent megbeszéltünk az évek során.

Az a régi német ima: Uram add, amin változtatni tudok, megtegyem, amin nem, azt jólélekkel elfogadjam.

 

Állomáson veszteglünk: " A negyedik vágányon vonat jár ki, a vágány mellett, kérem, vigyázni!"

 

Mikica kölcsönkérte gyönyörű kék-fehérkockás síingemet. Osztályukban divattá vált ilyesmit ZAKÓNAK hordani. Térdéig ér. Bár Zsófit túlnőtte már, jócskán. Mókás, amikor veszekednek, Zsófi alulról csepüli.

 

Írtam már róla? Megint tettem egy fordulót Melocco: Halott Krisztus szobra ügyében. A győri bencés monostorban őzik, faládában, mert törékeny, gipsz; így egyszerűen nem látható. Gyönyörű darab. Szüts ötletére próbálom rábeszélni Pannonhalmát, öntessék ki műkőből. Most Anzelm üzent, hogy bár döcögve, az ügy döntés felé érik. Csak persze pénzük nincs hozzá. Az talán kerül majd, Szüts-kapcsolat által, a Minisztériumból. Melocco beleegyezett. Az eredeti meg a Kiscelli múzeumban lenne jó helyen...

 

Még mindig bírja, konnektor nélkül, derék kis szövegszerkesztő. Zsúfolt vonatkupéban egy órája, Budapest felé rohanunk a sűrű éjszakában. Olvastam a múltkor egy jó kis Illyés Gyula strófát, ha Pestre érünk, majd bemásolom neked. Nem tudom még érzékelni súlyát, de már örülök neki.

 

Buda, de már szerda délelőtt

írópultomnál, jöhet az Illyés vers:

 

A MUNKA ÉS A HALÁL KÖZÖTT

Egy öreg kovács emlékének

 

Ahogy a két kezem tudta,
hát készen itt a munka.
Jó volna tán, ha itt-ott
pántjain még javítok -
Még jobb volna előlről
kezdenem az egészet!
De íme rámsötétlett -
Kifogytam az időből -

                   stb. még 4 strófa

 

Visszaolvasva néhány oldalt, életem nem olyan eseménytelen, mint megélem.

 

Mamival sétáltunk vasárnap délelőtt Kaposszentbenedeken, a szomszéd tó mellett. Fagyott, kis hófúvások és jeges szél. Buzdítottam, és meg is igérte, feltétlen megnézi (föntről) a New York-i [így írják, megnéztem a Helyesírási Tanácsadó Szótárban] Metropolitan Múzumot.

 

Egy könyvesboltban valamibe belelapozva olvasom, hogy XXIII. János nem tudott éjjel aludni, nyűgösködött. Mire az angyala rászólt: Mit fontoskodsz, János?!

Amit szintén olvastam róla, hogy névválasztásában, valószínűen humorizált, ugyanis utalt egy elődjére, akit szintén átmeneti pápának választottak.

 

Tegnap a zuhany alatt visszameséltem a röntgenorvosnak karácsonyi receptje levelemben megemlített részleteit. Remegett a hasam a viszafojtott röhögéstől, mert ezúttal nekem, kíméletlenül újra elmondta a teljes adatsort. Továbbadom. A karácsonyi narancsleves a következőképpen alakul. Három narancs leve, 3 deci víz, és még narancsszörp. Felfőzni(?) A héjából csak a színes részt lereszelni, de avval nem tudom már, mit kell csinálni. Egy kockacukrot a héján megdörzsölni. Só is kell bele, meg fehérbor is. Hat szem szegfűszeg. Tejszínnel behabarni. (Az mi?)

 

Mi van még? Szüts tegnap fölhívott, hogy talált a Stúdiójában egy lézernyomtatót, amiről nem is tudott, nekem adja. Fantasztikus. A délutánt avval töltöttem, hogy a hozzá vásárolt hat kilós transzformátornak deszkaHÁZAT kellett építenem. Üldögélni is lehet rajta. Bepácoltam barnára, hordozható.

 

Szüts. Jövő évi Ernst múzeumi kiállításom kapcsán gondot okoz a bejárat melletti két kellemetlen, virsli tér, grafikát ugyanis nem szeretek képekkel együtt kirakni. Valaki tanácsolta, tegyek be egy képernyőt, pár szék elötte, valami műsor rólam, ez szokásos is. Nem egyértelműen tetszik az ötlet, de -játék- valószínűleg belevágok: Szüts csinált pár hete gyerekei számára kétvideóinterjút (egy-egy órás) a két nagyszülővel, nagyon tehetségesen. Mondtam, beszélgessen velem is egy fél órát kamera előtt. Most ott tart, legyen ez egy kettős portré, rólunk, és adjuk el a TV-nek majd. Lehet, hogy szerez az ügy számára profi rendezőt, operatőrt is.

 

Sziasztok!

 

Zsófi megjött. Mondja, kínai csüngőhasú malacokat kéne szerezni, tök édesek.

 

                  

95.3.13., hétfő. Kecskemét.                             J-29                                                                C.4462

 

Te J!

 

Te riherongy! Te kótyomfitty, pernahajder, te labancbérenc! Te harapófogó, te balesetvédelmi oktatás, te ázalag, te jogi keret, te Balmazújváros, te ukrán vízügyi tanácsadó!

Hát kerülő úton és véletlen kell megtudnom, hogy elköltöztél?! Francia szállásadónődnek küldözhettem volna tovább leveleimet, gyanútlanul, éveken át?! És amíg címeteket kinyomoztam! Pfűű!

Jó lenne tudni, mi ez a költözés. Jobb, vagy olcsóbb hely? Kirúgtak? Munka? Csapat? Kert? És a bébi mit szól hozzá?

Március. Elseje óta megint alkotóház, Miklós a szomszéd műteremben. Onnét irányítja zsebtelefonján Budapestet. Amikor elborít a reménytelenség, vígasztal, irgalmasan. Pocsék hetek, rezignáció. Pedig igyekszem ellene mondani. Hogy minek a világot építeni, mikor elmúlik, mint a mező virága, hogyha általmegyen rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.Vas István mondja tegnap este azt a Miért vijjog a saskeselyű?-ben: a szellemi válság, a lelki válságtudvalevően az élet fényűzései közé tartozik. Milyen egyszerű. Lelkierőm töredékességét mutatja, hogy idén Kecskemétre SOK könyvet hoztam, nem tudtam előre dönteni.

Hogyan hat a belső történésre, ha jő a külső? Majd elválik. Lehet, hogy ez életem utolsó Kossuth-díjtalan napja. Megsúgták, hogy megint jelöltek, ősz óta úgy kell tennem, mint aki nem is álmodik róla. Jó muri lenne. Az Lukácsban a fiúk nagyon büszkék lennének rám. És a pénz?!Ha eddig nagyobb pénzt kaptam, csak baj volt belőle otthon. Talán ezt is kinőjük. Persze, az önzésem. HA, AKKOR 1,3 millió, (az évi nettó átlagbér ötszöröse) adómentesen, takarékkönyvben. Tehát. 6x9-es Linhof kamera, zsebtelefon, automata fax. Mindez vágyott és fölös, tehát nem. Autót javíttatni, néhány helyen elég görbe. De a jövő nyárig még összetörhetem néhányszor, akkor megy vizsgára. Vagyis nincs vágy. Közös: porszívó, Pesthez közelibb nyaraló, Zsófit elvinni Párizsba pár napra. Katának fogom a pénzt adni, kínlódjon ő.

 

Kecskemét. Az első 11 kép eddig: semmilyen. Ha legalább ismételni tudnám a tavalyiakat... Úgy vagyok szokva, hogy az csak első hét-nyolc pocsék...

Egyébként rohammunka a 2000 c. irodalmi lap számára, múltkori szinházi estem szövegét fogalmazom át.

 

Küldöm:

 

/95.3./Margócsy István kérdései      TA/2000INT       C.4445

 

              2000-BESZÉLGETÉS VÁLI DEZSŐVEL

           ”lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik[7]”

 

-Ha elmész művésztelepre, tudod-e előre, mit fogsz csinálni?

-Bocs, nem művésztelep, az kollektív műfaj; főiskolás korunkban nyaranta néhány hetet rajzoltunk mindenféle árokparton üldögélve, ez alkotóház.Évente egy hónapot töltök evvel. Ott nincs telefonálgatás, nincs mateklecke, javítandó konnektor, vendég, élet, hejehuja, semmi sincs, csak munka napi negyven órában. Megkértem őket, a takarítónők se járnak be hozzám. Szüts Miklós barátom a szomszéd műteremben. Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégiscsak építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani, megnézi amit csinálok, és irgalmasan megvigasztal. Ha hangosan fütyörészik, átkiabálok, hogy ne dicsekedj, te rohadék, tudom, hogy gyönyörű a képed. Tizenötödik éve járunk Kecskemétre, mindig március elsején, mindig egy hónapra. Nekem a legkeservesebb munkafázis képet elkezdeni, s ezért munkaévemből ezt az időt koncentráltan erre szánom. Naponta kötelezően elindítok egy képet. Fél -háromnegyed készen hozok vagy huszonötöt haza, hogy aztán otthon még néhány hónapig, -évig elkapirgáljak rajtuk. Már amelyiket megtartom, mert általában a fele reménytelenül selejt. 1990-ben lent megkezdett 19 képemből 4 maradt meg.

Amit tudok minden év február utolsó napján; mekkorák lesznek idei képeim. Addigra a farostlemezek hetek munkájával előkészítve, és becsomagolva. Az elmúlt nyolc évben az is biztos volt, hogy témának marad továbbra is a műterem. A kép lényegéről soha semmit nem tudok előre. Gyanítom, utólag se. Festés közben gondolataim nincsenek, festés közben az ebédre hívó kolompszót várom. Megcélzott mondanivalóm nincs.

-Festményeid témaválasztása mitől függ?

-Mondom, evvel a feladattal nyolc éve kellett utoljára szembenéznem. Akkor egy fotómat rajzoltam le. Azóta fejből rajzolom a székeket, padlókat. Anyácskám nagyon türelmes velem, de már ő is mondja, hagyjam abba a műterem ábrázolást, váltsak témát. A Lukács úszómestere is ezt mondja, alig merek a szeme elé kerülni. Ámbár mostani kiállításomkor Molnár Péter festő interurbán megdicsért, az pedig nagy szó.

-Hogy évekig kerülgeted ugyanazt a témát.... mi az oka?

-Belém vagyok gabalyodva; nem tudom. A lehetséges válaszok:

1. szellemi renyheségem (erre gyanakszom leginkább)

2. szűkhorizontom

3. mert mindegy

4. mert így jó

5. irigylem Morandit.

-Öndokumentációd igénye és munkája, kényszere...

-Miklós szerint egyszerűen: munkakerülés. Ámbár inkább játék. Kisfiú koromban kaptam néhány öreg térképet, nagyon örültem neki, rögtön katalogizáltam őket. Úgy gondolom, papírhajómat akkor engedhetem bele a patakba, útjára, vagyis munkám akkor van befejezve, a kultúrába belefonva, haa kép dokumentálva van. Ha a címe és opusz-száma által zökkenőmentesen kezelhető, fotója által felidézhető. Tavaly az Új Mandátum kiadótól pár hétre kaptam ajándékba egy gépírónőt. Nagyon aranyos fiúk. Kompjuterbe diktáltam teljes opuszjegyzékemet, 300 oldal adat. Képek és rajzok listája, postacímjegyzék, hogy szerteszét merre vannak a munkáim. Szereplési naplómban pedig képeim sorsa, amíg követni tudom. Nézd, étteremben ülni unok, emberek közé alig megyek, TV-t nem nézek, a tavaszra nem figyelek, színházba, moziba, koncertre nem járok. Szeretem a szép hosszú táblázatokat, ez az egyetlen felhőtlen szórakozásom...

Öndokumentálásom másik területe, hogy húsz év kísérletezés és gyakorlás után ma már tisztességesfotókat tudok festményről csinálni. Elképzelni se tudom, fotókatalógusom nélkül hogyan vezényelnémhadseregemet.

A harmadik terület: dossziézásagondolataimnak, ma már főleg levelek formájában. Ez más. Ez valami visszajelzés számomra, hogy élek. Fontosságom tudata, vagy fontoskodás. Majd elválik.

Kényszernek nevezed az öndokumentálást. Nem annyira kényszer, mint automatizmus. Ahogyan öt éve nem gondolkodomreggel,van-ekedvem uszodába indulni,ahogy a délben jött levélre másnap reggelbedobom a választ. Nem több munka... így egyszerűbb. Mi az alternatíva? Hogy ma nem csinálom, mert fáradt vagyok...?! Mindig fáradt vagyok. Lehet, hogy ettől... Talán nem kéne úszni járni...

-Naplóírásod... a verbalitásod viszonya a vizualitásodhoz...

-Bocsánat, nem vagyok egy vizuális típus. Rémesen nem veszem észre a körülöttem világot. Még a szép, és ráadásul szőke nőknek is harmadszor is bemutatkozom. Van is baj.

A verbalitásom. A négyezer oldal naplóm, gépelve... Nem napló ez tulajdonképpen. Nézd, apám orosz hadifogságban éhen halt. Melankolikusnak születtem. Már gyerekkoromban fölmerült a kérdés, miért élek. Nem volt kivel megbeszélni. Leírtam, újra meg újra megfogalmaztam ugyanazt. Így próbáltam értelmezni világomat. Hozzáadva mindig egy kiló dicsekvés. (Mondd, egy 53 éves ember miért dicsekszik folyton?! Önigazolás? Kisebbségi érzés?)

Mi minden van ebben a naplóban? Hogy a kiállítás-kritikáimat is elrakom, hiúság, ezt mindig szégyelltem kicsit. Ma avval mentegetem magam, hogy evvel egyszerűsítem a Hálás Utókor kutatómunkáját. Hogy hiába mosolyognivaló, ez is világom része. 93-ban kaptam egy New Yorki ösztöndíjat, a Margit körúti OTP-be küldték az 5000 dollárt. Referenciákat kértek. Az 90-es Ernst múzeumi kiállításomról tizenhat sajtókritikát küldtem nekik. Csak elő kellett venni az 1990-es iratrendezőt. (Most is dicsekszem.) Egyébként faxon megkérdezték, hogy szigorú banktitokként kezelik, de közöljem velük, mi az az OTP?!...

Ja, a naplóm, tovább.A kompjuteremben a levelezésem dossziéja a legvastagabb. Szakmai munkám egy része postán bonyolódik. Egy festésnaphoz, tetszik vagy nem tetszik, négy nap háttérmunka tartozik. Nincs műteremszolgám, mint Mednyánszkynak...

Magánlevelezésem pedig: a kint, meg a magamban találtak számára az ingem alatt hordok egy kis noteszt. Mindig a nyakamban lóg, spárgán. Annak alapján egy Franciaországban élő barátnőmnek havonta leírom a világot. Három példányban, egyet ő, egyet a Tudományos Akadémia Kézirattára kap... Tán hét irattartó dobozom van már ott... a harmadik példány pedig otthon gyűlik, az családi hagyatéknak készül. Rá van írva. De minek. Hinni a fölöslegesben. A szent fölöslegben. Ami a kultúra.

-Mi a szelekció elve?

-Kidobom, amiről még én is észreveszem, hogy gyenge, amiről észreveszem, hogy csak nyafogás, ami ismétlés, ami nem az örökkévalóságról szól ...

-Ha egy megyeházból elkallódott képed fölkutatása ügyében levelezel, az minek számít?

-Közügynek.

-Milyen lehet a saját napló újraolvasása?

-Ha a könyvváltozatot, a "C. Napló 1958-1992"-t kérded, ez magamnak is új. Bognár Robi válogatása által más lett a szöveg, újak az összefüggések. Időnként beleolvasok magamba. Ha pedig ezt kérdezed: nem szoktam semmit megbánni, bűneimet kivéve. Azokat is inkább csak elítélem. Tudom, hogy jószándéku vagyok. Nem hiszem, hogy bármit is tudtam volna valaha jobban csinálni. Beleértve életem legrosszabb döntéseit is. A katolikus egyház húsvét éjszakájának ünnepén azt énekli minden bajunk forrásáról, Ádám és Éva -főleg Éva- csacsiságáról a Paradicsomban: "Ó boldog bűn", melynek Krisztus megváltása lett a hozadéka... Hálát adok múltbeli tévedéseimért is. De térjünk vissza a naplóhoz...

-Miért szellemi napló, amelyben alig történik valami; a történések (személyes, mindennapi, politikai, netán művészeti életen belüli) miért maradnakki majdnem teljesen?

-A politika és környéke nem érdekel. Ami a személyes történéseket illeti, nem vonz a lehetőség, hogy öregkorombanmajd elmerengjekhintaszékben naplóm fölött, mit is ebédeltem Norvégiában, síelés közben. (Semmit.)

-Miérts hogyan a végtelenített (ismétlődő) kérdésfeltevések?Változik-e, mélyül-e?

-Egyetlen kérdés van, nyilvánvalóan. Hogy mi a fenének élek. Evvel birkózom nyolc éves korom óta. Akkor azt mondtam, biztos, egy élet kell majd hozzá, hogy megértsem. Isten utasítását ez ügyben (hogy Ő ezt jobban tudja, ezt csak hagyjam rá), elfogadom, de nem tudok mosolyogni. Még. Pedig az a legfontosabb dolog a világon. Pilinszky is túl volt az ötvenen, mikor még mindig csak ott tartott: "eljuthatunk a derűig". Hogy a kérdésföltevés mélyül-e? Mitől mélyülne? Hogy évente valahonnét általában mindig kapok egy díjat? Hogy Hódmezővásárhelyen egy képemre két éve kaptam ötezer forint munkajutalmat? Amit mellesleg még nem fizettek ki? Picasso mosolyogva mutatta Brassainak a papírt, hogy a stockholmi egyetem díszdoktorává fogadta. Minden napom értelmét meg kell fabrikálni. Előre, a holnapi napra, a jövő hétre, nyárra, évre nem látok rá. Nem számolok vele, nem érdekel. Terveim nincsenek. Fegyelmezetlenség, valószínűleg, ez is.

-Ugyanez a kérdés a festészetedben: miért a sorozatfestés? A darabok együtt, vagy külön élnek, erősítik-e egymást?

-Nem festek sorozatokat. (Egy képen belül kell elmondani az egész világot.) A témám azonos, évek óta. Testvér képek csakugyan értelmezhetik, segíthetik egymást. Kiállításkor ez technikai kérdéssé válik, és a kiállítás rendezőjén múlik. Később, túla kiállításon, mikor már elköltöznek a szülőktől és saját családot alapítanak; akkor már egyedül kell fenntartani magukat. Olykor húsvétkor, temetéskor egy-egy családi összejövetel...

-Nem ellentmondás-e a tárgyalkotás és a tárgyak meg-nem-őrzése?

-Dehogynem. Tudom. A tárgyakat imádom, a franciakulcsot és a színváltós, térképolvasós, morzegombos terepszínű katonai zseblámpát. Amiben tartalék körtének is van hely kialakítva. Ami övre és szegre is akasztható. Két éve találtunk egyet fiammal, kirándulás közben, a hóban. Építem, javítom és átalakítom tárgyaimat, de ami nem nélkülözhetetlen, kíméletlenül kiszórom az életemből, beleértve azt a elemlámpát is. Nem mentenek meg a haláltól. Ez akkor is így van, ha éppen mostanában néhány taktikai bukfencet vetettem, majd három képemet adtam egy használt légkondicionáló dobozért. A könyvtáramat is mindig szétajándékozom. Most 380 ezer forintot adtak egy képemért: ebből magamnak vettem egy Arany összest, Babits összest, Oravecz majdnem összest, Rakovszky válogatottat, Ady összest. Most kezdek bele, beléjük, tán még nem késő. Hogy félretájékoztatás ne essék egyébként: műtermemből, követve a szokásokat, tehát féláron, 150 ezerért szokok közepes méretű képet árulni.

-Miért a gyakori képmegsemmisítés, visszamenőleg is?

-A kérdésben az az érdekes, hogy kérdésnek számít. Egyszer már végig kéne gondolni, mit csinál az emberiség a folyamatosan, szükségszerűen megtermelt selejtjével. Ragasszuk össze József Attila minden eltépett papírfecnijét? Miért környezetszennyezzem gyenge képeimmel Nagybudapestet? Csak a legjobb gondolataimat szeretném hátrahagyni.Selejt nélkül csak Isten, Vojnich Erzsébet és a Bródy Sándor utcai zöldséges-költő dolgozik. Egyszer eszembe jutott, hogy rég fölfűrészelt száz képemről készült fotóimat elfelejtettem eltépni. Kiraktam őket magam elé. Kettőnél rezgett be a műszer, hogy talán tévedtem. A selejtezés selejtje. Az arány kettő a százhoz, megfelelő.

-A darabokból újra összeállítható (feldarabolt) kép hajdani ötlete: mű volt-e, vagy gesztus, kihívás?

-Nem kihívás, nincs kit ki-hívni, ugyanis ők nincsenek bent, hogy én meg kint, vagy én is bent vagyok, esetleg ők is kint, velem. Nem haragszom a világra. Arra nekem nincs időm. Meg nem is az én dolgom.

A kérdés első fele pedig félreértésen alapul, vagy rossz az a képem, amit láttál. Soha nem állítottam össze képet utólag, szétfűrészelt darabokból.Olajképkor nem vagyok játékos.

-Mi a fényképeid és a festett képeid közötti viszony?

-Gyerekkoromban ügyesen fotóztam, voltak felvételeim az 56-os Móricz Zsigmond körtérről, "fölszaggatott utcakövek", rég kidobtam. Aztán Matisse megfontolásait követve hosszú évekig nem fényképeztem, helyesebbnek tartottam kóborolva inkább nézni. Ha gépet viszek magammal, semmit nem látok a világból, tapasztalat. Végül kezdett túl drága lenni, hogy Vattay műgyűjtő és fotós barátom mindig a legjobb képeimet vitte el festményeim reprózása fejében. Akkor vettem egy gépet, később még néhányat, s újra kezdtem. S. Nagy Kata barátom hamarosan pénzkeresethez segített, pár év alatt 12 ezer parasztszoba felvételt csináltam a Népművelési Intézetnek. Akkor készültek a zsidó temető fotóim is, ha már arra jártunk.Mostanában lett belőle könyv, tíz év kiadói elfektetés után. ...Mit fotóztam még? Éjszakai esős utcákat a Vár oldalában, csillogó pocsolyák ellenfényben. Fölnevettem, kiemelve a laborban a tálból a nagyításokat: úgy látszik, mindent csak elölről lehet kezdeni, ha az ember nem zseni. A fotók a harmincas évek magyar fotóiskola stílusában készültek. Ezeket is kidobtam. Fotóztam még a műtermem padlószemetjét is, talán ez volt az egyetlen önálló gondolatom, sok képet kezdtem belőlük. És fényképezem, ma is, lélegző műtermemet, kiállításplakátjaimhoz kellenek. A hobbyfotózást 12 éve abbahagytam, maradt munkaeszköznek.

-A talált fénykép átértelmezésének (a fénykép-kálvária sorozat) mi az önállósága, eredetisége?

-Nem tudom a történetet értékelni, ha ez a kérdés. Hónapig gondolkoztam egy keresztúton, eredetileg National Geographic fotókkal próbálkoztam. Nem ment, valahogy túl népfrontosra sikeredett. Akkor föltelefonáltam a Széchenyi Könyvtárba, hogy bizonyos fotók kellenének. Rettentő komplikált szolgálati utakat mondtak el, akkoriban még nem öltöztem együtt reggelente a Lukácsban az igazgatójukkal. Viszont a Munkásmozgalmi Múzeumban volt egy ismerős fiú. Fantasztikus volt a fotótáruk, harmincas évek szociofotói pesti prolikról és koldusokról. Észbevettem, hogy ebből sorozatot összeállítani vagy hónapok munkájával, vagy eldöntötten két óra alatt lehet; az utóbbit választottam. Vittem fényképezőgépet, repróállványt is magammal. Délután már laboráltam, megírtam rájuk a feliratokat tussal, estére kész volt aKoldus Keresztút. Másnap kereteztem. Rögtön megvette a Nemzeti Galéria. Később, látogatása alkalmából, a Pápa kapott egy angol nyelvű változatot[8]. Éppen most írtam Vatikánba, a tértivevény már vissza is érkezett, mert a szokásos köszönőlevél máig nem jött meg. Félek, elkallódhatott valahol ez a munkám, több püspök kezén ment át annakidején.

-Miért nem engeded ki az országból a képeidet? Tudott, hogy ez a tiltás minden képed hátára rá van bélyegezve-

-...közgyűjteményt kivéve. Nem tiltás, hanem nyomatékos kérés. Ahhoz nincs jogom, csak az első eladás alkalmával, -egy ügyvéd magyarázta el nekem, a Lukácsban, zuhanyozás közben.

Hogy miért?Nézd, itt a Gellérthegy a város közepén. Itt a Váli utca a Körtérnél, ahol a 6-os fordul. Itt jár a 2-es villamos végig a Dunaparton, itt a legendás 18-as villamos, itt volt valaha a 63-as és a 81-es, a későbbi 58-as is, ami a Zugligetbe járt ki. Fölötte a Harangvölgy. Itt van Arany János bácsi sok-sok kézirata az Akadémián. Képeim itt jól érzik magukat. Hogy külföldön megmérettessék? Minek mérni, ez nem tojásbrikett. Használni kell.

-Hol, milyen körülmények között tárolnád legszívesebben a magad képeit?

-Nem feltételes mód, hanem kijelentő, múlt időben. Elintézve. Néhányszáz pesti polgár vállalta ezt a szívességet, meg harminc múzeum. Jórészük ajándék.Egy kép négyféle módon szívódik föl a kultúrába: Lakás-falon, szűk közönség számára ugyan, de alaposan. Múzeumban, ott nem feltétlen látható, de a nemzet trezorja. Kiállításon, amikor pár hétre reflektorfénybe kerül, valami aktualitás kapcsán. És reprodukción, ahol mindig kézközeli állapotban van. Mind a négyre szükség van. Az arányok helyes beállításával törődöm, már ami rajtam múlik.

-A reprodukciót hogyan...?

-Azt nem én. S. Nagy elkezdett egy könyvet írni rólam.

-Érzel-e magad körül közönséget alkotás közben, kiállításodon?

-Munka közben elviselhetetlenül egyedül vagyok, természetesen, kiszolgáltatva égnek- földnek- hóviharnak- magamnak, ez hozzá tartozik. A kiállítási gratulációknak mindig kicsit kondoleálás szaguk van, nem tudom miért. Mintha a túlpartról jönne, az élők földjéről. Érezhetően nem tartanak maguk közé tartozónak. Bár főztömet elfogadják.

-A magánnyal hogy jönnek össze a csoportos kiállítások, amiket szerveztél?

-Füst Milán mondja, lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni. Ebédet, szerelmet, zoknit, fékpofát és osztályfőnöki figyelmeztetést másoktól kapok. Vannak barátok, emberek, kollegák. Vannak jó képek, nem csak az enyémek. Nem nekem jobb egy csoportos kiállítás, hanem a publikumnak. Jobban fölfigyelnek, nagyobb a csindadratta. És a gondolatokat így, több oldalról körüljárva sokaknak könnyebb befogadni.Ezért szerveztem meg Győrben az állandó kiállításunkat is; múlt év összel, 26 levél, fax és sok interurbán telefonnal abban a fantasztikus kis barokk palotában, a Magyar Ispotában, kiválóan konstruktív igazgatónőjük segítségével. Tölg-Molnár Zoltán, Molnár Péter, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet, Kovács Péter, Kovács László, meg én. Még meghívtam, és jönnek is: Klimó Károly, Krajcsovics Éva, Fehér László,El Kazovszkij, M. Novák András, Kárpáti Tamás. Schmal Károly visszalépett. Jó csapat. Kezdetkor (a Lukácsban, ezt is) Dávid Katával megkorrigáltattam az ötletemet, etikus-e a kultúra egy szegmensét így elkülöníteni. Azt mondta, kívánatos. Nincs értelme sok kis gyenge Magyar Nemzeti Galériát csinálni országszerte.

-Életszervezés: napirend, időbeosztás - mit miért?

-A nők, ha már minden kötél szakad, elvesztik a karórájukat. Bár tudnék ilyen lenni. 5.23-kor lecsapom a vekkert és ugrok, hogy legyen időm fogat mosni, tojni, pizsamát az ajtó szögére akasztani, és5.50-re leérjek a templomba. A budai ferences barátokkal együtt mondom a reggeli zsolozsmát. Onnét át 7.05-re a Lukácsba. Most, hogy négy év után elszégyellve magam, úszás előtt is lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik. Hazafelé bevásárlás, otthon Kata meleg reggelivel vár, asztalhoz ül velem. Ha égett a kenyérhaj, nem engedi megenni. Aztán mosogatás, munka. Kettőtől négyig alszom, pizsamában. Ma már nemigen festek este, negyven életév fölött az ihlet napszakhoz és keretmérethez igazodik. Hogy esténként fél órát, erre fenntartott időben, irodalmat olvassak, harminc éve nem jön össze. Háromnegyed tizenegykor oltok, különben nem bírnám a másnapot. Ágyam mellett nagy rajztáblán kiterítve mindenféle olvasandók, most Arany Jánosba vagyok szerelmes. A Toldi estéje. Béranger halálakor. Vásárban. Kisfiam kéretlenül kihozta nekem iskolai könyvtárukból az Így élt Arany János-t, Keresztúry Dezsőtől. Diákoknak íródott, az ember nem is gondolná, nagyon jó.

Mi tartozik még az időbeosztáshoz? Vasárnap ugye nem szabad dolgozni, vasárnap családi séta, gyermekeink nőnek és lassan elhagynak, újra ismerkedem feleségemmel. Nyáron nyaralunk, hogy lett hordozható szövegszerkesztőm, könnyebb feladat. Minden márciusban Kecskemét, alkotóház, Szüts-csel, erről már beszéltem. Ennyi.

-Munka és életvezetés viszonya?

-Nincs viszony. Alárendeltség van. Elsőbbségadás kötelező. A munka az első, meg a második is. Csőlátású vagyok.

-Munka és a tanítás viszonya?

-Tavaly kezdtem, még próbálgatom, az Iparművészeti Főiskolán rajzot tanítok. Nosztalgiából, a múltam, nagyon szeretem az a házat harminc éve. Barátaim sugallják, hogy maradjak, szükségem van rá, hogyolykor kimenjek az utcára. Hogy lassabban öregedjek. Nem tudom. Annyira agresszíven éltem mindig, most meg itt nehezemre esik diákokat kedvük ellenére is utasítani. Anélkül pedig nem nagyon működik a dolog. Mindenestre elmondtam nekik, hogy annyira hiú vagyok, mint egy kisgyerek, kérem, szólítsanak Mesternek. Megteszik.

-Munka és vallásosság viszonya?

-Zörög, azt hiszem. Egyik valahai mesterem, boldogult Sugár Gyuszi szerint ez az egész festészet mégiscsak egy kissé pogány huncutság... Hát?! Legalábbis, ahogy fölperzseli a körülöttem-életet...?! Vagy erről csak én tehetek? A harmadik heti, kedd esti zsolozsmából tudom, hogy Isten örül a (jó) képeknek... Mit is mondjak erről? Sokan hiányolják hitem megjelenését a képeimben. Minden mozdulatomban benne van, éppen ott miért ne lenne jelen? Nem tudok erről többet.

-Ima, egyedül és közösségben: a nyelveken szólás...?

-Imaidőm a reggel első munkaórája. Munkaórája, mert munka. Pár éve tanultam meg, hogy mindenért hálát lehet adni, hogy a vízcsap működik, hogy a családom éppen békén alszik, hogy van nekik ágyuk, hogy tegnap pocsékul ment a festés. Néha eldúdolom, hogy "...gyújts éjszakánkban fényt!" Napközbeni imáim leginkább rövid helyzetjelentő telefonálások, ahogy a rendőrök szólnak beakció közben a központba, jelentve és utasítást kérve. Esetleg erősítésért.

Ima közösségben, imaközösségben, tizenketten vagyunk, ez más műfaj. Ezek megszűrt gondolatok, mivel nem üzengethetünk egymásnak imában. Aznem arra való (szülők oly gyakori tévedése). Vagyis ilyenkor nem mindent lehet Istennek sem elmondani.

Pannonhalmán hallottál a diákkápolnában nyelveken imádkozni, erre kérdezel. Hogy mi ez. Errőlvan szó a Bibliában is, az Apostolok cselekedeteiben, és Pál is említi. Olyan nyelven imádkozunk, amit nem tanultunk, és leggyakrabban magunk se értjük. Mi úgy mondjuk, a Szentlélek Isten sugallja. Pár éve Stassburgban volt egy nemzetközi katolikus karizmatikus imatalálkozó, tőlünk is kiutazott egy kis csapat. Örömmel hallottak egy gyönyörűen fogalmazott hálaadó imát, magyarul. A szünetben gyorsan megkeresték a testvért, hogy honnét való. Zavartan válaszolta, hogy ő francia, és egy szót sem tud magyarul. Akkor tudta meg, mit imádkozott.

Hogy ennek mi az értelme? Ami egy harangvirágnak.

 

3.15. szerda reggel

Nemzeti ünnepünk. Havas! a kert; hajnalban kinézve a műteremablakon. A fellobogózott Főtér, a Ferences templom. Hét kis öregasszony tízféle hangon énekel. Mise végén egyikük önerőből elkezdi a Himnuszt. Aranyosak. Onnét úszni, mint idén minden nap, M. vendégeként. Az új móka, a páros kézzel hátúszás: gyors! Egy tempó három méter! Így M.-el tartom, pedig őúszó volt. És bírom 30 percen át, igaz, mindig csak odafelé. Aztán hazafelé a havas úton, autórádióban kuruc-indulók után Esterházy[9] marháskodik:

százötven év múlva a MAGYAR szó igévé válik, pozitív tartalommal. Franciául azt jelenti majd, ma jól leszopom magam, spanyolul: utcán pénzt találni, s ha egy angol azt mondja, I'm going magyarni, az azt fogja jelenteni, nézd öregem ezt a nőt, most odamegyek hozzá, megszólítom, belekarolok, fölviszem a lakásomra, ... és itt egy csúnya szó következik...

Miklós, hogy elment, lemondta a reggelijét, pedig megettem volna.

 

Szóltak pedig, mégsem nem kaptam Kossuth-díjat. Valami szörnyű félreértés történhetett. Egy fájdalmas nagy élet jussán. Mikicát magammal vittem volna a Parlamentbe. Nem utazom hát Pestre... akkor dolgozom. Ma talán megfordul a szél. Mintha halvány remény, a tegnapi, az A/95/13-as alapján. Fél tíz, kezdek is dolgozni. Ha célunk az örök élet, minek ahhoz ennyi cirkusz?! Na, szia.

Nem bírtam ki, még belekukkantottam a TV-be (tettek minden műterembe) hátha mégis látom magam a díjátadáson. De csak az állami zászlót húzták föl a Kossuth téren, díszőrség, a piros szőnyegen Árpi bácsi elvonulna a díszszázad előtt, de rossz irányba indul, a mellette-tábornok szelíden visszahúzza.

aznap este

Nem az idő fogja sajgó sebem begyógyítani, hanem a tények, szerencsésen. Két nagy öreg kapta a Kossuth-díjat, Gross és Schéner, akik ugyan nem jobbak nálam, mégis rangban..., van ilyen. Minden rendben. Egyébként a Konrád György se kapta meg. Viszont Lator László kapott, és Dávid Kata is. Miért nem tudok én Arany János lenni ...ada czímet, bár nem kértem, S több a hir-név, mint az érdem

Ez a mai kép viszont jó. A/95/14.

 

Hanem Pár hete vettem egy Oravecz összegyujtött verseskötetet. Még ősszel ígérte, ha megjelenik a könyve, följön,ad, s vitt volna egy C. Naplót. Elfelejtette, megint pánikban van. Ezúttal talán okkal, nincs állása, (Mostanában az Élet és Irodalom versrovatát csinálta.)

 

Nagyon szeretem a verseit. Lehet, hogy érdemén fölül, hogy rezignáltságára rezonálok. Szívesen idéznék sokat belőle. 1983-ban írt egy kötet "hopi indián" verset, már az ötlet is jó:

Jelentések a kívában

 

A gödör a semmit jelenti,
a születés támaszát,
a föld a keménységet jelenti,
a születés akaratát,
a fal a határt jelenti,
a születés terét,
az oszlop a nyugalmat jelenti,
a születés hatalmát,
az oltár az áldozatot jelenti,
a születés válaszát, ...

 

A gyógyító növények felfedezése

....

az ismeretlen növény tövénél borzlyuk ásít,
az ismeretlen növény feletti ágon sasfészek sötétlik,
az ismeretlen növény levelén harmatcsepp csillog,
az ismeretlen növény virágán lepke ül,
az ismeretlen növény levelén napsugár táncol,
az ismeretlen növény közelében patak csobog.

a borzlyuk azt jelenti: ásd ki,
a sasfészek azt jelenti: vidd haza,
a harmatcsöpp azt jelent: a főzetet itasd meg Hopaqával,
a napsugár azt jelenti: imádkozz,
a patak azt jelenti, tisztítsd meg gondolataidat,...

 

A nyári tölgyerdő hajnali lehelete

...aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság és ez a meleg, és ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés fölötti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbeleheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőbe nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.

 

Hosszas szimatolások és fontolások után vettem egy Arany összest, egy kötetben, Franklin társulat, két világháború közötti. Ezt mostanában mindennap. Kitaláltam és beválik:NYITVA tartom a kötetet a munkaasztalomon. Most ezt megragadom és nem engedem el. 1956 nyarán kis családunk a Felvidékre utazott. Anyácskám egy reggel hívott, busszal átrándul megnézni a Dobsinai Jégbarlangot. Nem mentem, fáradt voltam aznap. Azóta se láttam. Egy életre megjegyeztem, tartom: mindent azonnal.

 

Szóval Arany:

Nem kell dér az őszi lombnak
Mégis egyre sárgul :
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül :
Bú nekül is, gond nekül is
Nyúgalomra készül...

                            persze, Őszikék...

A kötet előlapjára beírtam:
1816. 3. 2. született
1848: 32 éves
1865:Juliska meghal, 49 éves
1882. 10. 22. meghal, 66 éves

 

Más.
No, a 380 ezer forintos kép ügye, amiről a múltkor. Megtörtént a dolog. A következőképpen. Telefonálnak: "lerendezve", jöhetek a pénzért. A pénztárban 300 ezret nyomnánk a kezembe, mondom nem így.A pénztárosnő föltelefonál, elpirul, majd zavartan kezdi magyarázni, hogy ez is sok pénz, különben sem tudtak már 13. havi fizetést osztani, ők ilyen szegények. Én föl a főnökhöz, a titkárnő nem enged be, hogy tárgyal, leülök, üldögélek. Átmegy a színen Pető Iván, a pártelnök, lekezez, jaj, kedves Dezső, ez milyen egy kellemetlen történet, most te itt mire vársz... Mondom,kifárasztási technika alanya vagyok, a pénz... Hogyhogy, na várj egy percet... már itt is vagyok, menj csak le a pénztárhoz, minden rendben... Mégis volt a pénztárban 380 ezer forint... Hazafelé útbaejtem anyámat, majd betérek egy Sony márkaboltba, színes TV Katának. (Később még egy frittőz, vagyis krumplisütő, az egész lakásba 20 wattos, takarékos izzó, egy baráti segítség 30 ezer, egyházi tized 38 ezer, és a két gyerek külföldön síelt.)

 

Otthon leülök az íróasztalomhoz, előveszem az Adózási Segédletet, kiderül, 150 ezer forintot kéne ebből befizetnem. Megvakarom a fejem, fölhívom tudós barátomat, annak utána a pártházat, hogy a számlával apró baj van, ne küldjék tovább, holnap reggel bemegyek. Másnap beviszek egy papírt, mely szerint képemet JÁVOR KATÁTÓL vették, így nem adóköteles. Még megkérem, körülnézhetnék-e a pincében, én jobban, keretről is, hátulról is megismerem... Mondják, teljesen fölösleges, jó néhányan, annak idején, fegyelmi is volt belőle, tűvé tették... és sajnos az üres keretet meg is találták. Azt is gyanítják, ki vitte el... Akkor legalább megnézném a keretet, a szögek állapotából látnám, kiesett, vagy kiszedték belőle... A gondnokot előkerítik, lekísér. Mutatja a keretet, ott áll a falnak fordítva. Benne a farost, húszcentis opuszszámommal. Megfordítom. Mondom: ez...? Hát erről szakították le a képet, ez a ragasztás-felület... Leporoltuk, fölvittük. Egy ideig csendben nézte a vezérkar. Aztán elbúcsúztam.

Két hét múlva kijöttek képet választani. Merthogy ugye vásároltak tőlem, kárpótlásként, Szent-Iványi számára. Addigra Csomaytól visszakértem egy régesrégi nagy képemet, amit a padlásán tartott, hogy választhat helyette, amit falra is van kedve rakni. Még elpöccintettem, hogy ezt már el is adtam, 380 ezerért... Férje fölhördült, ekkora festő vagy, hogy látatlanba...?! A képet elszállították, még nagy betűkkel ráírtam: Vigyázat, ez a kép hátulja!... Hát így esett a dolog a Szabad Demokraták Székházával. Ha a negyven fehéringesből egy lemegy a pincébe a másfél év alatt...

 

csütörtök reggel, megint munka előtt

a mai zsolozsma, milyen egyszerű:

Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek

 

Ma, először, 1200 fölött úsztam fél óra alatt, ha nem számoltam el, két szemüvegigazítással. Ez ötven méteres medence. (A Lukács 26,7 m., megtudakoltam. Ide csak azért írom le, hogy valahol meglegyen ez az adat.) Miklós délelőtt érkezik csak vissza, reggelire megettem az ő három lángosát is. A konyháról kértem pótfoghagymát és kaptam két pótlángost is. Ez a böjt ügy gond nekem (azt hittem, péntek van). Nem buzgólkodom benne, és nem biztos, hogy helyesen teszem. De úgy vélem, inkább örömöket kellene keresnem. István atya ezt körülbelül el is fogadja tőlem.

Tegnapelőtt váratlanul érkezett Mikicától egy levél. (Nem levelezem a családommal innét.) Benne egy általa tervezett ABC- betűsor rajzai. Néhány hónapja izgatja, amit hallott tőlem, hogy egy ilyen terv sokszázezer forint. Még Pesten egy este össze is ültünk, hogy tervét továbbfejlesszük. A dologban az az érdekes, hogy a levelet elindította, majd itt töltött egy hétvégét, de nem hozta szóba. (Én még nem kaptam meg.) Mi mozgat egy ekkora embert ilyenfajta hallgatásra? Ösztönös ez az angolosság? Tőlem tanulta? Érték ez?

A Főiskoláról. Velem ott már nagyon számolnának, ősztől két osztályt kapnék. Nem nagyon tetszik. Bizonytalan vagyok, mit csináljak velük. Nézd, ezek nem festők akarnak lenni, ez itt melléktárgy, elviselendő. Bár ennek ellentmondani látszik, hogy szombat esténként a fél osztály föl akar járni hozzám, olajtechnikát tanulni. Mondom nekik, minek ez maguknak, galambocskáim?! Bállítottunk két almát meg teásköcsögöt, körbekuporodtak. A múltkori szombatot ugyan szégyenszemre le kellettmondanom, Katának engedve végül, kettesbena Tátrában síeltünk. Adtam volna nekik lakáskulcsot, de szerintük én is kellek hozzá.

Az igazi alternatíva a Képző főiskola lenne, de azt nem lehetne heti egy délelőttel megúszni. Több időm pedig biztos nincs, hacsak a műtermemmel nem költözöm be. De akkor meg mit csinálok otthon? Vagy naponta szállítom ide-oda a képeket? Nem tudom. Hozzászoktam életformámhoz. A folytonos rögtönzés lehetőségéhez. Ha annyit adnának, hogy pénzügyekkel nem kéne többet foglalkoznom, talán--.

Fél tíz, kezdek dolgozni... Miklós magnósrádióját áthoztam. Egyetlen kazettát hozott. Tőlem kapta, ajánlással: "Miklósnak, 94 karácsonyakor, a doberdói pergőtűzre emlékezve. Vagy az Isonzónál volt?! Deske." Azt a nevezetes 1979-es Pilinszky interjút másoltam le neki újra, azóta négyszer költözött. Sokat hallgattuk ezt itt anno, Kecskeméten. S éppen mindketten szerelmesek... "A művészet határa és adepresszió..." édes, százszorhallott, kántáló hangja.

 

csütörtök este

Rádiót idén először nem hoztam. Néhány éve, ugyanitt, egy délelőtt döbbenten vettem észbe, hogy Szabad Európa, a várt Forgószínpaddal együtt: megszűnt. Életem része volt, meghalt és nem is lesz többé. Mint harminc éve fázva topogtam negyed órát a zugligeti villamosvégállomáson, sílécemet szorongatva, mikor megláttam a kis táblát: a villamosvonal megszűnt.

S. Nagy Kata meséli, milyen alapélménye volt Weöres: Lélek idézés kamaszkora végén, hogy hiába venné meg a későbbi, teljesebb, háromkötetes műfordításgyűjteményét, az nem ugyanaz.Hogy ő azt úgy hordozta magával, mint bibliát, s hogy a versek egymásutánja is milyen fontos volt, hogy a litván költök és hogy mennyit tudott kívülről...(hogy irigylem a nálam nagyobb szellemi kapacitásokat!)és ellopták tőle, azt is tudja ki, s azóta vadászik egy példányra... másnap rámondtam az üzenetrögzítőjére, találtam neked, egy antikváriumban, és itt van a kezemben... Most megpróbálok J. Katának is szerezni egyet.

 

Ja, Jávornak vettem egy Shakespeare összeset, újra. A múltkori, belátom, nehezen használható, marhanagy, egykötetes. Ez hét. Belátható időn belül -valamelyik nyáron?-olvasnám újra, most csak a fő drámáit. Okos tanács volt, hogy másodrendű műveivel kezdjem az ismerkedést, két éve. Megfogadtam.

Még nem mondtam. Ma megvan az idei gondolat. Két képet kezdtem, újra színek, a szürke-feketék helyett, a foltok nagyobbak, barbárabb faktúra, festői. Most egy ideig csak szaporítani kell őket -variánsok- míg letisztul, s talán egy-két igazán jó születik. Ez a teher, ami hónapok óta rajtam, talán most-

 

A menetrendszerű szakmai élet közben persze folyt, folyik. Volt februárban egy jó kis kiállításom, három TV szerepléssel, három képet a hazaszállítás utáni órában megvettek. Műteremből, tehát féláron. Egy kritikában egyik képemet nagyon megdicsérték, egy hétre nagyon megzavarta elvi munkatervemet.

 

Zsófi vagy másfél hónapja a Nagyállatkert madártelelő házában dolgozott, baglyok és gémek, szerette, órákat mesélt róla, de tartósra nem szánta, mert a 11 ezer nettó bér ma már messze a létminimum alatt van, valamint napi 10-11 óra lenne nyáron, bele az estébe, a nyitvatartási idő függvényében. Túlórapénz nincs. Továbblépés lehetőség nincs. Váratlanul most Szüts meghívta grafikai stúdiójába, hogy segít a sorsán. Áprilisban belép a cégbe. Ha megbecsüli magát, elindulhat.

 

 

péntek reggel

Néhány hete a főiskolán kis esti ünnepség, volt tanszékvezetőnk, Szrogh Gyuri bácsi 80 éves. Nagy vidámságok között egy fát is elültetett a kertbe, (az ásót én kezeltem), Csomayék lopták egy parkból előző éjjel. Volt torta is. A köszöntő szónoklatra válaszát így kezdte: Nem vagyok szavak embere... Mindenki visít a nevetéstől. Tudvalévő, hogy az elmúlt évtizedekben még senki nem látta őt úgy, hogy ne beszélt volna éppen... Eljött Szalay Laci bácsi is, statika tanárom volt, vele is igen szeretjük egymást, nagykaliberü szellemi vezetőnk is volt. Botra támaszkodva jár, mondja, most gyógyul agyvérzéséből, és tanul újra olvasni. "Tudod, milyen érdekes a Münchausen báró?!" Na, kezdek dolgozni.

 

péntek este

Hát megvan, a rohadt életbe, megtaláltam a hangot. Ez a negyedik jó kép, A/95/17. És tartom a mindennap-egy-kép tempót. Van remény: tegnap, 25 év késéssel, rájöttem, ha a lemezcsiszoláshoz a smirglit kettéhajtva használom, nem gémberednek el az ujjaim.

 

szombat este

M. kinézte a műsorfüzetben, és így este TV-n egy amerikai dokumentumfilm színesben, Motherwellről, és a negyvenes évek végén induló, mára elhíresült New York-i festőiskoláról. Akik mind milliomosok lettek, már amelyikük megélte. Többen fejezték be tragikusan, autóbalesetek részegen, szegény hülye Rotko, aki zseni volt, öngyilkos lett. A stílusmagyarázatok és értékelések (nagynevű kritikusokat is megszólaltattak): tömény csacsiság. Hanem mutatták az öregúr műtermét, és őt is "munka közben".Sose tartottam valami sokra.Négyzetméteres hófehér papír a földön, föléhajol terpeszben, mártja egy küblibe ecsetjét, s jókora fekete görbét kanyarít a felület közepére. Aztán nagy fekete kört, majd két pöttyöt mellé. Közben mindenféle butaságokat mond, hogy ez nem más, mint "énjének megtalálása" közben nem is gondol semmire, és ilyet ötvenet is szok csinálni egyszuszra.Műterme földje--fala tele ilyen firkákkal. Műteremszemetek. Azonban. Van közte gyönyörű is. De nem is ez a lényeg, számomra. Utána beszélgettünk vagy két órát M.-mel erről, ami már ritkaság, rég mindent elmondhatót elmondtunk egymásnak a szakmáról. De a film lelkiismeretvizsgálatra késztetett. Nem mulasztom-e el a játéknak, bemelegítésnek azokat a formáit, amitől talán kevésbé kínlódva csinálnám a képeimet. Formák, színek, ötletek. Nem biztos, hogy szükségszerű MINDIG ENNYIRE keservesen dolgozni, lehet, hogy ez fegyelmezetlenség is. Hogy mindig csak a véresen komoly olajfestmény. Ahol aztán az aggódás, hogy beszűkülök, és ismétlem magam.M. is magába szállt. Mit lehetne föllazító gyakorlatként.

valami gyors és könnyű technika
azonban minőségi anyagokkal, hátha netán sikerül
talán merített akvarellpapírra tussal vagy olajjal rajzolni
vagy nagyméretűkollázsok, nem színvesztő anyagokból
munka előtt kötelező félóra?
bátran és bután, lehetőleg

M. a nonfiguratívitás útját határozott mozdulattal lesöpörte, hogy a parttalan szabadság keservébőlelege volt, egyetértettem. A közös töprengés átnyúlt a mai délelőttbe, ami szokatlan-, munkaidőben. Aztán a könnyedség-bátorság fogalmakat forgatva fejünkben kezdtünk festeni, kiki a műtermében. Délben egyeztettük, mire jutottunk. Ő most fehér-a-fehérben poharas csendéleteket fest, halványszürke-okker konturrajzzal. A mai képén rózsaszín vonalakat használt. Én pedig egyjó kis puha, rózsaszínes -barnás, korai Bonnard enteriőrt csináltam, a bátorság és korszerűség jegyében. Röhögtünk és legyintettünk, hogy így is rendben van, nem tudunk kilépni magunkból. De azért a lazító gyakorlatok ügyét tovább forgatom.

 

Jeleníts atya idén is szentelt lakást nálunk. Most nem virágot hozott, Katának, hanem bonbont a gyerekeknek. Tavasszal búcsúzik tartományfőnöki posztjától. Mindig utolsónak hiszi nyári bicikliútját gyerekeivel, Rómába. Egy -kétévente találkozunk. Általában elég őt gondolatban megkérdeznem, azonnal tudom a megoldást. Most rákérdeztem, hogy asztali korpuszomat levélnehezéknek is használom, jóváhagyta.

 

Mára ennyit. Sziasztok, a kislányt külön is!

 

 

 

95.4.26. -5.9.                   J-30                                                       

 

Szia J!

 

Hónapok óta próbálom megfogalmazni, miért nem szerettem meg a tanítást a főiskolán, holott 15 évig próbálkoztam ide bekerülni, és nem mondhatom, hogy csalódtam. A legérdekesebb, hogy lényegében nem tudom, ma sem. Nem hiszem, hogy lustaság, hogy otthagyom.

Otthagyom a tanítást, mert:

1. A festésen kívül mindent túl-teherként élek meg. Kapacitás kérdése is, nyilván, a festés teljesen lefedi az életem. Igen-igen nehezen törődöm bármi mással. És nagyon féltem az időmet.

Ugyanebből a megfontolásból: a Képzőműv. főiskolai tanításról is egyszer s mindenkorra le kell mondanom, pedig azoknak lett volna igazán mondanivalóm. Ráadásul ott nem úsznám meg heti egy délelőttel, mint itt.

2. Hiú vagyok rá, fontos nekem, és önbizalmat ad, hogy megélünk csak a szakmámból.

3. Nem tartom kötelességemnek a tanítást, bár erre többen hivatkoznak. Más a dolgom. Szellemi eredményeimet egyébként megfogalmazom, írásban. Főleg neked.

4. Érdekes módon: untam. Főleg a magam mondatait. A korrektúrák közötti teszek-veszek időket.

5. Az anyagi rész: Havi penzumom harmadát-negyedét fizették, 14 ezret kaptam kézhez -így ez nem volt fontos. Nyugdíj e félállás után jelentéktelen. Helyette viszont öregségemre, túlélőimre gondolva, most elkezdem képeimet trezorálni. Egy festőnek nincs tiszteletdíja, ha már tolószékben üldögél, -mint a jobb íróknak, kiadott műveik után.

Megjegyzem, oly egyértelműen szólt minden (és mindenki) a tanítás folytatása mellett, hogy az már gyanús volt. Miért nem hajlok akkor én a jó szóra?! A régi zsidók, ha valakit ellenszavazat nélkül ítéltek halálra, -fölmentették.

Képletben megjelenítve akartam a Főiskolával tudatni fölmondásom okát:

 

S Õ ¹ S Õ

      ↑          ↓

                  

                                      (nem tudja a gép bejárat - kijárat jeleketrt vízszintesen kiírni)

 

tehát:summa output nem egyenlősumma inputtal;

         vagyis nem volt elég öröm csinálni

 

AZ EGYETLEN VÉRESEN KOMOLY ELLENÉRV: TUDOM, AZ ÉLET HELYETT SAJNOS KICSIT AZ ÖREGEDÉST VÁLASZTOM.

 

Lopót, azóta restaurátorként végzett húsz évvel ezelőtti tanítványomat már bemutattam a tanszékvezetőnek, mint javasolt utódomat. Mindketten örültek.

 

Márciusi kecskeméti képeimet keretezem. Sokféle egyéb feladat miatt vagy egy hónapja tart. Van néhány jó kép. Vékony keret -vastag keret, üveggel vagy anélkül, legyen-e piszkosfehér csík a kép körül -sok sok fejvakarászós órák. Rettenetes drágán vettem dús arany lécprofilt, kétfélét, egy-egy kerethez való mennyiséget, s estére szépen összeállítottam, szürkés-rózsaszín árnyalatokra mázoltam. Gyönyörű lett benne halványszürke műterem képeim némelyike. Ismét nagy mennyiségű fejvakarászás, mi legyen hát. Vendégek nyaggatása e tárgykörben. S a vélemények mind igazak, csak sajnos választani kell közülük.

-Bármi áron, a kép legyen a lehető legszebb. Mit törődünk a korszerűség kétes fogalmával.

-Nem gondolnánk, de Picassoék ezt a polgári-szalonokba-eladhatóság okából szerették használni

 

És ami döntött:

(Bognár Robi)

-Nem illik képeim gondolkodásához (hozzám).

Így Szütsnek eladtam őket. Szép, görbe szerelem volt, akár egy rendezett jövő reményével. Nem vágok ebbe a kalandba. Sem.

 

Tanítás és keretezés. Nevetségesen megkínlódott döntések.

 

Egy hétig felvételiztettem leendő főiskolásokat. Tízszeres túljelentkezés, első fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett lefaragni. A zsűrik délben kezdődtek, előtte aludtam két órát, hogy bírjam. Napi 160 ember. Rajzaik alatt mappában otthoni rajzok, és tervek. Egy gyerekkel 60-100 másodpercet foglalkoztunk, ez elég is volt a döntéshez. Nagyon kellett figyelni, egy ember sorsáról van szó. 12-en szavaztunk, hat igennel továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos rajzlap, olvashatatlan aláírás, kulturálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap bemutattam a zsűrinek egy rajzot, hogy én elfogult vagyok, ez itt barátom fiának rajza, mondanának véleményt, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs tétje, a fiú nem akar művészeti főiskolára jelentkezni.11-ből 2 igen szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam, harminchárom éve evvel vettek föl a Főiskolára. Nevettek.

 

És mi újság a Lukácsban?! A múltkoriban a fociról kezdett valaki beszélni. A többség ilyenkor hallgat és tapintatosan félrenéz.

V. Miklós Kékkúton rácsapta a kocsiajtót a mutatóujjamra, Tapolcán tizenegy öltéssel bevarrták. Igazából csak egy öltéssel, de ez így nem jól mesélhető. Nem tört benne csont. A műtő előtt várva (bekísértek, egy kézzel vezettem, elég gyorsan) Miklós megkérdezte, nem félek-e az injekciótól? Mi mindentől tud félni egy gyerek!

Szóval az úszás. Nyolc napig eltiltottak. Volna. Fölvettem egy óriási sárga gumikesztyűt, s fej föl tartott kézzel, háton és egy karral úszom. Honv. minisztériumi alezredes barátom fejcsóválva rám köszönt: Dezső, Dezső, hát az orrcsipesz nem volt elég?! Viszont ha most nekiúszom valakinek, az kér bocsánatot. Az egész uszoda dédelget. Egyik öreg prof a medence szélén levétette velem a kesztyűt, és megvizitálta a kötést. Tanácsokat adott. Egy másik ezeket a tanácsokat a zuhany alatt felülbírálta. A komor néni rámmosolygott.

A szemtelenség a dologban, hogy így is gyorsabban úszom mindenkinél. Ezt is eltűrik.

Lukács. A sajtófigyelőm. Dezsőkém olvastam rólad a Magyar Nemzetben! Nem is tudsz róla? Holnap hozom, két példányban, xeroxon!Ismernek.

 

Kékkútra leérve Kata nekirohant ásóval a kertnek (május elsejével együtt hosszú hétvégénk volt) kérte segítenék gereblyézni. Nem segítettem. Hargittai Pál, idegenbeszakadt hazánkfestője kiállításának megnyitószövegét csiszolgattam minden lehetséges percemben. Párizsból hívott interurbán -ez engem mindig elbűvöl- vallalnám-e, ijedtemben igent mondtam. Múltkor két hónap alatt nem sikerült Schmal Karcsi barátom megnyitójára egy beszédet összekalapálnom. Le is mondtam. Ja, ez az ismeretség még 92-ből származik, amikor veled nem sikerült Párizsban találkoznom, egy darabig támasztottam hátammal a Louvre falát, rád várva. Egy 72 éves textiltervező, Párizsban él, egyike a világ legjobbjainak. Firenzében kastéllyal. Irodájában láttam két kurvajó képét. Hívtam, jönne Magyarországra, itthon kiállítani. Ez is motiválta.

 

77-ben volt egy Honvédelmi Minisztériumi pályázat, képzőművészeknek. Ezokból megnézhettünk egy harckocsizó laktanyát. Nagybajszú parancsnokuk vezetett körbe. Máig emlékszem magyarázatára, hogy ők vigyáznak a kiskatonákra, hogy a laktanyában le legyenek terhelve, mertA TÉTLENSÉG ROHASSZA AZ EMBER BELSŐ ÁLLAPOTÁT. Ezen a pályázaton szerepeltem -egyébként sikeresen- a Tökéletesen álcázott harckocsi -c. képemmel. A lemez apró lila-piros-fekete absztrakt ornamentikával volt tele. Épp a napokban találtam meg egy darabját, ágyfeneket csináltam belőle.

 

Még egy korai emlékem, illetve ez a legelső. Múltkor kérdezem anyámat, mikor is volt, ágybetéteken feküdtünk a konyhában?! Igen, ostrom után az volt az egyetlen fűthető helység, 45 februárban! -Két és fél éves voltál.

 

Meséltem már? Emlékem még, Mikivel, talán a legédesebb. Két-három?évesen fölkuporodott az ölembe, s ő is kinyújtott kézzel,eltartott mutatóujjal nézte készülő képemet. Úgy szoktam problémás színfoltot kitakarni, környezetét vizsgálandó.

 

Kata küldött Katona atyához, szabadító imát kellene jókedvhiány miatt. Meg hogy munkamánia (de hát az nyilván menekülés.) István el is irányított, de nem szabadító, hanem gyógyító imára. Emmausz közösség teamje, havonta egyszer fogadnak, bejelentkezésre. Egyikük csak angolul tudott, annak egyszerűsítve úgy fordították, hogy depression, és nehéz házasság. Kézrátétellel, nyelveken. Mondták, én ne imádkozzam, lazítsak. Fél óra volt. Egyet kérdeztek, (mondtam, 10 éve közösségvezető vagyok), mennyit imádkozik értem a közi. Merthogy a vezető több kegyelmet, de több terhet is kap, látják István atyán is. Mondták, úgy érzik, baj van avval, hogy nem fogadom el eléggé a szeretetet, Istenét, emberét. Evvel a mondattal azóta se tudok mit kezdeni.

Hanem Isten ott rögtön az előszobában megajándékozott, nagyon. Ott árulták, új, katolikus fordításban, szép formátumban Carothers: Magasztalásban rejlő erő-t, xerox példányát 10 éve ronggyá olvastam. Még gond is, mi lesz a szeretett régi példányommal, most?! Ne küldjem el neked? Elkezdtem magamévá tenni az újat, elölről, golyóstollal a kezemben.

 

Meséltem már a viccet?, égő iskolából a gyerekek sorra ugranak a kifeszített ponyvára.Egyikük a tűzoltótól hatalmas pofont kap. Már harmadszor ugrott.

                                                        Sokat elmond a gyerekvilágról.

 

4 évvel látogatása után megkérdeztem Vatikántól, megkapta-e a pápa a Koldus keresztutamat?! Nem, tényleg elveszett, gyanítottam. Most telefonáltak a pápai nunciatúráról, vatikáni megbízásból keresik. Annak idején Keresztes nyíregyházi püspök jó néhány levelemre nem válaszolt ezügyben.

 

27 év után bensőséges családi ünnep színhelye volt konyhánk, utoljára mosogattam.

Kata Zsófival évek óta huzakodik, hogy szinte semmi házimunkát nem végez. Próbálkoztam ebbe az egyenetlenségbe több ízben belenyúlni, sikertelenül. Most ÉN ráosztottam ezt a feladatot, szépen csinálja, béke van.[10]

 

KéBzeld, ez is egy keveredés: a Műcsarnokkal tegnap beszéltem, jövő évre kért kiállításomat első fordulóban elutasították, csoportos kérelmem viszont továbbjutott. Csak az a bökkenő, hogy én olyat nem kértem. Most próbálok velük egyezkedni, a végre kirúgott igazgatójuk helyettese kedvel engem, cikkeimet olvassa. Küldtem nekik postán 10 szép kis műterem-kép fotót, a nyilván elkallódott előző küldemény helyébe, az új döntéshez.

 

Ez egy mai telefon: meglesz az államtitkári protekció (pénz), 15 év próbálkozás után remélhetőleg sikerül kiadatnom Strindberg: Egyedül-jét. 20 évesen abból tanultam meg sétálni (is), alapkönyvem volt. Dick Manó adta ki 1924 körül, Pesten. Senki nem ismeri. Két éve mutattam meg az Új Mandátum kiadónak. Illusztrációkat csináltattak velem, hozzá.

 

Meghívattam magamat Esztergomba: rajzért adnának szállást 10 napra, fiammal lemennék. Sikerült is volna, de Győr is meghívott, személyre szólóan, ők egy hónapra, megint, koszt, kvártély, műterem, és talán még valami fizetés is. Miki nagyon örül, tavaly nagyon jól érezte magát velem. Akkor még a nyáron lesz vagy 25 képem. Na.

Ólmos fáradtságom váltakozik az ónossal. Bár a festészet húzóágazat, állítólag.

Küldök, vagyis mellékelek neked interjút és megnyitószöveget. Még nem tudom mennyit, a boritékolásnál derül ki az arányos, illő mennyiség.

Küldök még egy kis Radnótit is, múltkor fedeztem föl, kiderült, Miki már ismerte.

 

ÉJSZAKA

 

  Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom
  alszik a pókháló közelében a légy a falon;
  csönd van a házban, az éber egér se kapirgál,
  alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
                          kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
  alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
  alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
  fölkél az ősz és lopni lopakszik az éjben.

 

                                                        1942 június 1

 

ölellek mindnyájatokat:

illetve előbb a megnyitó szövegem.

 

 

SZÜTS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSÁRA

            /elhangzott95. 4. 10.,Pécs, Művészetek Háza,a megnyitón/

 

Hölgyeim és Uraim.

Emlékezzünk. Azon a napon, amelyen II. János Pál pápa a harangöntő üzemben megszemlélte azt a harangot, melyre Ézsaiás próféta szavait vésték, és melyet majd az ENSZ-nek fog ajándékozni,

-azon a napon, amelyen a Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár páncélozott szállító harcjárműve laktanyájába tartva az egésznapos esőzéstől a bukkanókkal teli dűlőúton megcsúszott majd fölborult, és M. I. főtörzsőrmester alászorulva szörnyethalt,

-azon a napon, amelyen a forintleértékelés után a kisbefektetők nagy tételben elkezdték a magyar bankokból valutakészleteiket kiváltani,

-azon a napon amelyen Csecsenföldön az Argum melletti folyóparton heves harcok dúltak, mert az orosz csapatok a déli szárny áttörésével próbálkoztak,

-azon a napon, amelyen az Irakba behatolt török csapatok megölték a szeparatista Kurd Munkáspárt 200 gerillaharcosát,

-azon a napon, amelyen az alabamai Mobile Bay fölötti hídon több mint száz kocsi rohant egymásba a nagy köd miatt, egy ember meghalt, és 74 sérültet kellett kórházba szállítani,

-azon a napon, amelyen Sierra Leonéban a lázadók szabadon engedték a hét apácát, akit január végén raboltak el Kambiából,

-azon a napon, amelyen egy magyar fiatalember barátjával leereszkedve a Tennessee állambeli Real Well 48 méter mély barlangjába, a kürtőből való visszamászás közben kimerülve eszméletét vesztette, s mire a mentők a felszínre hozták, kihűlés következtében meghalt,

-azon a napon, amelyen kiszivárogtatták a hírt, hogy utolsó napjait éli a bajai Bácshús, hogy a pécsi Möbiusz Részvénytársasággal egyesülését immár kész tényként lehet kezelni.

-ugyanazon a napon, vagyis 1995. március 21-én, kedd reggel Szüts Miklós budapesti illetőségű festőművész a Kecskemét-Műkerti, századfordulón épült alkotóházban 6.50-kor ágyából kikelvén s felöltözködvén 7.01-kor gépkocsival a városi uszodába hajtott. Harminc perces felváltva végzett mell- hát- és gyorsúszásután 8.15-kor asztalhoz telepedve elfogyasztottacitromos teából, három lángosból,és a hozzá kistányéron odakészített két foghagymagerezdből álló reggelijét,majd tudomásul véve, de nem befolyásoltatva, vagyis mit sem törődvea pápai harangvizittel,a tiszthelyettes halálával, a forintleértékelés sajnálatos következményeivel, az Argum menti harcokkal, a kurd szeparatisták lemészárlásával, az alabamai tömegkatasztrófával, az épségben hazatértapácákkal, a szerencsétlenül járt magyar barlangásszal, a bajai részvénytársaság fúziójával, -Szüst Miklós műtermébe tért, s néhányceruzavázlat után festőállványa elé lépve gyors mozdulatokkal a fehér fölfeszített vászonra rajzolta tervezett festményének témáját; egy kockás terítőn elrendezett kávésbögrét, borosüveget, sótartót és a jobb alsó sarokban egy szeletelőkést. Délben, munkája befejeztével, a képen elhelyezte szignóját, majd ecsetjeit terpentinben megöblítve, és pamutrongyban tisztára dörzsölve, ebédelni tért. Étkezés után foteljében hátradőlve, új képét nézegetve elszívott egy cigarettát, majd lepihent.

A festményt a szakmai berkekben nagy föltűnést keltett 1996-os Vigadó-beli kiállításról egy jómódú mecseknádasdi szőnyegkereskedő vásárolta meg, magas áron, elmondása szerint menye számára, alku nélkül. Számlát nem kért. A művész halála ötödik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítását agg festőbarátja nyitotta meg, a kép ott főhelyen szerepelt. Az akkori nevén Közművelődésügyi és Kulturális Minisztérium rögtön levédette, de idáig mindössze kétszer kérte kölcsön, egyszer, a Frankfurti Biennáléra, egyszer később, az emlékezetes "A Múlt Század Festészetünk Tükrében"-kiállításra, a Műcsarnok összes termeibe. Megemlítendő még egy sikertelen rablási kísérletet. A kép későbbi sorsa kevésbé kalandos, a hagyatéki viták lezárása után az örökös a festményt telekvásárlási szándékára hivatkozva a Pécsi Modern Képtárnak ajánlotta föl. Végül a Városnak közadakozásból sikerült megvásárolni, s néhány Ferenczy Károly, Tölg-Molnár, valamint egy apró méretű Vojnich-képpel került közös falra, ez utóbbi egy igen élethűen kidolgozott derűs tóparti jelenetet ábrázolt. 2061-ben, egy szeles, hideg télvégi vasárnapdélelött H. N. uránvárosi vegyészmérnőknő, és az egyébként ügyesen rajzolgatónégy és fél éves kislánya betért az impozáns, nemrég új épületbe költözött Képtárba. Itt, a Szüts-kép elött a következő párbeszéd hangzott el:

-Nézd anyu, ez itt pont olyan, mint apu kávésbögréje, nem?

-Igen, Zsuzsókám, de ne nyúlj hozzá.

-Ugye, anyu, ez egy nagyon szép kép?

-Igen, ez egy nagyon szép kép. Veszünk is róla egy       reprodukciót, és otthon megmutatjuk apunak, jó?!

-És mibe került ez a kép, anyu?

-Egy életbe, kislányom.

A kiállítást megnyitom.                                         

 

és az interjú:

 

95.4.12.az IGEN folyóirat számára        

                           

              A HALÁL RÖVIDSZŐRŰ HÁZIÁLLAT

 

/VÁLI DEZSŐT KÉRDEZI B. PETŐFI ÁGNES/

             

-Váli Dezső olyan festő, aki ír is. Az 1958-óta írt 3100 oldalnyi naplójából Bognár Róbert 350 oldalas könyvet szerkesztett: "C. Napló ", 92-ben jelent meg.Mennyi a műben a Váli Dezső és mennyi a Bognár Róbert?

-Váli Dezső olyan festő, aki sír is. A 3100 (azóta 4400) oldal természetesen élvezhetetlen, sok a nyafogás, ismétlés. Szerencsére Robi barátom, úgy húzta meg a szöveget, ahogy mindigis elképzeltem, tömörített, de nem csinosított. Hogy ez hogyan hat? Nem tudom. Ugyanaz a helyzet, mint a képeimnél. Soha nem fogom megtudni, mi olvasható ki belőlük. Hiszen belefestem nagyanyámat, rózsabokrok között sétál, ezüstfejű botjára támaszkodva... A néző pedig üres szobasarkot lát, billenő székkel a sarokban. És egy régi estére emlékezik vissza, uborkát evett húgával a konyhában... Egy mű végtelen jelentésű. Thomas Mannt 14 évig tanultam, tudom.

-Aki valaha is naplót vezetett, tudja, milyen nehéz őszintén írni. Még akkor is, ha biztos lehet benne, hogy senki más nem olvashatja. Mennyire őszinte egy olyan napló, amely még írója életében ezrek kezébe kerül?

-Nem írni nehéz őszintén, -gondolkodni. Első gondolatom mindig hazugság, önáltatás. Dzsungelkésem állandó használatban, hogy a fényre kiverekedjem magam. "Meztelenül, kitéve e boldogtalan korszak fagyának, evilági kocsin, földöntúli lovakkal tévelygek én, öregember" mondja Kafka egy novellájában.

-Két szó hiányzik nekem ebből a könyvből: az "apa" és a "halál"...

-Az utóbbi az érdekesebb. Édesapámat nem ismertem, orosz hadifogságban fejezte be. Apaképem ilyenformán nincs.Hogy magam is apa lettem, szokatlan, hogy egy gyerekhez ketten is szólunk, esetleg kétfélét.

A halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él a műtermemben, kipislog az ágyam alól. Naponta sétáltatom. Érdemes-é ma reggel fogat mosni, hiszen meghalok. A dolog ellentmondásossága legszebben a 90. zsoltárban leírva, Károlyi gyönyörű fordításában. Mózes, Isten embere, így morog: "...A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, ésnagyobb részök nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk..."

Vagyis nem elég, hogy az élet nehéz, de ráadásul még rövid is. Nomármost ha olyan nehéz, miért baj, hogy rövid?!...

-Egyszer Kékkúton kölcsönkértem Öntől a Naplót. Azt válaszolta, csak egy napra és egy éjszakára tudja odaadni, mert maga is olvassa. Mit keres benne?

-Elég ronda történet, az önzésem. Két év után nem emlékszem, miért kellett akkor annyira sürgősen. Csakugyan olvasom időnként, ellenőrizendő magamat, hol állok. Mindig a legfontosabb kérdéseim körül keringek, miért élek, hogyan csinálhatnám jobban. Mentségül: ugyanez a mohó türelmetlenség munkám motorja is. Nincs osztályvezetőm, aki számonkérjen határidőket, hacsak nem Georges Braque... /akit egyébként egyszer álmomban hátbaszúrtam, féltékenységből./

-A Napló hetedik oldalán olvasható: "nyilván egy egész élet kell majd hozzá, hogy megértsem, hogy én -élek." Ez a gondolata 9 éves korából származik, most 53. Mire jutott idáig?

-Én még mindig nem értem ezt az egészet. Emberek mennek az utcán. Furcsa. Gondolom, ha én e kérdéssel, hogy minek élek, rendben lennék, hallgatnám a dalos madarakat a virágos réten, és nem festenék. "Mi végre élünk e világban." Egy koradélelőtti féligkész gyenge olajképem idején a reményt megélni... napi keserv. Minden képeim a mindenséget célozzák, szárnyszegett szegénykéim.

-Számomra Ön redukáló művész: nyolcadik éve festi ugyanazt a témát - műterem, korábban évekig zsidó temetők -, és a legkevesebb eszközzel próbálja a legnagyobb hatást elérni. Nem kérdezte meg magától, kell-e egyáltalán festeni?

-Nem.

-Hogyan kezdi el a képet? Tud-e fejben festeni? Egyáltalán lehet-e?

-Fejben festeni, vakon sakkozni, külön adottság. Nem rendelkezem vele. Semmit nem látok bele az üres vászonba, üres vászonnak látom. Hogyan kezdem a képet? Érdektelen. 5.23-kor vekker, ima, úszom, elmosogatok, nyögök kettőt, aztán gyufaskatulyányi apró vázlatrajz. Azt fölrajzolom egy lemezre, s mintha kifestőkönyv[11]: kiszínezem. Majd javítgatom, kapirgálom hónapszám.

-Előfordul, hogy éjszaka felébred, mert megálmodja, hogy ide vagy oda kéne húzni egy vonalat, vagy egy szürke helyett egy másik árnyalat lenne jobb?

-Mindíg csak képtelen műtermekkel álmodom. De túl a tréfán, a negyvenedik életév fölött az ihletet úgy hívják: munkafegyelem. Nem, csakugyan nincs semmi elképzelésem egy leendő, vagy félkész képemről. Az csak munka közben, kéz alatt alakul. A képcsinálás nálam passzív munka: elfogadása a fölbukkant lehetőségeknek. Az utolsó pillanatig reménykedem. Harminc közepes képet kell megcsinálnom, az évi egy igazán jóhoz.

-Mikor tarja jónak a festményét?

-Nagyon jónak?! Félek, hogy megbotránkoztatom. Amikor ránézve, viszket az orrnyergem.

-Köztudott, hogy az önmaga által rossznak ítélt képeit felfűrészeli. Leírta, általában két százalékuknál szívja utólag a fogát. Nem érdemes amiatt a kettő miatt megkegyelmezni a kilencvennyolcnak?És ha más ítészek szerint az nem lenne kidobandó?

-Nem érdemes megkegyelmezni. Szellemi gyermekkorát éli, aki csak épít, és nem szelektál. Gondolatot, szokásokat, embereket, tárgyakat. Nincs elég gyenge mű a világban? Szaporítsam?

Hogy mások véleménye?! Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam...

-Már nem fest szép című nonfiguratív képeket? Mi volt a váltás oka?

-Szívembe mar evvel a "szép" szóval. Gyanítom, nagyrészüknek csak a címe volt szép. Vagy túl szép. Talán ezért is hagytam abba...?

-Van olyan képe, mitől nem tud megválni?

-Volt. Már megkérgesedtem. Nem, ez így nem igaz. Szabad lettem tőlük. Nem lenne helyes, ha képeim felnőtt fejjel szoknyám szélén ülnének. Dolgozzanak a nyavalyások, hess, kifelé!

-Nemcsak azt lajstromozza, hány és milyen nagyságú képet festett, hanem azt is, kik a tulajdonosok. Kik?

-Kik? Múzeumok és emberek. Általában jó emberek, vagy legalább értékes emberek. Vagy gyűjtők. Ámbár azokközött is van jó ember. Igen, opuszjegyzékem mellett vezetek egy szereplési naplót is, kompjuterben. Így nem fordul elő, hogy ugyanarra a biennáléra két év múlva ugyanazt a képet küldjem be, mégegyszer. Valamint egy jövő századi művészettörténésznőnek négy év kutatómunkát megtakarítok.

-Öntől nehéz olyat kérdezni, amit még nem kérdeztek. Naplója, különcnek tetsző tettei szinte kényszerítik az embert, mi után tudakozódjék. A hasonló kérdésekre pedig hasonló válaszok adhatók. Mennyire tudatos ez? Vagy mi, kérdezők nem tudjuk, csak az öndokumentációból szőtt valóságszövetet felfejteni, és a Váli-titokba bepillantani?

-Különc, én?! Tudja, kapkodom a fejem, miért olyan különc ez az emberiség, itt körülöttem. Ahelyett, hogy szép nyugodtan festenének...

Váli-titok?! Ez nekem nagyon tetszik. Tényleg van?Hogy én gyártom a legendákat, magamról? Én leginkább az életemet gyártom, bár azt nagyon.

-"Rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, amely a minek kérdésre nem tud kielégítő választ adni -ehhez nagyfokú erkölcsi önállóságra, vagy robusztus élniakarásra van szükség." Thomas Manntól idézi ezt a gondolatot naplójában. Ön melyikkel rendelkezik?

-A döntést az utókorra bízom. Segítségül annyit, hogy a robusztus élniakarás eddig elkerült... Mann kifelejti azt az embertípust, aki nem tud mást, csak dolgozni. Vagyis nálam a szorgalom nem érdem. Átok vagy kegyelem, aszerint, épp hogyan használom.

-Ugyancsak a Naplóban saját szavaival is körüljárja a fenti problémát: "Előre kell nézni. Akkor is, ha most semmit nem látok." Ma lát ott valamit?

-Eljövendő öregségemet, leendő visszeret, véres tampont, injekciót, kórházi ágyat, dréncsövet. Tudom, baj csak ezt látni. Most fogok gyógyító imát kérni ez ügyben. Reménykedem, hogy "meglátogat... hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek..." Szép ez a "halálos homály", -nem ?!

-Mióta tartja magát felnőtt kereszténynek? Mihez köti, életének melyik történéséhez?

- Nem mindig vagyok felnőtt keresztény, a fenti válaszomból is látszik. Én sose voltam olyan bátor, mint húgom. Diákkorában eljutott az istentagadásig, aztán életével belezuhant Istenbe. Most épített egy nagyszerű kis (nagy) kolostort Kaposvár mellett, tavaly nyáron mi mondtuk az első misét kápolnájában.

Dátumot kérdez tőlem. Az első kamaszkori szex bűneimmel futottam gyónni, rögtön heti áldozó lettem. Negyven éves koromban egy barátnőm letette a küszöbünkre a Fiorettit, ("hogy átmelegítsen abban a hideg Norvégiában" -ahova indultam), szent Ferenc életéről szól, az 1300-as években íródott. Fejbevágott a szeretet ilyen izzása, a "rabló testvér" meginvitálása ebédre. Onnét már egyenes út vezetett egy imaközösséghez. Azóta is.

-Tíz éve karizmatikus. Hogyan találta meg őket, mi tartja ott?

-Nem én találtam meg őket. Isten talált meg, szerencsére, műtermem mélyén kuporogtam, tizenkettedik éve. Fejbevágott egy mondattal. Mi tart a közösségben? Tulajdonképpen a megszokás. Sokféle formában lehet Istent dicsőíteni, ez a keret is megfelelő.

-Képeinek Magyarországon tartásával, közgyűjteményeknek ajándékozásával, minden adatra kiterjedő lajstromozásával mintha egy Váli-öröklétet készítene elő. Vagy feltámadást,ha úgy tetszik. Ha halála után, akkor, ott, ez még érdekelné, - mit szeretne magáról hallani, vagy olvasni?

-Hogy bensőséges ünnepség színhelye volt minap a XI. kerületi Váli utca. A Fővárosi Tanács elnökhelyettese leplezte le a művész emléktábláját, majd meleghangú beszédében ismertette pályafutását, méltatta érdemeit. Az úttörők szavalatai után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A kampóra.

 

 

 

Ennyi, sziasztok.

 

 

95.8.3.                                          J-31                                        4541

 

Szia kedves J.-Mindnyájan!

 

Aggályomat hárítottad.

Ígyhát.

Elvállaljuk a keresztszülőséget. (Kata döntésemre bízta)

 

1.Így, távolból, valóban csak imádkozni tudunk érte.

2.Öregek vagyunk hozzá, statisztikailag számítva: fiatal korában meghalunk. (Annak szerencsére kicsi a valószínűsége, hogy ti mindketten hamarább meghalnátok, mint mi, akkor ugyanis lelki gondozását át kéne vennünk.)

3.Akkor mi párszáz évig a tisztítótűzben, figyelmeztetlek, ott nincs közbenjáró ima.

4. Utána, a mennyban ismét lesz lehetőségünk.

5.Franciaországban élvén, ismerni sem fog minket, marad számára a tudat, hogy: vagyunk. Fölmérted, nem fosztod-é meg valamitől, nem kellene-e közel élőt találni? (Sőt, a magyar kultúrát meg se kéne mutatni, -tanítani neki, az csak tudathasadás lenne, nem?!)

6. "Ajándékozóbácsi, a szülnapomon": nem leszek.

 

ölel komád, vagy mi:

 

 

 

 

95.5.15. Bp.-Győr-Nagyrákos-Bp.-Kékkút 95.8.10.J-32                                              C.4542

 

A LEVÉL VÉGE A SÜRGŐSEN OLVASANDÓ!

 

Szervusz J!

 

Ami még mindig nagyon dolgozik bennem: a tanítás ügye.

Szóval.

A fene se akart még többet dolgozni. Nem is nagyon lehetne. De úgy hittem, anyagi könnyebbség lesz, és öröm. De nem pénz és nem fontos már. És, mint minden a festésen túl: többlet teher.

 

Fioretti: G-t nem változó életvitele miatt fél évre ki kellett zárnom. István atyával konzultáltam. Bizonytalan, rászánom-e magam a nyári Tamás-atya vezette lelkigyakorlatra. Viszont vezetőt igényelnek. Kineveztem Simon Andrist.

Fioretti: Lovas Andris egy éve saját közösséget vezet. Mamája megköszönte nekünk, hogy nehéz évein átsegítettük, neveltük. Csakugyan talpraállt, férfi.

Katának szereztem az egy- majd a hétkötetes Shakespeare összes után egy alternatív kétkötetest. De marad a hétnél. Sikerült neki egy Weöres Lélek idézését is szerezni, két hónap várakozással. Nagyon vágyódTAM rá. Magamnak vettem egy kis Hölderlin válogatottat. Rémlik, 83-ban olvastam. Ebben legfontosabb versei többféle fordításban. Pilinszky is szavalja (hanglemezen) időnként műtermemben.

 

V.M. házifeladat-fogalmazását kompjuterbe írta. Így kezdődik:

 

Váli Miklós:

ILLATOK-ILLATSZEREK

Az illat majdhogynem egyidős a nővel. Szinte nincs olyan ország ahol ne találkoznánk a

(Sajnos, nem hiteles. Kata ötlete, most hallom.)

 

júni 30.

Hát bizony elfeküdt a leveled ügye valahol a kompjuter mélyén, másfél hónapig. Annyi minden történt és annyira semmi sem. Két hónap tisztességes munkájával, sok fejvakarások közepette (körülbelüli idézet, Rippl Rónai egy képcíme) befejeztem a márciusi, vagyis kecskeméti képeket, értve ezen a szelektálást, keret választást, keret építést, üvegezést, majd az üvegek eltávolítását jó néhánynál, fotózást, s végül mindent újra, elölről, mert Szüts, nejével, lepocskondiázta 14 gyönyörű képemet. Másnapra már hatot átfestettem, most a jól elvégzett munka csömöre. Viszont találtam egy jó hasonlatot, nyűgeimre. Fölszállok a vonatra, Szegedre, elindul, megy. S haladok, függetlenül attól, közben a kupéban milyen a kedvem.

 

Most tehát Győrben, ismét meghívatva magam a nemzetközi művésztelepre, egy hónapra, ismét Mikivel. Az első három napot elvesztegettem, mert igen igyekeztem megszervezni, a belvárosban lakjunk, ne külvárosban, lakótelepen. Még a benedekrendi kolostorban is szereztem szállást. Maradt a tízemeletes panelház a Kun Béla lakótelepen. Háromszobás lakás, egy fogadó, egy olvasószoba, egy imaszoba, egy a közös hálónk, aztán műterem és pipatórium.Ez a mai tulajdonképpen az első rendes munkanap, vagyis úszás után azonnal nem a festéssel kezdtem, hanem írással, tízig. Miklós a hálóban hasonfekve Winettouzik. Még igazi Pinoccio, gyerekfejjel, éktelen hosszú, sovány végtagokkal. Tegnap rávett, fociztunk este a parkolóban.

Ebédjegyet kapunk egy drága belvárosi halászcsárdában. Édességkor tegnap Miki megbeszélte a pincérrel, hogy mivel van töltve a Gundel-palacsinta. Elképesztő.

 

Te közben netán szültél.

 

És mi újság a Lukácsban? Öt év előtti kezdésemet jubilálom július végén. Már nem kellemetlen a forró után vett hideg zuhany sem. Megint elmúlt valami. Lukács. Fél év után visszatért Feri bácsi. Agyérgörcse volt. Nagy örömmel fogadtuk. 85 éves.

Szóval, mi újság a Lukácsban? Zuhany közben egy barátom mesélte, vagy 15 éve kiadták a Nyugat-repertóriumot, s hogy ő onnét szokott utánanézni, ha lát egy korabeli drámát- hogy fogadta akkor azt a Nyugat. Azt mondja, a kor minden kulturális eseményéről megbízható képet adtak. Milyen jó, amikor valami ilyen jó. Most el akarnék mesélni valamit a Lukáccsal kapcsolatban, de meg kell néznem itt a komputerben a J-4494 dokumentumot, nem írtam-e le már neked, a múltkor. Igen, sajnos leírtam. Közben a rádiót bekapcsoltam a 10 órás hírekhez, Szöulban összeomlott egy áruház, a Lehel téren útszűkület, a komáromi vonalon dolgoznak a vonalkorszerűsítésen... híradás legközelebb a Petőfin... kell mennem festeni...

 

július 27, hát igen.

Győr vége. Állandó kiállításunk éppen zárva, nem tudtam VM.-nek megmutatni. Készült 14 olajkép, 1 litográfia, hatféle, színezett nyomat róla. Most jön majd a keretezés. Hogy a gyönyörűséges antik típusú keretekről egyszer s mindenkorra sikerült lemondanom, megkönnyítette Bognár Robi egy pontos mondata. "Te nagyon sokat foglalkoztál a keretezéssel mindig, de sosem lehetett észrevenni." Marad a Váli-keret. Üveggel, vagyanélkül (2 lehetőség), falc-szín: fekete-fehér (2) keretszín: fekete, mattfekete, barna, ezüst, arany (5), 8 centis széles keret: nincs, vagy barna, v. fekete (3). Vagyis 2x2x5x3= 60 változat. És ezt többé-kevésbé végigpróbálom, képenként.

Győr vége. Sikerült itt újraolvasnom a Makkai tanulmányt Adyról (1929), és több év után újra egy angolt -kivételesen: krimi- The Spy, Who Came in from the Cold. Jó.

Győr vége, VM-mel voltunk egy Pege koncerten is. Csak elűztek a szúnyogok, és kissé fáztunk is, a barokk múzeumudvarban.

Győr vége, VM hazament, én háromórás autóúttal dögmelegben Őrségbe, Robi meghívására. Talán Mikica (bocsánat, Miklós, egyszer, s mindenkorra megkért rá) jelenléte, s a rezzenetlen kánikula együtt, hogy e levél megint megállt egy hónapra. S most másfelől is veszély. Robi mindig kéri, s most az idei 250 oldal naplómat is lehoztam neki; elolvasta. Szerinte ezek a J. levelek bizony elfáradtak. És: általános szerkesztői tapasztalata, (nem csak nálam,) hogy a kompjuterbe írt szövegek henyébbek, kevésbé feszesek. Az ítélet kissé elcsüggesztett, kérdésessé teszi a folytatást. Illetve: majd megpróbálom gondosabban.

 

Őrség hát megint, ahogy dátumos életrajzomat nézem itt a gépben, hatodszor. Megvettem még Győrben a Nyugat reprint 1909 második félévét, egy kötetben. 1980-as kiadás, a győri Akadémiai könyvesboltban feküdt el, a ma már szimbolikusnak tekinthető, nevetséges áron: 400 forintért. Szerettem volna egy korrekt metszetet kapni, most, hogy e kort több oldalról kerülgetem, ezért ez a mintakötet. Mondhatom, érdekes. 1909 augusztus. Ady ujjongó cikkben üdvözli az új magyar tehetséget, megjelent a Hét krajcár novelláskötet. "A csók őnála, falusi csók, trágyaszagos, brutális, falusi, igaz, magyar." Poe Edgár költeményeinek elemzése, vagy hat részben. Elmeséli, hogy szerzője maga megírta a Holló műelemzését: Philosophy of composition. Nagy sikerrel amerikaszerte föl is olvasta, többször.

 

Marhajó. Először is felesége, "Lenóra" bár beteg, de még élt! Deezenkívül és főleg! Állítja önmagáról, nála az intuíciónak semmi szerepe, a mű pusztán logikai úton jött létre. Figyelj: hogy valami egyetemesen élvezhetőt akart írni. A legfelső szép a szomorúság. Refrén kell, legjobb az egyszavas. Leghangzatosabb két betű az ó, és az r, adódik: -nevermore[12]. Ki mondja, ha sokszor elhangzik? Papagáj. A holló szomorúbb állat. A legmelankolikusabb téma a halál. Még jobb, ha szép, fiatal nő hal meg. Adott egy halott és egy madár, össze kell kötni. Hogy lehet a refrénnek mindig más értelmet adni? Legyen az első közömbös, az utolsó pedig mindennél fájdalmasabb stb. stb. Remek. Nem tudom (az ismertetés alapján) eldönteni, hogy Poe mennyit hisz el abból, amit mond, és mennyit hülyéskedik...

Na, Nyugat, tovább. Ady Endre eheti verse: Föl-földobott kő. Balázs Béla művészelméleti fejtegetései, folytatásokban, ebbe csak beleszagoltam. Novellák. Egyik ilyen fura tartalommal: fiatal magyar tudós összehasonlító nyelvészeti kurzust tart valahol egy TATÁR egyetemen.

Novella egy ácsmesterről, aki cirkuszi artista lányt vesz feleségül. Az asszonyka évek múlva könnyezve hallgatja a trombitaszót az utcáról, fiaiból titkon artistát nevel. A férj elzavarja őket, végül, öregedvén, beáll ő is közéjük... Karinthy Frigyes, Füst Milán. Bejelentik Babits első verseskötetét. Könyvismertetések.

Ha kitart a kötet, jó nyaram lesz Kékúton. Jövő héten megyek át.

 

SzMiklós 50 éves lesz. Nyaralván, írásban köszöntöttem (egy hónapig fogalmaztam):

 

  HOGYAN LEHET EZ?

  ÉN ÖTVENHÁROM VAGYOK.

  BÜSZKESÉGEM,

A NAGY ESZEM

  PEDIG ÖTVEN.

                          süti nincs?

                          Apó

 

 

Anzelmkét meglátogattam Pannonhalmán. Igen nyakatekerten kért tőlem cellájába egy festményt, hogy gyerekei ilyet is lássanak, -azt vittem át Győrből. Jót beszélgettünk, a remeteségről igen, -egy kis eldugott, kontemplatív kolostorról még nem mondott le. Mostani csapata négy év múlva érik, akkorra tervezi a döntést -váltást.

Két órán át vezetett körbe, a gimnáziumnak szinte csak körítőfalai maradtak, szétverték. A kerengő alatt új alagút, ha nem tévesztem el, oda is betegszobák kerültek. Templom előtti terasz alatt! új könyvraktár, könyvtár alatt új, állandó kiállítótér. A főkapu végül marad, s tornacsarnok sem lesz, pénzhiányból. Csak a gimnázium 400 millió. 96 márciusra kell kész lenni, ezredéves ünnepségeik.

Mindig átmelegszem, ott járva.

 

Változik a világ. A televízióban bemutatkozott egy nyugdíjas magyar polgári pilóta, aki a kertjében magánmúzeumot hozott létre szovjet típusú,sugárhajtású harci gépekből. Azt mondja, még van kettő neki, a volt Szovjetunió területén, eldugva. Hogy hogyan szerezte be ezeket, nem árulja el. Annyit; - pénz és vodka...

 

Kéne valami mást csinálni, fázik a térdem. Hatkor keltem, Őrség, Nagyrákos, kis betonpadlójú házikó a kert végében, fél tizenegy. És el kell dönteni, menjek-e egy napra -Robi fölvinne- Pestre, ahol semmi dogom, persze, csak egy kis kikapcsolódás a nyaralásból. Ami emberpróbáló feladat, így, egy hónap után. Robi lebeszél, igaza van, visszafelé kerülő a Balaton déli partja felé, öt óra út lenne, kánikulában...

Robinak idei ajándékként ötletemet hoztam: megtanítom fösteni. Alárajzoltam neki egy táblára műterembelsőt, s a színeket javasoltam, a technikát diktáltam. Élvezte. Kiállíthatnám, nem is gondoltuk volna.

 

júni. 28 délután, immár Budapesten.

Budapesten, mert nem bírtam tovább a gyönyörű Őrségben a henyélést. Összekaptam a holmimat, s az ötlettől fél óra múltán Pest felé, száztízzel.

Ha én gyakran elménckedem azon, hogy nem szeretek nyaralni, akkor a carothersi terminológiával notórius zúgolódónak tekinthetem magam?! Félek, igen. Bocsánat. Tényleg nevetséges vagyok.

Bár Jeleníts atya fordítása előszavában Kierkegaard kapcsán azt írja, hogy nono, óvatosabban az ítélkezéssel, a képzelt szenvedés is szenvedés. Mindenem megvan, -világkép, hivatás, eredmény, egészség, család, jómód, néhány barát. Csak nem érzem jól magam, főleg egy nyugágyban. Tudom, menjek a francba. Vagyishogy nyugtalannak születtem. Hajlam rezignációra. Munkába fojtom. Meg kell köszönnöm, nyilván egyik legfontosabb ajándékom. Bár lehet, ez csak a felszín. Ha egy halat megkérdeznek, milyen a víz, teljesen értetlenül áll a kérdés előtt.

 

aug.8.kedd, Kékkút

a győri pályaudvaron vettem egy Kiskegyed-et, női bulvárlap, szemét. Illetve még csak az sem, semmilyen. De címlapján Lukács interjút ígért. Nem volt haszontalan, megtudtam, az uszodavezető Passuthtal kezdve eddig 25 dedikált kötetet kapott vendégeitől. Egy C. naplómmal tértem be hozzá megbeszélni, mi a teendő, míg Győrben dolgoztam, Katától a templomban ellopták a tárcáját, az éves uszodabérletemmel együtt.

Most itt irodalmi hangulatban kellene lenni, pokrócba csavarva munkaasztalomnál, hajnal, a kékkúti padlás, a család, a vendégkisfiút is beleértve, még alszik. De a kompjuter egere fölmondta a szolgálatot. Mire nagyítóval, gombostűvel igen alaposan kitisztítottam a ráragadt trutyitól, s beindult, ekkor az egész szöveg félhasábbá rendeződőtt, a kurva. Keresem a bajt a formátum menüben. Bekezdés állítás jó, tabulátor állítás jó. Kezdek nyugtalankodni. Próbálom a nyomtatott formátumot, ott rendben van. Negyed órás piszkálás, míg helyreugrott, s nem tudom, miért.

Ja, a Kiskegyed. Hogy mit tegyen Kiskegyed, ha koccan: ha férfi a másik kocsi vezetője, kezdjen kiabálni, hogy mit tett maga szerencsétlen, ez szokott hatni, mert a férfiaknak általában bűntudatuk van a nőkkel szemben. Erről jut eszembe. Milyen általános. A legnagyobb gyalázat, amit mi, házastársak, szülők, gyermekek elkövetünk egymás ellen, a másikat permanens lelkiismeretfurdalásban tartani. Mocorognak, ébred a család.

 

Olvasom Ady korai újságcikkeit. Nagyvárad 1900 körül. (Így számolom: apám születési éve.) Heti több! szinházi kritikája. Azt mondja: "Nagy események nincsenek tehát [t.i. Nagyváradon]... ami történik, elújságolják Heliodoruszék a színpadon..." Ezt én egy interjúmban egyszer így: Ha valódi, fontos információt szeretnék, bekapcsolom nem a rádiót, -hanem a lemezjátszót... Egyáltalán ez az Ády -elképesztő. Persze, Pilinszkynek igaza van, a modorától szenved az ember, azon át kell lépni. De amit mond, amit lát!

Föl most miattad a padlásra, de most csak Pilinszky, József A. (ezek hivatalból) valamint Arany és Radnóti (vendégként) van itt, idén, Kékkúton. Ady Pesten pihen. Törik a levél vonalvezetése.

 

Egy Lukácsos kollegának odaajándékoztam a Győrben vett Ady újságcikkei I. kötetét, könyvgyűjtő, nagyon boldog volt vele, viszonzásképpen kölcsönbe rámtukmálta most: Arany összes kritikai kiadás XII. kötetét: szerkesztői üzenetei. Nekem nem annyira érdekes, de azért aranyos.

Szépirodalmi figyelő 1860-tól. A Koszorú 1863-tól.

 

118.

G. K. úrnak, Sz.fehérvár.

Ön sok verset ír, mondja. Majd ha kevesebbet ír, azokból küldjön.

 

124.

A.B. -"Nem szorosan időhöz kötött eszme"- de nem is nagyon eszme az.

 

127.

"Hozzá" Ha az ember olvassa, úgy tetszik, százszor is olvasta már; ha elvégzi, úgy tetszik, mintha sohasem olvasta volna.

 

139.

Közel a perc. Szavak. S nem a legjobban összeillők.

 

141.

Magányomban stb. Ha elébb a helyesírást ajánljuk, nem azt teszi, hogy ortographiával megjön a költészet is. No de az ortographia magában is ér valamit.

 

145.

Az epigrammák. Él-etlenek és élet-lenek.

 

181.

Üres ez a világ. A vers sincs egészen tele.

 

237.

Tisztelt munkatársaink, kivált a nem rendesek, legyenek egy kis várakozással beküldött műveik iránt. Az olvasógép nem új már, sokszor megtagadja a szolgálatot. Nem őröl éjjel nappal, szünet nélkül. Abból pedig semmi nincs, hogy minden beküldött művet csupán gyönyörűségért olvasson az ember, még ha szerkesztő is. Géppel kell morzsoltatni.

 

Most álmos, hűvös este, Kékkút. Délután, alvásomba belerémlett, zápor is volt. Vacsora a diófa alatt. Aztán babpucolás. Mikszáth novelláskötetet nyomott kezembe Kata, megkönnyezve olvastam föl nekik a Bede Anna tartozását. Aztán a kaszavásárló atyafi, sok éve olvastam, mégis a múlt héten járta fejemben. Öröm volt a váratlan találkozás. Fekvés előtt -Kata bevont- Mikivel és vendég fiúcskával anagramma játék. A feladvány: "Bokros Lajos" (pénzügyminiszterünk, mindenki szidja)

lobos,

Lorka

balsors

lakos

alkoss

koros

tüdőlebenycsúcs, ezt nem fogadták el, pedig benne van a Bokrosban.

 

Öreg este. Lefekvés előtt még majd a 10 órás híreket meghallgatom. A horvátok a napokban visszafoglalták szerbek lakta tartományaikat. Az ember nem is tudja, van-é valakinek ott igazsága, egyáltalán. Na, feküdjünk.

augusztus 10, szent Lőrinc, az igeliturgia udvariasan olyan passzust vesz, ahol, bár szerepe nincs, de szerepel a neve.

Megint egy hétig a tavaly kompjuterbe diktált opuszjegyzékemet bizgeráltam szabad óráimban. Várj, megnézem, hány betű. (Azt tudom, hogy vagy 340 gépelt oldal adat)

Egymillió ötvenötezer betű. Na, mit szólsz?! Iszonyúan szeretek evvel játszani, a táblázatokkal általában, kisgyerekkorom óta. A Mengyelejev rendszert kezdettől bámultam, 13 éves koromban (írógéppel) írt könyvembe bele is vettem. És a szisztémája!, egy életre tanulságos maradt. Volt neki egy csomó eleme, atomsúly, és még valami (?) szerint eszébe jutott az aszkétaarcú nagyszakállúnak táblázatba rendezni őket. S azonnal kiderült, a rendszerben lukak vannak! Amiket, ahogy nőttem, csakugyan sorra meg (fel) is találtak. Később minden előadásomat, dolgozatomat, beleértve a diplomavédésemet, így írtam meg: elsőre az ötletek, majd azokat gondolatokra szétvágtam, ollóval. Akkor megtalálni egy átfogó rendszert számukra. Abba visszasorolni őket, s azonnal kiderültek a fehér foltok. Amiket már könnyű volt megírni.

Sajnos az opuszjegyzék nem ennyire tárháza a lehetőségeknek. De okosítani, pucolni, gereblyézni még van mód, szerencsére. Van-é haszon belőle örömömön kívül? Valamicskét tanulok is vele tisztábban látni, átlátni. Ide kéne másolni (12 gombnyomás, megszámoltam) valamelyikből egy mintát. Türelmetlenül várod:

 

 

Opuszjegyzék: A /képek/               

file: opusz / A-.xls         

                  

halálomkor:                 

CSALÁD:            

az adatok csak a kompjuteremben /és a floppykon/ naprakészek                 

ANemzeti Galéria Adattárának az opuszjegyzékemet/A, B, S, T naplók/ kérem átadni.

MNG.         egy nyomatot adjon az MTA Kézirattárának is /Roosevelt tér/ a C naplóba besorolandó, ígérete szerint.               

MŰTULAJDONOSOK:          

ahol a kép elé üveget tettem, lehetőleg maradjon.            

Ameddig az én akaratom elér: művem ne kerüljön tartósan külföldre, kivéve múzeumot.

KUTATÓK:                  

a kiállítási dokumentációm, életrajzok,                  

bibliográfia, én újságcikkeim stb. teljes gyűjteménye a C. Napló kéziratába van besorolva.                                              

ennek másodpéldánya az MTA Roosevelt téri Kézirattárában van, első része40/1992. szám alatt, [nézd először a tartalomjegyzékét,- külön dossziéban!]   

        

az "A" opusz története:                                             

 

1971-ben kezdve, kiegészítve 1985: fotó és S számokkal., kompjuterbe 1994.2. Legelső olajkép: 1960. 05. vagy 06., absztrakt volt, érettségi idején 

Minimum 180 db opuszozás előtti olajkép eltépve. 1960-1962.                                       

"saját keret"= vásárolt régi profi keret. De a többi keret is szerzői keretnek számít,

kivéve a fémkeretek általában                                                           

akkor jönnek a jelmagyarázatok, majd:

                                              

OPUSZ SZÁM

A KÉP CÍME

TECHN.

MÉRET

SZEREPLÉSI NAPLÓ SZÁM

HOL VAN, MIÓTA

FOTÓ

KÉ- SZÜLT

 

1.tanulóévek(1959-69)

 

 

 

 

 

 

1960

 

 

 

 

 

 

 

A/60/01

Belvárosi utcarészlet

o,p

40,5x29,7

8706, 8763

Vasbányai Ferenc 87

smd

60.10.

A/60/02

Utca hirdetőoszloppal

o,p

22,5x24

8833, 9750

Dobszay László

nd

60.12.

1961

 

 

 

 

 

 

 

A/61/01

Angyalföld este

o,p

25x43,2

6202, 8703, 9047, 9071

Szelényi Károly 90

sdn

61.12.

A/61/02

Egyszer volt

o,v,ft

39x49,4

8207, 9750, 9816, 9959

Pándi L.

smd

61.5.

        

 

Kissé tán megalomán.

 

Kéretik tekintetbe venni, hogy a leggyengébb fiú voltam az osztályban, igaz egy évvel fiatalabb is. A verekedést mindig kerültem, s két hónapi próbálkozás után az önvédelmi küzdősport (judo) elsajátítása is elmaradt, bárhogy vágytam is rá, most már alighanem véglegesen. Legerősebb fegyverem ma a derékszíjamon a golyóstoll mellett hordott faág-darabka, 10 belevésett rovátkával. Rózsafűzér.

 

Ebben az egész opuszlajstromban egyébként az igazi találmányom (1985) a négyjegyű számokból álló "szereplés" rublika. Az Angyalföldi esténél ez: 6202, 8703 stb. Ezek 62-ben ill. 87-ben a képpel történt események, külön naplóban vezetve. Evvel az ötlettel egy kép minden dolga elfér egy pici helyen!

 

Más. Olykor kérdik (pedig nemérdekes) a napi festés mechanizmusát nálam. Találtam most erre egy hasonlatot, szembe jutott egy 10 éve olvasott (jelentéktelen) Jan de Hartog kisregény. Második világháború. A teherszállító hajó egyetlen módon tud védekezi a német hajó ágyútüze ellen: szembefordul a támadónak, s szabálytalan ütemben elkezd előre- hátra tolatni. S szerencsés esetben a golyók elötte-mögötte hullanak.

Nem pontos, de képszerű. Egy foltot tizenötször is előre-hátra barnábbra/ kékebbre festek, míg megtalálom a megfelelőt.

Még valami a festésről. Szerelmem, Zsófia, cipelt a főiskolán zenetörténet kurzusra. Jártam. Megtanultam: aleatória. Modern zeneszerzési mód, (bár biztos tudod), ahol a szólamoknak viszonylagos, tól-ig rendszerű improvizálási szabadsága van. (A szó a dobott játékkocka hat lehetőségére utal). Namármost, ez nem is nagyon új. Legalábbis mifelénk, a kép mindenkor a véletlen és akart keveréke. És ez az arány meglehetősen szűk tartományban mozoghat. Egyik határeset mondjuk Illyés Gyula "Madonna" címen falra akasztott szőlőgyökér darabja (30 éve láttam, Nők Lapja) a másik szegény Vasarely,kiszámított színeivel.

Festés. Olyan szeretnék lenni, mint Klee halála előtti fotóján, abban a szürke puha kardigánjában. Meglepődve hallottam Szütstől, hogy ő is ezért szeretne egy ilyen ruhadarabot, hátha akkor...

Rémlik, írtam újabban a szívembemarkoló rettenetről, hallani elrabolt gyerekekről. S most eszembe jutott a LAST SOLUTION[13], Mann írta bibliámban: a gyermek József elrablása, a célból, hogy Isten Izráelt az éhhaláltól megmentse.

"Isten emígyen eszelte ki,

hogy nagyapácskánkat rászedi"

Ide tartozik, hogy Mikivel Győrben délidőben, kánikulában ballagtunk ebédelni, át a Széchenyi téren, mikor lazán átkarolta a nyakamat.

Minap megjött egy hetes Regnum Marianum táborozásból. Hazaérve a földön egy cédula várt:

Megjöttem, itthon vagyok, nevetnek rám a csillagok." A szomszéd fiúknál vagyok!

 

V.M. Mondom neki, még Győrben: plusz egy óra TV. nézés ma, ha kitalálod, ez miért. S mutatom neki magasra emelve ecsetmosó üvegemben a piszkos folyadékot, ami alul, egy vonal mentén tiszta, átlátszó. 25 másodperc kellett neki. (A víz és a petróleum fajsúlya.)

Nagyon szeret tévézni.

 

Most lemegyek, zajokat hallok, ébredezik a családom. Tíz óra. Igaz tegnap este valami extralustálkodást könyörögtek ki, így jutott harmadfélóra levelet írnom.

Fél tizenegy. Kata sehol. Előkészítettem a reggelit, a gyerekek visszaaludtak, kimostam a beáztatott ágyneműt, s megjavított rezsóra rárajzoltam filctollal KÖZÉRTHETŐEN, hogy a fokozatmutatót hogyan kell értelmezni. Visszatértem.

 

Közben megjött leveled keresztszülőség ügyben. Vagyis hát minden fontosat tudunk rólatok.

 

KATÁVAL ÚGY TALÁLTUK, ÖT OKBÓL JOBB, HA KATA HELYETT ZSÓFIT DELEGÁLJUK KERESZTSZÜLŐNEK:

Kata 10 keresztgyereke

Zs. örülne

életkora

kötődése hozzád

felelősségtudatának jót tesz, imaok

 

Vétójogotok van.

 

Isten tartson titeket.

Erről jut eszembe, nyilvánvalóan ez a végső kérdés: Isten miért teremtette meg Lucifert?!

na, sziasztok:

 

 

Még valami. Eszembe jutott. A tartalomjegyzékemben megnézem, eddig hány levelet küldtem neked. S az szerinti sorszámot adok leveleimnek ezentúl. A fejlécben, emígy: J-12.Ha valami elvész, újra tudom küldeni.

 

 

95.9.24.vasárnap este               J-33 C.4557

 

Kedves J. Asszony!

 

Nem igazán levélolvasós időszakod, gondolom. Talán rövidre kéne fognom?! De ha az ember minden körülményekkel számol, el se kezdjen bármit is. Tapasztalatom. Valahai mesterem szerint, ha az ember nagyon akar valamit, abból lesz is valami. Bár rendszerint egészen más...

Szülsz! Fantasztikus. Isten tartson titeket; J+2, egészségben, erőben! Gondolom nekik is munka (lesz) kiszületni. A ROKONOMnak is, meg annak a másiknak is.

Jó lenne majd tudni rólatok, persze. Majdcsak. Gondolom, (a keresztszülői felkérésből), év vége táján hazajöttök egy cseppet. Talán karácsonyra.

 

Hát itthon mi újság. Majdnem föloszlott a Fioretti. Két hete egyszerre hatan jelentették be váratlanul, ámde összehangoltan, hogy itthagynak minket. Adrienn és férje; Kornél, Ernő és felesége, valamint Ildikó és unokahúga. Legtöbbjük Jóskáék keddi közijébe megy át, akik egy francia lelki közösségbe, az Emmánuelbe léptek be, bár nem mindnyájan.

Itt hagynak minket, mert szerintük megálltunk, passzívak vagyunk, akadályozzuk a Szentlélek működését közöttünk. Bár egy éve átszerveztük, és megosztott lett a vezetés, többen, kimondva- kimondatlanul, továbbra is túl meghatározónak tartottak engem. Most, pár nap múltán észbekapva ugyan fölajánlottam, István atyával is egyeztetve, hogy ésszerűbb lenne nekem, egyedül átmennem egy másik közösségbe, de a dolog addigra már valahogy véglegesre rendeződött bennük. Fura így: Gábor, Andris, az örökké hű Erzsi, meg mi ketten. Néhány ritkábban járó, elfoglalt anyuka- nem ismered őket.

Fölmerült, -sugallták is a távozók- talán helyesebb lenne föloszlanunk, s más közösségekbe betagozódnunk. Meglátjuk.

A búcsúzóktól bocsánatot kértem, -és megáldottuk őket. Aznap rövid idő maradt a szentségimádásra.

Foglalkoztat persze a felelősségem ügye. Volt, hogy leugattam őket, amikor úgy véltem, hogy föléjük látok. Voltam agresszív. Fölényeskedő. Valószínűen: türelmetlen. Amiről nem is álmodtam volna,kiderült, több (lányféle) "nem mert megszólalni jelenlétemben". (Kata híre.) Ez baj! Baj még, hogy konfliktusainkat -Kata és köztem,- én is beengedtem időnként közéjük.

A. szerint a közit Kata vitte jégre, avval, hogy ellenem fegyverként használta ezeket ez embereket. Nekem, mindenesetre, amennyire képes vagyok, még hátrébb kellene húzódnom.

Váratlanul ért ez az egész. De nem érintett túl mélyen. Pusztán vonzódásaimat tekintve nekem minden közösség inkább csak teher. Talán nem is vagyok most vezetőnek való: az örömhírt nem élem meg. Hogyan tudnám továbbadni.

Ezután valami más, ami szintén nyomaszt. Fölhívott valaki a TV-től, hogy olvasta a C. naplót, tetszett benne a képelemzési módszerem. Beadott egy sorozattervet erre, elfogadták. Vállalnék-e egy 13 részes műsort. Egyedül kellene beszélnem, XX. -századi magyar képekről...

Mint föltörő hányinger, időnként úgy félek tőle. Sok munka, és sok idő az alkalmanként 15 perc egyedül, hogy ne legyen unalmas stb.

Bele kéne venni Gruber Bélát (ismered?) Bálintot, persze Vajdát, visszafelé: Czimra Gyulát, Derkót, Nagy Baloghot, akit nagyon szeretek, szegény Németh Józsefet, aki mostanában halt meg, 1960 -as műcsarnoki kiállítása döbbenetes volt. Utána csak romlott. Megtették Vásárhely főfestőjévé. Jártam nála, panaszkodott, bizottságok, ülések. Nagy freskók. Rosszak.

Kondor, Vaszkó Erzsébet persze, aztán a Czóbel nagyszerű felsége: Modok Mária. Nem ismert főműveket kellene, hanem ismeretlen jó képeket. Néhány régebbi cikkemet ez ügyben már össze is kapartam a naplómból.

 

Ami megy. Muszáj valamit még locsogni, hamis önmagában a fenti sötét tónus. Van azért más is. Szeptember 24, tegnap kész lettem a tavaszi-nyári képekkel. Keretezés, stb. stb. Ötöt kéne még átfesteni, külön csoport a fal mellett. Annyi kép, hogy több méter polcot kellett gyártani most számukra. Idén ötvenöt kép. Igaz (Miki olvassa a Guinessből) Picasso után 13 ezer kép és 100 ezer grafika maradt, meg 34 ezer könyvillusztráció. ez utóbbiról nem is tudtam. 78 évet dolgozott.

 

Munkán túl mi volt még szeptemberben:

- Zsófinál molytalanítás, befészkelték magukat alaposan, szegény hülye kiskutyám képtelen húszmillió állatát rendben tartani.

- A WC áteresztő szelep művészi újraformálása használt autógumiból. A gumit eredetileg úszósapkám pántcseréjéhez kunyoráltam.

- Függeszkedőrúd a családnak, állítólag nagyon egészséges. Bükk baltanyelet vettem hozzá. Mikica rekordja 103 másodperc, stopperrel hitelesítve. Enyém 61.

- Lámpazsinórok racionálisra redukálása, vagyishogy levágtam belőlük.

- Mikinek íróasztalába fiók, fölé polc. A fiókot az utcán lomtalanítottam. csúszómicsodát kellett neki csinálni.

- Konyhacsap bőrözése, csöpögött. Biztonság kedvéért az egész csapot levittem a vasboltba.

- Hadrendbe állítottam egy gyönyörű üres TV ládát. támlásszékbe ülve festés közben többször elaludtam. Ez jó, erről leesek, ha.

- Printer javíttatás, majd vásárlás is, sajnos 35 ezerért. ami olcsó.

- Vezérműlánc (szép neve van) csere az autóban, Zugló. kicserélték a hűtőfolyadékot is. Engem már baj nem érhet, ez -37 fokig nem fagy be.

- Atóhoz fa hókaparó. hosszabb nyelet csináltam neki.

- Kompjuteres lúdtalpbetét csináltatás a Corvinban. megyek érte, egy cédula a pulton, hogy majd jövök. akkor rosszalkodásiból beléptem a kompjuterébe, megkeresem magamat, s a lakcímemet kitöröltem. minek az nekik. ez még nem is lett volna baj, de a törlés programot nem tudtam leállítani. és akkor ért vissza a kisasszony. kérdi, nem tudja, ki nyúlt bele a a gépbe? bevallottam neki, mondom: unatkoztam. megdorgált. nagy ijedtségéből gyanítottam, ő még annyira se ért a gépéhez, mint én.

- Vettem 60 méter falécet is, keretnek.

- Az új erdélyi fotók előhívása, de nem jöttek, mert öreg volt a hívó.

- Iratrendező dossziém rendbe.

- És: a hagyatékomnak szánt szakmai dokumentációm végső rendbetétele. hogy hova kerüljön az opuszjegyzék, C. naplóm, a fotók és diapozitívek.

Na, ágyba, negyedtizenegy. Bár az órát hátratoltuk tegnap, a hatos mise továbbra is 5.50-kor kezdődik (zsolozsmával) a barátoknál.

 

hétfő

Van győzelem is. Csináltam vagy 30 rajzot a nyáron Őrségben. Megtartottam, kereteztem belőle hetet. De kartonra kasírozáskor fölpúposodtak. Fölszúrtam a púpokat, próbáltam mindenfélét. Most végül (Lukács uszodai protekció) a Széchenyi Könyvtár restaurátorához, hogy mondjon ragasztót, amit injekcióstűvel be tudnék juttatni. Utóvasalást javasolt. Sikerült. Valamint: negyedszerre sikerült őket hibátlanra lefotózni. Bármikor jó, ha újságba kérnek. Mesélte múltkor Szüts, valami alól félig kilógó 2000 (folyóirat) hátoldalán megütötte a szemét egy jó rajz. Az enyém volt.

Lépni sem nagyon van kedvem. Azt hiszem, telibe klimax. Erdélyben négy napig azon tűnődtem, mi módon kellene feltöltődnöm. Észbekapva, elnevettem magam. Szerencsére a dolgomat megteszem. A nyaraláson túl vagyunk. Állítólag a Jóisten eredetileg kukoricást képzelt a Balaton helyére, de vírus került a kompjuterébe.

Erről jut eszembe, illetve ide tartozik, még neked jegyeztem föl Kékkúton: indulok a padlásra, hónom alatt a Nyugat 1909-es évfolyama, karomon a gyomláló vödör, jobb kezemben laposfogó, balban a pisis befőttes üveg (üresen).

Most egy bíztató hír, a Műcsarnok igazgatója telefonált, talán mégis lesz kiállításom jövőre az Ernstben. Sőt, ami nekem kellemes fordulat, javasolja magam mellé venni Szütsöt és Vojnichot. Féltem, unalmas lenne ennyi kisméretű műtermes kép, akkor is ha jó.

 

kedd

Ma a pizsamámat csomagoltam be fürdőnadrág helyett. A sporttársak nevettek, Freudot emlegették. Kölcsöncucc. Aztán hazafelé egy kerülőút neked, tavaszi interjúm xeroxmásoltatása. Egyszer már elküldtem, nem kaptad meg. Ez a Freud különben tökhülye. Olvasom tanulmányát, Leonardo úgy emlékszik vissza, bölcsőjében egy madár a farktollával a száját verdeste.Ojjé, hogy ebbőla szerző mi minden malacságot tud kihozni! S ebből vezeti le homoszexualitását, mindent. Amúgy tüneményesen elegánsan gondolkozik, ír.

Most fölállok, és eltöröm egy győri képemet, mégiscsak. Ez erőt ad.

Ehhez is ihlet (átlagosnál biztosabb ítélőképesség) kell.

 

Azt mondja Babits:

Minden régi kép kisértet a falon.

Semmi értelme, de jó. Most őt is elkezdtem, hogy tegnap Zuglóban álltam utcán sorba egy könyvesbolt előtt, Miki elvesztette a Biológia tankönyvét. Persze a vers is mákony. Mit össze nyafognak. De ki lehet lépni belőle, transzformálni lehet. A mozi két órás tudatvesztés. Nekem. Persze neked a zene. Halálomig irigyelni fogom, hogy nem hallottad földrajztanárod szólítását, és padtársad jelezte neki, hogy nyilván zenét hallgatsz. Magadban. Evvel -félek- nem azonos történet, ha nekem hajnalonta az úrfelmutatás után olykor a Miatyánk következik.

 

az elmaradhatatlan hírek a Lukácsból:

 

1. Kertjében új óriásplakát: maszatos pofis srác fotója alatt szöveg:

nincs jobb, mint egy rossz gyerek

 

2. Úszásidőm utolsó negyedére átmegyek a hideg vízbe! leginkább azért, mert a melegben már fáradt vagyok, s ez a 22 fokos újabban már nem kellemetlen. Jégdarabok úszkálnak körülöttem.

 

3. Van egy új barátom, élelmiszeripari gépészmérnök. Talán már említettem. Egymásnak adjuk ki az elolvasandó házi feladatokat. Ő: Babits, egy múlt századi francia politológus (ezt nem fogom elolvasni), Ady publicisztikája, Arany szerkesztői levelei, Hamvas: Karnevál (ezt Sallay Gábor évek óta nem adja kölcsön nekem.) Én: Arany László prózája, Thomas Mann, Illyés verse Borsos Szabó Lőrinc szobrához. Emlékszel rá netán?, messze a legjobb szobra-

 

...Járomból csavarulna égre a fej
s abból a néma jaj
A márvány dübörgő hangjaival.

A szemüveges, dúlt szemek
-lépj közelükbe- láthatatlan
és épp azért lerázhatatlan
              iga súlya alatt
düllednek és esengenek

Ezt csináltuk, Lőrinc, veled.

...

                   (külön csináltam neked a komjuterbe egy miniprogramot, az idézetek számára. a CTR +Shift + I gombokat kell egyidejűleg megnyomni)

 

(Erre Gábor azt mondja, hogy Illyés ugyan itt többesszámot használ, de legalább bevallja. Meg hogy túl "furmányosan" fogalmaz.)

aztán Nádas Péter esszéje Thomas Mannról, amiben egyéb csacsiságok mellett bizonygatja, hogy Mann humanista nagypolgárisága csak üres póz.

 

4. Kata által elvesztett éves bérletem ügye egy jatt-grafikámmal nyomatékosítottan: elintézve.

 

Be kéne fejezni. Hogy is mondják? Mindenórás kismama... nem illik túlterhelni -magunkkal.

Elküldöm a Kiscelli Kastély templom- kiállítótermének fotóját. Lehet, hogy ott is lesz jövőre Szütsékkel kiállításunk. Most jut eszembe, ez így nem is jó, valamit majd ki kell találni.

 

Gondolunk rád-rátok. szia:

 

 

 

95.11.14-16.                          J-34               C.4577

 

Szia J!

 

Ezen tűnődtem reggel, két gyereket egyszerre szoptatni? Időkímélő lenne.

 

A te történeted felől nézve annyira érdektelenek hétköznapjaink. De azért mondom.

Tavalyi uszodai sérülésemmel újra a sebészetre, merthogy bal négyes lábujjam végleg lebénult. Beutaltak a sportkórházba. Onnét látlelet, hogy műtét nagy rizikója miatt nem javallt. Ezt hallva Lórinak fölragyogott a képe (mellettem vetkőző ügyvéd), mondja, ez életjáradék, illetve több százezres kártérítési igény. Egy állandó uszodajegyet csakugyan kértem, erre ment ki az egész.

 

Tegnap öltözve, szekrényemben a ruhám tetején egy Debreceni Déri Múzeumi különlenyomatot találtam. Kérdeztem a kabinost, ki küldte, de ő csak annyit tudott, hogy a 37-es. Később kiderült, a Széchenyi könyvtár igazgatója ezúton kérdezte tőlem, hogy a cikkben szereplő festő méltán vagy méltatlanul elfeledett-e, vagyis érdemes-e kiállítást csinálni neki. Hónapja informálisan, vagyis ingyen művészeti tanácsadója vagyok, igaz, hogy ennek révén Katának már szereztem egy belépőt. Most fölemelték hirtelen és drasztikusan az árát: évi 2000 forint lett.

Miklós hozott vicceket:

 

1. "Én mostanában olyan bizonytalan vagyok..... vagy talán nem is... "

 

2. metró peronon hangszóró:
"Azonnal hagyják el a biztonsági sávot!.... De ne arra!!!"

 

Kieszközöltem egy orvos ismerősömnél, megvett születésnapomra egy háromkötetes zseb-Arany összest. Táskámban az első kötete, biztonságot ad. Nincs elveszett várakozási idő.

 

 

Egy világnézeti-, tán filozófiai alapkérdés, most fedeztem föl. Eldöntve szinte minden lehetséges eldöntetett. (De nem tudom még tisztán megfogalmazni.)

legyen-e szobámban barométer?!

Nem vicc. A jövőlátás e módját a Biblia nem tiltja. Ha reménytelennek láttam az életet, másnap mindig esett az eső... Nyugodjak bele percnyi sorsomba, legyintsek, vagy kezdjem a birkózást vakon, hogy minden rajtam múlik...? "Akkor nemesb-é a lélek, ha tűr?!"

Ehhez a következő, hat-nyolcéves történtem. Barátom összehozott szentéletű, öreg pap-rokonával, akit látó embernek ismert. Csakugyan fölgombolyította életem fő szálait. Azt hiszed, hasznosult?!Elfelejtettem, amiket mondott...

 

A Fioretti túlimádkozott ügyetekben, nem?! Később születtek a kölyköcskéid, nemhogy előbb?!!

 

Pannonhalma kissé dühös volt 93-ban Népszabadság cikkemre, hogy giccsek is vannak falain, de létrehozott egy bizottságot, s lassan mindent kipucoltak, hála Istennek. Most a maradékot is, merthogy szétverték a gimnázium épületét (benne a régi kápolnát, mindent.) Anzelm szeptemberben föltelefonált, szerezzek nekik kölcsönbe kortársaktól festményeket. Jó néhány telefon, némi szaladgálások, szombaton nyitottunk az így összegyűjtött anyagból egy kiállítást. Szerencsés ötlettel így, ünnepélyesen adták át a diákoknak a képeket. Anzelm bíztatta őket: merjetek elutasítani, s közben merjetek kérdezni!

 

Pannonhalma. Szent Márton napja lévén a tornateremben íjász verseny, aukciók és diákbörze, hangszórónál egy atya: Anzelm testvér maszkja papírból, kikiáltási ár 50 forint! Nevetés, hujjogás. A mellette-teremben vásár, Katának 80 forintért egy Dobszay - gregorián lemez, magamnak egy Csia fordította Újszövetség 50!ért, valaki elvitte az enyémet, igaz az utóbbi években nem is használtam. Emlékszel rá?! A "hústest". Tamás atya most is abból olvas föl.

Tamás. Egyszer elhívott vitorlázni. Kérdem tőle, mennyi ideig fog tartani? De nem volt jó, állandóan lespriccelték a könyvemet.

 

Fioretti ügye. Kata elment István atyához, s úgy döntöttek, más közibe megy. Talán végleg. Átköltöztünk a műterembe. Mintha óvóhelyen. Munkaasztalomon pokróc, konzervdobozba került a gyertya, ide az való. Furcsa. Írtam és fölolvastam egy deklarációt a maradéknak, hogy egyetlen utunk lehet, csak magunkat javítani, egymást pedig: elfogadni. Négyen-öten vagyunk, valami pislákoló remény: mindenki fontossá vált. Túléljük?

 

Volt egy imameghallgatásunk. Egy csacsi öreg pap (Ottmár atya) a TV Hiradóban, hogy ki az idegenekkel az országból. Az egész ország fölhördült: ez mifelénk antiszemitizmust jelent, jobb esetben cigányellenességet. Azonnal volt a ferences tartományfőnök részéről a sajtóban bocsánatkérés, ami jó és szép, de aHíradó nyilvánossága az igazi. No, megvolt a közi, megyek ki a körözöttes kenyerekért, szól a telefon, egy barátnőm, csak annyit akar mondani, hogy a bocsánatkérés most az esti Híradóban is elhangzott.

 

Közben októberben megvolt a negyedik országos karizmatikus találkozó. Sportcsarnok, hárommillió forintért, 9000 résztvevő. Jelenits atya beszédét meg akartam hallgatni. Aztán ottragadtam délig. Eperjes Károly (színész) beszélt szépen és okosan megtéréséről, majd Kovács Gábor atya adott át egy végtelen szellemes és egyszerű igazságot:

 

négyféle közösségi imamód van: 1. a "mormon típusú": csendes ima, mindenki magába fordul. aki úgy érzi, hangosra vált 2. pünkösdi típusú ima: mindenki dicsőít, egy időben, hangosan. 3. korintusi típusú: egymás után, szabadon. 4. kötött ima.

 

S amit Kovács Gábor tanít: imaközösségben az 1. mód ellenjavalt. A kettessel érdemes kezdeni, s átfolyni a hármasba. Ennyi.

Tamás atya délután került sorra, azt már nem hallottam. Iskolaigazgató lett Kaposváron. Már cikkeztek róla, kirúgott egy renitens angoltanárt, és szülői értekezleten lemamizott egy anyukát.

 

Ernst múzeumi kiállításom. Beszéltem Bekével, az új igazgató. Inkább csoportos kiállítást akart, nem is bántam.Szüts-Vojnich. Negyediknek tréfából bediktáltam Nagy Balogh Jánost (1874-1919), utólag kiderült, komolyan vette. De ugrott az egész, júliusra osztott be minket, azonnal faxoltam neki, erre az időre Mácsayt vagy Galambost javaslom, a kirgiz turistáknak. Merthogy a pesti ember ilyenkor nyaral. Akiknek festünk. Merthogy fajvédők vagyunk. Alighanem megbántódott.

Megintcsak rendezendő dilemmám volt, jó lesz-e egyedül kiállítanom. Nem unalmas-e a sok műtermes kép. Ennek kapcsán. 86 táján, képeim szétajándékozásakor döntöttem, nem jó az egyszemélyes múzeum. Hogy jobb, ha Bernáth és Czóbel egy teremben konfrontálódik, s így értelmezi egymást.

Hülyeség. A Van Gogh-, a Csontváry múzeum nagyon jó. Ugyanis ezek igazán jó festők. És sikerült jó képeiket összegyűjteni.

 

Kisteve a mamájához: -anyúúú, miért van nekem ilyen ronda púpom?
-Hogy a sivatagi étlenséget átvészeld.
-És mért ilyen ormótlan patám?
-Hogy el ne süllyedj a homokban.
-És ilyen loncsos szőröm?
-Megvéd az izzó napsugártól.
-Akkor mi a túrónak élek én a veszprémi állatkertben?

 

TV előadás sorozatom ügye még mindig függőben. Már nem félek annyira tőle, s kérődzöm is, dolgoztam is rajta eleget, időfaktor. Magamnak egy magnós próbafelvétel, tűrhetetlen volt. Akkor egyet barátommal, Robival, -aki kérdezgetett. (Kértem, gyűjtsön provokatív, buta, bizalmaskodó és pimasz kérdéseket.) Nekünk nem, a szerkesztőnőnek tetszett. A 13 előadás tervezetem még mindig valami főszerkesztő asztalán fekszik, eldöntetlenül. Csomó könyvet beszereztem, forgatom őket. Nagy Baloghot újra és annyira megszerettem...

 

A TV. sorozatom bemutatkozásán gondolkodva összeírtam, hogy Zsófi révén nagyapja vagyok:

 

-négy feketefejű álarcos törpepapagájnak, két hullámos papagájnak. a továbbiak:

-két rózsásfejű törpepapagáj

-néhány afrikai karmosbéka

-amerikai barna fordítottcsuklyás patkány

-három ékszerteknős

-foltos háziegér és japán táncolóegér házasságából született két utód

-egy mongol futóegér

-amit nagyon szeretne de nincs: kínai csüngőhasú malac.

Zsófi magyarázza, hogy mi csak legyünk boldogok, egy barátja előszobájukban "patás kifutót" épített. Egy idő után a szülők elköltöztek.

 

Irigyeltem mindig üres mosogatótok az Attila utcában. Nálunk 23 éve gúlában állt! Én dolgom (lett volna), utolsó évben Zsófi feladata volt (lett volna). S most! Ötlet+ihlet! Ahányszor a konyhában járok, mindent azonnal elmosogatok! Rend van!

 

Mikiről csendben kiderült, hogy nem tud osztani. Hetedikes. Most viszont, összehajolva 10 perc alatt megértette. Judózni kezdett, tanárnőjük szolidan fanatizálja őket, szerencsére nem keleti ideológiával. A kompjuterhez sokkal jobban ért, mint Kata. Némely házi feladatot már avval.

Mikit Katástul elvittem az Átrium hotelbe egy zártkörű cégbemutatóra. Minden szobában óriás hangfalak, s fantasztikus hanghatások. Mindenféle zenékbe belehallgattunk. Egy-egy itt bemutatott lemezjátszó több millió! forint. Miki szürke zakó, mellény+nyakkendőben. Utána fogadás, de reményeiben csalatkozott, semmi szendvics vagy süti.

Láttam mellékesen egy Gruber kiállítást is. (élt: 1936-63, zseni) Egy jó Gruber kép az ami VAN, ami valóban LÉTEZŐ. Kilépve a utcára, teljesen elfelejtettem, hol is vagyok.

 

Két év után újra megnéztem a gellérthegyi Sziklakápolnát. A pálosoké. Az előtérben buzdító strófák:

sorozatos ima, erény
ebbe csillan meg a remény

az Olvasó parittyakő
Góliátot leterítő
erős Asszony égi kardja
legyen velünk szent oltalma

 

Az oltár fölött selyem nemzetiszínű zászló, belehímezve két tőrrel átdöfött szív. Szólni kéne nekik?

 

Kérdezték, miért nem becsülöm Vasarelyt. A Füst Miláni gondolattal válaszoltam, miszerint egy életmű kiteljesedéséhez vagy hétféle tehetség kell, s ha csak egy is hiányzik... V. például kétségkívül szorgalmas, jó szín-, és ritmusérzéke van, de például a világról nincs fontos mondanivalója, vagy akapott renden való átlépés képessége hiányzik nála...

Szüts kitalálta, s most csütörtökönként VENDÉGLŐBEN együtt ebédelünk, beszélgetünk. Tanulom az ételek neveit. Múlt héten nagylányát éppen kissé elütötte egy autó, hiába mentem érte Stúdiójába. Így kértem titkárnőjétől egy ezrest a kasszából, s egyedül ettem egy óriáspizzát. Azt mondja Miklós, egy heti sielésen gondolkoztak idén is, Ausztriában, de 300 ezer lenne. Azt mondja, meg tudnám fizetni, de ezt azért túlzás! 5 milliós autója van, habár olcsóbban vette. Ha beáll a Hotel Gellért parkolójába, már nem zavarják el. Nem lenne intelligenciám ilyen jómódhoz.

 

Az uszodában kérdezte valaki, szerintem Jan d'Arcnak belső látomása volt, vagy látott is valami angyalt netán?! Mondom, nem tudom, de végül is mindegy. Hitünk szerint minden jó gondolatot a Szentlélek sugall.

 

Az egyetlen helyes kérdés: Mit akarsz Uram, hogy megtegyem?!

 

Anyám előhalászta Kata könyvtárából a Svejket, belenéztem. Tárgya azonos Kafkával, de bölcsebb, igazabb.

 

 

95.12.8-26.                 J-35                                          C.4598

 

Szervusz, te nagycsaládos!

 

Na, megy?!

 

VI. János Pál egy fogadáson szóba elegyedett egy kismamával. "A keresztapa én leszek"- mondta. Innét tudom, hogy távolból is működik a dolog. Hogyan tervezitek?

Nagy Balogh Jánosba vagyok szerelmes. Vagy ezt már mondtam? Újra belenéztem. Kispesti prolilakás, nem látott túl a pitvarajtón. Bár nem igaz, megjárta Münchent. Az éhhalál elől menekült haza, meleg vizet evett. Semmi evilági dolog nem érdekelte, képei szerepeltetése sem. Anyagát a Nemzetre (múzeumra) hagyta. Lófejű-, mészárosfejű angyal. Kezdem önarcképeit is megszeretni. Egyszerre élt és halt Adyval. Olvasom a Segélyező Bizottságnak írt kérvényét

 

Most, hogy ruházatom felszereléssel együtt a harctéren való súlyos sebesülésem alkalmából teljesen elpusztult, most új felszerelésre (ruházatra) kell gondolnom (katonai rangom nem lévén fizetést nem élvezek) tisztelettel kérem a tek. bizottságot, hogy nekem e célra a fentiek figyelembevételével segélyt kiutalni méltóztassanak

 

Uszodából jövet találkozom Dávid Kata professzorasszonnyal, most volt 70 éves (1976-os és 85-ös kiállításomat nyitotta, ősLukácsos) mondja, na, hogy van, Dezső? Mondom, a Nagy Balogh zseni volt! Fölcsillan a szeme: Ő Fra Angelico!

 

Találtam valamit. Az mondja József Attila, az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy óvjon karja öle térde. Eddig nem jutott eszembe, ez fontos. Illetve igaz.

 

Nem kérsz még C. naplót? Ingyen? Odaadták raktárukból, végleg eladhatatlan, 780 darab. A másik felét eladták. Ingeim mögé a polcra, s ágyam alja tele vele. Osztogatom. Tán meg kéne várni, a TV. sorozatból mégis lesz valami, vagy netán márciusban Kossuth-díjat kapnék, akkor eladható leszek.

 

Kaptam egy tiszteletpéldányt a Magyar Építészeti Múzeum (nem tudtam, hogy van) kiadványából, 500 példányos, kereskedelmi forgalomba nem kerül: Lapis angularis, vagyis Szegletkő, és régi nagy építészeinktől szemelvények, nagyon jó. Meséli Hauszmann Alajos -14 évig építette a Királyi várat-, hogy a bécsi udvar olyan kelletlen volt, hogy mindent közvetlenül Ferenc Józseftől kellett kérnie. Amiért -szolgálati út megkerülése- külön haragudtak rá. Rávette a császárt, hogy a palota berendezése is legyen honi munka. Egyszer aztán szervírozzák az uralkodónak teáját, az dühösen eldobja, forró volt a kanna fogója. Mondták neki, ja, ezek a magyarok csak ilyet tudnak csinálni. Kivizsgálták(!) az esetet, kiderült az inas bunzenégővel forrósította föl.

Hogy az udvar féltékeny volt a magyar iparra a századforduló előtt, sokat mond.

Még valamit olvas(gat)ok. A 780 saját könyv mellett kaptam a Kiadótól néhány egyebet is. Földolgozta valaki Hölderlin második 35 (őrült) évét, amit eddig irodalomtörténetileg értéktelennek tartottak. S van onnét nagyon fontos verse is! Amit Pilinszky lemezén szaval is!

(emlékezetből:)

 

Az élet édességeit kiittam én már
az ifjúság...?...?...messze, mesze száll,
április, május, június be távol,
semmi vagyok már, válnék a világtól

 

Gyönyörűen szavalja, lebegőn, affektálva.

A könyvben kortársi visszaemlékezések is, sőt az őt ápoló asztalos gyámügyi pénz-elszámolásai. Negyedévi költségek: tubák, borbély, borra, suszterre.

 

Aztán a uszodából kaptam kölcsön egy kötetet, sose olvasott költők: "Szép versek 1976". Jobbágy Károly.

 

körbe vén falakon kúszik
fel az este
a köveket lilára festve

                            (Szentendrei búcsú)

 

Tetszik. Ez jó? Vagy giccs netán?

 

Lefejeztek egy kisfiút. A rádió aznap bemondta, ne engedjünk gyerekeket egyedül utcára. A soroksári Dunaparton találták meg két részben. Másnap meglett a tettes: egy kisegítő iskolás 17 éves fiú. Át kellett ezt is gondolni: Mikica még kamaszkor előtti utolsó percei: nagyon szép, szőke, angyalarcú.

Amúgy két hete hajnalban pisilek, ő zuhanyozik, nagyot puffan, a törülközőt akarta elérni, megcsúszott. Bordatörés. Fájt is, de nem ez a főbaj. Hat hétig nem járhat judó edzésre, pedig nagyon szereti. De elmegy, a kispadon ül. MindenesetreAusztriába már fog tudni menni síelni, osztálytársaival, 35 ezerért, immár harmadszor. Ez fáj, ez luxus, és nem bírom intelligenciával, úgyhogy Kata a hátam mögött, utólag bevallva egyedül intézte. Lehet, hogy neki van igaza. Ma már a különbségeinket evvel rendezem magamban, hogy más az értékrendje. Az is motivál valószínűen, hogy éppen búcsúzom a síeléstől, már fél órát bírok csak. Azért nem érdemes fölmenni a Normafára sem.A 47. szezonom.

A napi úszás viszont az enyém. Még valahogy meg kell szerezni az éves bérlet árát.

 

Katának névnapjára sikerült valamit találnom antikváriumban. Születésed körül kiadtak egy a szokottnál is kisebb József Attila összest. Elkallódott az övé. Emlékszem, 82-ben Norvégiában még velem volt, harmadszorra is kivettem a szemétkosárból, pedig Kata mondta, kidobhatom, ha sok a csomagom. A kultúra megtartó ereje.

 

A Műv. Minisztériumtól december 9-én megkaptam! faxon az irat másolatát: küldenek a Kiscelli Múzeumnak 327 ezer forintot a Melocco: Szent sír szobor kiöntésére. 300 telefonommal, úgy látszik, tényleg sikerült elintézni.

 

vicc:

Török vendégmunkás az erkélyen szőnyeget ráz. Lentről egy német fölkiabál: Na mi az, nem indul?!

 

Más.

Egy barátom csekken elküldte az uszodabérlet árát. Szütsnek karácsonyra egy jegyzetlapom:

Kék az ég, vagy mi

 

...ej, hagyjuk ezt a locsogást, érzem a szagát. Depresszió, keményen, harapófogó, igen. Az ima nem javít rajta, de karbantart. Illetve nem is igazi depresszió. Mert folyton keresek, és találok is valamit, amit azonnal nagyon meg kell csinálni. Ha mást nem, hogy a WC tartály csöpög- De minden teher, és mindennek csak annyi az értelme, hogy ezen a fél órán túl legyek. Irracionális, hiszen minden rendben van, és a mi nem, az is karbantartva, a helyén. Gazdag vagyok, igazi értéket termelek, stb. stb. Bár: önzésembe zárva. A szeretet nem melegít fel. Pedig megfagynék egyedül, család nélkül. Beleborzadok, elképzelve magam egyedül, öregen, a konyhaasztal mellett üldögélve, fázósan. Bár ez is csak kísértés.

 

Aranyékat is azért hagyom, csupa szomorúság, elég. Most majd Weöres világirodalmi fordításaival próbálkozom. Talán ott, valami. Világos, hogy egy műszer ilyenkor rosszul működik bennem, félrekalibrálódik. Fiorettitől kértem rá imát, de ezen túl erről nincs mit beszélni, a jó tanács elakad, fölös teher ez mindenkinek, meghallgatni is. Kata kínlódik mellettem, mert ilyenkor az ember nem mer lépni. Ugyanis berendezkedik arra, hogy a meglévőt elviseli. Erről a STABIL pontról nem mer kimozdulni, hátha rossz irányba, s az esetleg már csakugyan elviselhetetlen. Kata kínlódik, ő síelni szeretne, családi síelést, családi programot szeretne. Engedelmeskedem -Istennek-, de sok öröm nincs belőle-m.

Ha legalább a festékes polcom rendetlen lenne!Ha lenne mit kidobnom. Ha lenne egy elintézetlen ügyem. Én én én. Nincs erre valami óvszer? Menjek el Karitász munkatársnak?

 

Kitettem egy cédulát az asztalomra:

URAM, MIT AKARSZ, HOGY MEGTEGYEM?!

Ebbe a magatartásba beleolvadni volna jó. Vagy? Ha a szentferenci szegénységet úgy értelmezném, hogy lemondok a következő perc reményéről?!

A döbbenetes az, hogy evvel egyidejűleg több emberben én tartom a lelket. Mondjuk így: erőt adok a továbbiakhoz.

Megvolt a karácsony. Böfögök a mákosbejglitől.

Na, hagyjuk. Ennyi. Miki hív, a TV-ben David Copperfield eltüntet egy repülőgépet. Megyek.

 

Szia.

 

melléklet: a 2 Makovecz cikkem

                           

 

95.12. 8. vagy 9. Népszabadság, 11.old.

 

              MAKOVECZ IMRÉHEZ.

 

Kedves Imre, és összes Imrék!

A határozott mondatokat szereted. Az igen legyen igen és a nem: nem. Most ezt fogom tenni. Te egy hete a Testnevelési Főiskolán ezer ember előtt azt mondtad: "Verőlegény gyerekével nem fogok kezet." Imre! Ennek a mondatnak zsidó-keresztény kultúránkban nincs helye. Ennek a mondatnak Európában nincs helye. Ennek sehol sincs helye. Hogy tehetted?! És nem csak erről az egy mondatodról van szó, sajnos.

Iszonyú szomorú vagyok. A nemzet számontartott, fontos emberétől, ilyet! Mondjam? Te is éppúgy tudod, mint mindnyájan! Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorázott. S a vámosok nem bűnösök, vagy megtévesztettek gyerekei voltak, hanem a gyűlölt Róma kiszolgálói... Nem valaha, hanem éppen akkor. Krisztus MINDIG a megbocsájtást hirdette, egészen a keresztig. A kufárokat a templomból sem a maga igazáért kergette ki, hanem Atyja házának megbecstelenítése miatt.

Hogyan mersz indulatokat korbácsolni?!

Hetedíziglen kérnél számon bűnöket? Mi jogon? Felelősségük (-ünk) mértékét? És ha megbánták, azóta?! Egy -egycsaládi veszekedésem után a magam bűnösségét is alig-alig tudom kihámozni. Nem véletlen, hogy az ítélkezéstől eltiltattunk... Megbocsátás nélkül pedig egy házasság is fölborul,nemhogy az ország. A te felelősséged. Is.

És a megbocsátás még csak egyik fele a dolognak. És a másik: -ismered a Bibliát!- "áldjátok ellenségeiteket", és "adjatok hálát mindenekért!" Igen, mindenért, ha fiad nem mossa ki a fürdőkádat, ha részegek lehányták a lépcsőházat, de a gyomorfekélyért is, ha hívő vagy. Szent Pál véres, megvert háttal éjszaka a börtönben kalodában ült. Nem a hatóságokat szidta, hanem hálát adott. Tudta, hogy mindez, ami vele történik, ízlik, nem ízlik, Isten akarata. Hogy "minden hajaszála számon van tartva." Fantasztikus biztonságot ad nekünk, akik ezt hisszük. Néha bizony nagyon nehéz. De tudjuk, hogy Radovan Karadzic is Isten szeretett gyermeke. Bűneit Istennel meg fogja beszélni, szerencsés esetben még életében. Imaközöségünk 11 éve imádkozik párt- és állami vezetőinkért. Egy salzburgi szerzetes szobájában Nyikita Szergejevics Hruscsov képe lógott. Húgom elképedve kérdezett rá. "Jó ismerősöm. 17 éve imádkozom érte." (Hruscsov megtért, halála elött egyházi temetést kért.) Nincsen hatalom, csak Isten engedélyével, te is tudod.

Hagyjuk abba az ellenségeskedést, Imre! A ferences szerzetesek számonkérték rajtam, miért éppen a Népszabadságban bíráltam némely tévedéseiket. Nekik is ezt mondtam: ki kezdje lebontani a falakat, ha nem mi?!

Te is tudod, hogy ezt a levelet nem neked írom. Véleményemet elmondtam neked már, telefonban. Hanem pártoknak, vezetőknek, nyilatkozóknak is, mindnyájunknak, akik valaha ítélkeztünk, kereszténynek, akik gyűlölködni merészelnek. Híveidnek is és múlt heti hallgatóságodnak is, az esetleg általad is megtévesztetteknek.Akikért te is felelős vagy. A békét nem az orosz, vagy az amerikai katonák fogják elhozni nekünk, és gyerekeinknek. Azt sajnos magunknak kell megépíteni, napról napra, itt és most.

szeretettel üdvözöl:

                           

és a második cikk:

 

        

(dr. Erdélyi Attila válaszcikkére válaszom, Makoveczhez írt nyílt levelemre: Népszabadság 95.12. 9.)

                         

              MEGBOCSÁTANI KÖTELEZŐ

 

Te is tudod, hogy ez nem hitvita, kedves Barátom! Emberibb életünk feltétele. Itt és most, Magyarországon...

  Hogy is van ez? Krisztus az ávósnak, vagyis vámosnak rögtön kezet nyújt, a hordágyán fekvő, kötélen leeresztett béna se tesz bűnvallomást, csak gyógyulása jár fejében, a házasságtörő asszony meg se mukkan, stb.            

  Ne tévesszük össze, Jézus feloldoz. A mi lehetőségünk a megbocsátás, ami egészen más! A Miatyánkban így mondjuk: "bocsásd meg vétkeinket, miképpen (ugyanúgy, ahogy) mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Tehát szó sincs feltételekről! Neked címzett bocsánatkérésről! Ha nem élsz megbocsátásban, véged, kész, elzártad a kegyelem csapját. Feltétel nélküli jóakarat, mindhalálig. Elsőként nyújtott kezed segítség a másiknak, talpra állni. Imádkozhatsz is gyilkosodért.

Megismétlem: üdvöd megbocsátásodtól függ. A bűnösé pedig bűnbánatától. A két dolognak semmi köze egymáshoz.

Szörnyű dolgok történtek 1957-ben, 1951-ben, 1944-ben, 1849-ben, 1241-ben. Nem a mi dolgunk. Istené az ítélet.

szeretettel üdvözöl:                                                                     

 

 


 


 


[1]Kezdetben volt a Paradicsom. Az Édenkert mítosza az ember eredendô sóvárgását fejezi ki: a Paradicsomban az ember tökéletes békében élt. Nem ismert betegséget és halált...

[2]az emberiség legôsibb álma

[3]lépésrôl lépésre

[4]...mióta egyszer belekéredzkedtem a pulton tálalt disznótorosába.

[5]Csak hittem... megsúgták, hogy fölterjesztettek Kossuth díjra.

[6]Végül lefűztem a levelet a C. naplóban.

[7]Ezt kiemelték mottófélének, a szöveg elé.

[8] ...illetve nem kapta meg, a nyíregyházi püspökségen elveszett, útközben. Eddig nem került elô: 96.10.

[9]Nem Esterházy, Örkény.

[10] Már el is felejtettem, hogy valaha Zsófi is mosogatott, egy ideig. 96.10.

[11]idézet Szüts Miklóstól

[12]Karinthy fordításában: S szólt a holló, nevem Mór.

[13]végsô, végleges megoldás